Gömör Béla: Petőfi-forrás

Szeged rég elfeledett gyógyvize

Nyugodtan bevallhatjuk, ha manapság bármilyen régi témáról összeállítást kívánnak közölni, szinte csak az internet hivatkozásokra alapoznak. Többnyire nincs is ezzel baj. De például az illusztrációban bemutatott 105 éves szegedi kiadvány[1] szövege nem lelhető föl a világhálón. Most akkor soha ne tudjuk meg milyen érdekes és tanulságos szegedi, várostörténeti jelentőségű adatok vannak benne? 

Ezt a vézna kis példányt 2015-ben, egy fővárosi könyvaukción sikerült megvásárolnom. Kiderült, az Országos Széchenyi Könyvtárnak nincs is példánya belőle. A kiadványt Szegeden, a Tzschöckell nyomdában hozták létre. A különleges nevű Tzschöckell Hermann műhelye jól ismert szegedi nyomda volt, az idevágó alapos összefoglaló munka, hét ízben is idézi.[2] 1902-ben még a Vár utca 1. alatt működött a „Merkur Litográfia”, mint Tzschöckell és Farkas művészeti intézet és nyomda − majd 1908-ban Oroszlán utca 8., 1909-ben Oroszlán utca 21. és 1910-ben Korona utca 1. alatt volt megtalálható, ahol 1930-ig maradt meg. 

Szegeden a helyi sajtó jó néhány alkalommal adott hírt a szóban forgó keserűvizes gyógyvízről. Átfogó és szakszerű áttekintés azonban értelemszerűen a napi sajtóban nem jelent meg.

A 62 oldalas füzetet a háború első évében, az akkor már 27 éve forgalomban lévő gyógyvízről maga a tulajdonos, Masa István (1843-1921) adta ki. A szép szecessziós borítójú kiadvány az általa írt, „A szegedi Petőfi gyógyforrás ismertetése” oldalaival kezdődik, melyben szívhez szólóan leírja, hogy „…a véletlen útján vezetett engem a gondviselés ezen hatalmas gyógyerő birtokába…”. Ugyanis egy szegény munkásember, akinek évek óta erős, hasogató lábfájdalmai voltak, csodálatos eredményt ért el azáltal, hogy 20 napon át mosogatta lábait, a Masa István birtokában lévő, egykori Berlini körút 9. szám alatti ház udvarán ásott kút vizével. Egyébként teljesen hasonló eset vezetett a harkányi gyógyvíz „fölfedezéséhez” is, amikor is 1823-ban Pogány János nevű gyűdi lakos teljes sikerrel áztatta beteg lábait a mocsárlecsapolás után szabadon folydogáló melegvizes árokban.[3] A szegedi azonban nem meleg víz! − lásd később. Masa István, a véletlenül tudomására jutott sikeres gyógyuláson fölbuzdulva, ezután egész életében lelkesen foglalkozott a gyógyvíz üzleti kiaknázásával.

A bevezetés jellegű rész után a füzetben „A t. Közönséghez” szóló, mondhatni kiáltvány következik, végül jön a „Használati utasítás” 28 pontban.

Maga a kút 12,8 méter mély, a víz hőfoka 13,6 C, a vízoszlop magassága 5-5,5 méter. Az íze miatt nevében keserűvíz víztiszta, szagtalan.

A víz pontos kémiai összetételét, a Lengyel Béla (1844-1913) egyetemi tanár által 1886. év augusztusában végrehajtott vegyelemzés állapította meg.  Összességében 26,79 gr szilárd alkatrészt talált literenként. Ő a keserűsót az akkori nómenklatúra szerint „kénsavas magnesium”-nak nevezte és 8,2 gr/l mennyiségben találta meg a Petőfi forrás vizében, míg a glaubersóból, „chlornatrium”-nak tituláva 10.4 gr/l-t. Bár Szegeden többször hangsúlyozták, hogy ez a vizük „vetekedik a budai keserű források vizével” – a híres Apenta, Ferencz József, illetve Hunyadi János keserűvizek mindegyikében mind a magnéziumszulfát, mind a nátriumszulfát (=glaubersó) tartalom 20 gr/l-nál is több. Csudálatos szép régi magyar szóval a Petőfi forrás 1,4 gr/l-es nátriumnitrát részét az 1886-os vegyelemzés „légenysavas natrium”-nak nevezte.

