Diószegi Szabó Pál: Egy magyar Vergilius?

A költői individuum és az átköltés határán. 
Dugonics András: Trója veszedelme (1774)

Dugonics András 1774-ben, Pozsonyban egy olyan könyvvel jelentkezett, amely Király György majd egy évszázados megállapítása szerint „első komolyabb műve”.[1] Egyúttal első nyomtatásban is megjelent munkája is. A fiatal pap, pályájának kezdetén ugyanis magyar nyelvű, elbeszélő költeményekkel próbálkozott, egy magyar nyelvű eposz megteremtésén fáradozott. Dugonics klasszikus piarista tanulmányaihoz híven a trójai mondakör egy részletét adta közre, amelyet „ a’ régi vers szerzőknek írásiból egybe szedett és versekbe foglalt”[2] E munka érdemes arra, hogy – a Dugonics évforduló kapcsán is – újraolvassuk, megfogalmazzuk gondolatainkat. Egyúttal le kell számolnunk az internetes irodalomban többször felbukkanó tévedésekkel is, mint például azzal, hogy – Vergilius helyett – ez a mű lenne Homérosz első magyar(os) fordítása.

Dugonics András családja életében is meghatározó lehetett a Trója veszedelmének megjelenési éve. Édesapját, Dugonics Andrást, aki élete végéig szegedi városi tanácsos, 1774-ben bízták meg Kistelek puszta betelepítésének szervezésével.

Az ifjú Dugonics András tanári pályájának pedig döntő éve lett 1774, mert pappá szentelése után – több éves váci, medgyesi és nyitrai tanári munkát követően – ebben az évben, pályázat útján, elnyerte és ki is nevezték a nagyszombati egyetem „elemi mennyiségtan” tanszékének királyi oktatójává (matematika, mértan, építészettan). Az állás lehetővé tette irodalmi ambícióinak megvalósítását is: a tanári és író szerep dualitását. Egy latin nyelven írt rövid életrajzában is szerepeltette művét: „Erdélyben oktatott, ahol még három könyvet is fáradságosan megírt. Először Trója elpusztítását, magyar (nyelvű) versekkel… 1774-ben[3] Erről  a költői munkáról Csokonai Vitéz Mihály is megemlékezett A Dugonics oszlopa című versében (1795).[4]

1.

Dugonics Trója-átdolgozásának a magyar irodalomban természetesen voltak előzményei. A bőséges felsorolás helyett, ezúttal néhány alkotást emelnék ki. Témánk szempontjából a 16. századi fordítások közül, Huszti Péter 1582-ben, Bártfán kiadott Aeneis-fordítása (Aeneis, az az az trójai Aeneas herczeg dolgai) megemlítendő. Huszti művében az I. rész 41. strófájától az Aeneis második éneke következik, benne Trója pusztulása, és Aeneas menekülése. Huszti négysoros, tizenegyes, tizenkettes sorból álló strófákkal és sorvégi bokorrímekkel ültette át magyar versre a latin hexametereket. Fontos megjegyezni, hogy ezek a strófák még dallamra íródtak, a költészet nem szakadt el az énekmondástól.[5] Huszti szorosan követte Vergiliust, ha pedig a kommentárjait (a Servius-féle kommentár) is felhasználta, végig a régi hagyományból merített.[6] Ovidiusnak, a trójai történetet érintő Methamorfoses, részleteinek fordításával Csáktornyai Mátyás átdolgozásában találkozunk (Erős Ajax és bölcs Ulisses széphistóriája, 1592). Király György ehhez egy praktikus, verstani megjegyzést is hozzátesz: „A latin distichonok zsúfolt, ellentéteken lebegő symmetrikusan elrendezett formáit magyar tizenketteseivel elég találóan, sokszor meglepő fordulattal tudja visszaadni.”[7] Ezzel együtt érintjük az időmértékes és az ütemhangsúlyos verselési rendszer – az olvasó számára is feltűnő – alapvető különbségeit is. Például azt, hogy a felező tizenkettes sorok tágasabb, kétütemű félsorai (6//6) miatt lelassul a vers kognitív-audítív sebessége, poétikai tempója, amely jelenség majd Dugonics művében is jól érzékelhetővé válik.

A 17. századból Gyöngyösi István alkotásait kell kiemelnünk, amely döntő hatást gyakorolt Dugonics verselésére. Nemcsak azért mert, tudjuk, hogy Dugonics gyermekkorában maga is kapott egy Gyöngyösi kötetet, hanem mert 1796-ban maga adta ki a költő összegyűjtött verseit.[8]

A 18. században a trójai mondakörért franciás vagy németes ízlést követő írók jobban Ovidius felé fordultak (Ányos Pál, Dayka Gábor). Verseghy Ferenc rímes fordítást készített, Szentjóbi Szabó László pedig Homéroszt rímes tizenkettesekben szólaltatta meg (Akhillestől a’ Hektor testét kérő Priamus). A deákos és tudós hagyományt követők fő példaképe Vergilius.[9] E mögött meghúzódhat Róma két párhuzamos eredetmondája közül a trójai eredetű alapítás-történetnek a kihangsúlyozása is, amely a korabeli európai képzőművészetben is jobban előtérbe került, szemben a Remus–Romulus történettel.[10]

