Nagy Imre: Szeged régióközpont?

A város pozicionálása a térben − ma és a jövőben

Szeged régióközpont. Ízlelgessük! Jól hangzik, természetesen.   Többször elhangzott ez így; le is írták hozzáértők is, tényként kezelve, különféle koncepciókban a Szeretett Város régióközponti szerepét.  Nem kétséges, egy ilyen értelmű pozícionálás fontos a jelenlegi és jövőbeni státuszát illetően. Blazovich László 1997-ben Szegedet az Alföld középkori fővárosaként nevesítette, ugyanebben a folyóiratban. Többször is előfordult már e lapban ez a téma, vagyis a regionalitás, illetve a központi szerepkör kérdése. De mennyire jogos ez valójában ma? Érdemes körbejárni.  Legalább három aspektusból: egyrészt a régió értelmezését illetően (minek is lenne központja Szeged? Nem igazán jó erre a kínálkozó válasz, hogy hát a Dél-Alföldi régióé); másrészt az ország térszerkezetében foglalt pozíciót tekintve (lehet-e Szeged pólusváros?; harmadrészt az identitás szempontjából (porlódi-e vagy európai-e, netalán regionális-e az identitástudatunk, durván fogalmazva kell-e ez nekünk egyáltalán).

Mi a régió?

Indokolt ezt megfogalmaznunk ahhoz, hogy lássuk, milyen valós struktúrába gondoljuk (tudjuk be) központinak Szeged jelenlegi és jövőbeni szerepét.

Elöljáróban: az e témával foglalkozó geográfusok, regionális közgazdász kutatók által is megállapítva, nagyon sokféle e téren a fogalmi meghatározás, értelmezés. Lengyel Imre, az SZTE GTK professzora írta: „A pontos fogalomról nem alakult ki egyetértés, rugalmasan értelmezhető gyűjtőfogalom”[1] Ezért, ha a régió kifejezést halljuk önmagában, nem biztos, hogy ugyanarra gondolunk. Mégis, gyakorta olvassuk, halljuk így.  Ezért fogalmaztam erről egy tanulmányomban, hogy létezik egy különös régiótípus: „Definiálatlan régió: amiről nem tudni, melyik régióértelmezésről van éppen szó”[2]Jelzős szerkezettel együtt lehet igazán értelmezni a régiót. Méginkább a teljes szövegkörnyezet az, ami eligazíthat. Faragó László pécsi regionális kutató szerint „a területi kutató számára rémálom a régió pontos meghatározásának igénye”[3]. Szabó Pál, az ELTE egyetemi tanársegédeként átfogó tanulmányt írt erről, melyben megállapítja, hogy „áttérve a tudományos publikációk világába, megállapíthatjuk, hogy a régió pontos meghatározásáról mind a mai napig viták folynak, nem alakult még ki az egységes értelmezés”[4]. E tanulmányt használom segítségül, ebből veszek idézeteket a téma körbejárásához.

Felmerülhet a kérdés, mégis miért is fontos ezt taglalnunk? Nem mondvacsinált probléma ez?

