Mód László: Érdekességek a szegedi szőlő- és bortermelés múltjából 4.

Szeged város szőlőtelepe (1892–1902)

A szakemberek, illetve a város számára minden bizonnyal követendő mintaként az 1883-ban kiemelt állami támogatással létesített Miklóstelep szolgálhatott, amihez Kecskemét 200 kataszteri hold homokkal borított területet biztosított, ahova jelentős mennyiségű európai vesszőt iskoláztak le. A cél egyfelől a pusztulóban lévő szőlőfajták fenntartása, nagyüzemi szaporítása, másfelől a korszerű termesztési technológia bemutatása volt.[1] A kortársak körében a szegedi szőlőtelep kapcsán elsősorban az a kívánalom fogalmazódott meg, hogy a szőlőbirtokosok számára biztosítson megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyagot, amivel beültethetik területeiket.

Az előzmények visszanyúlnak az 1880-as évek elejéig, amikor a Szegedi Napló hasábjain megjelent Létesítendő Gazdasági egyesület című írásban már felmerült egy mintatelep létrehozásának a gondolata.[2] A Szegeden borászati felügyelőként tevékenykedő Heinrich József az 1880-as évek közepén átiratot intézett Pálfy Ferenc polgármesterhez azért, hogy a szőlészet és a gyümölcsészet fejlesztése érdekében a település határában hozzanak létre egy állandó mintatelepet, ahol lehetőség nyílik a korszerű szakismeretek átadására.[3]

1891-ben Zombory Antal elnöklete alatt a Heinrich Józsefből, Csonka Ferencből, Bába Ferencből és Fráter Gyulából álló bizottság a szatymazi és a kisteleki vasútállomás között szemelt ki a célnak leginkább megfelelő területet, amelyet a haszonbérlők szántóként műveltek. Talaja teljesen immunisnak bizonyult, magas fekvése miatt pedig kedvező feltételeket kínált a szőlőtelepítésre.  A városi tanács tájékoztatta a földművelésügyi minisztert az elképzeléseiről, amelyeket csak azzal a feltétellel támogatott, hogyha a kijelölt terület filoxéramentes. A vizsgálatokat Heinrich József végezte el, aki megállapította a térség alkalmas mivoltát.  1891 szeptember végén a közgyűlés a tanácsi előterjesztésben megfogalmazott 150 kataszteri hold helyett erre a célra elegendőnek ítélt 50 kataszteri holdat, amit a bérlőktől október 1-jétől vettek vissza.[4]

1892. január elején László Gyula tanácsos Budapestre utazott, ahol a földművelésügyi minisztériumban a mintatelep berendezéséhez 80 000 darab szőlővessző illetve nagy mennyiségű, nemesítésre is alkalmas facsemete beszerzéséről folytatott tárgyalásokat.[5] Márciusban megtörtént a korábban kiszemelt terület kitűzése, majd nem sokkal ezután elkezdődhettek a telepítési munkálatok is: „Tegnap egy nagyobb társaság rándult ki a városi szöllőtelep munkálatainak megtekintésére, melyben Pálfy Ferenc polgármester vezetése alatt résztvettek, Zombory Antal és dr. Fodor Károly tanácsosok, Ivánkovits János apát, Magyar Endre osztálymérnök, Kriszt Sándor gazdász, Várady Ignác közigazgatási előadó, Csikós N. József és Obláth Lipót köztörvényhatósági bizottsági tagok. A társaságot kellemesen lepték meg a kitűzött és 32 holdra terjedő telepnek minden irányban nyilegyenes szőllősorai. A legnemesebb faju bor- és csemegeszőlők a legnagyobb szakértelemmel és gonddal elültetve várják az életadó nyári napsugarakat. A telep már majdnem teljes egészében be van állitva, a szélrózsa minden irányából beszerzett fajvesszőkkel. A város gazdasági feje a legnagyobb bizalommal és aggódással tekint az őszre, mikor kitünik, hányadrésze vert életképes gyökeret a nemes tanyai buckákba.”[6]

