Tóth Marcell: A forradalom és az ellenforradalom városa

Egy évszázada, 1919 késő tavaszán az ország egyik fele a szomszédos régi-új államok megszállása alatt állt, a másik felén pedig Kun Béla vezetésével Magyarországi Tanácsköztársaság néven diktatúra működött. Szegeden sajátos helyzet alakult ki: Újszegedet a szerbek szállták meg, a Tisza másik oldalán viszont létezett ugyan kommunista direktórium, de a valódi hatalom a megszálló franciák kezében volt. Ez a furcsa állapot tette lehetővé, hogy ha nem is nyíltan, de antibolsevista szervezkedés kezdődhetett a városban. A történet másik szálát Aradon kell keresni, ahol 1919. május 5-én egy ellenforradalmi kormány jött létre, amely nem sokkal később elhagyta a várost Szeged felé tartva, az utazás azonban váratlanul véget ért Mezőhegyesnél. Mindezen események végül egyetlen történelmi folyamban egyesültek: május 31-én a Tisza és a Maros városának ellenforradalmárai a két folyó torkolatánál, azaz Szegeden alakították meg az első nemzeti kormányt. Következő írásomban az ide vezető eseményeket mutatom be a szakirodalom, a visszaemlékezések és a korabeli dokumentumok alapján.

Az előzmények

1918. október 30-ára a királyt várták Szegeden: az uralkodói látogatás végül elmaradt, maga Somogyi Szilveszter, a törvényhatósági jogú város polgármestere javasolta, hogy a forradalmi hangulat miatt inkább keressenek más időpontot. A több mint négy éve tartó háborút a Tisza és a Maros torkolatánál fekvő város is megérezte: miközben 18 ezer katonája harcolt a fronton, a hátországban növekedtek az árak, nem volt elég szén, és spanyolnáthajárvány tört ki.[1] Sorra érkeztek a negatív hírek, hiába győzték le a központi hatalmak Oroszországot és Romániát, az antant csapatai folytatták az előrenyomulást. A Balkánon is egyre közelebb kerültek az Osztrák–Magyar Monarchiához, miután előbb szeptember végén Bulgária, majd októberben Törökország esett ki a háborúból. November 3-án végül a monarchia fegyverszünetet kötött az antanttal Páduában.[2]

Ekkorra a közös állam gyakorlatilag szétesett, már a kisebbségek is megalakították a jövendő államuk bölcsőjének szánt nemzeti tanácsokat. Legutoljára a Magyar Nemzeti Tanács jött létre október 24-én, amelynek vezetőjét, Károlyi Mihályt a fővárosi őszirózsás forradalom követelésére József főherceg kinevezte miniszterelnökké a király nevében. Az ország függetlenné vált, államformája november 16-tól népköztársaság.[3] Ez az új hatalom írta alá a déli országrészek kiürítését elrendelő belgrádi fegyverszünetet pár nappal korábban, november 13-án, amelynek köszönhetően, Arad és Temesvár mellett, Szegedet is a francia csapatok szállták meg nem sokkal később.[4]

Szegeden már október 22-től működött egy Károlyi-pártiakból, radikálisokból és szociáldemokratákból álló testület, amely a hónap végére felvette a Nemzeti Tanács nevet. Elnöke Becsey Károly, korábban a Függetlenségi és ’48-as Párt országgyűlési képviselője, de a testület tagjai között már a kezdetektől fogva megtalálható volt a radikálisokat képviselve Juhász Gyula, Móra Ferenc, később pedig a polgármester is csatlakozott. Gyakorlatilag szinte azonnal az új hatalom mellé álltak a hivatalnokok és a katonák is. Eközben november második felében előbb Szeged határát szállta meg a szerb hadsereg, majd az Alsótanya (azaz a mai Homokhátság) egy részét és Újszegedet. Ezekkel a területekkel gyakorlatilag megszűnt a kapcsolat. December 10-én[5] megérkeztek a „piros sipkás algíri katonák”, azaz az év utolsó napján a várost megszálló francia katonaság előőrsei. Mindezek az események azonban mégsem hozták el az egységbe tömörülést: sőt, folytatódott a hatalmi harc: az orosz mintára létrehozott, szociáldemokrata vezetésű Munkástanács egyre inkább átvette a Nemzeti Tanács helyét, ez utóbbi meg is szűnt februárban. A szociáldemokraták már március 14-én megpróbálták megszerezni a hatalmat Szegeden, de ez ekkor még nem sikerült.[6]

