Nátyi Róbert: Egy „gondtalan kis virág”
A Szegedi Kis Kalendárium (1930-1938) vázlatos története
A XX. század első felének hazai szellemi mozgalmai közül a Buday György (1907-1990) által vezetett Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma volt az egyik legsokoldalúbb kezdeményezés, amely eredetileg a református, erdélyi egyetemi hallgatók Bethlen Gábor Köréből kifejlődött agrársettlement mozgalomból alakult ki. A Kollégium a társadalmi kérdések iránt érzékeny fiatal tudósokat és művészeket tömörítve számtalan kiszállást, falukutatást, előadó- és vitaesteket szervezett. Eredményeiket – napjainkban aukciós ritkaságokként számon tartott – kiadványaikban publikálták, melyek közül az egyik legismertebb és legnépszerűbb a Szegedi Kis Kalendárium sorozat lett. Az évente különböző színű köntösben megjelenő, zsebnaptár méretű füzetek, mind tartalmuk, illetve – a tervező, illusztrátor Budayt dicsérő – érdekes, újszerű grafikai megoldásaik miatt méltán felhívták a figyelmet a szegedi egyetemisták törekvéseire.
Az 1932-es harmadik kötet előszava tájékoztatta először az olvasókat a piciny könyvek céljáról: „A szegedi egyetemi fiatalság tanyai agrársettlement mozgalmának évről-évre megismétlődő kis eseménye ez a Kalendárium is, mely más-más tartalommal, de ugyanazzal a lélekkel igyekszik szolgálni az agrársettlement törekvéseit… ethnográfiai és társadalomrajzi tudományos adatgyűjtéssel, publikációkkal és propagandával igyekeznek a magyar parasztnép feltáratlan sajátosságait és értékeit megtanulni, megszeretni és megmenteni. Mindenekfelett pedig a különböző társadalmi osztályokkal és néprétegekkel való közvetlen és huzamos megismerkedés révén igyekeznek olyan új nemzedékké nevelkedni, mely független szemmel látja meg a mai társadalom szépségeit, értékeit, de − súlyos fekélyeit is. E meglátás elvezet a felelősség tudó és becsületes elemek oly szolidaritására, mely – hisszük, – hogy a mindannyiunkra váró hatalmas erőpróbát is elbírja. Ezen a nehéz úton – gondtalan kis virág a Szegedi kis Kalendárium.”[1]
Az eszendőre megjelenő könyvecskék jelentették a kortársak számára a kollégium alkotó szellemének a folyamatosságát. A kiadvány egyszerre szolgált a különböző tevékenységek anyagi alapjának megteremtésére, ugyanakkor kiváló marketing eszközt adott a Fiatalok kezébe, melyet hallatlanul széles körben igyekeztek terjeszteni. Erre nagyszerű példa, a Bethlen Gábor Kör egykori elnökének, a Művészeti Kollégium névsorából a hálátlan utókor által „kifelejtett” Ádám Lászlónak egy a nyolcvanas évek végén, Lengyel Andráshoz írt visszaemlékezésének egy részlete: „Már belülről figyelhettem, hogyan tágítja ki e közösség hatókörzetét. A legeredményesebbnek a Szegedi Kis Kalendárium bizonyult. Ennek címjegyzéke igazolhatná, hogy azok túlnyomó részéhez, akik akkor Magyarországon valakik voltak, vagy később valakik lettek, eljutott ez a kis kiadvány. Túlzás lenne azt bizonygatni, hogy ezáltal ezeket egy táborba hozta. Annyi azonban igaz, hogy tudomást vettek róla, és hogy ennek a fiatal kezdeményezésnek a létezését elfogadták, és azt is, hogy van egy Buday György nevű fiatalember, akire akár mint közéleti tényezőre, akár mint művészre érdemes odafigyelni.”[2]
A mára bibliofil gyűjtők és múzeumok polcain őrzött tipográfiai ritkaságok megálmodója, tervezője, grafikusa Buday volt. Az időközben zsebnaptár sorozattá bővült vállalkozás kezdő darabjának tulajdonképpen az 1929-es esztendőre megjelentetett Székely Naptárt tekinthetjük, mely címében is jelezte a fiatal szerkesztő erdélyi gyökereit, nosztalgiáit. Ebben még nem önálló kutatásokat publikáltak, hanem Kriza János (1811-1875) székely népköltési gyűjteményéből, a Vadrózsákból találhatunk benne egy válogatást. Időközben, ahogyan a szegedi egyetemisták szellemi mozgalma – Buday tudatos és invenciózus vezetésével – is egyre inkább rálelt saját útjára és megtalálta küldetését az agrársettlementben a kalendárium kiadásának ötlete és célja is pontosan körvonalazódott. Így az 1930-as keltezésű, következő kötet már nevében is vállaltan szegediként látott napvilágot. Az első két brosúra dalainak gyűjtője és gondozója Bálint Sándor (1904-1980) volt, aki ha ki is maradt a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagságából, de több szálon kapcsolódott törekvéseikhez, segítette, támogatta munkásságukat, sőt a Kolozsvárról érkezett Buday korai szegedi útkeresésében is meghatározó szerepet játszott.
