Mód László: Érdekességek a szegedi szőlő- és bortermelés múltjából 10.

Országos borvásárok Szegeden

Szegednek a hazai borkereskedelemben betöltött jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az 1900-as évek elején a városban több alkalommal szerveztek országos borvásárokat, amelyek a bortermelők és a borkereskedők közötti együttműködést próbálták erősíteni. Ezeken az alkalmakon nemcsak a homoki, hanem a hegyvidéki borok is megjelentek, ezért az érdeklődők széles választékkal ismerkedhettek meg.

Az első országos borvásárra 1904-ben került sor, amelyet egy időben rendeztek meg a magyar vendéglősök nagygyűlésével. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete egyfelől a hazai fogyasztók bizalmának visszaszerzését, másfelől a szálloda-, a vendéglő- és a kocsmatulajdonosok illetve a bortermelők közötti üzleti kapcsolatok erősítését célozta: „És ugyanezért kétséget nem szenved, hogy a szőlőbirtokosság szívesebben fog ott bormintáival megjelenni, mint másutt, mert belátja, hogy ha valahol és valamikor, ugy itt és ilyenkor kedvezők a kilátások a borkészleten tuladhatni.”[1] Az előkészületek során 1904. március 19-én Drucker Jenő az egyesület igazgatója tanácskozást hívott össze Szegeden, ahol az érdekeltek megvitatták a szervezéssel kapcsolatos teendőket. Határozat született arról, hogy a borvásáron a borokon és „melléktermékein” (seprő- és törkölypálinka, cognac) kívül a „gyümölcsléből készített főzetek” is szerepelhetnek. A szervezők a pincészeti eszközök és gépek bemutatására nem helyeztek hangsúlyt, igény esetén azonban a helyi, illetve a vidéki iparosok is kiállíthatták termékeiket. Május 16-án újabb értekezletre került sor, amikor Drucker Jenő bemutatta a jelenlévőknek a központi rendező bizottság által elfogadott szabályzatot.[2] Augusztus 25-én a szervezők a Szegedi Gazdasági Egyesület irodahelyiségében tartottak újabb összejövetelt, amelyen Kass János, Reök Iván, Szobonya Bertalan, Szücs Mihály, Zauner Richárd és Drucker Jenő is részt vett. A jelenlévők 24 tagú boskóstoló bizottság megalakításáról döntöttek, melynek feladata a kiállított tételek minősítésére és értékesítésére irányult. Abban állapodtak meg, hogy a borvásárt szeptember 11-e és szeptember 13-a között az újszegedi Vigadó épületében rendezik meg. A rendezvény lefolyásáról a Borászati Lapok részletes tudósítást közölt, ami lehetőséget nyújt arra, hogy rekonstruálhassuk az eseményeket. A szeptember 11-én a városháza dísztermében megszervezett szakmai összejövetelen az előadók elsősorban a szőlő- és borágazat aktuális problémáiról szóltak, amelyek közül az olasz borvám kérdése és a boritaladó leszállítása keltette fel leginkább a jelenlévők érdeklődését. Drucker Jenő szőlészetünk napi kérdéseiről tartott előadásában felhívta az egybegyűltek figyelmét arra, hogy 1899-ben a városháza dísztermében született döntés az országos szőlészeti egyesület megalakításáról. Zauner Richárd „A bor mint élvezeti és kereskedelmi cikk, a borfogyasztást gátló okok” címmel fejtette ki gondolatait, Ballay Jenő pedig a szőlőtelepítés és