Marx követőitől a Mars térig

1919. március 20-án Fernand Vix vezérkari alezredes, a Budapesti Szövetséges Katonai Misszió vezetője átnyújtott egy ultimátumot Károlyi Mihálynak, amely előírta, hogy a magyar csapatok 30 órán belül ürítsenek ki egy jelentős területet lefedő sávot Vásárosnaménytől Algyőig. A semleges zónába francia csapatok vonultak volna be, így szétválasztva a magyar és a román katonai erőket. Károlyi nem akarta elfogadni a Vix-jegyzéket, de nem is merte hivatalosan visszautasítani: a szociáldemokratáknak kívánta kormányra juttatni, de azok 21-én megegyeztek a bebörtönzött kommunistákkal: közösen átveszik az ország vezetését, és proletárdiktatúrát vezetnek be. A Magyarországi Tanácsköztársaság 133 napot élt meg, ez idő alatt Kun Béláék hatalma csak az ország meg nem szállt részeire terjedt ki.[7]

Nem sokkal később a fővárosból Szeged felé indult különvonattal a kommunista párt titkára, Udvardi János mint teljhatalmú politikai biztos. Másnap bejelentették a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülését. A város élére háromtagú direktórium került: Udvardi a kommunistákat, Wallisch Kálmán és Czibula Antal a szociáldemokratákat képviselte. Felfegyverezték a munkásokat, szórványos összecsapások kezdődtek a vörösök és a franciák között, az egyik lövöldözés halálos áldozatokkal is járt. Szeged francia városkormányzója, Bétrix ezredes ugyan kezdetben engedte működni a direktóriumot, tárgyalt vezetőivel, de közben felkészült a kommunisták elleni fellépésre is. Udvardiék végül 26-án éjjel megszöktek, igaz, a tervezett mennyiségű hadianyagot nem tudták kivinni a városból, mert a franciák rajtuk ütöttek. Habár maguk helyére kineveztek embereket, Bétrix félreállította őket, és a Károlyi-kormány időszakának vezetőihez nyúlt vissza: az új „direktórium” Dettre János kormánybiztosból, Somogyi Szilveszter polgármesterből és Temesváry Géza helyettes-főkapitányból állt. (Az utóbbi helyét nem sokkal később Tabódy Zsolt ezredes, az itteni magyar fegyveres erők parancsnoka vette át.)[8] Az események az irányba mutattak, hogy a francia katonai megszállás szép lassan kiegészül a politikai irányítás átvételével. Szeged – a Vix-jegyzéknek megfelelően – a semleges zóna része lett, a kommunikációs és közlekedési vonalak részben megszakadtak a tanácsköztársaság irányába. Mintegy negyvenezer francia katona állomásozott ekkor a térségben. Ezek a műveletek és az ezt követő csapatösszevonások már a Budapest elleni támadás előkészítését szolgálták, de a hadműveletet április 9. körül lefújták. Mindezek eredményeképpen Szeged területe három tömbre szakadt: a szerbek megszállta Újszegedre és Alsótanyára (helyesebben ez utóbbi egy részére), a francia irányítású városra, valamint a kommunista kézben lévő Felsőtanyára (például a mai Szatymaz, Balástya) és a maradék Alsótanyára: itt működött a Szegedi Külvárosi Direktórium.[9]

