Pusztai Virág: Az Endre Béla-életmű újraértékelése egy hiánypótló album-monográfia lapjain
Régi adósságot törleszt Nátyi Róbert Endre Béláról szóló könyve. A szegedi születésű, nagyrészt Hódmezővásárhelyen alkotó festőművészről ugyanis – egy kismonográfia kivételével – korábban nem jelent meg életművének jelentőségéhez méltó kötet.
Az impozáns, Dömötör Mihály műtárgyfotóival gazdagon illusztrált album megjelentetésének gondolata a Tündérmesék koloritja című, 2018-as emlékkiállítás kapcsán merült fel, amelynek a vásárhelyi Tornyai János Múzeum adott otthont. E tárlat – melynek a kötet szerzője volt a kurátora – szintén lerótt egy tartozást, hiszen az 1970-71-es, a festő születésének századik jubileumára készült kiállítás óta csak kis- és közepes méretű kamaratárlatokon láthatta a közönség az alföldi iskola kiemelkedő képviselőjének alkotásait, és ezek hatása nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy az életmű elnyerhesse méltó helyét a magyar festészet történetében.
A könyvből kiviláglik, miért késhetett e folyamat. Egy elbizonytalanodásra hajlamos, tépelődő alkatú festő képe rajzolódik ki előttünk, aki nem tartotta fontosnak az önmenedzselést, így személye és életműve mindvégig az alföldi iskola másik kiemelkedő egyéniségének, Tornyai Jánosnak az árnyékában maradt. Kortársai nagy műveltségű, érzékeny, finom modorú humanistának, segítőkész tanítónak és kifinomult ízlésvilággal rendelkező művészetszervezőnek tartották, ám mint festőművész nem mérettetett meg igazán. Kiállításai életében zömmel a dél-alföldi régióra korlátozódtak, így nem volt országos sajtóvisszhangjuk, nem válhattak a művészettörténeti diskurzus részévé. Az utókor dolgát pedig nem könnyítette meg, hogy festményei szétszóródtak, nem is lehet pontosan tudni, hány képet alkotott.
E nehézségek ellenére Nátyi Róbert kísérletet tesz az életmű újraértelmezésére, a lehető legtöbb forrást – a művész levelezését, önéletrajzi ihletésű szövegeit, a korabeli sajtó tudósításait és a Magyar Nemzeti Galéria Adattárának eddig még nem közölt és hivatkozott adatait – felhasználva. A kötet több száz Endre Béla-alkotást tekint végig és elemez. Részletesen kitér az életmű egyes fejezeteire a külföldi tanulmányoktól az itthoni útkeresésen át a saját formanyelv megtalálásáig. Sorra veszi a művész által kedvelt tematikákat, viszonyrendszerekbe, kontextusokba helyezve az alkotói pályát, odafigyelve még azokra a hatásokra is, amelyeket például a Juhász Gyulával vagy Barcsay Jenővel kötött barátság indukált.
Noha Endre Béla életműve viszonylag egyenletes, nem jellemzik nagy fordulatok, mégis azonosítható benne néhány olyan pont, amely közelebb vitte őt azokhoz az értékekhez, amelyekkel újat hozott az alföldi festészetbe. A kötet szerint az egyik ilyen átmenet az volt, amikor a Munkácsyt idéző, sötét, drámai, helyenként akadémista kötöttségektől sem mentes képek átadják helyüket az Alföld álomszerű, lágy színorgiáit pasztózus ecsetkezeléssel megvalósító tájképeknek, visszafogott enteriőröknek és csendéleteknek. A stílusváltás egyik előrevetítőjének a festő vélhetően 1911-ben született önarcképét tekinti Nátyi Róbert –, akinek munkáját nem könnyítette meg, hogy Endre nem dátumozta be a képeit.
A kötet elénk tárja az életmű egy eddig kevéssé vizsgált szeletét is: a Vásárhelyi Művészek Majolika és Agyagipari Telepéhez kapcsolódó formatervezői munkásságot, melynek során Endre Béla a helyi hagyományokat a kortárs iparművészeti eredményekkel igyekezett ötvözni. A telepet az ő ötlete alapján, és hatékony szervezőmunkája segítségével alapították meg 1912-ben, és a művész minden erejével azon volt, hogy segítse az európai iparművészet vérkeringésébe való bekapcsolását.
Az életművel kapcsolatos tisztánlátást eddig az is nehezítette, hogy annak tudományos értékelése az ’50-es években indult el, az elnyomott nép bajait feltáró, lánglelkű festő skatulyájába helyezve Endre Bélát. E toposszal a monográfia véglegesen leszámol. Nátyi Róbert rámutat arra is, hogy az enteriőrök és csendéletek a korábbi feltételezésekhez képest nagyobb jelentőséggel bírnak az életműben, hiszen ezeken érhető leginkább tetten az alkotó népi tradíciókat és a modern művészeti irányzatokat összekapcsoló esztétikai programja. Egyes szobabelsőit Nátyi a századelő magyar enteriőrfestészetének első vonalához sorolja.
A szerző, Nátyi Róbert, és a kötet szerkesztője, Nagy Imre hiánypótló munkát végeztek. A kötet minden eddiginél teljesebb bemutatása az életműnek, és nyilvánvalóvá teszi: Endre Béla festészetének jelentősége jóval nagyobb volt az alföldi művészeti mozgalmakban, mint ahogy az utókor eddig elismerte, és igen hangsúlyos szerepe volt abban, hogy a modernitás eszméi beépülhessenek a vásárhelyi piktúrába.
Nátyi Róbert: Endre Béla (1870 – 1928) Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum, 2018.
Megjelent a folyóirat 2019. július-augusztusi számában