Bátyi Zoltán: Szegedi bűnhistória − Csillag a Marson

Hivatalos neve: Szegedi Fegyház és Börtön, de mindenki csak Csillag börtön néven emlegeti. A Mars térre néző parancsnoki épület mögött olyan börtönvároska áll, amelynek híre még a határainkon is túljutott.  Hogy hányan raboskodtak már itt és miféle bűnökért, aligha lehet pontosan kideríteni. A szegedi Csillag olyan intézménnyé lett, amiről még az is félelemmel vegyes kíváncsisággal beszél, aki soha, semmilyen gazemberséget nem követett el. Az 1885. január 1-én megnyitott „rácsos ház” története Szeged történetének részévé vált. Miközben sokan a nevén, misztikus legendáin kívül semmi nem tudnak arról, miért is a Tisza partjára épült, és hogyan változott az elmúlt 135 év során…

A szegedi börtönvilág korántsem 1885-ben a Csillag – vagy, ahogy akkoriban hivatalosan szólíttatott: a Szegedi Királyi Kerületi Börtön – hivatalos átadásával kezdődött. Ugyanis Szeged már a XVIII. században beírta nevét a magyarországi börtönkrónikákba, mégpedig 1784-es dátummal. Ekkor költözött ugyanis, a modern börtönrendszer kiépítést szorgalmazó II. József osztrák császár és magyar király parancsára, a Tisza partjára Tallósról az országos fenyítőház.

Szeged börtönét néhány éven belül nemcsak magyarok és haramiák ismerték meg. 1787-ben már több, mint száz török hadifogoly bámulta a rácsok mögül a napfényt. 1793-ban pedig száznyolcvan (később még 650) francia katonát zártak a cellákba, majd 1831-ben 685 olasz deportált is érkezett Szegedre. Persze a szegedi foglárok korántsem csak politikai foglyok őrzésével töltötték napjaikat. A XIX. század elején volt olyan esztendő, amikor a rableltár szerint a szegedi kazamatákban 84 fenyítőházi rabot tartottak fogva, közöttük 9 gyilkos, 5 útonálló, 3 istenkáromló, 2 vérfertőző, 2 váltóhamisító, 9 szülőverő és 3 állami fogoly találtatott. A XIX. század második felében, amikor gróf Ráday Gedeon királyi biztos kezdte meg hadjáratát a tanyai bűnözés ellen, szintén fontos feladat várt Szeged börtönére. Itt őrizték egy ideig a csellel elfogott Rózsa Sándort is. Nem sokkal később bezárta kapuit, mivel a szegedi nagy árvíz súlyosan megrongálta a vár épületét, és a rabokat elszállíttatták a Tisza partjáról.

Ám nem sokáig maradt Szeged börtön nélkül. Két évvel az árvíz után már külön törvénycikk rendelkezett egy börtönépítési programról. Ennek keretében kezdték meg a Csillag építését is. A börtön létrehozásához egy katonai gyakorlótér melletti üres területet (a mai Mars tér…) adott át a város vezetése. Olyan lápos-mocsaras vidéket, amin egy fahíd ívelt át később, hogy egyáltalán megközelíthessék a börtönt. Előbb a törvényszéki fogházak készültek el, majd a büntető törvényszéki palotát adták át, míg a Csillag börtön néven elhíresült épülettömb építése, Wágner Gyula műépítész tervei alapján, 1883 tavaszán kezdődött meg, és 1884 végére fejeződött be.

