Benyik György: A szeged-alsóvárosi „búcsú fia”

Beszélgetés Szécsi Józseffel

Dr. Szécsi József PhD 1948-ban született Szegeden. 1966-tól folytatott teológiai tanulmányokat a Római Katolikus Hittudományi Akadémián (ma Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara), ahol 1974-ben teológiai doktorátust szerzett. 1975-1980 között az Országos Rabbiképző Intézetben tanult, majd a Braham Intézet − New York (1999) és a Yad Vasem Intézet – Jeruzsálem (2000) ösztöndíjasa volt. 1999-től az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen tanít a Nyelvi Lektorátus és Művelődéstörténeti Tanszék munkatársaként. 1991-től a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára. 1996-ban Scheiber Sándor-díjjal tüntették ki, 2008-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét.

− Vallásfilozófusként és a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkáraként tartanak számon. Hány vallással ápolsz kapcsolatot?

− Az ún. rendszerváltás előtt találkoztam Budapesten Dr Gaizler Gyula röntgen-főorvossal, a kitűnő bioetika-teológussal,[1] aki szervezte és működtette a keresztény-keresztyén párbeszédet az Ökumenikus Baráti Társaság keretei között. Egy Qumránnal kapcsolatos előadásom után javasoltam egy Hebraisztikai-Judaisztikai Munkacsoportnak a felállítását, mely három éven át működött, budapesti katolikus-református-metodista etc. közösségekben tartottunk előadásokat, vitaesteket. Ez nem „vallásközi párbeszéd” volt, hanem egyszerűen foglalkoztunk egy kérdéskörrel. Akkor azt sem tudtam, hogy mi az a vallásközi dialógus, erről azoknak a teológusoknak voltak ismeretei, akik külföldön, „nyugaton” is tanulhattak. Autodidakta módon jutottam el a dialógusig, és csinálom ma is a saját fejem szerint, de mint kiderült gyakorlatilag ugyanazon szervezeti és elvi elemekkel, mint a nagyvilágban. Tanulhattam katolikus teológiát Budapesten, az ELTE-n orientalisztikát és az Országos Rabbiképző Intézetben judaisztikát.  Ez vitt el a zsidó és keresztény teológiai párhuzamok vizsgálatáig és 1991 januárjában javasoltam egy „Keresztény- Zsidó Központ” felállítását, melynek célja tudományos kutatás lett volna, de az alakuló ülésen Raj Tamás rabbi azt javasolta, hogy legyen Keresztény-Zsidó Társaság a neve az egyesületnek és ezt fogadtuk el. Tehát a zsidósággal kerültem kapcsolatba és ezért a zsidó résszel kezdetem el foglalkozni. A Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) tagszervezeteként a Keresztény- Zsidó Társaság is, mintegy másfél évtizede kapcsolatot tart fenn közös rendezvények, alkalmak során a magyarországi iszlám egyházakkal is. A távol-keleti vallások viszonylatában pedig a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségével. A Keresztény-Zsidó Társaságban működtetünk hónapról-hónapra egy „Keresztény-Zsidó-Iszlám Vallástudományi Szabadegyetem”-et is. A Keresztény- Zsidó Társaság megalapítását megelőzte egy másik szervezet, ahol talán megtanultam az egyesületi munkát, ez volt a NOE, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete,[2] melynek alapító választmányi tagja voltam. Itt szerkesztettem a „Gyűjtő” c. belső folyóiratot. Ezután az Országos Családszövetség főtitkára lettem, majd ennek keretei között létrehoztam egy iskolaszéket (Lovag utcai Családok Egyesülete) és megalapítottam a TDDSZ-MUSICA-t, az egyetlen kelet-európai zeneművészeti szakszervezetet.

−  Szegedi származású vagy és mikor kezdődött a kapcsolatod a héber nyelvel és kultúrával?