Hazai irodalmunkban megindultak a kísérletek az első Vergilius-fordításokra. Érdekes módon a 16. századi feldolgozások után, a népies magyar versformájú Aeneis-fordítás hamarabb született meg. Ide illeszthető Ráday Gedeon, Aranka György, Pálóczi Horváth Ádám és Dugonics András munkája. Pár év múltán, maga Dugonics is megmaradt még a trójai mondakörnél. Ismét magyarul versbe szedte az Odüsszeiát: Ulissesnek, a’ ma híres és nevezetes görög királynak csudálatos történetei, amely könyv alakban 1780-ben, Pesten látott napvilágot. Ezzel szemben az Aeneis klasszikus időmértékes versformájú, deákos fordítása a 19. századig váratott magára: Baróti Szabó Dávid (1810, 1813).[11]

Dugonics András költői módszere kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a 20. században is – klasszikai-filológiai és metrumhű fordítások mellett – megtalálható a népies versformájú fordítás is. Mészöly Gedeon Odüsszeiája ismét magyaros versformában tolmácsolta az eposzt (Ulisses, azaz Homérosz Odisszeája magyarul, Budapest 1959).[12]

A másik közkeletű tévhit Dugonics munkájával kapcsolatban az, hogy ezt egykori tanárának, Tapolcsányi Gergelynek ajánlotta volna. Ha elolvassuk a megjelent művet, akkor azt látjuk, hogy a Trója veszedelmének ajánlását Nyitrán, 1774-ben, Gusztini (Gusztinyi) János (1718–1777) nyitrai püspökhöz írta, aki nemcsak Nyitra vármegye örökös főispánja, hanem Mária Terézia császárnő belső, titkos tanácsosa is volt.[13] Gusztini befolyásos személyiség lehetett, akivel a fiatal pap-költő nyitrai éveiben ismerkedhetett meg. Azt is látjuk, hogy Dugonics ajánlásában költői munkájával – mint a püspök káplánja – óvatosan közeledik egyházi feletteséhez és patrónusához. „Mi szövetsége lehet Trójának Isten várossával?”– Kérdezte az ajánlásban. A kezdő költő művészeti közeledése a püspök számára azonban nem lehetett visszatetsző, hiszen ő maga is művészetpártolóként például Nyitra városában újra felépítette a „víg, avagy szomorú szabású Játékok helyét”, amelyet tűzvész sújtott.[14]

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy Dugonics a matematika tanára volt. A tudatos és tudós megszerkesztettség teljes könyvének szerkezetében érezhető. A kötet fontos részét alkotja – a költői mű előtt és után – a megverselt mitológiai történet magyarázata, jegyzetapparátusa. A Trója veszedelmét is szinte matematikai aránykezeléssel osztotta fel három könyvre. Maga a verses mű a második könyvben foglalt helyet, míg az első és a harmadik könyvben magyarázatokat, genealógiai táblázatokat és saját műfordításokat tett közzé. Ez a tudatosság számomra tanítási könyvként való használatát is feltételezi.

Az első könyvben főképpen „A’ Várost ostromló, és védelmező vezéreknek neve, ’s hiresebb tselekedeti” vannak összegyűjtve. Dugonics itt a felhasznált forrásainak lapszélen való feltüntetésével prózában leírja „Trója veszedelmének okát”, a görög vezérek neveit, hajóinak számát, a trójai háború kitörésének okait és a háború történetét, a görög vezéreket és hazatértüket vagy halálukat.[15] Hasonlóképpen következik a munkában a trójaiak királyainak, vezéreinek ismertetése szintén a pontos ókori források feltüntetésével.[16] Dugonics minden szereplőről igyekszik kézzelfogható személyleírást is adni, például „Eneás termetére nézve köz magosságú vólt, feketés hajú, ékessen szollo, kellemetes, erös, nagy tanáts-adó, kegyes, szép fekete és mosolygó szemö.”[17] Modern és tudományos igényű forráskritikai módszerére és a mitológia-kutatására jellemző, hogy az eltérő eseményváltozatokat is ismereti (pl. Ifigeneia megölése vagy papnővé tétele), amellyel tulajdonképpen egy mitológiai enciklopédikus mű született.

Az első könyv tartalmazza a kegyes olvasóhoz intézett előbeszédet. Dugonics a Trója megvételének „leírásához” – tehát nem a megverseléséhez! – „Homerus, Virgilius” mellett Ovidius és Higinus „vers-szerzőknek munkáit” is felhasználta. A forrásai megverselésénél már nem a 16. századi históriás énekeket követte, hanem történetkritikai módszert választott. Ugyanis saját korának keresztény olvasóit mitológiai túlzásokkal nem akarta félrevezetni, ezért, mint megjegyezte: „úgy szabtam beszédem rendgyét, hogy a’ szemes, és egy kevésé deákos Olvasó, azután a’ Keresztényi hitnek fényességével világoskodó ember könnyen kiláthattya töviből, mi egyez meg az igazsággal, ’s hol veszem ismét fonákul az inget.”[18] Ebben keresztény kritikával is illette a rómaiakat: „Minek utána pedig a’ Rómaiak azon setétségböl, mellyben ennek elötte vakoskodtak, ki-tisztulván észre vehették vólna, hogy akár menő áldozatokban akár minémű embereknek meg-ölésével, éppen nem kereshetnék, ’s nem-is találhatnák kedveket az Isteneknek.”[19]