A sorozat szépen gyarapodó példányai a Kollégium fejlődésének, alakulásának is hiteles tanúi, hiszen az 1930-as első kötet kolofónjának tanúsága szerint például a Kolozsvári-szegedi Egyetemi Bethlen Gábor Körét jelölték meg kiadóként, de a következőben már a Kör és az Egyetemisták Tanyai Agrársettlement mozgalma szerepelt. Ebben a két munkában Lengyel András szerint nem pusztán népdalközlésekről van szó, hanem az identitásváltásban, a szegedivé alakulásban is fontos állomást jelentenek, illetve vizuális kvalitásaik miatt a mozgalom emblémájává is avanzsálhattak.[3] 1934-ben a kiadó már az SZFMK és tanyai agrársettlement mozgalma karöltve a Kolozsvár-Szegedi Egyetem Bethlen Gábor Körével. A letisztulási folyamat végpontját jelzi, hogy 1935-től már kizárólag a Művkoll. égisze alatt látott napvilágot a naptár.
A Móra Ferenc Múzeum tulajdonában található gazdag Buday levelezésben szerencsésen rendelkezünk adatokkal a kiadvány sorozat vonatkozásában. Pontos információkat tudhatunk meg, például, arról az időszakról, amikor Buday György (1907-1990) római ösztöndíja (1936-1937) alatt Gáspár Zoltán (1901-1945), mint titkár látta el az ügyvezetői feladatköröket. Gáspár az általa megtett lépésekről, intézkedésekről folyamatosan tájékoztatta a távolban élő elnököt. Több levélből képet kaphatunk a Kalendárium szerepéről, amelynek egyértelműen kiemelt rendeltetést szántak. „A KK. ügyeit egyébként nemcsak általában, de különösen is pontosan és gyorsan csinálom. További terjesztésre kifőztem egy tervet már régebben…” – írta Gáspár az olasz fővárosban időző elnöknek.[4] 1936. november végén pontosan tájékoztatta a grafikust, a sajtó megjelenésekről, recenziókról, ismertetésekről.[5] Néhány hét múlva, december 5. után írt gazdasági elszámolásaiból, adataiból kiderül, hogy egy bő hónap alatt 832,64 pengő érkezett be a kiküldött példányuk után, illetve az is, hogy 135 darabot visszaküldtek.[6]
Az évente megjelenő grafikai csemegék nemcsak a hazai szellemi élet szereplőihez jutottak el, hanem külföldre is továbbították azoknak, akik figyelemmel kísérték a szegediek tevékenységét, sőt a minisztériumokba, a magyar külképviseletekbe és külföldi kulturális intézetekhez is került belőlük. Emellett nagy gondot fordítottak arra is, hogy az irodalmi, társadalomtudományi és kulturális folyóiratok szerkesztői, publicistái is megkapják azokat, így biztosítva a folyamatos sajtó megjelenést.