− „Szögedi” vagyok, a középiskolában, a Ságvári Gimnáziumban, valamelyik órán/órákon a pad alatt próbálkoztam a héber betűvetéssel, de ugyanígy a magyar rovásírással, pontosabban annak cserkész-változatával. A bibliai héber nyelvet Görgényi Béla (1909-1975) professzor tanította a Római Katolikus Hittudományi Akadémián. Ő mindig – nagyon helyesen – kivágta a vizsgán azokat, akik a Tetragrammatont, Isten nevét Jehovának olvasták ki Jáhve helyett. A Római Katolikus Hittudományi Akadémián utolsó évemben nagy adminisztrációs nehézségek árán elértem, hogy az ELTE-en párhuzamosan vendéghallgató legyek, és itt tanulhattam sémi filológiát, arabot, akkádot és egyiptológiát kitűnő tanároktól: Czeglédy Károlytól,[3] Fodor Sándortól, Hahn Istvántól,[4] Scher Tibortól,[5] Wessetzky Vilmostól,[6] Komoróczy Gézától.[7] Komoróczy tanár úr szeretett volna felvenni „egyszakosként” arab nyelvre. Az ELTE dékánátusa biztonság kedvéért kérelmemet átküldte véleményezésre az Állam Egyházügyi Hivatalnak, melynek vezetője Miklós Imre[8] elutasította. Ekkor benyitottam a Rabbiképzőbe és elmondtam Scheiber Sándor[9] igazgató úrnak, hogy érdekel a zsidó szentírás-magyarázat, mire rögtön bekísért az órájára és ott ültem vagy öt éven át Scheiber Sándor, Schweitzer József,[10] Domán István,[11] Weisz Dávid, Berger István[12] előtt. Így lettem arabista helyett hebraista, legalábbis belekóstoltam a hebraisztikába.

− Édesapád, Szécsi József tanár úr, Szeged szerte ismert és szeretett zenetanár volt, aki vallási meggyőződését sem rejtette véka alá. Mikor kerültél kapcsolatba a zenével és mi indított énekesi pályára?

− Augusztus 5-én, az alsóvárosi templom búcsújának napján születtem, melynek éjszakáját Édesapám ott átvirrasztva imádkozott értem. Így lettem „a búcsú fia”. Az Ő imádsága és Édesanyám áldó szeretete irányította máig is életemet. Édesapám énektanárként, énekkarok karnagyaként a délvidéknek zenei apostola volt. Az énekkari művek között mindig újra és újra betanított vallási vonatkozású kompozíciókat. Kitűnő karnagy volt, gimnáziumi óráira minden tanítványa ma is emlékszik. A Ságvári B épülete volt az egykori Piarista Gimnázium, ott végzett. Tanára volt pl. Lénárd Ödön,[13] aki 18 és fél évet ült börtönben. Édesapám itt alakította meg a híres Szegedi Ifjúsági Kiskórust, a SZIK-et. Elindította a Szegedi Zenebarátok Kórusát, és a Szegedi Szabadtéri Játékoknak is első karigazgatója volt. 25 éven át ő vitte sikerről sikerre a Szegedi Egyetemi Énekkart. A SZIK (Szalma Ferenc operaénekes, Sapszon Ferenc,[14] a Rádió Énekkar karigazgatója) énekelt a keresztelőmön, aztán ott voltam a Zenebarátoknál, a szabadtéri játékokon, 14-18 évesen már az Aidában énekeltem a kórusban.  Teológiai tanulmányaim végén az érlelődött meg bennem, hogy meggyőződésemet, hitemet nem egyfajta állásként adom majd át, hanem „gratis”, rendes napi munka mellett, mint ahogy azt Pál apostol tette, ő sátorszövőként.  Itt-ott hittant tanítottam. Először – talán egy éven át – különböző fizikai munkákat végeztem így pl. gyárban, de hamar rájöttem, hogy emellett elméleti munkát képtelen vagyok végezni. Utoljára egy külker vállalatnál voltam előadó, ahonnan egy hónap után elmenekültem a Fővárosi Operettszínházba. Ez egy éves mesés időszak volt: Hegedűs a háztetőn, Csárdáskirálynő, Sibyll, Mágnás Miska, My Fair Lady, Dohányon vett kapitány, Egy éj Velencében. Ekkor kezdtem el énekelni tanulni és egy év múlva felvettek a Magyar Állami Operaház kórusába.

A Szécsi-család a Szegedi Szabadtéri játékok János vitéz című előadásán

− Teológiát végeztél Budapesten, a Hittudományi Akadémián, a mai Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológiai fakultása. Hogyan emlékezel vissza ezekre az évekre?