a talajjavítás aktuális kérdéseiről nyújtott áttekintést. A borvásáron megközelítőleg 100 szőlőbirtokos szerepelt, akik 300 különféle bort és 15 fajta pálinkát mutattak be. A bejelentett borkészlet meghaladta a 23 000 hektólitert. Annak ellenére, hogy a rendezvényt az Alföldön szervezték, a síkvidéki termőtájat csak a kiállítók egynegyede képviselte. Az egykorú tudósítás a következő módon számolt be a bemutatott borok kóstolásának mikéntjéről: „Minden borcsoport külön felirásu sátorban volt elhelyezve és mindegyikhez az érdeklődők kiszolgálására egy leány beosztva. Ezek a leányok csakis 10 fillére kóstoló bárczák ellenében adtak egy-egy pohár bort, és pedig az asztali borból 1 jegy, a pecsenyeborokból 2 jegy, a szamorodni borból 3, az aszuborból 4 jegy ellenében járt egy pohár bor.”[3] A borvásárt nagyszámú látogató kereste fel, akik sok borkóstoló bárcát váltottak. A második nap a Magyar Országos Vendéglős Szövetség kongresszusi tagjai, mintegy kétszázan Gundel János vezetésével felkeresték a bemutatót. A vásáron több borkereskedő is megjelent, akik főként a vörösborok, illetve az erdélyi fehér és az érmelléki nedűk iránt mutattak érdeklődést.[4] Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendelkezésünkre áll a borvásár katalógusa, amely tartalmazza a kiállított borok és pálinkák listáját, a termelők, a termőhely, az évjárat, valamint az értékesítendő mennyiségek pontos megjelölésével együtt. A 22 borvidéknek valamivel több mint a fele (Ménes-Magyarád, Érmellék, Alföld, Eger-Visonta, Tokaj, Neszmély, Pécs-Villány, Badacsony, Szekszárd, Marosmente, Neszmély, Versec-Fehértemplom) képviseltette magát, ahonnan számos bortermelő jelent meg borkészleteivel. Vizsgálataink szempontjából elsősorban a szegedi kiállítókra vonatkozó adatok bírnak nagyobb jelentőséggel, mivel betekintést nyújtanak a város határában termelt borok összetételébe. A katalógust áttekintve szinte azonnal szembetűnik a helybeli szőlőbirtokosok kapcsán a fajborok meghatározó jellege, ami arra a törekvésre utalhat, hogy az egy szőlőféléből szűrt nedűktől könnyebb értékesítési lehetőségeket reméltek. Zauner András Szatymazról például igen gazdag választékkal, rizlinggel, kövidinkával, nagy burgundival és nemes kadarkával szerepelt. Hasonló mondható el Felmayer Lajosról és Juranovits Ferencről is, akik veltelinivel, szlankamenkával, kadarkával, kövidinkával, mézes fehérrel és muska ottonellel (ottonel muskotály) képviseltették magukat. A fajborok mellett természetesen házasítások is szerepeltek, hiszen több alkalommal előfordult a katalógusban a rizling és a kövidinka párosítás. A szegedi kiállítók listáját áttekintve azt láthatjuk, hogy a korszak jeles szőlőbirtokosai voltak jelen a rendezvényen, akik közül érdemes név szerint is megemlítenünk Felmayer Lajost és Felmayer Jánost, Juránovits Ferencet, Ormódy Bélát és Rózsa Nándort.   Külön érdekessége a borvásárnak az, hogy a kiállítók között Bitó János, szegedi halászmester is feltűnik, aki ekkor már horgosi tanyáján gazdálkodott, ahol szőlő- és bortermeléssel is foglalkozott.   

