Képiró Ágnes: A törvényszéki antropológia rejtelmei

Egy fiatal kutató útja a szegedi bölcsészkartól az Oxfordi Egyetemig

Végh Emese a bűnügyi régészet területén végez kutatásokat, miközben doktori értekezését készíti az Oxfordi Egyetemen. A fiatal kutató 2010-ben régészet szakos hallgatóként a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán kezdte egyetemi tanulmányait, majd szakmai érdeklődése egyre nyugatabbra sodorta. Interjúnkban pályájának eddigi alakulásáról és kutatásairól, valamint szülővárosával, Szegeddel való kapcsolatáról kérdeztük.

– Hogyan vezetett el az utad a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karától az Oxfordi Egyetem PhD képzéséig?

– Egyetemi tanulmányaimat Szegeden kezdtem, régészet szakos hallgatóként. Harmadéves koromban Erasmus pályázaton elnyertem egy egyéves torinói ösztöndíjat, ahol hagyományos régészeti kurzusokon vettem részt. Nagyon szimpatikus volt, hogy az itthoni, jellemzően a Kárpát-medence régészetére fókuszáló kurzusokkal szemben ott nem csak Itália, hanem az összes mediterrán ország régészetét érintették a tanulmányaim. Az ösztöndíj letelte után hazajöttem Szegedre és 2014-ben megszereztem az alapszakos bölcsész diplomámat. Bár Szegeden sok érdekes dolgot tanultam, s az egyik kurzusom alapozta meg a mai szakmai érdeklődésemet, mégis úgy éreztem, hogy a hazai tudományos életben nem fogok a kutatási témámmal érvényesülni, mivel a szakterületem önállóan nem létezik itthon. Úgy tudom, csak orvosi egyetemen szerzett diplomával lehet egy éves képzés folyamán elvégezni a bűnügyi antropológus-képzést. Miután Szegeden végeztem, a UCL-re mentem Londonba, ahol egy éven át régészetet tanultam, majd másodéves koromban a törvényszéki antropológiára szakosodtam.  Olyan kurzusokon vettem részt, mint az anatómia (bűnügyi és fogantropológia), patológia és bűnügyi régészet. Utóbbi során megtanultam, hogy hogyan azonosítsam a nemrég kiásott sírokat, a test bomlását, valamint hogyan nőnek a növények, miután valami elbomlik alattuk és hogyan ássuk ki az ezek alatt lévő tetemeket. A bűnügyi antropológia kurzuson megtanultuk a csontváz nemének, korának, testmagasságának és származásának meghatározását, a bomlás folyamatát, milyen körülmények között bomlott el a test, fognyomvizsgálatok alapján milyen állatok ettek belőle, valamint az égetést, ami a jelenlegi kutatási témám. A londoni tanulmányaim befejezése után egy évig a Cambridge-i Egyetemen dolgoztam, ahol kémia, fizika és biológia nemzetközi érettségi vizsgadolgozatokat javítottam és segítettem összeállítani. Közben jelentkeztem Oxfordba PhD képzésre, mivel az oxfordi egyetem professzoraitól több, témámhoz és módszereimhez is közel álló cikket olvastam.

– Mennyiben tért el a UCL-es szakdolgozati témád a jelenlegi disszertációs témádtól?