− A szegedi Ságvári Gimnáziumban kitűnő eredménnyel érettségiztem és Ijjas József püspök úr[15] Budapestre küldött, a „Központiba”, a Központi Szemináriumba. Ez jó volt Édesapámnak, mert arra számított, hogy akkor emiatt nem fogják piszkálni szegedi állásaiban, a csanádi egyházmegye pedig abban reménykedett, hogy lesz majd egy ütőképes egyházi embere, aki lehet tanár, vagy vezető később. Édesapámat egyik fontos tevékenységétől, az ország-első „MÁV Hazánk Kórusá”-nak karnagyi posztjától megfosztották, és egész egyszerűen arra kérték illetékesek, hogy hagyja el Szegedet, Ő azonban maradt. Én pedig bekerültem 18 évesen a Központi Szemináriumba, ahol egy tejesen idegen világ fogadott, óránkénti csengetésekkel, „sétapárral” való városban való járkálással, moziba járási tilalommal, vagyis olyan formátumokkal, ami számomra egy teljesen érthetetlen világ volt. Ehhez jött még, hogy a néhány fős kurzusban rögtön két görög-katolikus is volt, akik nősülhettek. Erről pedig eddig fogalmam se volt. Ráadásul nekiesetem az Újszövetségnek is, szereztem némi egyháztörténeti tudást és a világi papság cölibátus-rendelkezésével rögvest nem értettem egyet. Egyébiránt kitűnő tanáraim voltak a Hittudományi Akadémián: Kecskés Pál,[16] Gál Ferenc,[17] Nyíri Tamás,[18] Szörényi Andor,[19] Szennay András,[20] Zemplén György,[21] Félegyházi József.[22] Timkó Imrétől[23] tanultam meg az ökumené szeretetét, mesés előadó volt. Később jöttem rá, hogy a vallásközi párbeszéd előszobája a felekezetközi dialógus, ezt ő plántálta belém. Amúgy kitűnő társaság volt a kispapok gyülekezete. Sok nagyszerű ember került ki közülük, így kurzustársaim: Vanyó László,[24] Takács Gyula,[25] vagy a nemrég elhunyt Komáromi János. De ott volt Somogyi Győző,[26] Erdő Péter,[27] Blankenstein Miklós,[28] Bolberitz Pál,[29] Turay Alfréd,[30] Márfi Gyula,[31] Keresztes Pál,[32] Harrach Péter,[33] Beer Miklós,[34] Várszegi Asztrik[35] vagy éppen Rózsa Huba,[36] aki egyszer meghívott egy grill-csirkére és odaadta a felét… Szerveztem egy-két jelentős rendezvényt, így pl. a Hénoch-apokalipszis színpadi változatát rendeztem meg az Intézet Magyar Iskolájának színpadán.

− Végül is nem lettél római katolikus pap, hanem boldog családapa, hány gyermekkel?

− Igen nem lehettem pap, mert önhibámon kívül a házasság a világi papság számára a katolikus egyház latin rítusában nem engedélyezett jelenleg. Megpróbáltam átmenni görög katolikusnak, de ebben merev elutasításra találtam az egyházi adminisztrációban. Az örmény egyházzal sem jártam jobban. Akkoriban beszélt a II. Vatikáni Zsinat a nős diakonátusról, melyről azt hittem, hogy ezt hazánkban be is vezetik. Erről azonban akkor szó sem volt. Nagyszerű feleségem van, hat gyerekünk született, öt él.

− Hol képezted magad tovább?

− A Hittudományi Akadémián szereztem teológiai doktorátust, a disszertációm cím-témája a Paraguayi redukciók voltak.  Ezután néhány évig az ELTE-n majd a Rabbiképzőben tanultam. Itt megkért Scheiber Sándor igazgató úr a könyvtár rendbetételére. Egy kb. 150.000 kötetes hebraisztika-judaisztikai gyűjtemény tárult elém, itt tanultam a legtöbbet a zsidóságról. Fő-könyvtáros voltam. Emellett énekeltem az Operaházban Szalay Miklós és Nagy Ferenc karigazgató keze alatt és természetesen a Rabbiképző Goldmark Kórusában is Ádám Emil vezényletével. Volt úgy, hogy Scheiber Sándor az Operaháztól kikért egy konferenciára, ha ütközött egy előadással. A Rabbiképző péntek esti istentiszteletei után Scheiber Sándor az Intézet dísztermi kiddusán fantasztikus előadásokat tartott. Csodálatos világ volt. Mondott egy történetet, én írtam belőle egy novellát, ami megjelent az Új Élet folyóiratban, majd Ő idézte írásomat egy külföldi folyóiratban, mint napi folklórt… Néhány alkalommal részt vehettem Jeruzsálemben a Yad Vasem Intézet továbbképzésein, vagy Randolph Braham[37] professzor ösztöndíjasa lehettem.

