Bogoly József Ágoston: Megújított Carmen-élmény

Bizet Carmen című operájáról mindenkinek vannak előzetes élményei, hiszen többször, több rendezői felfogásban láthattuk már ezt a darabot a színpadon. A Szegedi Nemzeti Színház művészei közreműködésével Keszég László rendezésében 2018-ban láthattuk, élvezhettük ezt az operairodalmi remeket, vezényelt Gyüdi Sándor. 

A koreográfia egyszerűsítő elemekre épített. Az énektechnika közönséget elragadó minősége, az előadói virtuozitás mozgásban, gesztusban, színpadi jelenetekben megnyilvánuló tüze a szereplők részéről fellobbant. Viszont a statikus szemléletű rendezés következményeként ez hamar elhamvadt.

A rendezés a leginkább ismert sarokpontokra épített. A közönség által már várt nagyjelenetek kórusjelenetekkel, dinamikus tánckarral váltak mozgalmasan látványossá. A Szegedi Nemzeti Színházban a Carmen című opera színpadi tere igazán alkalmas lett volna a pezsgő, élő, színes tömegmozgásokat vibráló drámaisággal megjelenítő színrevitelre. A színpadi mozgások, az individuális felfokozott érzelmi töltés hiányában, redukáltak voltak, néha irányított „tömegvonulásra” emlékeztettek. A Carmen című operában számos ponton van lehetőség a temperamentum erősebb megnyilvánulására.

Komor, homokszínű óriás faltömbök közé konstruált színpadi térben, a középen virágokkal övezett emelvény az események fordulatosságára fókuszáló közönség figyelmét vonzotta. A Carmen című operában az elsöprő csábítás jelenete lehetett volna életerővel telítettebb. Hátul a színpadon kék kapu tárult fel. Reménykedtünk, vártuk az izzó hangulatot, a fordulatosságot, de ez igazából elmaradt.

Bizet Carmen című operája a világ egyik legnépszerűbb operája. Nem véletlen, hogy a nagyközönség ízléskultúrájában, a Carmen című világhírű opera egyes nagyjeleneteinek külön élete és kultusza alakult ki. 

Összhatásában a Szegedi Nemzeti Színház 2018-ban bemutatott Carmen című opera előadása jó előadás volt. A teljesítmény emlékezetes. Konstruktivista benyomást nyújtott, némely ponton mérnöki kimértséggel. Érdekesen újította meg eddigi Carmen-élményünket.

Szereposztás:

Carmen – Laczák Boglárka / Kónya Krisztina

Don José – László Boldizsár 

Micaëla – Kónya Krisztina 

Zuniga – Altorjay Tamás

Moralès – Major Attila ;

Frasquita – Somogyvári Tímea Zita

Mercèdès – Horák Renáta

(A szegedi Bizet: Carmen operaelőadásról, a Szegedi Nemzeti Színház 2018. május 30-án tartott, 2017–2018-as évadzáró ünnepélye alkalmából.)