Horniczky Anikó: Az első magyar mennyiségtan nyomában

Meglett a’ mit régen vártam,
A’ Tudomány’ fénye
Szinte Hazánk’ élő nyelvén
Dicsőségre lépe…

(Molnár János )

Nemrégiben, a Somogyi-könyvtárban rendezett kamara-kiállítás keretében megemlékeztünk a 200 éve elhunyt Dugonics Andrásról. A polihisztor paptanár neve mind a mai napig élénken él az irodalomszerető emberek – különösen a szegediek – emlékezetében. Az első magyar regény, az Etelka megteremtője mennyiségtanával a tankönyvírás történetében és a nyelvújítási törekvések területén is kiemelkedőt alkotott. A kiadástörténet már jóval Dugonicsot megelőzően is több, magyar nyelvű matematika megalkotására tett kísérletről is beszámol, ám Dugonics többkötetes műve valóban az első, amely teljes mértékben magyar nyelven íródott.  A népszerűség ellenére azonban viszonylag keveset tudunk róla, épp ezért érdemes lehet betekintenünk a rendelkezésünkre álló kevés forrásmunkába. Könyvtárunk szerencsés helyzetben van, hiszen a muzeális értékű köteteket őrző Emlékkönyvár polcain helyet kaptak Dugonics András eredeti munkái és az Analecta-köteteket magába foglaló töredékkönyvtára. – Lehetőségünk van tehát közelebbről is megvizsgálni a „Tudákosság” köteteit.

Dugonics András matematikai munkásságával kapcsolatban a korabeli források alapvetően megosztóak; teljesítményét többnyire – különösen a Bolyaiakhoz mérve – még csak említésre méltónak sem tartották.

Ugyanakkor igaz, hogy életében évtizedeken át egészen nyugállományba vonulásáig a matematika tanára volt – tehát aktívan gyakorolta e tudományt. Legtöbben azonban egyszerűen csak a matematikai szakszókincs megteremtőjeként tartották számon.

Természetesen mindemellett elismerik irodalomtörténeti jelentőségét: szépirodalmi művei a korabeli ifjúság körében igen nagy népszerűségnek örvendhettek – amely köszönhető volt magával ragadó tanári személyiségének.

A magyar nyelvű tankönyvírásban úttörő volt, akárcsak a dicsőítő szavakat író Molnár János, az első magyar nyelvű fizika tankönyv megalkotója. A már idézett, Dugonics munkájában megjelent ódában elsősorban a nyelvújítás, a szaknyelv megteremtését üdvözli.

Dugonics András könyvtára az Emlékkönyvtárban (Somogyi-könyvtár)

A méltatás azonban Molnár János szavainál nem állt meg: Hannulik Chrysostom (korabeli jeles lírikus, dalköltő) pedig a Merkur von Ungarn hasábjain emlékezik az első magyar nyelvű matematikai munka jelentőségéről:

 „Ein äusserst mühsames Werk!” („Rendkívüli, fáradtságos munka!”– Merkur von Ungarn, 1786.) De nemcsak hazánk területén, hanem külföldön is elismeréssel írtak róla. Dugonicsot azonban mindez nem vakította el, ő kizárólag a nemzet javán kívánt munkálkodni, ahogy a Tudákosság első könyvének befejezésében fogalmazza meg:

És így, mind a’ végeseknek, mind a’ végetleneknek, s’ következendő-képpen ezen első könyvemnek végét szakasztom; mellyet ha Hazám-fia jó szívvel, ha fogad, ne légyen az én dicséretem, hanem az ő haszna.[1]

A történelmi háttér: németesítés

A magyar oktatásügy egyik meghatározó dátuma 1773, amikor az uralkodó, Mária Terézia XIV. Kelemen pápa bullája szerint feloszlatta a jezsuita rendet.

E döntés következtében a nagyszombati egyetemen több álláshely üresedett meg, amelynek betöltésére „versenyt” írtak ki. Ekkor pályázhatott Dugonics is az elemi matematika tanszék állására.

