Pintér-Nagy Katalin: Egy „római provinciális régész” a Dél-Alföldön

Buday Árpád, a szegedi Régészeti Intézet alapítója

Buday Árpád (1879–1937), a Maros menti településről származó, tehetséges egykori nagyenyedi diák 1898-ben kezdte meg tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Másodéves hallgatóként lett szakdíjnok a Pósta Béla által újjászervezett Érmészeti és Régészeti Intézetben és az Érem- és Régiségtárban, ami meghatározó jelentőségű a pályafutása szempontjából. Buday húsz évig dolgozott Pósta mellett, mestere „jobb kezévé” vált. A ranglétra szinte minden lépcsőfokát kijárta ebben az időszakban, majd Pósta 1919-es halálát követően az utóda lett: az intézet és az Érem- és Régiségtár vezetője.[1] Az első világháború végi események, a trianoni békeszerződés hatására Buday élete alapjaiban változott meg, ami Erdély, a kolozsvári egyetem és az Érem- és Régiségtár elhagyásához vezetett. Munkásságát nézve azt látjuk, hogy több szempontból is egykori mestere nyomdokaiba lépett, számos ponton folytatta Pósta megkezdett munkáját, több tekintetben átvette Pósta oktatói és intézetvezetői vívmányait és módszereit.

Budayt a magyar közoktatási miniszter 1924 májusában nevezte ki a Kolozsvárról áttelepült szegedi egyetem Régészeti Intézetének élére. Még ez év augusztusában költözött át a család Szegedre, és szeptemberben megkezdődött az egyetemi munka.[2] Fontos hangsúlyozni, hogy a szegedi Régészeti Intézet már korábban is létezett, legalábbis nevében. Megbízott vezetője Csengery János klasszika-filológus, műfordító, a Latin Filológiai Intézet vezetője volt. Az intézet tényleges munkatársa Banner János, aki 1924 februárjától adjunktusként működött. Maga az intézet ekkor egy szobából és néhány bútordarabból állt a Dugonics téri központi épületben (a mai rektori hivatal épületében).[3] Ahogy Banner János fogalmazott: „szomorú szegénység, az elhagyott gazdagság helyett”, utalva itt a kolozsvári jól felszerelt intézet és a szegedi intézmény kezdeti állapota közötti kontrasztra.[4]

A római kori régészetre specializálódott Buday Árpád szülőföldje, Erdély kutatási területe szempontjából ideális terep volt (például a porolissumi ásatásai, limeskutatásai).[5] Szeged, az egykor a római limes „túloldalán” fekvő barbaricumi Partiscon ebből a szempontból a lehető legrosszabb választásnak bizonyulhatott a számára. Buday ennek fényében határozta meg a szegedi intézet vezetőjeként a céljait, melyeknél kiváló párhuzamot lehet vonni egykori, kecskeméti származású mestere, Pósta Béla és közte. Ezt talán Banner János munkatársa fogalmazta meg a legfrappánsabban: „Buday úgy érezte, hogy ha a kecskeméti származású Pósta Béla Erdélyben olyan soha nem látott módon szélesítette ki a régészeti kutatást, neki, a marosludasi származású volt nagyenyedi diáknak – ha már a sors idevetette – az Alföld-kutatáshoz kell megszerezni és megadni minden segítséget.”[6] Tehát Buday legfőbb feladatának tekintette, hogy előteremtse szegedi intézete számára a színvonalas oktatáshoz és kutatásokhoz szükséges megfelelő anyagi és infrastrukturális hátteret: helyiségeket, személyi állományt, könyvtárat és régészeti gyűjteményt.

A szegedi intézet alapjainak a megteremtése

Első lépésben mind az oktatásra, mind a kutatásra megfelelő termek, terek szükségeltettek. Az egyetem 1925-ben kapta meg a vasúti Leszámoló Palotát, ahol több intézet lelt új otthonra. Buday tudatosan, a jövőre gondolva igényelt termeket az új épületben. Tekintélyének és eltökéltségének köszönhetően az intézet jelentős területeket kapott az egykori állami vasutak épületének harmadik emeletén, az épület Egyetem utca felőli, délnyugati szárnyát és a hozzátartozó keresztfolyosót.[7]

Az intézet iratanyagából és a visszaemlékezésekből egyértelműen kiderül a megszerzett nyolc helyiség funkciója is. Ezekből kettőt tudunk szinte bizonyosan lokalizálni. Buday Árpád, majd halála után Banner János professzori szobája a Batthyány és az Egyetem utca találkozásánál található sarokszoba lehetett. A vetítőgéppel felszerelt tanteremet a keresztfolyosón alakították ki.

