Nátyi Róbert: Napbaöltözött asszony vagy Napba öltözött asszony?
Adalékok egy különleges ikonográfiai típus nevének etimológiájához
„Et signum magnum apparuit in cælo: Mulier amicta sole, et luna sub pedibus eius, et in capite eius corona stellarum duodecim” „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.” (Jel 12,1k). János apostol fenti sorai hívták létre a középkori művészet egyik legkedveltebb és legkomplexebb tartalommal bíró Mária ábrázolását, a Napbaöltözött Asszony alakját. Az összetett tartalmakat közvetítő képtípusnak egyik fontos, reprezentatív ábrázolása a Szeged-alsóvárosi Havi Boldogasszony-templom főoltárán látható.
A szalvatoriánus ferences rendtartomány kezelésében működő, Mátyás uralkodása alatt épült gótikus templom és kolostor a XVIII. század elején kapta látványos barokk berendezését és főoltárát, melynek spirituális központját a Mária kegykép jelenti. A szegedi ferences kolostor a hódoltsági korszakban végig működött, és az alföld keresztény lakosságának szinte egyetlen lelki támasza volt, ahol a barátok a Napbaöltözött Boldogasszony segítségével és védelmében vészelték át a másfél százados török időszakot. A nagytiszteletnek örvendő templom és rendház kontinuitásával a katolikus hit megőrzésének egyik fontos központjává vált. A templom és kegyképének, illetve a hozzá kapcsolódó kultuszoknak fáradhatatlan szorgalmú szegedi kutatója Bálint Sándor (1904-1980) volt. Az 1940-es évek elejétől több tanulmányban, majd posztumusz megjelent könyvében összegezte kutatásait.
Szerinte a Magyarok Nagyasszonyának középkori ikonográfiája fokozatosan összeolvadt a középkor egyik legnépszerűbb Mária-ábrázolási típusával a Napbaöltözött Asszony alakjának stíluselemeivel. Már 1942-es, majd 1943-as tanulmányában kifejti azt a nézetét, mely szerint a barokk századaiban a Patrona Hungariae tipikus ábrázolásává a Napbaöltözött Asszony ikonográfiai típusa vált.[1] Az alsóvárosi kegyképről 1942. február 1-én a Dugonics Társaság felolvasóülésén tartott előadásán, már Napbaöltözött Asszonyként említette a képtípust. Akkori kutatásainak eredményeit a Délvidéki Szemlében foglalta össze.[2]
Említett tanulmányaiban megkísérelte az ábrázolás magyar nyelvű írásmódját – a latin szószerinti fordításával (Mulier amicta sole) Napbaöltözött Asszony (sic!) – is rögzíteni. Egyébként az írásmódra napjainkig nem született megegyezés, hiszen számtalan helyen, így tudományos igényű tanulmányokban is egyaránt találkozhatunk a külön írt (Dümmerth Dezső, Szöllőssy Ágnes)[3] és egybe írt verzióval. Az egybeírt változatot például, egész munkásságán végighúzódó következetességgel, Bálint munkásságának egyik folytatója, a hazai keresztényikonográfiai kutatások kiváló képviselője Szilárdfy Zoltán alkalmazza.
A közkeletű, de korántsem pontos Immaculata elnevezés mellett, más nyelvek is használják a latin tükörfordítást, mint az angol (a woman clothed with the Sun), a német Bilde Marias in der Sonne, vagy a francia La femme habillée en soleil, a spanyol, la Mujer vestida de Sol, az olasz una donna vestita di sole vagy a még költőibb vergine bella, che di sol vestita stb.
Bálint Sándor tudomásom szerint, a szeged-alsóvárosi templomban is prédikáló Telek József (1716-1773) ferences hitszónoknak, teológia tanárnak XVIII. századi munkáját követte, amikor igyekezett meghonosítani az általa „Napbaöltözött Asszony”-ra módosított elnevezést. Ugyanis egy Hetény János számára írt levele tanúsága szerint a művészettörténetben elterjedt ikonográfiai típus pontos, a tudományban is alkalmazható rögzítésére törekedett. Valóban a művészettörténeti kutatást vizsgálva, meglehetős zavar támadt a képtípus leírásánál. A Sarlós Boldogasszony elnevezéstől a Mária a holdsarlón, vagy napsugárban elnevezések a teológiai, dogmatikai, kultúrtörténeti háttér kevésbé megfelelő ismeretéről tanúskodnak.[4]
Mivel, a különleges ikonográfiai típus leírására vállalkozó név az Apokalipszis 12.1. szószerinti magyar fordításának átvétele, érdemes megvizsgáljuk, hogyan fordítják ezt az idézett helyett a korábbi magyar bibliafordítások. Általánosságban leszögezhetjük, hogy a XVI-XVII. századi hazai bibliafordítások szöveghelyei kisebb-nagyobb eltérésekkel, de hasonlóan interpretálják az Apokaliptikus Asszony alakját megjelenítő szóösszetételt.