Érdekes kérdés számomra, hogy Dugonics a témára vonatkozó ógörög-bizánci nyelvű forrásokat közvetlenül használhatta-e? Ezt más alkotásai kapcsán nyomozhatjuk ki. Rajka László a bizánci Héliodórosz Aithiopikájának magyar feldolgozásai kapcsán említette meg Dugonics saját magyarítását (A Szerecsenek. Pozsony, Pest, 1798.). Ennek során, bár egy 1596. évi latin-görög párhuzamos kiadásból dolgozott, a görög szöveg olvasott ismeretére a szereplők neveinek átírása árulkodó.[20] Legismertebb regényénél, az Etelkánál pedig az elsők között használta fel VI. (Bölcs) Leó bizánci császár Taktika című hadászati művét.[21]

Dugonics trójai témaválasztását a 18. századi oktatás iskolai anyagai mindenképpen indokolták. Tanulóként és tanári munkájához nélkülözhetetlen volt a klasszikus auktorok fordítása, az iskoladrámák, versek gyűjtése. Mindezen túl konkrét megbízásról nem tudunk. Ő maga azzal indokolta, hogy ez a Régi Írók által leggyakrabban feldolgozott téma. „mert egy dologban sem törték fejeket úgy annyira a’ Régi Írók, mint azon Város’ ostroma, ’s el-pusztításának le-rajzolásában… az emberi ész, és tehetség, ezt terítette ki leg-szebben a’ napfényre.” A munkájának második részét alkotó verses művében „fő-képpen Virgiliust követem… Eneissének második könyvében”, de bevallja, hogy emellett teret ad saját fantáziájának is. „Nem követem pedig ezt úgy, hogy magam gondolatinak helyet nem találtam volna a’ könyvnek minden részeiben.” Így a költői invenció is teret kaphat, a költői individuum előbújhat a fordító személye mögül.

Munkája nem eszközjellegű egy valamely másik esemény bemutatásához vagy azzal való összehasonlításához, hanem önálló igényű, magyar nyelvű, verses feldolgozás. Ellentétben például a hódmezővásárhelyi költő, Berei Farkas András 1808-ban, Szegeden megjelentetett verses művével, amely a hódmezővásárhelyi tűzvésznek állított költői emléket.[22] Így Dugonics műve nem illeszthető be e korszak ún. tűzvész versei sorába, amelyek a hírverseknek speciális fajtájaként léteztek (Például ahogyan Mátyási József az 1794. évi kecskeméti tűzvészt verselte meg és hasonlította Trója veszedelméhez).[23]

Dugonics művének Második könyve tartalmazza magát a költeményt: Trója veszedelmének második könyve, tudni-illik a’ Város meg-vétele, ’s el-pusztulása. Itt is érvényesül a matematikai jellegű, szimmetrikus felosztás. A három szakaszt a szerző tíz–öt–tíz „rész”-ből álló egységre tagolta.

Dugonics tanári alaposságának köszönhetően egy újabb, az olvasóhoz intézett, elő-beszédben belehelyezi az olvasóját verses művének előtörténetébe, ismerteti Eneásnak Karthagóba (amely várost „a’ Görögök Birsának, a’ deákok Kartagónak, avagy – is Kartillagónak, a’ Magyarok pedig Hártyánnak neveznék”), Didó királynéhoz való szerencsétlen megérkezését. Palotájában a bőséges vendéglátás után az özvegy királyné arra kéri nemes vendégét: „hogy, mivel ö Trója Veszedelmében jelen lévén, ’s azon siralmas esetnek súllyát az elsök között viselvén leg-jobban tudná a’ gaz Görögök fortéllyait, lenne olly’ jóval hozzája, és embereihez, ’s beszélné – el leg-alább tsak végső meg-vételét, és el-pusztulását Trója Várossának.” Dugonics a hosszú, három szakaszra osztott költeményét ebbe, az egyes szám első személyben elmondandó, narratívába helyezte bele, azaz: „Úgy kell tehát fel-venni a’ dolgot, hogy valamiket említendek Verseimben, mind azokat Eneásnak személye szerént fogom elö-adni.”[24] Egyúttal pedig a Didóval való fiktív dialógus, megteremti az olvasóhoz szólás közvetlenségét is.

2.

A továbbiakban a jól ismert vergiliusi történet epizódjaiból azon részleteket vizsgálom, amelyeknél Dugonics el tudott szakadni a latin szövegtől, és előbújó költői individuumával egyúttal önálló karaktert tudott adni a közismert történet megverselésének.

Az Első szakasz (A’ Város meg-vétele, ’s el-égte) tíz „rész”-re osztott.  Az első részben Didó megjelenése hangsúlyosabban kiemelkedik a verssorokból, mint azt Vergiliusnál találjuk.

