Zenei József: A szegedi Szent Gellért templom bronzkapuja

Az 1960-as évek második felében modern épületeket kezdtek építeni Szeged Tarján néven ismert részén. Az építkezés a DÉLÉP házgyárának beindulása után felgyorsult, így rohamosan nőtt a városrész lakosságának száma; iskolák, áruházak is épültek. A közműhiányos városrész modern lakóteleppé vált. A lelki élet gyakorlásához azonban a legközelebb a Szent György téri templom adódott, hiszen Fodor-telepnek ekkor még sem temploma, sem önálló plébániája nem volt. Csupán a kis Szent Filomena-kápolna állt a hívek rendelkezésére, amelynek igazgatója 1958 és 1966 között Singer Ferenc (1919-1993) volt. Ám ez nem tudta megfelelően ellátni a lelki szükségleteket, még akkor sem, ha a Tarján lakótelepi plébániát 1966-ban az egyházközség vezetése leválasztotta a Felsővárosi plébániáról és első plébánosává (1966 és 1993 között) Singer Ferencet tette meg.

Egy tiszta szívű asszony, Montyán Valérné Geller Emília (1871-1962) a Tátra tér 5. szám alatt álló házát 1958-ban felajánlotta a Csanádi Püspökségnek miséző helyül. Dr. Udvardy József (1911-2000) megyéspüspök úr elfogadta a nagylelkű ajánlatot. A szándékot 1961. április 25-én szerződésben rögzítették, amely így hangzik: „Az ajándékozó visszavonhatatlanul és végérvényesen, korlátlan és szabadrendelkezésű tulajdonjoggal ajándékul adja a megajándékozott egyházi intézménynek a fent körülírt ingatlant a jelen állapotában összes alkatrészével és tartozékaival egyetemben, melyet a megajándékozott elfogad. Az ajándékozó az ingatlannak teher és permentességét magára vállalja, de felkéri a Csanád egyházmegye püspökét, hogy ezen az ingatlanon a Fodor-telepi lakosság római katolikus kápolnája részére alakítsa át és vegye használatba.” (Aláírások: ajándékozó, a csanádi egyházmegye képviselője, tanúk.)[1]

A telken Dr. Udvardy József megyéspüspök plébániát alapított. A föntebb idézett szerződés szövegét 1971. április 25-én ünnepélyesen az alapkőbe helyezték, mikor is az 1970-es tavaszi árvízveszélyre és a közel egy évszázaddal korábbi „nagyárvízre” emlékezve fel szándékozták építeni Szeged kilencedik templomát, amely az első csanádi püspökről, Szent Gellértről kapta a nevét, vértanúságának 925. évére emlékezve.  Az 1971. május 3-án megkezdődő építkezés céljaként a hatóságoknak benyújtott minden okiratban a „kápolnabővítés” szó szerepelt, mert ebben a korban nem volt szabad a városokban templomot építeni. Az Építő Bizottság 1971. október 19-én alakult meg, elnöke dr. Udvardy József, világi elnöke Kiss József (1928-2008) építészmérnök lett.  

A „kápolnabővítés” terveit Tarnai István Ybl-díjas építészmérnök készítette el, aki az adományozott épület adottságait is figyelembe vette. Önkéntesek hada segítette az építkezést. A felekezeti hovatartozást figyelmen kívül hagyó lelkes csapat motorja és mozgatója Kiss József építészmérnök volt. Minden nap délután 4-kor kezdődött a munka és késő estig tartott. A legtöbb lelkes segítő a szombatonkénti reggeltől estig tartó munkát ironikusan „kommunista szombatnak” nevezte. Minden szakma képviseltette magát: kőművesek, burkolók, villanyszerelők és a más szakemberek is szervezett csoportokban dolgoztak hittel, szeretettel − önkéntesen.  A templom toronyrészét pl. egy ilyen szombaton hegesztették össze a DÉLÉP telepén, majd teherautóval szállították a helyszínre. A lelkes segítők között meg kell még említenem a zsidó statikus tervezőt, Kellner Jánost, de az is érdekes információ, hogy a belső építész például református volt. Fekete János hódmezővásárhelyi keramikusművész a liturgikus részeket és tárgyakat, míg iparművész felesége a miseruhákat tervezte és készítette el. Varga Mátyás nagyméretű színes kerámiát adományozott a templomnak.