A Buday levelezésből elég jól felmérhető, hogy milyen széles körben expediálták, propagálták Szegedről tevékenységük kicsiny „palackpostáit”. A címzettek között – a teljesség igénye nélkül – találhatjuk a BBC munkatársát, az író, diplomata Ralph Murrayt (1908-1983), a kanadai író, műfordító Watson Kirkconnelt (1895-1977), az Olaszországban alkotó Papininé Kuzmik Lívia (1898-1976) szobrászt, a finn nyelvész Eliel Lagercrantz-ot (1894-1973) és még sokan másokat.
Az anyaországon kívülre rekedt magyarság számára különösen fontossá váltak a Kis Kalendáriumban foglaltak. Jól jelzi ezt az a mondat, amit az erdélyi történész, politikus Mester Miklós (1906-1989) a Népies Irodalmi Társaság munkatársa 1937-ben írt a szegedieknek: „Szabó T. Attila[7] részére légy szíves hozzám elküldeni a szegedi Kis Kalendárium összes meglévő számait. Erdélyben sürgősen szükség van rájuk.”[8] Egy francia példát is említsünk meg. A magyar származású, egykori Bartók tanítvány francia zeneszerző Arma Paul (Weisshaus Imre) (1905-1987) a Les loisirs musicaux de la jeunesse frissen kinevezett igazgatójaként, Baróti Dezsőhöz (1911-1994) címzett levelében a következő sorokat olvashatjuk: „Charles Wolfnál láttam a szegedi diákok kalendáriumát, amely igen nagy benyomást keltett bennem. Megkérném Önt, hogy tegye nekem lehetővé az ezévi, valamint az elmúlt évekbeli kalendáriumok egy-egy példányának a díjmentes beszerzését. Ezekre részben archívumunk szempontjából, valamint kiadványainkhoz szükséges útmutatóként van szükségem.”[9]
A naptár sorozat az agrársettlement mozgalom tanyai kiszállásaival párhuzamosan – az ott felmért, kutatott, lejegyzett anyaga felhasználásával – született meg. Buday erről a Nyugatban érdekfeszítően nyilatkozott. „Magam pl. mint rajzoló ember egy-egy jellegzetes tanyaház díszítése előtt letelepedve, munkatársaim közepén, rajzolni kezdtem. Nem beszélve arról, hogy igen érdekes vázlatkollekciót gyűjtöttem össze ily módon pl. a szeged környéki sajátos «napsugárdíszes» házfejekről, a makói «sárkányos» kapukról, az alföldi kopjafákról stb., hamarosan elértük azt, hogy vagy a szomszédból, vagy magából a szóban forgó házból előbátorkodott nagy bizalmatlanul valaki: hogy ő megy a kútra, vagy máshova. Vagy ő, vagy mi megszólítottuk egymást s beszélgetés során, miközben megtudakoltuk a házra vonatkozó adatokat és érdekességeket s felhívtuk figyelmét egyre vagy másra, amit ő – bárha születésétől folyton lakja – még nem vett észre. Így kiderült rólunk, hogy nem vagyunk hivatalos emberek s hamarosan vagy megszaporodtak a ház előtt, vagy magunk kerülhettünk beljebb az udvarba, majd a házba. Hamarosan kiérzett belőlünk a szándék, mellyel jöttünk s amellyel sokszor annyira gazdálkodtunk, hogy csak második kiszálláskor vált nyilvánvalóvá, hogy a rajzon kívül egyéb: a faji szolidaritásnak nagy vágya is hozott. Mások fényképezéssel, népi dal- és balladagyűjtéssel, növénytani, földrajzi, régészeti, állattani stb. tanulmányok segítségével küzdötték le azt az ellenséges bizalmatlanságot, mely az előttünk járó osztályunkbéliek öröksége számunkra.”[10]