A tanársegédi szobát a professzori szobával közvetlen belső ajtó kötötte össze. A maradék területen a szemináriumi szoba, a könyvtárszoba, a két helyiségből álló gyűjteményi szoba, valamint a laboratórium osztozott. Ez utóbbi a laboráns altiszt territóriuma volt. Itt dolgoztak a fotók előhívásán, kidolgozásán és a régészeti leletek restaurálásán.[8] 

Az 1924-ben még két emberből álló intézet személyi állománya az évek során fokozatosan bővült gyakornoki, szakdíjnoki és tanársegédi, laboráns altiszti helyekkel. A gyakornoki, szakdíjnoki, tanársegédi pozíciót töltötte be Buday mellett többek között Bálint Alajos, Párducz Mihály.[9] Az intézet működésének kezdeti időszakától, 1925-től a teljes összeomlásáig a laboráns tiszti feladatokat Broda Sándor látta el. Broda mint fényképész végezte az intézet tárgyi és terepi fotózását és a tárgyak restaurálását.[10]

Az intézet könyvállománya biztos és széles körű gyarapításának egyik fontos módszere volt a kolozsvári mintára már 1925-ben elindított intézeti folyóirat, a Dolgozatok kiadása, mely cserealapot képezett a különböző intézményekkel. Az intézet Európa és a világ körülbelül száz intézetével, múzeumával épített ki cserekapcsolatot, ami jelentősen megnövelte könyvtára országos szinten is nehezen beszerezhető idegen nyelvű állományát.[11]

Ahogy a könyvtár gyarapítása, úgy a régészeti gyűjtemény minél hamarabbi létrehozása is fontos szempont volt az oktatás gyakorlati részének biztosítása érdekében. A régészeti tár első 4000 darabja diplomáciai úton, ajándékként, vásárlás útján, letétként került be, ezek sikerre vitelében nagy szerepe volt Buday Árpádnak. A gyűjtemény az intézet munkatársai, köztük Buday ajándékai révén is gyarapodott, főként érmekkel és külföldről származó régészeti leletekkel növelte a szegedi intézet régészeti tárát. Ugyanakkor 1925-től már elsősorban az intézet saját ásatásai, terepbejárásai eredményeként gyarapodott a gyűjtemény. A körülbelül 11 000 darabból álló régészeti tár anyaga a paleolitikumtól a késő középkorig szinte az összes korszakot, kultúrát reprezentálta.[12] A gyűjteményt két teremben helyezték el, és a kor szokásainak megfelelően ezek a helyiségek a tárgyak tárolása mellett egyben a kiállításukra is szolgáltak. Ezenkívül az intézet hosszanti és keresztfolyosóján is kiállítottak tárgyakat. Az intézet régészeti tárának kizárólag csak az egyetemi oktatásban volt szerepe, soha nem működött nyilvános, látogatható gyűjteményként.[13] Buday hangsúlyosan odafigyelt arra, hogy az akkori szegedi múzeumnak és a múzeum vezetőjének, Móra Ferencnek ne csorbítsa az érdekeit.

Oktatói tevékenység

A szegedi régészeti intézet, ahogy korábban a kolozsvári is, a tanárképzés kiegészítő jellegű, régészeti tárgyú oktatását biztosította. Vagyis valójában nem létezett régészképzés, viszont az archeológia iránt kiemelten érdeklődők elkötelezett régészekké válhattak.

