Tóth István: Az olimpiai láng Szegeden 1936-ban
A labdarúgó Európa-bajnokság után sem csillapodik a sportláz, hiszen ezt követte a XXXII. nyári olimpiai és paralimpiai játékok Tokióban, majd 2022-ben következik a labdarúgó világbajnokság és a téli olimpiai játékok. Számunkra közelebbi esemény a nemrég befejezett olimpiai játékok, így talán nem véletlen, ha figyelmünk középpontjában áll még mindig. Az olimpiai láng kétszer járt Szegeden, először 1936-ban, másodjára 1972-ben. Jómagam az 1936-os eseményhez kívánok adalékokat szolgáltatni, hiszen a Móra Ferenc Múzeum erről az alkalomról is őriz emlékeket.
Az 1936. évi, XI. nyári olimpiai játékokat Berlin rendezhette, melynek jogát 1931. május 13-án nyerte el. A játékok egyik fontos szimbóluma az olimpiai láng. Az ókori olimpiák ideje alatt folyamatosan égett a láng, míg a modernkori játékok során először 1928-ban, Amszterdamban hozták vissza ezt a szokást, mely mind a mai napig él. Carl Diem, az egyik német főszervező kitalálta, hogy ehhez a jelképhez egy új szokást kellene társítani. Úgy gondolta, hogy az olimpiai láng, mely a játékok egész ideje alatt égni fog, érkezzen az ókori játékok helyszínről, Olümpiából, melyet futók juttatnak el Berlinbe fáklyák segítségével. Ez az ötlet, újítás mindenkinek tetszett. 1934-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság támogatta és elfogadta a kezdeményezést. Így a fáklyás váltófutás hagyománya 1936-ra vezethető vissza, s azóta rendszeres előprogramja – ha nevezhetjük így – az ötkarikás játékoknak. Az első ilyen – 27 cm magas – fáklyatartót Walter E. Lemcke szobrászművész tervezte, amelyen megjeleníti a láng útvonalát, illetve a birodalmi sast, ahogy az öt karikát fogja. A rozsdamentes acélból készült tartót az esseni Krupp művek gyártották, melyben az az érdekesség, hogy a vállalat a fegyvergyártásban jeleskedett elsősorban. Összesen 3840 darabot gyártottak, melyből az egyik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban is megtalálható 2009 óta. Természetesen az útvonalat és az időbeosztást is meg kellett tervezni. Egy futó 1 kilométert kellett, hogy lefusson 5 perc alatt a haladás és a tervezhetőség érdekében, illetve annak tudatában, hogy több helyen is kisebb ünnepségeket szerveznek az olimpiai láng tiszteletére. A futók kilétét és a futással kapcsolatos programokat megszervezni minden országnak magának kellett. Magyarországon ezt a feladatot az Országos Testnevelési Tanács és a Magyar Atlétikai Szövetség bonyolította le. Az Olümpia és Berlin közötti távolság 3075 km. Az útvonal a következő országokon ment keresztül: Görögország (1108 km), Bulgária (238 km), Jugoszlávia (575 km), Magyarország (386 km), Ausztria (219 km), Csehszlovákia (282 km), Németország (267 km). Nem nehéz kiszámolni, hogy így 386 futó vitte a lángot országunkban. A pontos települések nevét, ahol a láng áthaladt, most nem kívánom közölni, csak a magyar útvonalat, ám az érdeklődők megtalálhatják az interneten, illetve az 1936-os olimpiai játékok zárójelentésében. A horgosi határátkelőhöz a láng július 28. reggelén ért oda, majd az első település onnan Szeged volt. Szeged utáni állomások Kiskunfélegyháza, Kecskemét, Sári, Soroksár, Budapest, Tát, Szőny, Győr, Moson, Oroszvár voltak, mikor is az osztrák határt, Kittsee-t július 29-én, délután fél 3-kor érte el a fáklya. [1]
