Mód László: Kálmány Lajos munkássága a sajtó tükrében

Kálmány Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából összeállított tanulmányunk arra próbál kísérletet tenni, hogy összegezze a „nótás pap” életútjára vonatkozó híradásokból és újságcikkekből leszűrhető tanulságokat. Meglátásunk szerint ezek újabb adalékokat szolgáltathatnak az életmű minél teljesebb megismerésével, köteteinek percepciójával kapcsolatban. Kutatásunkhoz forrásbázisként az Arcanum Digitális Tudománytár szolgált, ami lehetővé tette számunkra azt, hogy a digitalizált szaklapokban, újságokban megtalálhassuk és értékelhessük a Kálmányra vonatkozó adatokat.

Tevékenységének ilyen szempontú vizsgálata nem tekinthető teljes mértékben előzménynélkülinek, mivel a szegedi 48-as ifjúsági bizottság 1947-ben meghirdetett felhívásának az egyik pályatétele éppen a különböző sajtótermékekben közzétett írásainak, illetve a személyéről megjelent híradások összegyűjtése volt. Péter László a Márciusi Ifjúság 1947. március 15-ei számában napvilágot látott cikkében a következőképpen mutatta be a leendő pályázóknak az elvégzendő feladatokat: „Kálmány élete során több kisebb cikket írt a szegedi újságokban, amelyekről ma már nem tudunk. A föladat abból áll, hogy a) szegedi Somogyi könyvtárban bárkinek rendelkezésére álló lapoknak (Szegedi Híradó, Temesi Lapok, Figyelő, Koszorú, Szegedi Napló) egy kiválasztott évfolyamát az 1875-1899. évek között, végiglapoz a pályázó, és Kálmány Lajosnak (esetleg Kálmán Lajos néven vagy álnevein: Szögedi Kálmán és Szőregi neveken megjelent) cikkeit pontos cím, az illető újság száma, lapszám (oldal stb.) megjegyzésével sorrendi jegyzékbe (bibliográfiába) foglalja. b) Ugyanezen lapokban a Kálmányról megjelent írások, hírek, közlemények bibliográfiáját készíti el.”[1]

Sajnálatos, hogy a felhívás nem talált visszhangra, egyetlen pályázat sem készült egyik meghirdetett témakörben sem. Nem véletlen, hogy Péter László, a Kálmány életmű egyik legkiválóbb hazai ismerője próbálta elvégezni ezt a digitális módszerek térhódítását megelőzően nem kevés fáradsággal együttjáró munkát. A 2008-ban megjelent kötetében bibliográfia is található, ami meglepően sok, a tudományos közvélemény számára kevésbé vagy egyáltalán nem ismert írás adatait tartalmazza. Különösen érdekesek és izgalmasak a katolikus papnak valamilyen álnéven (Szőregi, Figyelő, Szegedi) közölt írásai, amelyek főként az 1880-as évek első felében láttak napvilágot, s valamilyen aktuális társadalmi problémát boncolgattak. 

