Simon András: „Vedresháza pártfogójának tiszteletére…”

A „Szeged Széchenyije” névvel is illetett Vedres István (1765–1830) sokoldalú szellemi és gyakorlati munkásságával a reformkor eszmevilágába illeszkedően minden téren a nemzeti haladás előmozdítását hivatott szolgálni. Földmérői-mérnöki, tervezői, gazdászati, szakírói, valamint nyelvi-szépirodalmi tevékenysége egyszerre volt példaadásában országos hírű, megvalósulásában pedig helyi érdemű. Szerepét és jelentőségét már kortársai is méltatták, életútját, „művét” s emlékezetét a halálától eltelt egy évszázaddal kezdődően napjainkig számosan értékelték.[1] Jelen írással munkálkodásának egy aprócska mozzanatát idézzük föl, mely a róla szóló írásokban alig kap említést. Ennek apropója egy „kerekedő” évforduló: 195 éve, 1823. Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) szentelték fel a Vedres által létrehozott Tisza-balparti mintagazdaság (Vedresháza) területén állíttatott határbéli keresztet, ami a köré szerveződő vallási esemény révén több esztendőn át a tájban szakrális teret és időt jelölt ki.[2]

A vedresházi gazdaságról dióhéjban

A Tisza-balpart árvízvédelmének kérdése már az 1790-es évektől foglalkoztatta az Alföld hasznosításáért aktívan munkálkodó Vedres Istvánt. 1796-ban, amikor városi főmérnöki tisztségében megerősítik, terveit a város vezetősége elé tárja, ám azok komoly visszhangra ekkor – a terület (Újszeged-szőregi uradalom) kamarától való bérletének „közeledő”, 1806-ban esedékes lejárata miatt – nem találnak. 12 esztendő múltán, 1808-ban, a bérleti viszonyok újbóli rendezését követően megint előáll tervével, s négy év „bürokratikus útvesztő” után, 1812-ben megköti a szerződést a várossal. Vedres mint a Gyála, Térvár, Szent Iván, Szőreg és Újszeged közt lévő közel 4000 holdnyi vízjárta föld bérlője, 12 év alatt saját költségén vállalta a terület ármentesítését, valamint ugyanezen időszakra évi 1000 forint árenda megfizetését a városnak.[3]

Nyomban nekifogott a munkának: az árvízvédelmet töltések emelésével biztosította, a területhasznosítás egyik fő pillére a fásítás lett, a művelésre alkalmas földön pedig a gabona mellett új növénykultúrákat honosított meg. Mindehhez telepes népességet hozott birtokára, megalapítva Vedresházát. Munkájával serkentette az újvilági növények meghonosítását, terjesztését a szegedi határban, így a kukoricáét és a dohányét. Igazi újdonságként Vedres a selyem- és a pamuttermesztésért lelkesedett: több ezer eperfát ültetett a selyemhernyók tenyésztése céljából, valamint földet biztosított és magot igényelt a gyapottal foglalkozók számára. Mindkét kultúra területén szép sikereket ért el.[4] Élen járt a szőlőfajták gyűjtésében, termesztésük kipróbálásában is. A szaporítóanyagot közvetlenül Görög Demetertől, a Béccsel határos grinzingi szőlőfajtagyűjtemény létrehozójától, az első magyar nyelvű részletes szőlőlajstrom közreadójától igényelte és kapta.[5] Városi hivatalából saját kérésére 1821-ben nyugdíjazták, ettől kezdve munkálkodásának legfőbb tere és tárgya Vedresháza lett.[6]