 

Didó Királynéja vala e’ helyeknek,
Özvegy, deli személy, tetszhetett szemeknek,
A’ mellett erköltsös, kedves mindeneknek,
Tudta sorsát szánni az Hajó-törteknek.[25]

Dugonics Didó és Aeneas találkozásának, szerelemre lobbanásának vergiliusi változatából – az előbb említett keresztény szemlélet okán – kihagyta Venus istennő közbenjárását, aki Cupidóval ejti szerelembe a királyné szívét. Didó „Azért Eneást-is jó szivel fogatta,/ Lobbant szíve lángját el sem titkolhatta.”[26] Míg Huszti József, 16. századi átdolgozásában, még külön részt szentelt ennek (Negyed rész: A Dido Asszony megszereti Aeneas királyt).

Ami Vergiliusnál két sor, az Dugonicsnak 2 strófában jó alkalmat adott költészeti fantáziájának. Szinte mi is halljuk, amint egy hangos magyar lakoma zaja nehezen akar elcsendesülni, ellentétben egy római vacsorával, ahol „Elhallgattak mindnyájan, szájtátva figyelték/ Aeneás pedig így szólott a magas kerevetről.” (Aeneis, II, 1–2. Fordította: Lakatos István)[27]

 

El-kezdé Eneás, el-nem végezhette,
Ékes, szép szózattyát a’ zaj el-temette,
Derekas beszédgyét el-sem-is kezdhette,
Míg Didó a’ népét le-tsendesítette.

Bé-vólt hát a’ zajnak ajtaja már téve,
Halgattak mindnyájan, nagy tsendesség léve,
A’ midőn Eneás mindent félre téve,
’S Didóhoz fordúlván illy’ beszédet véve:[28]

A második részben megkezdődik a trójai történetfolyam. Szemléletesen adaptált költői kép a trójai falónak egy korabeli, magas hegy tetején lévő várhoz hasonlítása, amelynek természetesen nyoma sincs Vergiliusnál.

 

Nyaka, mint egy Várnak ör-álló részei,
’S virrasztó Katonák’ sétalló helyei,
Ollyak nagy fejéből ki-tetsző szemei,
Mint a’ fen-bértzeknek két töredékjei.

Hegyhez hasonló vólt minden tekíntete,
Hogy fel-emelődött szörnyü épülete…[29]

Láokoón (Dugonicsnál Lákoon) figyelmezető beszéde egy ízes, Heltai Gáspár stílusát felidéző fabula tanulsága, ahogyan Láokoón pap a vergiliusi sorokon túl így korholta a hiszékeny trójaiakat:

 

Tartok a’ Görögök’ nagy álnokságától
’S tündér ülön koholt régi fortéllyától,
Kötve higygy komádnak. Tartsunk a’ Rókától
Félyünk mézzel rántott mérges falattyától.[30]

Amikor pedig a dardán pásztorok Sinón nevű egy ál-foglyot hoznak a trójaiak elébe, Dugonics – a Harmadik rész elején – magyar tájat idéz a trójai tengerpart helyett, az olvasó szeme elé:

 

Tekintetünk azomban a’ dinnyés nyírségre,
Hát akad a’ szemünk egybe gyült községre,
Mi Pásztorink vóltak, kik ott’ nyereségre
Húztak volt egy foglyot hozzánk a’ Térségre.[31]

Miután pedig az óriási faló bevontatását a trójaiak öröménekekkel ünneplik, Dugonics továbbmegy, olvasójával hazai madárhangot hallat, amely dúsabb, mint a vergiliusi rövid sorrészlet: „…fiúk, szűzek dala közben…” (Aeneis, II, 237. Lakatos István fordítása)[32]

 

Vélhetnél mind annyi madarak zengését,
’S jó időt hirlelő Pitty-palatty’ tsengését,
mennyi szüz leányok’ gyenge éneklését
Hallod az iffjú-rend hangos verselését.[33]

Aeneas, miután álmában Hektór figyelmeztette a város végzetére, elindult társai keresésére (Hetedik rész). Amikor megkérdezi Panthúst a harci helyzetről, a kapott válasz tónusa mintha egy kuruc ének, egy a verssorok közé rejtett Rákóczi-nóta dühét idézné fel, amely Vergiliusnál szintén nem szerepelhetett.

 

Régi bóldog időnk többé vissza sem tér,
Mi mindég vesztettünk, a’ Görög most-is nyér,
Hizik a’ pofája, börbe-is alig fér,
Gyomra’ örvénnyébe még-is tsak többet kér.[34]

Dugonics a nyolcadik rész rövid harci jelenetében is továbbírja a szöveget, itt akár egy török-magyar küzdelmet látnánk, amely egy önálló versben is megállná a helyét. Ebből csak részletet idézünk:

 

Ennek a’ hegyes tőr üti által májját,
Amannak a’ kard hegy keresgeti száját,
Némelly erövel-is okádgya páráját,
Hogy soká ne húzza a’ halál igáját…

Egy szívvel lélekkel ellenség’ kölkeit
Meg újra nyakazzuk vér-szopó ölveit,
haraggal gázollyuk rút büdös véreit,
Poklok’ fenekére üzzük gaz lelkeit.