Rómában, a Nagy Zsinagógában a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács konferenciáján, Tokics Imre adventista professzorral, aki az OR-ZSE-n doktorált, középen Dr. Róna Tamás rabbi áll.

− Mely felsőoktatási intézményekben tanítottál?

− Először az ún. politikai rendszerváltás időszakában tanítottam bibliai nyelveket, az Iványi Gábor által akkor működtetett „repülő teológián”, tehát a magyarországi metodista közösség egyik szervezetében, melyen akkor Raj Tamás[38] és Somogyi Győző is tanított. Később tanítottam a Wesley János Lelkészképző Főiskolán az Ó- és Újszövetség tanszéken, nyelveket és bibliai exegézist a Pünkösdi Teológiai Főiskolán, az Ószövetség tanszéken, a Logosz egyetemen görög nyelvet; a Baptista Teológiai Akadémián az ószövetségi tanszéket vezettem, a Zsigmond Király Főiskolán/Egyetemen judaisztika bevezetést és vallásközi párbeszédet adtam elő. Jelenleg Újszövetséget adok elő a Golgota Teológiai Főiskolán, egy protestáns teológiai intézetben, több mint 30 elsőéves hallgatónak. Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen (OR-ZSE) görög és latin nyelvet, Septuaginta és Vulgata szövegolvasást, ókori zsidó történelmet, vallásközi párbeszédet, filozófiatörténetet is előadok. Az OR-ZSE-én az Ősnyomtatvány-Kézirat-Antiqua Gyűjtemény kurátora vagyok. Korábban rövid ideig a Fővárosi Levéltár tudományos munkatársa is voltam, illetve a Magyar Auschwitz Alapítvány-Holokauszt Dokumentációs Központ tudományos munkatársa, mely a jelenlegi Holokauszt Múzeum elődje volt, illetve itt később oktatási vezetőként működtem. 

− Magyarországon Septuaginta szakérőként tartanak számon, hogyan mélyült el kapcsolatod ezzel a szöveggel? Miért tartod fontosnak, ennek a szövegnek a kutatását?

− Csak egy idő után jöttem rá, hogy a kereszténység Bibliája kezdetben a Septuaginta volt és arra is, hogy pontosan olyan fontos irat, mint a héber vagy a latin Szentírás, vagyis Tánách és a Vulgata. 2017 tavaszán volt Gyulafehérváron egy kitűnő Septuaginta konferencia, melyen mindketten előadhattunk. A Rabbiképzőben tanítok Septuaginta szövegolvasást is, ami azt hiszem egyedüli, és más keresztény teológián sehol sem tanítják, pedig ez „keresztény Biblia”. Protestáns részről Zsengellér József[39] tartott sorozatot a Hetvenes könyveiről, ebben Tóbiás könyvével foglalkoztam.  Septuaginta kutatás új fejezete a biblikumnak, azt hiszem ugyanolyan jelentőséget kell neki tulajdonítani, mint a héber és latin szövegeknek.

− A rabbinikus irodalomból mely területekkel foglalkoztál, kik a kedvenceid?

− Scheiber Sándor a Szánhedrin, Domán István a Peszáchim, Weisz Dávid pedig a Beráchót traktátust tanította. Vanyó Laci egykoron szerette volna többször végigolvasni az atyák görög és latin iratait, én pedig a Talmudot. Azt hiszem Vanyó, akit mi „Póci”-nak hívtunk, többre jutott. Rendkívül fontos a rabbinikus irodalom, mert „élővé” teszi az Újszövetség szövegeit, nélküle azt hiszem egész egyszerűen komolytalan dolog újszövetségi teológiáról beszélni.

− A keresztény zsidó társaság vezetőjeként hány konferenciát tartottál és hány kötet jelent meg a gondozásodban?

