Illés Mária: Fél évszázad tornáca

Kiss Ernő: A kortárs zene 50 éve Szegeden című könyvéről

Egy 50 évvel ezelőtti világban elképzelni sem lehetett volna, hogy milyen nagy jelentősége lesz majd a komolyzenei fesztiváloknak, a közönséget rendszeresen bevonzó rendezvényeknek. Az értékes, „klasszikus” zene csak akkor maradhat ma „versenyképes” a bármikor bárhol könnyedén fogyasztható zenék világában, ha észrevéteti magát, ha új dolgok övezik a megszólalását. Furcsa paradoxon, hogy ugyanakkor az úgynevezett „kortárs zene”, tehát a művészi igénnyel megkomponált, az európai zenetörténet hagyományaiban gyökerező új zene különösen nehéz helyzetben van népszerűség tekintetében. Pedig véletlenül sem valamiféle elvont „kortárszenét” kellene szeretni, elég, ha az egyes művek meghallgatására, befogadására vagyunk nyitottak. Ha a közönség ilyen attitűddel érkezik a hangversenyre, akkor a mű beteljesítheti küldetését. Épp ebben, a közönség „mai zene” mellett tartásában volt különösen figyelemre méltó Szeged zenei életének az az 50 éve, amiről Kiss Ernő kétszerzős krónikája szól.

Kiss Ernő a feladatot néhai Papp Györgynétől kapta, ahogy a könyv előszavában olvashatjuk. Pappné a városi tanács/ polgármesteri hivatal művelődésügyi osztály dolgozójaként látott rá sok eseményre, Kiss Ernő pedig aktív szervezői oldalról. A könyv szerkezetileg Papp Györgyné három szépen kidolgozott írása köré épül föl, amely szövegek itt másodközlések, kettő a Szeged folyóiratban jelent meg (1993/I, II), a harmadik pedig A szegedi kórusélet 150 éve című kiadványban (2013). A két szerző egymást váltva szólal meg a könyvben – a fejezetek elhelyezésének e sakktáblaszerű szerkezete célravezető, és Vántusról szólván stílusos is. Köszöntő és előszó után Kiss Ernő négy fejezete mellett van egy ráadás Kiss-fejezet is – Vántus István jelentőségteljes zenei epilógusait vélhetjük itt visszacsengeni –, ami a kronológiából kilépve emeli önálló témává a szegedi zeneszerzői versenyek bemutatását.

Az első fejezetben jóleső az előzmények sorjázása 1945-től, a pezsgő operai élet kiemelésével. Bizonyíték talán sosem lesz már, de érdekes Kiss Ernő felvetése, hogy 1970-ben a KISZ Szegedi Városi Bizottsága által rendezett, műkedvelő színezetű Szegedi zeneszerzők estje kiváltó oka lehetett annak, hogy Vántus a városi tanács támogatását kérte egy professzionális rendezvénysorozat elindításához.

A kiemelten tárgyalt 50-ből az első 20 év, azaz a Mai Magyar Zene Hete története két szövegben is olvasható: először Pappné több szempontot kiemelő, áttekintő írásában, ez után Kiss Ernő minden egyes koncertre kiterjedő, fegyelmezett krónikájában. Lenyűgöző szembesülni a hőskor eseményeivel, a csapatmunka gyors kialakulásával! A szervezés feladataira a városi tanácsnál új zenei előadót alkalmaztak Hernádi Júlia személyében, a Vántus István, Vaszy Viktor, Erdős János nevével fémjelzett zenész csoport pedig a program konkrét összeállításáért felelt, természetesen a művelődésügyi osztály együttműködésével. Kiss Ernő idézi az első rendezvény leporellójának bevezetőjéből: „olyan […] évenként visszatérő rendezvénysorozatot indítunk, amelyben a város zeneművészei, zenei intézményei és öntevékeny zenei mozgalma egyaránt megtalálják a feladatukat.” Vélhetően szerencsésen rezonált ez a törekvés a kor politikai elvárásainak megfelelő „szocialista népnevelő szándékkal”, és így máig ható, valódi érték születhetett. Kiemelkedő vonás a legkiválóbb zenetörténészek, Földes Imre, Kárpáti János és mások meghívása az első években – mai szavunk erre „közönségnevelés”. Jártak itt vendégművészek is Budapestről, Kecskemétről, de például a budapesti Új Zenei Stúdió vagy Újvidék, Temesvár egy-egy együttese is szerepelt a programban.

Intermezzo következik: a 4. fejezetben a kortárszenei hétből 1979-ben kinövő Szegedi Kamarazenekari Napok 1995-ig tartó történetét olvashatjuk. Ez a kétévente megrendezett háromestés program az ország különböző kamarazenekarainak meghívásával zajlott, a rendezvény filharmónia-hangversenybérletbe való beépítése pedig biztosította a közönségét. Minden koncerten legalább egy, Szeged város által rendelt új mű ősbemutatója is elhangzott, 1993-ig összesen 34(!) darab. A felkért zeneszerzők között szerepel például Kurtág György, Szőllősy András, Jeney Zoltán, Vajda János, Kocsár Miklós, Hollós Máté, Vántus István. Jó érzéssel írhatta le Papp Györgyné: „Szeged zenei életének arculatában […] sajátos és meghatározó jellemvonás a kortárszene iránti megkülönböztetett figyelem”.  