Az eredetileg jogásznak készülő Buday grafikusi tevékenysége 1930-tól egyre kifejezetteb formában vált programszerűvé, amikortól évente születtek meg a Szegedi Kis Kalendárium füzetkéi (1938-ig), melyekben stílusának érlelődési folyamatát is nyomon követhetjük. 1935-ig zömében kétszínű (piros, fekete) klisényomatokat használtak, csak innentől kezdve bukkantak fel az oldalakon fametszetek. Kivételt az 1933-as év képez, amikor financiális problémák következtében nem jelent meg a kiadvány. Ahogyan korábban is említésre került, a főpróbának az 1929-es Szegedi Székely Naptár számított tizenkét népdallal és Buday tizenkettő fametszetével. Az 1930-as első kötetet, melyet Bálint Sándor nótagyűjtésének szegedi és Szeged környéki darabjai alkottak, tizennégy piros, illetve fekete metszet kísérte, s még a Kolozsvár-Szegedi Egyetemi Hallgatók Bethlen Gábor Köre adta ki. Buday barátja, az akkor már az Erdélyi fiatalok mozgalmát irányító, volt Bethlen köri elnök, Jancsó Béla (1903-1967) folyóiratukban az ifjú grafikust már, nemcsak mint képzett társadalomtudóst, kiváló szervezőt, hanem elsősorban, mint művészt mutatott be.[11]
A következő 1931-es edíció szintén Bálint Sándor szegedi kiszállásainak eredményén alapszik, az addig publikálatlan népdalok szövegével és kottájával, melyet tizenhat metszet egészített ki.[12] Az Erdélyi Fiatalok hasábjain Debreczeni László méltatta a naptárt, melyben kiemelte Buday magyar látásmódját.[13] A korai sikert jelzi, hogy 1931. májusában, a Fogadalmi Templomban Antos Kálmán (1902-1985) vezényletével a Szegedi Dalárda három dalt is a repertoárjára tűzött az évi kalendáriumból.[14] Néhány hónappal később a rádióban Hont Erzsébet (1901-1954) operaénekesnő énekelt Bálint Sándor által lejegyzettekből dalokat.[15]
1932-ben Salló (Szomjas-Schiffert) György (1910-2004) egyetemi hallgató kiskunhalasi gyűjtését a kilenc kottával és tizenhárom szöveggel, ugyanennyi Buday rajz egészíti ki.[16] Az egy éves kényszerszünet után a Hódmezővásárhelyen élő Péczely Attila (1897-1964) orvos, muzeológus, énekes, népzenekutató, zenei szakíró tizenkét – a vásárhelyi tanyavilágban lejegyzett – kottájával és szövegével és egy tucat fametszettel debütált a naptár.[17] 1935-ös kalendáriumban bukovinai csángó dalszövegeket publikáltak a zenetudós Balla Péter (1908-1984) feldolgozásában a hozzájuk illeszkedő Buday illusztrációkkal.
1936-ban a gyomai Kner officinával egyre szorosabb kapcsolatokat ápoló SZFMK Kner Imréné (Kulka Etelka) gyomai kutatásait mutatta be tizenöt dal és kotta segítségével. A következő esztendőben Kalotaszeg népdalait ismerhette meg a közönség, Delly Szabó Géza (1883-1961) gondozásában, 15 grafikával. Az utolsó, 1938-as kis Kalendárium, – a hattyúdal – a dudari kiszállás emléke. Veress Sándor (1907-1992) munkájának eredménye, aki Bartók Béla helyett érkezett 1936-ban a bakonyi kis faluba. Buday a Kollégium szervezésében lebonyolított kiszálláson, római ösztöndíja miatt már nem is tudott részt venni. Tomori Viola (1911-1998) vált az elnök távollétében az egész program fő rendezőjévé.
Buday az utolsó kötet előszavában még a jövőbevetett hittel foglalta össze az elmúlt évek tanúságait. „Kilencedik évfolyamába lép ezzel a füzettel a Szegedi Kis Kalendárium s tízedikbe a fiatal magyar íróknak, művészeknek és szakembereknek az a munkaközössége, melynek tagjai már első egyetemi éveikben hozzáláttak a magyar sorskérdések szólammentes, komoly tudatosításához. Azóta a megismerés és megjelenítés különböző síkjain specializálva magukat, talán sikerült magosabb fokon is hűségesnek maradnunk régi elgondolásunkhoz, mely szerint párhuzamosan kell módszeres tudományossággal, művészi intuícióval és gyakorlati, életközeli munkával ragadni meg a kérdéseket és ily módon szolgálhatjuk a helyes irányba való fejlődés és alakítás elkövetkezendő útépítését.”[18] Akkor még nem tudhatta, hogy ez a nyomtatvány lesz az utolsó a sorozatból. Ő maga 1937 decemberétől Londonban élt, ahonnan 1938-ban javasolta barátainak a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma feloszlatását.