Ennek ellenére, látszólag, még mindig „élt” a tanácshatalom Szegeden, a rendeleteket kihirdették, a tanácsválasztásokat április 14-én megtartották. A hónap közepétől azonban „bekeményítettek” a franciák, nyíltan átvették az irányítást: sajtócenzúrát vezettek be, a „vörös” jelzők eltűntek az újságok neveiből, teljes lett a határok lezárása. Megtiltották május elseje megünneplését. Több kommunistát elfogtak a megszállók, akiket a gyarmataikon letöltendő súlyos börtönbüntetésre vagy halálra ítéltek. Besúgóhálózatot építettek ki a franciák, megfigyelték mind a kommunistákat, mind az ellenforradalmi (antibolsevista) szervezkedéseket.[10]

De kik is voltak az említett ellenforradalmárok? Elsőként ki kell emelni páter Zadravecz, azaz az alsóvárosi ferences plébánia házfőnökének, Zadravecz Istvánnak a nevét. A monarchista egyházi vezető, a fellelhető források szerint már az őszirózsás forradalom után is úgy nyilatkozott, hogy „az egész forradalomnak vallás, pap, egyház, szentség üldözés a célja,”[11] a kommunistákat és az általuk vallott internacionalizmust pedig még határozottabban elutasította, már februárban szervezte ellenük az alsóvárosi gazdákat, de ez a kör aktívan nem lépett fel.[12]

Április elején (valószínűleg 4-én, vagy 6-án, más adatok szerint március 25-én)[13] Zadravecz is részt azon a megbeszélésen, amely Bokor Pál helyi ügyvéd irodájában zajlott. Ezen megjelentek módosabb gazdák, a város különböző tisztségviselői, iparosok, polgári értelmiségiek és a katonatisztek képviselői: a házigazda a ’20-as évek közepén 26 főre, bő egy évtizeddel később 43 vendégre emlékezett, míg egyik társa, Polgár Péter 1921-ben csak 12 megjelentet említett. A negyedik ülés után már nevet is vettek fel: ők lettek a szegedi Antibolsevista Comité, azaz röviden az ABC. Az összejövetelek során felmerült, hogy összeköttetést teremtsenek a bécsi és az aradi ellenforradalmi csoportokkal:[14] Ausztria fővárosában Bethlen István vezetésével szerveződött az ottani ABC, míg Aradon Varjassy Lajos Károlyi-párti kormánybiztos készített elő társaival kommunistaellenes mozgalmat.[15] Április 24-én megérkezett Szegedre Gömbös Gyula vezérkari százados, a bécsi ABC képviselője, aki találkozott Kelemen Béla volt főispánnal, majd felvette a kapcsolatot Bokor Pállal. Az 1932 után miniszterelnöké kinevezett tiszt aktív tevékenységét bizonyítja, hogy már másnap hivatalosabb „formába öntötték” a szegedi Antibolsevista Comitét: megalakult a a szervezet végrehajtó bizottsága, amelynek elnöke Kelemen Béla, jegyzője pedig Bokor Pál lett.[16]

Aktívan léptek fel a katonatisztek csoportjai. Nagel Manó nyugállományú honvédezredes már a tanácsköztársaság időszakát megelőzően ellenforradalmi szervezkedésbe kezdett, a megbízható tisztekre, altisztekre és az alsóvárosi gazdákra építve tervezett kommunistaellenes puccsot. Azonban még a végrehajtás előtt beépült a szervezetbe egy tiszt, és Tabódynak jelentette a készülődést. A detektívek letartóztatták az ezredest, két tiszti rendfokozatú fiát, egy újságírót és még egy katonát. Találtak egy hetven névből álló támogatói listát is. Ez utóbbi személyek letartóztatását végül a franciák nem engedték, Nageléket pedig látszólag Nagykikindára internálták, gyakorlatilag viszont Újszegeden szabadon engedték őket.[17]