1883. október 16-án az akkori Magyarország legnagyobb közjogi méltóságát is köszönthették az épülő szegedi börtönközpontban. Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya ez idő tájt azért érkezett a Tisza partjára, hogy megszemlélje, miként épül újjá az árvíz okozta pusztítás után Szeged. Az uralkodó háromnapos ittlétének zárónapján, 1883. október 16-án ejtette útba a Csillag börtönt. A Szegedi Napló aznap három oldalon írt az eseményekről, ám ebből csak egy rövid bekezdés szól a börtönlátogatásról:

Az árvaházból egyenesen a fogház- és börtönépületekhez hajtatott a király és kísérete. A már csaknem teljesen elkészült fenyítő törvényszéki palota fölvirágozott kapujában Kelemen Mór oszt. tanácsos szép üdvözlő beszéddel fogadta a királyt. Mindenekelőtt megnézte ő Felsége a törvényszék díszes tárgyaló termét, s itt Kelemen osztálytanácsos megmagyarázta a királynak, hogy a gyönyörű épületet az igazságügy miniszter emelteté. Az uralkodó ezután a jobboldali fogházépületbe ment, hol megtekintette az egyes czellákat. A mintaszerű berendezés csodálatra készteté. Mintegy negyedórai ott időzés után a kórházba hajtatott.[1]

És miért adta neki a nép a Csillag nevet? Nos, Wágner Gyula egy olyan, úgynevezett Bentham-féle, panoptikus rendszerű, három emelet magas, négy épületszárnyas, körfolyosós börtönépületet tervezett, amelynek alaprajza egy csillag alakot formázott. Így aztán nem kellett sokat gondolkodnia a névadóknak, amikor belopták a köznyelvbe a Csillag börtön elnevezést. De a névnél talán sokkal fontosabb, hogy a Csillag átadásával Európa egyik legkorszerűbb fegyintézete nyitotta meg a kapuit.

A XIX. század végi közállapotokhoz képest rendkívül összkomfortosnak számított egy olyan börtön, amelyben a 76 magánzárka, 65 közös, 5-6 rab befogadására alkalmas közös zárka és 5 elsötétíthető fegyelmi zárka mellett helyet kapott például 2 lelkészi iroda, 3 imaterem, 1 fürdőhelyiség, 12 fürdőkáddal és vízmelegítő kemencékkel, 12 vízelvezető csövekkel ellátott nappali klozet és 4 ételkiosztó helyiség, méghozzá felvonókészülékekkel ellátva. De nem hiányzott a Csillagból a kórház sem, amelyben a korabeli látogatók találtak rendelőt és lábadozót éppúgy, mint gyógytári laboráns konyhát. Külön épületbe helyezték el a halottas kamrát és a bonctermet. Nem volt semmi akadálya annak, hogy 1884 decemberében a Magyar Királyi Igazságügy Minisztérium kibocsássa rendeletét, ami 1885. január 1-re engedélyezte a börtön törvényszerű rendeltetésének átadását, döntve többek között arról is, hogy a fegyintézet neve Szegedi Királyi Kerület Börtön legyen.

A Csillag 1885. január elsejétől már fogadhatott rabokat, de végül is csak január 10-én érkeztek az első elítéltek. Igencsak körültekintő módon gondoskodtak a fogadásukról is – a börtönigazgató Törökfalvi Török Kálmán mellett egy ellenőrből, 1 tanítóból, 3 lelkészből, 1 orvosból, 1 gondnokból, 3 tiszti írnokból, 1 őrparancsnokból, 6 börtönmesterből, 20 első osztályú és 40 másodosztályú börtönőrből állt a Csillag börtön személyzete.

