Rigó Mihály: Milyen lesz a jövőnk?
Nem én tettem föl ezt a kérdést! Tudom, hogy nálunk még a vírus elemében van, a felmenő ágában. Nem tudjuk, hogy meddig lesz még a „vendégünk”, megszabadulunk-e tőle valamikor. Tudjuk, hogy gyógyíthatatlan, ugyanolyan helyzetben leledzünk, mint 700 évvel ezelőtt a pestisjárvány idején. Naponta a halottak ezreit hallhatjuk. A bezártságot is egyre nehezebben viseljük.
Hihetetlennek tűnt, amit találtam, de a sok rossz után jó volt olvasni. A forrás a balatonfüredi önkormányzati honlap, melyen indított valaki egy körkérdést Milyen lesz a jövőnk? címmel. Természetesen a koronavírus után. Eddig 5 rész jelent meg, 5*2-en, tízen mondtak véleményt az ugyanolyan reménytelen helyzetben élők, mint mi. Akit a részletek érdekelnek, itt utána olvashatnak: https://balatonfured.hu/2020/04/04/milyen-lesz-a-jovonk-korkerdes-1-resz/, majd ebből a többi. A körkérdés, amit a városhoz kötődő alkotóknak, gondolkodóknak föltettek ekként hangzik:
A koronavírus-járvány hatásai miben változtatják majd meg a jövőnket? Milyenek leszünk mi emberek és milyen lesz a világ? A járvány kimenetele egyelőre kiszámíthatatlan, puszta fikció, ugyanakkor nem kétséges, hogy változásokat hoz. Átalakulást. Mit gondolnak erről a fikcióról, ami hamarosan a valóságunk lehet? Mire számíthatunk, ha eddigi életünkre már biztosan nem?
Tekinthetjük ezt egyfajta tapogatózásnak. Az eddigi válaszadók és válaszok:
Szántó Tamás, radiológus-főorvos, a Hamvas Béla Asztaltársaság elnöke: „Szerintem (és ez egy nem számonkérhető ígéret) a mostani koronavírus-járvány belátható időn belül lezajlik, és büszkén tekintünk magunkra, hogy megint legyőztük a természetet, és akarjuk vissza azt, amit elvett tőlünk a… ki is? mi is? Szóval valaki/valami ellopta a felelősség nélküli, mindent akarok, de azt most rögtön életünket.””…. a saját környezetünkben, saját lehetőségeinkkel élve egymást segítsük, amitől nekünk is jobb lesz. Ahogy segítenek nekünk a csöndes, hétköznapi hősök– akik megfejik a tehenet, megsütik a kenyeret, akik eladják nekünk, akik vigyáznak ránk az utcákon és a kórházakban. Akik odajönnek hozzánk, segíteni.”” A korábbiaktól eltérő módon fogunk gondolkodni a közösségeinkről, az életkörülményeinkről, arról az élővilágról, amelynek a tagja az ember, a társadalom öröknek látni szeretett mozgató rugóiról, az információhoz való jutásról, a mindenféle indulatokról és agresszióról, az emberközpontúnak vélt univerzumról – azaz mindenről.”
Géczi János, József Attila-díjas író, költő: „Megszabadulni a gazdasági érdekektől pórázon tartott (de a függését leplező) politikától ugyan lehetetlennek tűnik, de olyannyira megváltozhatnak a biológiai és ökológiai érdekeink, hogy nem tartom kizártnak a közösséget átformáló, forradalom-szerűen gyors változást.”
Praznovszky Mihály, irodalomtörténész: „Hogy változik-e a jövő? A válasz: nem. B válasz: Miért változna, s miben?” „A menekülthullámok csak jönnek és jönnek, mert akiknek kellene tenni, nem tesznek semmit: amíg szegénység – gazdagság – olló egyre nyílik, nem lesz változás. Nem szűnik meg az élelmiszer pazarlás, az éhség és különösen a gyermekek között nem csökken. Az emberiség kétezer éve próbál jobb lenni, de csak a kosztüm változik rajta. Ő maga nem.” „Ugyan, egy járvány? Soha, senki nem vette komolyan.”