Ugyanakkor meg kell említenünk egy másik fontos törvényhozást, az 1777–es Ratio Educationist, amely alapvetően irányt szabott a magyar oktatásügynek. – Ekkoriban költözött Budára, majd később Pestre a nagyszombati egyetem, ahol többek közt Dugonics András látta el a matematika tanszék tanári feladatait.

A következő fontos lépés, amikor II. József megalapította a pesti egyetem bölcsészkarán a mérnökképző intézetet. Mindezt együttvéve, a matematikai kutatásoknak immár nem volt különösebb fizikai akadálya.

Az oktatás nyelve ekkoriban még a latin volt, s az Akadémia elődje, a Magyar Tudós Társaság is a matematika magyar nyelvének megteremtését tűzte ki célul. A helyzet azonban korántsem volt ennyire egyszerű: a matematikai gondolkodás – egyelőre még komolyabb kutatások hiányában – egyfajta visszamaradottságot mutatott.

A legnagyobb ösztönző erő így sokkal inkább II. József 1784. évben kibocsátott nyelvrendelete lett.

Ebben az időben folyamatosan jelentek meg a magyar nyelv védelmében s a magyar nyelv megújítására irányuló kiadványok.

Ugyanakkor az első magyar nyelvű matematika-tankönyv megírásáig még hosszú utat kellett bejárni. A külföldi egyetemek álláspontját a Mercur von Ungarn című folyóirat képviselte, amely hasábjain megállapították, hogy a magyar nyelv nem alkalmas a tudományok művelésére.

A magyar kancellária ugyanezt nyilatkoztatta ki: „a magyar nyelv alkalmatlan hivatalos használatra!” – A nyelvrendelet pedig a modernizálást, a latin helyett a német nyelv használatát szorgalmazta. Az egyetemi előadások nyelve is eddig a latin volt, s a németesítésre irányuló rendeletek pedig ellenállásra késztették Dugonicsot:

E rendeletek hatása alatt folytonosan arra törekedett, hogy mennél erősebbé tegye a nemzeti szellemet. Latin nyelven tartott előadásait nem egyszer szakítja félbe, hogy tanítványait mindannak a szeretésére buzdítsa, ami magyar, ami nemzeti.[2]

Dugonics e munkájával valóban cáfolta a véleményt, mely szerint a magyar nyelv csak köznapi használatra jó. Kazinczy – aki alapvetően nem rajongott Dugonics írásaiért, sőt szépírói tevékenységét többnyire keményen kritizálta – évekkel később is a magyar tankönyvírás mintájának tekinti a Tudákosság könyveit, amelyek közül az első 1784-ben jelent meg. (Tudákosságnak első könyve. Bötű-vetés (Algebra) Pest-Pozsony, 1784.; A tudákosságnak II. könyve. A’ Föld-mérés (Geometria), III. könyve. A’ Három-szögellések (Trigonometria) és A tudákosságnak IV. könyve. A’ Csúcsos szelések (Sectiones conicae) – amely utóbbi kicsit később, 1798-ban látott napvilágot – a második, megbővített kiadással egy évben.

A mű helye a tankönyvírás történetében: A Debreceni aritmetika és a korabeli könyvkiadás

Mielőtt azonban részletesebben megismerkednénk Dugonics Tudákosságról írott könyveivel, az előtte megjelent próbálkozások közül érdemes kiemelnünk néhányat, amely a könyvkiadás történetében mérföldkőnek számít. Tehát, ahogy már említettük, a közoktatás nyelve alapvetően a latin volt. Magyar nyelvű tankönyvek eleinte csak a próbálkozás szintjén láttak s láthattak napvilágot. A magyar kiadástörténetben azonban már e próbálkozások nyomán is érdekes, sokszínű kép tárul elénk.