− Először Scheiber Sándor kért meg egy bibliai lexikon szócikkeinek megírására (bibliai könyvek), illetve a Vigíliában jelent meg első jelentősebb tanulmányom a Miatyánk és a Káddis összehasonlító elemzéséről. Nemrégiben kiadtuk a Keresztény-zsidó Társaság 25 évének (1991-2016) rendezvénylistáját, ebben megtalálhatók az éves viszonylatban 5-10 nagyobb rendezvény, tehát konferencia, és havonta több előadás, kulturális rendezvény Budapesten és szerte az országban. Részt veszünk a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács munkájában Kijevtől, Sevillán át Londonig vagy Jeruzsálemben és Rómában, de működünk a Kárpát-medencében, Ausztriában, Szlovákiában, Romániában. Ezen kívül éves szinten több külföldi és belföldi konferencián és sok kisebb rendezvényen adok elő. Négy tanulmánykötetem jelent meg, mely a judaisztikai dolgozatok mellett más területeket is megérint, így pl. a vallásközi párbeszédet. Vannak internetes folyóiratok is, melyek közölnek írásokat. Szerkesztem 2001 óta a Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyvet, melyben zsidó, keresztény és hívő-nemhívő részről közölnek dolgozatokat, évek óta iszlám is jelen van benne. 2017-ben egy idegen nyelvű Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyvet is kiadtunk, benne angol, német, héber, arab nyelvű tanulmányokkal.  Ötödik éve jelenik a Terézvárosi Vallásközi Évkönyv is hasonló kvalitású tanulmányokkal. Egyik szerkesztője vagyok az Egyházfórum c. folyóiratnak is. Vannak kisebb ad hoc kiadványaink is, pl. legutóbb a VI. Keresztény-Zsidó Imaóra megnyilatkozásainak füzete.

− Mindhárom monoteista vallással, a zsidósággal, a kereszténységgel és a muszlim vallással is van kapcsolatod. Melyikhez kötődsz és mely párbeszéd kapcsolatért tudtad a legtöbbet tenni?

− Igazából nehéz erre válaszolni, mert a Keresztény-Zsidó Társaság nem egy vállalat, hanem egy „kisvállalkozás”, pontosabban nincs annyi pénze, hogy úgy működjön, mint egy iroda, tehát nem tud érdemben hatni a magyar társadalomra. Az első években elértük azt, hogy elfogadottá váljon egy új fogalom, hogy vallásközi dialógus, pontosabban Magyarországon a zsidó-keresztény párbeszéd. Sajnos ahhoz, hogy vallásközi párbeszédet folytassunk, ahhoz egyrészt felekezetközi párbeszéd kellene. Ez lenne az ökumené, ez azonban apró nyomokban van csak, vagy hivatalosan, érdemben azonban Magyarországon nem működik. Talán valamivel jobb, mint az egykori Hazafias Népfront keretei között összegyűjtött egyházi találkozók. Ehhez járul pl. keresztény részen, hogy legalább 100 évre visszamenően nincs lerendezve érdemben kereszténység és a napi politika viszonya, a szocializmus időszaka miatt is egy életképtelen egyházi struktúra működik Magyarországon, pontosabban egy kihalóban lévő szerveződésről van szó, millió belső ellentéttel és problémával. A nagy létszámú és a kis létszámú egyházak külön világot alkotnak, nem működnek egymással együtt, sokszor az egymásról alkotott torz képekben rögzülnek. Zsidó részen is nagyon sok a napi és felekezeti ellentét, mérgezi a kapcsolatokat. Az iszlám közösségek pedig újra egy másik, külön világot alkotnak, korántsem felhőtlenek egymással a kapcsolataik. Ha pedig se a kereszténység, se a zsidóság, se az iszlám nem tudja magát rendbe tenni se hazánkban, se a nagyvilágban, akkor hogyan lehetne egymás közt valamire jutni? Ennek ellenére csináljuk, de nem vagyunk hajlandók a napi egyházi és a napi világi politikába belefolyni. Korábban a keresztény-zsidó párbeszédhez mind keresztény, mind zsidó, mind általában társadalmi részen úgy álltak hozzá, hogy: Minek? Most pedig úgy, hogy mért nem ezt is, mért nem azt is, mért így, mért úgy csináljuk? Egyik nagyon komoly gond az, hogy a kereszténységnek nincs érdembeli evilági államkoncepciója, és csak úszik a napi politika árban, a napi állampolitika hallgatólagos vagy tevőleges kiszolgálója, vagy éppen vallási-politikai fundamentalizmust produkál. A vallásközi párbeszédhez több dolog kell, egyrészt ismerni kell a másikat, másrészt személyes kapcsolatban kell lenni vele. Én 40 éve „ismerkedek” és vagyok napi kapcsolatban a kereszténységgel és a zsidósággal, másfél évtizede pedig az iszlámmal, de csinál-e egy fecske nyarat? Hiszen létezik ezenkívül még, a magyar katolikus egyházban a tradicionalista papok zsinat és ökumené ellenes csoportja is.