A szőlőtelep termését a város nem dolgozta fel, hanem törkölyös mustként, illetve étkezési szőlőként értékesítette. A tanács a vásárlási lehetőségekről a sajtóban megjelentetett hirdetés útján tájékoztatta az érdeklődőket, akik az árverési feltételekről a gazdászati hivatalban tájékozódhattak.[7]  Áruba bocsájtották a szaporításra alkalmas szőlővesszőket is, ami újabb bevételi forrást jelentett a város számára. A Szegedi Híradó 1900. február 25-ei számában a szőlőtelep eladási hirdetményében 5100 darab kétéves zöld szilvánit, 1400 darab kétéves olasz rizlinget, 800 darab kétéves piros veltelinit, 30 darab kétéves muscat lunelt, 250 darab kétéves, gyökeres Szentlőrincet és 50 000 darab egyéves, gyökeres kövidinka vesszőt kínált megvételre. A megrendeléseket Szeged szabad királyi város gazdászati hivatalához lehetett eljuttatni. Akik a vesszőket nem a helyszínen vásárolták meg, azoknak a csomagolásért és a kisteleki vasútállomásig történő szállításért minden ezer darab után egy koronát kellett fizetniük.[8]

A Borászati Lapok 1899. szeptemberében rövid tudósítást közölt Szeged város szőlőtelepéről, amely házi kezelésben üzemelt, felügyeletét pedig Bokor Pál gazdasági tanácsnok, illetve Kriszt Sándor városgazda látta el. Felépítését, illetve a különböző fajtákkal betelepített táblák elhelyezkedését, egymáshoz való térbeli viszonyát a szaklap hasábjain közölt térkép segítségével rekonstruálhatjuk. 1892-ben telepítették a nagyburgundit, a nemes kadarkát, a kövidinkát, az olasz rizlinget, a zöld szilváni egy részét, a muscat lunelt illetve a saszla-féléket. Egy évvel később, azaz 1893-ban kékfrankost (nagyburgundi), Szent Lőrincet, lagreint, zöld szilvánit, szerémi zöldet, 1898-ban mustos fehéret ültettek, 1899-ben pedig újabb táblával gyarapították a szerémi zöld ültetvényt. Amíg a szőlőtelepen a meghatározó fajták közé a zöld szilváni (3 tábla), a kövidinka (3 tábla), az olasz rizling (2 tábla), a Szentlőrinc (2 tábla), a szerémi zöld (2 tábla) és a piros veltelini (2 tábla) tartozott, addig mustos fehérrel, lagreinnel, zöld veltelinivel, nemes kadarkával, muscat lunellel illetve saszla-félékkel csak egy-egy táblát telepítettek be. A szőlőfajták közül a termesztésben a Borászati Lapok tudósítása szerint az olasz rizling vált be leginkább, amely a homoktalajokon megfelelő művelési eljárások alkalmazása mellett bő termést hozott. A telepen számos külföldről származó szőlővel (pl: tiroli teroldig, lagrein, zöld szilváni stb.) is próbálkoztak, ám ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.[9]

A mintatelephez kapcsolódva a város vincellériskola felállítását is tervbe vette, ahol a szőlőmunkások és a gazdasági cselédek elsajátíthatják a korszerű szakismereteket. Mivel Szeged saját költségén nem vállalhatta az oktatási intézmény megalapítását, ezért a földművelésügyi minisztériumtól próbáltak már az 1890-es évek legelején, a szőlőtelep megalakításával párhuzamosan segítséget kérni. A vincellérképezdét azonban többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült létrehozni, ami minden bizonnyal hozzájárulhatott a mintatelep felszámolásához is.

1897-ben Bokor Pál a felsőtanyaihoz hasonló alsótanyai szőlőtelep létesítését indítványozta. A képviselők a tervét nem támogatták, mivel úgy gondolták, hogy egy ilyen akció nagy pénzbefektetést igényelt volna a város részéről. Hiába próbált érveket felsorakoztatni amellett, hogy a telep jótékony hatást gyakorolhatna a térség szőlő- és bortermelésére, Lázár György helyettes polgármester azonban a városi magángazdálkodás visszaszorítását tartotta követendő elvnek.[10]