Elsőként Apáczai Csere János enciklopédiáját emelném ki, melyben már tanúi lehetünk a magyar matematikai műnyelv kezdeti, jellegzetes szófordulatainak.[3]

Apáczai munkája azonban még nem tankönyv, hanem enciklopédia. Az első ilyen magyar nyelvű munka – óriási jelentőségű a maga műfajában –, viszont szerzője az egyes fejezet- és alfejezetcímeket még latin kifejezésekkel írta:

a. Numerus. b. Continuus vel disjunctis. II.1. A’ számlálás két elő vetet számokból harmadikot talál, 2. s’ Még penig ha egészszen egyszersmindvegbe nem vitethetik, reszenként hozza be: Mivel egygyetteszen valamit egeszszen számlálni és részenként.[4]

Mind a megfogalmazás, mind pedig a szövegszedés elég nehézkesen olvasható, de fontos megjegyeznünk, hogy már tiszteletre méltó próbálkozásnak tekinthető a magyar szaknyelvalkotás folyamatában.

A valóban elsőnek tekinthető önálló próbálkozás, amelyet alapvetően magyar nyelvre szánt a szerzője (amelyben még mindig találhatunk latin szavakat, kifejezéseket) az 1577-ben kiadott Debreceni Aritmetika, teljesebb címén: Aritmetika, azaz a számvetésnek tudománya, mely az tudós Gemma Frisius számvetéséből magyar nyelvre (ez tudományban gyönyörködöknek hasznára, és hamarább való értelmekre jó móddal) fordíttatott.

E kötetnek azonban semmi köze a holland polihisztor (orvos, matematikus, térképész, filozófus, hangszerkészítő és még sok minden más) Gemma Frisius, 1536 táján Antwerpenben megjelent munkájához –, sokkal inkább nevezhető már a kor szintjén írt s a kor szokásaihoz igazított számtankönyvnek. A forrásadatok szerint úgy tűnik, hogy e könyv feltehetően valamelyik korabeli lengyel szakmunka alapján készülhetett.

A tudománytörténészek szerint az sem véletlen, hogy első magyar nyelvű számtankönyvünk Debrecenben jelent meg, hiszen itt igen élénk kereskedő- s iparosélet folyt, és ez szükségessé tette a könyv kiadását.

A kötet felépítése szerint az első részben az alapműveletekkel találkozhatunk, amelyeket már arab számokkal jelöltek. Hat alapműveletet jegyeztek: számlálást, összeadást, kivonást, szorzást, osztást és a „haladványt”. A szerző ezután még foglalkozik az arányos osztással, magával a számtani sorral, a hármasszabállyal s ezekhez hasonló problémakörökkel.

A mű második része a számolás régi formáját, a kalkulusokkal (korongokkal) való számolást elemzi, amelyet néhány helyen még ebben az időben is használtak.

E művet 1582-ben újra megjelentették, majd jelentősen átdolgozott formában az ifjabbik Heltai Gáspár adta ki 1591-ben Kolozsvárott. E korai matematikai mű nyelvtörténeti szempontból is jelentős dokumentum, hiszen itt szerepel először magyar kiadványban a latin eredetű „geometria” szó, illetve a „plusz”, „mínusz” és még számos, más szakkifejezés.

Menyői Tolvaj Ferenc Aritmetikájának egy részlete, Somogyi Károly jegyzetével.

A Debreceni Aritmetikát az 1674-ben szintén Debrecenben megjelentetett Menyői Tolvaj Ferenc-féle aritmetika könyv váltotta fel, amelynek teljes címe: Az aritmetikának, Avagy az Számlálásnak, öt Speciesinek rövid Magyar Regulákban foglaltatott Mestersége (Debrecen, 1674. – A Somogyi-könyvtár tulajdonában lévő egy későbbi kiadás: Spaiser Ferencznél, Pozsonyban, 1727.).

E kötet tartalmi szempontból lényeges változást nem mutat, feladatai hasonlóan gyakorlatiasak, de talán még nehezebben birkózik meg a kialakulóban lévő magyar matematikai műnyelvvel.

Amint a címéből is kitűnik, öt „speciest” említ, a hatványozást már nem sorolja az alapműveletek közé.  A debreceni első megjelenéstől számítva körülbelül hetven évig ezt a könyvet használták, – kiadták Kolozsvárott, Lőcsén, Pozsonyban. Magáról a szerzőről nem sokat tudunk, születési évét sem ismerjük… – egy biztos: debreceni pályafutása előtt Gyöngyösön és Losoncon volt tanító. Ez alapvetően jellemző, hogy e korban híressé vált munkák szerzőjéről meglehetősen kevés a rendelkezésünkre álló adat, ugyanis többen voltak egykötetes szerzők.