A franciák határozottabb fellépésével párhuzamosan a helyi szegedi tiszti kar is egyre bátrabban lépett fel, ez elsősorban Tabódy ellen irányult, aki időnként még mindig próbálta Budapest utasításait végrehajtani, másodlagosan pedig Dettre János ellen. Ennek eredményeképpen május 3-án Bétrix megígérte, hogy Dettrét szabadságra küldik, Tabódyt pedig felmentik. Az új állomásparancsnok, Szombathelyi Béla alezredes szinte azonnal elrendelte a rendfokozatok visszaállítását, a „vörös kokárdák és gombok mint az internacionalé és a bolsevista irányzat jelei”-nek eltávolítását, mert helyette a „vörös–fehér–zöld jelvényt kell hordania” a katonáknak.[18]

A következő napokban két lépésben tették véglegessé a hatalomátvételt. Diendorfer Miksa alezredes Pottyondy Károly őrnagynak (mindketten a szegedi a 46. gyalogezredben szolgáltak a világháború kezdetén) adta át a parancsát a szélsőbaloldali katonaagitátorok elfogásáról, aki feladat első részének gyakorlati kivitelezésével Kovács Béla főhadnagyot bízta meg.  Május 5-én ő és Hrabák István csendőrfőhadnagy 10–12 fő csendőrrel behatolt a Mars téri laktanyába az altiszti kar gyűlésére – itt letartóztatták azt a nyolc katonát, akiket azzal vádoltak, hogy kommunisták. Nem sokkal később két, Tabódy intézkedéseivel szimpatizáló tisztet is elfogtak társaik.[19] Rajtuk kívül letartóztattak még két csendőrt, akik nem akartak a régi szolgálati szabályzatra esküt tenni.[20]

A második lépés, az összes magyar fegyveres erő feletti irányítás átvétele, a francia jóváhagyás hiánya miatt késett. A legfontosabb feladat a Mars téri laktanya megszerzése volt, az itteni katonák lefegyverzéséért Pottyondy felelt. A Mária Terézia Renddel kitüntetett Heim Géza százados vezetésével a tartalékos tisztek a Margit (ma: Gutenberg) utcai leányiskolában gyülekeztek. Miközben Pottyondy beavatott tisztjei felsorakoztatták a legénységet a laktanya udvarán, a tartalékos tisztek megszerezték az őrségtől a fegyvereiket, megszállták az őrposztokat, az épületeket, a vörös zászló helyére pedig nemzeti színű trikolor került. A legénységi állományt csendőrök kerítették be, és a kommunistaszimpatizánsnak vélt katonákat a Csillag börtönbe zárták. Utolsó lépésként létrejött a Magyar Nemzeti Gárda, amelynek része lett a megmaradt legénységből alakított két század, valamint egy-egy tényleges tisztekből és egy tartalékos tisztekből álló század. Ugyanez a vértelen puccs, a fentiekhez hasonlóan, lezajlott a huszárok és a tüzérek laktanyájában is. Végül délben a városházára is felkerült a piros-fehér-zöld lobogó, az ugyanitt tartott pedagógusgyűlésen pedig kidobták – egyes adatok szerint bántalmazták is – Juhász Gyula költőt. Az ABC ezt követően ülést tartott, amelyen megjelent Bétrix ezredes, aki elég egyértelműen fogalmazott, miután megtiltotta a szervezetnek a népgyűlés megtartását: „Ne táncoljanak az urak gyorsabban, mint ahogy a zene szól.”[21]

Bétrix Szombathelyit arról is tájékoztatta, hogy másnap Aradról megérkezik a Károlyi Gyula vezette ellenkormány. Azonban a várt vonat nem futott be…[22]