Pósfai Mihály, egyetemi tanár, az MTA tagja: „Csak találgathatjuk, milyen lesz a világ a járvány után. Lesz-e egyáltalán „után”? „A mostani járvány lehetőségére már több mint tíz éve folyamatosan figyelmeztettek a szakmai körök (virológusok, epidemiológusok), mégse történt semmi.” „A mostani, teljes elzárkózás nyilván nem tartható fenn hosszú ideig, ezért meg kell találni a kompromisszumot a gazdasági és egészségügyi szempontok között.” „Például a sok repülésnek alighanem vége. Kevesebbet és kevésbé feleslegesen fogunk utazgatni. Az is kérdéses, mernek-e újra részt venni majd az emberek tömegrendezvényeken?” „Talán a mostaninál több lesz a bizalom a szakmájukhoz értő orvosok, kutatók, és úgy általában a szakmaiság iránt.”
Kováts Péter, Bartók-Pásztory-díjas hegedűművész, tanár, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője: „Megállunk, de nem magunk miatt, megállásra kényszerít egy külső erő, ami nem mi vagyunk. Megállunk és gondolkodunk, vagy csak megfigyelünk, mi is van/lett körülöttünk hirtelen?! Aztán fogadkozunk hangosan vagy halkan, hogy így lesz meg úgy lesz ezután. Észreveszünk a világban és magunkban is olyasmit, amit el kell, vagy el akarunk hagyni, és felerősödnek bennünk a változtatni akarás hangjai.” „A koronavírus térdre kényszeríti az embert és társadalmát. Óriási erőfeszítést tesz az ember, hogy ne legyen még nagyobb a baj. Leállt a világ varázsütésre…” „Szeretnék optimista lenni, bizonygatom is magamban, hogy az vagyok. (Mert érzem, hogy annak kell lennem!) Nem akarom tagadni az ember alkotóerejét, amivel átalakíthatná a világot. Mégis eszembe jutnak a világháborúk, a történelemkönyv sötét lapjai, vagy csak a napi gonoszságok, ellenségeskedések… Nem tudunk belőlük tanulni. Visszakanyarodunk mindig ugyanoda.”
Frank Róbert, pszichológus: „Biztos vagyok bene, hogy lesz egy visszarendeződés, ami sokak számára nyújt megnyugvást, mert elemi igényünk a biztonságra való törekvés. És bízom abban, hogy meg tud születni egy alternatív valóság, amelyben az emberek nem lesznek ennyire kiszolgáltatva a környezetüknek. Ahol nagyobb szimbiózisban tudnak élni a körülöttük lévő világgal. Ehhez azonban észre kell vennünk, hogy ez a világ, amiben eddig éltünk egyfajta illúzió. Ha valós alapokon állna, most nem omlana össze szépen az orrunk előtt, hanem meg tudna küzdeni a kihívásokkal.” „Itt a választási lehetőség. Vagy visszatérünk oda, ahol eddig voltunk és várjuk az újabb járvány kitörését, vagy képesek leszünk egy olyan közösséget kialakítani, ami rugalmas és gyorsan tud adaptálódni a kialakult vészhelyzethez. Ehhez az első lépés a régi sémák elengedése, vagyis a jelenből való, a régi tapasztalatokra alapuló gondolkodás megszüntetése.”
Juhász Anna, irodalmár, Juhász Ferenc leánya: „»A szerencsétlenség pillanatában szokunk rá az igazságra, azaz a csendre.« – olvasható Camus klasszikusában, A pestisben. Az utóbbi években már egyre inkább azt hangoztattuk, hogy mennyire zajos és felgyorsult világban élünk. Verseny, harc, fejlődés, technológiai vívmányok, versenyfutás volt a hétköznap. Mintha háttérbe szorultak volna a kézfogások, a valódi figyelem, a beszélgetések, és átvette volna a helyét a rohanás, a csetelés, a kapkodás. “Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.” Emlékeznek erre?” „Ha magunkba nézünk, sajnos sokszor nem arra figyeltünk, akik a közvetlen környezetünkben élnek: családtagok, szomszédok, rokonok. Inkább kifelé, mindig távolabbra.”