Ki részesülhetett abban a kegyben, hogy egy ilyen modern rácsos ház rabjává válhasson? Az 500 fősre tervezett fegyintézetben lakók két kategóriába tartoztak. A súlyos bűncselekményt elkövetők, a fegyencek, a fegyházrészbe költöztek, míg a kisebb bűnök miatt elítéltek, a rabok, a börtönrészbe kerültek. Ahol aztán túl sok idejük nem is maradt a tétlenkedő bűnbánatra, ugyanis a Csillagban gyorsan megkezdődött az elítéltek munkába állítása. A kovácsok saját zárkáik zárait, vasalásait javítgathatták, a cipészeten és a szabóságon foglalkoztatottak szintén a Csillag számára dolgoztak, ám az iparosok már a falon túl élő nagyközönséget szolgálták ki. Munkálkodtak a Csillagban akkoriban asztalosok, bádogosok, faesztegályosok, könyvkötők és kefekötők, ám annak is jutott munka, aki mondjuk a zsákszövés, a gyékényfonás, a díszfaragászat, netán a sétabot- vagy a cipősarok-készítés rejtelmeiben kívánt mind jobban elmélyedni. Adott munkát az elítélteknek a szegedi gyufagyár is. A tervszerű munkáltatást az is jól bizonyítja, hogy 1888-ban már 169 ezer 221 munkanapot dolgoztak a Csillag rabmunkásai, s tevékenységük 6676 forint hasznot eredményezett.

Ám lehetett bármilyen korszerű a börtön, két elítéltet mégsem tudtak túl sokáig maradásra bírni a komfortos körülmények. Kovács Béla és Szirb Oresztie 1885. október 4-én megszökött a Csillagból, és ezzel elkezdődött az örök harc, amely máig is folyik a szökést tervező rabok s az ennek megakadályozására kiképzett őrszemélyzet között. Kivétel volt ez alól Szeged 1890-ben megnyílt új fegyintézete, az államfogház. Mert ilyen is épült a nagy árvíz után egyre terebélyesedő városban, mégpedig a Csillag börtön közelében, a Vasas Szent Péter utcában. Így a múlt század végére Szeged alkalmassá vált arra, hogy rablógyilkostól a párbajhősig minden rendű és rangú jogsértőnek otthont adjon.

Az államfogházat nem lehetett összevetni a vasszigoráról elhíresülő Csillaggal, hiszen aki a Vasas Szent Péter utcai épületbe költözött be, még véletlenül sem kerülhetett magánzárkába, nem kellett dolgoznia, ha úri kedve úgy kívánta, akár otthonról hozott frakkjában is parádézhatott. Ebédjét Szeged valamelyik jó konyhájáról híres fogadójából hozathatta, de még az ellen sem emelt kifogást a börtön vezetése, ha az igen tisztelt rab saját bútorait és könyveit is bevitette cellájába elzárásának idejére. Így aztán azon sem lepődtek meg különösebben a Tisza-parti polgárok, hogy amikor megérkeztek Szegedre 1890. április 30-án az első államfoglyok a váci államfogházból, a vasúti pályaudvarról előbb betértek a Tisza Szállóba megebédelni, majd kedélyesen elbeszélgettek a börtönigazgatónál, és csak ezután sétáltak be fogságuk letöltésére. A leírtakból talán jól sejthető, hogy a Vasas Szent Péter utcai államfogházba baltás családirtó még véletlenül sem kerülhetett, annál inkább szívesen fogadták itt a lázadókat, a királysértőket, az izgatókat, netán azokat, akik párviadalban akartak elégtételt venni vélt, vagy valós sérelmeik miatt. Ez utóbbiak között mindenképp meg kell említeni Ady Endre költőt, Molnár Ferenc írót, akik „vendégeskedtek” itt és bizonyos Gárdonyi Géza nevezetű szegedi hírlapíró urat, a később híressé vált írót. Utóbbit nem is egyszer köszönthették itt, bevonulása alkalmából, a foglárok párbajozását követően.

És ha már szót ejtettem az Egri csillagok írójáról, ne feledkezzünk meg az írófejedelemről sem. Jókai nem rabként, hanem látogatóként tért be a Csillagba. Szegedi látogatásáról éppen Gárdonyi Géza számolt be:

