Komáromi Gabriella: Janikovszky Éva és Szeged

Az írónő halálának 15. évfordulójára

Az írók, költők halálát követő harminc év kritikus időszak, ekkor derül ki, hogy az alkotó életében szerzett elismertsége tartósnak bizonyul-e. A fele elmúlt. (Janikovszky Évát 2003. július 14-én vesztettük el.) De körülvesznek bennünket a könyvei és sikere a nagyvilágban sem kopott. Az illusztrátor Réber Lászlóé sem. Ketten együtt csinálták a magyar gyerekkönyv-csodát. Máig ámulunk, hogy történt meg egy magyar gyermekíróval, hogy műveit 36 nyelvre fordították le a világban: angolul, németül, svédül, törökül, japánul, s nehéz lenne felsorolni, hogy még hány nyelven. (A fordítások bibliográfiája bizonyítja.)[1] A Pál utcai fiúknak van csak több fordítása a magyar gyermekkönyv történetében. Valóságos irodalmi legenda, hogy 1973-ban a Große dürfen alles (Ha én felnőtt volnék) című Janikovszky-Réber képeskönyv az Év Gyerekkönyve lett az NSZK-ban. S ez a képeskönyv nem porosodott. A Kire ütött ez a gyerekkel együtt szinte kiragyog az életműből.

Azt csupán a lexikonok tartják számon, hogy Janikovszky Éva Szeged szülötte. Erről a városról általában Juhász Gyula jut eszünkbe, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Tömörkény meg Gárdonyi, az egyetemista József Attila, Radnóti. Pedig ez a város Janikovszky Éváé is. Van emléktáblája és szobra, intézmény is viseli nevét.[2]  De még nem fogadta „lányává” a szülőváros. Pedig csak huszonévesen, egyetemi évei alatt hagyta el a várost. Később már csak a szegedi temetőbe járt. Anyja urnáját is hazahozta. Így mondta: „haza”.

1926. április 23-án született Szegeden Kucses Éva, Etelka, Nanetta.[3] Gyerekként, kamaszként csak Kucsi volt. Vezetékneve az idők során többször is változott. Ma már csak az írói nevét tartjuk számon. [4]

A szülői ház (Szeged, Bolyai u. 19.) homlokzata

  Aki a gyerekeknek és gyerekekről ír, annak gyermeksége, kamaszkora, ifjúsága különösen fontos. De itt és most elsősorban azért, mert Szegedhez ez köti. Megvan még a csipkés pólyája, egy régi kofferben a gyerekkori játékai, mesekönyvei. Megvannak a gyermekkori naplók, a gimnáziumi évkönyvek. Dédelgetett tárgyak. Ugyan kinek kellenek, kérdezte „ha majd én sem leszek”[5] Van, aki őrizze: János fia, négy unokája, akik közül a két kicsit nem is ismerhette.

Jómódú polgári családban született. A felső középosztályhoz tartozott. Neveltetése és ízlése révén holtig sokat megőrzött ebből. A régi polgári világ iránti nosztalgia (tárgyak, nevek) beszöktek a szövegeibe.  Nemhogy író, de művészember sem volt a felmenői között. A rokonságban már igen: nagyapja fivére, a színész Bartos Gyula, aki Lear királyt játszotta a pesti Nemzeti Színházban.

A szülői ház belső udvara

Édesapja a makói Kucses Pál (1899-1953), az édesanyja Bartos Júlia Lili (1904-1992). A Kucses név szlovák, de a dédapa már Makón házasodott. A leszármazottak között sok a feltaláló, a mérnök. Meggazdagodtak. A katolikus Kucses Károly és Tóth Etelka fia megkérhette a jómódú, izraelita Bartos Lipót és Schaffer Zsófia lányát. A fiatalok 1924 júniusában házasodtak össze. Az anyakönyvi kivonaton szerepel, hogy a születendő gyermekek az apa vallását követik.[6]  Kucses Évát 1926 május 13-án keresztelték a szegedi felsővárosi templomban. 1933. május 20-án a szegedi fogadalmi templomban volt elsőáldozó. Később is gyakorolta vallását, de néhány évtizedre eltávolodott hitétől, ám az utolsó években visszatalált istenhez.  Imádkozott a katedrálisokban és a zsinagógákban, mert egy az Isten. Szokása szerint mindenütt, mindenkiért gyertyát gyújtott.

Kucses Pál, az édesapa autókereskedő, sőt: autóversenyző volt. Amikor Janikovszky Éva 63 évesen megtanult autót vezetni, az anyja megszólalt: „A vér nem válik vízzé.” A gazdasági válság idején az apa tönkrement. Házassága megromlott. 1933 telén hivatalosan is felbontották.  Bartos Lilit haláláig komoly kötelék fűzte lányához, míg az apa úgyszólván csak bejáratos volt a családba. Idővel más városba költözött. Katonaként orosz fogságba esett. Hazakerülvén Ausztriába menekült, és nagyon hamar talpra állt. Továbbra is autókban „utazott”. Hamarosan százhúsz szerszámgéppel az amerikai hadsereg hátrahagyott gépkocsiparkját javította. Volt ebben a családban kitől életrevalóságot örökölni.