Kálmány Lajos először 1877-ben tűnik fel az Arcanum Digitális Tudománytárban annak apropóján, hogy az 1878-as esztendőre kiadott Athenaeum nagy képes naptárában népdalközlései láttak napvilágot. A népköltészeti alkotások mibenlétéről sajnos nincs tudomásunk, megjelenésük tényét A Honban, a Fővárosi Lapokban valamint a Magyarország és a Nagyvilágban megjelent hirdetések közlik, amelyek az olvasóközönség figyelmét próbálták felhívni a naptár kiadására.[2] Ugyanebben az évben Kálmány első kötetének (Koszorúk az Alföld vadvirágaiból I.) megjelenéséről a Figyelő tudósított kihangsúlyozva azt, hogy „e becsest gyüjteményt Pécskán szedte össze a buzgó gyűjtő, ki ott segédlelkész volt.”[3] A következő évben, azaz 1878-ban már a mai értelemben vett könyvismertetések is napvilágot láttak, amelyek az alapos gyűjtőmunkáról tanúskodó munkáról kritikai észrevételeket is megfogalmaztak. Haraszti Gyula, aki saját maga is foglalkozott a délvidéki népköltészet kérdéseivel, Kálmánynak elsősorban azt rótta fel, hogy gyűjteménye sok műkölteményt tartalmazott.[4] A másik ismertetés Simonyi Zsigmond tollából származott, aki nyelvészeti, népnyelvi nézőpontból vette górcső alá a munkát, ami meglátása szerint hibái ellenére is meglehetősen hű képet szolgáltatott a pécskai nyelvjárásról.[5] Második kötete, az Ős-szeged népköltése, amiben a város és közvetlen környékének (Tápé, Gajgonya, Madarász-tó) népköltészeti alkotásait tette közzé, már sokkal nagyobb visszhangot váltott ki az irodalmi és a tudományos körökben. A Szegedi Híradó hasábjain egykori iskolatársa és barátja, Löw Immánuel méltatta, a Pesti Hírlapban Szana Tamás, a Fővárosi Lapokban pedig Benedek Elek értékelte.[6] A Szeged népe második kötetét kedvezőbb bírálatok érték mint az elsőt. Amíg Szegeden Löw Immánuel foglalkozott ismételten a munkával, addig a temesközi származású publicista, Kenedi Géza két hírlap hasábjain nyilatkozott elismerően a gyűjteményről.[7]

1883-ban a Szegedi Híradó hasábjain jelent meg „A szomszédból” címmel Kálmány cikksorozata, amiben Torontál vármegye oktatási és nemzetiségi viszonyaival foglalkozott behatóan. Szerzői névként eredeti családnevét, a Kálmányt, illetve a Szőregit használta.[8] Az 1883-as esztendő másik említésre érdemes momentuma az október eleji királylátogatás volt, amikor az uralkodó személyesen tekintette meg az 1879-es pusztító árvíz utáni újjáépítési munkálatokat. Erre a kitüntetett alkalomra a város nemcsak nagyszabású ünnepségsorozattal készült, hanem két alkalmi kiadvány is napvilágot látott. Az egyik a Burger Gusztáv és társa által kiadott Szeged hálája, a másik az Endrényi Lajos és társa kiadásában megjelent A feltámadt Szeged volt. Előbbiben kapott lehetőséget Kálmány arra, hogy a magyar királyok népköltészetben való megjelenéséről értekezzen, aminek apropóját nyilvánvalóan Ferenc József szegedi látogatása szolgáltatta. Írása az emléklapon kívül a Szegedi Híradó tárca rovatában is megjelent, ezáltal az újság olvasóközönsége is megismerkedhetett az általa papírra vetett gondolatokkal.[9]