Katona Csaba, történész: „A járvány megmutatta, hogy a szilárdnak hitt keretek mennyire törékenyek, milyen könnyen sérülhetnek.” „A 2008-as világgazdasági válság hatásai vélhetően meg sem közelítik a járvány okozta gazdasági összeomlásét. Sokan vesztik el a munkájukat, akinek nincs tartalékja, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, cégek, munkahelyek szűnnek meg, számos területen nem várható gyors visszarendeződés …”
Mihályi Jeromos, a tihanyi bencés perjel: „Amikor a jövőről kérdeznek, akkor a Prédikátor könyvének sokszor idézett szavai jutnak eszembe. „Ideje van a bontásnak és ideje az építésnek.”Ezekben a napokban azt érezhetjük, hogy az életünk biztosnak tekintett oszlopai elkezdenek meginogni és lebomlani. Tervek, célok és vágyak kerülnek elérhetetlennek tűnő távolságba. Tétlenül és kiszolgáltatottan állunk önmagunk és szeretteink előtt, amikor válaszokat szeretnénk kapni és adni. Most felszínre kerül, milyen hamis biztonságtudatban éltünk. Hangosan „kiabáltuk”, hogy sikeresek, erősek, bátrak és legyőzhetetlenek vagyunk. Miénk a tudomány, miénk a természet, végre miénk az a bibliai, égig érő torony, amit Bábelben kezdtek építeni. Ezekben a napokban pedig rádöbbenünk arra, hogy amit „kiáltottunk”, az hangos volt, de nem volt igaz.”
Fenyvesi Ottó, költő: „A posztmodern kor utáni világ permanens válságáról sokan sokféleképpen értekeztek: Aldous Huxley Visszatérés a szép új világhoz című könyvében nyíltan rávilágít a világ aktuális problémáira: a túlnépesedésre, a túlszervezettségre, a mértéktelen fogyasztásra, az propagandára, az agymosás (a kémiai és a tudatalatti meggyőzés) módszereire. A tavaly elhunyt Paul Virilio, a sebesség tudósa szerint, a világváros kaotikus hálózata összesűríti a sebesség alakzatait, a kommunikáció szemcséit, a szabványosított technikákat. Umberto Eco pedig „cseppfolyósodásról” írt, amikor sem az egyén sem a társadalom számára nincsenek többé biztos kapaszkodók. Egyesek azt állítják a 20. század a totalitarizmus százada volt, a 21. század pedig a terrorizmusé és a vírusoké lesz. Persze régen is volt háború és járvány (pestis, kolera stb.), mert a múlt minden átmenet nélkül torlódik egymásba.” „Uram, ments meg minket önmagunktól, rossz példaképeinktől, a haladás mániájától, a kapitalizmus romboló kreativitásától!”
Ne gondoljon senki akadémiai székfoglaló méretű írásokra. A megkérdezettek mindannyian 20-30 sorban össze tudták foglalni mondandójukat!
Ilyen szándékkal olvasva a napi sajtót, másokat is találtam, akik hasonló gondokkal foglalkoznak. A következőkben idézek egy optimista és egy pesszimista elképzelést.
„… most lehetőségünk nyílt tudatosan és szándékosan formálni a sorsunkat. Ez lehet egy fényes jövő ígérete; egy új korszak, az értelem és virágzás korszaka” – mondja László Ervin tudományfilozófus professzor.
Fontos tudatosítanunk, hogy a vírus megjelenése előtti világunkat már nem tudjuk visszaállítani.
Ezt azonban nem problémának kell megélnünk, hanem egy esélynek, amit azért kaptunk, hogy helyrehozzuk a sok-sok évnyi pusztítást, amit a pénz, a hatalom és a felszínes örömök hajhászása közben okoztunk magunknak és a Földünknek egyaránt, olvasható a Budapest Klub sajtóközleményében.
Az általunk ez idáig létrehozott fenntarthatatlan folyamatok végzetes fordulópontot érhetnek el, így vagy fejlődünk ezen a bolygón, vagy elpusztulunk.”