– A UCL-en a szakdolgozatom egy kísérlet volt, amely során különböző éles fegyverekkel vágtam meg csontokat, majd különböző hőmérsékleten elégettem őket. Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy meg lehet-e mondani, melyik fegyvert használtam az égetés után. A kísérlet eredménye eddig is ismert volt a tudomány számára: nem lehet pontosan megmondani, melyik fegyverrel történt a vágás, de az eszköz típusa megállapítható. Nagyon magas hőmérsékleten meg is változik a vágásnyom átmérője. A doktori képzésen is a holttest égését vizsgálom különböző kísérletekkel. Három kis faluval Oxford mellett van egy kutatási terület, ami az egyetem része: egy erdő, egy mező és egy hegy. Ez egy lezárt terület, civilek az erdőbe engedéllyel bemehetnek, de nem lehet állatokat bevinni, nehogy megzavarják a kísérleteket vagy az élővilágot.  Kísérleteim során az emberi csontozattal leginkább analóg disznócsontot használok, van egy ketrecem az említett terepen, ahol a disznólábaim bomlanak.  Van rajtuk trauma, tehát ugyanúgy éles fegyver általi vágásokat ejtek rajtuk, majd különböző időintervallumonként elégetem őket: két hét múlva, egy, három és hat hónap elteltével. Ezzel a kísérlettel arra a kérdésre keresem a választ, hogy meg lehet-e állapítani, hogy a testet azonnal elégették a halál beállta után, vagy pedig valahol elbomlott és utána égették el. A tudomány mai állása szerint nagyjából csak annyit lehet kimutatni, hogy száraz csont égett el, amelyben már nem sok kollagén volt, de azt már nem lehet megállapítani, hogy frissen égették el, vagy már nem volt rajta hús, csak a csontban volt kollagén. Vizsgálataim során a csont kristályszerkezet-változásával és a kémiájával foglalkozom. Az én témám természettudományos régészet, főleg kémiai és biológiai megközelítéseket alkalmazok.

– Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy törvényszéki antropológiára szakosodsz?

– A szegedi egyetemen minden nyáron legalább két hét ásatási gyakorlatot kellett teljesítenünk. Az egyik alkalommal Bugacon, egy sír feltárása folyamán az ásónk beleütközött egy elbomló fába, amelyben volt egy női csontváz. Minden elbomlott rajta, kivéve a haja egy része és a keze, amin volt egy bronz gyűrű, és a kezén kör alakban konzerválta a puha szöveteket. Nagyon érdekelt, hogy mi történt azzal a kézzel és miért, de csak azt a választ kaptam, hogy a bronz okozta, és ezért szerettem volna minél többet tanulni a bomlásról. Két okból kifolyólag érdekel az égetett test vizsgálata: egyrészt Írországban a neolitikum és a bronzkor folyamán elégetett testekről több régész az 1960-as és 1970-es években azt gondolta, hogy a testeket vagy hagyták elbomlani, és utána égették el őket, vagy fogtak egy kést és leszedték a húst a csontról, majd elégették a csontvázat. Viszont ezek a kutatók publikációikban nem tesznek arról említést, hogy mi alapján gondolják ezt. A másik ok, hogy több olyan rendőrségi eset van, ahol nem tudják pontosan megmondani, hogy egy eltűnt ember megtalált holttestét mikor égették el.

– Az égetés alatt mit értesz? A holttesttől, mint bizonyítéktól való megszabadulás módját?

– Azt, hogy a különböző kultúrákban mikor égették el pontosan a testet, milyen társadalmi égetési rítusok voltak. A test soha nem ég el teljesen. A csontból sose lesz por, képtelenség olyan magas hőmérsékletet elérni. Például a hamvasztás után törött csontdarabok maradnak, amelynek fehér lesz a színe, ha elég magas hőmérsékleten és sokáig égetik. Utána ezeket a csontokat porrá zúzzák, de a csont csupán az égetéstől nem válik hamuvá. Az a probléma az égetett csonttal, hogy nagyon nehéz bármit mondani róla és nagyon sokáig nem foglalkozott vele a régészettudomány. Már az is csoda, hogy a múzeumok megőrizték az utókornak egy részüket, bár rengeteget kidobtak, mert nem tudtak velük mit kezdeni. A kutatók többségét napjainkban sem érdekli az égett csont, mivel nehéz vizsgálni: össze van töredezve, el van torzulva. Az égetett csont kutatásának Jacqueline McKinley, angol professzor a legjelesebb képviselője, rajta kívül néhány szakember kutatja, de előtte nem igazán övezte a témát tudományos érdeklődés.

– A mai kriminológiában is használható tudással rendelkezel. A doktori fokozat megszerzése után elméleti vagy gyakorlati szakember szeretnél lenni?

– Mindkettőt szeretném. Az egyetemi kutatások mellett a Kenyon International Emergency Services tagja vagyok, amely a világ legnagyobb katasztrófa körülményeit vizsgáló szervezete, ahol a katasztrófák áldozatait azonosítjuk. Ha a környékemen katasztrófa történik, akkor kiküldenek a testek kiemelésére és azonosítására.          

