Benyik György: Szentiványi Róbert útkeresése Trianon után
Az első világháborút lezáró, a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban, 1920. június 4-én kötött békeszerződés – amely főleg Edvard Beneš cseh politikus és mások nyomására jött lére –végzetes volt Magyarország számára. A területvesztés nem csak magyarok millióit szakította el az anyaországtól, de alapvetően és sorsszerűen megváltoztatta a magyar oktatási rendszert, illetve a magyar katolikus és protestáns egyházi intézmények professzorainak életét. Sorsukra a Trianont követő határrendezések, az egyházmegyék működésének akadályoztatása[1] után a Tanácsköztársaság időszaka is negatív hatással volt. A baloldali politikai irányzatok alatt működő kormányok az állami és egyházi felsőoktatásból eltávolították a képzett papokat és szerzeteseket, a kis-Magyarország egyházainak külföldön lévő képzési intézményeivel előbb csak nehezítették, majd pedig lehetetlenné tették a kapcsolattartást. Mindezek a változások számos pap és tudós számára hányatott életet, esetenként kultúramentéssel összekapcsolt különös sorsot eredményeztek. Jó példa erre a Szegeden is működő Szentiványi Róbert (1880–1961) hányatott, mégis rendkívüli tudományos eredményeket felmutató élete. Jelen tanulmány az ő életrajzát próbálja feltárni, nem teljes sikerrel.
Szegedi szóbeli hagyomány
A régi szegedi bölcsészprofesszorok közül Dr. Ilia Mihály tanár úr őriz személyes emlékeket róla. Tőle tudom, hogy igen kedvelte Bársony István (1855–1928) vadász, író, újságíró könyveit, akinek mottója ez volt: „Ideálom a felséges természet.” Életében 44 kötete jelent meg. Ezekben közel 700 novella olvasható, de több mint 300 írása csak a korabeli lapokban lelhető fel. Szentiványi Róbert is sokat írt, méghozzá nagyon szép magyar nyelven – biblikus és ókortörténeti művek mellett újságcikkeket is publikált. Dr. Keserű Bálint, a régi magyar irodalom kutatója a gyulafehérvári könyvtár kéziratainak kutatása során került vele szorosabb kutatói kapcsolatba, ennek bizonyítéka az SZTE könyvtárban (Régi könyvek MS 464) lévő kéziratos katalógus 1958-ból[2]. (Levelezése, egyéb iratai és korrektúrái négy dobozban MS 440–466 jelzettel ugyanott.)
Szentiványi emlékezete Szegeden
Szentiványi Róbert Szegeden a móravárosi plébánián élt, igen egyszerű körülmények között. Azt kevesen tudják, hogy eltemetve is Szegeden van, a belvárosi temető IV, N/A, 9,678-as számú sírjában. Leginkább a Szentírástudomány című kézikönyvét ismerik (1913 GYFV), amely még ma is megtalálható antikváriumokban, hiszen többször is kiadták, többek közt Szegeden is. Jelen tanulmányunk a lexikonokból ismert életút hátterét igyekszik megvilágítani egyház- és teológiatörténeti, eseteként politikatörténeti utalásokkal. A cél, hogy Szentiványi Róbert életművét megvilágítsuk és további kutatásra motiváljuk az olvasót.
Rövid életrajz hiányosságokkal
Ritkán találkozhatunk olyan személyiséggel, akiről nem, vagy alig található fotó. Szentiványi Róbertről egyetlen fényképet sem láthatunk, az interneten fellelhető képek mind valamelyik munkájának címlapját, és nem őt magát mutatják. Az életrajzáról szóló tudósítások szinte kivétel nélkül a Magyar Életrajzi Lexikon cikkére épülnek és nagyon hiányosak. Eszerint Szentiványi Róbert (eredeti neve: Zeisinger Róbert József) (Budapest, 1880. december 11. – Szeged, 1961. szeptember 16.) magyar római katolikus pap, egyházi író, könyvtáros, bibliográfus, egyetemi tanár. Ezt a lexikoncikket sokban pontosítja Oláh Zoltán kutatása, amelyet vezérfonalnak tartunk az alábbi életrajzi ismertetéshez.[3]
Szentiványi Róbert – családja, később ő maga is igen mozgékony volt – több helyen kapta alap- és felsőoktatási képzését is. Az I-IV. osztályt a pesti piaristáknál, az V-VI. osztályt a pozsonyi Királyi Katolikus Főgimnáziumban, a VII-VIII. osztályt pedig az esztergomi bencés gimnáziumban végezte. Külföldi tanulmányait a bécsi Pázmáneum növendékeként kezdte, de itt csak egy évet tanult. Megismerkedett Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspökkel[4], aki segítette őt, hogy tanulmányait a római Collegium Germanicum-Hungaricum növendékeként a Szent Gergely Egyetemen folytassa. Rómában filozófiát és teológiát tanult 1899 és 1906 között. Nem ismert, hogy ki szentelte pappá, csak az, hogy Majláth püspök nevezte ki kolozsvári káplánnak és hitoktatónak. 1908 és 1919 között Gyulafehérváron tanár és a Batthyáneum könyvtár őre, majd igazgatója. 1919-ben rövid ideig Budapesten külügyi szolgálatot lát el.[5] 1920-ban a trianoni békediktátum következtében a román állam kiutasítja az ország területéről.1920–1921-ben Budapesten, az angolkisasszonyok Ward Mária Kollégiumában oktat,[6] 1922-től a Szociális Missziótársulat nővéreit tanítja. (Ezt követően a rendelkezésre álló életrajzi adatok többször ellentmondanak egymásnak, tisztázásuk további kutatómunkát igényel.) 1925–1929 között Szőllősgyörökön plébános (Balatonboglár 1929-től lesz önálló plébánia, s Varga Béla[7] az első plébánosa Boglárnak. Előtte Szőllősgyörökhöz tartozik.1924–1929 között pilisvörösvári adminisztrátor. A plébánia Historia Domus bejegyzése szerint ízlésesen felújíttatta a templomot. 1925-től a Glattfelder Gyula szeged-csanádi püspök P. Bíró (Xavér) Ferenc SJ kérésére a Szegedi Hittudományi Főiskola tanárává nevezi ki, de szeretné megtartani plébániáját is. Ebben az időben is tartja a kapcsolatot Erdéllyel és Majláth püspökkel, aki igyekszik közbenjárni érte a székesfehérvári püspöknél. A plébániához való ragaszkodásának oka az, hogy a tanári fizetés nagyon alacsony, amit Glattfelder püspök úgy orvosol, hogy 1000 pengő rendkívüli pótlék kifizetését engedélyezi számára. Egyes források szerint már 1924-től a szegedi bölcsészkaron magántanár. 1930-tól a Szegedi Hittudományi Főiskola tanára, lehet hogy több részletben is. Szeretne visszatérni Erdélybe, 1941-től Kolozsváron az egyháztörténet előadója. Ez az adat nagyon bizonytalan. (ekkor már Márton Áron[8] igazgatja az egyházmegyét). Müller Lajos SJ[9] sajnálattal bocsátja el, és az elbocsájtó levelében ezt írta. „12 éven át a legnagyobb önzetlenségével látta el nehéz feladatát. Tudományosságával, papi lelkületével és forró hazaszeretetével a kispapoknak saját személyében a legmagasabb formában mutatta meg a követendő papi eszmét.” 1945-ben ismét távoznia kell Erdélyből 1944–1950 között Zircen tanított, de erre még nem találtunk okmány szerű bizonyítékot. Ezután Szegeden, a móravárosi plébánián élt 81 éves koráig, 1961 szeptember 16-án bekövetkezett haláláig.[10]
Egyetemi almanach és kari jegyzőkönyvek
Az 1996-ban megjelent Szegedi egyetemi almanach 1921–1995 I. című kötet 204. oldalán szerepel Szentiványi Róbert. Közlik a születési és halálozási időt (1880. december 11. – 1961. szeptember 16.), hogy Bécsben a Pázmáneumban, majd Rómában a Gergely Egyetemen tanult, 1905-ben szerezte meg a hittudományi és bölcsészdoktori fokozatot, illetve hogy 1924. március 21-én a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen „Középkori latin könyvírás különös tekintettel Magyarországra” témában egyetemi magántanári címet nyert. Felsorolják néhány fontosabb publikációját is. Arról azonban semmit nem írnak, hogy melyik tanszékhez kapcsolódott. Ez azért furcsa, mert a kötetben minden más személynél pontosan feltüntetik, hogy mettől meddig, melyik tanszéken, milyen beosztásban dolgozott.