Vedres István mezőgazdászi tevékenységének talán legalaposabb figyelemmel kísérője, munkájának és eredményeinek lelkiismeretes közreadója, a vele egyazon célokat valló és azok szellemében tevékenykedő kortárs, Rumy Károly, a mezőgazdaság megújítását szorgalmazó és példázó keszthelyi Georgikon tanára volt. A már barátnak tekinthető kortárs fontosnak tartotta, hogy a Szeged melletti mintagazdaság híre minél szélesebb körben ismertté váljon, mintát adjon. E célok vezethették Rumyt, amikor elsőként 1823-ban német, majd 1825-ben magyar nyelven egy viszonylag részletes leírást tűzött tollára – adatait elsődleges forrásból, Vedres hozzá írt leveléből merítve – a „Vedresházi új Pusztának Szeged Városa mellett eltökélletesitéséről”. A növénytermesztés már említett ágai mellett itt utal többek között a takarmánynövények szerepére és a legeltető állattartás jelentőségére is a gazdaságban.[7]

Jelen írásunk elsődleges, 1823-ban megjelent sajtóforrása, mely a kereszt felszentelésének ünnepéről tudósít, ugyancsak előbb a Vedres-birtok rövid elírását adja: „Sok ezer kereszt gabonát, úgy szintén már erdőt, szőllőt, kertet, gazdasági épűleteket, ’s jószágot látni most ott, a’ hol ez előtt nád, gyékény, gizgaz nyőlt; és nagy részént sík víznél egyébb nem uralkodott.”[8]

Vedres István, az újító és haladó szellemű hazafi 1830. november 4-én hunyta le örökre szemeit. A gazdaság további sorsáról hitelt érdemlő adatot keveset ismerünk. Két év múltán özvegye sajtóhirdetésben adja közre a „Puszta Árendálás”-t, melynek szövegében saját helyzetére, s a bérbeadás okára e szavakkal utal: „…Férjem, későbben Fiam is meg haláloztak, özvegyi sorsom, ’s gyenge egésségem a’ gazdaság folytatására elégtelen…”. Ezután tételesen sorra veszi, bemutatja a bérlet tárgyát képező birtok művelési ágait, gazdasági felszereléseit, takarmánykészletét, állat- és épületállományát.[9]

Szakralitás a tájban: Sarlós Boldogasszony vedresházi keresztje

A tájban megjelenő vallási célú építmények fontos elemei, felszentelésük után pedig önálló tényezői a helyi vallásos életnek, egyéni és közösségi színhelyei a szakrális szertartásoknak, ezáltal szervező erővel bírnak a vallásgyakorlásban.[10]

Sarlós Boldogasszony ünnepe (július 2.) – mint az elnevezés is utal rá – az aratással, a termékenységgel mutat szimbolikus-szakrális kapcsolatot, tiszteletének a szegedi vallásos néphagyományban kiemelt helye volt, így jól érthető, hogy Vedres István a kertészekből telepített Vedresháza patrónájának őt választotta.[11]

A vedresházi kereszt állításáról, felszentelésének körülményeiről, az ünnep szakrális és világi mozzanatairól az egykorú sajtó e szavakkal emlékezett meg:

Most, minekutánna a’ töltések a’ magok szükséges magosságokat elérték, nevezett Vedres Ur azok végére Gyála helység felé való határjánál, egy 6 ½ öl magasságú Keresztet állíttatott; mellyhez egy villám térítő, és szükséges kút is vagyon alkalmaztatva; ’s azon Keresztnek, és a’ mellette lévő kútnak fölszentelése Sarlós Boldog Asszony napjára rendeltetett. – Öröm volt nézni azon számos gyülekezetet, melly ezen napra Szeged várossából és a’ körül lévő Helységekből, részszerént a’ táj’ és munka’ látása kivánásából; részszerént azon háládatosságból jelent ott meg, mivel ezen föld terméséből munkája után részesülhet. – Vedres Ur legtisztábban érezvén ezen örömöt, egy nagy kerek nyomtató tsürben, kereszt formára terített asztalánál száz válogatott Uri személyeket illendőképpen meg vendégelt; kívül pedig a’ bútsúra jött embereknek, a’ szüntelen tartó jó muzsika mellett pálinkát, bort, kenyeret, és paprikás húst osztogattatott; ’s ezen napot a’ Vedresházi pusztán megüllendő ünnepnek határozta. – Ezen szép keresztnek alsó vastagsága 16 hüvelk, teke módjára nyúlik fel, az Aszkán felül, mellyre ezen szavak vannak be vésve: Vedresháza Pártfogójának tiszteletére – Felszenteltetett Sarl. Bold. Asz. Napj. 1823. – A kereszt és kút szentelés czeremoniáját V. Esperes és Szegedi Plébánus Nagyon Tisztelendő Kreminger György Ur vitte végbe, a’ Predikátiót pedig a Bébi Plébánus, Tisztelendő Biró Pál Ur mondotta. – A’ Processiót késérők közt, a’ Buzamosó-Ér völgyén lévő leg nagyobb töltésén Vedres Ur két gyermekei, és onokája által emlékezet okáért jó summa pénz szóratott ki.[12]