Buday a póstai hagyományokat átvéve igyekezett kiszélesíteni a szegedi régészeti oktatás palettáját az őskortól a középkorig. Saját kurzusainak változatossága is jól mutatja ezt a törekvést, az ókori régészet mellett tartott órákat őskorból, népvándorlás korból és a régészettudomány kutatástörténetéből is.[14] Az elméleti oktatásnak lényeges eleme volt Szegeden is az éremtan. A tananyag szemléltetését az intézet gazdag üvegnegatív állománya és a – külföldi tárgyak másolatait is magába foglaló – régészeti gyűjteménye segítette elő. A képzés lényeges eleme volt a gyakorlati ismeretek elsajátítása is, mind az intézet gyűjteményében, mind ásatásokon szerezhettek tapasztalatokat a hallgatók.

Buday Árpád kiemelt fontosságúnak tartotta, hogy felkeltse a tudománya iránti érdeklődést a nagyközönség körében is. Ezért számos ismeretterjesztő előadást tartott főként a mai Békés és Csongrád megye több településén (például Szeged, Makó, Orosháza, Békéscsaba). Ezeknek a prezentációknak a témája egyrészt a nagyvilág akkori régészeti szenzációiból, másrészt a Kárpát-medence, szűkebben a Dél-Alföld egyes régészeti periódusaiból, valamint főként a magyar (ezen belül erdélyi) történelem különböző korszakaiból került ki.[15]

A kutatómunka a szegedi intézetben

Buday Árpád római koros kutató lévén, a fent nevezett okokból kifolyólag, nem vett részt aktívan az alföldi terepi munkákban. A magyarcsanádi terepbejárás volt az első és egyben utolsó terepmunka, amelyben tevékeny szerepet vállat.[16] Elsődleges feladatának tekintette, hogy az intézet munkatársainak ásatásai számára az anyagi feltételeket biztosítsa.[17]

A Régészeti Intézet szegedi újjáalakulását követően Buday erőteljesen szorgalmazta egy saját folyóirat létrehozását, és már egy évvel később, 1925-ben megjelent a kolozsvári mintára visszanyúló „Dolgozatok”.[18] A kiadás költségeit azokból a bevételekből fedezték, amelyek az intézet munkatársai által tartott ismeretterjesztő előadásokból származtak. Bár a folyóirat nevében módosult, a Pósta által meghatározott alapvető célok nem változtak: az intézetet felhelyezni Európa és a világ tudományos térképére, valamint publikációs lehetőséghez juttatni az újabb régészgenerációkat.[19] Szegeden elsősorban az intézet munkatársainak ásatási eredményeiről számoltak be a folyóirat hasábjain.

A szegedi egyetem oktatói 1927-ben hozták létre az Alföldkutató Bizottságot, mely az Alföld déli részének szisztematikus kutatását tűzte ki célul. Az Alföld kutatásának régészeti programját Buday állította össze ekkor. Ebben szerepelt a gyűjteményekben már meglévő régészeti anyag számbavétele, feldolgozása, közzététele, rendszeres tervásatások végzése, látható régészeti jelenségek felgyűjtése, dokumentálása, feltárása. Buday hangsúlyozta a térség múzeumi munkatársaival való összefogást, közös kutatómunkát.[20]

Buday Árpád az egyetemi közéletből is kivette a részét. A Szegedre történő áttelepülésétől kezdve számos egyetemi tisztséget viselt. Többek között az 1931–1932-es tanévben a bölcsészkar dékáni tisztét töltötte be. Buday Árpád munkásságának egyik hangsúlyos eleme volt az egyetem hallgatóinak védelmében folytatott tevékenysége is.[21] Buday sokoldalúságát mutatja, hogy fáradhatatlan energiával vett részt az egyetem vezetésében, számottevő a közéleti tevékenysége, emellett lényegében a semmiből vetette meg Szegeden régészeti intézet alapjait. Méltó utóda lett Banner János, aki a Buday Árpáddal elkezdett munkát tovább folytatta, és a szegedi intézet az 1930-as évek végére egy európai szinten is kiemelkedő intézménnyé vált.

Megjelent a folyóirat 2017. novemberi számában

JEGYZETEK

[1] Vincze Zoltán: A kolozsvári régészeti iskola a Pósta Béla-korszakban (1899–1919). Kolozsvár 2014, 110–121. o.; A Ferencz József Tudományegyetem Régiségtudományi Intézete (Banner János): Dr. Buday Árpád (1879–1937). Dolgozatok a M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Régiségtudományi Intézetéből 13 (1937), 1–24. o.