− Hogy látod az antiszemitizmus problémáját?

− A másikkal való párbeszédben sokszor a saját kérdéseimre keresem a választ. A keresztények, ha összetalálkoznak egy zsidóval, akkor nekiesnek, hogy mért nem fogadja el, fogadják egy Jézust messiásuknak? Zsidó részről pedig azt kérdik, hogy miért ordítják a futballmeccsen, hogy „Indul az auschwitzi vonat!” A zsidóságot általában egyáltalán nem érdekli a messiáskérdés. Ráadásul Jézus nem a messiás, hanem az „Emberfia” fogalmat használta magára. Természetesen a zsidókat is érdekli a vallás és keresztényeket is a politika, de eltérő minőségben. A kétezer éves teológiai antijudaizmus sajnos a II. Vatikáni Zsinattal és azt követő szentszéki munkálkodással nem szűnt meg. A magyarországi keresztény-igehirdetés még ma is jelentős mértékű teológiai antiszemitizmust tartalmaz. A katolikus egyház Magyarországon képtelen szembenézni Prohászka Ottokár durva antiszemita kijelentéseivel vagy éppen Kapisztrán szent János pszichopata inkvizíciós munkásságával.[40] Ez egész egyszerűen abszurdum! A politikai antiszemitizmus legutóbbi időszakában megjelent a kódolt Izrael-ellenesség is. Ehhez járul napjaink Jeruzsálem-problematikája, miután egyrészt „Izrael örök fővárosa” másrészt „az iszlám harmadik legszentebb városa”. Ebből pedig nincs kiút.

− Miként követted figyelemmel a keresztény ellenesség fejlődését?

− Folyamatosan. Politikai rendszerek, így a szocializmus hordoztak keresztény-ellenes magatartást, üldöztetést. Itt a Kárpát-medencében csak a TV-ből értesülünk az éves szinten 100 ezernyi keresztény meggyilkolásáról. A Keresztény-Zsidó Társaságban erről rendszeres előadásaink, elemzéseink vannak, de nemcsak erről, hanem bármiről, ami a zsidóságot és a kereszténységet, vagy a vallást érinti. Én ezzel a címmel szoktam havi elemzéseket tartani: Azt írja az újság…

− Mik az akadályai a muszlimokkal folytatandó eredményes párbeszédnek? 

− Mint mindennek, ennek is sok oka van. Nem ismerjük őket, tévesek az információink, különböző politikai szűrőkön értesülünk. Volt egyszer egy gyarmatosító Európa, létezik egy jelentős neo-protestáns USA vezetésnek a befolyása a világpolitikára; Afganisztán, Irak, arab-tavasz után szíriai háború, migráció Európában követhetetlen, folyamatos terrorizmus racionálisan feldolgozhatatlan helyzetet teremtett. Fokozódik az Izrael-ellenesség, vagyis amit mindig mondtam, hogy tehetünk bármi szépet és jót, és teszünk is, a durva nagypolitikai mozgások ezeket pillanatok alatt szét tudják taposni és szét is tapossák. A vallásközi párbeszéd jelenleg úgy áll előttem, mint Bizet Carmen című operájában elhangzó egyik mondat: „Nem látom tisztán, kötél vagy golyó!”