„László Ervin szerint furcsa és látszólag paradox módon ugyan, de a járvány egy álruhába bújt áldás:” „Az általa indukált változások miatt az eddig elméleti szinten megtanult leckéket most végre kénytelenek leszünk átültetni a gyakorlatba. Általa vettük észre azt is, hogy egyetlen globális család vagyunk: egy olyan rendszer, amelyben mindenki függ a másiktól, és vagy együtt fejlődünk, vagy együtt épülünk le.”
„Az általunk ez idáig létrehozott fenntarthatatlan folyamatok végzetes fordulópontot érhetnek el, így vagy fejlődünk ezen a bolygón, vagy elpusztulunk.”
„Be kell látnunk, hogy nem „a mi embereink, a mi nemzetünk az első” – még csak nem is az emberiség az első. Az élet szférája az első, mivel az a Földön létezik és fejlődik. Ha ez a szféra ép és egészséges, mi is épek és egészségesek leszünk. Az élet a Földön egy közös harmonizáció rendszere, amelyet az empátia, a valahová tartozás és feltétlen szeretet érzése irányít.” (https://infostart.hu/belfold/2020/04/14/a-jarvany-egy-alruhaba-bujt-aldas-veli-a-magyar-professzor)
A pesszimista elgondolás Lóránt Károly közgazdászé, miszerint: „Egyszer azonban túljutunk a válságon, és felmerül a kérdés, hogyan tovább? Az már világosan kiderült, hogy a túlzottan hosszú ellátási láncok igen érzékennyé teszik az egyes országokat a más országokban, sokszor nagy távolságra lévőkben bekövetkező negatív hatásoknak. A széles körű gazdasági kapcsolatoknak vannak előnyei, amik részben a költségek csökkentésében, részben a technológiai ismeretek gyors terjedésében nyilvánulnak meg, de vannak hátrányai, amiket a jelenlegi járvány nyilvánvalóvá is tett.”
„A gazdasági biztonság növelése a jövőben szükségessé teszi az ellátási láncok rövidítését, ami megkérdőjelezi a profitmaximalizálás mindenek felett uralkodó szerepét a gazdasági döntésekben.”
„Lehet, hogy így kevesebbet fogyasztunk, de termékeink tartósabbak lesznek (mint voltak a sokáig emlegetett „békeidőkben”), kevesebbet szemetelünk, és talán nyugodtabb körülmények között fogunk élni, mint mondjuk most, a „rugalmas” foglalkoztatás korában, amikor sokakat három hónapos munkaszerződésekkel alkalmaznak, hogy bármikor meg lehessen tőlük szabadulni, ha a globalizált piac profitérdekei úgy kívánják.”
„E gondolatokat a múlt század hetvenes éveitől kezdve már sokak és sokszor leírták, a fejlődés azonban mindmáig az ellenkező irányba ment, mert a globalizációt erőltető, abból hasznot húzó és főleg azáltal hatalmi pozícióra szert tevő erők mindeddig erősebbnek bizonyultak a szélesebb társadalmi rétegek érdekeinél és a természeti környezetbe való harmonikus illeszkedés szükségességénél.”
„… a nyolcvanas évektől előtérbe kerültek a piac szabadságát, az állam visszaszorítását hirdető neoliberális elvek, amelyek fokozatosan a korábbi korlátozások megszüntetéséhez vezettek (például a bankszektorban), utat adva a parttalan spekulációknak, valamint a tőke gátlástalan koncentrációjának és nemzetállamok fölé kerekedésének.”
„Míg a múlt században a legtöbb ország magától eldönthette, milyen gazdasági elvek szerint szervezi gazdaságát, ma nagyhatalmú nemzetközi intézmények, mint a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap vagy Világkereskedelmi Szervezet korlátozza azt. A Nemzetközi Valutaalap máris közölte, a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt már vagy kilencven ország jelezte, hogy pénzügyi támogatásra lesz szüksége, márpedig ez a pénzügyi támogatás a gazdaságpolitika diktálásával is jár, mint ahogy ezt a saját tapasztalatainkból is tudjuk.”