A gyógyvíz forgalomba adása Masa István által − a megfelelő engedélyek beszerzése után − 1887. szeptember 18-án történt meg.

Orvostörténeti érdekesség, hogy bár a meglelt keserűvíz analógiáit jól ismerték Budáról, a Használati utasítás − mai szemmel nézve, minden alapot nélkülözve − kiterjedten ajánlja mindenféle, nem az emésztőrendszerre való hatás miatti bajra is. Így „köszvény ellen”, „túlságos elhízás ellen”, „a szív elzsírosodása ellen”, „szívszorítás ellen”, „belső daganatok és egyéb fájdalmak ellen”, „hideglelés ellen”, valamint „szem elgyengülése és a látás lassankinti elvesztése ellen” és még sok minden más esetben. Az teljesen rendben valónak tűnik, hogy: „ha hasmenése vagy rendetlen székürülése van az embernek, meghajtja és rendes székürülést csinál” − ezért az utasítás: a betegnek meg kell inni három deci Petőfi gyógyvizet. Az összegző megállapítás: „csodás sikerrel kigyógyultak mindnyájan, akik ezen vizet használták eddig” − igen hasonlít a manapság elviselhetetlenné burjánzott egészségügyi médiahirdetések hangvitelére.

A kiadvány „Függelék” részében találhatóak az „orvosi birálatok”.

15 véleményt olvashatunk a Petőfi keserűvízről. Mindegyik esetében föltüntették az adott orvos nevét, pontos titulusát és működés helyét. Igen érdekes, hogy a többség − pontosan tucatnyi ajánlás − Bécsből származik. Köztük olyan hírességtől, mint Rudolf Chrobak (1843-1910), akiről nőgyógyászati műtéti eljárást is elneveztek. Ő korrekten megállapítja: „A Petőfi keserűvíz a klinikai betegeknél való használatkor mint enyhe és könnyű hashajtószer bizonyult be”.

Nyilvánvaló, hogy a tulajdonos, nem sokkal a megnyitás után mindenhová eljuttatta a gyógyvizet, ma azt mondanánk mintát küldött. Olvashatjuk is a hálálkodó sorokat − „Szíves küldeményét megköszönve…” „Fogadja küldeményéért forró köszönetemet…”. Az orvosi vélemények − a használati utasításban szereplő számos indikáció ellenére − kizárólag az emésztőszervi hatásokról szólnak, egy kivételtől eltekintve, amikor egy bécsi doktor ezt tanúsítja: „Gazdag alkálikus tartalmánál fogva e víz kitűnő hatással bír a lélegzési szervek katarrhusos bántalmainál…” − ami egyébként kórtanilag teljesen valóságos megállapítás.

Nem így a laikus vélemények! Amiket a kiadvány leghosszabb része, a 25 oldalon elterülő, a szegedi Petőfi sós-keserű gyógyvíz által kigyógyultak KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSAI mutatnak be. Az arisztokrácia előtt való tisztelgés jegyében az első tétel: „Nagyméltóságú gróf Lónyai Béla csont-rheoma bajáról”. Illusztrációként, a részleteket mellőzve, csupán néhány cím a további csodahatásokról: „Hálaköszönet nyilvánítás aranyér-, májdaganat- és vérhasról”. „8 éves fekélyseb, a két lábról lerothadt a hus és darabokban hullott ki és a csontok kezdtek kilátszani”. „6 éves lábfölzsugorodásból kigyógyult köszönete”. „Idegbajból és rángatódzásból kigyógyult hálanyilatkozata”. „Szemfájás, vértisztátlanság és lábtörésben szenvedő köszönete”. „5 évig méhbajban szenvedő nő hála-köszönő levele.” „Süketségből kigyógyult hálaköszönete”. Az utóbbiban a 60 éves Koszó Rozália írja Horgosról, hogy másfél évig volt süket. A kiskönyv utasítása alapján kezdte használni a vizet és 8 nap múlva egyik füle felpattant és hallása megjött. Sokkal hosszabban és szívhez szólóan ecsetelte egy 37 éves szülésznő, hogy miután szélütés miatt baloldala lebénult „Az Ön gyógyvizét kezdtem inni és meleg vizzel a szél által ért testrészemet napjában háromszor erősen megdörzsöltem, azután azon vízbe ruhát mártottam s éjjelre a beteg testrészt becsavartattam. Hat hétre az ágyból már föl bírtam kelni és öt hónapra teljesen fölgyógyultam, amit az Ön Petőfi gyógyvizének köszönhetek.”

