Miklós Péter: Püspöki életpályák Szegedről

A lassan ezeréves, 1030-ban alapított szeged-csanádi egyházmegye területén – így a jelenlegi székhely, Szeged városában is – számos főpap született, illetve tevékenykedett az elmúlt évszázadokban. Ezek a püspökök és érsekek azonban nemcsak a csanádi püspökség papjaiként vagy főpásztoraiként szolgáltak, hanem gyakran – főleg a modern korban – más egyházmegye élére kerültek, illetve címzetes vagy választott püspöki címet viseltek. Az alábbiakban azon szegedi születésű, illetve a városban lelkipásztorként szolgált püspökök közül kerül néhánynak az életpályája bemutatásra, akik ugyan főpásztorként szolgálták az egyetemes egyházat, de nem a (szeged-)csanádi egyházmegye vezetőjeként.

Az egyháztörténetírás és a kánonjog megkülönbözteti a megyéspüspök (episcopus dioecesanus), a választott püspök (episcopus electus) és a címzetes püspök (episcopus titularis) jogállását. Míg a püspökség a papság – amelynek jelenleg három rendje van (diakónus, áldozópap, püspök) – tekintetében a papi rend legmagasabb fokozata, amely az apostolutódi méltósággal jár, addig a püspöki hivatal, illetve a püspöki cím egyházjogi – korábbi korokban pedig emellett közjogi – tartalommal is bír.

Megyéspüspöknek nevezzük azt a főpásztort, aki valamelyik egyházigazgatási egység – egyházmegye vagy főegyházmegye, azaz püspökség vagy érsekség – élén áll. Választott püspök volt a történelmi Magyarországon az az egyházi személy, akit az uralkodó püspökké nevezett ki, azonban nem vezetett egyházkormányzati egységet, s jellemzően nem is szenteltek püspökké, viszont viselhette a püspöki jelvényeket – például a gyűrűt, a mellkeresztet, illetve liturgikus cselekmények alkalmával az infulát (püspöksüveget). Általában valamelyik, a történelmi magyar állam területén egykoron létezett, azonban az idők folyamán elenyészett egyházmegye „élén állt”, s címéből adódó föladata volt a püspöksége területén egykor élt hívekért szentmiseáldozatot bemutatni. A címzetes püspököket szintén az apostoli király nevezte ki, őket azonban a püspöki rendre föl is szentelték, s legtöbbször ténylegesen segédpüspökként szolgáltak és vettek részt valamelyik egyházmegye irányításában, illetve liturgikus föladatellátásban.

Külön érdemes hangsúlyozni, hogy hazánkban 1918-ig a püspöki méltóságokat és címeket az uralkodó adományozta – 1848 áprilisától kezdődően a mindenkori vallás- és közoktatásügyi miniszter ellenjegyzése mellett. A közjogi hagyományrendszerünk – történeti alkotmányunk – alapján a gyakorlatban nem számított, hogy ezt a kinevezést a római pápa megerősítette-e vagy sem, a püspök a magyar jogrend szerint hivatalba léphetett, kormányozhatta egyházmegyéjét és élvezhette annak jövedelmeit.

A szeged-csanádi egyházmegye jelenlegi székhelyén, Szeged városában született a középkorban tevékenykedő Baratin Lukács (1470 k.–1510), aki itáliai egyetemeken tanult, s aki ugyan egy ideig a csanádi püspöki méltóságot viselte, de előtte boszniai főpásztor volt, majd élete végén zágrábi püspök lett. Részt vett II. Lajos király koronázásán, sőt a fiatal uralkodó koronázási esküjét – amelyben megfogadta, hogy az ország törvényeit és a rendek érdekeit mindig szem előtt tartja – aláírásával hitelesítette. A horvátországi egyházmegye élén állva a tizenhatodik század első éveiben jelentős adományt tett szülővárosa akkori főtemploma, a Szent Dömötör-templom javára, amely mellett kápolnát építtetett Szűz Mária tiszteletére saját költségén. Ez az egyházi épület, a Baratin-kápolna évszázadokig fönnmaradt és hirdette a szegedi származású főpap egyháztámogató és templomépítő tevékenységét.