Újabb borvásár megrendezésére 1908-ban került sor, amelyet a város törvényhatósági bizottsága az október 29-én tartott ülésén elhangzott kifogások ellenére erkölcsi támogatásában részesített.[5] A Szegedi Napló szeptember 29-ei száma részletes tájékoztatással szolgált az adásvételek menetéről: „A borvásár hivatalos megnyitása után, reggel 9 órakor, felolvassák az eladásra bejelentett borok lajstromát s felhivják a megjelent kereskedőket, hogy a bemutatott minta szerint vásároljanak. Ezután az adás-vétel a termelő és kereskedő szabad egyezkedésének tárgya. A kötött adás-vételeket a vásár-bizottság jegyzőkönyvbe foglalja s a mintákat kivánatra 30 napig megőrzi. Az adás-vételek jegyzőkönyvbe foglalása és a borminták megőrzése lényegesen hozzájárul az adás-vételek könnyedébb megkötéséhez, mert ugy a termelő, mint a kereskedő szívesebben megköti az ügyletet ismeretlen ügyfelével, ha az adás-vétel hatóságilag igazoltatik s az adás-vételnek átvétellel történő véglegezéséig érdektelen harmadik, hivatalos hatóság az árumintát megőrizni. Az adás-vételek a vásár másnapjának déli 12 órájáig szabadon köthetők. Az ez ideig el nem adott borokra a rendező-bizottság d.u. 3 órakor nyilvános árverést rendez. Az árverésen csak azok a borok vesznek részt, amelyek e célra az árverés kezdetéig bejelentetnek s a tulajdonos megjelölheti azon legkisebb árat, melyen alól borát nem hajlandó eladni. Az árverésen való vételek szintén jegyzőkönyvbe foglaltnak.”[6] A borvásár első napjáról a Szegedi Napló a következőképpen tudósított: „Soha olyan képet nem öltött még a Tisza-szálló emeleti nagyterme, mint a mai napon. A fehér abroszokkal leteritett asztalok olyanok voltak, mintha valami óriási kortesvacsorára készültek volna fogadni a mélyen tisztelt polgártársakat. A fehérrel teritett asztalok roskadásig, vagy mint Hódy Gyula országgyűlési képviselő mondaná: a rogyásig tele voltak buczkaival. Hosszunyaku, gémnyaku, rövid nyaku, potrohos, kis és nagy, valamint középszerü üvegekben fehér, sárga, zöld, halványpiros, siller, félvörös és vörös borok voltak ott igen nagy mennyiségben. Rizling, kövi, magyarka, vertelini, burgundi s hasonló nevezetü borok vannak öntve a különbözö üvegekbe, s mindenik üvegen a nevezett bornak az eladásra kinált tömege is ki volt írva, igy: száz és ötven hektó, kétszáz és negyven hektó. Mert a borok a különböző üvegekben mintakként állottak s a mai borvásár főtényezői voltak. A fehér asztalok körül azután ködmenben, bekecsben, kék és fekete mándliban, többnyire bőrutánzatu kucsmákkal a fejeiken magyarok üldögélnek a Feketeszéltől föl egészen felső Csengeléig lakozó s bort termelő gazdák.”[7]A borvásáron 560 termelő jelent meg, akik 48 800 hektoliter mennyiséggel, 2000 különféle mintával vettek részt a rendezvényen. A vevők 35–40 vidéki vendéglősből, 15–20 közismert borkereskedő cég képviselőiből, illetve hivatalos borvásárlók közül kerültek ki, akik Bécsből, Budafokról és Felső-Magyarországról látogattak el Szegedre: „Ezen az első borvásáron hét ausztriai bornagykereskedő jelent meg és ennél több magyarországi bornagykereskedő (…) Megjelent azonkivül egy csomó közelvidéki vendéglős és korcsmáros. Ezek képezték a vásár vevőközönségét. Az első délelőtt leginkább korcsmárosok és helybeli ügynökök vásároltak, de ily módon is elkelt pár ezer hektoliter bor. A nagyobb kereskedők délután és másnap ügynökeik utján szintén tekintélyes mennyiségü bort vásároltak össze. Azonban a nagykereskedők általában nem voltak megelégedve a borok szinével és szüretelésével. A kinált borok 80%-a pirkadt és vöröses szinű volt, mit a nagykereskedők házasitás céljára nem igen használhat.”[8] A Szegedi Napló december 12-ei számában megjelent tudósításnak az egyik legnagyobb értéke az, hogy közzétette a borvásárra ellátogató kereskedők véleményét. Hauser Károly csehországi udvari szállító, aki 1600 hektoliter bort vásárolt, az egyöntetű palackok használatának fontosságát és az egységes kóstolópoharak alkalmazásának szükségességét emelte ki.

Összességében elmondható, hogy ezek az alkalmak kiváló lehetőséget teremtettek arra, hogy a bortermelők sikeresebben értékesíthessék boraikat, hiszen a borvásárok biztosították a személyes kapcsolatfelvétel lehetőségét, valamint információkat szolgáltattak az áruba bocsájtandó készletekről.

Megjelent a folyóirat 2018. májusi számában

Jegyzetek

[1] Borászati Lapok 1904. március 27. 267. o.

[2] Borászati Lapok 1904. május 22. 445. o.

[3] Borászati Lapok 1904. szeptember 18. 732. o.

[4] Borászati Lapok 1904. szeptember 18. 732. o.

[5] Szegedi Napló 1908. október 29. 3. o.

[6] Szegedi Napló 1908. november 29. 3. o.

[7] Szegedi Napló 1908. december 8. 3. o.

[8] Szegedi Napló 1908. december 12. 4. o.