Szerdahelyi Péterné: A Honismereti Egyesület tükre

A honismeret öntevékeny társadalmi mozgalom, amelynek célja a közművelődést önismereti tevékenységgel hatékonyabbá tenni, a hazafias nevelést elmélyíteni, a különféle tudományokat elsősorban helyismereti anyag feltárásával, kutató-gyűjtő munkával segíteni. A szórványosan korábban is folytatott honismereti munkát a Népművelési Intézet 1960-tól karolta fel. Ezután fejlődött országossá a honismereti mozgalom. Gerincét elsősorban a helytörténeti kutatások és az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtések tették ki. Később bővült, differenciálódott és komplexebbé vált, helyet kapott benne a hagyományok gyűjtése, az üzem- és termelőszövetkezeti történetírás, falukrónika-írás, a természet- és környezetvédelem is. A később elkezdett családkutatás helyzete a „leglokálisabb”. A 90-s években sok helyi egyesület és alapítvány született, amely a település múltjával, művelődésével, kultúrájával és történetével foglalkozott. Csongrád megyében 1969-ig nyúlik vissza a szervezett honismereti mozgalom.

A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület az előzményekre építve 1991. április 23-án alakult meg, s ettől kezdve töretlenül működik, megújul. Az alakuló ülésen huszonhatan vettek részt, ma 102 főt tart számon az egyesület. A tagságnak majdnem az egyharmada szegedi. Számos honismereti rendezvénynek Szeged ad otthont. A Csongrád Megyei Honismereti Híradó (1970-1991) megszűnése után az egyesület évkönyveiben tudjuk követni az egyesület munkáját. Évkönyveket országos viszonylatban csak kevés honismereti egyesület jelentetett meg (Kecskemét, Békésmegye, Szederkény, Jászapáti stb.), míg az 1958-tól megjelenő Vasi Szemle honismereti írásokat is közlő helyismereti évkönyv országos hírnévre tett szert.

A könyv óriási tempóban elkészült Pál Lászlónénak és a december 22-én 89.  születésnapját ünnepelt dr. Kováts Dánielnek, az országos hírű főiskolai tanárnak és honismerőnek (a kötet technikai szerkesztője) köszönhetően. Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna sokat fáradozott az anyag összegyűjtésén és a szövegek gondozásán. Rendkívüli szakmai tudását, precizitását tükrözi a kötet.

A honismereti törekvéseket, mint említettük − a ’60-as években „alulról és felülről” is támogatták. 1989 után sok kicsi helyi egyesület alakult. Az egyesületek azonban nem ismerték egymást, nem foglalkoztak a többi társasággal – éppen ezért fontosak az évkönyvek, hiszen igyekeznek összefogni legalább megyén belül a csoportokat. Ez a Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna által szerkesztett negyedik évkönyv, ami az egyesület munkáját mutatja be. Az elsőben 456 oldalon keresztül ismerhetjük meg az 1969-2011 között történteket, a második 2011-12, a harmadik pedig a 2013−2015 közötti időszakot öleli fel.

A most megjelent kötet hét része közül az elsőben a Vásárhelyen megrendezett konferencián a helyi értéktárak ismertetésére esett a hangsúly, amely a honismerők új feladatai közé tartozik. (Fári Irén Szeged műemlékeiről, Labádi Lajos Szentes szellemi értékeiről, az alföldi festészet kiemelkedő városáról, Vásárhelyről Ormos Zsuzsa írását, a 2006-ban megnyílt Emlékpontról szóló bemutatást Miklós Péter tollából olvashatjuk.)

Az egyesület ezen időszakának legrangosabb eseményéről, a 2016-ban Makón a Korona Konferenciaközpontban megtartott XLIV. Országos Honismereti Akadémiáról az első fejezetben olvashatunk. Az átfogó beszámoló, valamint a konferencián elhangzott egyes előadások közlése lehetővé teszi, hogy az olvasó is részese legyen ennek a kiemelkedő és páratlan, a megyei honismereti egyesület életében oly jelentős epizódnak. Közel 160 szállóvendéget fogadott Makó a XLIV. Országos Honismereti Akadémia alkalmából, ahova 200 főnél is többen jöttek el. Már a megérkezés napja is emlékezetes marad. Az első napon kapták meg ugyanis a honismerők az erre az alkalomra készült József Attila idézeteket tartalmazó kötetet Vajnai János grafikáival. A második napon a Korona Konferenciaközpont emeletén az egyesület 25 évéről Pálné Szabó Zsuzsanna és Ormos Zsuzsanna nagyszabású kiállítását tekinthették meg a jelenlévők. A hatnapos rendezvény a történelmi sorsfordulók jegyében zajlott. Az alcímként választott „Gellért püspöktől Bálint Sándorig” tematika fogta össze a konferencia anyagát. Kiváló, országosan elismert előadókat hallhattak a résztvevők (Zsoldos Attila, Török József, Hegyi Klára), hogy közülük csak néhányat említsek. A határon túlról is érkeztek vendégek: Szlovákiában, Romániában és Szerbiában élő magyarok is részt vettek ezen a honismereti akadémián. A nagyszerű szabadidős programokon, valamint tanulmányutakon három útvonal közül választhattak a honismerők. Nemcsak Makót fedezhették fel a vendégek, hanem többek között Szegedet, Szentest, Mindszentet, Pécskát, Világost, és eljutottak Arad-Hegyaljáig, megkóstolhatták a vidék kiváló borát. Egykor, a 13. században a szegedi polgárok is birtokoltak itt szőlőt. Az akadémia egyik fő szervezője Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna, a megyei egyesület titkára és az országos szövetség elnökségi tagja Blazovich László egyesületi elnökkel és a honismereti tagtársakkal közösen dolgozva maradandót és emlékezetre méltó eseményt alkotott