Rontunk fő-kaponyát agya-velejével,
Szájba vert záb-fogok’ egész seregével,
Szikrát hány a’ kardunk, tsorbás nagy részével,
De használ tompája tagok törésével.[35]

 

Szemünk elött vala vagy Rabság, vagy halál,
Mintsem hogy Rab legyek, szebb ha kard meg-talál,
E’ szív el-szánása Vitézekké tsinál,
Sujtya agyba föbe a’ ki kire talál…

Szolgál a’ szerencse, öllyük mint barmokat,
Döglött Görögökből rakunk test-halmokat…
Kit kardal nem értünk, azt szóval átkozzuk,
Minden kép’ a’ Pogányt szalasszuk, dolgozzuk.[36]

Dugonics András a trójai királylány, Kassandra fogságba ejtését is önálló részben beszéli el (Kilencedik rész), amely Vergiliusnál két rövid sort kapott: „Íme, a szűz Priamus-lányt húzzák most ki Minerva / Templomi oltárától, Cassandrát…” (II, 403–404.). A görögök még a templomi menedékjogot (asylum) sem tisztelik. Dugonicsnál ez a jelenet több strófává fejlődik ki:

 

De szegényt el-vonák ime Templomától,
A’ Görög farkasok annak Oltárától,
Mint ártatlan bárányt hiteles aklától,
A’ mészárló székre hurtzollyák várától…

Nagy homályba borúlt ráró szeme’ fénnye,
Zaporult könyvének ki-öntött örvénnye,
Régi víg éltének eszébe jut kénnye,
De kétségben esett már annak reménnye.

Sárgúlnak rósái piros ortzájában,
És alabastromi patyolat állában
Hervad lilioma gyenge ajakában
Húlló hó’ fehérét elözö nyakában.[37]

Az utolsó rész (Tizedik rész) egy szép hasonlattal zárja le Dugonics az Első szakaszát:

 

Illyen virág terem a’ vitézi kertben,
Hol nem gyenge Kloris kertészkedik ebben,
Hanem Bellona, ’s Márs múlat kényes kedvben,
’S jár a’ virág szedés nagy veszedelemben.”[38]

Trója veszedelmének Második szakasza Priamusnak Trója királyának haláláról szól. E téma Dugonicsnak fontos lehetett, mert igen részletesen, ezúttal öt „rész”-ben dolgozta fel. A gyilkossághoz vezető epizódok külön „rész”-ben olvashatók. A görögök Priamus király házát vették ostrom alá, „meg akarván látni tzifra Palotáját”(Első rész). Pirhus (Neoptolemus, Akhilleusz fia) betörte az ajtót (Második rész). A harmadik rész az ősz trójai király, Priamus vitézségéről szól, akit hiába kérlelt felesége, Hekuba, hogy az oltáruknál keressen menedéket, inkább szembeszállt az ellenséggel.

Priamus halálának híres jelenetét Dugonics, a negyedik részben, szemléletesen ábrázolja. Itt azonban nem találjuk meg Pirhusnak – a még Shakespeare Hamletjében is meglévő – végső kardcsapása előtti drámai megtorpanását.[39]

 

…Meg-ragadgya haját, húzza a’ fiáig,
S kevervén vérébe tetőtöl talpáig,
Nyársollya oldalát kard-markolattyáig…

Egybe ment a’ szem-héj, a’ Test- is szikkada,
Le-húlt az áll’-kaptza, a’ pofa apada,
Király szin ortzája viaszként hervada,
’S meg-rántzúlt homloka rútul halványada.[40]

Az ötödik rész tulajdonképpen az özveggyé vált és fogságba vetett Hekuba királyné siralmas panasza és bűnbánó éneke, amely Dugonics önálló verseként is értelmezhető:

 

Bé-veti végtére vas kalitzkájában,
Azon ösz Gerlitzét háza egy tájjában,
De jaj semmi öröm nintsen bús szavában,
Hanem e’ notája bánatos torkában:[41]

A Harmadik szakasz újabb tíz részében következnek Eneásnak utolsó dolgai, méglen a’ Várost örökre el-hagyta. Amikor pedig Aeneas magára maradt, mert társai elhagyták a küzdelemben, az első rész verse szerint ekkor talált rá Helenére, azaz „Görög Ilonára”, amint az udvari Vesta oltárnál keresett menedéket. A bosszúállás dühe – szemléletes káromkodásban – fogta el Aeneast:

 

Tehát ez a’ Lotyó el-megy hazájában?
’S magát az Urához adandgya Spartában?

A háborúskodás kiváltó nőszemélye Dugonicsot inkább a korabeli francia kegyencnőkre emlékezteti és a francia királyi udvart idézi fel, amikor Helenét temperamentumát Pompadour márkinőéhez (Jeanne-Antoinette Poisson) XV. Lajos hivatalos szeretőjéhez, kegyencnőjéhez hasonlítja, aki 1764-ben halt meg.

