Bogoly József Ágoston: Történelmi panoráma

Miklós Péter Tisztázatok című kötetéről

Miklós Péter kötetbe rendezett harminc írása, a történész érdeklődési körét jellemző módon, villanófényben tündöklő panorámát mutat be a közép-európai középkortól a huszadik század végéig terjedő históriai emlékezet történelmi forrásanyagaiból. A vegyes műfajiságú kötet recenziókat, újságcikkeket, ismeretterjesztő írásokat és kidolgozott tanulmányokat tartalmaz. A történész nézőpontjai a történelem forgószínpadán zajló értelmezésre váró eseményekkel kapcsolatos tisztázó kérdésfeltevések mentén bontakoznak ki. A körkép Közép-Európa, Magyarország, Dél-Alföld, Délvidék és az egykori Csanádi Egyházmegye, valamint a katolikus egyháztörténet összefüggéseiből áll össze. A kötetben megjelent írásokat a politikatörténetre, a kultuszkutatásra, az eszmetörténetre és a történelmi emlékezetkutatásra vonatkozó felismerések miatt érdemes bemutatnunk.

Szent László, a közép-európai népek közös példaképe című írásában a szerző a korszakokon átmutató kultusz Szent László-képét harmadik évezredünk mai politikai problematikájára vonatkoztatja. Szent László király életének és uralkodásának történetét és hagyományrétegeit vizsgálja, miközben ezekben a mának szóló üzeneteket is megkeresi. A dél-alföldi katolicizmus Erzsébet-kultusza. Árpád-házi Szent Erzsébet és a királyné tiszteletének párhuzamosságairól szóló írásában a két történelmi személyiség közötti bravúros párhuzamteremtést szolgáló történészi gondolatmenetet érzékelhetjük. A középkori Csanádról az őskori Temesváron át a jelenkori Szegedig. A csanádi egyházmegyei központok története című cikk az egyháztörténet szempontjából emeli ki a korszakokon átmutató egyházmegyei területi átrendeződéseket és fejleményeket. Végig kalauzol a máig elvezető történelmi úton. II. Rákóczi Ferenc alakja a délvidéki néphagyományban című írásában a szerző kifejti: „II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) politikai jellegű kultusza és emlékezetének a néphagyományban apáról fiúra szálló átadása és ápolása már halála előtt, száműzetésének időszakában megkezdődött. A Kárpát-medence valamennyi tájegységében megfigyelhető a fejedelemhez kapcsolódó tradíció: emlékét őrző fa, ott tartózkodásáról tanúságot tevő épület vagy hely, s természetesen a népi szöveghagyomány (a népballadák, népdalok, mondák világa) is őriz vele kapcsolatos momentumokat. Nem kivétel ez alól a szegedi nagytáj sem.”

Az ellenzék kalauza. Klauzál Gáborról című cikkében Miklós Péter megállapítja: „Azt már kevesebben tudják a politikusról, hogy egy időben a reformkori országgyűlési ellenzék első számú vezetője volt és hogy sokat tett a polgári jogegyenlőség megvalósításáért. Azt pedig még kevesebben, hogy az aradi vértanú Nagysándor József volt menyasszonyát vette feleségül, s hogy temetése a Ferenc József-i neoabszolutizmus elleni huszonötezres csöndes tömegtüntetéssé fajult.” Külső lökés. 1848/49 centenáriumáról című történelmi emlékezetet kutató szempontokat tartalmazó írásában Miklós Péter 1848/49 centenáriuma kapcsán a Rákosi-féle diktatúra kommunikációs eljárásait, a népet széles körben elvakító és félrevezető jelszóhasználatát is vizsgálja.

Püspökéletrajzok a tizenkilencedik századi csanádi egyházmegyéből címmel jeles egyházi főpapokról, Kőszeghy Lászlóról, Bonnaz Sándorról, Dessewffy Sándorról és Németh Józsefről olvashatunk. Zsinatok a csanádi egyházmegyében. Zakar Péter forráskiadványa című, először 2017-ben közölt recenziójában Miklós Péter a 2016-ban megjelent könyvet ismerteti:„A modern kori csanádi püspökség történetében három zsinatra, illetve zsinati előkészületre került sor. 1821-ben és 1995-ben a szinódus a korabeli országos egyházmegyei zsinatok egyike volt, 1848/49-ben pedig s papi gyűlések – és a tervezett zsinat – a társadalmi és politikai átalakulásokra szerettek volna reflektálni. Megállapítható, hogy mind a három alkalommal a megváltozott körülményekhez és a világ alakulásához való viszonyulását szerette volna meghatározni az egyházmegye közössége – derült ki Zakar Péter professzor, a Gál Ferenc Főiskola egyetemi tanára tavaly évvégén megjelent Zsinatok a Csanádi egyházmegyében a 19-20. században című forráskiadványából.”

