Szemerey Márta − Kiss Lajos: 30 év, több tételben

Történeti léptékben egy emberöltő szinte alig-alig érzékelhető. Emberi viszonylatban azonban 30 év tekintélyes időtáv. Visszatekintve egyesületünk eddigi életére, akár elégedettek is lehetnénk. De nem vagyunk! A minősítés legyen az olvasó joga és feladata. A szervezet alapítóiként és egymást váltó elnökeiként mi ehhez egy válogatást készítettünk. Annak reményében, hogy egyesületünk felnőtt korba ért. Köszönet érte elkötelezett társainknak, barátainknak, támogatóinknak! Írásunkat a közelmúltban elhunyt Tandi Lajos alapító főszerkesztőnek, egykori jeles pártoló tagtársunk emlékének ajánljuk!

Sokan vallják, hogy nincs annál unalmasabb, mint az események minden részletére kiterjedő, pontos és teljeskörű ismertetése. Élőszóban esetleg még segíthet az előadó színes egyénisége, személyes varázsa, de az ilyen típusú írás általában nagyon fárasztó. Az egyesület krónikásai – ezen összefoglaló szerzői – már csak emiatt sem vállalkozhattak szabályos történetírásra. Mindössze néhány jellemzőnek vélt, vagy fontosnak tartott és a memória-szűrőn is fennmaradt időszak/esemény felidézése lehet a reális cél. És kizárólag hiteles források és információk felhasználásával.

Elöljáróban rövid fogalom magyarázat: az „urbanisztika” a latin „urbs” (város) szóból származik és a települések fejlesztésére, rendezésére – tervezésére, térbeli alakítására, működtetésére – irányuló multidiszciplináris szakmai tevékenységet jelent. És mint ilyen, „mindenkit érint, de senkit nem érdekel”, tartják sokan. Líraibb, számunkra kedvesebb megfogalmazás – Charles Baudelaire szavaival – „… az urbanisztika a civilizáció fájdalmas és diadalmas terméke …”

A kezdetekről

Az 1980-as és az 1990-es évek fordulóján szakmánkat – az urbanisztika háza-táján dolgozókat – is sodorta a „változás-cunami” érzése. Sokan érezték/gondolták, hogy most majd eljön „a mi időnk” (is)! Ezt a naiv várakozást az elmúlt 30 év ugyan nem igazolta, de az akkori idők lelkesedése már-már a „fényes szelek”-et idézi, amire nosztalgiával emlékezünk. Ennek egyik szeleteként azt is reméltük, hogy megváltozik az építészeti-városrendezési mozgástér, a fejlesztési, elosztási és irányítási rendszer, továbbá puhul a merev hierarchikus felépítmény. Hazánkban egyetlen szakmai-társadalmi szervezet, a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) fogta/foglalta keretbe a települések világával foglalkozó szakemberek – mérnökök, építészek, táj- és kertépítészek, valamint egyéb végzettségű – megszállottak – csapatát. A fővárosi székhelyű szervezet akkori vezetői nem vették jónéven a szegedi és Csongrád megyei „urbanisták” részleges autonómiát célzó törekvéseit és konkrét javaslatait, mereven őrizték a status quo-t. Szinte arra kényszerítve bennünket, hogy saját, független szervezetet hozzunk létre. Az „elszánt 11” végül elérte, hogy 1991. júniusában megszületett a Csongrád Megyei Urbanisztikai Egyesület. Közel egyívású, egymást jól ismerő és megbecsülő kollégák részvételével. Rövid időn belül többszörösére nőtt a létszám és a támogatói kör is szépen gyarapodott. Természetesen voltak hullámzások, de a megszűnés soha nem fenyegette csapatunkat …

Nagyrendezvények

Talán szerényebben is fogalmazhatnánk, de a mi kategóriánkban (az alacsony létszámot és a minimális költségkeretet tekintve) 1-2 napos rendezvény bizony nagyon-nagynak számít! Elsőként 1995. nyarán próbálkoztunk, méghozzá egy urbanisztikai „hajókonferencia” megrendezésével a Tiszán. A mintegy hét órányi hajóúton szakmai eszmecsere, könyvbemutató – Vidor Ferenc: Az építészeten innen és túl – és ökológiai „tárlatvezetés” zajlott több felvonásban. Utóbbit Dr. Csizmazia György, neves szegedi biológus vezette, nagy sikerrel. Az eredményességet talán az is jelzi, hogy induláskor a hajó megtelt és menet közben senki sem távozott úszva a rendezvényről!