A külső építkezési munkák 1974. szeptember 20-ára fejeződtek be. Végezetül 1975. szeptember 24-én, Szent Gellért napján Dr. Udvardy József püspök felszentelte a templomot. Még Scheibert Sándor országos főrabbi is megtekintette a templomot. Az avatásról a külföldi lapok beszámoltak, a hazaiak nem.

Még a templom avatása előtt Dr. Udvardy József egy országos egyházművészeti konferencián vetette fel egy díszes kapu szükségességét, amely nemcsak elválasztja a külső és a belső teret, a profánt a szakrálistól, hanem már díszeivel is jelzi az érkezőnek a belső értékeket. 1974-ben a püspök azt a Tóth Sándor Munkácsy-díjas szegedi szobrászművészt kérte fel a templom díszes bronzkapujának elkészítésére, akit a kortárs éremművészet egyik legjelentősebb személyiségeként tartanak számon. Megállapodtak, hogy a Dóm téri Nemzeti Emlékcsarnok szobrai adta ötlet alapján egy szegedi érempanteont hoznak létre a Tátra téren. Elgondolásuk szerint „azoknak a személyeknek a plakettje kerülhetnek fel a templom kapujára, akik valamit tettek Szeged városáért és tevékenységük, humanitásuk a templomból és a keresztény egyházból nézve is értékelendő. Számos pápa és püspök mellett ezért kerülhetett fel jó néhány irodalmár, természettudós, mint Szent-Györgyi Albert és Lőw Immanuel rabbi is.”[2] „Azt szeretnénk, hogy a templomba belépő közösség felfedezze, hogy a templomon kívül is van érték, és aki belép a templomba, ezeket az értékeket Isten elé viszi. A plaketteken keresztül ismerjék meg az egyházközség barátait és lépjenek be a templomba, hogy tovább építsék a templom kapun kívül megkezdett munkát.”[3]

Összetett és nagy körültekintést igénylő feladatot kellett megoldania Tóth Sándornak. Egyfelől ki kellett választania azon érdemes személyeket, akik felkerülnek majd a kapura, másfelől meg kellett terveznie a helyhez méltó elrendezést a bronz kapuszárnyakra.

Az első kérdésben alapelvnek tekintette Udvardy József püspök azon kérését, hogy „felekezeti hovatartozástól függetlenül azok a személyek legyenek megörökítve a kapun, akik Szegeden születtek, vagy munkásságukkal – életszentségükkel – a városhoz kötődtek.”[4] Tóth Sándor Tóth Bélától, a Somogyi-könyvtár akkori igazgatójától és Péter László professzortól kért egy-egy érdemességi névsor-javaslatot a kapun szerepelhető személyekre. „A két névjegyzéket átadtam a Hittudományi Főiskolán Dr.Szilas József teológiai rektor úrnak. Ezt követően a rektor úrtól is megérkezett a javasolt nevek jegyzéke. Ezen három jegyzék alapján dolgoztam. Így azon személyek plakettjeit vittem fel a bronzkapura, akik mindhárom jegyzékben egyaránt megkapták az érdemességi javaslatot.”[5]

A második feladat, a lehetséges elrendezési megoldás vonatkozásában felvetődő számtalan lehetőség közül Tóth Sándor végül a Bibliában is szereplő szőlőfürt-motívumot vélte a legszebbnek. Ez a bogyókból álló fürtalakzat az idők folyamán szőlőszemekkel bővítve is teljességet mutat. Ezt a formulát támogatták Cserháti József és Udvardy József megyés püspökök is.   