Nem is olyan régi az a felismerés közgazdász tudományos körökben, hogy a gazdaságnak területisége van, azaz a gazdaság alakulását a térben érdemes elemezni.  És ennek legalább három szintje van: globális, regionális és lokális. Alapértelmezésben a régiót a nemzeti szint alatt értjük, de ez nem egyértelmű.  A regionális közgazdaságtan mára polgárjogot nyert (mint tudjuk, Szegeden is, az SZTE GTK országosan elismert tanszék). Nem véletlenül: az Európai Unió köztudottan a régiókat tekinti annak a területi egységnek, amelyek területi adatainak összevetésével megállapítható a térségek fejlettségi szintjeinek alakulása. Ugyanis − szintén köztudottan(?) − az európai régiók közötti kiegyensúlyozott térbeli fejlődés (méginkább: konvergens fejlődés) a kitűzött cél.  Az EU területi politikája erre épül: alapvetően a kevésbé fejlett régiók támogatására, helyzetbe hozására. És ez ugye mégiscsak húsbavágó… Ehhez kötődik a versenyképes régió fogalma is, ami már-már közismertté vált. Ugyanakkor e téren, ellentmondásos módon, Magyarországon makroszintű a központi média/politika által befolyásolt közgondolkodás. És ebből következően minden központi politikai döntés is: melyekben sosincs területi megkülönböztetés; pedig pl. a lakásépítési támogatások terén is lehetne/kellene. Az egyre erősődő területi különbségek ellenére, a regionális kutatóknak az elitpolitizálás terébe még nem sikerült behatolni; a regionális közgazdasági elemzések – bármily színvonalasak is – a szakfolyóiratok és konferenciák szintjén tobzódnak, hatástalanul. Ennek is „eredménye” az, hogy hátul kullogunk a területfejlesztés terén (többen osztjuk a szakmában, hogy nálunk ilyen lényegében nincs, csak pályázatok és lobbizások, amelyek a választott testületekkel különböző szinteken elfogadott területi terveket negligálják). Kutatásokkal igazolt, hogy a területfejlesztésre szánt közösségi pénzek nálunk rosszul hasznosulnak; hiszen a területi különbségek nőnek. Szakmai és egyéb publikációk révén közismertté vált, hogy az európai régiók versenyében, illetve a magyarországi régiók fejlettségét tekintve a déli és keleti magyar országrészek helyzete relatíve egyre rosszabb.

Hogy miért alakul így, ennek számos oka van, tudományos igényű elemzésre lenne szükség, ám ez meghaladná e folyóirat kereteit. És hogy mi lenne a teendő a továbbiakban, azt a még tágabb összefüggéseket is taglaló kutatással lehetne megalapozni. Erre pláne nincs itt mód. Legfeljebb rámutathatunk (lásd később) azokra az anomáliákra, rendszerhibákra, amelyeket időről-időre megtapasztalunk. De előbb, folytassuk a beígért régióértelmezéssel! Kapásból számba véve, a következő régiófogalmak élnek (a csatolt magyarázatoknak azt gondolom van értelme, hogy eljussunk Szegedig szerepéig…).  

Tervezési-statisztikai régió: Az EU intézménye, az Eurostat által igényelt és rögzített lehatárolás, annak érdekében, hogy az Eurostat a rögzített határú térségben zajló területi folyamatokat elemezze, és rendszeresen összehasonlító módszerrel értékelje a rendelkezésére bocsájtott statisztikai adatok alapján Az ún. NUTS kategóriák a terület és népességszám lettek lehatárolva. Esetünkben Békés-, Bács-Kiskun-, Csongrád-Csanád megyékből áll (NUTS III szint) a Dél-Alföldi tervezési-statisztikai régió (NUTS II. szint). Ennek központja nincs deklarálva.

Területfejlesztési régió: A magyarországi területfejlesztési törvény által bevezetett fogalom, amely feloldva akár a fenti hivatalos régióhatárokat is, lehetővé teszi, hogy bármilyen lehatárolással összeálljon valamely fejlesztési cél érdekében egy (megyei és települési önkormányzatokból összeálló) társulás. Ehhez ugyancsak nincs központ (irányító hatóság) rendelve; ez az alulról jövő kezdeményezés függvénye

Közigazgatási régió: Államszervezési egység, amelynek közigazgatásilag lehatárolt a hozzátartozó települések területével; továbbá törvény által meghatározva, államigazgatási hatáskörökkel van felruházva. Az Alaptörvény szerint Magyarország fővárosból és megyékből áll, így elvileg ez a deklarált hazai középszint; de ez a meghatározás itt megáll; a hatáskörök törvényekben vannak kibontva. Az önkormányzati törvény szerint a megye és a település választott testülete egyaránt helyi önkormányzat, közöttük nincs alá-fölérendeltségi viszony. A közigazgatási szerepet a megyei kormányhivatalok vették át (amelyek központja ugye a központi kormány).

„Európai” régió: Az a – választott testülettel és autonómiával rendelkező – területi önkormányzat, amely közvetlenül a tagállam központi kormányzata alatti státuszban van, és térségszervező, irányító hatáskörrel (hatáskörökkel) rendelkezik, ezek a regionális fejlesztési támogatások címzettjei. Ilyen nálunk nincsen (de volt róla szó…).