A következő, jelentős próbálkozás a debreceni református kollégium hírneves professzora, Maróthy György nevéhez fűződik, amelynek c\me: Arithmetika vagy számvetésnek mestersége… (Margitai István által, Debrecenben, 1763.)

Maróthy György: Arithmetika vagy számvetésnek mestersége… (Debrecenben, Margitai István által, 1763.)

E jeles próbálkozásokon kívül – különösen, hogyha egyéb tankönyvkiadásokat is számba veszünk, – még mindig megfigyelhető egy másik, párhuzamosan futó vonal, amely a latin nyelvű oktatást támogatta; például Makó Pál matematika tankönyvei továbbra is nagy népszerűségnek örvendtek, de az ő művei még főként latinul jelentek meg (Intitutiones Arithmeticae. Typis Regiae Universitatis, Buda, 1777.).

Makó a gimnáziumok kezdő évfolyamai számára írt tankönyvet, amely a Ratio Educationis évében jelent meg először, – nem véletlenül – hiszen éppen ő kapta a megbízást, hogy vegyen részt a hazai tanügyi reform kidolgozásában. Az ő népszerűségét is bizonyítja, hogy munkáit még több mint ötven év után is többször kiadták.

A Tudákosság könyvei – Dugonics munkájának jelentősége, fogadtatása

E rövid – és a teljesség igénye nélkül megírt – körkép után talán jobban megérthetjük, miért volt akkora jelentősége egy teljes egészében a nép nyelvén megírt könyvnek, tankönyvnek.

A nyelvújítás harca, fellépés a németesítés ellen – mindez ott húzódott a háttérben.

Dugonics műve elsősorban célravezető és logikus: a matematika nyelvében szereplő fogalmak tisztázása volt a legfontosabb számára.

Szerkezetét tekintve tehát az első könyvben a leggyakrabban használt alapfogalmak magyarázatával kezdi, igyekszik tisztázni, mit jelentenek például a következők: a tudákosság, mekkoraság, bető-vetés:

Első czikkely: A’ Tudákosság’ tanúlásának módgyáról.
Első szabás. §.13. Javaslom minden Hazám-fiának, hogy a’ tudákosságot olly valakitől tanúllya, a’ki ennek-előtte e’ mély tengerben nem csak evedzett, hanem inkább a’ kórmányt is nagy szorgalmatossággal tartotta: mert, ha maga ereszkedik egy-valaki e’ habok közé, nem csak a kő-szálakon, hanem minden aprólékos a-b-abon fel-akad.[5]

Meghatározza a mennyiségtani szabályokat, amelyekben például a következő kifejezéseket találjuk: magyarázat (definitio), tudtom (axioma), kéremény (postulatum), állomány (hypothesis), vétel (theorema) tétel (problema), fojadék (corollarium), jegyzet (sholion) és elvek (lemma) – mindezeket a fogalmakat próbálja feloldani.

Kifejtéseit, magyarázatait pedig a következőképpen fogalmazza meg:

Szükségünk lészen néha az elevekre (lemmata) mellyek nem egyebek, hanem olly elő-mondák, mellyek a Tételek, avagy Vételek elejekbe  függesztetnek, azon Tételek avagy Vételek könnyebb értelmének okáért…

Alapvetően a Ratio Educationis követelményeit vette figyelembe, miszerint a mennyiségtanban fontos a gyakorlat, s azon részek elsőbbsége, amelyek a mezőgazdasági munkákat is előbbre vihetik. Megfigyelhető a törekvése, hogy a matematika elvont tárgyát a mindennapi élet követelményeivel hozza összhangba.

Dugonics könyveiben rövidségre, világosságra, egyszerűségre törekedett. Manapság azonban mégis túlzásnak értékelhetjük magyarázatait.