Az utolsó oldalon, a „Megrendelések” részben található az „Utmutató az idegeneknek.” Bájos praktikus tanácsok a vasúttal, gőzhajóval érkezőknek, hogy hogyan tudják a legkönnyebben felkeresni a Berlini-nagykörúton lévő gyógyforrást.

Értekezzünk kissé arról, hogy miféle gyógyvízről volt is itt szó és milyen reális hatásai lehettek!

Magyarország − kitüntetetten a Trianon előtti történelmi Nagy-Magyarország, de még a jelenlegi is − közismerten gazdag gyógyvizekben.  Közöttük különleges helyet foglalnak el az igazi természeti kincset jelentő keserűvizek. Ezek a felszín közeli talajvizekből származnak, és nagy mennyiségben tartalmaznak szulfátokat. A szulfátionok okozzák keserű ízüket.  Ha a vízben a magnéziumszulfát van túlsúlyban, akkor tiszta keserűvíz a nevük, ha a nátriumszulfát az uralkodó elem, akkor glaubersós vízről beszélünk. Hígítva jól használhatóak a gyomor-, bél-, máj-, epebetegek ivókúrájára, hashajtóhatásuk közismert.

A keserűvizek csak speciális geológiai körülmények hatására jöhetnek létre. Az egyedi geokémiai folyamatok ilyenforma összjátéka világszerte ritkaságnak számít. A nagyszerű budapesti kutatóintézet, mely 1948-ban még működött, alapos közlést tett közzé e tárgyban.[4] Vezető helyen a budai telephelyek vannak, a Dobogó völgyben föllelhető Hunyadi János keserűvíz, az őrmezői Ferencz József-keserűvíz és Apenta keserűvíz, az Erzsébet királyné keserűvízforrások a kelenföldi síkon, a budai Mária források és a budaörsi Herkules keserűvíz, de a Komárom megyei Igmándi keserűvíz is kellő hírnevet vívott ki magának.

Az agyagban sokféle ásványi elegy található, melyek a csapadékvíz hatására oldódnak. A felszíni rétegekben bőségesen előforduló szerves bomlásokból keletkező kénhidrogén megtámadja a vastartalmú ásványokat, és így pirit keletkezik. Ez utóbbi a levegő és a nedvesség hatására oxidálódik, s az így szabaddá váló kénsav az ásványi anyagokat elbontja és keserűvizek keletkeznek. Az agyagban, mint rossz hővezető közegben található keserűvizek hőfoka nem ingadozik, mivel a külső hőhatások nagy késéssel, sokszor 1-1,5 hónap érzik meg a külső temperatúra-változást. 

Termálvizeknek, vagyis meleg vizeknek nevezzük a spontán felszínre tört vizek közül a 20 ⁰C-nál magasabb hőmérsékletűeket, illetve a mélyfúrás révén nyert vizek közül a 30 ⁰C-nál melegebbeket. Szinte mindenki tudja, sőt személyesen tapasztalta is, hogy a meleg vízben tartózkodás kellemes. Fizikai tényezők, mint a hidrosztatikus nyomás, a felhajtóerő és 32-34 fokos víz hőmérséklet együttes hatására az izomzat ellazul, a mozgás könnyebbé válik és a perifériás ellenállás csökkenése révén még a keringés is javul. Nos, a Petőfi- forrás vize, hideg, 13 fokos hőmérséklete miatt ezekre a kedvező hatásokra egyáltalán nem pályázhatott, igaz nem is merült el benne senki soha, csak „mosogatták” vele magukat. Ennek a metódusnak a kedvező mozgásszervi hatása viszont csak a hiten alapulhatott. Mint már szó is volt róla, kémiai összetétele alapján ivókúrában viszont az emésztőszervek működésére objektíve kedvező hatással volt.

