Petró János−Hegedűs Réka: A szépség roppant tengere felé fordulva

A 29. Thealter Fesztiválról

Az idén már 29. alkalommal rendezték meg Szegeden a Thealter fesztivált. A határokon túlra nyúló, alternatív, a szokásostól eltérő előadásokat befogadó rendezvények sorában ez már szép szám, nagykorú, a túlélés felé mutató. Néhány olyan embernek tettünk fel három kérdést, akik valamilyen módon kötődnek a fesztiválhoz.

A kérdések

• Mióta veszel részt a fesztiválon? Volt-e a korábban valamilyen meghatározó élményed?
• Az idén hat olyan előadás volt, mely valamilyen módon kötődött a szegedi alkotó közösségekhez, és ez a város „kőszínházon” kívüli színházi életének csak egy szelete. Mi a véleményed a folyamatról, hogy egyre több társulat mutatja meg magát a közönségnek?
• Szerinted milyen volt a 29. fesztivál? Mit vársz a 30.-tól?

 A válaszok

Palotásné Nagy Éva – magyartanár

A Thealteren a kezdek óra részt veszek. Meghatározó élményeim között van természetesen − mint oly sokunknak − az 1998-as Halász Péter előadás, az Éjszakai repülés, még a hőskorból. Engem is megrengetett a Lili Handel Ivo Dimcsevvel. Ilyennel, de még hasonló sem találkoztam eddig. Nem biztos, hogy a legjobb produkció, de rám igen nagy hatással volt Jonas Lopes és Lander Patrick Tojáshéjak című előadása. Felejthetelen számomra, hogy bekötött szemmel lépkednek, törik össze a szív alakú vonal mentél kirakott üres tojásokat és e vonal végén találnak egymásra. Tökéletes összhang a közös mozdulatsorok; a végén a halványuló fényben levetkőzve meztelenül egymást átölelve ringatóznak, míg körülöttük zajlik az élet. Ők azonban egy külön világban vannak – ez a szerelem. Mint társulat a k2 jelentett számomra relevációt, hálás vagyok a Thealternek, hogy megismertem ezt a fiatal csapatot. Rendezőként Hegymegi Mátét itt fedeztem fel magamnak.

Idén több olyan produkció is volt, amely valamilyen módon kötődik a városhoz. Jónak tartom, hogy a kőszínház mellett újabb alternatívák jelentek meg. Más-más réteg igényeit elégíthetik ki, színesedik a paletta. A Thealteren azonban jobban örülnék inkább máshonnan érkezett hazai és külföldi társulatoknak.

Az előadások jó részét láttam sokféleség jellemezte az idei kínálatot műfajban és színvonalban is. Csak néhány olyan előadást említenék, ami engem megragadott. Fantasztikus volt az Ivo Dimcsev koncert – sugárzik belőle a tehetség a közvetlensége is lenyűgöző. Szerettem Az üvegbúrát. Nemcsak a színészi játékot, de a jelmezeket és díszletet is. Egészen kiváló volt a Nyíregyháza utca, jó ritmusú mellbevágó, de nem érzelgős. A két szlovén fiatalember levett a lábamról a Hős 2.0-ban. Aztán ott voltak a „nehéz témák” Woyzeck remek mozgással, díszlettel (Hegymegi Máté); az Alaine (ilyen bábos megoldást még nem láttam), a Médeia. És végül a Quendom amit az elején még nem is gondoltam jónak. A 30. Thealtertől azt várom, hogy legyen. És ha lesz, akkor nem nosztalgiázást várok. El tudom képzelni, hogy a legsikeresebb rendezőket hívják meg. Szeretnék sok határon túli előadást. Vagyis jó előadásokat és értő, lelkes közönséget kívánok.

Szekfű Inez – önkéntes

Ez a második alkalom, hogy részt veszek a Thealteren. A tavalyi év volt az első. Az egész fesztivál nekem egy hatalmas pozitív élmény, a stábtól kezdve a fellépőkön át egészen a közönségig. A legmeghatározóbb élményem, mint előadás, a tavalyi Félelem és fogcsikor volt, amely Junior díjat kapott. Ők voltak az első társulat, akiket kísértem.

