Fári Irén: A Buday-család életvitele Szegeden

Szeged város Árvaszékének 1943-as iratanyagában figyeltünk föl az 1937-ben elhunyt Buday Árpád hagyatéki leltárára. A Buday család esetében különösen beszédessé válik a levéltári forrás, mivel a szegedi múzeum Irodalomtörténeti Gyűjteménye öt fényképet őriz, melyek segítségével beléphetünk a neves család otthonába. A fényképek a családra vonatkozó egyéb iratokkal együtt Buday Margit ajándékaként kerültek a szegedi múzeumba.

Erdély Romániához csatolása után Buday Árpád szakmáját sem folytathatta, így – több évi egzisztenciális küzdelem után – 1924-ben Szegedre költöztek, ahol Buday Árpád egyetemi tanszéket kapott. A Buday család 1924 augusztusában hagyta el Erdélyt, két vasúti kocsiban szállították bútoraikat, ingóságaikat. Nem volt egyszerű a megszokott életvitelhez megfelelő lakást találni a tömeges betelepülés miatt lakáshiánnyal küzdő Szegeden. A középpolgári szintet a két háború között is a legalább 3 szobás lakás jelentette. Az ideális lakás alapegységeit a szülői hálószoba, az ebédlő és a szalon jelentette jellegzetes bútorokkal.

A Buday-család Szegeden először Újszegeden, a Főfasor 47. szám alatt lakott − erről a lakásról bővebb információkkal nem rendelkezünk −, majd több tanártársával együtt a Mérey utcai bérpalotában kapott lakást. Az 1925 tavaszára elkészült háromemeletes városi bérház Szeged első építkezése volt a háború után. A házban 12 db lakást alakítottak ki, melyből az állam az építési költségek negyedét kitevő kölcsöne fejében nyolcat a Kolozsvárról áttelepült egyetemi tanárok részére tartott fönn. (Mérey u. 8 – Tábor u. 3). Az épület a lakók többségét kitevő egyetemi tanárokról „professzorok háza” néven lett közismert. A III. emeleti 2. számú lakásba költözött a hattagú Buday-család.

Buday Árpád magas szintű képzettsége és foglalkozása okán részese lett az értelmiségi középosztálynak, életvitelének is ezt az elért státuszt kellett tükrözni, amelyben a lakásnak kiemelt szerepe volt. Kolozsváron az első fia születésekor, 1907-ben még egy hagyományos családi házban lakott, majd családjával együtt átköltözött a múzeumépületbe, ahol a munkahelye is volt. A hagyatéki leltár nem jelzi, hogy a lakberendezés tárgyai közül mi volt a feleség hozománya, így minden bizonnyal a bútorokat fokozatosan, a praktikumot is szem előtt tartva szerezték be.

Az öt, lakásbelsőt ábrázoló fénykép közül az egyik kép a Mérey utcai lakásban készült 1927-ben. A bútorokkal, szőnyegekkel és képekkel zsúfolt lakás egyik szobájának részletét látjuk a család összes tagjával. A helyiség a berendezés alapján a szalon és egyben a dolgozószoba volt. A nagy, hármas ablak két szárnyát padlóig érő csipkefüggöny, közepét mintás vitrázs fedi. Az egyetemi tanár apa a szorosan sarokba tolt íróasztalánál ül, közvetlenül mellette a szalongarnitúra díványa kapott helyet a csipketerítős kisasztallal. Felnőtt fiai: a 20 éves jogászhallgató György olvas, mellette öccse, a 19 éves Kálmán ül. Szemben velük az édesanya fotelje előtt a 10 éves Margit és a 8 éves Árpád ül. A szőnyegek szinte teljesen beborítják a padlót. A zsúfoltság arra utal, hogy egy nagyobb lakás berendezései tárgyai kerültek egy szobába egymás mellé, vagy kisebb alapterületű szobába kellett a meglévő berendezést elhelyezni.