A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar kari tanácsülési jegyzőkönyveiben 1923–1940 között hét alkalommal, az Egyetemi Tanács jegyzőkönyveiben 1927–1938 között öt alkalommal szerepel a neve.[11]
A jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy az egyetemi magántanári címre Csengery János klasszika-filológus[12] és Erdélyi László OSB,[13] a Magyar Művelődéstörténeti Tanszék vezetője terjesztették fel a kar 1923. december 13-i IV. rendes ülésén. Tehát az 1924–1945 közötti magántanársága elsősorban Erdélyi Lászlónak köszönhető. Az 1945 utáni jegyzőkönyvek nincsenek rendezve és digitalizálva, ezért az 1945 utáni iratokban nehéz további nyomot találni.
Magyar papok képzése Bécsben
Szentiványi Róbert életéről kevés adat maradt fenn, ifjúkorának bemutatása is további kutatómunkát igényelne. Tudjuk, hogy szülei Zeisinger József kőműves és Vitkay Ida voltak. Középiskoláit Budapesten, Pozsonyban, Esztergomban és Bécsben végezte el. Azt nem jelzik a lexikonok, hogy hol és mettől meddig, ahogyan azt sem, hogy kik voltak a tanárai. Az is kérdéses még, hogy miként lett az erdélyi, feltehetően a gyulafehérvári egyházmegye kispapja. Tudjuk azonban, hogy 1899. október 27-én a Collegium Hungaricum – közismertebb nevén Pázmáneum – tanulója lett Bécsben, majd a Pápai Gergely Egyetem hallgatója Rómában. Ez a két állomás jelentős hatással volt életére és kutatására is.
A Pázmány Péter nevével fémjelzett kollégium alapítása a Trentói Zsinat egyik hatása volt. Beke Margit kitűnő dolgozata a Pázmáneum bemutatása során feltárja annak a katolikus papi elitképzésben betöltött szerepét.[14] Ahhoz, hogy jelentőségét megértsük, röviden tekintsük át a magyar vonatkozású külföldi egyházi felsőoktatási intézményeket. Külföldi katolikus felsőoktatási intézmények, kollégiumok több helyen voltak. Többek közt említést érdemel a Szondy Pál (1534–1558) esztergomi kanonok, c. rosoni püspök által 1558-ban Bolognában alapított, a zágrábi káptalan felügyelete alatt álló Collegium Croaticum–Hungaricum. Ezen túl jelentős volt a Szántó/Arator István által létrehívott és XIII. Gergely pápa (1572–1585) által jóváhagyott intézmény (amely ma is létezik Német–Magyar Kollégium néven). Azért szándékozott a kispapképzést külföldre vinni, mert a törökök folytonos harca békétlenséget szült az országban. A pápa a pálosok birtokában lévő Santo Stefano Rotondo templomot és a mellette lévő kolostort jelölte ki a kollégium számára. A kollégiumot 1580-ban egyesítették a német intézettel Collegium Germanicum–Hungaricum néven. (Beke 16–17).
A Pázmáneum első alapító okmányát Pázmány Péter esztergomi érsek (1616–1637) állította ki 1619. január 1-jén, amelynek értelmében átadta az esztergomi káptalannak az 1618-ban vásárolt Kollonich-féle házat Bécsben. Első prefektusa Kőszeghy János esztergomi kanonok volt. 1623. szeptember 20-án újabb alapítólevél született, amelyben Pázmány bíboros a bécsi jezsuitákra bízta a kollégiumot, amit nem adhattak el. Az intézet működését azonban Barkóczy Ferenc esztergomi érsek (1761–65) az esztergomi bazilika építése kapcsán gyakorlatilag megszüntette. Így adódhatott, hogy II. József (1780–1790) idején eladják az intézetet a császárnak, majd kártalanításként másik helyszínen indult újra.
Végül a sötét és zavaros évek után a Szentiványi Róbert által megismert Pázmáneum újraindulása és működése 1803–1900 közé esik. Azonban ez az időszak, amely Ferenc József császár (1848–1916), majd magyar király idején kezdődik, az Osztrák–Magyar Monarchia császárai kultúrharcának időszaka, amely a római nevelésű papok ellensúlyozását célozza. A császár mint apostoli király, több nemzeti vagy a birodalmi érzületet erősítő egyházi rendelkezést hozott. 1853-ban a gyulafehérvári-fogarasi és a zágrábi püspökséget érseki rangra emelte, és létrehozta a lugosi és szamosújvári püspökségeket. Az uralkodó komoly lépéseket tett a paphiány megszüntetése érdekében. Hazánkban a generális szemináriumok eltörlése óta az egyetemeknek nem volt teológiai kara, ezért 1804-ben Pesten felállította a Központi Szemináriumot, ahová minden egyházmegye küldhetett növendéket. A teológián nem sikerült egységes oktatási rendszert kidolgozni a 19. század első felében, ezért egységes tankönyv sem volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosában, Bécsben lévő Pázmáneum ilyen egyházpolitikai helyzetben indulhatott újra. Szerepet játszott az intézmény visszaállításában a császárnak Rómával való szembenállása is, amelynek eredményeként a 18. századi római germanikus neveltetésű főpapokat a 19. század második felétől már a pazmaniták váltották fel. Beke Margit dolgozatában idézi a szeminárium feladatát meghatározó dokumentumot: „A szemináriumok feladata valójában kettős, egyrészt az egyházi ifjúság “szent háza”-ként a tökéletességre való törekvés elsajátításának a helye − amelyet a napirend biztosít − másrészt a tudományokra való felkészülés színtere is, hogy majd, mint felszentelt pap Isten titkának végrehajtójaként a nyájak pásztora, a népek atyja, a hívek példája és közvetítő legyen ember és Isten között.[15] I. Ferenc császár rendelkezése értelmében 1813. július 1-jén a Pázmáneum általános szemináriummá alakult, aminek következtében abba nem csupán az esztergomi egyházmegyéből vettek fel növendékeket, hanem más magyar, erdélyi és horvátországi növendékek is tanulhattak Bécsben. Amilyen örvendetes volt ez a változás a magyar papság számára, annyira nyomorúságos helyzet alakult ki az intézetben, annak ugyanis az anyagi helyzete nem javult megnövekedett feladatának megfelelően. Fenntartása ugyanis jórészt az esztergomi egyházmegyére hárult, bár a kispapok nem csak ebből az egyházegyéből tanultak itt.