…Végül azt az óhajtását fejezte ki, hogy a híres Csillag börtönt szeretné megtekinteni. A Csillag börtön igazgatója, ki ezelőtt nyolcz évvel Jókait és Munkácsy Mihályt a munkácsi fegyházban kalauzolta, meg volt lepve a nagy író belépésekor. Hivatalos munkáját bevégezve, körülvezette a nagy írót a Csillag börtön folyosóin. Jókai nagy érdeklődéssel nézte végig a börtön célszerű beosztását, a cellákat, a közös műhelyeket, a konyhát, a sütőhelyet, és végül az igazgató kérelmére beírta nevét a vendégkönyvbe. Mikor az igazgatótól elbúcsúzott, lapunk munkatársához fordulva, kedélyesen jegyezte meg: No, öcsém maga is elmondhatja, hogy együtt volt Jókaival a börtönben.[2]

Este a Tisza Szállóban a díszvacsorán Jókai a következőket mondta:

Ma tisztelt barátaimnak szíves kalauzolásával két intézetet néztem meg: a kisdedóvót és a Csillag börtönt. A Csillag börtönnek nyolcszáz tanítványa van, a kisdedóvónak nyolcvan… Ha a kisdedóvóba többen járnának, kevesebben kerülnének a börtönbe… Hadd legyen egy olyan palotája a kisdedóvásnak, mint a Csillag börtön.

(A Jókai által látott kisdedóvó ma is működik Szegeden, a Toldi u. 4. szám alatt.)

Jókai Mór szegedi élményeiről cikket is közölt a Pesti Hírlapban. Többek között ezt írta a Csillagról:

…mindenről gondoskodva van. Légfűtés a zárkákban, fekvőhely, rendes öltözet, meleg étel. Itt van az a paradicsom, ahol csak Ádám lakik, Éva nélkül, kígyó nélkül. Azért hívjuk Csillag börtönnek, mert a zárkákhoz vezető folyosók csillagalakban futnak össze középen, ahol egy roppant nagy fekete tábla van, sok száz lyukkal ellátva, s e tábla mögött szövődik össze egy egész hálózata a távíró-sodronyoknak, minden zárkának van egy távírója. Ha valami baj van odabenn, megnyomják a gombot, egy szám kiugrik a megfelelő lyukból, s a csengettyű megszólal. Minden tökéletes ezen az aszteroidon. Hát a lakosok? Azok is olyan tökéletesek, amilyennek az embernek lenni muszáj! Dolgoznak, és nem beszélnek.[3]

Az államfogház megnyitásával nem fejeződött be a Szegedi Kerületi Börtön, mint fegyintézet-komplexum fejlesztése, átalakítása. A XX. század elején, egészen pontosan 1906-ban elköltözött a Mars térről a Szegedi Királyi Törvényszék, így lépett elő a fegyintézet főépületévé a Csillag Mars térre néző palotája. Ide helyezték el az irodákat, a kórházat, az emeleti nagyteremben római katolikus kápolnát alakítottak ki. Ezzel egy időben a Csillag-épületben új zárkákat nyithattak meg, így a börtön 700 helyett már 800 rab befogadásáról tudott gondoskodni.

Ezt követően békésen teltek a hétköznapok a Mars téri börtönvilágban, még az első világháború idején is. Ám a forradalmak vihara nem kerülte el a Csillagot. 1919 márciusában a Szegeden állomásozó francia csapatok szállták meg a börtönt, ahol, mások mellett, akkoriban forradalmároknak vélt orosz hadifoglyokat is rács mögött tartottak. Az antant-katonákat emberéleteket is követelő tűzharcban az elvtársaik kiszabadítására érkező vörös tengerészek és katonák támadták meg. De sikertelenül próbálkoztak, a börtönbe nem tudtak bejutni. Májusban már a börtön szomszédságában lévő laktanyában foglyul ejtett vöröskatonákat költöztették át a rácsok mögé. A Tanácsköztársaság leverése után pedig olyan sok politikai fogoly érkezett a Csillagba, hogy egy részüknek már nem is jutott hely. Őket a Tisza-parti leányiskolába, a mai Tömörkény Gimnáziumba szállították, amelynek pincéjében alakítottak ki fogdákat.