Véleményem szerint ez a fesztivál pont azt a célt szolgálja, hogy minél több társulat számos előadását be lehessen mutatni, továbbá, hogy független alkotók is megcsillogtathassák tehetségüket, bizonyítva rátermettségüket, hogy helyük van a szakmában.

Ebben az évben nem láttam annyi előadást, mint tavaly, de így is megérte itt lenni. Nagyon tetszett, hogy a női témákra nagyobb hangsúlyt fektettek, mint eddig, továbbá, hogy számos külföldi előadó jött vendégszerepelni. Valami egyedi és különleges dolgot várok a jubileumi évtől, mondjuk egy közös előadást az önkéntes csapattal, vagy a vezetők részéről.

Petró János – újságíró, korábban főállású fesztiválpolgár

A 3. vagy a 4. évben már ott voltam a nézőtéren. Első meghatározó emlékem egy forró nyári éjszaka a Tisza parti homokban, a „Laposon” Beregszászról a Sarrdaffas a hímboszorkány volt. Annak az előadásnak azután még a próbáira is beültem, több mint tízszer láttam határon innen és túl. Ivo Dimcsevtől a Lili Handel mindent átírt, amit addig színházról tudni véltem.

Nem minden szegedi produkcióról éreztem, hogy feltétlenül ezen a fesztiválon a helye. De egy Metanoia Artopédia bemutató számomra mindig pirosbetűs ünnep. Van a városnak egy alkotó műhelye, amely hosszú évek próbái során visszajutott egy végtelenül egyszerű, szép, színész és szövegcentrikus játékmódhoz. Az ókori színjátszás sűrű szépsége, XXI. századi eszközökkel. És mindehhez állandó játszóhelyük sincs.

Már évek óta úgy érzem, hogy a Thealter kicsit elkényelmesedett, kevesebb kockázatot vállal. A 30.-tól tizenöt év visszalépést várok. Frissességet, bátorságot. Nem túl eredeti bölcsesség: de néha a kevesebb is több!

Jászay Tamás – a Thealter művészeti tanácsadója, kritikus

Az első THEALTER-es előadás, amiről világos emlékeim vannak, 2002-es, azóta szinte mindegyik fesztiválon itt voltam nézőként, kritikusként, szervezőként. A nagy számok törvénye alapján sok a meghatározó élmény, ezért csak kettőt (hármat) mondok. 2005, a bolgár Ivo Dimcsev első magyarországi fellépése: Lili Handel egy olyan színház előtt tárta ki a kaput, aminek a létezéséről addig sejtelmem sem volt. (Idén a rocksztár Ivo újrafelfedezése a harmadik nagy élmény.) 2014, az izraeli Niv Sheinfeld és Oren Laor Kétszobás lakását azért emelem ki, mert talán ez volt az első olyan produkció, aminek a szegedi meghívásához komoly közöm volt. Meg azért, mert a Régi Zsinagóga színpadán a remek, érzékeny táncprodukció megnőtt és kiteljesedett.

Nem újkeletű a folyamat, nézzük meg a régi fesztiválprogramokban a szegedi csoportokat. Vagy gondoljunk a fesztivál előtti időkre, Paál Istvánra és a Szegedi Egyetemi Színházra, amiből ha nem is nőtt ki a THEALTER, de hogy köze van a létéhez, az biztos. Ma Szegeden kívül nincs még egy vidéki város, ahol léptékében, esztétikájában a teljes színházi spektrum jelen lenne a szobaszínházi kísérletektől a nézőket mágnesként vonzó megaprodukciókig. Hogy itt a független szféra több, figyelemre érdemes műhellyel aktívan jelen van, a fesztiválnak is köszönhető. Másképp mondva: a THEALTER nem véletlenül van Szegeden: itt kell léteznie, és itt kell kitárnia a városkaput sok-sok vendég előtt, hogy azok majd hassanak az itteni csapatokra.