Szentiványi Róbert ilyen helyzetben kerül ebbe az intézetbe, amely nem jelent gondtalan életet, de nagy lehetőséget nyújt a kitűnő képzésre. Mivel a bécsi egyetemen a klasszika-filológia és a héber nyelv tanítása erős volt, illetve a német kritikai bibliatudomány nagy hatással volt ez egyetemre, a pazmaniták ezt a tudományos szellemet hozták haza.
Szentiványi Rómában
Nem szabad azonban a Szentiványi Róbertet ért szellemi hatásokat csak a bécsi Pazmáneumra korlátozni, hiszen – Majláth püspök segítségével – Rómában több éven át a Collegium Germanicumban lakott, és a Pápai Gergely Egyetemen tanult. Ez az időszak – XIII. Leó pápasága – korszakalkotó volt a modern biblikus tudományok számára, ugyanis a Providentissimus Deus kezdetű enciklikája (1893)[16] enyhítette a biblikus kutatás ellenőrzését. Egyébként ő nyitotta meg a vatikáni levéltárakat a kutatók számára (1881), emellett megreformálta a bencés és a ferences rendet is, valamint megújította a keresztény bölcseletet Aquinói Szent Tamás szellemében.[17] Ezt követte gyakorlati lépésként az Aquinói Szent Tamás Pápai Akadémia alapítása[18], és Tamás műveinek kritikai kiadása: (Editio Leonina). Mindezek a változások a római pápai egyetemekre is pozitív hatással voltak.
A szentírástudomány tankönyve
Szentiványi széleskörű műveltségnek és biblikus szemléletének legékesebb dokumentuma A szentírástudomány tankönyve című, 800 oldalas írása, amely nem csak a legismertebb munkájának, hanem fő művének is tekinthető. Különös, hogy ennek ellenére a budapesti teológián nem nagyon reflektáltak rá, és sohasem hívták meg tanítani Budapestre a teológiai fakultásra[19]. Ennek ellenére ezt a munkáját 1914–1936 között négyszer is kiadták, majd 1942-ben Szegeden is megjelent.
Ez az egykötetes bibliai bevezető három egységből áll. Az első egység a bevezetés után a szentírási segédtudományok bemutatásával kezdődik (9–43), ezt Szíria és Palesztina története követi (44–63.), majd Izrael népének ókori története Ábrahámtól a hellenista korig (64–88). Majd vallási csoportok leírása (88–92), Róma és a Hasmóneusok kapcsolata (92–100), Júdea, római tartomány története – ebben különösen hosszan foglalkozik Keresztelő János történetével (100–121). Végül a késő monarchia történetében szól a római helytartókról (121–126), illetve a zsidó háborúról (127–131). Meglepő, hogy milyen részletesen és milyen gazdag bibliográfiával mutatja be az egyes témákat. Az ókori Egyiptom, Mezopotámia, Irán, Kis-Ázsia ókortörténete az első nagy panel (132–180), majd a bibliai nyelvészet kapcsán komplett héber, arám és görög nyelvtankönyvet kapunk (181–240). A harmadik egység az ókori művelődéstörténet. Izrael testi, technikai és szellemi kultúrájának bemutatása szintén gazdag német hivatkozási anyagot tartalmaz. A bibliai régiségtudomány főleg a szakrális régiségekre koncentrál, mint például a szent sátor, a salamoni templom és a zsinagógák (241–322). A témát kiegészíti a bibliai paleográfia, a héber, görög és latin írás és kódex anyagok bemutatása (323–347). A bibliai irodalomtörténet keretében tárgyalja a sugalmazástant (349–372), a bibliai könyvek kánonját (373–398), a szövegtörténetet (398–414) és a régi bibliafordításokat, benne az arám targumokat, a szamaritánus Pentateuchust, a szír, kopt, etióp, örmény és ólatin fordításokat (414–433), valamint a Vulgatát, (433–439), de kitér a magyar bibliafordításokra is (439–446), végül röviden listázza a poliglott Bibliákat is (446–447).
A második egységben a részletes bibliai irodalomtörténet keretében tárgyalja az ó- és új-szövetségi könyvek keletkezését, a honfoglalás előtti irodalomhoz sorolva Mózes könyvét. Érdekes, hogy a közismert forráselméletek helyett csak arról beszél, hogy „különböző kútfőkből” (455) jött létre a könyv. Azt a középkori technikát alkalmazza, hogy ugyan elítéli a maga korában a katolikus egyházban veszélyesnek tartott nézeteket, de mégis ismerteti például Spinoza tételeit (455). De idézi Richard Simon, Jean Astruc, valamint William Eichhorn és Julius Wellhausen munkáit is, akik ekkor katolikus körökben nem kívánatos szerzők voltak. A teremtéselbeszélés kapcsán idézi a Gilgames-eposzt (466) a Ter 7,10–8,14-ben leírt vízözönnel kapcsolatban. Sőt óvatosan ugyan, de kitér az ókori irodalom bibliai írókra gyakorolt hatására is (469). A hatnapos teremtéstörténettel kapcsolatban úgy kerüli ki a természettudományos és bibliai keletkezéselmélet konfliktusát, hogy a Biblia többet mond, mint az anyagi világ keletkezése (473), de Immanuel Kant és René Descartes világképét is összeveti a bibliaival (474). Hosszasan tárgyalja az első asszony teremtését, hogy vajon történeti vagy allegorikusat eseményt ír le? Szépen ismerteti a konzervatív és a modern tábor érveit is (484). A honfoglalás utáni irodalomhoz sorolja Józsue, a Bírák és Rúth könyvét (499–510). Az izraelita irodalom virágkorának tartja a bölcsességi könyvek és a zsoltárok mellett a próféták írásait, Izajás igaz-címűsége mellett érvel (539), homályba hagyva, hogy ezt miként érti. A megszállás kora irodalmának tartja a Királyok, Tóbiás és Judit könyvét. Külön és hosszan tárgyalja Jeremiás könyvét (500–). A perzsa korba helyezi a Krónikák és Ezdrás–Nehemiás könyvét, a hellenizmus korába a két Makkabeus könyvet, a Prédikátor, valamint „Jézus Siráh” ivadékának könyvét (595), illetve a Bölcsesség könyvét.
A részletes bevezető újszövetségi része a „zsönge” egyház (602) sugalmazott írásaival kezdődik. A kánoni sorrendben mutatja be Máté, Márk, Lukács és János evangéliumát, meglepő filológiai igényességgel – például Claudius császár levelét eredeti görögből idézi (632). A szinoptikus kérdés tárgyalásánál a két „kútfő” elméletet is ismerteti (538.). Az Újszövetég bemutatása Pál leveleivel folytatódik, és csak a legvégén ismerteti János evangéliumát, illetve a többi Jánoshoz kapcsolódó iratot. Ebben a fejezetben a szövegkritika az átlagosnál nagyobb terjedelemben tárgyalt téma (707–710). Igen értékes anyagot tartalmaz a szentírási értelmezéstan (hermeneutika) (719–745), külön fejezetet szán a katolikus Szentírás-értelmezés szabályainak. De talán a legértékesebb és a maga korában eléggé ritka, hogy a Szentírás-értelmezés történetének külön fejezetet szán (750–767), kitérve benne a protestáns 18. századi elméletekre, gazdag bibliográfiával támasztva alá állításait. Sőt Moses Mendelssohn és más zsidó értelmezők koncepcióinak bemutatására is nagy figyelmet fordít. Praktikus a záró fejezet a Biblia olvasásáról és tanításáról (786). A kötethez gazdag kronológiai táblázat, tárgy- és névmutató is tartozik. Ebből világos, hogy Szentiványi alaposan ismerte kora biblikus szakirodalmát. Manapság ilyen kézikönyvet, amelyet ő egyedül jegyez, több főből álló munkacsoport hoz létre.