Kálmány szőregi tartózkodása idején állította össze első, máig legismertebb elméleti tanulmányát, „Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya” címmel, mely később, 1885-ben az Akadémiai Értekezések sorozatban nyomtatásban is napvilágot látott. Dolgozatát 1885. március 2-án ifjabb Szinnyei József olvasta fel a Magyar Tudományos Akadémia első osztályának ülésén.[10] A Vasárnapi Újság a munka tartalmáról a következő összefoglalót tette közzé: „…Szeged környékéről való népnyelvi adatok és babonás szokások után iparkodik eldönteni, hogy vajjon a magyar nép a vallásban kit ért Nagy-Boldogasszony alatt. Szeged vidékén a népajkáról vett jegyzetei azt tanusitják, hogy Nagy-Boldogasszony elnevezés alatt a nép nem Máriát érti, hanem Mária anyját; szent Annát, kit az áldott állapotban levő és magtalan nők nagy tiszteletben tartanak, ki gyermekágyasok őrzője, a család gondviselője. A hét napjai közül a keddi nap van Anna tiszteletére szentelve, s e naphoz szent Anna nevével együtt sok babonás szokás van kötve.”[11] 1886-ban Figyelő álnéven a Szegedi Híradó hasábjain állította pellengérre a korszak társadalmi és oktatási viszonyait.[12] 1889-ben, azaz megalakulásakor a Magyar Néprajzi Társaság rendes és választmányi tagjai közé választotta, amivel Kálmány előtt egy újabb tudományos fórum nyílt meg, ahol megoszthatta kutatási eredményeit tudóstársaival. 1890 januárjában a Szegedi Napló már arról számolt be, hogy igyekezett is élni ezzel a lehetőséggel: „A néprajzi társaságnak Budapesten tegnap tartott ülésén Kálmány Lajos »Világunk alakulásai nyelvhagyományainkban« czimű értekezéséből a teremtésre vonatkozó népmondákat mutatta be dr. Borovszky Samu. A teremtésre vonatkozó mondáinkban főszerepet játszik az ördög, kinek kétféle alakja domborodik elő, t. i. előfordul mint ősmethologiai jelenség és később, mint keresztény értelemben vett diabolus.  A keresztény befolyás a demiurg-szellem helyére Szt. Pétert állította. Kálmány a nép ajkáról ellesett számos példákban mutatta be a demiurg szereplését, s értekezésében rendkívül érdekes világot vet ősmythológiánk ezen eddig nem ismert oldalára.”[13] A Szegedi Napló 1890-es karácsonyi számában Balassi Bálint egyik költeményének kutatásai során lejegyzett változatát tette közzé.[14] Ugyanebben az esztendőben jelent meg a Szeged népe harmadik kötete, amelyet a Szegedi Napló hasábjain Tömörkény István ismertetett, aki 1891 nyarától kezdett az újság munkatársaként dolgozni. A szerző munkásságát és a gyűjtemény megjelenésének körülményeit a következőképpen mutatta be: „Kálmány Lajos, a mi szorgalmas szegedi papunk fáradhatatlan munkásságának gyümölcse ez a harmadik kötet az ő neves könyvéből. Művének a szeged vidéki népköltés nagy gyüjteményének első és második kötete ismerős Szegeden, valamint ismerős az egész Magyarországon mindenütt, ahol csak ezzel az érdemes dologgal foglalkozni szeretők laknak. Nem lehet eléggé méltányolni Kálmány ez irányu működését, aki az egyre pusztuló népköltészetből megmenti és feljegyzi az utókornak azt, ami még belőle megmenthető. A Szeged népe harmadik kötetének megjelenését a megelőző kötettől nagy idő választja el, aminek, mint a szerző maga mondja a könyve egy helyén, többféle az oka. Ezidőszerint nem akar előhozakodni velük, de azt mondja, lesz még idő, amidőn leplezetlenül ki fogja mutatni a törekvéseinek gátakat gördítő személyeket. Feltünést keltő mondás ez. Hát van Magyarországon, Magyarország legmagyarabb vidékén olyan felsőbbség, amely (talán azért mert Kálmány pap) megakadályozni akarná azt, hogy valaki a magyar népköltést, költészetünk vadvirágait összegyűjtse? S ugylátszik, hogy van. S vajh ki ő, és merre van hazája, azt csak sejteni engedi a könyvnek e pár sora: »a csanádi egyházmegye kormányának szerencsés megváltozásával nagy a reményünk, hogy a jövőben több oly akadály, el lesz hárítva, melylyel a multban küzdenünk kellett«.”[15]