A váltófutás szervezése nem csak kontinens, hanem országos és helyi szinteken is hatalmas előkészületekkel járt. A körülbelüli útvonalat már korábban meghatározták, mely azt jelenti, hogy kijelölték azon településeket, ahol a láng át fog haladni. Emiatt, illetve az előkészületek ellenőrzése céljából érkeztek Berlinből a rendező bizottság megbízottjai, Adolf Meurer vezetésével július 3-án este, akik végigjárják a feltételezett útvonalat egészen Olümpiáig. Természetesen már az ő érkezésük is igen nagy eseménynek számított. Feladatuk közé tartozott még az útviszonyok tanulmányozása és az „otthont” adó országok, régiók gazdaságának vizsgálata. A nagyobb városok, mint Szeged szerepet kapnak abban a dokumentumfilmben, amely a staféta útjáról szól. Maga Adolf Meurer így nyilatkozott a városról: „Meglepett bennünket, hogy mennyire rendezett és csinos város Szeged. Megkapó a Dóm tér környéke és a hatalmas székesegyház, amelyről már hallottunk eddig is. A tavalyi és tavalyelőtti szabadtéri játékok híre nagyon is eljutott Németországba, kíváncsiak voltunk a játékok színhelyére. Magyarországon behatóbban tanulmányoztuk az útviszonyokat, mondhatom, kellemes meglepetésben volt részünk; kifogástalan, sima úton jöttünk egész Szegedig. A transzkontinentális útvonal egész bizonyosan nagyarányú autóforgalmat indít meg Magyarország felé és Szeged is fontos állomása lesz ennek az útvonalnak.” [2]
Július 13-án érkezett meg a Magyar Atlétikai Szövetség küldöttsége Szegedre, hogy a határtól Kecskemétig tartó szakaszt megtekintse, hivatalosan kijelölje, a szegedi ünnepség programját megállapítsa. Előkészítettek mindent arra, hogy az olimpiai láng zavartalanul tudjon elhaladni az adott úton. A futók kijelölése is a szövetség feladata volt ezen a szakaszon, mely igen nagy fejtörést okozott számukra. Erre az alkalomra jelentkező futókból nem volt hiány az igaz, ám többségük a fentebb említett 1 kilométert alig-alig tudták 5 perc alatt abszolválni, mely a szoros és kötött időrend miatt nagy veszélyeket hordozott magában.[3]
Az ünnepi események körül, személyi témában még voltak kérdéses tényezők. Az első a horgosi határon felálló fogadóbizottság. Először a városvezetéstől dr. Shvoy Kálmán nyugalmazott altábornagy, országgyűlési képviselő fogadta volna a lángot, ám ő szabadságot vett ki, és az olimpia helyszínére, Berlinbe utazott, hogy személyesen követhesse végig a játékok alakulását. Felmerült Kelemen Kornél, Országos Testnevelési Tanács elnök neve is, ám végül nem rá esett a választás. Az első magyar futónak Szalma Ferencet, a Szegedi Vasutas Sportegyesület maratonistáját jelölték ki erre a feladatra, mely egészen július 26-ig úgy tűnt, hogy így is marad. A városháza előtti beszédet eredetileg dr. Pálfy József polgármester mondta volna, kit távollétében dr. Tóth Béla helyettesített volna, ám később ő is más feladatot kapott. A szegedi ünnepi műsor időpontját először 10 órára tették, ám ez szintén módosult 7:15-7:30-ra. [4]
A fáklya 1936. július 28-án reggel 6 órakor érkezett meg a magyar-jugoszláv határra. Érezni lehetett, hogy ez a nap más a város életében, mint a többi. Már a hajnali órákban nagy volt a sürgés-forgás az utcákon, a várost fellobogózták. Az autóbuszállomáson várakoztak a fáklyavivő sportolók, az érdeklődők, hogy kimenjenek a határra, ám tömegek szálltak autóba vagy ültek kerékpárra, hogy jelen legyenek a nagy eseményen. Reggeli 5 órára igen nagy tömeg gyűlt össze az átkelőhöz. A határon is igen nagy volt a készülődés, egy hatalmas díszkaput állítottak, melyet a szegedi kertészek építettek, lobogóztak, virágoztak fel, amin megformázták a magyar címert és az olimpiai ötkarikát is. Jól látszik az is a fényképen, hogy az egész környéket igyekeztek virágba borítani, illetve az, hogy mekkora volt az érdeklődés, a híradások szerint nagyjából 5000 ember volt jelen. Kicsivel 6 óra előtt tűnt fel az olimpiai láng. A magyar és német operatőrök, fényképészek rögtön megrohamozták a jugoszláv küldöttséget. A két nemzet delegációja a Pap-halmi főcsatornán található hídon találkozott és adták át egymásnak a stafétát. Jugoszláv részről Kosta Petrovics postamérnök, a Jugoszláv Atlétikai Szövetség megbízottja adta át a lángot dr. Tóth Béla polgármesterhelyettesnek. A tömeg magyar és olimpiai zászlókkal összeborulva, megilletődve figyelte az eseményt. Petrovics így búcsúzott a lángtól, német nyelven: „Égjen örökké ez a fáklya az örök béke jeléül. Testvér legyen az olimpiai gondolat, amelyet ezek a lángok képviselnek. Tiszta szívből kívánunk minden jót kedves hazájuknak.” A fáklyát átnyújtotta Tóth Bélának, aki a következőket mondta:
„A trianoni határ küszöbén a mosolygós magyar nap tervekre hevítő melegénél, áldozatos magyar lelkektől körülvéve, megindult érzések között veszem át és gyújtom meg ezt a fáklyát, azzal a kéréssel, hogy itt, az áldott magyar rónán, egy pillanatra torpanjon mega boldog és szabad országok földjén napokon keresztül szellő szárnyán száguldó olimpiai láng. Hirdesse ez a fáklya, hogy nekünk, árva magyaroknak nincs más fegyverünk, csak lelki és testi kultúránk, de ez megadja a hitet, az erőt és bízva bízunk sorsunk jobbrafordulásán. Hirdesse ez a láng, hogy nekünk könnyben van tengerünk és nincs egyéb kincsünk és nincs más boldogságunk, mint a hit, a magyar becsület, amelyet a mi drága fiaink szereznek mostoha nemzetünknek. Hirdesse ez a fáklya és pedig ne szunyókáló lánggal, de hódító sistergéssel, hogy köztünk, magyarok között a sport azonos nemzeti életünkkel és a nemzeteken és a nemzetünkön segíteni akaró lélek tettre-készségével. Hirdesse ez a fáklya azt, hogy itt örökké égni és élni fog a magyar nemzeti akarat olimpiai szövétneke, hogy a magyar sportolók világraszóló teljesítménnyel, lovagiasan küzdve a nemzetek versenyében, győzni akarnak. Láthatatlan, de örökké lánggal égő vágyunknak legyen szimbóluma ez a fáklya…Előre!” Ezek után a városi énekkar és a tömeg, Fricsay Ferenc karnagy vezetésével, elkezdték énekelni a Himnuszt, miközben a fáklyát dr. Tóth Béla átadta dr. Hernádi Mihály tisztifőorvosnak, kiváló maratoni futónak, aki elindult a város felé. A tikkasztó nyári melegben szinte mindenki megindult a lánggal együtt, szerették volna végig kísérni az útját. Operatőrök, fényképészek autóval, az érdeklődők pedig kerékpárok sokaságával követték a futókat. A fáklya Szegedre a Szabadkai úton keresztül érkezett meg, ahonnan a Petőfi Sándor sugárúton át a Dugonics térig, majd onnan a Kárász utcáig ment. Mindenhol hatalmas tömeg kísérte és várta a lángot, sokszor nehezítve a közlekedést, ám így is olyan jó tempót diktáltak a futók, hogy a tervezetnél 15 perccel hamarabb érkeztek meg az ünnepség előtti állomásra. Az olimpia zárójelentésében is megemlítik, hogy ezen a szakaszon tartandó ünnepségek miatt javítottak a szintidőkön. A rendezők úgy határoztak, hogy az időrend betartásához megvárják azt a negyedórát, hogy minden a rend szerint történjen. Az ceremóniát a városháza előtt rendezték. Ide 7:15-re Gyetvay József, Szegedi Vasutas Sportegyesület aranyjelvényes futója hozta a lángot. A városházánál egy olimpiai oltárt állítottak fel, tele fáklyákkal és egy oltártűzzel, melyet az olimpiai lánggal gyújtottak meg. Az oltártűz edénye a nagyszentmiklósi kincs 13-14 számú ivócsanakjának másolata. A képen is jól látható, hogy igen sok ember gyűlt össze, sőt, sokan az épületből figyelték az eseményeket. Ismét felcsendült a Himnusz, közben Gyetvay átadta a lángot dr. Imecs György főispánnak, aki meggyújtotta az oltártüzet, s elmondta köszöntőbeszédét: „Messze földről egy láng érkezett hozzánk és rövid percek múlva ismét továbbhalad, messze földre. Ez a tűz gyújt, de nem éget, nem rombol és pusztít, hanem összeforraszt és egybekovácsol, eltünteti a fajokat és társadalmakat elválasztó korlátokat és egyesíti az egész világifjúságát, a szépség, az erő szeretetében. Az olimpiai lángot szeretettel köszöntöm. Hassa át ez a láng a magyar kiküldöttek