Alig telt el néhány esztendő a felsőközponti szőlőtelep kialakítása óta, máris felmerült az értékesítés gondolata, habár akadtak olyanok is, akik a további bővítés mellett foglaltak állást. A közgyűlés 1902-ben végül úgy döntött, hogy a város nem alkalmas arra, hogy fenntartsa azt. Bokor Pál 1902. március 8-án Kiss Gyula törvényhatósági bizottsági tag és Fajka főszámvevő társaságában a helyszínen vázlatrajzot vett fel arról, hogy miképpen lehet a telepet arányosan tagolni.[11] Az árverést április 6-án bonyolították le reggel 9 órától, amikor a szüretelő ház előtt nagyszámú érdeklődő jelent meg, akik között hivatalnokok, iparosok, kereskedők, valamint felsőközponti és kisteleki gazdák is képviseltették magukat. Az értékesítés lefolyásáról a Szegedi Híradó április 8-ai száma a következőképpen tudósított: „A bizottság elnöke Bokor Pál s tagjai dr. Kószó István, Pillich Kálmán, Fajka János főszámvevő, Jakabfy Lajos mérnök, Kriszt Sándor gazdász, Molnár József számtiszt megindultak a szőlőtelep felé, melynek sarkán Kriszt Sándor gazdász olvasta fel az árverési feltételeket, mely után nyomban szakadó esőben megkezdték az árverést s az déli félegy óráig tartott el.”[12] A közgyűlési jegyzőkönyvek illetve az egykorú sajtóbeszámolók szerint a szőlővel beültetett parcellákat holdanként átlagosan 1647 korona 37 fillérért értékesítették. Az árverésből összesen 99 912 korona folyt be, a szőlőtelepítésből tehát a városnak 54 374 korona haszna származott.

Az egykorú értékelés szerint a városi mintatelep egy évtizedes fennállása sikeresnek bizonyult, mivel példaadással szolgált a birtokosoknak, a földek értéke pedig a betelepítés által négyszeresére emelkedett. Kár volt értékesíteni, mert jelentősen hozzájárult a korszerű szőlőművelési eljárások és az új szőlőfajták terjesztéséhez. Továbbra is szükség lett volna rá, mint ahogy az alsótanyai szőlőtelep létesítésére is. A város vezetése pillanatnyi anyagi érdeke szerint, s nem távolra tekintve, nem polgárai valódi érdekeinek megfelelően döntött.[13]  Kérdés persze az, hogy Szeged képes lett volna-e újabb anyagi áldozatok árán a szőlőtelepet jól üzemelő borgazdasággá fejleszteni, ami nagyobb jövedelmet jelenthetett volna számára? A szőlőtelep és a vincellériskola együttes működése minden bizonnyal még nagyobb szerepet játszott volna a homoki szőlő- és bortermelés modernizálásában, azonban erre − az előzőekben ismertetett okok miatt − nem kerülhetett sor.  

Megjelent a folyóirat 2017. októberi számában

JEGYZETEK

[1] A témáról lásd bővebben: Beck Tibor: A filoxéravész Magyarországon. Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2005., 55–57. o.; Égető Melinda: Alföldi borvidék – homoki borvidék. Az alföldi szőlőkultúra táji tagolódásának átrendeződése a 19–20. század fordulóján. Ethno-Lore 2006. 58. o.; Pintér János: A kecskeméti „Miklós” szőlőtelep létrejötte és első évtizede. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-77. 191–211. o.

[2] Szegedi Napló 1880. július 17. 3. o.

[3] Szegedi Napló 1886. július 17. 3. o.

[4] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Szeged Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1891. 267. o.

[5] Szegedi Híradó 1892. január 4. 5. o.

[6] Szegedi Híradó 1892. május 1. 5. o.

[7] Szegedi Híradó 1901. szeptember 1. 16. o.

[8] Szegedi Híradó 1900. február 25. 15. o.

[9] Borászati Lapok 1899. szeptember 3. 650. o.

[10] Szegedi Híradó 1897. november 5. 2-3. o.

[11] Szegedi Híradó 1902. március 9. 8. o.

[12] Szegedi Híradó 1902. április 8. 2.  

[13] Juhász Antal: Mezőgazdaság. In: Gaál Endre (szerk.): Szeged története 3/1. Szeged, Somogyi Könyvtár, 1991. 314. o.