Ugyanakkor a kortársak s az utókor alapvetően dicsérik:

Művét különben külföldi akadémiák is elösmeréssel fogadták, mint Földmérés címen szintén magyarul írt geometriáját is. Önmaga mindezen szakművek főérdemének azt tartotta, hogy nincsen benne egy idegen műszó sem, a melynek megfelelő magyar műszavát meg ne kereste, vagy meg nem alkotta volna s egyáltalán eltávolított, vagy inkább magyar szóval helyettesített minden latin vagy görög kifejezést; mert meg akarta mutatni, a magyar nyelv mennyire alkalmas bármely tudományban a fogalmak jelzésére. Előadásai még élénkebbek voltak, mint könyvei.[6]

E gyakorlati nézőpontot mi magunk is megfigyelhetjük, ha belelapozunk a műbe:

Magyarázat. §. 41. A’ Bötü-vetés (Algebra) a’ megszakadt határozatlan mekkoraságnak közönséges tudománnya.
Jegyzet. §. 42. Ha az én édes Eleim azért nevezhették az Arithmetikát Szám-vetésnek, mert e’ tudomány a’ számok’ egybe-vetésében foglalatoskodik; meg-engedik kedves Utóim, hogy az Algebrát Bötü-vetésnek nevezzem, mivel e’ tudomány a’ bötük egybe-vetéséről elmélkedik.

Magyarázatai nemcsak bőségesek, hanem nagyon alaposan igyekszik az olvasó elé tárni egyes fogalmak, meghatározások, tételek eredetét:

§. 43. Azt mondgyák, hogy a’ Bötű vetést DIOFANTUS kezdette. Vagynak, kik e’ tudománynak eredetét a’ napkeletieknél keresik, és ugyan azon okból: mert azon nép még mostanában is a’ bötük’ egybe-vetésével él a’ Számlálásban. De világossabb az, hogy Arábiából Spanyol-országba vitetődött, imént Európának több oskoláira.
E’ tudományt sok szép leleményekkel meg-gazdagította KARDAN, VIETA, HARIOTT, VALLIS, KARTES, NEWTON, LAIBNITZ, RIKATT, EULER, és négyen a’ BERNUILLI-ak. (…)Ezek’ irásait rendbe szedte, s’ a’-tanúlók’ hasznára ki-dolgozta WOLF, MÁK-LAURIN, SIMPSON, KLAIRAUT a’ többivel.[7]

Dugonics népszerűsége

Akkoriban – az oktatás kereteihez viszonyítva – tanár és tanítvány között egészen más volt a viszony, sokkal szorosabb kötelék alakulhatott ki, s a diákot igazán tanítványként kezelték, aki tanára vezetésére szorult. Egyetemi szinten természetesen már nagyobb volt az önállóság szerepe, s egy ilyen kapcsolat többször szinte barátsággá nőtte ki magát.

A források szerint Dugonics András, mint tanárember, igen nagy népszerűségnek örvendhetett.

Egyik legnagyobb ismerője, Márki Sándor így ír róla:

A nevelést nem tartotta az egyetem méltóságán alúl állónak. Tanítványai többnyire igazán szerették. Magyarázatait tömegesen és szívesen hallgatták; mert a népszerű regényíró és költő oly egyszerűen és világosan fejtegette a mathézist, hogy a reáliák iránt akkor még kevésbé érdeklődők is haszonnal hallgatták szavait. Hallgatói valami rendkívülit találtak abban, hogy a legszárazabbnak tartott tudományt, melyet a föld bármely nyelvén a legcsekélyebb szókészlettel lehetne előadni, oly vonzóan és olyan maga-kedveltető módon tudta fejtegetni.[8]

A források szerint szigorú és igazságos tanár volt, s mindenkiről őszintén megmondta a véleményét. – Ily módon a Tudákosság könyvei is őszinte és alapos munkálkodások… Természetesen, ha az elődökre, az előző próbálkozásokra gondolunk, például Maróthy György aritmetikájára vagy a Debreceni aritmetikára, akkor ilyen szempontból nem volt úttörő – de a magyar nyelv népszerűsítése, a nyelvújítási harc szemszögéből kétségtelenül.

