Miklós Péter: Osztrák tartományból magyar vármegyék

Marjanucz László könyve a Temesi Bánságról

Marjanucz László történész, egyetemi docens, a szegedi egyetem bölcsészkarának modernkori magyar történeti tanszékének vezetője, lapunk szerkesztőbizottságának tagja, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület elnöke, a dél-alföldi helytörténeti kutatások meghatározó alakja. Önálló kötetben foglalata össze a szegedi zsidó polgárcsaládok tizenkilencedik századi históriáját (1988), valamint Magyarcsanád (2000) és Gyálarét (2016) történetét. Az elmúlt években kutatásainak két fontos iránya van: koordinálja a Hódmezővásárhely-monográfia aktuális kötetének munkálatait és szerkeszti azt, valamint szorgalmasan vizsgálja a Temesi Bánság múltját.

Utóbbi kutatási területe eredményei egy részének összefoglalását adja a nemrégiben megjelent A Temesi Bánság vázlatos történeti útja. 1716–1848. Osztrák tartományból magyar megyék című kötete. A könyv Makón jelent meg, a nyugalmazott makói múzeumigazgató, Halmágyi Pál szerkesztésében kiadott Arad, Csanád, Torontál vármegyei füzetek című sorozat első darabjaként. Itt érdemes megjegyezni, hogy Makón a helytörténet művelésének egyik eszköze egy kiadványsorozat megjelentetése. A két világháború között a Csanádvármegyei Könyvtár, majd a Makói Múzeum Füzetei sorozat, a rendszerváltozást követően pedig a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége makói csoportja, az Erdei Ferenc Társaság és a Szirbik Miklós Társaság adott ki hasonló köteteket. Úgyhogy – már csak ezen értékes hagyományokból következően is – jelen kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő!

Marjanucz László könyvében a Temesi Bánság (1716–1779) létrejöttének körülményeit példás részletességgel ismerteti, s külön kiemelendő azon törekvése, hogy a Bánság történeti fogalmát több tudományterület és elmélet felől közelítve igyekszik meghatározni. A török kiűzése után a Bánság nem a magyar állam részeként, hanem a Habsburg-uralkodó magántartományaként került kormányzásra – közvetlenül Bécsből, egy Temesvárott székelő „tartományi elnöknek” nevezett tisztviselő által.

A bécsi udvar tizennyolcadik századi bánsági telepítési politikáját a szervezett német kolonizáció jellemezte, amelynek alapelve az volt, hogy katolikus vallású és nem magyar etnikumú népesség kerüljön a térségbe: a régióban élő ortodox felekezetű szerb és román lakosság mellé. Ezzel párhozamosan megindult a terület infrastrukturális fejlesztése, vagyis – elsősorban biztonságpolitikai okokból – az úthálózat megújítása, illetve kiépítése, valamint az iparosítás. A Bánság területén – amely akkor ismét a Magyar Királyság része lett – 1779-től Temes, Torontál és Krassó vármegye kezdte meg működését. Ezzel elhárult az akadály a magyarok betelepülése elől.

Marjanucz László kötetében áttekinti a Bánság 1716 és 1848 közötti történetét közigazgatás-, politika-, gazdaság- és társadalomtörténeti dimenzióból, de nem hagyja ki az egyház-, oktatás- és művelődéstörténeti momentumokat sem. Hangsúlyozza a régió multietnikus jellegét is, hiszen a magyarok, románok, szerbek és németek mellett még kisebb számban franciák, bolgárok, szlovákok, csehek, sokácok, zsidók stb. is éltek a területen.

De mi indokolja a kötet recenzeálását egy szegedi folyóirat hasábjain?

Túl a szerző személyén – aki egyetemünk oktatója és folyóiratunk szerkesztőbizottságának tagja – az is, hogy a mai Szeged egy része (Újszeged és Szőreg városrész) a Bánság területén fekszik. Ennél azonban lényegesebb, hogy Marjanucz László – Bálint Sándor nyomán – rámutat arra, hogy a tizenkilencedik századi szegedi kirajzások elsődleges iránya éppen a Temesköz volt, s a „szögedi nemzet” jelentős része bánsági (ma többnyire Romániához tartozó) falvakban telepedett le. A Temesi Bánság története tehát részben a szegediek története is.

Marjanucz László könyvének alapját – derül ki a lábjegyzetekből – az eddigi magyar és német nyelvű szakirodalom eredményei, valamint a szerző által föltárt budapesti és bécsi levéltári források tartalomelemzései képezik.

Csak sajnálni lehet, hogy a kötetben nincs sem kutatástörténeti áttekintés, sem módszertani (a fölhasznált levéltári anyagokat röviden ismertető) egység, de még a bibliográfia is hiányzik. Örvendetes ugyanakkor, hogy gazdag és igényes képek illusztrálják a kiadványt, illetve, hogy három (Temes, Torontál és Krassó megyét ábrázoló) térképmelléklet egészíti ki. Ugyancsak elismerően kell szólni a szerb, román és német nyelvű rezümékről is, amelyek a könyv eredményeinek a szomszédos országokban élő kutatók számára való hozzáférhetőségét biztosítják.

Összességében Marjanucz László könyve szakmailag megalapozott és korrekt összefoglalását adja a Bánság tizennyolcadik–tizenkilencedik századi történetének. A kötet nemcsak a Dél-Alföld, de kifejezetten Szeged történetéhez – elsősorban a régióközponttá válásban versenytárs (és végül „győztes”) Temesvárral való gyakori összehasonlítások révén – is fontos adalékokkal szolgál.

Marjanucz László: A Temesi Bánság vázlatos történeti útja. 1716–1848. Osztrák tartományból magyar megyék. Makó, Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvány − Arad, Csanád, Torontál vármegyei füzetek 1. kötet. 2017.

Megjelent a folyóirat 2018. novemberi számában