Bár a Csillag lakóinak többsége a XX. század 20-30 éveiben is inkább köztörvényes bűnökért elítélt rab volt, a Horthy korszakban jó néhány politikai elítélt is élt a Mars téren. Csillaglakó volt Rákosi Mátyás, a II. világháború utáni Magyarország kommunista pártvezére, aki a börtönigazgató bizalmi embereként, börtönírnokként dolgozott. A Csillagban várt szabadulására Kádár János, az MSZMP későbbi főtitkára is. Őt akkoriban még Csermanek János néven jegyezték be a börtön nagykönyvébe. De ne feledkezzünk meg Szálasi Ferencről se, aki szintén raboskodott itt, és 1944 októberétől nyilaskeresztes nemzetvezetőként állt az ország élén. A harmincas évek közepén, 1935-ben egyébként több mint 900 elítélt raboskodott a Csillagban, közülük mindössze 68 elítélt kartonján állt a következő szöveg: „kommunista jellegű bűncselekmények miatt”.

Vagyis a Csillag hétköznapjait a politizálás helyett a nagyon is tevékeny napi munka jellemezte. Már 1921-ben megalakult az újszegedi bérgazdaság, amelyben konyhakertészettel foglalkoztak az elítéltek, míg a börtönfalakon belül külön műhelyekben dolgozhattak a cipészek, szabók, asztalosok, lakatosok és a könyvkötők. 1929-ben aztán tovább terebélyesedett a szegedi börtönbirodalom. Megkezdődött a mezőgazdasági termelés a Csillag nagyfai börtöngazdaságában is. Egy évvel később pedig a Csillag szomszédságában, a Cserzy Mihály utcában már a Róth-féle Hajlított Bútorgyárban is szorgoskodhattak a Szegedi Királyi Kerületi Börtön rabjai. A 40-es években aztán a Csillagban is beköszöntöttek a háborús állapotok. 1941-ben antifasiszta ellenállókat akasztottak fel a börtön udvarán, s a leginkább a visszacsatolt Délvidéken letartóztatott politikai foglyok mellett megérkeztek a katonai elítéltek is. 1944. április 4-én pedig az Igazságügy Minisztériumból érkezett a parancs: a zsidó elítéltek (akiknek egyébként is nagyon kevés börtönjogait később még több rendeletben is korlátozták…) ruhájukon viseljék a hatágú sárga csillagot. 1944 szeptemberében pedig bezárt a Csillag – a közeledő front elől az elítéltek egy részét Vácra vonatoztatták, másokat pedig Budapestre szállítottak.

Két hónappal később már a szovjet Vörös Hadsereg hadifogolytábort alakított ki a Csillagban.

A hatszáz férőhelyes Csillag börtönben tizenkétezer foglyot zsúfoltak össze, ami hússzorosa volt az akkori befogadóképességnek, egy magánzárkába akár 15-en is kerültek. A Csillag börtön mellett Nagyfán és Ásotthalmon is voltak hadifoglyok, a tél beköszöntével gondot okozott a börtön felfűtése, a Nagyfára telepítetteket fakivágásokra fogták, sőt az is felmerült, hogy a Széchenyi téri platánsort is kivágják, hogy legyen mivel fűteni. A rossz élelmezési és higiénés körülmények következtében tífuszjárvány tört ki, ráadásul 1945 februárjától teljesen elzárták a Csillag börtönt a várostól, így semmit nem lehetett onnantól kezdve bejuttatni a hadifoglyoknak. A betegeket eleinte városi kórházba szállították, ezzel gyakorlatilag Szegedre szabadították a tífuszjárványt. Sokan meghaltak a börtön falai között, őket eleinte az udvaron temették el, ám később elszállították onnan a maradványokat, és jelöletlen tömegsírokban helyezték el őket. A hadifoglyokat utóbb átszállították a szegedi repülőtérre, így a Csillag börtön gyakorlatilag hadifogolykórházként működött még 1945 nyarán is, és egyes adatok szerint csak augusztusban zárták be.[4]