Az első kötetben még a fehér alapot érvényre juttató, dekoratív, erősen illusztratív vonalas rajz jellemezte a metódust, amit a későbbi lapjainál csaknem teljes mértékben mellőzött. Ez a módszer a következő edíciókban látványosan átalakult, bár a kiadvány funkciójánál és rendeltetésénél fogva sohasem közelítette meg az alkotó más köteteinek tömör, erőteljes konstrukciókra épülő fogalmazásmódját. Az első stílusa az alapvető népművészeti ihletés mellett, helyenként szecessziós, dekoratív elemeket vonultat fel. Továbbá kötődik az erdélyi tradícióhoz, kiváltképpen Kós Károly (1883-1977) grafikai nyelvezetéhez igazodott a vonalkultúra.[19]
Voltaképpen az egész sorozat alapötlete is Kós 1924-es Székely zsebnaptár[20] címmel megjelent kiadványához illeszkedett.[21] Az erdélyi gyökerek fontosságát jelzi, hogy a kalendárium borítóján mindvégig az erdélyi címer felhasználásával készült motívum reprezentálta a nyomtatványt. Ennek szellemében készültek az egyes évfolyamok címlapjai is: „Diákkoromban az erdélyi róvásírás tanulmányozása egyik később elfelejtett mániám volt; egy-két emberrel leveleztem is a régi róvásírás betűivel és a kollégium gyorsíró körében előadást is tartottam róla. Évek múltán a Kis Kalendárium címlapjának tervezésekor persze modern és címbetű technikával, de egy árnyalattal a róvásírás (és persze fametszés!), ízére is utaltak ezek a betűk…”[22]
Budaynak Kóshoz való kapcsolata jóval korábbra datálható. Ebben az időben szinte fiúi tisztelettel viszonyult az erdélyi magyar szellemi élet vezetőjeként számon tartott, idősebb, iskolateremtő mester tevékenységéhez. Buday a kolozsvári református kollégium diákjaként 1924-ben Kós munkásságáról tartott kiselőadást diáktársainak.[23] Éppen ebben az évben költözött a Buday család Szegedre. A fiatal gimnazista kereste a kapcsolatokat szülőföldjével, így Kóssal is levélben vette fel a kapcsolatot.[24] A vonalas rajzok a népművészet motívumkincsét, szimbolikus, dekoratív ábrázolásait idézik. A váltakozó piros és fekete rajzokon már megmutatkozott a szegedi ihletés, például a fogadalmi templom köré csoportosuló épületek vagy egy másik lapon megjelenő napsugaras ház formájában.