1997-ben Lechner és Szeged címmel rendeztünk tudományos konferenciát, emlék-kiállítást és avattunk domborművet a Dóm téri Pantheonban, Lechner Lajos várostervező emlékére. (Szobrász: Takács Viktória)

2002-ben Rerrich Béla építész- és kertművész életéről és munkásságáról emlékeztünk meg nagyszabású rendezvényen. Mi, Szegediek okkal tekintjük főművének a 70 évvel korábban, 1932-ben befejezett Dóm teret, illetve annak egységes körbeépítését. Az egységes stílusú, attraktív építészeti együttes méltán vált a város egyik szimbólumává.

A legjelentősebb rendezvény-sorozatunk 2015-ben zajlott. Szeged első igazi urbanistájának tiszteletére – születésének 250. évfordulóján – Vedres István Emlékévet kezdeményeztünk, hivatalos támogatással, a szegedi önkormányzat védnökségével. Több mint húsz kapcsolódó, különböző műfajú programmal, többszáz résztvevővel és érdeklődővel. És jó néhány önzetlen támogatóval. Talán sikerült néhány szellemi téglával hozzájárulnunk a Vedres-kultusz építéséhez!

Diákpályázatok

Természetesnek tűnhet, hogy missziós tevékenységünk egyik fontos célterülete az ifjúság volt. Első nyilvános diák-pályázatunk a Vedres Szakközépiskola tanulóit szólította meg 2011-ben. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a szakirányú képzésben részesülő tinédzserek milyen Szegedet vizionálnak 30-40 év múlva. (Szeged városépítészeti arculata a XXI. század közepén) Továbbfejlesztve ötletünket, 2014-ben már Szeged összes középiskolását bevontuk a pályázati körbe. Momentumok a városban címmel hirdettünk szellemi versenyt, imponáló eredménnyel. Tíz intézményből, közel száz fiatal és jó néhány oktató segített felfedezni városunk rejtett kincseit. Őszintén reméljük, hogy ők is élvezték!

Honlapunk

Figyelem, a következő mondatok nyomokban reklámot tartalmazhatnak! Immár 7 éve működik egyesületi honlapunk, csmue.wordpress.com néven. Változó, fejlődő szerkesztői elvek szerint időnként a tartalom is kissé átalakul, függően attól is, hogy az urbanisztika való-világa aktuálisan milyen arcát mutatja. Szerzőink túlnyomórészt egyesületi tagok, de van néhány levelezőnk is. Törekszünk a közérthetőségre és nem félünk a „cenzúrától”. 2020-ban már tízezer felett volt a látogatók száma

Könyveink

Egyesületi terveinkben nem szerepelt könyvkiadás. Ma sincs ez másként. A körülmények változása, a menet közben tudomásunkra jutott új információk és nem utolsó sorban az inspiráló biztatások miatt ezzel is próbálkoztunk. Egy konferenciakötetet és két „bővített-hasonmás” kiadású könyvet gondoztunk:

• Lechner és Szeged. In memoriam Lechner Lajos. 1997.
• Lechner Lajos: Szeged újjá építése. 2000.
• Rerrich Béla: A szegedi templomtér. 2002.