Konzervatív fordulat a teológiában
Amig Szentiványi Róbert római tartózkodása alatt a „nyitott teológia” művelésére kapott indíttatást, addig működésének nagy részére rányomta bélyegét a modernizmus elleni küzdelemből adódó szellemi bezárkózás és polémia a katolikus egyházban. A Batthyáneum igazgatójaként a könyvtár gazdag patrisztikus anyaga könnyen elérhető volt számára, ezért rengeteg pontos idézetet találhatunk könyvében. A gazdag irodalmi utalások azért lehetettek nem csupán tudományosan értékes utalások, hanem bátor vállalkozás is, mert a könyv megírásának idején X. Pius pápa (1903–1914) modernizmus elleni Pascendi Dominici Gregis kezdetű enciklikája (1907) erőteljesen éreztette hatását a magyar biblikus publikációkon. Ezért ennek a kornak a magyar katolikus biblikusai vagy jámbor elmélkedéseket írtak, vagy kerülték a tudományosan vitatott kijelentések írásba foglalását. A fenti enciklika megfogalmazásban a pápa legnagyobb segítsége Joseph Lemius (1860–1923) francia jezsuita[20] filozófus volt[21], aki főként Alfred Loisy[22] francia római katolikus modernista teológus munkásságát vette kritika alá.[23] Többek közt kritizálja Loisy azon nézeteit, miszerint a Tóra mai formájában nem Mózes korában keletkezett, Izajás könyve különböző korokban élt szerzők műve, a Genezis első öt fejezete nem szó szerinti történetként értendő. Később Loisy szembefordult Mária szűzi szülésének és Jézus feltámadásának katolikus tanításával is, illetve be akarta vinni a katolikus teológiába a Kant-féle agnoszticizmust és a Hegel-féle filozófia fejlődési elméletét is. Érdekes módon ezek a nézetek kedveltek voltak a pesti növendékpapság körében.[24]
Az enciklikával kapcsolatban a legkeményebb kritikát Joseph Blenkinsopp (1927–), a kanadai University of Notre Dame professzora fogalmazta meg,[25] főleg a hangvétele és a személyeskedések miatt. Az enciklika egyházpolitikai hatása, hogy a katolikus papokat az ún. „antimodernista eskü” letételére kötelezték.[26] Sőt a pápai hittani kongregáció mellett létrejött egy speciális pápai bizottság, amely a biblikus publikációk számára adott irányadó utasításokat és tudományosan követendő állásfoglalásokat. Ebben az időben sorra születtek a Pápai Biblikus Bizottság[27] döntései, amelyek ugyan nem tévedhetetlen nyilatkozatok voltak, mégis ezek követésére kötelezték a katolikus biblikus tudományok művelőit.[28]
A könyvtáros és szövegkutató
Szentiványi Róbert munkásságát meghatározta az a tény, hogy évekig a Batthyáneum igazgatója volt, és antik magyar kéziratok és nyomtatványok közelében élt. Elegendő, ha csak felületesen rátekintünk ilyen jellegű publikációira: A rúnák eredete (1926); A régi byblosi feliratok és az ABC keletkezése (1927). Ezek a munkák a bibliai szövegtörténet kutatásával állnak kapcsolatban, és a saját koruk tudományos szemléletét tükrözik.
Igen nagy jelentőségű a Batthyáneumban található kéziratok katalogizálása és közzététele, amely a régi magyar irodalom kéziratanyagának megmentését szolgálta. Ennek az anyagnak legismertebb munkája a Catalogus incunabulorum Bibliothecae Batthyányanae: Museum Batthyányanum Albae in Transsilvania fundatum anno 1798: in memoriam Roberti Szentiványi 1965. Ez a munka jelenleg a Szegedi Klebelsberg Könyvtárban található.
Batthyáneum (latin nevén Biblioteca Batthyaniana). Az intézményt gróf Batthyány Ignác erdélyi római katolikus püspök alapította 1798-ban. Egyedülálló tudományos gyűjtemény Gyulafehérváron, amelynek tulajdonjogát a román állam mind a mai napig vitatja. Az első tudatos provokációra a trianoni diktátumot követő huszonegyedik, háborús évben – amikor Dél-Erdély nem térhetett vissza, és román uralom alatt maradt – került sor a román állami hatóságok részéről. Márton Áron püspök azonban nagyon határozottan kifejezte az egyházmegye tulajdonjogához és a könyvtárhoz való ragaszkodását. Az intézmény a romániai műemlékek jegyzékében az AB-II-m-A-00098 sorszámon szerepel.
A gyűjtemény méreteit jól tükrözik az alábbi adatok: A teljes gyűjtemény hatvanezer kötetet tesz ki, 927 kötetnyi kézirat és kódex, valamint 565 – sok esetben Batthyány püspök által a Felvidékről gyűjtött és vásárolt – ősnyomtatvány található. Ebben a könyvtárban őrzik a Románia területén található középkori latin kódexek 80%-át. Bibliagyűjteménye hatszáz kötetes. A kódexgyűjtemény legértékesebb darabja a Codex aureus, a lorschi bencés apátságban, a 800-as években írt Máté- és Márk-evangélium. A Gyulafehérvári-kódexben maradt fenn a Gyulafehérvári Sorok[29] elnevezésű magyar nyelvemlék (1310–20). De itt őrzik a Döbrentei-kódex eredetijét[30] és a Batthyány-kódexet,[31] a legrégebbi ismert magyarországi kéziratos protestáns énekeskönyvet is. A könyvtár őrei[32] között szerepel Szentiványi Róbert is.
Szentiványi Róbert, történeti monográfiák írója
Úgy gondolom, hogy a professzornak és könyvtárőrnek ez a munkássága a legkevésbé ismert. Elsőként a Történelmi dolgozatok[33] című tanulmánykötetet érdemes áttekinteni. A 247 oldalas mű négy egységre oszlik. Egyháztörténeti tanulmányok, jórészt ókeresztény teológusok és a biblikus kutatással összefüggő személyek munkásságának élvezetes esszészerű bemutatása, amely mind a mai napig hiánypótló tanulmány a reformáció korabeli katolikus biblikum történetéhez. Különösen érdekesek például az Antióchiai Szent Ignác (35–107), Cassiodorus Senator (487–583), Petrus Comestor (1100–1179), Alfonso Salmerón (1515–1585), Juan Maldonado (latinosan Maldonatus, 1533–1583), Cornelius a Lapide (Cornelis van den Steen, 1567–1637), Francesco Patrizi (1529–1597) vagy Louis Billot (1846–1931) életéről szóló bejegyzései. De igen figyelemreméletó Pázmány és Prohászka című tanulmánya is, amelyben a két magyar teológust veti össze, mivel Pázmánynak is, Prohászkának is kitűnő iskolázásban volt része Rómában. Szentiványi ennek illusztrálására idézi Horatiust: „Romae nutriri mihi contigit atque doceri”. Egyedülállóan tárja fel Pázmány klasszikus műveltségének nyomait, hogy mennyire kedvelte Seneca, Horatius, Iuvenalis írásait, és emellett olvasta a modern világnézet formálóit is. A klasszikus párhuzamos életrajzok mintájára írja meg a két író, két szónok, két politikus, két ember gazdag irodalmi utalásokkal tűzdelt tanulmányát.