A második és a harmadik füzet stílusa ugyanazt a képet mutatja, mint az előzőé, de itt már feltűnik egyik, később – több helyen felhasznált – jelképivé váló ábrázolás az ősi alsóvárosi templomot övező házacskákkal. A darabok eljutottak Sztánára Kóshoz is, aki az Erdélyi Helikon hasábjain írt meleg ismertetést a szegedi grafikusról. „Nem ismerem műhelytitkait, nem látom az utat, amit megjárt, a „Szegedi Kis Kalendárium” apró, játékos és szinte a primitivitás fokáig leegyszerűsített, naivan kedves tollrajzocskáitól a „Boldogasszony Búcsúja” sorozatának néhány, kisméretűsége mellett is monumentális kompozíciójáig, de ez az út nagy út és ugrásszerűen magasba lendülő.”[25]
Az 1934-es naptár Péczely gyűjtésére alapuló száma kapcsán érdemes kiemelnünk, hogy a magyar népzene két európai jelentőségű kutatójának, Kodálynak és Bartóknak a szellemisége, a hazai koncerttermekben folyamatosan játszott darabjaik mélyen hathattak Budayra. Péczelly egyébként is – Kodály tanítványaként, illetve Bartók megbízásából gyűjtőként – egyfajta összekötő kapocs lehetett köztük. Az alföldi városban orvosként dolgozó népzenekutató 1933. március 18-án, Hódmezővásárhelyen megrendezett ünnepi Kodály hangversenynek is szervezője volt. Személyesen küldte el Budaynak a koncert műsor brosúráját, amely egyben belépőjegyként is szolgált.[26]
Az 1935-ös kalendárium esetében Hont Ferenc (1907-1979) egyik leveléből érdemes idéznünk: „Úgy érzem György, hogy a szokványos dicséreten fölül őszintén meg kell írnom jóleső megdöbbenésemet. Művészetedben, az utóbbi időben már nem is szokatlan, rendkívüli ugrást jelentenek az új népdal variációk… Meggyőződésem szerint általában az új népi művészetben forduló pontot jelentenek. A csernovic! vén ember, „fecském”, „hadiki” tökéletes… „Szomorú az idő”!! „Rigó” egytől-egyig mesterművek és nekem különösen tetszenek. Ahogy néztem-néztem őket előről-hátra, majd visszapergetve, egyre erősebben bontakozott ki bennem egy nagyon merész, lélegzetelállító ötlet, amit viszont, ha sikerülne megcsinálnunk világhírt mozgalmunknak és magunknak anyagi gondtalanságot jelentene… Mit szólnál hozzá, ha megcsinálnók az első népi rajz-trükkfilmet?”[27]
Említésre érdemes, hogy az 1935-ös kalendárium telis-tele van személyes utalásokkal. Buday akkori szerelme Bauer Lilla (1912-2011), a Szentpál Olga-féle mozdulatművészeti csoport táncosnője volt, akivel az 1933-as szabadtéri évadban ismerkedtek meg, hiszen a Hont Ferenc által rendezett Madách Ember tragédiája előadásnak Buday volt a díszlettervezője, a csoport tagjai pedig szerepeltek a produkcióban.[28] Csaplár Ferenc mutatott rá, hogy grafikák nőalakjai, illetve a szövegek válogatásának módja, továbbá az az évi kiadvány borítójának lila színe „Lilla-könyvévé” avanzsálta a füzetet.[29]
Alapvető változást – a fametszetek megjelenésével – az 1936-os év hozott a kalendárium sorozat képi világában. Az esteledik, alkonyodik… című dal illusztrációja már a kiforrott Buday metszői stílust mutatja. A fekete és fehér felfokozott drámai kontrasztjai mellett a térbeli viszonylatok tudatos kifejezése csakúgy ezt mutatja, mint a kilenc betyárt bemutató éjszakai alföldi látomás, ahol a sötét tájban lidércként imbolygó betyárok alakjai távolodnak a kivilágított tanyaudvar felé. A kötet dalainak feldolgozását végző, egykori Bartók tanítvány Kner Imréné levelében a következőket írta: „A Kis Kalendárium igazán nagyon szép lett, szívből gratulálok hozzá. Nagyon szépek a fametszetek benne, s mind beosztásban, mind kivitelben messze felülmúlja az eddigieket… Nagyon kedves ez az évente visszatérő, aranyos kis kalendárium, nekem is első emlékem az Önök mozgalmáról ehhez fűződik.”[30]
Az 1937-es kalendárium metszetei további változást mutatnak. Buday római ösztöndíjasként a Palazzo Falconieriben lévő műtermében készíthette el az opus részére szánt sorozatot. A képek expresszivitása fokozódott, köszönhetően annak a megoldásnak, hogy sötét és világos felületek esetünkben nem olyan módon ütköznek, konfrontálódnak, mint korábban. A szereplők plasztikus formái kihasadnak a homogén sötét felületek hátteréből. A metsző „szálkásan” oldotta meg a háttér világos felhőfoltjait, így a sűrű rovátkázásnak köszönhetően mozgalmas, dinamikus „sugárzó” felületek jöttek létre. Ugyan szem előtt tartva a sorozat funkcióit, a kifejezésmód közeledett az évtized közepén született Buday könyvillusztrációk drámai képleteihez.