„Természetes” vagy földrajzi régió: az a – térben-időben kialakult (és alakuló) – különféle kulturális-gazdasági-szociális tevékenységeket magába foglaló térszerveződés, amely egymással hálózatos formában kapcsolódó településekből áll, azok táji környezetével együtt. Ennek mérete változó, és lehatárolása is bizonytalan, időben-térben változó is lehet (azaz nem esik egybe a közigazgatási határokkal).

Funkcionális vagy homogén régió: Olyan „természetes” régió, amely valamely specifikus adottság alapján, vagy a gazdaság valamely kiemelt húzóágazata alapján lehatárolható térség. „A homogén régió az, „amelynek részei nagyon hasonló természeti, társadalmi vagy gazdasági jellemzőkkel bírnak, s ezek által is egységes arculatot, megjelenést képviselnek.”[5]

Komplex funkcionalitású vagy csomóponti régió: Olyan „természetes” vagy földrajzi régió, amelyben egyszerre több ágazat magas szinten reprezentálva van, akár a lehatárolható területén kiemelkedő szerepű városok közötti „munkamegosztással” is. A csomóponti régió „a tér, mint erőtér fogalmával azonosítható, a gazdasági tevékenységek térbeli sűrűsödését veszi alapul, általában egy vagy több nagyvárost mint térbeli csomópontot és vonzáskörzetét tartalmazza, főleg gazdasági, településhálózati vizsgálatok nyomán alakult ki”[6].

És folytathatnánk a hazai és külföldi kutatók különféle finomított meghatározásaival. A fenti meghatározások azonban lényegiek. Ám megállapítható, hogy a nyugat európai régiók sem egységesek, és a fent leírt fogalmi meghatározások is keverednek. Tulajdonképpen folyamatról beszélhetünk: „A közigazgatási régióknak sokféle típusa van, például az európai területi szintekhez mind-mind külön közigazgatási történet tartozik. Ha rendszerezni akarjuk őket, akkor egyrészt egy skálát vehetünk, melynek kezdőpontjában a csak határokkal rendelkező „tervezési-statisztikai régió” van, közigazgatási tartalom nélkül, végén pedig gyakorlatilag az állam, illetve ezt a kategóriát kizárva az „állam az államban” típust találjuk, a hosszú időbeli folyamatot szimbolizálja a skála, melynek lépcsőfokai a határok meghúzása, a kialakuló kohézió, majd identitás, és az intézmények felállása, jogosítványaik elnyerése.”[7]

Szeged és a régió

Ha végigtekintünk a fogalmi meghatározásokon, Szeged városa (elvileg…) leginkább egy „természetes” vagy földrajzi régiófogalom központjának tekinthető; olyannak, amelynek lehatárolása meghatároz(hat)atlan.  A leírt régiófogalom központjának felel meg: ez tudatos fogalmazás, a gyakorlatban ugyanis nem valós ez a központi szerep sem. Konkrétan nem mondható el, hogy regionális központként működik a város. Szakmai nézetem szerint két lényeges ok miatt. Egyfelől egy lényeges összetevő, a társadalmi-gazdasági együttműködést jelentő kohézió hiányzik.  Léteznek ugyan térségen belüli gazdasági kapcsolatok, van(nak) gazdasági húzóágazat(ok), a kulturális-, oktatási-, tudományos központi szerep országosan, nemzetközileg elismert, ez azonban kevés.  Térségére nincs igazi szervező szerepe a városnak (a megyei gazdasági kamara hivatalból igyekszik erre több-kevesebb sikerrel), pedig adottságai alapján a klasszikus urbanisztikai meghatározások szerint erre van predesztinálva (legalább társközpontként). Ez a probléma egy másik alapproblémára vezethető vissza, az „európai” régió hiányára.  