Vedres haláláig (1830) biztosan adatolható a prédikáció megtartása, az ünnep megülése minden esztendőben, Sarlós Boldogasszony napján. Két forrás tanúskodik erről: az 1827. és az 1830. évi szentbeszédek szövegének nyomtatásban is megjelent füzetei.[13] Az utóbbi teljességgel visszatekint az előző alkalmakra, így tudjuk, hogy 1824-ben és 1829-ben Kudelka István és Riczo Bonaventura, 1825-ben Gaáll Adorián, 1826-ban Körösy Ferencz, 1827-ben Szakátsy Vitus, 1828-ban Németh Faustin, 1830-ban pedig újra Riczo Bonaventura „Sz. Ferencz Minorita Szervezetbéli Áldozó Papok tartottak ezen Helyen Szent Beszédet”.[14]

A kereszt állításának, s ezáltal a szent tér kialakításának motivációira vonatkozóan Vedres István munkásságát és a gazdaság helyzetének alakulását vizsgálva igyekszem a következőkben néhány gondolatot megfogalmazni.

A hatalmas terület termővé tételének folyamata önmagában tetemes erőt, munkát, elszántságot, emberi céltudatosságot és kitartást kívánt. A természeti erők romboló hatása többször ismétlődve fenyegette Vedresházát. Az árvíz már 1813-ban, még nagyobb erővel pedig 1816-ban jelentős pusztítást végzett.[15] Néhány év után szinte elölről kellett kezdenie Vedresnek a táj mezőgazdasági birtokbavételét. Bálint Sándor egészen idáig vezeti vissza Vedresháza hanyatlását: „A csapás meg az emberek irigy közönye elvette Vedres kedvét az újjáépítéstől. A falu népe Padé, Hodics, Jázova, Száján és Tiszaszentmiklós szegedi kirajzású új dohánykertészségeibe olvadt bele.”[16] A korabeli vagy közelről visszatekintő tudósítások viszont még Vedresnek a megújítás sikerébe vetett hitét hangsúlyozzák: „E’ pillanatban Vedres megmutatta lelki nagyságát; bebizonyitá, hogy a’ sors csapásait erős szivvel szokta fogadni az olly férjfiu, ki a’ köz jót tartja minden munkálataiban legfőbb czélpontjául.”[17] „[…]…hazafiui lelkes vállalatában el nem csüggedett, sőt kettőztetett iparral kevés idő alatt mindent helyreállitván, gazdaságát a’ virágzásnak nagyobb fokára emelte…”.[18] Hitét és állhatatosságát saját szavai is alátámasztják: „Istennek hálá! a ki azon bátor gondolatot belém öntötte, annyi erőt, ’s segedelmet is adott, hogy nem tsak ki állhattam a veszedelmeket, és eltűrhettem a sok! – viszontagságokat; hanem közel is juttatott fogadásom tellyesítéséhez.”[19] 1822. május 15-én dió nagyságú jegek tördelték szét, roncsolták össze a gyümölcsfákat, 1823-ban és 1830-ban újabb árvízveszély fenyegetett.[20]

A birtokon személyesen is ott élő Vedres István egyrészt saját, valamint a mezőgazdasági munkát irányító és ellátó, részben helyben lakó, részben a környékből dolgozni ide járó népesség vallási igényeinek biztosítását szolgálta a keresztállítással és a köré szerveződő szakrális ünneppel. A fentebb taglalt körülményekből azonban arra is következtethetünk, hogy e szándék összekapcsolódhatott egyfajta fogadalmi töltettel, vagyis az elemi katasztrófákra és a belőlük történt kilábalásra való emlékezés, ugyanakkor az esetlegesen újra ismétlődő, eljövendő csapások elleni védelem vagy egyfajta megelőzés biztosításának igényével is.