szívét, küzdjenek hagyományos magyar hősiességgel, hogy szereplésük megbecsülést és dicsőséget hozzon.” A főispán ezt követően átadta a lángot dr. Szilágyi Ferenc MÁV üzletigazgatóhelyettesnek, az atlétikai szövetség déli kerületi elnökének. Ő maga is elmondta kisebb beszédjét, majd meggyújtotta díszvendégek fáklyáit, név szerint: Kircsfalussy Vilmos ezredes, Pintér József ezredes, dr. Hunyadi-Vass Gergely országgyűlési képviselő, dr. Schmidt Henrik egyetemi tanár, Holtzer Tivadar a Szegedi Atlétikai Klub elnök, és Fricsay Ferenc világhírű karmester. Eközben felcsendült az olimpiai himnusz is, majd Szilágyi átadta Lázár Lászlónak a stafétát, aki elindult a Kossuth Lajos sugárútra, így továbbítva a lángot Budapest és Berlin felé. Ezzel a hivatalos ünnepség véget is ért.[5]
Úgy gondolom, hogy azoknak a futóknak a neveit illik megemlíteni, akik a határtól a városházáig futottak a lánggal. Időrendi sorrendben: dr. Hernády Mihály, Szalma János, Csonka Balázs, Annabrig Sándor, Sipos József, Világos Lajos, Sonkovics Zoltán, Juhász István, Gyöngyösi János, Seller István, Kucsera László, Györfi Zoltán, Hoffmann Pál, Angelmayer (Almási) Károly, Janicsek István, Váradi Imre, Magyari Nándor, Angelmayer (Almási) Károly, Szekszárdi Boldizsár, Ottovai Károly, dr. Hernády Mihály, Gyetvai József.[6]
Az esemény a város környékét is megmozgatta. Dr. Endrey Béla, Hódmezővásárhely polgármestere és Kun Béla, Vásárhely országgyűlési képviselője is tiszteletét tette, ezzel képviselve városukat. [7]
Nem szabad megfeledkeznünk a szegedi cserkészekről sem. A városháza előtt készült képen is jól láthatjuk őket, hogy tisztelegve fogadják a lángot. Az alkalom lebonyolításában maguk is segédkeztek. A kerékpáros cserkészek július 27-én, délután 4 órakor találkoztak a városháza előtt, s teljes felszereléssel – sátor, pokróc, élelem – kitekertek a horgosi határhoz, hogy segítsenek a szervezésben és a rendfenntartásban. A gyalogos cserkészek pedig az ünnepség napján reggeli 6:30-kor találkoztak a városházánál, hogy ők ott segédkezzenek.[8] Illik megjegyezni, hogy a cikkben közölt képek a szegedi Móra Ferenc Múzeum cserkészeti anyagából kerültek elő.[9]
Ám sajnos nem volt teljesen felhőtlen ez az esemény. Igen nagy feszültség alakult ki a fáklyák megtartását illetően. Az eredeti terv a német és a magyar szervezők szerint is az volt, hogy a futók megtarthatják fáklyáikat emlékül. Sajnos ez nem így történt. A bonyodalmak már korábban kezdődtek, mikor július 17-én megérkeztek a fáklyák, és 40 darabot küldtek a Horgos-Szeged szakaszra. A futás után az elkeseredett és sértődött futók természetesen panasszal éltek, hogy miért nem tarthatták meg stafétájukat, míg azok, akik nem futottak, csak küldöttek voltak, mégis megtarthattàk. Az atlétikai szövetség igyekezett választ adni a problémára. A válaszukban arra hivatkoznak, hogy a Horgos-Kecskemét szakasz 163 kilométerére összesen 203 futót delegáltak az egyesületek. Talán a fentebb felsorolt, a Horgos-Szeged közötti 19 kilométeres távnál is jól látható, hogy 20 futó vett részt, melyből ketten kétszer is futottak. A 203-as delegációba úgy gondolom, hogy beletartoznak azok a tiszteletbeli futók is, akik az ünnepségeken vettek részt és nem is futottak. Majd kiderült, hogy ugyanerre a szakaszra 114 fáklyát kaptak csak. Nagyon érdekesnek tartom, hogy nem jutott legalább 163 tényleges futónak fáklya, mivel a 3075 kilométeres távra 3840 darabot gyártottak, ami 765-tel több, mint a ténylegesen szükséges.[10] Ez azt is jelenti, hogy minden országra jutott arányosan több, mint 100 fáklya, melyet a tiszteletbeli futóknak szétoszthattak. Annak a talányát, hogy hová lettek ezen darabok, nem kívánom tovább boncolni, illetve felesleges is, hiszen sosem fogjuk megtudni.