Az Egyetemi Tanács 1934. januári ülésén úgy határozott, hogy az egyetem bölcsészkar épületében megüresedő lakást Buday Árpádnak ítéli oda. 1934. június közepétől érkeztek a levelek a Buday-család nevére a Zerge u. 19. címre. Az egyetem épülete az egykori korcsolyázó tó szélén (ma az egyetemi könyvtár, TIK területe) 1912-re készült el a MÁV Leszámoló Hivatala részére, de nem sokáig szolgálta a monarchia vasúti ügyeit, 1925-ben megkapta a Kolozsvárról Szegedre került egyetem. A hatalmas épület Zerge (ma Batthyány) utca oldalsó bejárata viselte a 19. számot. Az utca házainak számozását időközben megfordították, ma már nincs külön házszáma ennek az oldalbejáratnak. A főbejárattól független lépcsőház vezet föl az emeletre.

A Zerge utcai lakásban készült az Árvaszéki Iratok között található hagyatéki leltár a családfő halálakor, 1937. április 7-én. A múzeum gyűjteményében lévő négy fénykép is ezt a lakást dokumentálja. Ekkorra már öt főre csökkent a család létszáma az előző évi tragédia miatt, ugyanis a másodszülött fiú, Kálmán, aki középiskolai tanári képesítéssel, doktorátussal az Országos Levéltárban dolgozott, 1936 júliusában, 28 éves korában meghalt. Talán ez is hozzájárult az apa, Buday Árpád betegségének felgyorsulásához, a gyomorrák elhatalmasodásához. A legidősebb fiú, a jogász végzettségű György apja halálakor Rómában művészeti ösztöndíjas, Margit 19 éves orvostanhallgató, Árpád 18 éves tanuló volt.

A helyiségek elrendezésének módjára a hagyatéki leltárból nem kapunk választ, az egyes szobák funkciójára is csak következtetni tudunk a bútorféleségek alapján, mert mint a legtöbb lakás leltáránál nem különítették el szobánként a berendezési tárgyakat, de a leltározást többnyire azonos elvek szerint, szinte körbejárásszerűen készítették el.

Az írott és képi dokumentumokat összehasonlítva a Zerge utcai lakás öt szobás volt, a helyiségek használata szerint szülői hálószobát, szalon/dolgozószobát, ebédlőt, a fiúk szobáját és a leány lakószobáját ismerjük föl. A fényképek hátulján olvasható írás megerősíti az elmondottakat és még további lényeges információkat tartalmaz: a képek készítési évét és a lakás helyét az épületben. A helyiségek: háló, drága Api szobája (szalon), utána ebédlő, Pipike szobája (Buday Kálmánt nevezték így a családban), utána Babáé (Margit) szobája „a Zerge u. 19. II. levő boldog otthonban Szeged 1937.”

A Buday-lakásban két fénykép a szalon/dolgozószobában készült. A lakás alaprajza lineáris szerkezetű, a középtengelyében elhelyezett kinyitott kétszárnyas ajtókon keresztül az egyik képen belátunk a hálószobába, a másikon az ebédlőn keresztül végiglátunk az egész lakáson.

A hálószobában a párhuzamosan elhelyezett két rézágy és az előtte lévő futószőnyeg jól látszik a képen. A háló egyfunkciós helyiség, az intim szféra tere kevés bútorral. Az ágyak elhelyezése hagyományos, az anyaga kevésbé, a berendezés legértékesebb darabját alkotják 80 pengő értékben. A rézből készült ágyat egyenesen a polgári jólét szimbólumának tartották, kicsit el is üt a Buday család mértéktartó habitusától. Talán éppen az értékképző szerepe miatt került a berendezés tárgyai közé.

A kétszárnyú, betétdíszes ajtókat fehérre festették. A nagy ablakokat fehér csipkefüggöny fedte, ebben a lakásban nem keretezte nehéz textilfüggöny, ami a 19. század végi, historizáló bútorokkal berendezett lakásoknál szinte kötelező dekoráció volt, de egyúttal le is sötétítette a teret. A leltár függönytartóként rézkarnisokat említ.