Domokos László a szegedi birtokpolitikáról 1917-1919 című könyvét ismertető írásában így fogalmaz: ”Középpontjában a termelékenység és a hasznosság elvének kizárólagos hangsúlyozása helyett az értéket – mind gazdasági, mind erkölcsi értelemben vett étéket – teremtő ember áll. Domokos László csaknem száz évvel ezelőtti megfontolásai és javaslatai a huszonegyedik században is érvényesek lehetnek, hiszen a fenntartható fejlődés jegyében napjainkban is sokat hallhatunk az önfenntartó település (illetve az önfenntartó régió) koncepciójáról.” Az identitásszerveződés kérdései a magyar zsidó polgárcsaládokban. Esettanulmányok a huszadik század első feléből című írásában Miklós Péter Bibó Istvánt idézi:„A magyarországi zsidóság asszimilációja a zsidóemancipáció előtt is, különösen pedig azóta a legkülönbözőbb pontokon folyt és folyik, természetesen nem önmagában a levegőben, hanem mint minden asszimiláció, valamilyen valóságos, konkrét társadalmi közegen keresztül. Ilyen közelebbi asszimilációs közeg, kisebb, konkrét közösség nem egy, hanem nagyon is sokféle volt és van: a megkeresztelkedés, a kereszténység vallási közösségeibe való belépés, az európai szabadgondolkodás közösségeiben és köreiben való részvétel, erős és intenzív belső életű termelési, szakmai, foglalkozási, intellektuális és munkaközösségekbe való beletartozás, egy ország irodalmi, tudományos és művészeti közösségeiben való alkotó munka vagy részvétel, politikai és trsadalmi mozgalmakban való részvétel, közszolgálat, társas élet, iskola, vidéki élet, összeházasodás, barátsá, személyes kapcsolatok stb. Legerősebb asszimiláló közegek voltak Európa-szerte: a megketresztelkedés, az iskola, az ún. társadalmi élet (ameddig jelentősen van vagy volt), a szakmai közösségekben, főleg a szellemi életben való részvétel és – időrendben utoljára, de jelentőségében mind döntőbben – a munkásmozgalom.” A kérdéskört Miklós Péter Sík Sándor, Radnóti Miklós, Kecskeméti Ármin, Sík Endre életpéldáján keresztül világítja meg.

A politikai katolicizmus mint a társadalmi modernitás szimptómája Magyarországon a tizenkilencedik század fordulóján című történelmi okfejtésében Miklós Péter eszmetörténeti és társadalomtörténeti kommunikációs szempontokat egyeztető módon így összegez:„A magyarországi politikai katolicizmus és a Néppárt tevékenységének érdekességét adja, hogy a modern eszközrendszer és a hathatós kommunikációs kampány végső politikai célja alapvetően modernitásellenes volt. Az egyházpolitikai törvények revíziójának igényével egy archaikus (és konzervatív) társadalom és jogrendszer iránti vágy került megfogalmazásra – egy polgárosuló társadalomban, modern politikai eszközökkel és kommunikációs módszerekkel.”   

