Hegedűs Réka: Szeged–Strasshof–Szeged
Hiánypótló kötet a Strasshofba deportált szegedi zsidók történetéről
Az öt tanulmányt tartalmazó kötetet a Szegedi Zsidó Hitközség dísztermében mutatták be november 5-én. A szerkesztők, Molnár Judit és Frojimovics Kinga beszélgetőtársa Dési János szerkesztő-riporter volt.
Frojimovics Kinga és Molnár Judit szerkesztésében jelent meg a Szeged–Strasshof–Szeged: Tények és emlékek a Bécsben és környékén „jégre tett” szegedi deportáltakról, 1944–1947 című tanulmánykötet, amely annak a közel 9 ezer zsidónak a szűk egy évét mutatja be, akiket 1944 tavaszán-nyarán zártak gettókba Szegeden és környékén majd a szegedi gyűjtőtáborból június utolsó napjaiban három szerelvénnyel deportálták őket. A magyar és német hatóságok az előtte válogatáson átesett zsidók szerelvényeit az ausztriai Strasshofba irányították, ahol a bécsi munkaerőhiány okán kényszermunkákra kötelezték őket. Az elhurcoltak többségében nők és gyermekek, illetve idősebb zsidók voltak. Az emlékkötet nemcsak a munkatáborokban eltöltött időszakról, hanem a hazatérés nehézségeiről is szól, feltárja a deportálással kapcsolatos hivatalos és családi dokumentumokat, újságcikkeket, az igazolóeljárások iratait. A történeti folyamatok ismertetése mellett személyes sorstragédiákkal is szembesíti olvasójával a kötet, amely a Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszékének és a bécsi Wiesenthal Intézet közös kutatási programján alapul. A kutatás azt tűzte ki céljául, hogy rekonstruálja a strasshofi deportálás folyamatát, továbbá feltárja a magyar kényszermunka helyszíneit Bécsben és környékén.
Kevésbé ismert tény például Európa egyik leglátogatottabb turistalátványosságáról, Schönbrunnról, hogy a Habsurgok nyári rezidenciáján magyar kényszermunkások is dolgoztak ebben az időszakban. 1944 nyarán a palota tőszomszédságában található iskolában egy lakótábor működött, amelyben 585 Magyarországról deportált zsidó élt, közöttük kisgyermekes családok is helyet kaptak. Míg a felnőttek egy része építkezési vállalkozások irányítása alatt végzett romeltakarításokat, addig a gyerekek – tíz, tizenkét fős csoportokba szervezve – a kastélyparkban láttak el kertészeti munkákat. Az arra sétáló osztrák anyukák legnagyobb meglepetésére, ők ugyanis nem értették, hogyan lehetséges, hogy az alig tizenkét éves gyerekek napközben nem az iskolapadban töltik az idejüket.
Egyes munkabrigádok szerencsésebbnek mondhatták magukat azoknál, akiket a közeli erdőkbe fakitermelési munkákkal bízták meg az őszi fagy idején, vagy éppen egyéb mezőgazdasági idénymunkákat láttak el. Az Ankerbrotfabrikban, vagyis Bécs legnagyobb kenyérgyárában ugyanis javultak a munkakörülmények. Legalábbis néhány visszaemlékezés alapján erre lehet következtetni. Ludwig Knapp weitrai fűrészgyárában is sok magyar dolgozott. A Knapp házaspár megítélése igen ellentmondásos volt. Egyes visszaemlékezések alapján ugyanis szigorúan fogta a gyárában munkát végző zsidókat, sőt, voltak, akiket fel is jelentett az osztrák csendőrségen; mások szerint azonban segítőkész volt, még a Yad Vashemben Világ Igaza kitüntetésre is felterjesztették a házaspárt, 1968-ban pedig oda is ítélték a díjat számunkra. Egyesek az birka ólakból „átlakított” zsidószállásokat kényelmetlennek ítélték, míg mások a körülményekhez képest elégedettek voltak mind a kvártéllyal, mind a koszttal, amit Knappék biztosítottak számukra.
Liebmann Béla neve sokaknak ismerős lehet, Szeged 20. századi történelmét, ezen belül a szegedi gettósítás történetét is az ő fotói örökítették meg. Személyes tragédiája éppen azokhoz az eseményekhez köthető, amelyeket a kötet is taglal. Első feleségét, Hortobágyi Szerénát és tízéves kislányukat Flórát, Tasshof mellett a sulzbachi gránitbányánál végezték ki 1945. április 13-án. A kötet többek között tartalmazza Schwarz Viktor 1947. október 21-én kelt levelének mellékletét is, amelyben a badeni temetőben elhantolt áldozatokat sorolja fel, a listán Liebmannék – anya és lánya – is szerepelnek. De a személyes oldalt egyéb családi történetek is erősítik. Így például 1944 nyarán íródott levelezőlapokon keresztül a szabadkai Kadelburg család is helyet kapott a kötetben. Kadelburg Miksánét két tizenéves gyermekével együtt 1944 nyarán a szabadkai gettóból Bácsalmáson és Szegeden keresztül Strasshofba deportálták. A Szegedről deportáltak közel háromnegyede élte túl a megpróbáltatásokat, nagyrészük hazatért. De többszázra tehető azoknak a száma, akik életüket vesztették, legyen szó akár azokról, akik nem bírták a tábori körülményeket és a kényszermunkát, vagy azokról, akik Bécs bombázásakor lelték halálukat, vagy akik halálmenetek áldozatai lettek. A strasshofi deportáltakat Adolf Eichmann szavaival élve „jégre tett”, míg mások „szerencsés” zsidókként is emlegetik. A többi vonat ugyanis Auschwitz felé robogott.
A Szeged– Stasshof– Szeged című kötet hiánypótló mű, amely első darabja annak a Strasshofba került zsidók sorsával foglalkozó sorozatnak, amelyet a szerkesztők terveznek megjelentetni a közeljövőben. Szegeden kívül ugyanis más gyűjtőtáborokból, így Szolnokról és Debrecenből is irányítottak vagonokat Auschwitz helyett az osztrák mezővárosba (akkori nevén Ostmarkba). E kötet mintájára az elkövetkező évek feladata ezeknek a történeteknek a feltárása lesz majd. Frojimovics Kinga továbbá hozzátette, azon dolgoznak, hogy az osztrák történetírásban is legyen nyoma az ott kényszermunkát végző magyar zsidóknak és minél több emléktábla emlékezzen meg róluk. Így például a Schönbrunni kastélyparkban is.
A kötet hozzáférhető online, PDF-formátumban: http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/22797/1/Szeged-Strasshof_e_konyv.pdf?fbclid=IwAR2ZRHZU0Wo5lp0SkoIiJynXpsYDLW5Z5Im6ToXlP9Mt-8JiE3feNKpCguM
Ajánljuk figyelmükbe korábban, Molnár Judittal készített interjúnkat: http://szegedfolyoirat.sk-szeged.hu/2018/08/11/hegedus-reka-holokauszt-szegeden-es-kornyeken/