A tanulmányok második csoportja ritkán tárgyalt paleográfiai témákkal foglalkozik, köztük A rúnák eredete (120), amely inkább tanulmány, mint esszé, gazdag irodalomjegyzékkel. A rúnaírás egyedülállóan alapos elemző bemutatása és történetének felvázolása. Tudni kell, hogy a rúnaírás kifejezés azokra az egymással szoros kapcsolatban álló ábécékre vonatkozik, amelyeket korábban a germán nyelvek írására használtak, Skandinávia és a Brit-szigetek keresztény hitre térítése előtt, illetve egy rövid ideig a térítés után is, a már említett területeken. A skandináv változatokat futhark (vagy fuþark, az ábécék hat első betűjéből: F, U, Þ, A, R, K), az angolszász változatot pedig futhorc néven is ismerik.
Izgalmas a Codex aureust (134–176) bemutató írása is. Erről a témáról Gyárfás Tihamér szerkesztésében a Batthyáneum I. kötetében, 1911-ben jelent meg először Szentiványi tanulmánya, a jelen változat ennek átdolgozott és talán részletesebb változata. A téma fontossága miatt kicsit részletesebben mutatjuk be a kódex történetét.
Ennek a kódexnek legendás előtörténete van, és mint a Batthyáneum legismertebb darabja mind a mai napig hányatott történetet tudhat magának. Az már különös, hogy a kódex leírásának részletes magyar[34] és német[35] publikációja csak másodlagosan szerepel a Codex aureus irodalmában.
Röviden a következőképpen foglalhatjuk össze történetét[36]: A borjúbőrből készült pergamenre arany tintával írott kódex neve a tinta színe után Arany Kódex, amely a 800-as években íródott. Vásárlás útján Migazzi Kristóf Antal bécsi hercegérsekhez került a kódex részlete, amely a harmincéves háborúban kifosztott Heidelberg melletti Lorsch kolostorából hadizsákmányként érkezett Bécsbe. Tőle jutott 1782-ben Batthyány Ignác erdélyi püspök gyulafehérvári könyvtárába, amelynek egyik legértékesebb kincsévé vált. A nagyon értékes karoling evangeliárum (többnyire díszes kivitelű könyv, amely a misén felolvasásra kerülő evangéliumi szövegeket tartalmazza), a középkori könyvfestészet remeke. Ma a gyulafehérvári Batthyáneumban található kódexrészlet Máté és Márk evangéliumát tartalmazza. Nagy Károly halála után a kódexet a hesseni Lorsch kolostorának adományozták. Innen a történelem viharai során négy részre válva, három városba és négy múzeumba kerültek a kódex részei. Jelenleg a felső fedél a londoni Victoria and Albert Museumban található, az alsó fedele a vatikáni Sacro Museo-ba került, Máté és Márk evangéliumának szövegrészeit a romániai gyulafehérvári Batthyáneumban, míg Lukács és János szövegrészeit a vatikáni Apostoli Könyvtárban őrzik. A kommunista Romániában ez a kódex volt az ország nemzetközi kölcsöneinek fedezete. A román hatalom az 1960-ban elkobzott könyvtárat ugyanis teljes egészében magáénak tekintette, amelyet először a Román Akadémia, majd a nemzeti könyvtár részlegének nyilvánított. Szerencsére a kódex a nemzetközi irodalomban is nagyon jól ismert.[37]
Olvashatjuk még Szent Lukács evangéliuma latin kódexe a 10. századból (157) című dolgozatot is, amely szintén a Batthyáneum egy értékes kódexét mutatja be, szintén a Migazzi-féle gyűjteményből: S: Lucas Evangelium M.S. A kézirat 70 folióból áll, 238×190 mm-es lapok, egy hasábban általában 21 sor és 35-42 betű van. Jó minőségű fekete tintával van írva, de a fejezetszámok aranyozottak. Ezután a betűkészlet sajátosságainak leírása következik. Az elején egy 11. századból származó levél, amely csak Lukács evangéliumából közöl szakaszokat, melyet a szerző a 161–166. oldalakon részletesen felsorol. Az evangélium töredékeit valószínűleg liturgikus használat céljából másolták össze, ezért evangéliumos könyvnek (evangeliarum) nevezhetjük. A hildensheimi könyvtárban lehet találni hasonlókat (167). A szöveg a Nagy Károly idején keletkezett reformált latin szöveget tartalmazza. A vulgata recensio 11. századi tanúja, amely a Karoling-kori szövegre épül. Szentiványi ezen dolgozatát is jelentős mennyiségű szakirodalommal támasztja alá.
A könyv harmadik része terjedelem és műfaji vonatkozásában is nagyon különböző munkák gyűjteménye. Úgy tűnik, a szerző minden éppen elkészült rövidebb vagy hosszabb írását ide gyűjtötte.
Ezt követően ismert magyar szentekről olvashatunk rövidebb tanulmányokat: Szent Istvánról (197), Szent Imréről (198), Szent Lászlóról (199), Szent Erzsébetről (200), Margita fidelisről (200–202) Elsdori aranylevelecskéről (202) szólva Magyarországi Erzsébetnek a kódex- és képíró irodalomban megjelenő történetét követi. A Pastor melliiluus című írása (294) legnagyobb támogatójának, Majláth Gusztáv erdélyi püspöknek állít emléket. A Paster fidelis Glattfelder Gyula püspökről emlékezik meg, aki hasonlóan hányatott életét élt, mint Szentiványi Róbert. Igen érdekes Az egyházmegyék határmegállapítása című cikke, amelyben a Trianon által szétszakított egyházmegyékben jelentkező adminisztratív problémákról ír.
Mivel Szentiványi Róbert Pilisvörösvár és Szőllősgyörök plébánosa is volt, az utóbbi helységhez tartozó Balatonboglár történetét is megírta esszészerű emlékezésben. A kötet ezen írásai már átvezetnek Szentiványi újságíró tevékenységébe. Érdekes beszámoló a Repülés Gyulafehérvári című publicisztika, amelyben ebben a történeti városban megjelent repülőtér és repülés kapcsán írt. Nem meglepő, hogy ezután a Ki szerkesztette az első gránátvetőt? című írás következik. Érdemes még megemlíteni az Apróságok Görgey Arthur életéből című írását. Ezek átvezetnek bennünket Szentiványi publicisztikájához.
Újságírói morzsák
Úgy gondolom, hogy Szentiványi teljes újságírói tevékenységének bemutatása meghaladná ezen tanulmány kereteit. Cikkei különböző lapokban jelentek meg Magyarországon és Erdélyben is. Érdekes lenne ennek részletes feldolgozása és elhelyezése a Trianon utáni magyar publicisztikában. Erre most nem vállalkozhatunk. Egyébként is Szentiványi újságírói témaválasztása igen széleskörű, ami azért meglepő, mert egy ókortörténész biblikusról nem gondolnánk, hogy a napi politikai és gazdasági kérdésekben is ennyire otthon van. Politikai nézetei, Erdély iránti elkötelezettsége leginkább A románok concordatuma[38] című írásából válik világossá.