A Csillag 1945 nyarán nyerte vissza eredeti börtönfunkcióját, hogy aztán az ötvenes évekre a köztörvényeseknek épült Csillag börtön egy időre politikai fegyintézetté is váljon. Mert bár továbbra is tartottak fogva köztörvényes bűnökért elítélteket a Mars téri falak mögött, 1951 tavaszán 576 politikai fogoly raboskodott a Csillagban. A politikai foglyok létszáma később csökkent, 1954 őszéig őriztek politikaiakat az akkor „Szegedi Országos Büntetőintézet” névre keresztelt börtönben.

Most pedig szóljunk arról, mióta is szólíthatják bévéseknek a magyarországi börtönalkalmazottakat. A büntetés-végrehajtás igazságügyi felügyeletét 1952 márciusában vette át a Belügyminisztérium, s ekkor hozták létre a büntetőintézetek új központi szervezetét, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát. Az új szervezetre aztán nem kis munka hárult, ugyanis 1953 végére a Csillagba 1193 elítéltet zsúfoltak be. Természetesen a rabok dolgoztatása az 50-es években is folytatódott. Csupán a feladatkörök változtak – 1954-re kialakult az a rend, amelyben a Csillag elítéltjeinek a bútorgyár adta már a legtöbb munkát. Olyannyira, hogy ez a vállalat ebben az esztendőben már 27 millió 400 ezer forint értékű bútort és ládát gyártott le. Majd elérkezett 1956 ősze.

Október 23-án tüntetők vonultak a börtön elé és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték. Ám ekkor már nem őriztek politikaiakat a Csillagban, amit a börtön vezetése el is mondott a felvonulók képviselőinek. E tájékoztatást a tüntetők elfogadták, s mivel abban is mindenki megegyezett, hogy a köztörvényesek szabadon bocsátást senki nem támogatja, a Csillag kapui nem is nyíltak meg. Pár nappal később viszont új rabokkal nőtt a létszám – államvédelmisek és rendőrök kerültek rács mögé.

Majd november 4-én hajnalban a Szegedre érkező szovjet csapatok egyes egységei, köztük harckocsizók, kerítették be a Csillagot, s még aznap szabadon engedték a pár napja letartóztatott ÁVH-sokat és rendőröket. Néhány héten belül pedig már az újjászervezett kommunista hatalom küldte foglyait a Csillagba, Mint arra a Csillag falán elhelyezett tábla is emlékeztet – közülük volt, aki a Csillagban fejezte be életét. 1958. október 6-án akasztották fel a börtön kivégzőudvarán Kováts Józsefet.

A hatvanas évek elején a Csillagot már ismét a köztörvényes bűnözők legszigorúbb magyarországi börtöneként emlegették. 1960-ban létrehozták országszerte a nevelési szolgálatot. „Hatékonyságát” talán jól érzékelteti két szám: száz fogvatartottal foglalkozott ettől az időtől egyetlen (!) nevelő, vagyis a Csillagban, ahol ekkoriban több mint nyolcszáz rab várt szabadulásra, nyolc nevelőtől várhatták, hogy komoly sikereket ér el az elítéltek tudatának formálásában.

Egyébként a Csillag élte a börtönök egészen hétköznapi életét úgy a hatvanas, mint a hetvenes és a nyolcvanas években. Az Alföldi Bútorgyárban 1971-ben megünnepelhették, hogy a gyár éves termelési értéke először érte el a 100 millió forintot, egy évvel később felújították a börtön tetőzetét, visszabontották a kéményeket. 1979-ben a Csillagban is megszervezték az úgynevezett átmeneti csoportot, amelyben a szabadulás előtt álló, hosszú éveket börtönben töltött elítéltek szabad életre történő felkészítése zajlott. Egy évvel később gyógyító-nevelő csoportot szerveztek a Csillagban. Ami pedig a „börtönhumanizálódást” jelzi: ebben az esztendőben havonta 8 alkalommal rendeztek jutalom-filmvetítéseket, és hetente kétszer lehetett televíziót nézni. 1981-től főállású pszichológusokat is foglalkoztattak a Csillagban, míg 1982-ben bevezették az ötnapos munkahetet.