Füstbe ment tervek

20-30 év távlatában hajlamosak vagyunk csak a szépre emlékezni. Nem illik azonban elhallgatni a kudarcokat sem. Sajnos azzal is szembesülnünk kellett, hogy időnként a partnereink nem voltak vevők a segítő szándékú, kiérlelt szakmai véleményünkre és javaslatunkra. Ami önmagában se nem meglepő, se nem tragédia. Legfeljebb érthetetlen, hogy miért maradt teljesen visszhangtalan egy-egy jelentősebb előterjesztésünk. Mint pl. a szegedi un. „Grünn Orbán-ház” hasznosítási javaslata. A Csongrád Megyei Építész Kamarával közösen öt évvel ezelőtt készített hasznosítási javaslatunkra még csak nem is reagált az illetékes. Sürgetéseink és informális érdeklődéseink is hiábavalóak voltak. (Miközben a Széchenyi téren álló, kiemelt műemléki és várostörténeti értéket képviselő épület üresen áll és egyre inkább pusztul…)

Szövetségeseink

Kezdetben is sejtettük, később pedig tapasztalhattuk, hogy nagyobb lélegzetű, hatásosabb és kellő visszhangot kiváltó akciókat, vagy programokat saját erőforrásainkból nehezen tudunk kivitelezni. Arra is rájöttünk, hogy hasonló, tartalmilag átfedő, vagy szorosan kapcsolódó szakmapolitikai céljainkat együttműködéssel hatékonyabban érhetjük el. Folyamatosan természetes szövetségesünk volt a két Csongrád megyei szakmai kamara – az Építész és a Mérnöki – de esetenként az Ipari és Kereskedelmi Kamara is csatlakozott közérdekű akcióinkhoz. Normalizálódott fővárosi kapcsolatunk is a MUT-tal, 2016. óta együttműködési megállapodás rögzíti párhuzamos bajtársi tevékenységünket.  Politológiai rejtély, hogy a települési önkormányzatok 90-es években tapasztalt nyitottsága és kooperatív hajlama 8-10 év után miért csökkent látványosan. Mi lettünk ügyetlenebbek, vagy ők untak meg bennünket? Netán megtanultak „urbanisztikául”?

A kollektív emlékezet és megbecsülés

„Nem törődnek utódaikkal azok, akik soha nem tekintenek vissza őseikre” – írja Edmond Burke. Ennek szellemében emlékeztünk rendszeresen jeles elődeinkre – és egykori kiemelkedő kollégáinkra, mestereinkre – megidézve szellemiségüket és életművüket. A már egyéb összefüggésben említett Vedres István, Lechner Lajos és Rerrich Béla mellett emlékülésen tisztelegtünk Maróthy Győző és Takács János életműve előtt. A velünk együtt élő kollégáink közül a „legtapasztaltabbakról” sem feledkezünk meg. Pl. a 80 éves Takács Máté építészt, egykori városi főépítészt tudományos ülésen köszöntöttük. Kortársaink szakmai-erkölcsi megbecsülését is fontosnak ítéljük, ezért azt folyamatosan felszínen/napirenden tartjuk. A javaslatunk alapján 2015-ben alapított közös, Csongrád megyei Vedres Díj-ban több tagtársunk részesült (Asszony Emma, Balogh Tünde, Nagy Imre, Susányi Tamás, Szemerey Márta).

In memoriam …

Harminc év alatt sajnos a „természet rendje” is apasztotta létszámunkat. Számos kiváló kolléga és jó barát távozott sorainkból, – nem önként! Elhunyt tagtársainkról íme az időrendet is mutató névsor:

• Terney László építészmérnök, városi főépítész, Szentes
• Kisnémet Margit építészmérnök, városi főépítész, Csongrád
• Csáki Imre építőmérnök, városi főmérnök, Hódmezővásárhely
• Maróthy Győző építész-, képzőművész, urbanista, Szeged
• Takács János építészmérnök, főépítész, Szeged
• Nagy Bálint építészmérnök, településtervező, Szeged
• Borvendég Béla építőművész, c. egy. prof., Szeged-Budapest
• Csatári Bálint geográfus, kutató, egy. docens, Kecskemét
• Besenyi Sándor szociológus, Szeged

Emléküket megpróbáljuk megőrizni és a következő generációnak is átadni!

Szeged, 2021. október   

Megjelent a folyóirat 2021. novemberi számában