A körön belül állva nem illik azt mondani, hogy remek volt, pedig… Viccen kívül: a szerkesztői szándékok és a mindenkori véletlenek összjátéka egymással párbeszélő előadásokat, éles társadalmi reflexiót, praktikus és teoretikus segítséget hozott a hétköznapok túlélésére. Azt kívánom, hogy a harmincas számot ne teherként, hanem lehetőségként éljük meg. Azt, hogy nyugodt körülmények között végezzük tovább a finomhangolás munkáját.

Turcsányi István – műszaki vezető, fénytechnikus

Ez volt a 26. Thealterem, azóta vagyok a Régi Zsinagóga “lakója” ezekre a napokra és az őszi, tavaszi programok idejére. Mindegyik Thealter meghatározó és mindegyikhez kapcsolódnak emlékezetes élmények. Az Átkozott történet volt első előadás, amiben én csináltam a fénytechnikát. A 2007-es fesztiválon ismertem meg a feleségemet, az is eléggé meghatározó volt. A 2018-as fesztiválon az Alföldy Robi azt mondta, hogy “Te egy fantasztikus férfi vagy” – az jól esett Mindegyik évhez lehetne kötni pár fontos momentumot akár személyes, vagy szakmai szempontból – majd készítek egy ilyen listát.

A szegediek mindig is képviseltették magukat a Thealteren. Jó látni, hogy mozgolódás van és a fesztivál helyet és lehetőséget ad ennek a megmutatására.

Az utóbbi években kevesebb külföldi előadót tekinthettek meg a nézők, most azonban a nemzetköziség hosszú idő óta ismét jobban érvényesült a fesztiválon. Ezt nagyon fontosnak tartom és remélhetőleg jövőre is tudjuk hozni. Így születnek a nagy egymásrahatások és ezt közvetlenül a saját szakmámra is értem. Jó lenne, ha a 30. Thealter megmozgatná a teljes várost, a 30-as számhoz egy nagyszabású színházi megmozdulás dukál.

Balog József – a Thealter művészeti vezetője, SZTE mesteroktató

Ami a 29. THEALTER-t illeti, megint véget ért egy trendnyi idő. A nézők megint kíváncsiak lettek arra, ami nem feltétlenül ők, és ami nem közvetlenül velük történik. Vagy rájuk vetül, mint saját sorsuk tükre. Megint néztek külföldről érkezett előadást. Nem feltétlenül mást, mint ami maguktól idegen, de legalább egy másik nyelven szól. Sok lett, ami hazai, otthonos, ismerős. Tehát a figyelmük arrébb szórt, más fókuszokra lelt. Ez öröm. Nem maradunk végképp a magunk köldökének rabjai.

Szeged sok színházáról a gazdag kifejezőerő, a változatos szándékok sokasága és a kínálat cizelláltsága jut eszembe. Meg a szövegeim, amelyek különböző színházakban kell, hogy eszembe jussanak. Meg a közönség finom rétegei, a megértés inspiratív hézagjai, a ráismerősségük heuréka élményei. Egyáltalán, hogy jó, belevaló, éhes közönség ők. Ők. Pincét, kiállítótermet, gangot, börtönt, volt templomot, szabad tereket járnak rendületlenül. A sokak és kevesek színházaira is büszke vagyok. Az egyetlenek szent hivatására éppen úgy, mint a tömeg méretek pszichés sóhajaira. Vasakaratú színházak Szeged színházai, amit nem ostoba vastapsok fizetnek. Hanem ész és érzelem.

Mi lesz holnap? Mennyi? Harminc? A kapitány a legénység függönye csupán. Nyit, zár, lebben. Feltár és eltakar. Az évszázad huszadik éve lesz. A második emberöltőnkből is lejár már öt újabb év. Gyerekek, mi lassan szedelőzködünk. Gyerekek. Ti következtek.

Megjelent a folyóirat 2019. szeptemberi számában