[2] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár 1. doboz, iratszám nélkül; Beszámoló a szegedi M. Kir. Ferenc József-Tudományegyetem 1922/1923–1926/1927. évi működéséről. Szeged 1929, 349. o. (a továbbiakban Beszámoló); Vincze i.m. 121. o.; A Ferencz József … i.m. 7. o.;

[3] MNL CsML 1. doboz, iratszám nélkül; Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 214–215. o.; Banner János: Békés – Kolozsvár – Jászberény – Szeged (Banner János emlékiratai 1945-ig). Sajtó alá rendezte Jankovich B. Dénes /Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 15./ Gyula 1990, 56–57. o.; A Ferencz József…  i. m. 7. o.

[4] A Ferencz József… i. m. 7. o.

[5] Vincze Zoltán i. m. 114–116. o.

[6] Banner János i.m. 57. o.

[7] MNL CsML 1. doboz 47/1924–1925 sz. irat; Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 214–215. o.; Banner i.m. 61–62. o.; Korek József: Életem és korom (irodalmi hivatkozásokkal és jegyzetekkel ellátta: Anders Alexandra és Kőhegyi Mihály). A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 6 (2000), 469–497, 470–471. o.

[8] Banner i.m. 61–62. o.; Korek i. m. 470–471. o.

[9] Banner i.m. 58, 84, 88, 96, 132, 154, 163. o.; A Magyar Ferencz József-Tudományegyetem Almanachja 1924–1925. Szeged 1925, 57. o. (továbbiakban Almanach); Almanach 1925–1926. Szeged 1926, 82. o.; Almanach 1931–1932. Szeged 1932, 117. o.

[10] Banner i.m. 132, 147. o.; Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Adattár 6/1949; Tóth Ferenc: Emlékeim Bálint Sándorról. A Makói Keresztény Értelmiségi Szövetség füzetei 37. (http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/egyhaztortenet/Makoi_kereszteny_fuzetek/pages/037/001_emlekezes.htm; a letöltés dátuma: 2017. 10. 13. 5.30); Almanach 1925–1926. Szeged 1926, 82. o.

[11] MNL CsML 1. doboz 390/1924–1925. sz. irat; Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 214–215. o.

[12] A szegedi Régészeti Intézet régészeti tárának leltárkönyve (SZTE BTK Régészeti Tanszék, Adattár); Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 214–215. o.

[13] A Ferencz József…  i. m. 7–8. o.

[14] A Ferencz József…  i. m. 13–14.

[15] MNL CsML 1. doboz 52/1924-25, 151/1924-25, 225/1924-25, 225/1924-25. sz. iratok; Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 395, 300. o; Beszámoló 1927/1928–1928/1929. Szeged 1930, 146–147, 154. o.; A Ferencz József…  i. m. 8. o.

[16] MNL CsML 1. doboz 268/1924–1925., 291/1924–1925. sz. iratok; Banner i.m. 59. o.

[17] A Ferencz József… i. m. 8. o.; Banner i.m. 57, 66. o.; Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 214–215. o.

[18] MNL CsML 1. doboz 229/1924–1925. sz. irat.; Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 214–215. o.; Banner János i.m. 58. o.; A Ferencz József… i. m. 8. o.

[19] MNL CsML 1. doboz 52/1924-25., 151/1924-25., 118/1924-25., 225/1924-25., 248/1924-25. sz. iratok; Banner János i. m. 58. o.; A Ferencz József… i. m. 8. o.

[20] Buday Árpád: Az Alföld kutatásának archaeologiai programja. In: A szegedi Alföldkutató Bizottság. Kézirat. Szeged 1928, 4.

[21] Almanach 1925–1926. Szeged 1926, 49, 70, 72, 86, 87. o.; Almanach 1931–1932. Szeged 1932, 29, 58, 63. o.; Almanach 1936–1937. Szeged 1937, 20–21, 52–53, 72–74. o. Beszámoló 1922/1923–1926/1927. 367–368. o.