Újabb fontos dátum a Csillag életében 1983-84. Ekkor épült fel ugyanis Szeged új börtöne, az úgynevezett Átmeneti Intézet a Dorozsmai úton. Már úgy tűnhetett, hogy a híres-hírhedt Csillag börtönben minden a legnagyobb rendben zajlik, amikor olyan súlyos bűncselekmény történt az Alföldi Bútorgyárban, amelyhez hasonló a világ legelszántabb gazfickóit őrző, legszigorúbbnak tartott fegyházaiban is csak kivételes ritkasággal fordul elő.
1984. október 19-én Richter Richárd elítélt meggyilkolt három művezetőt, és Richter ámokfutása során még hárman súlyos sebeket kaptak. (Richter ámokfutásával a Szegedi bűnhistória sorozatban később külön anyagban foglalkozom majd.)

Richter Richárd megdöbbentő bűncselekménye hatására rendkívüli intézkedéseket vezettek be a Csillag börtönben. Több őrt szólítottak szolgálatba, megkezdődött az őrzésbiztonsági technikai eszközök gyors fejlesztése, rendszerbe állították a személyi riasztórendszert, korszerűsítették az őrszemélyzet fegyverzetét és több kényszerítő eszközt vezettek be. Ekkor vásároltak a Csillag börtön őrszemélyzete számára új gumibotokat, védőpajzsokat, könnygázgránátot. Nőtt az ellenőrzések száma mind a rabok körleteiben, mind a munkahelyeken, gyakoribbá váltak a riadógyakorlatok, s előírták a harckészültség általános növelését.

Ilyen tragikus esemény előzte meg hát a börtön 100. születésnapját. Mert ez az idő is elérkezett a Csillag életében 1985-ben, amikor már százéves múltra tekinthetett vissza a szegedi fegyintézet. Ám aligha az ünneplés, sokkal inkább az elképesztő zsúfoltság (1985 decemberében 1 ezer 721 volt a fogva tartottak száma!) késztethette a büntetés-végrehajtás parancsnokságát arra, hogy egy komoly beruházás indításához hozzájáruljon. 1986-ban megkezdődött a Csillag-épület egyik szárnyának bővítése. E munkálatok eredményeként a délnyugati szárnyat 1988-ra meghosszabbították. Így lehetőség nyílt arra, hogy szintenként fürdőket, raktárakat, nevelői irodákat és különböző foglalkozások megtartására alkalmas helyiségeket, míg a földszinten egy orvosi rendelőt és röntgenszobát alakítsanak ki. Azóta tehát a Csillag-épület, sugalljon bármit is a neve, nem egy csillagot, hanem egy keresztet formáz.

De nemcsak e beruházás eredményeként lépett magasabb komfortfokozatba a nyolcvanas évek végére a Csillag. Ugyanis 1987-ben elkészült egy őrzési és ipari televíziós rendszer, a zártláncú televíziós hálózatra 150 tévékészüléket kapcsoltak rá, „Intézeti Híradó” címmel belső terjesztésű újság tájékoztatta már az őrszemélyzetet és az elítélteket a Csillag legfontosabb eseményeiről, és húsz, a városból bejáró tanár oktatott, közel 250 börtöniskolás elítéltet. Ám mielőtt még bárki is azt hihetné, hogy a Szegedi Fegyház és Börtönben ekkorra beköszöntött a gondtalan jólét, írjunk ide egy, a zsúfoltságot jól érzékeltető számot a börtönstatisztikákból. 1987-ben egy Csillag-rabnak mindösszesen 6,6 légköbméter élettérrel kellett megelégednie. Itt írnék arról, hogy a Csillagban sok kivégzést hajtottak végre története során. A pontos számot eddig még nem sikerült kideríteni. Az viszont tény, hogy a 80-as években a Csillagban négy akasztás zajlott le. Rekettyés Lászlót, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítéltek el, 1981-ben akasztották fel. Juhász Istvánt több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt küldték bitóra 1982-ben. A már említett, a Csillag bútorgyárában vérengző Richter Richárdot 1985-ben végezték ki. Az utolsó akasztást pedig 1987. szeptember 3-án vezényelték le a Csillagban. Ekkor került kötél Kókai Barnabás nyakára, aki két embert ölt meg – mint az ítéletben fogalmaztak – különös kegyetlenséggel, előre kitervelt módon, nyereségvágyból. 