 

Nem úgy. Hanem ki-köll menni a’ lelkének,
’S előbb ki-omlani pompadúr vérének,
Hasábra szelődni lépes személyének,
Örökre vakulni horgászó szemének.[42]

Egyedül Anyja szellemének feltűnése és figyelmeztetése tántorítja el tettétől és inkább családjának keresésére sarkallja. Ezt a háborút nem emberi erők szülték, ebben követi Vergiliust (Aeneis, II, 601–603.).

 

Ne gondold, hogy Tróját Páris gonoszsága,
Vagy Görög Ilona’ elmés ravaszsága,
Hanem az Istenek’ méltó boszszúsága
Pörzsöli lángjával irgalmatlansága.[43]

Aeneas felkeresi a házát és családját (Második rész). A harmadik részben ismét elszakadunk Vergiliustól és megismerjük Deifobus szörnyű halálának történetét, amidőn őt Görög Ilona mutatta meg Menelausnak, hogy megölje. Menelaus kegyetlensége Dugonics leírásában mintha egy 18. századi minősített kivégzést örökítene meg, amely olvasva is sokkolóan realisztikus.

 

Elöször az orrát tövig le-metszette,
’S aztat az ablakon tüstént ki-vetette,
Osztán füleit-is gyökerig le-tette,
Nyögni kezdő száját fülig repesztetette.

Tsonkittya két lábát egész forgójáig,
Nem különben kezét két válla tsattyaig,
Nyak tsigától börit le-nyúzza állá-ig,
Így fejti, hámozza egész tomporáig.[44]

Feltételezem, hogy ebben Mária Terézia 1768-ban megalkotott büntető törvénykönyvének is (Constitutio Criminalis Theresiana) hatása lehetett, amely Dugonics korától nem is olyan távol, 1770-ben lépett hatályba. A büntetőkódex a halálbüntetésnek és a kínzások végrehajtásának különböző módozatait képekkel is illusztrálta, amelyet a fiatal Dugonics is ismerhetett.

A Consitutio Chriminalis Theresiana belső oldalai

Amint Aeneas apját vállára véve, fiával és feleségével, néhány szolgájával elmenekült az égő városból (Negyedik rész), időközben elsodoródott tőle felesége. Amikor visszament házához, (Ötödik rész) csak az elpusztított romokat találta. A veszteségek Dugonics általi leírásában inkább egy 18. századi birtok képe tűnik fel:

 

Széna kazalimnak hamvát alig láttam,
Leg-szebb mag-lovaim’ dögét hogy sajnáltam!
De sok hintaimnak porát se találtam,
Lelkem’ szakadtával noha bár vizsgáltam.

Tele vólt udvarom láng-tsapta lúdakkal
’S annyokra pipelő kis pujka fiakkal,
Rakva minden szeglett merevedett tyúkokkal,
’S Indiából került búbos gúnárokkal.[45]

Innen főhősünk Priamus király palotájába rohanva (Hatodik rész), csupán a rablás, fosztogatás, gyilkosságok képét látja. Dugonics fájdalma nemcsak a trójaiak, hanem a magyar nemzet szenvedését is felidézhette az egykori olvasónak. Tulajdonképpen egy önálló versbetétként, 11 strófában, zárja le a hatodik részt.

 

Édes nemzetemnek jaj nagy veszedelme!
Ennek szörnyüségén el-bódul az elme,
Hogy jól ki-mondhassa nints annyi értelme,
Mint ronta a’ Pogány Görög’ gyözedelme.[46]

Útközben a tetőről majdnem rázuhan Hektór kisfia, Astianax holtteste, akit édesanyja egy koporsóban rejtett el, hogy ne találjanak rá a görögök. Astianax története ismét egy új versbetétet képez az eposzi költeményben. Dugonics szintén eltávolodik a történettől a nyolcadik részben is, amelyben Aeneas siratta feleségét. Aki férjének  árnyalak képében jelenhetett meg, csak azért, hogy elmondhassa halálát (Kilencedik rész). Polixena húgát Pirhus Akhilleus sírjához vonszolta, hogy lefejezze.

 

Oda lén szépsége tegnapi színének,
Remekékessége vidám személyének,
Oda tsillagokhoz hasonló szemének,
Ragyogó világa fényes tükörének.[47]

Kreusa útra bocsátja hitvesét, ám Aeneas hiába karolja, elsiklik ujjai között. A költemény azzal zárul le, hogy Aeneas kénytelen elhagyni Tróját (Tizedik rész).

Dugonics művének Harmadik könyve további magyarázatokkal, összesítő táblázatokkal szolgál a versekhez. Legvégén pedig a „Külömbféle Versek” között saját műfordításait adta közre (Vergilius, Ovidius, Horatius versei). Ezeket a verseket is négysoros vagy háromsoros strófákban (ez utóbbi Horatius két szapphói verse, Óda I, 22.; Óda II, 10.) tolmácsolta, bokorrímek használatával.

3.