Európai tapasztalatokat alapul véve, Horváth Gyula pécsi regionális kutató így írt erről az EU előcsatlakozás időszakában: „Magyarország jövője alapvetően azon múlik, hogy az integrációs csatlakozás utáni új források felhasználásában milyen decentralizációs stratégiát követ majd az ország. Miként már említettük, Magyarország számára a teljes decentralizáció kínálja a leghatékonyabb megoldást. E modell alkalmazásának kulcskérdése a széles körű autonómiával rendelkező, választott testületek által irányított közigazgatási régiók kialakítása.”[8]

A decentralizált közigazgatás hosszas (háttérben lezajlott) szakmai vitákat követően elmaradt, amely megvalósulásával értelmezhető lett volna Szeged (mint pólusváros – erről később bővebben) régióközponti szerepe.  Azonban a nagypolitika más irányt határozott meg. „A régiók felszámolása, a régi megyék stabilizálása, a járások bevezetése a felülről irányíthatóság szempontját követi, aminek már nem sok köze van a korábbi reformkorszak regionalizációs, decentralizációs, partnerségi retorikájához”[9] − írta Pálné Kovács Ilona, a PTE professzora, az MTA tagja.

Úgy alakult a törvénykezés, hogy a megye (NUTS III régiószint), illetve ennek önkormányzata feleltethető meg – elvileg − az „európai” régiófogalomnak (a 3 szomszédos megye együtt pedig ténylegesen „tervezési-statisztikai régiónak”, NUTS II régiószint).  Azonban autonómiáról nem beszélhetünk, a rendszerváltás óta egyre szűkültek ennek a közigazgatási szintnek is a hatáskörei, ma már csak a területrendezési és területfejlesztési tervezésben van itt döntési jogosítvány.  A látszat ellenére még ezekben sincs valós szerepe: a megyei területrendezési terv tartalmilag felülről vezérelt, helyi forrás hiányában a fejlesztési pénzek központi elosztása történik, pályázati versenyek útján; a választott testület által elhatározott tervszerű fejlesztések helyett a sikeres lobbizásoknak van terepe. A központi elosztással érvényesülő Modern Városok Program és Modern Falvak Program is ellene hat a térségi együttgondolkodásnak. A forráshiány és a központi elosztás túlsúlya egyik alapja a társadalmi-gazdasági kohézió hiányának.

A másik összetevője a térségi kohézió hiányának a „lyuk a sajtban szindróma”. Elvileg a megye, mint „európai” régió központja formálisan Szeged. Ám ez ellentmondást hordoz, hiszen gazdaságföldrajzilag hiába logikus az együvé tartozás értelmezése, és hiába van itt a székhelye a megyének, közjogilag elkülönül a város (Hódmezővásárhellyel együtt) a megyétől, azaz saját térségétől. Ennek törvényi alapja, hogy a „megyei jogú” városok polgárai jelenleg nem küldhetnek képviselőket a megyei közgyűlésbe, és így képviselők útján nincs rálátásuk a saját térségükre (lényegében ez az elkülönülés az egyetlen „megyei jog”). Ez is ellene hat a térségi együttgondolkodásnak, a társadalmi-gazdasági kohézió – végső soron a régió versenyképessége – megteremtésének (ezt az anomáliát a városkörnyéki kistérségi társulásokkal próbálták-próbálják enyhíteni).

Publikációkban, élőszóban gyakran használatos a „definiálatlan” (meghatározatlan) régió-kategória.  Ez az a földrajzi térség, amelyről csak találgathatunk, konkrétan milyen régióról szól az adott közlés, hír; meghatározatlanságából fakadóan ellentmondásokat is hordozhat. Pl. néhány napos újsághír: „Leszakadóban a magyar nyugdíj a régió országaihoz képest”.