A szakirodalom alapján másodiknak tartott magyar bibliafordítást a Jordánszky kódex őrizte meg. Az 1519-ben ismeretlen fordítótól és másolótól származó szöveg a következőképpen tolmácsolja az Apokaliptikus látomást. „Es nagy yegy yeleneck az eghen: Egy azzonyállat, az nappal kervíl veetethvveen, es az hold ew labay alat valanak, es ew feyeeben tyzen keth c}’llaghbol zerzett korona”.[5]
Több mint fél évszázaddal később Károli Gáspár protestáns bibliafordítása is hasonlóan fogalmaz: „És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, a ki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona”.[6] A Káldi-féle katolikus biblia pedig ekképpen fordítja az idézett helyet: „És nagy jel tűnék fel az égen: Egy asszony, kinek öltözete vala a nap, lábai alatt a hold, és fején tizenkét csillagú korona”.[7]
A XVIII. században a Mária-tisztelő ferences teológus és hitszónok Telek József A Tizen-két Tsillagu Korona című prédikációs kötetében, amit Havi Boldogasszony búcsúján mondott a szegedi ferencesek templomában már az „egy Asszony állat a’napba öltözve” formában szerepelteti a szóösszetételt.[8] Ez a formula előfordul korábban, 1631-ben, mégpedig a szintén ferences Kopcsányi Mártonnál: „Egy nagy jel jelenék az égen. Egy asszony állat a Napba öltözve, és a fején tizenkét csillagú korona.” [9]
Telek József egyébként a nála két emberöltővel korábban élt jezsuita hitszónok, Csete Istvánt követte. Cseténél, már 1754-ben megjelent prédikációs könyvében (mely prédikációk nagy része egy fél évszázaddal korábbról származnak), Nagy Boldogasszony napjára készült tízedik prédikációjában feltűnik az „egy asszony-állat Napba öltözve, és a Hóld a talpa alatt, és a fején tizen-két Tsillagból-való korona” elnevezés.[10]
Bálint Sándor az 1940-es években a hazai teológiai irodalom több évszázados, a későközépkortól eredő tradíciójára hagyatkozva, a korabeli nemzetközi szakirodalom analógiájára, tudatosan alakította ki a magyar Mária tiszteletben, kultúrtörténetben, sajátos helyet betöltő ikonográfiai típusnak, a Napbaöltözött Asszonynak elnevezését.
Megjelent a folyóirat 2017. októberi számában
JEGYZETEK
[1] Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből. Budapest, 1943. 27. o.; Bálint Sándor: A Napbaöltözött Asszony. In: Magyarságtudomány, 1943. október. 436-442.
[2] Sz. n.: Felolvasó ülés a Dugonics-társaságban. Délmagyarország, 1942. február 4. 5-6.; Bálint Sándor: A Szeged-alsóvárosi templom kegyképe. In: Délvidéki Szemle, 1942. 6. sz., 233-236. o.
[3] Dümmerth Dezső: „A napba öltözött asszony”. A magyar történelem és a Mária-tisztelet. In. Katolikus Szemle, 1994, 323-339.; Szöllőssy Ágnes: A napba öltözött asszony. Adalékok egy képtípus kialakulásának előzményeihez. In. Honismeret, 1991. 4. sz. 17-20. o.
[4] Az 1958. március 24-én kelt levél, vonatkozó részletét közli: Hetény János: A magyarok Máriája. Mária-tiszteletünk teológiája és néprajza. Szent István Társulat, Budapest, 2011. 522. o.
[5] Jordánszky-kódex (Régi Magyar Nyelvemlékek 5.) 1888. 905. In. http://mek.oszk.hu/07900/07950/
[6] Károli Biblia (Jel. 12.1) In: http://www.bibl.u-szeged.hu/Biblia/
[7] Káldi Biblia (Jel. 12.1) In: https://szentiras.hu/KNB
[8] Telek József: Tizenkét tsillagú korona. Azaz: az Isten szerelmes szent annyának, angyalok hatalmas királynéjának magyar hazánk nagy aszszonyának, a makula nélkül fogantatott szűz Máriának esztendőbéli tizenkét ünnepeire egybe-szedegettetett prédikátziók; mellyeket egynéhány esztendők folyamlása alatt, már királyi, már mezővárosokon az Isten szent annyát híven tisztelő magyar néphez, egyedül fiúi ajtatosságbol, élő nyelvével prédikállott: most pedig részre osztván, világosságra botsátott. Buda, 1769. 455. o.
[9] Kopcsányi Márton: A boldog Szüz Maria élete. Bécs, 1631. 296. o.
[10] Csete István: Panegyrici Sanctorum Patronorum Regni Hungariae tudni-illik, nagyaszszonyról, magyar szentekről, és az országhoz tartozandó kivált-képpen való innepekre jeles prédikátziók. A’ kiket találtunk… néhai … munkáiban. A kinek hólta után hagyatott deák irásit ueszoegéboel kiveregetvén, sokat pótolván-is; ezt a’ munkát … haza nyelvén ki-botsátotta …. Kassa, 1754. 77. o.