Az 1991 és 1996 közötti néhány év nehézségekkel sújtott időszak volt. Vántus István vezetésével a kortárszenei program felfrissítése készülődött, Zenei hét századunk muzsikájából címmel, azonban az alapító 1992-es hirtelen halála megtorpantotta a dolgok menetét. A főszervező feladatát kéretlenül megöröklő Huszár Lajos számára nehezítés volt Papp Györgyné nyugdíjba vonulása és a 90-es évek ismert gazdasági megszorításai közepette kialakult romló anyagi helyzet is, de ennek ellenére értékes programok születtek. 1996-ot az önkormányzat frissen kinevezett zenei referense, Száz Krisztina mentette meg a folytonosságnak – így egyetlen év sem maradt kortárszenei rendezvény nélkül a fél évszázad alatt.

A könyv dramaturgiájában ide ékelődik be a Szegedi Egyházzenei Hónap bemutatása, Papp Györgyné tollából. A rendezvénysorozat keretein belül 1996-tól kezdve a város évente új kórusművet rendel egy-egy kiválasztott kórus számára, olyan neves szerzőktől, mint Kocsár Miklós, Huszár Lajos, Csemiczky Miklós, Szokolay Sándor, Orbán György, Gyöngyösi Levente, Tóth Péter, Horváth Barnabás – máig ez 23(!) kórusmű.

Folytatva a történet fő szálát, fordulóponthoz érkezünk a 7. fejezetben. 1996-ban Kiss Ernő kezdeményezésére, neves zeneszerzők, Kocsár Miklós és Hollós Máté szerepvállalásával megalakult a Vántus István Társaság, amely a városi támogatásra és együttműködésre is számítva felvállalta a hagyományos kortárszenei rendezvénysorozat – 1997-től Vántus István Kortárszenei Napok – szervezői feladatait, a programösszeállítástól a lebonyolításig. 1998-tól kezdve a 6-10 program egy héten belül, később négy napba sűrítve valósul meg. Sok színes rendezvény és kisebb-nagyobb újítás mellett izgalmas nyitás történt az új generációk felé is: például a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakáról is érkeztek fellépők, és fiatal zeneszerzőtehetségek tartottak pódiumbeszélgetést. Láthatólag a programsorozat biztos kezekben van, és bízhatunk benne, hogy – mivel tárgyának lényege az újra való fogékonyság – életképes marad a változó igények között is.

És az „epilógus”: a zeneszerzői versenyek története (1992-2015). Három verseny került meghirdetésre a Zenei hét századunk muzsikájából rendezvény égisze alatt, új mecénások, pl. a Liberális Szegedért Alapítvány támogatásával, majd 2002-ben vette föl a szálat a Vántus István Társaság, a Magyar Zeneszerzők Egyesületével együttműködve. Több mint 100 zeneszerző pályázott az összesen kilenc alkalommal! E témához lazán kapcsolódik a könyv epilógusának epilógusa: pár soros beszámoló a Bálint Sándor Művelődési Ház által szervezett Fiatal Zeneszerzők Szegedi Fesztiválja című, nem bíráló, de pódiumot nyújtó seregszemléről.

A könyv Szeged város könyvkiadási alapja támogatásával, a Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület kiadásában jelent meg. A kisalakú, mintegy 150 oldalas kiadvány hátsó borítóján a kortárszenei műsorfüzetben 14 évig címlapként használt Neuberger István festmény látható. Jobban esne az olvasás, ha szebben tagolt lenne a szöveg, a gondolatjel- és egyéb szövegi hibák előfordulását pedig az olvasószerkesztő hiányának, azaz végeredményben a kis költségvetésnek tudhatjuk be. Hiányzik az ugyanezért kihagyott index a könyvből, de az olvasó ígéretet kap, hogy a Vántus-társaság honlapján ezt hamarosan megtalálja. Nem olvasmányos ez a könyv, de ez nem is lehet célja, hiszen jórészt adatok egymásutánja alkotja a fő szöveget – kordokumentum értéke miatt azonban jelentősége a megjelent 140-es példányszámnál jóval nagyobb.

A nagyívű áttekintésből látható, hogy az elmúlt 50 évben Szeged város erős partnere volt a zenész társadalomnak a kortárszenei rendezvények ügyében, a mecenatúrát is felvállalva. A város mellett az események állandó szervezője a sok szervezeti átalakuláson átesett zeneművészeti főiskola (eredetileg Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Tagozata, ma SZTE Bartók Béla Művészeti Kar). A Vántus-társaság bekapcsolódása fő szervezőként civil színterét jelenti a szálak összefonásának, például a Somogyi-könyvtár és a zeneoktatási intézmények programjának becsatolásával. A társ-szervező intézmények száma sokszor változott, néha hétre is nőtt, ami szimbolizálja a városi, sőt regionális, néha országossá növekvő összefogást. Az utólagosan 1971-től kezdve számozott rendezvények idén érnek az 50. évhez. Ahogy Hollós Máté fogalmazott bevezető köszöntőjében: „Az ötven év tornácán megállva, mindenkori felhők árnyát megélve is napfény veri arcunkat!”

Kiss Ernő: A kortárs zene 50 éve Szegeden. Szeged, Vántus István Társaság Közhasznú Egyesület, 2020.

Megjelent a folyóirat 2021. májusi számában