− Igen gazdag zenekultúrát ismertél meg…

− Az opera egy fantasztikus világ! A legnagyobbak a Bohémélet, ami egy csoda, a Carmen vagy a Hovanscsina sem soha felül nem múlható! A Tannhäuser zarándokkara, vagy a Fidelio rabkórusa számomra örökre vetekszik Bach muzsikájával. Isten megengedte, hogy 15 évig énekelhessek az Operaházban, köztük elénekelhettem az operairodalom legkisebb szólóját is a Pillangókisasszonyban, a császári tiszt egyszavas szerepét, elsőként mehettem ki a függöny elé meghajolni a tapsrend szerint, amikor is egy óriási tapsot és ovációt kaptam, mert azt hitték a főszereplő jön ki először… Itt együtt voltam Szalma Ferenccel, aki Bonc szerepét alakította és egykor a keresztelőmön énekelt. Az Operaház kórusában énekeltem és folyamatosan kisebb szerepeket. Talán lehetett volna belőlem egy jó szólista, de mindig kétlaki életet folytattam, a teológiát sose hagytam el, hanem mindig dolgoztam rajta, tanítottam, szerveztem.  Tíz év múlva elmentem az Operától, mert valahogy untam, hogy vagy a kórus és a zenekar jó, vagy a kóristák, vagy a karmester, de együtt általában nem és elmentem a Fővárosi Levéltárba, ahonnan azonban rövid idő után elmenekültem vissza az Operába, mert ott csak egy levél van, Tatjana levele… Fehér Andris volt a karigazgató, örömmel vett vissza. Máté fiam, egy nagyszerű basszista, az Operaházban kezdte, énekelt Pécsett, Baján, Miskolcon, Kaposváron, legutóbb Debrecenben egy modern opera főszerepében volt hallható. Amikor a Miskolcról Pestre lehúzódó kommunisták szétverték az Állami Népi Együttest, akkor jött létre a kórusból még 40 fővel kiegészítve az Állami – későbbi nevén Nemzeti Énekkar egy muzsikusnak, Pászti Miklósnak a vezetésével. Ő és Édesapám voltak a legnagyobbak a karnagyok között. Hangverseny, oratórium-kórus indult, itt énekeltem a zeneirodalom legszebb műveit 25 éven át. Volt egy utunk Izraelbe is, ahol egy hónapon át a Sevillai borbélyt énekeltük a Milanói Scalaval, egy tíztagú férfikar volt benne az Állami Kórusból. A Nemzeti Énekkart elhagyva jelenleg templomi Schubert, Mozart etc. misék basszus szólóit énekelem.

− Televíziós műsorod sikere hogyan fogalmazható meg?

− A Duna Televízió vallási osztályának főszerkesztője, Lehoczky László hívott meg a zsidó a vallási műsor, a „Halld Izrael!” havonta jelentkező adásainak szerkesztésére. Az akkori állami tévében is volt egy zsidó műsor, az enyém abban különbözött, hogy nem egy egyház hivatalos műsorát szerkesztettem, hanem egy átfogó képet adtam a magyarországi zsidóságról, ezért színesebb és jobb volt a műsor, és ráadásul Izraelben is lehetett nézni. Aztán jött egy „racionalizálás”, és kihúzták a műsort, mondván, hogy végül is minek? De részt vehettem 2007-ben egy nemzetközi televíziós konferencián is Szíriában. Ezután három éven át egy keresztény-zsidó-iszlám vallásközi kerekasztalt vezettem nagy nézettséggel, melyet napjainkig emlegetnek, de ott is jött egy racionalizálás… Jóllehet, azóta ez a világ első számú kérdése…

A Duna Televízió Zsidó-Keresztény-Iszlám vallásközi párbeszédasztalánál

− Kik voltak a legkedvesebb növendékeid és mit csinálnak most?

− Legjobb tanítványom a Rabbiképzőben Darvas István[41] volt, most ő a Rabbiképző Zsinagógájának rabbija. Egykoron házi – ingyenes – görög kurzusaimon tanult pl. Tillinger Péter, aki a református egyetemnek volt kiváló növendéke.  Örömmel emlékezek néhány baptista teológiai hallgatómra is.

− Melyik vágyad nem teljesült?