Szintén Szegeden született Jászai Géza (1857–1914) szeged-rókusi, majd szeged-belvárosi plébános. Előbbi minőségében írta meg A szegedi Szent Rókushoz címzett római katolikus plébánia 100 éves története (1905) című munkáját. Ez a könyv a szeged-csanádi püspökség mostani székhelye egyháztörténetének fontos forrása, hiszen számos olyan helyi plébániai, illetve temesvári püspökségi dokumentumot idéz teljes terjedelmében és szó szerint, amelyek azóta már megsemmisültek, illetve ismeretlen helyre kerültek.

Lelkipásztori és történetírói tevékenysége mellett Jászai Géza – aki 1900-tól a címzetes bodrogmonostori apát címet viselte – aktív közéleti szereplő is volt. Nemcsak a Szegedi Katolikus Kör egyházi elnökeként, de a Deák Ferenc pártjából létrejött kormánypárt, a Szabadelvű Párt, majd Nemzeti Munkapárt egyik szegedi elnökeként is tevékenykedett. Vélhetően közéleti szereplése és kormánypárti kiállása elismeréseként I. Ferenc József császár és király Sebenico választott püspökévé nevezte ki. Elismert és tisztelt szegedi papként hunyt el, s a közvéleményt olyannyira érdekelte egészségi állapota, hogy betegsége idején egészen haláláig a korabeli városi sajtó naponta beszámolt róla.

Ugyancsak Szegeden jött világra dalmata (bunyevác) család gyermekeként Ivánkovits János (1846–1910), aki szintén történész és egyházi író volt, hiszen az alsóvárosi templom históriájáról több könyvet írt, de számos egyéb egyháztörténeti, kateketikai, erkölcstani és oktatásügyi – elsősorban az iparoktatás gyakorlati témaköréből – tankönyve, kötete és cikke is megjelent.

Ivánkovits is – hasonlóan a föntebb tárgyalt Jászai Gézához – kormánypárti politikus volt. Egy cikluson keresztül, 1887 és 1892 között Szeged egyik országgyűlési képviselője, az 1890-es években pedig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium katolikus ügyosztályának „osztályfőnöke” – mai fogalmaink szerint osztályvezetője – volt. Szegeden a Belvárosban hitoktatóként és iskolaigazgatóként, majd Rókuson plébánosként és a szegedi kerület espereseként szolgált. 1891-től Szent Lambertről nevezett vásárhelyi címzetes apát, 1895-től dulcinói választott püspök volt.

Ivánkovits János 1896. november 22-én az uralkodó által kinevezett, december 3-án XIII. Leó pápa által megerősített, Kalocsán 1897. április 25-én fölszentelt rozsnyói megyéspüspök. 1897. december 1-jén az akkoriban kétkamarás magyar országgyűlés felsőházának, a főrendi háznak a tagja lett. Rozsnyói püspökként nem volt túl sikeres. Rosszul gazdálkodott és súlyos adósságokat halmozott föl, ami miatt a püspökség vagyonát zárgondnokság alá helyezték, s ami miatt 1904. október 15-én lemondott a püspökségről. A Szentatya 1905. december 11-én sidymai címzetes püspökké nevezte ki.

Czapik Gyula (1887–1956) egri érsek is Szegeden született. Bécsi teológiai doktorátusa után a csanádi püspökség papjaként az egyházmegye akkori székhelyén, Temesvárott komoly sajtótevékenységet folytatott. Szerkesztésében jelent meg a Havi Közlöny című hitbuzgalmi népújság. A trianoni békediktátumot követően – miután egy ideig Horthy Miklós gyermekeinek nevelője volt – áttelepült Budapestre, ahol az Egyházi Lapok, a Magyar Kultúra és A Szív című katolikus orgánumok szerkesztőjeként dolgozott (utóbbi akkoriban a legnagyobb példányszámban kiadott egyházi periodika volt).