A tudományos kutatások eredményeinek közlése szintén helyet kapott a kötetben. Mindez azt jelzi, hogy az egyesület tagjai között elismert, vagy épp most induló fiatal kutatók is akadnak. A Maros tájesztétikai-ökológiai hagyománya és az irodalom emlékezete c. tanulmányában Bogoly József Ágoston idézi József Attila 1923-ban született versét, amely makói Maros-parti élményéből született: „Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én, / gyenge füvek alusznak a szívem alatt.” Az ártéri széna esti illatának, s egyben a tájesztétikai ökológiának versemléke ez véli Bogoly munkájában. Labádi Lajos a 140 éve elhunyt Deák Ferenc és Szentes kapcsolatát taglalja. Érdekes és figyelemre méltó, mert bár nem járt Szentesen Deák, de levelezésével fontos és jó tanácsokat adott Szentes elöljáróinak. Marjanucz László áttekintő tanulmánya éppen ezt, a kiegyezés utáni időszakot, a „boldog békeidőket” összegezi.

A fiatal kutatók témaválasztásai egyben a rendkívüli változatosságot jelzik. Pálinkó Máté az 1938-as Szent István-emlékévről ír. Az emlékév legnépszerűbb programja az Aranyvonat országjárása volt. A Szent Jobb körbehordozásával a nemzeti ereklye „házhoz jött”. A mindszenti és a szentesi eseményekkel foglalkozik a szerző. A csanádi egyházmegyéről (Miklós Péter), Prónay Pálról Zeitler Ádám készített értékes tanulmányt.

A harmadik fejezet az országosan egyedül álló regionális honismereti-helyismereti tanári műhely tevékenységét körvonalazza. A Makón és Szegeden folyatott munkákról, a középiskolai honismereti versenyekről színes beszámolókat olvashatunk, amelyekben fontos új elem a megye és határainkon túl nyúló kapcsolat kiépítése a kisebbségi és szórvány helyzetben élő magyarság civil szervezetivel és iskoláival.

Hagyomány és emlékezet című rész az új gyűjteményeket és emlékhelyeket mutatja be. Nem fog csalódni az, aki a Dorozsmai Tájházat felkeresi, amely 2017. június 23-án nyitotta meg kapuit. Deli Albin és családja szívélyes fogadtatásában részesül, aki e tájházat felkeresi, vagy a több mint 100 éve épült apátfalvi Langó Hagyományőrző Ház megtekintését választja.

Az ötödik fejezet a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület kapcsolatait összegzi. A régiók: Csongrád megye, Partium, Arad és Temes megye, valamint a Délvidék.

Érdekessége a kötetnek, hogy minden egyes tanulmány elején, a széloldalon, a szerzőt bemutatandó fotót helyezett el a szerkesztő. Sőt, ha egy szerző több írással szerepel a kötetben, akkor, ha tehette, más-más felvételt közölt.

Mind a négy kötet szerkezetileg egységes, tehát hasonló felépítésű. A 20. évforduló okán megjelent kötet (1969-2011) képanyagát tekintve különbözik a többitől, hiszen a fekete-fehér fotók mellett számos színes felvételt is találunk. Továbbá, egy jó adattárat a kötet végén az akkori tagokról. Egyébként mindegyik évkönyvben találunk adattárat. Ki kell emelni, hogy az adattár forrásértékű. Benne sok jeles néprajzkutatóra lelünk. Így, Nyíri Antalról, Juhász Antalról (egyben alapító tagokról), Herczegh Mihályról, Komoly Pálról és Tóth Ferencről találunk rövid életrajzi összefoglalót. Közülük többen városuk díszpolgárai lettek. A jelen kötet az új tagok adattárát hozza. Pénzhiány miatt pedig csak fekete-fehér fotóra jutott lehetőség.

A kötetet mindazok figyelmébe ajánlom, akik érdeklődnek a honismeret iránt. Úgy gondolom, hogy e kötet szerzői, mind a harmincnégyen megérdemlik a figyelmet. Kiváló történészek, tanárok, levéltárosok, muzeológusok, akad közöttük néprajzkutató is, akik szívvel-lélekkel adják át tudásukat.

A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület Évkönyve 2016-2017. Szerk. Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna (Tanulmányok Csongrád megye történetéből XLVI.) Szeged, 2018.

Megjelent a folyóirat 2019. áprilisi számában