„Még nehezebb helyzetben vannak az Európai Unió tagországai, mert az uniós szerződések tiltják mindazokat a financiális eszközöket, amelyekre a koronavírus-járvány gazdasági hatásai leküzdésének érdekében az egyes országoknak szükségük van (ilyen például a vállalatok támogatása). Mivel az unió már a 2008-ban induló válság kezelésére is alkalmatlan volt, továbbá mert jelenlegi szabályai mellett a dél-európai országok folyamatos válságban vannak, mindenképpen fel kell vetni a szerződések módosításának kérdését. Legjobb lenne visszatérni az 1957-es római szerződés elveihez, amelyek jól szolgálták valamennyi tagország érdekeit egészen addig, míg az 1992-es maastrichti szerződéssel semmissé nem tették.” (https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200414-elet-a-jarvany-utan)
A két szélsőérték között szinte megszámlálhatatlna a közbülső megoldások tára. Az alábbi, ízelítőnek szánt felsorolás nem jelent semmiféle fontossági sorrendet.
„A kutatócsoport tagjai szerint a távolságtartás gyakorlatát csakis akkor lehet majd mellőzni, amikor felfedezték a hatékony kezelési módszereket vagy a megfelelő védőoltást. Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra – állítja a Science című folyóiratban kedden megjelent tanulmányában az amerikai Harvard Egyetem egyik tudóscsoportja.” „Marc Lipsitch járványügyi szakember arról beszélt, hogy a távolságtartás felfüggesztése közötti időszakokban a koronavírus-járvány nemcsak fellángol, hanem a korábbinál minden alkalommal hevesebb és pusztítóbb lesz, és a vírus egyre szélesebb körben − köztük egészen fiatalok között is − szedi majd áldozatait.” (https://mandiner.hu/cikk/20200415_harvardi_kutatok_akar_2022_ig_is_szukseg_lehet_a_tarsadalmi_tavolsagtartasra )
„Két napra elszállították a Németországban állomásoztatott amerikai atomtölteteket, hogy frissítsék a működésüket szabályozó szoftvert, jelentette hét végi számában a Der Spiegel.” „Németország így 48 óráig atomfegyvermentes övezet volt, de erről szinte senki sem tudott, mert a műveletet a legnagyobb titokban hajtották végre.” (https://makronom.mandiner.hu/cikk/20200414_nemet_lap_frissitettek_a_nemetorszagban_allomasoztatott_amerikai_atombombak_szoftverjet)
Kell még egyáltalán atombomba ebbe a világba? Az embernek ezer módja van saját maga elpusztítására. Nem kellene inkább a megmaradásunkra koncentrálnunk?
„A nyugati világ békében él hetvenöt éve, elhalványultak a huszadik század első felének tanulságai, „és ez valamiféle történelmen kívüliség illúzióját, biztonságát adta az embereknek” – mondja Lovasi András egy, a mandínernek adott interjúban. A Kispál és a Borz, majd a Kiscsillag frontembere szerint a járvány lecsengését követően nem lesz nagy öntudatra ébredés, de alább hagyhat a hedonizmus.” „… félek, hogy végül megint csak azok járnak majd jól, akik eddig is a torta tetején üldögéltek, van mobil tőkéjük, és most könnyedén, ár alatt felvásárolhatják a tönkremenő, eladósodó konkurenciát. Tehát rövid távon további tőkekoncentrációra, hosszú távon pedig az ebből következő dühre, frusztrációra számítok.” „Lesz, de a változás valószínűleg nem az emberiség öntudatra ébredése miatt jön el – ebben sajnos nem hiszek már, és nem is arra tartanak a dolgok –, és inkább elszenvedői leszünk, semmint irányítói. A hedonizmus, a carpe diem meg a többi ilyen konzervatív körökben ostorozott izé lehet, hogy alábbhagy, de ez csak egy olyan világ következménye, amelyik a felnövő generációknak nem tud érdemleges mondanivalóval előállni az ügyben. Hogy mi végre is vannak itt a Földön, és nem tudja az újabb és újabb generációkat megszabadítani a feleslegesség kínzó alapélményétől.” (https://mandiner.hu/cikk/20200414_lovasi_andras_interju)
„Tudunk mi elég zajt csapni, hogy ne halljuk a saját belső csöndünket. Most viszont eljött az ideje az elengedésnek.” A Mandiner újságírója Lackfi Jánossal beszélgetett életről, hitről, kétségekről és reményekről a karantén idején. Lackfi vallja: most, hogy a nagyobb bajt elkerülhessük, el kell engednünk egy csomó, fogunk közé szorított dolgot, és zuhanyoznunk kell a kegyelemesőben.” „Mit gondol, miért jött a krach? Borítékolható volt a mostani helyzet, legalábbis nekem az elmúlt időszakokban olyan érzésem volt, hogy amit most minimumnak gondolunk, sőt még többre vágyunk, az egyáltalán nem jár nekünk.”