Az aradi kormány

Mint korábban utaltunk rá, – az ekkor még szintén francia megszállás alatt álló – Aradon és Temesváron is szervezkedni kezdtek a bolsevikellenes erők. A szegedi ABC-vel körülbelül egy időben indult meg a liberálisabb színezetű aradi mozgalom, a véderő bizottság jelentős francia támogatással.  Legfontosabb szereplője és elnöke, a kortársai által a franciák „bizalmi emberének” tartott[23] Károlyi-párti kormánybiztos, Varjassy Lajos. Rajta kívül megemlítendő még Pálmai Lajos aradi közjegyző, Bornemissza Gyula báró és Purgly Emil földbirtokos, Horthy Miklós feleségének unokatestvére. A bizottság nem sokkal Union Sacrée, azaz Szent Szövetség néven alakult újjá, április végén ünnepélyes keretek között mutatkozott be, ahol egy Saint Laumer nevű tiszt jelentette be, hogy „ezt a társalmi mozgalmat a franciák a legmelegebben támogatják”. Hamarosan a temesvári Bánáti Polgárszövetség több tagja csatlakozott hozzájuk, ugyanígy tett két rejtélyesen módon felbukkanó figura, Augner István és Bartha Ábel, akik Belgrádból a francia parancsnokság megbízásából érkeztek.[24]

A kormányalakítás ötlete egyértelműen a franciáktól származott: Paál szerint Bétrix aradi kollégájától Gondrecourt tábornoktól, míg Barabás Béla, a kormány későbbi tagja Barthát és Bársony Elemért is említette, akik társaikkal belgrádi és szegedi parancsnokokra hivatkoztak. A szélesebb közönség előtt a kormányalakítás tervét Varjassy jelentette be, Barabás szerint a gyűlés „május első vasárnapján” volt, azaz 1919. május 4-én. Elsősorban a képviselőház volt elnökének, Návay Lajosnak a neve merült fel, de kiderült, hogy elhurcolták a kommunisták – a vörösterror áldozataként ekkor már több napja halott volt. Ezután a környékbeli ismert földbirtokosra, Károlyi Mihály unokatestvérére, Károlyi Gyulára esett a választás, aki, a franciákkal való tárgyalást követően, a miniszterelnökséget vállalta. Május 5-én délelőtt az aradi ellenkormány megtartotta első tanácskozását. Tagjai: Károlyi Gyula gróf miniszterelnök, Barabás Béla dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter, Bársony Elemér népjóléti miniszter, Bartha Ábel belügyminiszter, Bornemisza Gyula báró külügyminiszter, Fülöp Béla dr. közlekedésügyi miniszter, Hemmen János dr. nemzetiségi miniszter, Kintzig János földmívelésügyi miniszter, Pálmay Lajos dr. igazságügy-miniszter, Pálossy Dénes közélelmezési miniszter, Szabó Zoltán ezredes hadügyminiszter, Varjassy Lajos dr. kereskedelemügyi miniszter.[25]

Az új kormány a nyilvánosság elé lépve azt hangsúlyozta, hogy „az alkotmányosság követelményeinek megfelelő magyar kormány” megalakulásáig, „működése csak ideiglenes, rendcsináló”. „Céljuk a bolsevizmus letörése”, „a kommunisták által elárult nemzeti gondolat érvényre emelése”, a szomszédos országokkal és az „entente összes államaival való baráti jó viszony előkészítése”, a törvényesség, a jogállamiság és a végrehajtó hatalom „a művelt nyugati demokráciák szellemének megfelelő kezelése”, helyreállítása.[26] A változásokról De Lobit, a magyarországi hadsereg parancsnoka is tájékoztatta Franchet D’Esperey-t, a Keleti Szövetséges Hadsereg főparancsnokát május 7-én. Ebben leírta, hogy „a kormány szándéka szerint ma Szegedre költözik”, és azt, hogy az „erdélyi kormány egyik román tagja szerint Románia kedvezően fogadta az új kormány megalakulását”.[27]