1892-ben Kálmány részese volt az óteleki lakosok megmozdulásának, akik a falu jegyzőjét annak nem megfelelő viselkedése miatt azzal fenyegették meg, hogy eltávolítják pozíciójából. Még inkább elmérgesítette a helyzetet az a körülmény, hogy a jegyző közbenjárására a járási főszolgabíró a helyi bírót függesztette fel, aki éppenséggel a helybeliek pártjára állt, s próbálta érdekeiket képviselni. Kálmány a felfüggesztés napján érkezett a településre, és nyomban véleményt is nyilvánított az ügyben. A jegyzőt arra figyelmeztette, hogy változtasson a viselkedésén, mert a lakosság ismét fellázad ellene. Azzal fenyegette, hogyha nem helyezteti vissza a bírót az állásába, akkor az ügyet a sajtóban is megszellőzteti.[16] Az „óteleki zendülésről” a Szegedi Híradó is beszámolt megemlítve Kálmány szerepét is: „Ivkovits Péter vizsgálóbíró a zendülés négy főkorifeusát: ifj. Fa Mihályt, Talpai Istvánt, Talpai Illést és Batki Pált letartóztatta. – Kálmány Lajos segédlelkészt, aki a zendülésnek állítólagos értelmi szerzője volt s akit Hertelendy Imre, a párdányi járás föszolgabirája ugy Dessewffy Sándor csanádi püspöknél, mint a nagybecskereki törvényszéknél feljelentett, Dessewffy püspök táviratilag rendelé magához Budapestre, az »Angol királynő« szállodába s ott meghagyta neki, hogy haladéktalanul jelentkezzék Hertelendy főszolgabirónál s kérje ki bocsánatát. Kálmány ennek következtében meg is jelent Hertelendynél s előadta, hogy a megyés püspök rendeletéből jött s a történetekért bocsánatát kéri. A főszolgabíró erre kijelentette, hogy a történteket ö is sajnálja, a feljelentést azonban hivatalos állásánál nem vonhatja vissza. Kálmányt egyébként a püspök már el is helyezte Ó-Telekről.”[17]

Forrásaink egyértelműen megerősítik Péter László azon megállapítását, miszerint a katolikus pap életének legmozgalmasabb, egyúttal legtermékenyebb esztendeje 1893 volt, amikor „harcba szállt” a szeged-rókusi plébánia elnyeréséért.[18] 1893 január elején a Dugonics Társaság ülésén Löw Immánuel olvasta fel „A csillagok nyelvhagyományainkban” című munkáját.[19] Kálmány érdekében megmozdult szinte az egész tudományos és irodalmi élet, különösen Herrmann Antal vállalt aktív szerepet a korteskedésben. Cikkeivel elsősorban tudományos érdemeit és országos elismertségét igyekezett hangsúlyozni, érveket szolgáltatva ezzel az illetékesek számára a Kálmány számára kedvező döntés meghozatalában. A katolikus pap fényképével ellátott cikket tett közzé a Vasárnapi Újságban, melynek szövegét pár nap késéssel a Szegedi Napló is leközölte. Április 24-én Herrmann Antalnak újabb írása jelent meg, amelyben németeleméri látogatásának tapasztalatait összegezte. A „Tudományos műhely a faluban” című cikkében beszámolt arról, hogy Kálmány és plébánosa, Szabó Ferenc elszigetelt helyzetük ellenére értékes tudományos tevékenységet fejtenek ki.[20] A választás előtt néhány nappal József főherceg Kálmányhoz írt levelét több sajtóorgánum, többek között a Szegedi Híradó is megjelentette, ami újabb nyomos érvéként szolgált volna a „nótás pap” mellett: „Tisztelendő uram! Az »Ethnologische Mittheilungen aus Ungarn« cimü folyóirat nézetem szerint a külföldön nagy fontossággal bir, mivel ott ismerteti a tudós-világgal hazánk lakóinak néprajzi viszonyait, melyekről eddig igen sok ferde nézet keringett. Ezért hazafias kötelességemnek véltem e lap élére állni mint pártoló kiadó. Herrmann Antal ezentúl is marad mint vezér-szerkesztő és az ő fölszólitása folytán fordulok tisztelendő uramhoz, mint a magyar néphagyományok legavatottabb gyűjtőjéhez és a magyar mythologia szorgalmas földolgozójához, azon kéréssel, szíveskedjék a nevezett lapunkat tovább is fölötte becses közreműködésével támogatni. Legnagyobb hálával maradandók kérésem teljesítése után tisztelendő uramnak őszinte tisztelője: József főherceg.”[21]  Kálmány Lajos nagyon nehezen viselte a kudarcot, kénytelen volt visszatérni káplánnak Németelemérre. Sértettségében még a Dugonics Társaságból is kilépett, amiről a Pesti Hírlap április 30-ai száma a következő módon számolt be: „Ujmódi elkeseredés: Kálmány Lajos annyira elkeseredett a Szegeden végbement rókusi papválasztás eredménye fölött, hogy a szegedi Dugonics társaság elnökéhez levelet intézett, amelyben kijelenti, hogy a társaságból kilép. Kálmány úgy okoskodott, hogyha őt a szegedi polgárság a papválasztásnál mellőzte, akkor az irodalmi társaság neki nem kell.”[22]

