Gréczi-Zsoldos Enikő: Fedőneve: SZÖSZI

Szeged nyelve a 21. század elején

Az utóbbi évek nyelvészeti konferenciáin minden alkalommal üde színfoltként jelent meg a SZÖSZI kutatói csoportja. Már a kutatási téma megnevezésének szlengszót idéző mozaikszava is okot adhatott a konferenciák résztvevőinek jó érzésű mosolyára, ugyanígy a kutatók érzelemmel fűtött, örömteli munkája is, amelyről érzékletes, hasznos beszámolókat tartottak a magyar nyelvterület tudományos tanácskozásain. A Szögedi Szociolingvisztikai Interjú a Nyelvjárás és sztenderdizálódás Szeged lakosságának nyelvhasználatában címmel 2012-ben indult kutatói program „fedőneve”. A Szegedi Tudományegyetem nyelvészei arra voltak kíváncsiak, hogy abban a 21. századi nyelvi közegben, amely nem támogatja a regionális nyelvváltozatok, a nyelvjárások használatát, illetve abban az informatizált-mediatizált társadalomban, amely nyelvhasználatunkat az egységesülés, a sztenderdizálódás irányába sodorja, vajon a Szegeden élők őrzik-e – immáron a Csongrád megyei értéktárba került – szellemi-kulturális kincsüket, eleik nyelvét, az ö-ző nyelvjárást. A kutatókat az is érdekelte, hogy vajon a városban élők ismerik-e a szegedi régió jellegzetes tájszavait.

A kutatás vezetői: Kontra Miklós, Németh Miklós és Sinkovics Balázs a többéves gyűjtőmunka eredményét foglalták kötetbe, melynek nemrégiben volt a bemutatója a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. A kutatás célját, módszertanát és a vizsgálat eredményét összefoglaló könyv bevezető fejezete Szeged városát, a történelmi városrészeket és népességének 20–21. századi változásait mutatja be. A szerzők leírásából részletes képet kapunk a szegedi és a Szeged környéki nyelvjárásról, az ö-zés történetéről. Az olvasó megismerheti a Szegedhez csatolt Kiskundorozsma palócos-jászos nyelvjárássziget-jellegét. Az Alföld és Szeged néprajzkutatójaként, a 20. századi folklorisztika jeles alakjaként számon tartott Bálint Sándor Szegedi szótárának és tanulmányainak megjelenése óta több mint fél évszázad telt el. A SZÖSZI kutatóinak az volt az alapkérdése, hogy hogyan beszélnek az emberek Szegeden most, a 2010-es években. A vizsgálat során interjúkat készítettek, 371 órányi hangfelvételt rögzítettek. Ebből 95 órányi korpusz földolgozását végezték el, ennek foglalata a nemrég megjelent kötet.

A Szegedi Tudományegyetem oktatói 2013–15 között végezték a vizsgálatot egyetemi hallgatók és doktoranduszok bevonásával. A terepmunkások gyakran ö-zve kérdezték az adatközlőket, hogy megteremtsék a régióra jellemző nyelvi környezetet. Két korosztály tagjaival készítettek interjúkat: egyrészt szegedi diákokkal, valamint 60 év fölötti lakosokkal (a 165 fős teljes mintából 59 fő tartozik ebbe a csoportba, de a könyvbe foglalt eredményeket csak 30-30 adatközlő anyaga adja). Két, évtizedekkel korábbi nagyszabású kutatás, a Magyar Nemzeti Szociolingvisztikai Interjú és a Budapesti Szociolingvisztikai Interjú munkálatai után, melyeknek egyik irányítója a SZÖSZI kutatásában is részt vevő Kontra Miklós volt, Szeged az első olyan vidéki város, ahol a korábbi kutatások metodikáját követve széleskörű élőnyelvi vizsgálatot végeztek.