„Elváltak a szüleim” – mondta egy interjúban, de nem keseregve.  Donászy Kálmán személyében kapott egy csodálatos nevelőapát. „Kisapa” kivételesen művelt és sokoldalú volt. Jól zongorázott, szép tenor hangja volt, ellátta a Szegedi Filharmónia titkári teendőit, verseket írt. Tisztes polgári hivatala szerint a szegedi paprikanemesítő intézetet igazgatta. Fiatalon baráti szálak fűzték Juhász Gyulához és Móra Ferenchez. Példakép volt.

A családban ő volt a mesélő. Folytatásos történetei voltak. Janikovszky Éva a kisfiának ugyanilyen meséket mondott. Tulajdonképpen íróként is ilyen történeteket talált ki. Nem meséket írt, gyerekmonológokat. Ha meseírónak nevezték, gyorsan hárított: „Nem is tudnék mesét írni”. A mindennapiság határát ritkán lépte át. De esti meséiben volt egy mackós korszak. Amikor 1955. január 31-én gyermeket szült, Kormos István a Tréfás mackók című könyvét dedikálta neki.  Janikovszky János a lányait ma is úgy becézi, hogy Maci I., Maci II., Maci III.

Nagyszüleinek könyv- és papírkereskedése volt a Kárász utca, Klauzál utca sarkán. A kislány számára valóságos kölcsönkönyvtár volt. A játékszabály meg csak annyi, hogy a kölcsönzött könyvet be kellett mutatni a kasszánál ülő nagymamának, s hogy a könyvön észre ne vegyék, hogy már olvasta valaki. Eleven írót gyakran látott ebben a könyvesboltban. Móra Ferenc nemcsak betért, hanem Bartós Lipóttal együtt adták ki a Gyermekek Világa című lapot. Összeköthette őket az is, hogy mind a ketten szabadkőművesek voltak. Janikovszky Éva egy életen át büszke volt a Móra-emlékeire. Móra mindig lehajolt hozzá és megsimogatta a buksiját. Sorsszerű, hogy Janikovszky Éva a Móráról elnevezett kiadóban töltötte az életét.

Kucses Éva 12 éves korától szenvedélyes naplóíró volt. Fekete-fehér, pepita füzetek sora maradt ránk a hagyatékban. Karinthyn kívül a magyar irodalomban naplót írt a kamasz Csáth Géza, Szerb Antal, Szentkuthy Miklós és még sokan mások. De lánygyerek csak egy: Janikovszky Éva. Ezek a naplók kevesebbet érnek, mint a gyerek Karinthyé. Nem lett belőlük Tanár úr kérem, de kincsnek számítanak így is.

A naplóíró kislányban sok van a későbbi Janikovszky Évából. Mutogatta az oroszlánkörmeit. Van humora, iróniája, nagyon okos és elképesztően művelt. Boldog volt a gyerekkora, de nem felhőtlen. Ez a kislány a háború éveiben volt kamasz. Hol félt, hol ábrándozott. Írt az iskoláról karinthys, vállveregető mondatokat, csakhogy ennek kevesebb a hitele. Karinthy vergődő, bukdácsoló diák volt. Kucses Éva pedig az örök eminens, de nem Steimann, a grófnő. Ilyen az osztályfőnök Kucses Évi szemével: „Elég kövér, írja róla, és olyan lába van, mint Chaplinnek. Rögeszméje a jellemes diák, a stréber. Randa lánya van: szeplős, szemüveges, őrült X lába van.” A kérdéseikre általában ezt válaszolja: „Édesmamát kérdezzétek meg”, a földrajztanárról viszont azt mondja: „őrült rendes pasi.”  Ugyanígy mondaná egy mai diák is.

Teniszezik, korcsolyázik, biciklizik, táncol, cukrászdázik, operába jár és közben háború van. A szövegek báját adja, ahogy a háború motívumai a kamaszkalandokkal keverednek. A szegedi vasútállomás környékére bomba zuhan. Máris rohannak a lányok a Tisza-parti Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumból. […]  ilyen látványt nem hagyhatunk ki! All right!” (1942. ápr. 14.) Az utolsó naplóban a háború kiszorít mindent.” Szeged fölött elhúznak a gépek – olvassuk. – ½ 11 van ma viszik el nagymamáékat, talán éppen most, marhakocsikban.” (1944. jún. 18.) Ekkortájt érinthette mag a zsidó identitás. (Vagy talán már korábban is.) Drámaian tud sűríteni ez a gyereklány: „Sárga csillag, gettó, papok, zsidók, jezsuiták, öngyilkosság, csendőrök, feljelentés, izgalmak, sírógörcsök, telefoncsöngés és még száz más, ebből áll a nap.” Ám a háborús hírek szomszédságában ott áll: „Minden nap eljátszogatok valami ábránddal. Ahogy az 18 éves lánykák számára elő van írva.”