Ortutay Gyula Tömörkény-képe című írásában a szerző a néprajzi-tudománytörténeti megközelítés érvényesül. „Ortutay Gyula (1910-1978) a koalíciós évek és az államszocializmus korának vitatott megítélésű, ugyanakkor rendkívül meghatározó művelődéspolitikusa – néprajzkutató professzorként és iskolateremtő akadémikusként – elsősorban mint az összehasonlító népmesekutatás budapesti műhelyének megteremtője – került a magyar tudomány- ás művelődéstörténet hagyományába. Kevéssé közismert, hogy egyetemi éveiben – mint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja, s Radnóti Miklós, Baróti Dezső és Tolnai Gábor jóbarátja, – maga is irodalmárnak készült. Versei jelentek meg, dotori értekezését pedig 1934-ben – pártfogója és atyai barátja, Sík Sándor biztatására – irodalomtörténeti témából írta: Tömörkény István munkásságából.” Miklós Péter interpretációját és Ortutay Gyula néprajzi és irodalomtörténeti szempontból rendkívül találó megállapításait az eredetileg 2016-ban, Szegeden, Bene Zoltán szerkesztésében megjelent Tömörkény 150. Tanulmányok a 150 éve született Tömörkény István tiszteletére című könyv itt, a Tisztázatok című kötetben újra közölt szövegéből idézzük. Miklós Péter Ortutay Gyula megállapítását emeli ki Miklós Péter: „Formaalkotása még városának irodalmi életében sem válik formateremtővé. Megmarad sajátosnak, egyszerinek. Magános író, elfeledett író” – állapította meg Ortutay Gyula Tömörkény Istvánról, akit elsősorban kivételesen egyedi prózatechnikájú„néprajzi íróként” helyezett el az irodalomtörténetben. Ortutay szerint Tömörkény novellakompozíciója impresszionisztikus egyszerűség, realista tárgyszerűség és szinte eszköztelen prózatechnika jellemzi, amelyek írásait és hangját ugyan egyedivé teszik, viszont – éppen ezen tulajdonságok miatt – hatása és recepciója a magyar irodalmi életben szükségszerűen csekély. Ortutay Gyula Tömörkény István prózaművészetéről írt, Miklós Péter által idézett mondatával mi is egyetértünk: „Ha formai eredményei ma már csak irodalomtörténeti jelentőségűek is, parasztábrázolásának komolysága, szervessége, stílusának súlyos zamata mai napig élő értékek, melyeknek elkallódását igaz szívvel kellene fájlalnunk.”

„A legveszélyesebb főpap” Badalik Bertalan veszprémi püspök című történelmi tényfeltáró írásában Miklós Péter pályaképet rajzol, a Rákosi-rendszer egyházpolitikájának fojtott légköréből emel ki jellemző részleteket. A Délvidék a modernitásban. Gulyás László monográfiasorozata című könyvismertetésében érzékelteti Gulyás László regionalista történészi munkásságának fő területeit és publikációinak jellegét. Furcsa fordulatok. Trianon hatása Szeged és a csanádi püspökség történetére című írásának bevezetőjében Miklós Péter így exponálja a Trianoni döntés utáni történelmi helyzetet: „A trianoni békediktátum és a természetes geopolitikai és földrajzi egységként létezett történelmi magyar állam fölszabdalása történelmünk talán legnagyobb vesztesége. 1920 után a Bálint Sándor-i „szögedi nemzet”, mint intakt kulturális tér megszűnt létezni, s a szegedi gazdaság is – elsősorban az élelmiszer- és könnyűipar – jelentős veszteségeket könyvelhetett el. Paradox módon azonban a trianoni békeszerződés pozitívumokkal is járt. Szeged története dimenziójából a város egyetemi és katolikus egyházi központ lett. Az egyetem, a dóm és a püspöki központ – amelyek a trianoni béke következtében előálló kényszer miatt települtek ide – nélkül Szeged mai arculata sem alakulhatott volna ki.”

Trianon szülötte. Gyálarét című írása a trianoni döntés következtében bonyolódó településtörténeti részletekre a történelmi hatalomváltások dimenziói közötti tájékozódást segítő módon világít rá. Tűzvonal. Apponyi Albertről című írásában a Trianon-problematikába bonyolódó történelmi helyzetben is helytálló nagyformátumú karakterrel rendelkező történelmi szerepvivőről mesterien komponál rövid pályaképet. Miklós Péter Trianontól a nemzeti összetartozásig. Vizi László Tamás könyve című könyvismertetésében így jellemzi a szerző teljesítményét:” A jogászdoktori címmel és a történelemtudományi doktori (PhD) fokozattal is rendelkező Vizi László Tamás munkája – amely a jog-, a diplomácia-, a politika- és az eszmetörténet számára is nagy nyereség – nem pusztán eseménytörténet, hanem a nemzetközi és a magyar politikai színterek korszakokon átívelő jelenségeit bemutató összegző monográfia, amely érzelmi elfogódottságtól mentesen történeti dokumentumok, statisztikai és egyéb adatok, valamint jogi szövegek alapján elemzi huszadik századi történelmünk legnagyobb traumájának recepcióját és hatástörténetét.”