Kálmány csanádpalotai éveiről (1894-1910) a sajtóban minden bizonnyal több híradás is napvilágot látott, ahogyan ezek közül néhányat Miklós Péter is felhasznált a „nótás pap” munkásságának ezen korszakát elemző kötetében.[23] Mivel a 19-20. század fordulóján megjelenő makói újságok digitalizálása még nem történt meg, ezért az újabb említések feltárása csak módszeres áttekintésükkel lehetséges. Kizártnak tartom, hogy a Csanád vármegye székhelyén megjelenő sajtóorgánumok ne foglalkoztak volna valamilyen szempontból tevékenységével. 

A szegedi sajtóban Kálmány Lajos 1919. december elején bekövetkezett halála szolgáltatta az apropót arra, hogy tevékenységéről, munkásságáról ismét híradások jelenjenek meg. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen életének utolsó éveit szülővárosában szinte teljes elszigeteltségben töltötte. A Délmagyarország december 7-ei számában névtelen szerző tollából egy nekrológ látott napvilágot, ami a következő módon örökítette meg alakját: „Egy régi, érdemes magyar tudós halt meg pénteken este Szegeden, csöndben, elhagyottan, mint ahogy egész hosszú, munkásélete is maga volt a szerénység és zajtalanság. Kálmány Lajosnak hivták az öregségében Szegedre elvonult derék papot, aki a magyar nép költészetének egyik legbuzgóbb és legeredményesebb gyűjtője volt. Egész életét a hazai folklórisztikának szentelte, a nép ajkáról leste el meséit, dallait, balladáit, az ősi vallás és babonai maradványait. Mint ahogy nagy elődje, Dugonics András a szegedi példabeszédeket és jeles mondásokat ugy gyűjtögette ő lankadatlan kitartással és fanatikus lelkesedéssel a Szeged vidéki, csanádi és bánáti népmeséket és a nép képzeletének és érzéseinek örök értékű, soha el nem hervadó virágait. Gyulai és Arany népköltési gyűjteményei mellett az övé a leggazdagabb és a legtanulságosabb. Kálmány Lajos az elsők között volt, akik változatlan, eredeti formában közölték ezeket a népi kincseket. Ő fonetikai hűséggel adta vissza és őrizte meg számos kötetre menő gyűjteményei sorozatában a népmesék és népdalok klenódiumait. Kálmány Lajos az volt a hálátlan magyarságnak, ami Lönnrot Illés a finneknek. Több évtizeden át folytatta a gyűjtést, minden anyagi és erkölcsi erejét erre a nagy és áldozatos nemzeti munkára pazarolta, szegényen és elhagyatva, méltánylás és elismerés nélkül halt meg végül, hosszas szenvedés után, 67 éves korában. A koszorút már csak sirjára küldi a magyar kegyelet. Kálmány Lajos nem volt tagja egy irodalmi társaságnak sem, itt Szegeden, ahol hosszú évek óta élt, alig ismerték a gyermeteg lelkű, tiszta életű tudós öreget, akinek halála nagy vesztesége a magyar tudománynak. Könyvei többnyire Szegeden jelentek meg, a legutóbbi népmesegyűjteménye néhány év előtt.”[24] Paptársa és barátja, Várossy Gyula (1858-1926) 1919 karácsonyán ugyancsak a Délmagyarországban anekdotákat jelentetett meg, amelyek életének egy-egy mozzanatát örökítették meg. Tőle származik a „nótás pap” titulus is, amiről azt állította, hogy Kálmányt a nép illette ezzel az elnevezéssel.[25] A Délmagyarország 1920 január elején a hagyaték sorsáról is rövid tudósítást közölt. Ebből megtudhatjuk, hogy Sebestyén Gyula a Nemzeti Múzeum igazgatója és a Magyar Néprajzi Társaság elnöke megbízta Móra Ferencet azzal, hogy mentse meg a hagyatékot a közgyűjtemény számára.[26] 1921-ben a Dugonics Társaság felolvasó ülés keretében emlékezett meg alapító tagjáról, akinek a munkásságát Móra Ferenc „Nagy Sámán” című írásával idézte meg.[27] Az 1920-as években Móra volt az, aki a Délmagyarország hasábjain közölt tárcáiban foglalkozott személyiségével, gyűjtési módszereivel, halálának körülményeivel.[28] Tőle származik az „utolsó magyar sámán” megnevezés, amivel a Várossy Gyula által megalkotott „nótás pap” titulussal együtt az utókor előszeretettel illette Kálmányt.