„Törékeny felszínen közlekedünk, reped be a jég.” „Jól hangzik, és Dárius kincseskamrájával kecsegtet a világ: húszeurós jegy Barcelonába, húsvétkor irány a Húsvét-szigetek, tél közepén Kenya és a perui paradicsom, minden hétvégére wellnesshotel, mert épp úgy van kedvem. Epidemológusok mondják is, hogy az összevissza mobilitás és az, hogy ennyien élünk egy-egy városban egy kupacban, hozta létre a vírustenyésztő intézetet, amiben magunkon kísérletezve létezünk.” „Elmer Pista a Börtönkereszt című könyvében leírja beszélgetéseit a szocializmusban bebörtönzött papokkal. Az egyikük pap elmesélte, hogy rendszerint a temetőben bujkált, és lelkileg sokat profitált belőle, az volt a legjobb plébánia, rendesek, és csendesek voltak a hívek. Hasonlóan lehetünk mi is a karanténban, de ne feledjük, mindig van a kezünk ügyében valami. Úgy is mondhatnám, hogy a Gondviselés olyan, mint az ejtőernyő, ha nem nyitjuk ki, sohasem fogjuk észrevenni, hogy ott van.” (https://mandiner.hu/cikk/20200413_lackfi_janos_a_mandinernek)
„A koronavírus okozta pánik sajátossága, hogy nincs hova menekülni előle. A menekülés iránya nem kollektív, hiszen a fő veszélyforrás a másik ember. Mindenki oda menekül, ahol rajta kívül senki, vagy csak kevés ember van. Ha ezt elérte, akkor ott kell maradnia, ahol van. Ez a pánik tehát passzivitásra ösztönöz, de egyébként lelki alapja éppen úgy a félelem, mint az aktivitásra ösztönző pániké” – mondja Csepeli György szociológus. „Az emberiség utat vesztett. Ez a járvány figyelmeztetés volt. Fel kell készülnünk hasonlókra. A nyakló nélküli gazdasági növekedés, az önzés és a mohóság kultúrája át kell, hogy adja helyét egy igazságos, fenntartható fejlődésnek, aminek színtere az egész földi világ. Technológiailag a feltételek adottak. A dolgok és az emberek internete, a mesterséges intelligencia lehetővé teszik a globális közjó politikáját. Németh László, ha élne, azt mondaná, hogy nincs más választás, mint a minőség forradalma.” (http://www.egyhazestarsadalom.hu/2020/04/15/utat-vesztett-az-emberiseg-czene-gabor-interjuja-csepeli-gyorgy-szocialpszichologussal/)
Kinek tetszenek inkább hinni?
A sorsunkról az önrendelkezésünk jogán mi magunk, vagy a pénzhatalom fog inkább erőből dönteni? Mire lesz, és lesz-e egyáltalán a kisembernek döntési jogosultsága?
Mellesleg csuklógyakorlatnak itt van még a víruson túl a nyakunkon a klímaváltozás és a migráció is. Nem akármilyen időket élünk!
Hogyan látják a kedves szegediek? Lenne-e igény Szegeden valami hasonló gondolkodás elindítására? A gondolatok a fejekben lehetnek. Gondolkodni még szabad, és pénzbe sem kerül. Nem lenne jó kicsit elszakadni a mindennapok borzalmából?
Szeged, 2020. IV. 15.