Amikor egy filológiai megjegyzést tesz, azt is nagy gonddal dokumentálja. Álljon itt egy rövid közleménye, melynek címe: Adatok a magyarországi latin szókincshez.
Azt hiszem, mindnyájunk kötelessége kódexeink és okleveleink szókincséből legalább szemenkint gyarapítani Bartal nagy szótárának anyagát s ezért ezúttal magam is az alábbi két adattal járulok hozzá: 1. A glosszákat tartalmazó híres Gyulafehérvári codex fol. 128a col, I. 11. sorában rendelkezik a barátok provinciálisa, hogy N. jelöltnek adassék a „capero”, „eidem imposito caperone”. A capero szót Bartal nem említi, Du Cange azonban tud róla (capero = caparo). Jelentése körülbelül annyi, mint a csuklyáé. Eredete a román nyelvekben otthonos capa-ban keresendő. 2. Egy ismeretlen eperjesi mester 1638 szeptember 15-én Medgyesi Pálhoz, öreg Rákóczy György udvari papjához írott levelében egy kaién-, dáriumról tesz említést, melyet „inter plures occupationes bizony csak cursim et per hamaritudinem” fordított deákból. Ezt. a magyar tőből képzett latinos „hamaritudo” szót Du Cange természetesen nem ismeri, de Bartal sem tud róla. Míg a „capero” a magyarországi latinság vendégszeretetének tanusága, a „hamaritudo” e latinság merészségét bizonyítja. (Gyulafehérvár) Dr. Szentiványi Róbert.
A mi vasúthiányunk. 1916. április 1.
Már békében is éreztük az egyetlen sínpár nyomorúságát. A háború pedig nyilvánvalóbbá tette azt. Kárát vallottuk a mozgósítás elején, amikor Nagyváradra kellett felvinni a brassai honvédeket, hogy eljuthassanak a Dnyeszter mellé. Kárát vallotta Conrad is tavaly februárban, amikor kitűnően használhatta volna a szamosvölgyi vasút kettős sínpárját. S még inkább megsínylettük volna ezt a szegénységet, ha már az időtájt kellett volna Románia ellen mozgósítanunk.
A földi gáz és Gyulafehérvár. 1916 január 29. Nem csak a természeti kincsről beszél, hanem arról is, hogy miként mozdulnak meg ennek kapcsán a pénzügyi befektetők.
Földi gáznak nem pedig földgáznak hívjuk magyarosan azt az istenadta, mérhetetlen kincset, mely ezernyi szelepen át már számos éve pöfög, sistereg használatlanul kifelé az erdélyi medencéből a nagy levegőégbe. Gazdaságos kihasználásától mindmáig húzódozott az idegenben annyira fürge és vállalkozó pesti tőke. Mikor megérkezik végre a Deutsche Bank kezében a külföldi ösztöke, megmozdul ellene a Hitelbank, sőt a Kereskedelmi Bank feje is szembefordul magasrangú igazgatótársaival. Szónokol ellene egy pesti mérnök, akit nem óhajtottak a gázvezeték megalkotásába bevonni, ellene szól Kolozsvárt Apáthy István is, az ízig-vérig önzetlen magyar professor ember, akinek szerencsétlenségére téves adatokkal szolgáltak.
Az erdélyi patrióta magyar szólal meg az Erdély védelme című. cikkében. 1916 december 23. Egyet azonban nyomatékkal hangsúlyozunk:
…a romániai hadjárat igazában magyar feladat és magyar érdek. Augusztus óta kedvetlenül látjuk magyar fiainkat akár Vilna előtt, akár a Karszton Trieszt védelmében. Jogunk és kötelességünk az otthonunkért való harc. Ezt nem valami módosítható törvénycikk, hanem a nemzeti élet elévülhetetlen codexe írja elő. S ha honi rögöt védhetünk, Sí nem jutunk abba a kellemetlen helyzetbe, hogy rövidlátó és hosszúujjú szövetségesek, fosztogatás közben azzal vigasztalnak: „Köszönjék meg, hogy felszabadítottuk Erdélyt!
Újságírói retorikáját jól tükrözi Exurge című, 1916. április 22-én megjelent cikke:
De azt kell kérdeznünk, hogy a vérvesztésben gyöngülő — nem mondjuk, hogy tervszerűen fogyasztott − de százados csatározásban szükségképen erősen megfogyatkozott nemzetünk föltámad-e?
Összegzés
A fenti tanulmány, úgy vélem, csak egy kísérlet csupán Szentiványi Róbert sokszínű és értékes munkásságának feltárására. Remélni merem, hogy talán más is foglalkozni kezd az ő szellemi hagyatékával. Szükséges lenne ifjúkorának, tanárainak és tankönyveinek feltárása – ebben sokat segíthet Oláh Zoltán korábban idézett dolgozata. Nagyon kevés információval rendelkezünk személyéről, személyiségéről, és azt is jórészt dolgozatai hangneméből kell kiolvasni. Ilia Mihály tanár úr tud róla, hogy magas hangú, alacsony férfi volt. Talán az is fontos lenne, hogy kitűnő klasszikus műveltségét, nyelvtudását kik alapozták meg? Feltehetően a piaristák adtak neki jó alapot későbbi kutatói munkájához. Hiányzik a rövid pazmanita évben végzett tanulmányai és kollégáinak nevei. Nem világos az sem, hogy Majláth püspök, későbbi mentora, milyen céllal küldte őt Rómába a Gregoriana Egyetemre? Tovább kellene kutatni a római professzorai nevét és a Germanicumban töltött éveket. Teljesen homályos számomra Szentiványi rövid életű „külügyi” tevékenysége. Ki bízta meg és mi volt a feladata? Ez a megbízás az újkori magyar történelem politikailag legzavarosabb 1919-es évéhez kötődik. Tudjuk, hogy ingázott Erdély és Magyarország között – de azt nem, hogy az érzelmi kötődés mellett mi motiválta ezeket az utakat és milyen távlati cél érdekében tette? Plébánosi kinevezései nem illenek bele tudományos ambícióiba, de úgy tűnik, hogy a hétköznapi pasztorációban is értékeset alkotott, nem csupán a jövedelemkiegészítés vezette. Valószínű, hogy szoros kapcsolatot tartott jezsuita, bencés és ciszter szerzetesekkel is, akik közül csak néhánynak a nevét ismerjük. Az egyetemi magántanári állásra a pannonhalmi bencés perjel terjeszti fel, de többet nem tudunk a kapcsolatukról, sőt az sem világos, hogy mely tanszékhez kötődik magántanársága a szegedi egyetemen. Azt sem tudjuk, hogy ki hívta meg Zircre és ott mit tanított. Talán egy részletesebb kutatás fel tudná tárni a hiányosságokat, hogy világosabban képet kapjunk egy kitűnő professzor életéről, akinek sorsát és tudományos terveit Trianon felforgatta, és aki arcát könyvek mögé rejtette. A tanulmány írása közben sikerült kapcsolatot teremtenem Oláh Zoltán biblikus kollégával és gyulafehérvári kanonokkal, Az tervezzük, hogy egy erdélyi és magyarországi közös levéltári kutatásra alapozva egy monográfiában egészítenénk ki a hiányzó pontokat. Kiindulópontja lehet a kutatásnak a levelezése, amely a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában van, azonban a gyulafehérvári püspöki levéltár, valamint (ha hozzáférhetővé lesz) a Battyhianeum levéltára, végül a római Germanicum et Hungaricum levéltára is értékes anyagokkal gazdagíthatja a kutatási anyagot, miáltal nem csak Szentiványi Róbert személyiségét és életművét pontosíthatnánk, hanem egyedülálló információkra tennénk szert a korszak történelmi hányattatásairól is.