„A kapu felső részén húzódó vízszintes fríz, a puttók sora a pálmaággal és a templomépítés évszámával Krisztus királyi bevonulását és a második eljövetelét üdvözli. A szőlőszemek közötti kisebb érmek családom tagjairól készültek és térkitöltésként szerepelnek az alkalmi karácsonyi és egyéb egyházi érmékkel. A számos idős férfifej egyhangúságát időnként egy-egy jubileumi esemény érme és Szeged városa, valamint az 1970-es árvíz motívumai feloldják. (…) A szegedi érempanteon 40 évig készült. 2015-ben az alsó puttósorral fejeztem be. Amíg élek és tudok dolgozni, van lehetőség, hogy fejlesszem. Az évek során (…) a mindenkori plébánossal egyeztetett személyek portréi kerültek fel a kapura.”[6] A szemek azóta is sokasodnak. 2017. szeptember 24-én a szentmisét követően helyezték el a templom kapuján két kiváló szegedi képzőművész, Kass János (1927-2010) Kossuth-díjas grafikus- és könyvművész, valamint Richter Ilona (1928-) Munkácsy-díjas grafikus portréplakettjeit − Dr. Benyik György plébános áldásával fogadta be őket a „szegedi panteon” szőlőfürtjébe.

A díszes bronzkapu megállítja az érkezőt. Sokan megnézik a már híressé vált fürtöket és a szemekbe foglalt személyeket. A liturgikus térnek érezhető hatása van az érkezőre. A templomkapu portréplakettjei a bizonyságai Szeged város évszázadokon átívelő szellemi és lelki gazdagságának. Érdemes számba venni az érmeket, hogy felfoghassuk a városunk lelkét és szellemét!

Az ajtószárnyakon található portréplakettek és díszítő érmék	bal oldal	jobb oldal	együtt
portréplakett	27	31	58
érem	25	27	52
putto	25	25	50
összesen	77	83	160

 

Személyiségek portréplakettjei a bal oldalon

Bálint Sándor (1904-1980) néprajztudós, egyetemi tanár, aki az alföldi és szegedi magyarság néprajzával foglalkozott; többek között a Szegedi szótár és Szögedi nemzet című könyvek szerzője. Buday György (1907-1990) grafikus- és fametsző művész, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának alapítója, elnöke, szellemi és gyakorlati vezetője, a Szegedi Egyetem grafikai lektora, a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik megteremtője; aki fametszeteket, könyvillusztrációkat is készített, s akit Szeged városa posztumusz fogadta díszpolgárrá. Bus Jakab (1861-1935) jezsuita tartományfőnök, író, rektor és teológiai tanár, aki a Fogadalmi templom megépítését szorgalmazta. Csonka János (1852-1939) a porlasztó feltalálója, a magyar motor-  és gépjárműgyártás megindítója. Glattfelder Gyula (1874-1943) püspök, 1921-1943 között a szegedi székhelyű Szeged-Csanádi Püspökség püspöke, a Fogadalmi templom megalapítója. Kass János (1927-2010) kiemelkedő jelentőségű grafikus és könyvillusztrátor, könyvművész és bélyegtervező, aki a képzőművészet minden ágában maradandót alkotott; Szegeden, szülővárosában galériát alapított.  