Mindezen áttekintő példatárunk ismeretében talán megkísérelhetünk választ adni arra a kérdésre, hogy a Trója veszedelme kompiláció, fordítás/átköltés vagy eredeti alkotás? Vagy mindhárom jegyeit egyaránt magán hordozza? Kompiláció azért, mert 34 éves szerzője több antik szerzőből, legfőképpen Vergilius Aeneiséből dolgozott, ennek második énekéből állította össze a maga magyar nyelvű „kiseposzát” (epüllion).  Azonban átköltésnek sem definiálható, mivel Dugonics nem változtatta meg antik forrásszövegeinek információit. A szó szoros értelmében fordításnak abban az értelemben tekinthető, hogy a latin nyelven írt alkotásokat magyarul tolmácsolta. De Dugonics is követte a 17–18. századi műfordítók gyakorlatát abban, hogy „betoldásokat” is elhelyezett munkájában. Ez a tulajdonság átvezet bennünket a harmadik jellegzetességre, amely jelen esetben a legizgalmasabb: a mögöttes költői individuum mibenlétének vizsgálatára.

A Trója veszedelme nem tekinthető a szoros értelemben vett műfordításnak, mert Dugonics gyakran eltávolodott a zsinórmértékül vett vergiliusi textustól, annak második énekét önkényesen több „szakasz”-ra és „rész”-re osztotta fel és költője mindezt saját szempontból verselte meg. Véleményem szerint egy olyan mögöttes költői műről van szó, amely megfogalmazásában, nyelvezetében, a megszólaló magyaros verselésével együtt, bizonyos részleteiben, költői képeiben és legfőképpen – önállónak is tekinthető – versbetétjeiben saját költői individuum képét mutatja fel.

Ehhez viszont szüksége volt Dugonicsnak arra a képességére, hogy az irodalom elmúlt századainak alkotóival is lírai párbeszédbe léphessen.  Ez az ars poetica egyszerre múltba néző és jelenbe tartó. Azt is tudjuk, hogy a – többségében – individuális szemléletű, szigetszerű költői életművek között az ilyen attitűd segítette legjobban az antik görög-római poétikai hagyomány folyamatosságának értékfenntartását. Nevezhetném ezt akár – egy pozitív értelemben vett – lírai, poétikai bizantinizmusnak is, amely a bizánci irodalomnak is alapvető értékmegőrző, kollektív sajátossága.[48]

Megjelent a folyóirat 2018. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Király György: A trójai háború régi irodalmunkban. (Második, befejező közlemény) In: Irodalomtörténeti Közlemények 1917/ 2. 129–150. o. Dugonics művéről lásd: 147–150. o.

[2] Trója’ veszedelme mellyet a’ régi vers-szerzöknek írásiból egybe szedett, és versekbe foglalt Dugonics András kegyes oskolabéli szerzetes pap. Posonyban, nyomtattatott Landerer Mihály’ költségével, és betűivel. 1774.

[3] „in Transilvania docuit, ubi etiam tres libros elucubratus est. 1-mo Excidium Trojae versibus Hungaricis…” Idézi: Szilágyi Márton: Dugonics András ismeretlen önéletrajza 1786-ból. In: Irodalomtörténeti Közlemények 1997/3-4. 398. o.

[4] „Mihelyt az oszlophoz közelebb eshettem, / A darab köveket rendre nézegettem. / Némelyik a Trója öszvetört falából / volt faragva, Párosz fejér márványából.” (Diétai Magyar Múzsa 1795, 117-118. o.) http://dugonics.sk-szeged.hu/rola.html

[5] Például: „Ezzen nótára: Jóllehet nagy sokat szólltunk Sándorról”, Ilosvai: Sándor Históriájából való.

[6] Király i. m. 133–134. o.

[7] Király i. m. 136. o.

[8] Gyöngyösi Istvánnak költeményes maradványi. Mellyeket egybe-szedett, és, a’ leg-régibb nyomtatványok és kéz-írások szerént, hibáiból ki-mentett Dugonics András királyi oktató. Posonyban és Pesten, Füskúti Landerer Mihály’ költségével és bötüivel. 1796.

[9] Király i. m. 146. o.

[10] Köszönöm Nátyi Róbert észrevételét!

[11] Király i. m. 146–147. o.

[12] Kodály Zoltán előszavában éppen a 16. században elszakadt szál folytatását üdvözölte e fordításban. „Nagyszerűen induló tizenhatodik századunkban a trójai mondakör már-már beleszövődött népünk gondolatvilágába, de elszakadt ez a szál is.” Kodály indoka ma is érvényes és mélyebb: „a görög költő csak üres szó a mi népünknek, ha nincsen oly nyelvű és ritmusú teljes fordításunk, melyet a magyar nép megért és élvezni tud.” Így Mészöly Gedeon is ezt az alapjában a 16. században gyökeredző szellemiséget követhette: „a hagyományos görög epikai nyelvet és verselést helyettesítem a magyar epikai nyelvvel és verseléssel.”

[13] Gusztini befolyásos személyiség lehetett, akivel Dugonics nyitrai éveiben ismerkedhetett meg. 1759-ben még az egri káptalan tagja, Borsod vármegye főesperese, a Királyi Tábla prelátusa volt, amint azt az oltáriszentségről írt könyvében olvashatjuk (Üdvösség mannája, Eger, 1759).