Azok közé tartozott, akik még számtantanítás közben is e hazafias küzdelmet tartották szem előtt.

Latinul kellett tanítania Dugonicsnak, a legjobb magyar írók egyikének. Fenntartotta azonban jogát, hogy jobban való megértetés végett magyarul ismertesse szavait.
A hallgatóknak akkor önkénytelenül is tapasztalniok kellett, nyelvünk mennyire alkalmas a mennyiségtan finomabb árnyalatainak visszaadására, és hogy van ereje, szabatossága a tudománynak ez ágában is, melynek különben oly kevés igénye lehet a nemzeti jellegre. József németesítő rendeleteinek idejében nagyon helyén volt tehát, ha a magyar nyelvnek ebbeli érdemeire határozottabban is utalt a tanár; mert hiszen azokhoz szólt, kik tudományos pályára készülve, részben ép a mathematika művelésére voltak hivatva; kiknek tehát nem volt szabad kitérniök azon kötelesség alól, hogy a magyar ajkúak számára minden tudományt, – ezt is hozzáférhetővé kell tenni.

Így ír Márki Sándor a Pedagógiai Plutarch-ban megjelent tanulmányában.[9]

A kutatónak, érdeklődőnek mindenképpen óriási élmény lehet az a felfedezés, hogy egy alapvetően elvont s száraznak minősített tudományt mennyire érdekesen lehetett az olvasóközönség – és élőszóban a diákság – elé tárni.

A Tudákosság, amelyet Dugonics több kötetben alkotott meg, nyelvtörténeti szempontból is jelentős – nemcsak merészebb újításai miatt, hanem főként saját, önálló fogalomalkotásai miatt is. Több kifejezésre akkoriban még nem volt magyar szó. Perényi József így fogalmaz:

Elődei próbálkoztak ugyan e téren, de az ujitásaik távolról sem sikerültek annyira, mint az övéi. Továbbá figyelembe kell vennünk azt a körülményt is, hogy az előzői csak az elemi mennyiségtannal foglalkoznak hazai nyelven; az algebra és geometria szavait ő magyarosítja. van rá eset, hogy előzőinek alkotásait fölhasználja, de a javarészt maga alkotja (…) [10]

Érdekes a kor véleményét jobban megvizsgálni. A méltatások nem voltak minden esetben egybehangzóak. – Nyilván magához a nyelvújítási harchoz hozzátartozik az ellenvélemény is… Kovács Ferenc, mérnök – aki ugyancsak próbálkozott a matematikai műszavak magyarosításával – elég kedvezőtlenül ítélte meg Dugonics munkálkodását.

A Mathesisben én elkezdettem – mert ha az igazat meg kell vallanom – a külömben nagyérdemü T. Dugonics Úr Terminussai közzül nekem épen kevesek akarnak tetszeni.[11]

Valójában Kazinczy méltatása is vegyes érzéseket válthatott ki, hiszen a kényes ízlésű, válogatós költő alapvetően nem szerette Dugonics földszagú magyarságát – vitathatatlan érdemeit viszont kénytelen volt elismerni.

Dugonics is ronta. De a puristák egész seregében nincs tisztességesebb név, mint a jó öregé s ezer botlásáért elég pótolék tiz nem botlása.

Kazinczy Ferenc[12]

Mindent egybevetve, az utókor s a matematikai műnyelv tagadhatatlanul sokat köszönhet Dugonicsnak, önálló és leleményes szóalkotásainak – bizonyíték erre az, hogy e műszavakat mind a mai napig használjuk. Jóval később, a XX. század elején kezdték még inkább felfedezni valódi értékét. Simai Ödön bizonyította be, hogy sokkal nagyobb rész illeti meg az elismerésből – sokkal többet tett nyelvünk megújításáért, mint amekkorát neki tulajdonítottak.