– Hogyan segítenek a témavezetőid, milyen az Oxfordi Egyetemen a doktori képzés struktúrája?

– Két témavezetőm van, az egyik Oxfordban tevékenykedik, a másik a Cranfield-i Egyetemen tanít, de Oxfordban is dolgozik kutatóként. Cranfield az Egyesült Királyság nemzetvédelmi központja, s az egyetemre nagyon sokat járok, mert nagyon jó szimulációs laborjaik vannak. A doktori képzés minimum három tanévet ölel fel, de olyan nem volt még, hogy valaki három év alatt be is fejezze. Általában 4-5 év a képzési idő.

– Melyek azok a mérföldkövek, amiket kötelezően teljesíteniük kell a hallgatóknak a képzési idő alatt?

– Van a transfer of status, amikor le kell adni egy 10-12 ezer szavas írást, amely általában egy fejezete doktori disszertációnak. Csatolni kell hozzá a kísérleti vagy kutatási tervet és a kutatási kérdéseket. Ez a mérföldkő a második tanév elején van, nekem most volt a leadás októberben, és decemberben vizsgáztam belőle. A vizsgán két vizsgáztató van jelen, akik a tanszéken dolgoznak, de nem látnak rá a témára, mégis jártasak a téma tágabb kontextusában. Gyakran ezeken a vizsgákon visszadobják a témát, úgyhogy ez az egyik oka annak, hogy késnek a hallgatók. Ha nem fogadják el a vizsgáztatók a témát, egyszer lehet újraírni, de ha az sem sikerül, kiesik a hallgató a képzésből. A következő mérföldkő a confirmation, ami azt jelenti, hogy a kísérlet már az utolsó fázisában tart, minden adat rendelkezésre áll, kész az összes adatelemzés. Akkor sikeres ez a mérföldkő, ha látható, hogy egy éven belül elkészül a disszertáció.  Ez általában harmadévben van. A kész szöveg leadását követően a védés egy fél éven belül történik.  Nálunk a confirmation után mindenki csúszik, általában egy évvel később fejezi be a képzést, mint tervezte. Nincsenek kötelező tantárgyaink, sem kreditrendszer. A témavezető dönti el, hogy milyen kurzusokra járjak be, nemcsak a tanszékemen vehetek fel órákat, hanem bárhol, például orvosi karon, kémia tanszéken is.  A jelenlegi tanévben kurzust is tartottam, Bevezetés a bűnügyi és biológiai antropológiába címmel, ami nagy dolog, mert nálunk nem igazán van lehetősége tanítani a doktori képzésben résztvevőknek, ugyanis nagyon kevés az alap- és mesterszakos hallgató. Általában a PhD-sok tutorként is dolgoznak, amelynek során néhány alapképzéses diáknak különórákat tartanak. A diákok feladata esszék írása hétről hétre, és  a tutoring vagy különóra alatt kérdéseket tehetnek fel. Ez a különóra minden alapdiplomásnak kötelező 2-3 tantárgyból és általában a PhD-sok tartják.

– Az eddigi tudományos tevékenységedben mire vagy a legbüszkébb, mi a legnagyobb eredményed?

– Arra, hogy a mester diplomámnak egy részét sikerült publikálnom egy rangos folyóiratban és a poszteremre, mely 2018 novemberében első díjat nyert a szakterületem nemzetközi tudományos konferenciáján. Ott kellett állnom két órán keresztül a poszterem mellett, s bárki kérdezhetett tőlem. Rengeteg visszajelzést és nagyon sok jó ötletet kaptam. Nekem nincs még kész a kutatásom, a poszter egy kisebb megelőző kutatásomat mutatta be, de nagyon tetszett az embereknek, akik között voltak, akik sokkal több tudományos tapasztalattal rendelkeznek, mint én, és tudtam tőlük kérdezni. A nyeremény az volt, hogy januárban ismét elmehettem a UCLan Egyetemre Prestonba, két napig használhattam a laborjukat és betanítottak az ott tevékenykedő szakemberek mindenre, ami szükséges a kutatásomhoz.