A Habsburg Ottó és a katolikus egyház című írás a történelmi kulisszák mögötti történéseket is érzékelteti. A Habsburg-család huszadik századi képviselői közül az egyik legjelentősebb személyiséget, Habsburg Ottót és törekvéseit történelmi távlatba helyezve mutatja be. Az évezredes szent hely. A szegedi dóm nyolcvanöt éve című írásában Miklós Péter dióhéjban felidézi, röviden áttekinti a szegedi dóm történetének néhány momentumát. Sík Sándor, a közösségszervező című történelmi esszéjében méltó módon állít emléket a közösségépítésben is jeles és hatékony piarista szerzetesnek, cserkészvezetőnek, költőnek, műfordítónak, szerkesztőnek, irodalomtörténésznek, akadémikusnak és szegedi egyetemi tanárnak.

A Bálint Sándor munkássága a szegedi népélet kutatástörténetében című tanulmány tudománytörténeti érdeklődésű olvasókra számíthat. Vázlatos módon Bálint Sándor A szögedi nemzet című nagyfontosságú művének lényeges tudománytörténeti előzményeit tárja fel. „A lélek erejében” Paskai László bíboros pályája című nagyívelésű  rövid írásában történelmi tanulságokat is találunk és az eddigi ismereteinket bővítő korszakjellemző utalások érdekessé teszik a megközelítést.

A Leszakított múlt. A magyarországi köztársasági eszméről című írásban a szerző a republikánus eszmekörbe tartozó jelenségek előtörténetét is felvillantó módon, a köztársasági gondolatnak a magyar politikai gondolkodásban betöltött szerepét vizsgálja. A „keresztény párt” kérdéséről a koalíciós években című recenziójában Miklós Péter Mészáros István Mindszenty és Barankovics. Adalékok a keresztény párt” problematikájához című könyvét ismerteti. Kibontott térképek. A „második Trianon” című írásában az 1947-es párizsi békeszerződés következményeit tárgyalja. „Ott látszott meg igazán, milyen mélyre tud az ember süllyedni”. Gulácsy Lajos emlékirata, mint történelmi forrás című írásában pedig a Gulágon hét évet fogságban eltöltött kárpátaljai református püspök emlékiratát elemzi. „Az egész világ örül velünk.” Zsíros Ferenc jezsuita feljegyzései 1956-ból című írásában Miklós Péter kifejti: „Zsíros Ferenc az alábbiakban közreadott ötvenhatos feljegyzései értékes történeti források, amelyek jelentőségének két dimenziója van. Az egyik, hogy kiderül belőlük, milyen nemzetközi politikai, belpolitikai és közéleti ismeretei voltak a kommunista államhatalom által Pannonhalmára internált egyházi személyeknek az ötvenes évek közepén. A másik, hogy bepillantást engednek az ottani – a világtól viszonylag elzárt, különböző 1950- ben betiltott szerzetesrendek tagjaiból álló – közösség mindennapjaiba.” Fogságban a Szabadság téren című recenzió Somorjai Ádám – Zinner Tibor: A Szabadság térről Washingtonon át a Vatikánba – és vissza. Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek követségi levelezése az Apostoli Szentszékkel, 1956-1971. című könyvet ismerteti. Miklós Péter a Felszabadulás. A magyarországi szovjet haderő kivonulásáról című írását így zárja: „Magyarország 1944 szeptemberében kezdődött szovjet megszállása 1991. június 19-én ért véget, amikor is az utolsó szovjet katona – Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport parancsnoka – Záhonynál távozott hazánk területéről. (…) A szovjet megszállás okozta fizikai fájdalmak és lelki traumák földolgozása, s az azokkal való őszinte és teljes szembenézés azonban máig sem történt meg.”

Miklós Péter Tisztázatok című könyvének ismertetése közben a történész szellemi műhelyének küszöbét léptük át. A szerző inspirálja, további kutatásra és továbbgondolásra ösztönzi olvasóját. 

Miklós Péter: Tisztázatok. Esszék, tanulmányok a magyar múltról. Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, Szeged, 2018.

Megjelent a folyóirat 2019. áprilisi számában