Megjelent a folyóirat 2021 januári számában
Jegyzetek
[1] Az egyházmegyei határokat csak 1991-ben rendezték, II. János Pál első magyarországi látogatása előtt.
[2] CATALOGUS CONCINNUS LIBRORUM MANUSCRIPTORUM BIBLIOTHECAE BATTHYÁNYANAE EXARATUS PER ROBERTUM SZENTIVÁNYI SZEGED HUNGARIA 1958. EDIDERUNT. BIBLIOTHECA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS ET UNIO UNIVERSITARIA AD INVESTIGANDAM VETEREM LITTERATURAM HUNGARICAM CURAM GEREBANT AURELIUS HENCZ ET VALENTINOS KESERŰ EUGENIUS KOLTAYKASTNER DOCTOR SCIENTIARUM PROFESSOR UNIVERSITATIS 6XAMINI SUBIECERE ADALBERTUS KARÁCSONYI DOCENS UNIVERSITATIS HRABANUS GEREZDI PRAESES SECTIONIS SCIENTIFICAE
[3] Oláh Zoltán Szentíráskutatás az erdélyi katolikusok körében in. Bodó–Marton: Ezeréves múltunk. Tanulmányok az Erdélyi egyházmegye történetéből. Szent István Társulat – Verbum, Budapest–Kolozsvár, 2009. Szentiványi Róbertről a 283–284 oldalakon.
[4] Gróf székhelyi Majláth Gusztáv Károly (Bakóca, 1864. szeptember 24. – Budapest, 1940. március 18.) erdélyi (1932-től gyulafehérvári) püspök, főrend, címzetes érsek.
[5] Ez az év talán az egyik legmozgalmasabb a magyar politika történetében. Ebben az évben volt államfő Károlyi Mihály gróf, Garbai Sándor, Peidl Gyula, József Ágost főherceg, Friedrich István és Huszár Károly. Kormányfők voltak: Károlyi Mihály gróf, Berinkey Dénes, Garbai Sándor, Peidl Gyula, Friedrich István és Huszár Károly, az forradalmi kormányok miniszterelnökei pedig: Károlyi Gyula gróf és P. Ábrahám Dezső.
[6] A rendi krónika szerint 1787. október 15-én nyílt meg Pesten az úgynevezett külső iskola összesen 262 tanulóval.
1790-ben a májusi országgyűlés elrendelte, hogy az Angolkisasszonyok templomát nyissák meg újra a növendékek és hívek előtt (II. József ugyanis korábban bezáratta). Ugyancsak 1790-ben hozták haza a Szent Koronát (valószínűleg Bécsből), mert a király nem koronáztatta meg magát. A Szent Koronát három napra az Angolkisasszonyok templomának szentélyében helyezték el megtekintésre. A nővérek a koronázási jelvényeket is kézbe vehették. 1917 az úgynevezett Ward Kollégium (Hitoktatónő képző) alapítási éve. Alapítók: P. Bíró Lajos SJ és Almássy Mária IBMV főnöknő.
[7] Varga Béla az utolsó szabadon választott parlament elnöke, majd disszidál és USA-ban New Yorkban él, csak a rendszerváltás után tért haza.
[8] Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.
[9] Müller Lajos SJ (Dunaföldvár, 1874. július 22. – Szeged, 1945. március 27.) római katolikus pap, jezsuita szerzetes, teológus, főiskolai tanár, rektor, egyházi író. 1919-től a kispapok nevelését látta el Nagyszombatban, 1921-től Szegeden, 1922-től Érden. 1929–1930-ban Budapesten volt pap, 1931-től haláláig Szegeden dolgozott rektorként, szemináriumi régensként, valamint a morál, az egyházjog, a lelkipásztorkodás és az aszketika–misztika tanáraként, illetve keresett lelki vezetőként. 1945-ben a lágerben tartott hadifogoly-látogatás közben kapta el a tífuszt (hasi hagymáz), amelybe bele is halt.
[10] Legjelentősebb írásai: A gyulafehérvári Codex Aureus (Brassó, 1911); A szentírástudomány tankönyve (Gyulafehérvár, 1913–1914, öt kiadást ért meg); Az erdélyi egyházmegye és a román imperium (Budapest, 1921); A régi byblosi feliratok és az ABC keletkezése (Budapest, 1927); A szent leckék magyarázata (Szeged, 1938) Történelmi dolgozatok (Szeged, 1946); Catalagus concinnus librorum manuscriptorum Bibliothecae Batthyanyanae Albae in Transsylvania (I., Szeged, 1947, II., Szombathely, 1949. III., Szeged, 19. 56. – Editioquarta: Catalogus Concinnus. Szeged, 1958).
[11]https://library.hungaricana.hu/hu/search/results/?list=eyJmaWx0ZXJzIjogeyJTRVJJRSI6IFsiRUpLX1NaVEUiXX0sICJxdWVyeSI6ICJTemVudGl2XHUwMGUxbnlpIFJcdTAwZjNiZXJ0In0
[12] Csengery (előfordul Csengeri formában is) János (Szatmárnémeti, 1856. október 2. – Graz, 1945. április 21.) klasszika-filológus, műfordító, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező: 1892, rendes: 1920, tiszteleti: 1930.)
[13] Erdélyi László (1868–1947) 1884-ben lépett be a bencés rendbe. A kolozsvári, majd a szegedi egyetemen volt egyetemi tanár.
[14] Beke Margit: Fejezetek az új- és legújabbkor elitképzéshez. A katolikus egyház szerepe a modern magyar értelmiségi elit nevelésében a bécsi Pázmáneumban. Akadémiai doktori értekezés. Budapest 2010.
[15] PL Scitovszky János. Cat. 6. Seminaria. Pazmaneum. 1851. Leges Pazmaniani., Rimely 313.
[16] Ez az enciklika csak megnyitja a további biblikus enciklikák sorát: Spiritus Paraclitus vagy más néven Jeromos-enciklika (1920, XV. Benedek papa); Divino afflante Spiritu (1943, XII. Pius pápa).
[17] Ld. a neotomizmussal kapcsolatos enciklikáját: Aeterni Patris (1879).
[18] Az Angelicum néven is ismert Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem a domonkosok római egyeteme. Az intézményt 1577-ben alapította XIII. Gergely pápa a rendi növendékek oktatása céljából. 1727-ben XIII. Benedek pápa engedélyezte, hogy külső hallgatók is akadémiai fokozatot szerezzenek. XIII. Leó pápa 1882-ben filozófiai, 1896-ban kánonjogi fakultással bővítette. 1909-ben – a három meglévő fakultást megtartva – Angelicum Nemzetközi Pápai Intézetté szervezték át. 1963 óta pápai egyetem, jelenlegi nevét is akkor kapta. 1974-ben önálló fakultás lett az 1955 óta a filozófiai kar keretein belül működő Társadalomtudományok Intézete.
[19] A Hittudományi Fakultás történetét ld. Artner Edgár–Hermann Egyed, A hittudományi kar története 1635–1935, Budapest, 1938.