Tanulságos továbbá a már említett, nyomtatásban is megjelent két szentbeszéd részletes szövegelemzése. Jelen írásunkban ezekből csupán néhány gondolat, párhuzam, kulcsfogalom kiemelésére van lehetőségünk. Mindkét szöveg címe közvetlenül utal a Vedres által végrehajtott tájformáló munkára. A „…szárazon, vízen…” fogalompár a művelésbe fogott táj arculatának kettősségére, az „…emberi tehetség…” pedig a munkát végző személy(ek) – első helyen természetesen Vedres – erényeire mutat rá. Az 1827. évi beszéd szerzője a két meghatározó sajátosság (’száraz’ és ’víz’) tulajdonságait taglalva a vidék újrateremtését mint az Isten munkáját kicsiben követő emberi szorgalom eredményét értelmezi. Az 1830. évi prédikáció az erkölcs és a barátság fogalmait középpontba állítva Vedresházát egy kapával, gereblyével és metszőkéssel formált új Paradicsomnak nevezi. Ez utóbbi metaforikus párhuzam a halálát követően közreadott Vedres életrajzban konkrétan is megjelent: „…e’ helyet, mellyen előbb csónakok usztak, ’s a’ vadak sok nemei dugdostanak, olly kellemetes, és regényes hellyé tette, hogy a’ keresztül utazók, vagy megtekintők által alföldi paradicsom névre érdemesittetett.”[21]

Megjelent a folyóirat 2018. szeptemberi számában

JEGYZETEK

[1] A kortársak közül elsősorban: Rumy Károly (1780–1847), a keszthelyi Georgikon gazdasági tanintézet tanára; vonatkozó közléseire később utalok. További adatokat ld.: Rully János (összeáll.): Nemcsak magunknak születtünk. Válogatás Vedres István írásaiból. [Sajtó alá rend. Kiss László] Szeged: Tömörkény István Gimnázium, 1965. 11–22. o. Gyakran hivatkozik Vedres munkáira Reizner János: Szeged története I-IV. (Szeged, 1899-1900.) c. monográfiájában. Az 1930-as évektől a teljesség igénye nélkül: Dr. Farkas László: Vedres István emléke és értékelése. Szeged: Dugonics Társaság, 1930.; Uő.: Vedres István élete és közgazdasági jelentősége 1765–1830. Budapest, 1930.; Uő.: Vedres István uradalma a Tisza-balparton 100 évvel ezelőtt. Szeged, 1934.; Uő.: Vedres István mérnök élete és működése. Szeged, 1937.; Nagy Zoltán: Vedres István művészi munkássága 1765-1830. Budapest: Tankönyvkiadó, 1956.; Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75–2. Szeged, 1976. 27–29. o.; Péter László: Szeged Széchenyije. Vedres István emlékezete. In: Uő.: A szerette város. Írások Szegedről. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986. 153–156. o.; 250 éve született és 185 éve halt meg Vedres István. Írások életéről, pályájáról, munkásságáról. Szeged: a város folyóirata 27. évf. 9. szám, 2015. szeptember

[2] A témáról a szerző Szakralitás a tájban – a vallás megnyilvánulása egy mintagazdaság életében a 19. század első harmadában címmel előadást tartott 2018. június 2-án Kolozsvárott a „Hegyet hágék, lőtőt lépék…” Irányzatok és módszerek a Kárpát-medencei népi vallásosság kutatásában c. nemzetközi konferencián.

[3] Farkas László dr.: Vedres István uradalma a Tisza-balparton 100 évvel ezelőtt. Szeged, 1934. 6–13. o.

[4] Uo. 13–20. o.