− Szerettem volna római katolikus papként működni. Az a tapasztalatom, hogy ha civilként mondok el valamit, adott esetben ugyanazt, mint egy pap, akkor a papnak van nagyobb hihetősége. Ha kiállok a szószékre és elmondok egy tanítást és ugyanazt elmondja egy pap a Szentmisén, akkor ő a győztes. Őszintén nagyra becsülöm a nőtlen életformát, de teológiailag súlyosan elhibázottnak tartom jelen formájában még akkor is, ha mai világunkban ez csak inkább Európában vagy Amerikában jelentkező kérdés. Ezzel összefügg a nők helyzete is a katolikus egyházban, melyről az a véleményem, hogy körülbelül ott állunk, ahol a keresztény teológiában általában alacsonyabb rendű teológiának tartott ókori zsidóság társadalmi berendezkedése állt. Egy versnek sorai jutnak az eszembe: „Áll a vonat, a nyílt pályán kint vesztegel, az indítóhoz nyúlni senki sem mer.”[42]

Megjelent a folyóirat 2018. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Gaizler Gyula (1922−1996), a Pontifica Academia Pro Vita tagja

[2] A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE 1987)

[3] Czeglédy Károly (1914−1996) orientalista

[4] Hahn István (1913−1984) klasszikafilológus

[5] Scher Tibor (1912−1975) ókortörténész

[6] Wessetzky Vilmos (1909−1997) egyiptológus

[7] Komoróczy Géza (1937) hebraista, assziriológus

[8] Miklós Imre (1927–2003) az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke

[9] Scheiber Sándor (1913–1985) folklór és geniza-kutató, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója

[10] Schweitzer József (1922–2015) országos főrabbi

[11]Domán István főrabbi, (1922−2015) Talmud-tudós

[12] Berger István (1937-1994) hebraista

[13] Lénárd Ödön (1911–2003) piarista szerzetes

[14] Id. Sapszon Ferenc (1929–2011) a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója (1966-1990)

[15] Ijjas József (1901−1989), szeged-csanádi püspök, majd kalocsai érsek

[16] Kecskés Pál (1895−1976) filozófus, egyetemi tanár

[17] Gál Ferenc (1915−1998) a dogmatika egyetemi tanára

[18] Nyíri Tamás (1920–1994.) filozófus, Kézikönyve: A filozófiai gondolkodás fejlődése

[19] Szörényi Andor (1908– 1967) biblikus doktor

[20] Szennay András (1921– 2012.) egyetemi tanár, pannonhalmi főapát (1972–1991)

[21] Zemplén György (1905–1973) morálteológus, Szondy Lipót munkatársa

[22] Félegyházy József (1906−1982) egyháztörténész

[23] Timkó Imre (1920–1988) ókeresztény irodalomtörténész, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke

[24] Vanyó László (1942–2003) egyetemi tanár, ókeresztény irodalom professzora

[25] Takács Gyula (1947) újszövetségi biblikus professzor

[26] Somogyi Győző (1942) a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas magyar grafikus és festő

[27] Erdő Péter (1952) kánonjogász, egyetemi tanár, bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke (2005-2016)

[28] Blankenstein Miklós (1947), 1994, püspöki helynök

[29] Bolberitz Pál (1941) filozófus, egyetemi tanár

[30] Turay Alfréd (Budapest, 1944) katolikus pap 1973-tól filozófiát tanított a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán, 1985-től rektor, 1993 óta pápai prelátus

[31] Márfi Gyula (1943) veszprémi érsek

[32] Keresztes Pál (1945) újszövetség-kutató

[33] Harrach Péter Pál (1947) volt miniszter, és az Országgyűlés alelnöke

[34] Beer Miklós (1943) a Váci egyházmegye püspöke

[35] Várszegi Asztrik (1946) püspök, 1991-től pannonhalmi főapát

[36] Rózsa Huba (1939) ószövetségi biblikus professzor

[37] Randolph Braham (1922) holokauszttörténész, lapvető munkája: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon

[38] Raj Tamás (1940–2010) főrabbi, országgyűlési képviselő

[39] Zsengellér József (1966–) református teológus, egyetemi tanár

[40] Kulcsár Péter. Kapisztrán János. Budapest, 1987. Róbert Péter: Kapisztrán János másik arca. In: Szécsi József (szerk.): Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2005. Budapest, 2005. 269-281. o.

[41] Darvas István (1974 –) főrabbi

[42] Máté Imre: Zörgessetek és megnyittatik vagy a Szent tehenek című verse. In: Tiszta szívvel. Káva-téka. Napút-füzetek 3. Szerk. Szondi György. Az 1956. évi kiad. reprintje, 9.o.