A székhely áthelyezése mellett szólt, hogy Arad akkor még francia kézben volt, de várható volt, hogy ez változik – május 16-tól valóban beszivárogtak a román csapatok, és a következő hónap elejére nemcsak a magyar közigazgatást, hanem a francia megszállást is felszámolták.[28] Kilencedikén[29] két vonatszerelvény hagyta el Aradot. Az egyikben Szabó Zoltán vezetésével hatvannyolc tiszt és mintegy kétszáz főnyi legénység utazott. Néhány óra múlva a miniszteri különvonat is elindult, amelyen helyet foglalt egy francia tiszt a megszállók képviseletében és egy aradi román tisztségviselő. Nem jutottak sokáig: Mezőhegyesnél, minden francia közbenjárás ellenére, a románok internálták mindkét vonat utasait, azzal az indokkal, hogy fegyvert és hadifelszerelést szállítottak.[30]

A várakozás és a „szent egység”

Ekkorra már Kelemen Béláék tárgyaltak az Aradról Szegedre egyéb utakon eljutó küldöttekkel. Az aradiak és az ABC között már a kezdetektől fogva az ellentétek jelei mutatkoztak: néhány nap után egyértelművé vált, hogy a vendégek jóval liberálisabb nézeteket képviseltek a szegedieknél. Az utóbbiak május 9-én kijelentették, csak olyan kormányt támogatnak, amelynek vezetői Bethlen István, Teleki Pál, Gratz Gusztáv, azaz a bécsi Antibolsevista Comité tagjai.[31]

Nem sokkal később Szegeden volt már Varjassy is, aki 12-én a Kereskedelmi és Iparkamara tagjait győzködte Augnerrel. Megérkeztek az aradi kormány temesvári tisztségviselői, akik elkerülték a román internálást – nem sokkal később felmerült a kormányalakítás szándéka a részükről. Végül megegyeztek a szegedi ABC-vel, a Gömbös által képviselt bécsi ABC-vel, hogy „a bécsi comitéval teljes összhangban kívánnak működni, és […] bevárják, míg a bécsi comitéval megkísérelt érintkezés sikerre vezet”.[32] Károlyi Gyula távollétében is hatással bírt a tárgyalásokra, a május 16-án Eckhardt Tibornak írott levelében megtiltotta a Szegeden lévő kormánytagoknak az önálló működést, és a Kelemen Bélával való együttműködést írta elő számukra.[33]

A vetélkedést jelezte, hogy a szegedi ABC úgy döntött, hogy felhívással fordul a nyilvánossághoz,[34] amellyel gyakorlatilag az aradi „Union Sacrée”-t próbálták lemásolni. Proklamációjukban úgy fogalmaztak, hogy „dicső Árpád apánktól Kun Béláig jutottunk el,” aki „cinkostársaival” hazajött „ősi hazánkat a bolsevizmus romboló rendszerével elpusztítani. Alig két hónapi működésük után itt van előttünk munkájuk eredménye: égő falvak és városok; az utolsó falat kenyértől […] megfosztott szegények; elhurcolt és kegyetlenül kivégzett túszok százai, sőt ezrei”. Azt üzenték, hogy ez ellen kívánnak fellépni, ezért „Egyesüljünk ebben a szent egységben.” Hozzátették, hogy „Intézetek, társulatok és minden nemzeti érzésű, tisztességes szegedi lakos” csatlakozását várják.[35] Ebbe Kelemen megpróbálta bevonni a szociáldemokratákat, azok azonban „kikosarazták” őt,[36] a franciák is inkább Varjassy irányzatával szimpatizáltak, aki még Móra Ferencet is megpróbálta megnyerni kultuszminiszternek[37] – valószínűleg a szegedi ABC véleményére ellenére, hiszen előző hónapban írt cikkei, politikai szerepvállalása miatt a szervezet tagjai biztosan nem fogadták volna el az írót mint e tisztség betöltőjét.