[20] O’Connell, Marvin R., Critics on Trial: An Introduction to the Catholic Modernist Crisis(Washington, DC: Catholic University of America Press, 1994, p. 341. Perbal, A., OMI, “Le Pere Joseph Lemius et l’encyclique ‘Pascendi’,” Etudes Oblates 6 (1947: 147–48. Winter, Harry, OMI, “Joseph Lemius O.M.I. Liberal or Conservative?,” Vie Oblate Life 52 (Aug. 1993,3) 229-40.
[21] Blenkinsopp, Joseph, “Book Review,” Fogarty, Gerald F., S.J., American Catholic Biblical Scholarship, America, July 8, 1989, pp. 17–18.
[22] Arnold, C./Losito, G., La censure d’Alfred Loisy (1903). Les documents des Congrégations de l’Index et du Saint Office, Fontes Archivi Sancti Officii Romani 4, Vatikanstadt 2009.
[23] Alfred Loisy (1857–1940) francia római katolikus teológus és vallástörténész. A katolikus modernizmus atyjának, az egyház „modernista válsága” kirobbantójának is nevezik. Könyveit elítélte a Vatikán és kiközösítették az egyházból.
[24] Jósika Gyula: Loisy egy “Kis könyv”-e és a történelem; Buzárovics Ny., Esztergom, 1904. Sereghy László: Az újszövetségi eucharisztikus helyek és Loisy Alfréd felfogása az Eucharisztiáról; Stephaneum Ny., Budapest, 1942 (A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem újszövetségi szentírástudományi szemináriumának kiadványai)
[25] Creation, De-Creation, Re-Creation: A Discursive Commentary on Genesis 1-11 London & New York: T&T Clark, 2011.
[26] A papság számára a modernizmus megtagadására előírt eskü. X. Pius 1910. IX. 1: Sacrorum antistitum kezdetű motu propriójával rendelte el. Hitvallás formában foglalja össze és veti el a modernizmusnak azon tévedéseit, melyekről a Pascendi és a Lamentabili enciklikák szóltak. Kezdetben minden lelkipásztorkodó és tanító pap számára kötelező volt letenni ezt az esküt, csak a német egyetemi tanárok kaptak fölmentést. Később a nagyobb rendek fölvétele, teológiai tanárok, plébánosok, egyházi méltóságok és elöljárók hivatalba lépése előtt kellett letenni. A CIC 1917 nem említi, de az mindvégig érvényben maradt.
[27] Pápai Biblikus Bizottság (Pontificia Commissione Biblica): XIII. Leó 1902. X. 30: alapította a Biblikus Bizottságot kutatás és ellenőrzés céljával. X. Pius 1904. II. 23: a bizottságot felhatalmazta, hogy biblikus licenciát és doktorátust adjon. XI. Pius 1924. IV. 27: ezt a fokozatot egyenrangúvá tette a pápai egyetemekével. XII. Pius 1942. VII. 6: a bakkalaureátust is engedélyezte. VI. Pál 1971. VI. 27: Pápai Biblikus Bizottság néven átszervezte és a Hittani Kongregációhoz kapcsolta.
[28] 1907 a János-evangélium szerzője, 1909 Izajás jövendölései, 1919 a Zsoltárok kizárólagos szerzője Dávid stb. A legújabb döntésekről ld. https://www.sapientia.hu/old/dokumentumok/pbib_2.html
[29] A Gyulafehérvári Glosszák. In: Ó-magyar olvasókönyv. Összeállította: Jakubovich Emil – Pais Dezső, Pécs, Danubia, 1929, 136–138. o. Reprint kiadásai: Budapest, [s. n.], 1971. Budapest, Holnap Kiadó, 1995.
[30] A Döbrentei-kódex 262 levélből álló, vegyes tartalmú magyar nyelvű kézirat. Halábori Dobos Bertalan egri egyházmegyés pap másolta 1508-ban. Főbb részei 150 zsoltár himnuszokkal és canticumokkal, egy egész évet átfogó miselectionarium, az Énekek éneke és Jób könyvének néhány fejezete. Abaffy Csilla – T. Szabó Csilla: Régi Magyar Kódexek, 19. Budapest, Argumentum Kiadó, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1995.
[31] A Batthyány-kódex egy ívrétű, 225 levélből álló, új gót betűkkel írott, hézagosan és csonkán fennmaradt kézirat. A mű ismeretlen szerzői az 1556 és 1563 közötti időben dolgozták át az eredetileg katolikus jellegű karkönyvet protestáns énekeskönyvvé, és hangjegyekkel is ellátták.
[32] Könyvtárőrök voltak: Dániel Imre (1780–90), Bede József (?–1799), Deák Péter (1799–1801), Cseresnyés Antal (1801–29) – Cseresnyés 1821–24-ben a könyvtárat szakok szerint rendezte, katalogizálta (betűrendes cédula-, helyrajzi és szakrendi kötetkatalógus 18.201 egységről) Ötvös Ágoston ezt 1855–61 között kiegészítette. A törzsállomány újabb gyarapodása földolgozatlan – Buczy Emil (1829–39), Andrássy István (1839–48 és 1850–60), Lukácsy Kristóf (1848–50), Barts Ferenc (1860–68), Beke Antal (1868–72), Kóródy Péter (?–?), Szentiványi Róbert (1907–19) – Szentiványi az 1910-es években katalogizálta a kéziratokat; Rákóczy Béla 1915–1918-ban az ősnyomtatványokból különgyűjteményt alakított ki, a kiadványokat meghatározta. Ennek alapján Baráth Béla 1938-ban kéziratos ősnyomtatvány-katalógust készített.
[33] Történelmi dolgozatok. Szeged, a szerző kiadása.1946.
[34] Gyárfás Tihamér: A gyulafehérvári Codex Aureus. Batthyáneum, Brassó 1911.
[35] Szentiványi Róbert: Der Codex Aureus von Lorsch, jetzt in Gyulafehérvár, 1912
[36] https://hu.wikipedia.org/wiki/Codex_aureus
[37] Wolfgang Braunfels (Hrsg.): Das Lorscher Evangeliar. Faksimile der Ausgabe Aachen um 810, Prestel, München 1967. Ulrike Surmann: Lorscher Evangeliar. In: Bibliotheca Apostolica Vaticana – Liturgie und Andacht im Mittelalter. Katalog der Ausstellung Köln 1992–1993, Belser Stuttgart 1992. Hermann Schefers (Hrsg.): Das Lorscher Evangeliar. Eine Zimelie der Buchkunst des abendländischen Frühmittelalters. (= Arbeiten der Hessischen Historischen Kommission – Neue Folge. Bd. 18). Historische Kommission für Hessen, Darmstadt 2000. Stefanie Westphal: Lorscher Evangeliar. In: Peter van den Brink, Sarvenaz Ayooghi (Hrsg.): Karl der Große – Charlemagne. Karls Kunst. Katalog der Sonderausstellung Karls Kunst vom 20. Juni bis 21. September 2014 im Centre Charlemagne, Aachen. Sandstein, Dresden 2014. Rainer Kahsnitz: Einband des Lorscher Evangeliars. In: Peter van den Brink, Sarvenaz Ayooghi (Hrsg.): Karl der Große – Charlemagne. Karls Kunst. Katalog der Sonderausstellung Karls Kunst vom 20. Juni bis 21. September 2014 im Centre Charlemagne, Aachen. Sandstein, Dresden 2014, S. 180–185 (m. Lit.).
[38] Szentiványi Róbert A románok concordatuma. Bocskay nyomda, Budapest 1921.