[14] Galgóczi Ferenc, besztercei apát, esztergomi kanonok, illetve Gusztini utódaként a püspökségben, 1777-ben, nyomtatásban is megjelent gyászbeszédéből az is kiderül, hogy Gusztini életében előbb miskolci plébánosság, majd sátoraljaújhelyi plébánosság és főesperesség következett. Egri kanonokként Gróf Barkóczy Ferenc egri püspök pártfogoltjaként pedig kiterjedt egyházmegyéje volt. Az Üdvösség mannája könyvének az is köszönhető, hogy magas bírói hivatalt is kapott, ugyanis az 1751. évi országgyűlés kinevezte a Királyi Tábla prelátusának. Nyitrai püspökként a nyitrai papi szemináriumot bővítette. In.: Sacerdos Magnus, az az a’ méltóságos Gusztini János nittrai püspöknek, felséges aszszonyunk belső titkos tanácsának, tekéntetes nemes Nittra vármegye örökös fő-ispányának nagy érdemei, jeles cselekedeti, mellyeket hideg teteminek el takaritásával midőn azok 1777dik esztendőben Böjt-más havának 16dik napján a’ Nittrai püspöki székes templomban, illendő tisztelettel le helheztettenek volna. Élő nyelvel elől hozta Galgóczi Ferencz bistricei apátúr esztergami kanonok és komáromi fő-öspörös. Nagy-szombatban, az Úr M. DCC. LXXVII. esztendejében.

[15] Említésre kerül Menelaus, Agamemnon, Ulisses, Diomedes, Palamedes, Sinon, Achilles, Pirhus, Patroklus, Automedon, Ajax, Teucer, Filoktetes, Protesilaus, Podarces, Nestor, Antilokus, Trasimedes, Idomeneus, Machaon, Podalirius.

[16] Priamus fiai: Hektor, Paris, a „tsötsömös gyermek”, Deifobus, Helenus, Polidorus, Troilus, Polites, összesen 38 fiú. A király leányai: Kassandra, Polixena, Ilione, valamint Kreusa, Aeneas felesége és összesen 16 leány. Trója városának bajnokai, a vezérek nevei: Hektór és Eneás, Memnon, továbbá Penthesilea szűz, aki „Scithiának egyik részéről jött Trója Várossának óltalmára”, Resus, Polidamas, Sarpedon, Glaukus és a többi vezérek.

[17] Dugonics i. m. Első könyv, 71–72. o.

[18] Dugonics i. m. 22. o.

[19] Első könyv, első szakasz, második rész, No. 21. In.: Dugonics i. m. Első könyv, 13. o.

[20] Rajka László: Heliodoros Aithiopikájának feldolgozásai a magyar irodalomban. Értekezések a kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem magyar irodalomtörténeti szemináriumából. Kolozsvár 1917. 103. o. Ezúton köszönöm meg Szabó P. Katalin szíves segítségét!

[21] Szabados György: Bizantinológiánk jezsuita kezdetei. In: Acta Universitatis Szegediensis Acta Historica. 107 (1998) 59. o.

[22] A kis Trója pusztulása, vagy másként Hódmezővásárhelynek a kártékony, szerencsétlen tűz által történt romlása. 1.,2. kiadás, Nyomattatott Grünn Orbánnál, Szeged. 1808.

[23] Knapp Éva: Berei Farkas András versezete a hódmezővásárhelyi tűzvészről (kísérő tanulmány). In.: Berei Farkas András: A kis Trója pusztulása. Zebegény, 2008. 19. o.

[24] Dugonics i. m. Második könyv, 87–88. o.

[25] Dugonics i. m, Második könyv, 90. o.

[26] Uo.                     

[27] P. Vergilius Maro: Aeneis. Eposz. Fordította és a jegyzeteket készítette Lakatos István. Budapest, 1962. 25. o.

[28] Dugonics i. m. Második könyv, 91. o.

[29] Dugonics i. m. Második könyv, 92. o.

[30] Dugonics i. m. Második könyv, 94. o.

[31] Dugonics i. m. Második könyv, 95. o.

[32] Vergilius Maro i. m. 31. o.

[33] Dugonics i. m. Második könyv, 104. o.

[34] Dugonics i. m. Második könyv, 110. o.

[35] Dugonics i. m. Második könyv, 114. o.

[36] Dugonics i. m. Második könyv, 115. o.

[37] Dugonics i. m. Második könyv, 116–117. o.

[38] Dugonics i. m. Második könyv, 120. o.

[39] Első színész: „…Lám most a kardja, / mely Priamus tisztes fehér fejére / készült lecsapni, félúton megáll…” Shakespeare: Hamlet. Nádasdy Ádám fordítása. Budapest 2017. 79. o.

[40] Dugonics i. m. Második könyv, 131. o.

[41] Dugonics i. m. Második könyv, 133. o.

[42] Dugonics i. m. Második könyv, 136. o.

[43] Dugonics i. m. Második könyv, 137. o.

[44] Dugonics i. m. Második könyv, 144. o.

[45] Dugonics i. m. Második könyv, 150. o.

[46] Dugonics i. m. Második könyv, 152. o.

[47] Dugonics i. m. Második könyv, 169. o.

[48] Diószegi Szabó Pál: Nekem a föld való, nem égi mása… László Noémi: Föld (versek) In: Magyar Napló 2017. május, 65-66. o.