Czapik 1930-tól szalócmonostori címzetes apát, 1935-től pápai prelátus volt. Veszprémi püspökké 1939. július 19-én nevezték ki, s július 26-án szentelték föl. Az egri érsekség élére 1943. május 7-én nevezték ki, amelyet június 30-án foglalt el, de 1943 és 1944 között apostoli kormányzóként tovább irányította a veszprémi egyházmegyét is, amelynek püspöki székében Mindszenty József volt a közvetlen utódja. A Rákosi-diktatúra éveiben, a Mindszenty bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek és a Grősz József kalocsai érsek elleni koncepciós perek után, 1951-től haláláig Czapi Gyula érsek volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke.

Szeged szülöttje Paskai László (1927–2015) bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki előbb a szeged-alsóvárosi rendház lakója volt mint Ferenc-rendi szerzetes (rendi neve: Pacifik testvér), majd a Szegedi Hittudományi Főiskola oktatója és spirituálisa. Később a budapesti Központi Papnevelő Intézet lelki igazgatójaként, filozófiai tanszékvezetőjeként, majd rektoraként tevékenykedett.

Paskait Szent VI. Pál pápa 1978. március 2-án bavagalianai címzetes püspökké és a veszprémi egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki. Április 5-én szentelte püspökké Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, Kádár László Gábor egri érsek és Kisberk Imre székesfehérvári püspök. 1979-től 1982-ig veszprémi megyéspüspök, majd Ijjas József mellett kalocsai koadjutor érsek, 1987-től esztergomi, illetve – a magyarországi egyházmegyék átszervezése következtében – 1993-tól esztergom-budapesti érsek és Magyarország prímása volt. Szent II. János Pál pápa 1988. június 28-án bíborosi rangra emelte. A rendszerváltozás idején a katolikus egyház társadalmi és közéleti szerepvállalásának újrapozicionálása, s az egyház oktatási, szociális, egészségügyi és egyéb intézményrendszerének újjászervezése és ismételt megindítása volt a legfontosabb föladata.

A szeged-csanádi egyházmegye papjai közül került ki Katona István (1927) – aki a püspökség területén Apátfalvától Klárafalván keresztül Szeged-Rókusig számos helyen szolgált lelkipásztorként – váci, majd egri segédpüspök. Az 1950-es évektől kezdve az Állami Egyházügyi Hivatal és az állambiztonsági szolgálatok szigorú kontroll alatt tartották. 1989 végén – amikor mint rókusi plébános tevékenykedett városunkban – ő volt az első olyan magyar főpap, akit a katolikus egyházfő már úgy nevezhetett ki, hogy előtte nem kellett a szocialista államhatalommal egyeztetni a személyéről.

Katona Istvánt 1989. november 3-án Szent II. János Pál pápa brixellumi címzetes püspökké és váci segédpüspökké nevezte ki. December 9-én szentelték föl. A Katolikus Iskolai Főhatóság vezetőjeként az egyházi iskolák újjászervezésével foglalkozott a rendszerváltozás után. 1997-től az egri főegyházmegye segédpüspöke volt. Hetvenötödik életéve betöltésekor – a kánoni előírások szerint – kérte a Szentatyától nyugállományba helyezését, de II. János Pál ezt elutasította, így folytatta főpásztori szolgálatát egészen 2013. november 25-ig, amikor is Ferenc pápa elfogadta lemondását. Nyugdíjba vonulásakor ő volt a legidősebb hivatalban lévő európai püspök.

A fönti néhány rövid püspöki pályaképből láthatjuk, hogy a Szegeden született, illetve itt tevékenykedett egyházi emberek közül többen is püspöki méltóságot nyertek, s szolgálták a katolikus egyházat főpásztorként – azonban nem a szeged-csanádi egyházmegyében, hanem más püspökség, vagy érsekség vezetőjeként. Mindez mutatja a történelmi csanádi püspökség, s a mai szeged-csanádi egyházmegye kivételesen nagy spirituális hatástörténetét.

Megjelent a folyóirat 2021. februári számában