A Buday-lakás ebédlőjében a középre helyezett ebédlőgarnitúra téglalap alakú asztalát és a magas, egyenes hátú, valószínűen bőrbevonatú 8 székét látjuk. A lábösszekötős, baluszteres lábú asztalt a sarkain nagymintás szövet takaró fedi, a faragott díszű székek kárpitozását díszszögek rögzítik. A historizáló neoreneszánsz, közismert elnevezéssel ónémet (altdeutsch) ebédlőbútor kedvelt volt a polgárság minden rétege körében a 19. század közepétől. A nagyméretű, robusztus ebédlőgarnitúrák kidolgozottságukban sokfélék lehettek a társadalmi szinteknek megfelelően, de az ebédlőszékek kárpitozási módja is sokat elmond a tulajdonosról. A nádazás szerényebb szintet képviselt, a bőrrel kárpitozott szék, főleg, ha préselt mintás díszítésű volt, magasabb, reprezentatívabb igényszintet jelentett. A leltárban szereplő ebédlő kredenc a nagytálalót jelenti, mindig ez a bútor a legdrágább az ebédlőben (itt 35 P), általában márványlapos, a (kis) tálaló felépítmény nélküli, vagy nyitott polcos felépítményű (itt 25 P értékű). A leltár szerint a berendezéshez tartozott még egy nagyméretű szőnyeg, fali óra, két kis asztalka, sezlon, 10 fali kép festmény és egy hálózati rádió. Sajnos ezekről nem készült fénykép. Az ebédlő középén lévő szőnyeg értéke 10 pengő, annyi, mint a szalonban lévő öt, futószőnyegnek meghatározott szőnyeg értéke összesen.

A rádió még drága technikai újdonságnak számított ebben az időben, a budapesti rendszeres műsorsugárzás 1925 decemberében indult. Nyilvánvalóan ott helyezték el a lakásban, ahol a legtöbbször hallgatták, a Buday-lakásban az ebédlőben. A rádiózás eleinte a korabeli úri,- sőt még az arisztokrata- körökben is kifejezetten ritka gyakorlat volt. A Buday-család életében minden bizonnyal az értelmiségi-művészlétből eredően jelent meg a rádió, amit nagyfokú kulturális aktivitás jellemez, a tájékozódás, ismeretszerzés és a szórakozás (pl. zenehallgatás) újfajta lehetőségét kínálta a rádió.

A Buday-lakás praktikumra törekedett még a reprezentációt, a vendégfogadás céljait szolgáló helyiség, a szalon berendezését illetően is. A nagy alapterületű, két nagy ablakos szoba egyben a dolgozószoba szerepét is betöltötte. Az egyik szalon-együttes bútorcsoportja egy kerek asztal köré helyezett nagyvirágos huzattal kárpitozott neobarokk két fotelből és a fal mellett álló díványból állt. Az ülőgarnitúra formájából ítélve ugyanaz, mint az 1927-es fényképen látható, de időközben a bútor formájához jobban illő kárpitozást kapott. A garnitúrához tartozott még a faragott és esztergált középlábas kerek szalonasztal szintén a neobarokk stílus szellemében, amely közkedvelt volt a polgárság körében.

A másik szalon garnitúra félköríves, alacsony karfás, kárpitozott székei a bécsi geometrikus szecessziót idézik, sötétre fényezett, furnéros, hasábos lábú asztala a késő szecessziós-konstruktivista formavilágot képviseli.

A magas háttámlás, faragott oromdíszű szék a nagyméretű, térbe állított íróasztal mögött állt. Az angol neobarokk stílusra rímelő magyar újbarokk irányzat az 1930-as évek években az angolhoz hasonló megfogalmazású bútorokat eredményezett. Az íróasztal, ami nem pusztán dekoráció, hanem a családfő munkaeszköze, praktikus, oldalszárnyakkal ellátott, a bécsi geometrikus szecesszió jegyében készült u. n. középasztal.