Reizner János (1847-1904) a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum egykori igazgatója is jelzi híres-nevezetes várostörténeti könyvében, hogy Szegeden a város határában több helyen is volt keserűvíz. A szóban forgó forrásról is megemlékezik: „Legutóbb a berlini körúton, a szegények háza mellett ásott és »Petőfi«-ről nevezett kút keserű vize keltett feltűnést, mely a budai gyógyvizekkel vetélkedik” [5] − írja a századfordulón kiadott könyvében.

A füzet hátsó borítóoldala

A nagy millenniumi seregszemlén − „a nyolczvankét fürdő és gyógyforrás kiállításában” − Masa István gyógyvízforrás-tulajdonos, mint egyetlen szegedi állított ki.[6]

Értelemszerűen a XIX. század elején, az ország vizeit listázó szakkataszter is fölsorolja a Petőfi gyógyforrást.[7]      

Eredetileg ez telek, és így a gyógyforrás lelőhelyének címe Berlini-körút 9. volt, ahogy a Masa-féle kiadvány is írja, a Szegény-ápolda mellett. Manapság viszont Moszkvai körút 9. címmel bír. Persze a 2. világháború során élt szegediek mind tudták az alábbiakat, de ami a jóval fiatalabbakat illeti, föltehetően, nem nagyon. A 140 évvel ezelőtt szörnyű árvíz után, az adományaikkal Szeged segítségére siető városok nevét megörökítve nevezték el a Nagykörút szakaszait (délről kezdve Bécsi, Berlini, Párizsi, Brüsszeli, Londoni és Római körút). Azonban a 2. világháború befejeztével a Berlini körút név nem maradhatott meg, hiszen a náci állam fővárosának nevét örökítette volna meg. Ezért aztán tüstént 1945-ben a Berlini körutat, a felszabadító Szovjetunió fővárosáról Moszkvai-nak keresztelték át. Viszont a történelem keserédes fintora, hogy amikor eljött az ideje, a baráti NDK-t is meg kellett tisztelni, és máshol megint lett Berlini körút is Szegeden, ugyanis a Párizsi körútból erre a célra lecsippentettek egy részt.

Említésre méltó hibás adat, hogy a gyógyvizekkel foglalkozó és terjedelmes, de alapos szakkötet is említi a Petőfi keserűvizet, de Felszabadulás körút 9. címet közöl hozzá. Ilyen utcaelnevezés sohasem létezett a városban. Honnan vehették ezt az adatot, nem tudni.[8] Egyébként ez a könyv is fölsorolja, hogy a város határában még további keserűvizek voltak ismeretesek, úgymint a „Csikós Antal”-féle és a „József”.

1921-ben a tulajdonos elhalálozott, és ekkor − az ország helyzetének jelentős megváltozása miatt is − a virágzó gyógyforrás-üzem hanyatlani kezdett. A helyi újság 1926-ban tette hírré, hogy az örökösök már el is akarnák adni a gyógyforrást és a palackozót.[9] Masa két lánya és a Szilágyi Ferenc névre hallgató rokkant veje nem értettek az üzleti részhez. Pedig a „A háború előtt 40 lány fejtett vizet az üvegekbe. Naponta 2-3 vagon indult külföldre.” De aztán jött Trianon és a vámsorompók megpecsételték a Petőfi-forrás sorsát.

A Petőfi gyógyvíz szomorú végsorsára vonatkozóan ellentétes adatok állnak rendelkezésre. A forrás fölhasználásnak 100 éves évfordulójára írt dicséretes megemlékezés, „A Petőfi-forrás centenáriumára”, a helyi lapban jelent meg.[10] A fölelevenített történetben sok helyénvaló mellett, néhány valótlan állítás között még az is szerepel, hogy „… és 1923-ban kapuit becsukták. Negyven évet sem élte meg”. Nos, ez nehezen lehet igaz, hiszen 1925-ben a Délmagyarországban apróhirdetés lelhető föl: „Használjunk szegedi Masa István Petőfi keserű gyógyvizet gyomor-, vese-, máj-, szív-, epekő- és idegbajnál. Kapható Berlini-körút 9, Szegeden a forrásnál.”[11] − továbbá még 1928-ban is: „… Szegeden egyedül a forrásnál, Masa Istvánnál, Berlini körút 9, vidéken minden fűszerüzletben kapható.”[12]