[5] Erről, valamint a telepítés eredményeiről Vedres 1829 májusában és novemberében kelt leveleiben ír Rumy Károlynak. Közli: Rumy Károly György: Vedresházának (Csongrád Vármegyében) rövid leírása. Felső Magyar-Országi Minerva, Tizedik évi Folyamat, Harmadik kötet, 1836. 232–234. o.; Figyelemre méltó adat, hogy Vedres munkásságát Görög is számon tartotta, Lajstromában utal példaadó törekvésére. Görög Demeter: Azon sokféle Szőlő-fajoknak Lajstroma… Bétsben, 1829. 91. o.; Részletes forrásközléssel és értelmezéssel ld. még: Simon András: Adatok Szeged környéke és Csongrád mezőváros szőlészetéhez a 19. század első feléből. In: Fodor Péter, Gyöngyössy Orsolya (szerk.): Sodrásban. Tanulmányok Dr. Szűcs Judit köszöntésére. Csongrád, 2017. 169–173. o.

[6] Farkas László dr.: Vedres István uradalma a Tisza-balparton 100 évvel ezelőtt. Szeged, 1934. 23. o.

[7] Dr. Georg Karl Rumy: Rühmliches Beispiel ökonomischer Vertriebsamkeit des Hrn. Stephan von Vedres zu Szegedin in Ungarn. Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen 1823. No. 65. 518–519. o.; Rumy Károly György: Vedresházi új Pusztának Szeged Városa mellett eltökélletesitéséről. Tudományos Gyűjtemény, Kilentzedik esztendei Folyamat, III. kötet, 1825. 116–119. o.

[8] Hazai ’s Külföldi Tudósítások – Nemzeti Újság 1823. évi 4. szám (július 12.) 26. o.

[9] Hazai ’s Külföldi Tudósítások – Nemzeti Újság 1832. 24. és 25. szám (szeptember 22. és 26. o.) Hirdetések

[10] Bartha Elek: Vallási terek szellemi öröksége. [elektronikus dokumentum: http://mek.oszk.hu/05100/05164] Debrecen, 2006. 27. o.

[11] Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1978/79–2. Szeged, 1980. 293. o.

[12] Hazai ’s Külföldi Tudósítások – Nemzeti Újság 1823. évi 4. szám (július 12.) 25–26. o. Szerző nincs megnevezve. Az eseményt rövidebben összefoglalva, de összességében ugyanezekkel a szavakkal adja közre fentebb már említett, július 17-én kelt német nyelvű leírásában Rumy Károly. Oekonomische Neuigkeiten und Verhandlungen 1823. No. 65. 519. o.

[13] [Szakátsy Vitus]: A’ szárazon, vízen Istent ő fölségét munkáiban szemlélő, és leborúlva ditsérő keresztényeknek. [Szeged, 1827].; Riczó Bonaventura: Az emberi-tehetségnek tüköre. [Szeged, 1830.]

[14] Riczo Bonaventura: Az emberi-tehetségének tüköre. [Szeged, 1830.] Előszó.

[15] Vö. Vedres István: A’ túl a’ Tiszai nagyobb Árvizek eltérithetésérül egy két szó. Tudományos Gyűjtemény 1830. VI. kötet, Tizennegyedik esztendei Folyamat, 3–49. o.

[16] Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75–2. Szeged, 1976. 206. o.

[17] Miskoltzy István: Néhai idősb Vedres István élet-rajza. Regélő (1834. október 12.) 662. o.

[18] Fényes Elek: Magyar országnak ’s a’ hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben IV. Pesten, 1839. 404. o.

[19] Vedres István: A sivány homokság használhatása. Szeged, 1825. 9. o.

[20] Hazai ’s Külföldi Tudósítások – Nemzeti Újság 1822. évi 46. szám (június 8.) 361–362. o.; Farkas László dr.: Vedres István uradalma a Tisza-balparton 100 évvel ezelőtt. Szeged, 1934. 23. o.

[21] Miskoltzy István: Néhai idősb Vedres István élet-rajza. Regélő (1834. október 12.) 662. o.