Május 21-én átmenetileg lezárult az aradiak és szegediek közötti küzdelem: a szegedi Union Sacrée gyűlésén kormányzóbizottságot választottak, hattagú végrehajtó-bizottsággal és húszfős kormányzótanáccsal. A végrehajtó-bizottság elnöke a távollévő Teleki Pál, rajta kívül Bécset Gömbös, Temesvárt Fülöp, Aradot Varjassy, Budapestet Hencz Károly korábbi országgyűlési képviselő, Szegedet pedig Kelemen képviselte.[38]

Eközben, a visszaemlékezések szerint női ruhában, megszökött Mezőhegyesről Bartha Ábel miniszter és Szegedre jött. Ennek ellenére a románok 23-án elengedték az internált kormány tagjait – egyedül a hadügyminisztert tartották továbbra is fogva. Az Aradra visszatért kormány ismét úgy döntött, hogy Szegedre teszi át székhelyét. Ezúttal nem szakította meg kényszerpihenő az utazást: május 28-án már együtt vacsorázott szinte a teljes aradi kormány a szegedi Kass Szállóban.[39]

(Folytatjuk)

Megjelent a folyóirat 2019. májusi számában

Jegyzetek

[1] Ujlaki Antal: Szeged a forradalomban és a nemzeti föltámadásban. Szeged, 1921. 7–12. o. A kötet valódi szerzője Polgár Péter szegedi ügyvéd, és nem Ujlaki Antal újságíró, ennek ellenére a későbbiekben is Ujlaki munkájaként fogok hivatkozni a műre.

[2] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2010. 110-114. o.

[3] Gergely Jenő – Izsák Lajos: A huszadik század története. Budapest, 2000. 22–31. o.

[4] Bővebben: Nagy Miklós: A belgrádi katonai konvenció. In: Szeged, 2018. november.

[5] Ujlaki munkája szerint december 12., Kelemen és Bokor viszont december 10-ét írt.

[6] Bokor Pál: Szegedországtól Magyarországig. Budapest, 1939. 13. o.; Gaál Endre (szerk.): Szeged története 3. Szeged, 1991. 863–894. o.; Ujlaki i. m. 12–27. o.

[7] Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Budapest, 1982. 30–31. o.

[8] Kelemen Béla dr.: Adatok a szegedi ellenforradalom és a szegedi kormány történetéhez. (1919.). Szeged, 1923. 41–47. o.

[9] Bokor Pál i. m. 13.; Nagy Miklós: Francia katonák Szegeden (1918-1920). 2. rész. SzegediLap − http://www.szegedilap.hu/cikkek/tudomany-tortenes/nagy-miklos–francia-katonak-szegeden-2.-resz.html. Utolsó letöltés: 2019. 04. 15. 14:45.

[10] Gaál Endre (szerk.) i. m.. 909–913. o.; Kelemen Béla dr. i. m. 47–53. o.; Nagy Miklós: Francia katonák Szegeden (1918-1920). 3. rész. SzegediLap − http://www.szegedilap.hu/cikkek/tudomany-tortenes/nagy-miklos–francia-katonak-szegeden-3.-resz.html. Utolsó letöltés: 2019. 04. 15. 15:25. (a továbbiakban: Nagy Miklós 3. r.)

[11] Ujlaki Antal i. m. 15. o.

[12] Nagy Miklós 3. r. i. m.; Ujlaki Antal i. m. 62–67. o.

[13] A március huszonötödikei adat Bokor Pál 1939-ben megjelent visszaemlékezéséből származik, Ujlaki kötetében április negyedike szerepel, a hatodikát pedig egy alapítótársuk, Szakáll József mondta egy ’20-as évek közepén zajló per tárgyalásakor. A kérdés azért érdekes, mert, ha Bokor állítását fogadjuk el, akkor a szervezkedés már a szegedi szocialista direktórium idején megkezdődött, amikor nagyobb kockázattal bírt egy ilyen mozgalom elindítása. Véleményünk szerint valószínűleg az április eleji időpont a helyes.