Természetesen balesetektől sem volt mentes ez az esemény. Ahogy fentebb említettem, a futókat több autós és kerékpáros is kísérte. Ez igen jól látszódik a filmhíradók felvételein is. Sokszor igen rendezetlenül közlekedtek az emberek, így eshetett meg az, hogy az egyik autó elütött egy kerékpárost, egy másik autó pedig áthajtott az egyik gyalogos lábfején. Szerencsére csak könnyebb sebesüléseket szereztek az elszenvedők. A futók között is történt kisebb baleset. Az egyik stafétaváltáskor rosszul került átadásra a fáklya, így az átadó enyhe égési sérüléseket szerzett. [11]
Összegezve úgy gondolom, hogy ennek a szokásnak az ötlete és megszervezése sikeresnek volt mondható. Azt jól tudjuk, hogy az akkori német hatalom a játékoknak propagandisztikus szerepet is szánt. Talán nem véletlen Walter Lemcke választása a fáklyatartó – illetve az olimpiai harang – tervezéséhez, aki az adott időszakban több bronzszoborra kapott megbízást a kormánytól, vagy ugyanígy a Krupp művek választása a gyártáshoz, illetve az országok, régiók tanulmányozása és filmezése is. A hazai és szegedi részét tekintve elmondhatjuk, mindenki nagyon büszke volt arra, hogy ennek az eseménynek „otthont” adhattunk. Ezen véleményemet alátámasztják a Móra Ferenc Múzeumban őrzött relikvia és képek, amelyek azt mutatják, a szegediek nagyra becsülik, hogy egy olyan világesemény első résztvevői lehetettek, mely ma már igazi kiváltság. Az olimpiai fáklyás váltófutás ötlete és szimbolikája igen jó és dicsérendő, meglehet nem véletlen, hogy ez a szokás mind a mai napig él.
Megjelent a folyóirat 2021. októberi számában
Jegyzetek
[1] The XI th Olympic Games Berlin, 1936. Official report, Volume I., 1937 p. 512-527 o.; https://olympics.com/en/olympic-games/berlin-1936/torch-relay, legutolsó megtekintés dátuma: 2021.08.19.
[2] Délmagyarország, 1936. július 4. 5. o., Uj Nemzedék, 1936. július 5. 6. o.
[3] Délmagyarország, 1936. július 12. 16 o., július 14. p. 7. o., Pesti Hírlap, 1936. július 14. 19. o., Esti Kurir, 1936. július 14. 12. o.
[4] Délmagyarország, 1936. július 4. 5. o., július 14. 5. o., július 18. p. 9., július 26. 15. o, Pesti Hírlap, 1936.
július 14. p. 19., Magyarság, 1936. július 18. 14. o., A Pesti Hirlap Vasárnapja, 1936. július 26. 6. o.
[5] Délmagyarország, 1936. július 15. 7. o., július 18. p. 9., július 22. 4. o., július 29. 3-5. o., Magyarság, 1936. július 29. 13. o., Magyarország, 1936. július 29. 5. o., Az Est, 1936. július 29. 6-7. o., Esti Kurir, 1936. július 29. 11. o., The XI th Olympic Games Berlin, 1936. Official report, Volume I., 1937 p. 527. o.
[6] Bali Mihály: Szegedi sportolók az olimpiákon 1896-2004 Szeged, Bába kiadó, 2006. 64-65. o.
[7] Délmagyarország. 1936. július 29. 7. o.
[8] Délmagyarország. 1936. július 24. 7. o., Magyarság, 1936. július 29. 13. o.
[9] Móra Ferenc Múzeum, Történeti dokumentumok, 90.233.181., 90.233.182., 90.233.183.
[10] Délmagyarország, 1936. július 29. 8. o., július 30. 6. o., The XI th Olympic Games Berlin, 1936. Official report, Volume I., 1937, p. 514. o.
[11] Délmagyarország, 1936. július 29. 3. o., Magyar Világhíradó, 1936. július, 649/8. bejátszás