Bár a középkorosztály kimaradt a vizsgálatból, mégis a fiatal és az idősebb korosztály nyelvhasználatának összevetése hasznos következtetésekre juttatta a kutatókat. A nyelvhasználók szociális-szociokulturális közegének fölmérése a nyelvi elemzést szolgálta. A szociolingvisztikai vizsgálat fontos kérdése az is, hogy a beszélők hogyan viszonyulnak nyelvjárásukhoz. Mivel közismert tény a nyelvészek körében, hogy a nyelvi adatok szubjektív megítélése, a nyelvhez, a nyelv használatához fűződő viszony meghatározó a nyelvi formák továbbörökítésében vagy éppen – megbélyegzésükkel – eltűnésében, ezért a kutatók egyrészt az ö-zéssel, másrészt egyéb nyelvi alakokkal kapcsolatos ítéletek alkotására bírták az adatközlőket. Attitűdjük változatos képet mutatott: volt olyan idős ember, aki azt állította, hogy a legízesebben a szegediek beszélnek; a fiatalabbak közül akadt, aki azt vallotta, hogy bár ö-zik, de idegesíti; volt olyan adatközlő, aki a pestiek beszédét ítélte el a „mekegés”, azaz a túlterhelt e hang használata miatt. A vizsgálatból kiderült, hogy a Szegeden és környékén használt tájszavakból a diákok kevesebbet ismernek, számszerűsítve: a fiatalabb nemzedék 14 tájszóból átlagban 5-öt ismert, ez 40%-os tájszóismeretet jelent, míg a 60 év fölötti adatközlői csoport tagjai többségében jól ismerték a tesztbe foglalt tájszavakat. Tájszóismeretük az adatok szerint 86%-os eredménynek felel meg. Általában jellemzőnek találták a kutatók a fiatalabbak távolodását az ö-ző formáktól. Még aki azt vallotta, hogy tud ö-zve beszélni, az interjúban mégis csak elvétve produkált ö-ző alakokat. Az idősebb korosztály tagjai között többen voltak olyanok, akik nyelvhasználatuk természetes részének tartják az ö-zést és a szegedi regionalizmusokat. A kötet végén egy nyelvészeti szempontból érdekes esettanulmányt és ehhez kapcsolódóan a függelékben egy anya és lánya interjúját olvashatjuk Berente Anikó, a SZÖSZI munkatársának lejegyzésében. Az egy család két generációjának tagjaival készített interjúk elemzéséből – csakúgy, mint a többi adatközlő válaszaiból – arra következtettek a kutatók, hogy a fiatalokra erősebb hatást gyakorol a kortárs diákcsoport, mint a családi környezet. Ennek nyelvi hatása az, hogy a regionalizmusok, az archaikus nyelvi formák nem lesznek természetes részei a fiatalok nyelvhasználatának, s nem is törekednek arra, hogy megőrizzék a család idősebb tagjaitól hallott nyelvjárási beszédet.

Minden bizonnyal érdekes tanulsággal szolgált volna, ha a kutatók a középnemzedék nyelvhasználatát is vizsgálatuk részévé teszik. Ennek a hiánynak a figyelembevételével érdemes lett volna pontosítani a könyv címét, hiszen nem általánosságban kapunk képet a 21. század elejének szegedi nyelvhasználatáról, mivel a kutatók csupán két korcsoport nem túl nagyszámú adatközlői köréből gyűjtöttek adatokat. Ennek ellenére a kutatói munka, a metodikai precizitás, az anyag földolgozása, a kötet struktúrája elismerést érdemel. A fölmérés hozadékaként összeálló adatbázis, a sokórányi hangfölvétel mementóként őrzi majd az utókor számára a 2010-es évek szegedi beszélőinek nyelvhasználatát, s legfontosabbként az idősebb adatközlők nyelvjárási beszédét.

Kontra Miklós – Németh Miklós – Sinkovics Balázs: Szeged nyelve a 21. század elején. Budapest, Gondolat, 2016

Megjelent a folyóirat 2017. decemberi számában