Az utolsó, 1938-as Kis Kalendárium metszetei, mely a dudari kiszállás feldolgozása, szintén külföldön készültek. Talán ennek a kötetnek a képi világa a legkevésbé egységes, hiszen a közvetlen szöveg illusztrációk vonalasrajzai mellett megjelennek a fekete-fehér drámai hatására építő metszetek, a római időszak folyamán alkotott Bátorligeti mesék dekoratív könnyed rajzai és a grafikus szerelmének, Bauer Lillának négyszer is szerepeltett realista fogalmazású, különböző portréi.
Kétségtelen, hogy Buday György vállalta a legnagyobb szerepet, szerkesztőként, grafikus és tipográfusként, de emellett a Kis kalendárium készítése, megjelentetése, nem utolsó sorban terjesztése, az abban megnyilatkozó szellemiség a kollégium összes tagjának szívügye lehetett. Ezt jelzi Radnóti Miklósnak és feleségének Gyarmati Fanninak az éppen Rómában munkálkodó Budayhoz írt levele, melyben a költő kétszer is utalást tesz a sorozatra: „Boldizsár Ivánnal találkoztam közvetlenül a kis kalendárium megjelenése után s panaszkodott, hogy nem tudja miért, de nem kapott a kalendáriumból. Sértődött volt. Rögtön odaadtam neki az én két példányom közül az egyiket, mondván, hogy ez csak tévedés lehet, vagy a postán veszett el. Azóta be is számolt róla… Béla és Gyula[31], főleg Béla buzgón gyűjti a Kis Kalendárium sajtóját, bizonyára be is számoltak róla Neked, én most utoljára a Függetlenség karácsonyi számában láttam egy főcímmel szedett cikket róla.”[32]
A Szegedi Kis Kalendáriumok – e „gondtalan kis virágok” – összesen nyolc füzetből álló sorozata nem csak fontos kordokumentumok a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának történetében, hanem a XX. századi modern, magyar fametszés és könyvillusztráció európai jelentőségű mesterének Buday Györgynek munkásságában is méltó kezdetet jelölnek ki, melynek metszetei félévszázadon keresztül folytonos hivatkozási alapul szolgáltak életművében.
Megjelent a folyóirat 2020. januári számában
Jegyzetek
[1] Szegedi kis kalendárium az 1932-es évre: szegedi és környéki népi dalok Bálint Sándor nótagyűjtéséből. Szeged, 1932.
[2] Ádám László: A közösséget teremtő ember. Szeged, 2002. április, 29.
[3] Lengyel András: A Szegedi Fiatalok mozgalma és Bálint Sándor. In: Tiszatáj, 2004/5. 57-68. o., 60. o.
[4] Gáspár Zoltán Buday Györgynek. Gépelt levelezőlap, autográf megjegyzéssel és aláírással. 1936.11.30. MFM ltsz.: 2005.194.12.
[5] Gáspár Zoltán Buday Györgynek. Gépelt kivonat. 1936.11.22. után MFM ltsz.: 2005.194.19.
[6] Gáspár Zoltán Buday Györgynek. Gépelt kivonat a bevételekről, autográf kiegészítés, aláírás nélkül. 1936.12.05. után MFM ltsz.: 2005.194.15.
[7] Szabó T. Attila (1906-1987) erdélyi nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató. 1936-tól az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltári kutatója.
[8] Mester Miklós Buday Györgynek. „Népies Irodalmi Társaság” levélpapírján autográf levél utóirattal, keltezett. 1937.08.21. MFM ltsz.: 2005.82.1.
[9] Paul Arma Baróti Dezsőhöz. Gépelt levél, autográf aláírással, keltezett. 1937.01.18. MFM ltsz.: 96.7.
[10] Buday György: Az agrársettlement mozgalom útja. In: Nyugat, 1933. I. 32-35. o., 34. o.
[11] Jancsó Béla: Szegedi kis kalendárium az 1930. évre. (A szegedi Bethlen Gábor Kör kiadása). Erdélyi Fiatalok, 1930. I. évf., 8. szám, november, 137-138. o.