[14] Bokor Pál i. m. 30–33, 38–39. o.; Nyemcsok Attila: Egy rágalmazási per tanulságai: a Kelemen-Szakáts-vita. In: Aetas, 2007. 1. sz. 160–165. o.; Ujlaki Antal i. m. 80–81. o.

[15] Paál Jób: A száz napos szegedi kormány. Az ellenforradalom története. Budapest, 1919. 12–17. o.; Romsics Ignác: Ellenforradalom és konszolidáció. Budapest, 1982. 31–32. o.

[16] Bokor Pál i. m. 30–33, 42–43. o.; Ujlaki Antal i. m. 83–86. o. Megjegyezzük, hogy csak Bokor visszaemlékezése szerint volt ő a jegyző, mások csak az elnökség tagjaként említették, ennek ellenére az előbbit fogadtuk el hitelesnek, mert így említik az 1919. május 17-én kiadott ABC-proklamációban.

[17] Kelemen Béla dr. i. m. 54. o.

[18] 3. számú melléklet. 103. számú állomásparancsnoksági parancs. Közli: Kelemen Béla dr. i. m. 96–97. o.; Kelemen Béla dr. i. m. 78–102. o.;

[19] Kelemen i. m. 106–107. o. Kelemen Béla adatait használtam fel, aki név szerint felsorolta a tíz személyt. Bokor Pál szerint tizennégy altisztet vittek el, és további három tisztet – az utóbbiak között a plusz név Dettre Béla, Dettre János testvére.

[20] Bokor Pál i. m.  55. o.

[21] Bokor Pál i. m. 56–58. o.; Kelemen Béla dr. i. m. 103–124. o.

[22] Kelemen Béla dr. i. m. 122. o.

[23] Lásd Bokor Pál i. m. 61. o. A korabeli visszaemlékezések – akár pozitív, akár negatív színben tüntetik fel Varjassyt – arra utalnak, hogy a helyi francia katonai vezetéssel a kormánybiztos szoros kapcsolatot ápolt.

[24] Jakabfy Elemér – Páll György: A bánsági magyarság húsz éve Romániában 1918–1938. Budapest, 1939. 27. o.; Paál Jób i. m. 10–19. o.

[25] Dr. Barabás Béla: Emlékirataim 1855–1929. Arad, 1929. 158–162. o.; Paál Jób i. m. 19–23. o.

[26] Dr. Barabás Béla i. m. 161–162. o.

[27] AG.5N202 De Lobit tábornok, a Magyarországi Hadsereg parancsnoka Franchet D’Esperey tábornoknak, a Keleti Szövetséges Hadseregek főparancsnokának. Közli: Ádám Magda – Ormos Mária (szerk.): Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről 1918-1919. Budapest, 1999.

[28] Ormos Mária: Padovától Trianonig. Budapest, 1984. 298–299. o.

[29] Paál szerint május 13-án, de mivel Kelemen szerint Varjassy 10-én Szegedre ért, ezért úgy véljük, hogy ez esetben Barabás adata lehet a helyes.

[30] Dr. Barabás Béla i. m. 162–165. o.; Paál Jób i. m. 22–25, 41–42. o.

[31] Kelemen Béla i. m. 136-141. o.

[32] 19. sz. melléklet. Jegyzőkönyv. Közli: Kelemen Béla dr. i. m. 147. o.

[33] 21. sz. melléklet. Károlyi Gyula levele Eckhardt Tibornak. 1919. május 16. Közli: Kelemen Béla dr. i. m. 161. o.

[34] Kelemen Béla dr. i. m. 148–158. o.

[35] 20. számú melléklet. Polgártársak! Közli: Kelemen Béla dr. i. m. 157–158. o.

[36] Kelemen Béla dr. i. m. 164–166. o.

[37] Paál Jób. i. m. 42–43. o.

[38] Kelemen Béla dr. i. m. 168–172. o.

[39] Paál Jób. i. m. 44–45. o.; Kelemen Béla dr. i. m. 176–187. o.