A katolikus pap munkássága a különböző sajtóorgánumokban elsősorban születésének és halálának kerek évfordulói alkalmával került reflektorfénybe. Ilyenkor sorra jelentek meg életútját, tudományos tevékenységét méltató írások, amelyek gyakran hívták fel a figyelmet a hagyaték feldolgozásával kapcsolatos feladatok elvégzésére, illetve kéziratos műveinek megjelentetésére. Az életmű megismerése szempontjából fontos lenne áttekinteni azokat az eddig még nem digitalizált sajtótermékeket is, amelyek Kálmány működési területén jelentek meg, s minden bizonnyal beszámoltak tevékenységéről.  

Megjelent a folyóirat 2020. május-júniusi számában

Jegyzetek

[1] Péter László: Kálmány Lajos. Szeged-Pécska, Bába és Társa, 2008. 23. o.

[2] A Hon 1877. szeptember 8. 4. o.; Fővárosi Lapok 1877. október 25. 1172. o.; Magyarország és a Nagyvilág 1877. november 18. 736. o.

[3] Figyelő. Irodalomtörténeti Közlöny 1877. 2. 374. o.  

[4] Az ismertetésről lásd részletesen: Péter László i. m. 75. o.

[5] Simonyi Zsigmond: A pécskai nyelvjárás. In: Nyelvőr 1878. 7. 121-128. o.

[6] Az ismertetések tartalmáról és pontos bibliográfiai adatairól lásd részletesen: Péter László i. m. 79-81. o.

[7] Péter László i. m. 84. o.

[8] Szegedi Híradó 1883. március 24. 2. o., április 15. 2. o., április 24. 2. o., május 17. 2. o.

[9] Szegedi Híradó 1993. október 18. 2. o.

[10] Pesti Hírlap 1885. március 2. 5. o.

[11] Vasárnapi Újság 1885. március 8. 165. o.

[12] Szegedi Híradó 1886. január 29. 2. o.

[13] Szegedi Napló 1890. január 13. 2. o.

[14] Szegedi Napló 1890. december 25. 8. o.

[15] Szegedi Napló 1891. október 2. 3. o.

[16] Péter László i. m. 93-94. o.

[17] Szegedi Híradó 1892. március 30. 2. o.

[18] A választás előzményeiről, lefolyásáról és annak eredményéről lásd: Péter László i. m. 95-101. o.

[19] Szegedi Híradó 1893. január 4. 6. o.

[20] Szegedi Híradó 1893. április 24.

[21] Szegedi Híradó 1893. április 23. 5. o.

[22] Pesti Hírlap 1893. április 30. 5. o.

[23] Miklós Péter: Kálmány Lajos csanádpalotai évei. Makó, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége makói csoportja, 2003.

[24] Délmagyarország 1919. december 7. 5. o.

[25] Délmagyarország 1919. december 25. 2-3. o.

[26] Délmagyarország 1920. január 1. 6. o.

[27] Délmagyarország 1921. február 6. 3. o.

[28] Móra Ferenc: Keresem a szegedi nótát. In: Délmagyarország 1929. február 18. 2-3. o.; Az utolsó magyar sámán. In: Délmagyarország 1929. február 17. 2-4. o.