Hegedűs Réka: 20. század egy női kalap árnyéka alól
Premier előtt mutatták be az Oscar-díjas rendező, Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjét, a Napszálltát, a Belvárosi Moziban.
Nemes Jeles László neve egy életre beleégett az agyunkba, amikor 2016-ban első nagyjátékfilmjével, a Saul fiával rögtön hazahozott Hollywoodból egy Oscar-díjat. Jelenleg második filmje bemutatókörútja zajlik, a szegedi közönség pedig különösen szerencsésnek mondhatja magát, mert nemcsak premier előtt láthatta a Napszálltát, hanem még a film híres rendezőjével is találkozhatott szeptember 18-án, a Belvárosi Mozi Zsigmond Vilmos termében. Az Oscar-díjas rendezővel Sági Miklós beszélgetett.
„A 20. század rejti magában a legnagyobb misztériumot. Én egy idealizált világot szerettem volna megérteni a történelmi filmek ábrázolásával ellentétben, az emberi lélekben lezajlott történéseken keresztül” – válaszolta a rendező arra a kérdésre, miért éppen ezt a korszakot választotta filmje témájául. Egy kalapszalont a legfontosabb helyszínné tenni pedig szintén tudatos döntés volt. A kalap ugyanis az 1910-es években a szofisztikált világ szimbólumává vált, a fővárosban így ebben az időszakban hemzsegtek az előkelő szalonok. Mi tudna jobban mesélni erről a világról, mint az, amit egy kalap árnyékából látunk? A film különleges világítása és fény-árny játéka képes Budapestet fénylő metropolisszá, majd egy pillanat alatt pokolian nyomasztóvá varázsolni.
Nemes Jeles első, díjnyertes filmje, a Saul fia, nemcsak fontos mondanivalója, hanem különleges kameravezetése miatt is jelentőssé vált a magyar film történetében. Formanyelvi szempontból a Napszállta mondhatni ott folytatja, ahol a Saul abbahagyja. Akárcsak a koncentrációs táborban a halott fiát eltemetni vágyó apára, úgy az 1910-es évek Budapestjére hazaérkező kalapszalon örökös lányra, Leiter Íriszre is igaz, hogy a történet egyes pontjain a néző szemével lát. A főszereplő – erre direkt módon a neve is utal – a néző szeme és a füle a filmben, olykor aktív részese az eseményeknek, máskor pedig nem más, mint egy külső szemlélő, egy megfigyelő. Ő azonban minél inkább próbálja megismerni azt a világot, amibe belecsöppen, minél inkább szeretne betekinteni a függönyök mögé, annál kevesebbet lát. „A médián keresztüli érzékelésünk, azok a filmek, amelyek az objektív dolgokat kommunikálják a világban, valójában eltávolítanak az alapvető emberi tulajdonságoktól, a szubjektivitástól. Ezért is volt fontos a számomra, hogy a második filmemet is ebből az egyéni nézőpontból készíthessem el ”- mondta Nemes Jeles. A rendező szerint a Napszállta olyan filmélményt jelent, amely akár órákkal, akár hónapokkal a megnézése után nyerheti el végső értelmét. „Megpróbálom a nézőben megtalálni azt, aki majd továbbgondolja a történetet, hiszen csak azokat a titkokat lepleztük le ebben a világban, amelyre a főszereplőnk rátalált a csillogó felszín alatt” – tette hozzá a direktor, aki hiszi, hogy egy filmrendezőnek meg kell tisztelnie a nézőjét azzal, hogy nemcsak a komfortzónákon belül létező valóságot mutatja meg filmjeiben, hanem olyan nézőpontokat is, amelyek nem maguktól értetődnek.
A Napszállta – amelyet a rendező egyik leginkább kedvelt technikájával, 35 mm-es filmre forgattak – a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a kritikusok díját, nemrégiben pedig azt is bejelentették, hogy Magyarország idén Nemes Jeles második nagyjátékfilmjével száll versenybe a Legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-szoborért. Drukkolunk, hogy ezt a különleges filmes formanyelvet, amelyet Nemes Jeles László képvisel, valamint Leiter Írisz titkokkal teli történetét ismét szívébe zárja a filmes világ.