– Milyen a finanszírozása a PhD képzésnek?

– Egy kicsit finanszíroz az egyetem, ami nem elég a tandíjra sem, ezért van két részmunkaidős állásom, illetve a szüleim is segítenek, de a tandíjam nagy részét a páromtól kapott kölcsönből állom. Más európai országokból érkezett barátaimnak ha van finanszírozása, azt a saját országuk állja, mert Oxfordnak nem nagyon van erre kerete. A latin-amerikai országokból érkezett barátaim viszont úgy kapnak az anyaországuktól finanszírozást, hogy vissza kell menniük négy évet dolgozni az országukba. Sokan dolgoznak a képzés mellett. Az én tanszékem Oxfordban több diákot is alkalmaz, és nagyon jó fizetést kapunk érte. Én például a két részmunkaidős állásom egyikét laborasszisztensként, C14 kormeghatározásban, a másikat pedig recepciósként töltöm. Úgy működik a rendszer, hogy a kutatásokat és a konferenciákat az utazási költséggel együtt kifizeti az egyetem,  viszont a tandíj olyan magas, hogy inkább minden mást fizetnénk, csak a tandíjat ne kellene önfinanszírozni, ugyanis 4 és fél millió Forint évente, és ebből ösztöndíjként másfél millió Forintot kapok.

– Mennyire gyűjtő egyetem az Oxford? Sokan vagytok a képzésen Anglián kívülről?

– Az én szakterületem a hallgatók 70%-a Kínából jött, a tanszékem kutatási laborjába, ahol én is dolgozom, évente három-négy diákot vesznek fel PhD-ra. Nálunk rengetegen vannak Ázsiából, a másik tanszéken,a régészeten majdnem mindenkinek angol az eső nyelve, rengeteg kanadai, amerikai és ausztrál hallgató van. A tanszéken jelenleg én vagyok az egyetlen magyar.

– Milyen az egyetem és a város hangulata?

– Oxfordban college-rendszer van, amit úgy kell elképzelni, mint a Harry Potterben a Roxfort házait, csak itt nem négy ház van, hanem 44. Az én college-omban a legtöbben bent lakunk, ahol van saját szobánk és a legtöbb szobának fürdőszobája is van. A szobáinkhoz jár heti takarítás, délben és este főznek a konyhán, van egy konditermünk, gondoláink a folyón, két tenisz és squash pályánk, egy pályánk, három nagy kertünk üvegházakkal, egy mozink, kávézónk, és egy minibuszunk, amely a központba és onnan visszaszállít minket. Oxford egyetemváros, csakúgy, mint Szeged, és minden az egyetemről szól. A központban az összes épület az egyetem része, többségük 500-600 éve épült. Több mint 100 könyvtárunk van, aminek nagy része éjjel-nappal látogatható. Rengeteg külföldi diák jár Oxfordba, mindenféle nációból, ami szerintem nagyon jó hatással van a diákokra; potenciálisan elfogadóbb és kulturálisan nyitottabb emberek kerülnek ki innen, mint a kevésbé nemzetközi egyetemekről.

 

– El tudod képzelni, hogy visszajössz Magyarországra az Oxfordban megszerzett tudással, vagy inkább külföldön szeretnél maradni?

– Kint fogok maradni, mert az én szakmám nem nagyon létezik a kontinentális Európában. Angliában nagyon sok lehetőség van, az ideális lenne, de egy pár évet szívesen laknék bárhol.

– Te most már kívülről is látod Szegedet. Hogyan tekintesz szülővárosodra?

– Szeged egy gyönyörű város és én nagyon élveztem itt lakni. Magyarország szerintem jelenleg nem a legboldogabb ország, de Szegeden elhiszem, hogy boldogok az emberek. Itt nagyon más az élet, mint az ország többi részén, legalábbis azok alapján, amiket másoktól hallok, és ha jól tudom, Szegeden a legmagasabb az iskolázottság – minden negyedik lakos diplomás. Nagyon büszke vagyok Szegedre, a szecessziós épületek is gyönyörűek, egy élhető város. Meghívtam már több barátomat ide Angliából, mindenkinek nagyon tetszett.

Megjelent a folyóirat 2019. februári számában