Ez utóbbi példa, illetve ehhez hasonló alkalmazás gyakorisága mutatja azt, hogy nincs valós régiótudatunk. Ennek nyomós oka van.  Az EU meghatározását alapul véve, „európai” régió nálunk nem létezik, mert a legfontosabb tényező, az autonómia minimális szinten maradt középszinten.  A regionális fejlesztési tanácsok és ügynökségek megszűnése után végképp kiürült ez a szint; ezzel a megye lett a középszint, az „európai” régió, ám ennek hatáskörei a tervezésre szűkülnek. Annyira nincs régiótudatunk, hogy azt sem mondhatjuk el, hogy „igény az vóna rá”. Hibás ebben a média, de hibás a mindenkori nagypolitika is. Az előcsatlakozás idején még divat volt regionalizmusról beszélni – értsd: hogyan alakuljon a területfejlesztési törvény által, hogy mi legyen középszint, és milyen hatásköröket kaphat. Azóta mintha elfelejtődött volna ez a téma, miután átalakult (kiürült) ez az intézményrendszer. Nem köztudott, hogy a központi kormányzat fizeti be a tagsági díjat az EU-nak, viszont az így befolyt összegből származó pénzek címzettjei továbbra is a (nálunk formálisan megfelelve a statisztikai) régiók. Tagállami hatáskör, hogy a kormányzat jelöli ki az ún. irányító hatóságokat. Elvileg lehetne a kijelölés regionális szinten. Kezdetben voltak is ilyenek; igaz, csak részleges hatáskörrel (ezek voltak az ún. regionális tanácsok és fejlesztési ügynökségek). 2010 óta nálunk a minisztériumok az irányító hatóságok. Lényegében ez az irányítási pozíció az alapja a pályázási-elosztási mechanizmusnak, ami felülírja a területfejlesztési törvény által meghatározott, nagy műgonddal készített területi terveket.  El volt/van fedve a közvélemény előtt, hogy az európai átlagnál fejlettebb régiók − ilyen volt a Közép-magyarországi Régió (amelyet a mára különvált fővárosból és Pest megyéből állt) − nem kaphattak EU-támogatást (azóta ez kissé módosult: környezetvédelmi célokra igen).

Megállapítható, hogy több szempont miatt, de különösképp a térségi kohézió hiánya miatt (mely jelenség összetevőiről beszéltünk) Szeged nem tekinthető valós régióközpontnak. Ez a szerep nemcsak a valós „európai” régió létéhez köthető. Fontos tényező ehhez az is, hogyan alakul a város pozíciója az ország térszerkezetében. A nemzetgazdaság szempontjából az lenne üdvös, ha a város valódi régióközpont (esetleg Vásárhellyel együtt regionális társközpont) legyen; úgy, hogy környezetével együtt csomóponti régióvá váljon, ezzel párhuzamosan a centrumrégió munkaerő- és népességelszívó hatása csökkenjen, illetve szűnjön meg. 

Az ország területi szerkezetének alakulása figyelembevételével lehet a városok jelenlegi és jövőbeni pozícióját meghatározni. Ezen belül is, a centrumtérséggel, annak növekvő súlyával összevetve. Fontos lenne, hogy a továbbélő centralizáció megálljon, és a folyamat ennek oldására, a decentralizáció és regionalizáció megteremtése irányába forduljon. Lényegében ezt a célt tartalmazza a Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozását követő évben született tervdokumentum, a 2005. évi Országos Területfejlesztési Koncepció (OTK), az erről szóló országgyűlési határozat. E dokumentum az európai integrációs folyamatba illeszkedő módon világos célként fogalmazza meg a hazai területpolitikai elveket:

Decentralizáció és regionalizmus: A fejlesztéspolitikai és végrehajtási döntések, valamint a fejlesztési források jelentős részét decentralizálni kell. Ennek érdekében fontos a régiók fejlesztéspolitikai szerepének és az ehhez szükséges kompetenciáiknak megerősítése (…) Területi felzárkózás: A kohézió jegyében a társadalmi esélyegyenlőséget sértő, jelentős mértékű és a gazdaság hatékony működését korlátozó legsúlyosabb területi elmaradottságok mérséklése: a/ a fejlettségükben tartósan leszakadó térségek gazdasági-társadalmi felzárkóztatása, a külső és belső perifériák dinamizálása; b/ az alapvető életesélyek feltételeinek biztosítása az ország valamennyi településén; c/ a túlzottan egyközpontú térszerkezet oldása. [10]

Fenti célok elérésére szolgált többek között a Fejlesztési Pólus Program, mely a 2005-ben országgyűlési határozattal kijelölt hazai nagyvárosok (ún. pólusvárosok, köztük Szeged) számára biztosított innovációs célokra többlet-forrást 2007 és 2013 között. Távlatos cél az volt, hogy oldódjon a „Budapest és a magyar sivatag” – a többi egyneműen kezelt település együtt – szindróma, vagyis a túlcentralizáltság és a térségszervező második városi szint hiánya, mint probléma. Időközben a Pólus program „elfelejtődött”, a probléma maradt. E probléma lényege pedig a kialakult (illetve: kialakított!) sajátos centrális térszerkezetből fakadó területi különbségek továbbélése, a centrumtérség és a félperiférikus-periférikus térségek között.