Kálmány Lajos (1852-1919) plébános, tudományos felkészültségű néprajzi gyűjtő. Király Kőnig Péter (1870-1940), a szegedi zeneiskola első igazgatója, zeneszerző, az első szegedi opera megalkotója. Kiss József (1928-2008) építészmérnök, évekig a Csanádi egyházmegye főépítésze; nem csak felügyelte, hanem kétkezi munkával részese is volt a Szent Gellért-templom építésének. Kovács György (1932-1977) az 1971-től 1975-ig tartó templomépítés „kétkezi motorja”. Löw Immanuel (1854-1944) nemzetközi hírű hittudós, főrabbi. Pálfy Ferenc (1824-1907) Szeged polgármestere. Riesz Frigyes (1880-1956) világhírű szegedi matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Sík Sándor (1889-1963) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, Kossuth-díjas költő. Somogyi Károly (1811-1888) esztergomi kanonok, az MTA tagja, alapítója és első igazgatója az olcsó könyvek kiadójának, a Szent István Társulat elődjének, aki Szegednek ajándékozta 43701 kötetes, felbecsülhetetlen értékű könyvtárát. Szalay József (1870-1937), aki 20 évig Szeged főkapitánya volt, nem mellesleg „literátus” ember, két évtizeden át a Dugonics Társaság elnöke; aki megvédte meg Móra Ferencet és Juhász Gyulát az atrocitásoktól; 14000 kötetes könyvtára és értékes kézirat gyűjteménye volt. Szent Gellért (980-1046), Csanád egyházmegye első püspöke, Szent Imre herceg nevelője. Szent-Györgyi Albert (1893-1986) Nobel- és Kossuth-díjas orvos, biokémikus; akinek 1937-es Nobel-díját, amelyet a biológiai égés, más néven oxidáció vizsgálatáért, illetve a C-vitamin izolálásáért kapott. Ezt akár követhette volna egy második is, méghozzá az izomműködés kutatása során elért eredményeiért. Tarnai István (1933-) építészmérnök, aki a Dóm téri orvosi oktatási épület terveiért Ybl-díjat kapott; kiemelkedő terve a Dugonics téri szökőkút és a jezsuita noviciátus; 1997-2009 között 3 cikluson át az Építész Kamara elnöke. Tápai Antal (1902-1986) kiváló szegedi szobrászművész, a művészeti szakközépiskola megálmodója és első négy évében művészeti igazgatója. Szeged „kalapácsos krónikása”. T. Nagy Irén (1932-1991) díszítő szobrász, a szegedi művészeti szakközépiskola alapító tanárainak egyike.  Dr. Tóth Imre (1878-1948), a Szegedi Katolikus Kör elnöke, kormányfőtanácsos. Udvardy József (1911-2000), Szeged-csanádi püspök, a Szent Gellért templom építésének kezdeményezője és felszentelője. Varga Mátyás (1910-2002), grafikus, díszlet- és jelmeztervező; Kossuth-díjas és Kiváló művész; a Nemzeti Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Kolozsvári Színház és filmgyárak díszlet- és jelmez tervezője; aki életművét a városnak adományozta. Vaszy Viktor (1903-1979) zeneszerző, karmester, a szegedi opera megalapítója és a Szabadtéri Játékok felújító karmestere. Dr. Waltner Károly (1894-1981) orvos, a szegedi gyermekklinika igazgatója, kollégái a „magyar Albert Schweitzer”-nek is nevezték.