Dugonics Andrásnak a nyelvújítás történetében való fontosságát s helyét annál is könnyebb megállapítani, mivel újításbeli eljárásról, az újítást illető nézeteiről számot ád sűrű jegyzetekben, műveinek igen sok helyén. Mint nyelvújítóról, eddig két kisebb és egy nagyobb közlemény jelent meg róla a Nyelvőrben. Ezek a közlemények az Etelkában, a Tudákosságban és a Szittyai történetekben előforduló új szókat sorolják föl.[13]

Érdekességként megemlítem, hogy Dugonics matematikai műszavait először egy Kugler Mihály nevű zürichi műegyetemi hallgató állította össze, s amely eredetileg a Zürichi Évkönyvnek I. kötetében olvasható. Kézirata a műegyetem könyvtárában található meg.

Dugonics és az első magyar mennyiségtan címmel írta meg azt a munkáját, amelyben röviden foglalkozik a Tudákosság második kiadásával, s egy összehasonlító szótárt is közread – összehasonlítja Dugonics műszavait s jelentésüket; de ez a szótár nem teljes: mindössze 250 szót tartalmaz, a leggyakrabban használtakat. Ugyanakkor egy, szintén a témáról tartott, későbbi előadásának kéziratmásolata fellelhető a Somogyi-könyvtárban is: Dugonics András és az első magyar Mathematika. – Kugler Mihály okl. mérnök előadása a m. mérnök- és építész egylet egyetemes szakülésén, 1924 márczius hó 13-án.

A dedikációban olvashatjuk: „Nagyságos Móra Ferenc igazgató Úrnak tisztelete jeléül, Kugler. 924 III/13.”[14]

Úgy vélem, Dugonics nem ismert lehetetlent, – még akkor is ha a matematika tudományában tett munkálkodásait nem ismerték el. Ahogy nyelvújítási törekvésének fő üzenetét a Jeles történetek című művében is publikálta:

Nincs a’ világon semmi, a’ mit magyarul ki-ne-lehessen mondani, csak észszel és tudománnyal forgolódgyon az ember.[15]

Dugonics kézjegye Makó Pál tankönyvének előzéklapján

Megjelent a folyóirat 2018. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Dugonics András: A’ tudákosságnak első könyve. Bötü-vetés (Algebra). Füskúti Landerer Mihály, 1798. 272. o.

[2] Perényi József: Dugonics András „Tudákosság”-a. Sátoralja-Ujhely, „Zemplén” Könyvnyomtató Intézet, 1904. 3. o.

[3] Apáczai Csere János: Magyar encyclopaedia, az az minden igaz es hasznos böltseségnek szep rendbe foglalása és magyar nyelven világra botsátása… Joannis a Waesberge, Utrecht,1653/1655.

[4] Apáczai Csere János: Magyar encyclopaedia. Joannis a Waesberge, Utrecht, 1653/1655. 28. o.

[5] Dugonics András: A’ tudákosságnak első könyve. Bötü-vetés (Algebra). Füskúti Landerer Mihály, 1798. 8. o.

[6] Márki Sándor: Dugonics András, Szeged első egyetemi tanára. Szeged, Városi Nyomda és Könyvkiadó, 1922. 7. o.

[7] Dugonics András: A’ tudákosságnak első könyve. Bötü-vetés (Algebra). Füskúti Landerer Mihály, 1798. 17–18. o.

[8] Márki Sándor: i. m. 9. o.

[9] Paedagógiai Plutarch. Jelesebb paedagogusok, kiválóbb tanférfiak arczkép- és életrajzgyűjteménye. I. Heckenast G. utóda, Budapest – Pozsony, 1887. 189. o.

[10] Perényi József: Dugonics András „Tudákosság”-a. Sátoralja-Ujhely, „Zemplén” Könyvnyomtató Intézet, 1904. 17. o.

[11] Uo. 18. o.

[12] Uo.

[13] Simai Ödön: Dugonics András mint nyelvújító. Budapest, Athenaeum, 1904. 3–4. o.

[14] Kugler Mihály: Dugonics András és az első magyar Mathematika. Kéziratmásolat. 1924. március 13.

[15] Dugonics András: Jeles történetek. II. Pest, 1795. 101. o.