Az íróasztallal szemben, a sarokban álló üvegezett könyvszekrény az osztrák barokk-rokokó szellemet képviseli, míg a két könyvállvány a funkcionalizmust.  A könyvszekrény mellett faragott oromdíszű, nádazott háttámlájú hintaszék látható. A Thonet-gyár 1860-tól tömegesen állította elő a hintaszéket, bár a bútortípus nem a Thonet-gyár találmánya. Szinte minden társadalmi osztály körében kedvelt volt a valójában szalonképessé soha nem vált kényelmi bútordarab. A szoba világítását kétkarú csillár szolgálta. A falakon festmények és keretezett családi fényképek láthatók. A szalon/dolgozó legreprezentatívabb és a legdrágább darabjai a kiváló minőségű, szép vonalú neobarokk dívány és a két fotel.

A lakás másik két szobája a különnemű, felnőtt gyerekeké volt. A fiúk szobájában a leltár szerint volt két ágy, két íróasztal, egy asztal három székkel, két etagere (nyitott polcos állványbútor), és két függöny réz karnissal.

A lányszoba, amit két fénykép is megörökített, szintén praktikumra törekedett: egy sezlon, varrógép, kis asztalka négy székkel, egy íróasztal, pianínó, egy szekrény és a család kis vas kasszája volt benne a leltár szerint. A varrógép általában a legkötöttebb berendezésű, leginkább hagyományőrző helyiségben, a szülői hálószobában szokott lenni a házhoz járó varrónő részére, a zongora, pianínó pedig vagy a szalonban, vagy a szalon után a legreprezentatívabb helyiségben, az ebédlőben. A bútor összetétel többfunkciós helyiséget jelez. A fényképek tanúsága szerint a lányszobát art decos ülőgarnitúrával rendezték be az akkori legfrissebb divat szerint. A két világháború közötti modern bútorokat minden bizonnyal a nagylánnyá serdült Margit kapta. Ezek már nem Erdélyből magukkal hozott berendezési darabok, hanem helyi beszerzés lehet. A leltárban szereplő íróasztal tulajdonképpen írószekrény üveges felső résszel, lehajtható írólappal. A lányszobák másik jellegzetes bútordarabja, a fehére festett toalettasztalka a két ablak közti fal elé került, fölötte miniatűr tálas, mellette festett népi ládika látható. A népművészeti tárgyak és a szövött népi iparművészeti szőnyeg a korszak divatján túl a család érdeklődését jelzi a népművészet és a szülőföld, Erdély iránt. Buday Margit szobájában nemcsak a bútorok, hanem az üresen hagyott szobaközép is követi a korszerű lakberendezési elveket.

Az értelmiségi lét sajátos szükségleteit szolgálták a családtagok külön íróasztala, a könyvszekrény és a könyvespolcokon található 400 db-ot számláló különféle tudományos könyv. Ez a könyvtár volt az öt szobás lakás legértékesebb vagyontárgya, 800 pengőre becsülte a leltár. A drága, 500 pengős pianínót megelőzi a 10 festmény együttesen 600 pengős értékkel. A „családi ezüstöt” a leltár „Drágaság” rovatában találjuk, a 35 darabos étkészlet 50 P-t ért, annyit, amennyit a 6 személyes (hiányos) ebédlő szerviz. A lakás berendezésén és a hat részvényen (180 P értékű) kívül más ingó és ingatlan vagyona nem volt Buday Árpádnak, az egyetemi fizetésén kívül más jövedelemmel nem rendelkezett, így a magas társadalmi állása és az egyetemi oktatókat megillető magas fizetése ellenére nem jelentette azt, hogy a vagyonosok közé tartozott.