Egy esztendővel később ismét tragikus fejezet íródott a Csillag börtön krónikájába. Július 28-án kigyulladt, s leégett az Alföldi Bútorgyár kárpitos üzeme, ahol 27-en sérültek meg, és a mentés során két börtönalkalmazott és egy elítélt veszítette életét.  

Börtöntörténeti kalandozásunk során most emlékezzünk a 1990-es esztendőkre. A rendszerváltozás során nem módosult alapvetően a Csillag börtön funkciója, ám a rabok is megérezték, hogy a falakon túl valami történt. Az 1990-es évi közkegyelmi rendelkezések alapján 285 elítélt szabadult a börtönből, de ez nem jelentette azt, hogy a zsúfoltság megszűnt volna a Mars téri épülettömb falai között. A fogvatartottak létszáma ennek az esztendőnek utolsó napján is meghaladta az ezer főt. Őrzésükről egyre korszerűbb technika gondoskodott a 90-es években. Kiépítették az URH sávos személyi riasztórendszert, s újabb infraérzékelőket, éjjel is látó kamerákat építettek be a védelmi rendszerbe. 1995-ben nemzetközi konferenciának adott otthont a 110 éves Csillag börtön.

Majd egy évvel később zárták be központi intézkedésre a Dorozsmai úti Átmeneti Intézetet, rendezték meg első alkalommal a büntetés-végrehajtási szervezet napját 1996. szeptember 8-án, Szent Adorján ünnepén, s kezdték meg a Csillag-épület nagyrekonstrukciójának előkészítő munkálatait. Csapó József bv. ezredes, a börtön akkori parancsnoka adott engedélyt arra, hogy a Csillagban képzőművészeti és kerámiakészítő szakkör toborozzon tagokat a művészi hajlamú rabok közül, színjátszó kör próbálhasson, és előadást mutasson be. A beruházások közül meg kell említeni a parancsnoki épület dísztermének felújítását, a számítógépes, mágneskártyás beléptetési rendszer kiépítését, az új, európai szabványok szerint átépített beszélőhelység kialakítását.
De ejtsünk szót a rabfőiskolásokról is – 1997-ben jött el az idő, amikor a Csillag történetében először kezdhették el elítéltek felsőfokú tanulmányaikat, mégpedig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola könyvtártudományi levelező szakára iratkozhattak be a rabruhás diákok.

Majd 2000-ben megérkezett az első, tényleges életfogytiglanra ítélt rab is…

De a Csillag börtön múltjával foglalkozó írásomat itt be is fejezném. Úgy érzem, a XXI. századi „Csillagos” események már inkább jelenünkhöz tartoznak, hétköznapjaink része. Történeti áttekintést ezekről az évekről talán majd egy olyan ember fog írni, aki még meg sem született…

Megjelent a folyóirat 2021 januári számában

Jegyzetek

[1] Szegedi Napló, 1883. október 16

[2] Szegedi Napló, 1891. április 5

[3] Pesti Hírlap, 1891. április 9.

[4] Magyar Kurír katolikus hírportál, 2016. október 10.