Van ebben a naplóban egy táblázat a 12 éves Kucses Évától. Megfigyelte saját ízlésének változását hónapról hónapra.[7] Mindenben. Nincs módom bemutatni, terjedelmes, csak felhívom rá a figyelmet. Nemcsak Beethoven és Csajkovszkij szimfóniáit ismerte, de Richard Strauss szimfonikus költeményét is. Sok-sok érdekesség mellett szívszorító álmokat is rejt ez a táblázat. Pl.: februárban divattervező szeretett volna lenni, márciusban árja, áprilisban amerikai.

Mellszobra (Zsemlye Ildikó Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása), amely a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola (a hajdani Állami Szent Erzsébet Gimnázium, ahova az írónő járt) lánykollégiumának (ma: Janikovszky Éva Kollégium) falán található.

Kucses Éva 1944 májusában hadiérettségit tett. Az érettségi elnök leparancsolta róla a Szent Erzsébet Gimnázium formaruháját. Hazaszaladt, átöltözött és a biztos vereség tudatában visszament vizsgázni. „Aztán jelest kaptam”, mondta.[8] Az eminens diák eminens maradt. Kurázsi kellett ehhez a tantestület részéről. A gimnázium menedék volt, de a Szálasi-hatalomátvétel után mentség lett volna a katolikus apa és nevelőapa? A keresztény vőlegény? Nem.  Szerencsére Szegeden korábban véget ért a háború, mint másutt. 

Soha nem hittem el, hogy mindennek készült, csak írónak nem. Gyerekként naplót írt, nyolcévesen verset, ifjú lányként novellákat, újságot. Igaz, megfordult fejében a színészi pálya is.

1944. szeptember 23-án beiratkozott a szegedi tudományegyetemre. Nem valamilyen szakosnak, hanem, ahogy ma mondanánk, szabad bölcsésznek. Választásaiban tudásszomj és személyek iránti vonzódás egyszerre vezérelték. Tanította Kerényi Károly, Sík Sándor, Bálint Sándor, Bartucz Lajos, elsőévesként még Bibó István is. Tanult németül Halász Elődtől, de megtanult angolul és belevágott az olaszba is. Amikor harmadéves, Sík Sándor nevét már törlik a leckekönyvéből (addig minden kurzusát felvette), sőt más stúdiumait is száműzték (szociológia, pszichológia), mert burzsoá áltudománynak minősítettek.

A szegedi egyetemi évek egyszer csak megszakadtak. Magánéleti válság állt mögötte: elvált és újra társra talált. Az 1947/48-as tanév törölve van a leckekönyvből, majd egy bejegyzés következik: 1948. szeptember 17-én távozott.[9]  Életének szegedi története ezzel véget ért.

Megjelent a folyóirat 2018. májusi számában

JEGYZETEK

[1] Lásd: Fordításban megjelent művei. In. Komáromi Gabriella: Janikovszky Éva. Pályakép mozaikokban. Budapest, Móra Kiadó, 2014. 318-324. o.

[2] A mai Bolyai u. 19-ben született, ami akkor Lőw Lipót u. 17 volt. 

[3]  Akkoriban divat ez a sok név. Szabó Magdáról tudjuk, hogy Magda, Lenke, Mária Magdolna Alexa, Lázár Ervinről meg, hogy Ervin, Emil, Antal.

[4] Kucses Évából a szegedi egyetemen Kispál Éva lett. Bálint Sándortól kapta a nevét. (Első könyve ezen a néven jelent meg.) Nagyon fiatalon, Szegeden kötött első házasságában dr. Fábián Pálnénak hívták. Második férjét, Dr. Janikovszky Bélát Szegeden ismerte meg, de már a fővárosban kötöttek házasságot. A józan gondolkodás szerint nincs kollektív bűnösség, férjétől kapta az írói nevét, de mit tagadjuk, árnyékot is vet rá ez a név. Férje egyszerre volt hős forradalmár (a Gömbös-szobrot felrobbantó egyetemisták egyike), bűnös (az ÁVH orvos ezredese) és áldozat, aki az ÁVH börtönét is megjárta. 15 év után azonban inkább csak az legyen fontos, hogy Janikovszky Éva mennyi örömöt szerzett a gyerekvilágnak, s hányszor keltette jó hírét hazánknak a nagyvilágban.

[5] Janikovszky Éva: Ugyan kinek gyűjtögetünk? In: uő: Felnőtteknek írtam. Budapest, Móra Kiadó, 1997,155-161. o.

[6] Házassági anyakönyvi kivonat. (Másolat 1941. szept.4.)

[7]  Lásd Komáromi Gabriella i.m. 32-34. o.

[8]  Rigó Béla: Janikovszky Éva 75 éves. In: Kincskereső 2001/4. 21. o.

[9] Októberben már a budapesti tudományegyetem hallgatója.