Mivel a lakás és az öltözködés fejezi ki leginkább a társadalmi státuszt, az ahhoz kapcsolódó igényeket, a fogyasztáson belül ez a leginkább, a legközvetlenebbül presztízs szempontú. Buday Árpád hagyatéki leltára az értelmiségi középosztály sajátos fogyasztási szokását tükrözi néhány egyedi vonással. A leltár passzívumai között szereplő tételek tanúsága szerint a kulturális kiadások magasabbak voltak a háztartási kiadásoknál. A legnagyobb tételt a Városi Nyomda felé fennálló, valószínűen könyvek számlája jelenti, és három napilap, a Pesti Hírlap, Újmagyarság és a Szegedi Napló előfizetési díja tartozik ide, ill. a tudományos és irodalmi közéletben való részvétel is anyagi áldozatokkal járt: egy berlini cég társasági tagdíja, a Petőfi Irodalmi Társaság pártoló tagdíja összesen 492 pengő tartozást mutat. Az öltözködési kiadást a Kárász utcai női ruhaszalon felé fennálló 18 pengős ruhacsináltatási számla jelentette, de ennek többszörösét, 130 pengő tartozást jelentett egy kép vásárlása.  Ha vagyont terhelő passzívumból kivesszük a betegséggel összefüggő kiadást, azt tapasztaljuk, hogy a fennálló tartozások kétharmad részét (636 P) kulturális célú kiadások tették ki, illetve a ruházkodással és a lakással összefüggő vásárlások jelentették.

Az Árvaszéki Iratok között fennmaradt hagyatéki leltár adatai és a múzeum gyűjteményébe került fényképek segítségével sokoldalú képet kaptunk az ismert egyetemi tanár életkörülményeiről, mentalitásáról, szokás- és ízléskultúrájáról. Buday Árpád személyében egy viszonylag magas jövedelemmel rendelkező, életmódját racionalitással megszervező középpolgári értelmiségit ismerhettük meg. Egyetemi fizetéséből nem képződött jelentős magánvagyon, de gyermekei taníttatási költségei, fia művészi ambíciói nem veszélyeztették az elért életnívó fenntartását. Az életrajzi adatok ismeretében Buday Árpád elsőgenerációs értelmiségi volt, aki otthonát a jellegadó bútordarabok tekintetében a tradicionalizmus jegyében historizáló bútorokkal rendezte be, amelyben jól megfért egymással az egyszerű vonalvezetésű, funkcionalista bútor, a szecesszió formavilágát idéző és a legújabb lakberendezési elvek szerint készült garnitúra. Az összkép azt mutatja, hogy a mennyiség helyett a minőségre helyezték a hangsúlyt. A tágas terekben a gondosan megválasztott bútorokat jól elhelyezett, azok értékeit kiemelő szőnyegek, festmények egészítették ki. Kényelem és használhatóság jellemezte a lakást. Értékőrző konzervativizmus és az újra nyitott, modern szemlélet együttesen volt jelen a Buday-család otthonában.

Megjelent a folyóirat 2017. novemberi számában

Irodalom és forrás

Szeged város Árvaszékének iratai, Csongrád Megyei Levéltár. Szeged IV. B. 1452. 3973/943.

Buzinkay Géza: A középosztály lakásideálja. In: Hanák Péter (szerk.): Polgári lakáskultúra századfordulón.  Budapest, MTA, 1992.

Cseke Péter (szerk.): Buday György és Kolozsvár. Kolozsvár, Komp-Press, 2006.

Güntner Péter: A soproni polgári lakáskultúra a századfordulón. In: Soproni Szemle 1997/1.

Gyáni Gábor: Polgári otthon és enteriőr Budapesten. In: Hanák Péter (szerk.): Polgári lakáskultúra a századfordulón. Budapest, MTA, 1992.

Mialkovszky Mária: Adalékok az otthonkultúra kutatás kérdéséhez az Alt-féle hagyaték kapcsán. In: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Évkönyve 1979-1980. Budapest, Népművelési Propaganda Iroda, 1981.

Peterdi Vera: Tárgyak nyomában. Egy idegen eredetű, asszimilálódott család története, egyéni és társadalmi jelenléte a 19-20. századi Magyarországon. In: Történeti Muzeológiai Szemle A Magyar Történész Muzeológiai Társulat Évkönyve 5. Budapest, Magyar Történész Muzeológiai Társulat, 2005. 11-54. o.

Pogány Ágnes: Háztartások jövedelemszerkezete a két világháború között. In: Történelmi Szemle 2000/1-2. 

Tóth Zoltán: A dualizmus kori árvaszéki-hagyatéki iratokról. In: Erdmann Gyula (szerk): Rendi társadalom – polgári társadalom 2. Gyula, Békés Megyei Levéltár, 1987.