Hegedűs Réka: Mednyánszky László, a csavargók művésze
Festői szerelmek a REÖK-ben
A Réczei Tamás által megálmodott öREÖK szerelmek című felolvasószínházi sorozat, amely Nyáry Krisztián Így szerettek ők című nagysikerű köteteit dolgozta fel szobaszínházi produkciók keretein belül, óriási sikernek örvendett. Az esteken közel 1500 ember vett részt, s az első bemutató pozitív fogadtatása miatt, már két időpontra válthatott jegyet a közönség. Nem volt tehát kérdés, hogy népszerű sorozatát folytatni fogja a REÖK. Réczei Tamás ezúttal a szintén Nyáry nevéhez köthető Festői szerelmek című kötetet vitte színpadra, s október 12-én, Mednyánszky László nem mindennapi életének és művészetének bemutatásával nyitotta meg sorozatának új évadát. A festőt ezúttal Poroszlay Kristóf színművész, míg sógornőjét, Czóbel Minka írónőt, akit maga Mednyánszky terelt az írói pályára, Varga Fekete Kinga személyesítette meg.
Az 1852-ben, nemesi családba születő Mednyánszky László már gyermekkorában is a különcök életét élte. Sose vonzotta az úri élet, sokkal jobban érezte magát a birtokukon dolgozó cselédek és napszámosok gyermekeinek társaságában. Korán megmutatkozó tehetsége miatt osztrák és lengyel festőművészeket kértek fel a tanítására, ám ő a szabad művészélet után vágyakozott. 18 éves korában, érettségi helyett az utazgatást választotta, s bejárta a világ festőiskoláit, megfordult Párizsban, Itáliában és Münchenben is. Vagyonát már ekkoriban is arra fordította, hogy szegénysorból származó pártfogoltakat támogatott. E közben pedig folyamatosan alkotott, vásznain sosem szerepeltek módos arisztokraták, modelljeit legtöbbször az alsóbb társadalmi osztályból válogatta, mint ahogyan lelki társai is innen kerültek ki. Találkozásairól, barátságairól különleges naplót vezetett, amelyben deltával jelölte meg azokat a modelleket, akik iránt testileg is vonzódott, pszível pedig, akikben szellemi partnert látott. Másságát nemesi származása miatt nem vállalhatta fel, szerelmi viszonyairól naplóbejegyzéseiben is visszafogottan nyilatkozik.
A családja birtokán élő szlovák juhászbojtárra, Blazsej Ladecky kedveseként tekintett, a férfi korai halála különösen megviselte a festőt. A szerelme sírjánál töltött keserves órák során az öngyilkosság gondolata is megfordult Mednyánszky fejében. Hogy fájdalmától szabadulhasson, Bécsbe utazott, ahol újra beköszöntött életébe a szerelem. Itt ismerkedett meg a 21 éves váci földművessel, az éppen sorkatonai szolgálatát teljesítő Kurdi Bálinttal – vagy, ahogy ő maga nevezte, Nyulival – akit élete végéig szeretett. Még akkor sem váltak szét az útjaik, amikor Nyuli 1885-ben feleségül vette Rózsa Erzsébetet, a fiatal pár esküvőjén maga Mednyánszky is részt vett. A művész ebben az időszakban kettős életet élt, gyakran megfordult a pesti elit művészkörök összejövetelein, ám e mellett jövedelmének nagy részét továbbra is a szegényekre fordította. Ha pénzzel nem tudta, képeinek ajándékozásával segítette a rászorulókat. Ennek következtében számos Mednyánszky-művet a mai napig nélkülöznie kell az utókornak.
Portréin kegyetlen őszinteséggel ábrázolta az éhínséget, a szenvedést, az eltorzult, állatias arcvonásokat, amelynek művészi értékét leginkább a párizsi képzőművészet ismerte el. A hazai közönség ódzkodott a nyomornak efféle nyers ábrázolási módjától. Amikor Kurdi Bálint 46 éves korában egy tüdőgyulladás szövődményei által életét vesztette, Mednyánszkyban is összetört valami, vigaszát a buddhizmus tanaiban találta meg. Még szerelme halála után évekkel is kijárt a férfi sírjához és halott múzsájából merített ihletet. Végső nyughelyét is Kurdi mellett képzelte el. Az idősödő művész a tragédia után már sosem találta meg újra önmagát, egészségi állapota folyamatosan romlott, barátai aggódva tekintettek a csavargók védelmezőjére, aki szépen lassan önmaga is csavargóvá vált. Hatvan éves elmúlt, amikor – szó szerint – megküzdött azért, hogy bevonulhasson az első világháborús frontvonalra. Haditudósítóként két évet töltött a veszélyes hadszíntereken, s közben alkotott. Naplófeljegyzéseiből kiderül, hogy folyamatosan kereste a halált. Végül Isonzónál megsebesült, s Bécsbe hazatérve korábbi betegségei is újra felütötték a fejüket. 1919. április 17-én érte a halál, 66 éves korában. Végakaratát nem teljesítették, így szerelmétől távol helyezték végső nyugalomra a Kerepesi temetőben.
A felolvasószínház az eddigiektől eltérő szerkesztésmóddal állt színpadra, ugyanis Nátyi Róbert művészettörténész rövid előadásával a néző az est elején olyan ismereteket szerzett az adott korszak képzőművészetéről, valamint a festő művészi hitvallásáról, amellyel közelebb kerülhetett Mednyánszky alkotói és személyes életéhez is, valamint művei felvillantásával, a hangulatot is kiválóan megteremtették az alkotók. A teremben végig teljes sötétség uralkodott, csupán egy-egy lámpa világította meg a színészeket, így a közönség úgy érezhette, hogy egészen bensőséges módon, maga is részese az eseményeknek.
A sorozat november 28-án folytatódik, amelyen Márffy Ödön művészetét és Csinszkához fűződő különleges viszonyát ismerhetik meg az érdeklődők.