Személyiségek portréplakettjei a jobb oldalon

Ábrahám Ambrus (1893-1989) Kossuth-díjas zoológus, ideghisztológus. Boldog Gizella (980-1059), Szent István király felesége, az első magyar királyné, a kereszténység terjesztésében férjének hű társa volt. Csaplár Benedek Gáspár (1821-1906) piarista tanár, irodalomtörténész, néprajzi gyűjtő, a magyar folklór egyik legelső munkása. Dugonics András (1740-1818) matematikus, egyetemi tanár, az első magyar regény, az Etelka írója. Fricsay Ferenc (1914-1963) karmester, a meginduló szabadtéri előadások zenekarának és neves német zenekaroknak vezetője. Ilia Mihály (1934-) József Attila- és Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, irodalomkritikus és szerkesztő, a határon túli magyar irodalom kutatója. I. János Pál pápa (1912-1978), a katolikus egyház megújítója. II. János Pál (1920-2005) pápa, 2011-ben utódja, XVI. Benedek boldoggá, 2014-ben I. Ferenc pápa szentté avatta. József Attila (1905-1937) tragikus életű szegedi kötődésű költő, versei és műfordításai világirodalmi jelentőségűek. Juhász Gyula (1883-1937) tanár, újságíró, költő, verseiben a lélek hangjai szólalnak meg, 1929-ben elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal. Kapisztrán Szent János (1386-1456) itáliai teológus, hitszónok, inkvizítor, a nándorfehérvári diadal hőse, Magyarország és a tábori lelkészek védőszentje; saját toborzású seregével áttörte a török hajózárat és bejutott a nándorfehérvári várba; 1690-ben avatták szentté. Károlyi Lajos (1877-1927) festőművész; 1915-től foglalkozott arcképfestéssel, Szeged festészetének egyik atyamestereként tisztelhetjük. Kelemen Didák Sámuel (1683-1744), a szegedi Szent György téri minorita templom építésének kezdeményezője és iskolaépítő, a minorita rend első tartományfőnöke. Kerényi Károly (1897-1973) egyetemi tanár, klasszika-filológus, akit görög mitológiai és vallástörténeti kutatásaiért posztumusz Széchenyi-díjjal tüntettek ki. Klauzál Gábor (1804-1866) reformkori politikus, aki Szegeden volt piarista diák, a Batthyány-kormányban a földművelés-, az ipar- és a kereskedés osztályának minisztere; Deák Ferenc pártjának tagjaként Szeged országgyűlési képviselője. Mezey Mária (1909-1983) színésznő, aki magyar-francia-filozófia szakos diplomát szerzett a Szegedi Egyetemen. Móra Ferenc (1879-1934) újságíró, író, könyvtáros, régész, a múzeum igazgatója; írói pályáját versírással kezdte, elbeszélésekkel és mesékkel folytatta. Muntyán Valérné Goller Emília (1871-1962), aki Tátra téri beépített telkét tehermentesen az egyháznak ajándékozta. Németh András Dr. (1924-1999) urológus, az első hazai élő donoros vesetranszplantáció végzője. VI. Pál (1897-1978) pápa, aki anyagi segítséget nyújtott az európai zsidóságnak; az utolsó pápa, akit a pápai tiarával koronáztak meg. Radnóti Miklós (1909-1944) költő és műfordító, zsidó származású katolikus költő, akit Sík Sándor keresztelt meg, munkaszolgálatosként 1944. november 9-én a Győr közeli Abdán megölték. Rákos B. Rajmund (1911-1994) minorita szerzetes, a Vatikánban a hattagú Sacra Poenitentiaria Apostolica tagjaként a pápa gyóntatója. Reizner János (1847-1904) jogász, régész, történész, könyvtárigazgató és múzeumalapító igazgató, Szeged történetének írója. Richter Ilona (1928-) Munkácsy-díjas grafikusművész, a Természettudományi Múzeum, majd a Nemzeti Múzeum munkatársa, később Nápolyban, a tengerbiológiai állomás tudományos illusztrátora, grafikusa; hazatérve a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. Singer Ferenc (1919-1993) 1949-53 között Kistarcsán raboskodott, mert Mindszenty bíboros levelét terjesztette, majd Szeged−Fodor telepen (a Tátra téren) templomigazgató, utóbb Tarján városrész első plébánosa, akit templomépítőnek is neveztek, mert együtt dolgozott a kőművesekkel, az ácsokkal és a tetőfedőkkel a Szent Gellért-templom építésénél. Szegedi Gergely (1511-1570) református énekszerző, a debreceni gyülekezet énekeskönyvének szerkesztője, nagy szerepe volt a protestáns líra kialakításában. Szent István (969/970-1038), az első magyar király, az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat. Tóth Béla (1924-2013) József Attila-díjas író, 1973 és 1990 között a Somogyi-könyvtár igazgatója, a bibliotéka 1978 és 1984 között épült új épületének megálmodója. Tömörkény István (1866-1917) író, újságíró, régész, néprajzkutató, múzeum- és könyvtárigazgató. Vastagh György id. (1834-1922) festőművész, aki Bécsben és Budapesten oltárképeket és freskókat festett a nagyszámú portré mellett; kiemelkedő művei az Operaház és a Bazilika festett freskói és a szeged-rókusi templom oltárképe. Vedres István (1765-1830) kultúrmérnök, polihisztor, „Szeged Széchenyije”.

Kedves Szegediek! Legyenek büszkék erre az emberek hitéből, összefogásából és áldozatvállalásából emelt templomra és a kis panteonná vált bronzkapura! Mindenkor a városlakók erős hite, tudása és önzetlen áldozatvállalása mentette meg, emelte fel és tette gazdaggá Szegedet. Az ő erős hitük és akaratuk ma bennünk folytatódhat. Ezt a hitet, erőt és tudást adjuk tovább az utánunk következőknek!

Megjelent a folyóirat 2018. októberi számában

Jegyzetek

[1] A Szőlőfürt című lap melléklete, 2015. szeptember 20. 9. o.

[2] Tóth Sándor szobrászművész közlése.

[3] A Szőlőfürt című lap melléklete, 2015. szeptember 20. 1. o.

[4] Tóth Sándor szobrászművész közlése.

[5] Tóth Sándor szobrászművész közlése.

[6] Tóth Sándor szobrászművész közlése.