[12] Sz. n.: Szegedi Kis Kalendárium. In: Délmagyarország, 1931. január 25. 4.; Böhm Dezső: Szegedi kis kalendárium 1931-re. In: Protestáns Tanügyi Szemle, 1931. 2. sz. 68-69. o.
[13] Debreczeni László: Szegedi Kis Kalendárium. Erdélyi Fiatalok, 1931. 5-6. 116-117. o.
[14] Sz. n.: A Szegedi Dalárda hangversenye. In: Délmagyarország, 1931. május 17. 11. o.
[15] Sz. n.: Szegedi népdalok a rádióban. In: Délmagyarország, 1931. augusztus 1. 6. o.
[16] Debreczeni László: Szegedi Kis Kalendárium 1932. Erdélyi Fiatalok, 1932. 1-2. 22-23., Sz. n.: Szegedi Kis Kalendárium. In: Keleti Ujság, 1932. február 28. 9. o.
[17] Sz. n.: Kis Kalendárium. In: Délmagyarország. 1934. február 10. 7. o.; Nagy Ernő: Szegedi Kis Kalendárium 1934. Erdélyi Fiatalok, 1934. 1. 35.; Décsei Géza: Szegedi kis kalendárium. In: Magyar Művészet, 1934. 63. o.
[18] Buday György: Előszó. In: Szegedi Kis Kalendárium az 1938-as évre. Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, Szeged, 1938.
[19] Róka Enikő: A fametszet nagymesterei: Buday György, Gáborjáni Szabó Kálmán, Molnár-C. Pál. In: Róka Enikő (szerk): A modern magyar fa- és linóleummetszés. A Miskolci Galéria könyvei 22. Miskolc, 2005.
[20] Kaláka Kalendárium 1925. esztendőre. Készült Sztánán, Kós Károly műhelyében, 1924.
[21] Csapody Miklós: Bálint Sándor, 1904-1980. Életrajz. (Az Eszterházy Károly Főiskola Történelemtudományi Doktori Iskolája közleményei). Akadémiai, Budapest, 2013. 25.
[22] Buday György levele Buday Margitnak. Autográf levél utóirattal és aláírással, keltezett, borítékkal. 1981.10.23. MFM ltsz.: 2007.3.25.5.
[23] Buday György: Kós Károly az erdélyi képzőművészetben. In: Ifjú Erdély, 1924. 10. 10-12. o.
[24] Lengyel András: Buday György és Kós Károly: az erdélyi szépmíves céh történetéhez. In: Tiszatáj, 1982. (36). 4. 105-116., 105-106. o.
[25] Kós Károly: Buday György grafikái. In: Erdélyi Helikon, 1932. V. évf. 1. sz. 68–69. o.
[26] Péczely Attila Buday Györgynek. Hódmezővásárhely THJ Város által rendezett hangverseny műsora, mely egyben belépőjegy is, körbélyegzővel és autográf aláírással. 1933.03.18. MFM ltsz.: 2005.102.2. Továbbá: MFM ltsz.: 2002.192.2.; 2005.102.1.
[27] Hont Ferenc Buday Györgynek. Fekete ceruzával írt autográf levél aláírással, keltezett + boríték. 1935.01.28. MFM ltsz.: 2005.195.19.
[28] Nátyi Róbert: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma és a Szegedi Szabadtéri Játékok. (Buday György 1933-as díszlettervének forrásai.) In: Tiszatáj 2014/12 125-130. o.
[29] Csaplár Ferenc: Buday világa. Buday György fametszetei. Kassák Múzeum (kiállítási katalógus). Budapest, 1995. 9-31., 17. o.
[30] Kner Imréné autográf levele Buday Györgyhöz. 1936.01.29. MFM ltsz.: 2002.39.6.
[31] Reitzer Béla (1911-1942) szociológus és Ortutay Gyula (1910-1978) néprajztudós, politikus Buday legszorosabb barátiköréhez tartoztak, s mindketten az SZFMK tagjai voltak.
[32] Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni levele Buday Györgyhöz. 1936. dec. 28. MFM ltsz.: 2005. 205. 34.