A hatvanas évekből származó korrekt helyi újságcikkben a művelt levéltárvezető, Oltvai Ferenc (1910-1999) foglalta össze röviden a gyógyforrás történetét.[13] Azt írja, hogy „A forrásból a gyógyvízkiemelést nem is régen, mindössze 14 évvel ezelőtt, 1950-ben szüntették meg”. Oltvai azt is megemlíti, hogy a hatvanas évek elején, egy Szegeden tartott orvoskongresszus alkalmával a szakemberek meglátogatták a helyszínt és javasolták a kút kitisztítását, újra üzemeltetést és az elavult berendezés fölújítását. Noha a városi egészségügyi vezetés tudott a helyzetről, intézkedés már soha nem történt.  

Az egykori épületről és így a palackozó üzemről sajnálatos módon semmilyen fotót nem lehetett föllelni, hiszen a Móra Ferenc Múzeum sem őriz idevágó képi emléket. A telek, az épület és az udvar − az egykor gyógyvizet adó kút színtere − további sorsa már egy másik történet. Érdekességként mégis megjegyezzük, hogy a szegedi apróhirdetések között tallózva a ház címén 1976-ban eladó Moszkvics 412-t hirdettek, és utolsó hírként 1984-ben „kétszobás magánház eladó.” Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának 2011 novemberében átadott, új, modern, megújuló energiaforrásokkal működtetett épülete található a régi forrás régi helyszínén.

Ez a kis dolgozat tehát egy antikvitásnak számító, 105 éves kiadvány alapján megemlékezik az egyik szegedi keserűvizes gyógyforrásról, bemutatva a gyógyvízről kialakított akkori orvosi és laikus vélekedéseket.

Tanulságos, hogy a súlyos bajokba esett embertársaink vágyai és vélekedése − a modern medicina szédületes előrehaladása ellenére − a bemutatottakhoz képest a mai napokra sem változott sokat. A betegeskedő emberek vágynak a csodákra, és az egyes esetek gyógyulását soha nem az idő múlásának, más tényezőknek −, hanem az alkalmazott szernek tulajdonítják. Az is növeli az anomáliát, hogy továbbgyűrűzve, más laikusok is példát merítenek az ilyen megállapításokból.

Megjelent a folyóirat 2019. áprilisi számában

Jegyzetek

[1] Szegedi „PETŐFI” gyógyforrás. Nyomtatta Tzschöckell Hermann, Szeged, 1914.

[2] Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801-1918. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. Szeged, Csongrád megyei Levéltár, 2001.

[3] Szita László: Harkány − fürdőtörténet 1823-1973. Harkány, Baranya Megyei Fürdő Vállalat, 1973.

[4] Dr. Vendl Aladár: A budapesti keserűvizes telepek hidrogeológiája Budapest, A Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság Rheuma- és Fürdőkutató Intézetének kiadványa, 1948.

[5] Reizner János: Szeged története III. kötet. Szeged Szabad Királyi Város Közönsége, Szeged, 1900. 214. o.

[6] Szegedi Napló, 1896. május 28.

[7] Dr. Papp Samu − Dr. Hankó Vilmos: A magyar birodalom ásványvizei és fürdőhelyei. Budapest, Magyar Balneologiai Egyesület kiadványa, 1907. 232-233. o.

[8] Dr. Schulhof Ödön(szerk.): Magyarország Ásvány- és Gyógyvizei Budapest, Akadémiai Kiadó, 1957. 316. o.

[9] El akarják adni a szegedi Petőfi-forrást. In: Délmagyarország, 1926. július 11. 2. o.

[10] Bátyai Jenő: A Petőfi-forrás centenáriuma In: Délmagyarország, 1987. október 8. 4. o.

[11] Délmagyarország, 1925. február 13. 8. o.

[12] Délmagyarország, 1928. február 5. 2. o

[13] Oltvai Ferenc: Egy régi szegedi gyógyforrás nyomában In: Délmagyarország 1964. szeptember 29.  5. o