A gazdaságra jellemző területi adatok minden tekintetben a főváros túlsúlyát mutatják, A területi adatok alakulásából az  érzékelhető, hogy a főváros kisugárzó hatása – mint széles körben elterjedt és elfogadott stratégia – nem működik. Legfeljebb az (egyre bővülő) agglomerációra van hatással. Az életminőségre, a kultúrára, oktatásra jellemző éves területi adatok markánsan kontrasztos képet mutatnak a Centrumtérség javára. Ez utóbbiak a területi specifikumú (pl. turisztikai) régiók mellett rendre kedvezőbb mutatókkal rendelkeznek a periférikus térségekkel szemben.

Vándorlási különbözet alakulása Magyarországon belül

Az elmúlt két évtizedben is jellemző volt a Pest megyébe (dominánsan a központi agglomerációba) irányuló vándorlás, ami tudottan évszázados jelenség. Ebben az időszakban a főváros jelentős kibocsájtó szereppel bírt (szuburbanizáció), ám a vándorlási többlet döntő mértékben az ország többi részéből származik. Ez lényegében egyszerre a nagyváros területi expanziója és a népesség koncentrálódása. Sajnos ezt a folyamatot erősítik az utóbbi években a lakásépítési támogatások, melyekre nincs területi alapú korlátozás (érdekes módon a lakásár drágulások ellenére a kereslet fennmarad…). Ezt, persze érthetően nem nagyon illik felvetni.

A KSH területi adatok szerint a centrumtérség részesedése az innovatív ágazatok K+F-et végző cégeinek mutatóiban, tehát a gyógyszergyártás, számítógép-elektronika-optika, információ-kommunikáció, illetve egyéb szakmai tudományos-műszaki tevékenység ágazatokban a főváros túlsúlya állapítható meg. Az ország többi térségével szemben. Innovatív ágazat még az autóipar, egyedül ebben nincs jelentős szerepe a centrumtelepülésnek.

A területfejlesztésre szánt pénzeszközök eloszlása 2007-2013

A területi különbségek mérséklésére szolgálnak az eu támogatások és az ezt kiegészítő központi források. E céllal szemben Magyarország régióinak támogatása 2007 és 2013 illetve 2013-2020 között (Széchenyi 2020 program) szembetűnő aránytalanságot mutat a centrumtérség javára, a periférikus térségek hátrányára. Ennek oka, hogy: 

 „Magyarország főváros-központúságából adódóan számos országos hatású közigazgatási és állami szolgáltatás és annak fejlesztése Budapesten valósul meg, számos vállalkozás székhelye Budapesten van, de a projekt-előkészítő és -megvalósító adminisztratív kapacitás és lobbierő eltérő rendelkezésre állása is magyarázza a forráselszívó jelenséget.

A rendelkezésre álló források egy része pedig olyan országos jelentőségű projekteket támogat, amelyek hasznosulása országos szinten történik. Ezeket a projekteket az esetek többségében KMR-ben (elsősorban Budapesten) székhellyel rendelkező kedvezményezettek valósítják meg.”[11]

A 2014-ben elfogadott Országos Fejlesztési és Területfejlesztési és Koncepció  (OFTK) „városhálózatok fejlesztése”  célirányt határozott meg, és ennek érvényesüléséhez, több városokból  álló körgyűrűt jelölt ki, fejlesztendő közlekedési kapcsolatokkal:  Belső  városokból álló  gyűrű a központi agglomerációban; logisztikai gyűrű a félperiféria határán (Székesfehérvár− Kecskemét–Szolnok−Eger városokkal); külső  városi gyűrű  a periférián, a határ mentén (Szombathely−Zalaegerszeg−Pécs−Szeged−Debrecen−Miskolc városokkal).

Erősítendő közlekedési kapcsolatok, OFTK

A tervi elképzelés jó, régi igény az egyetemvárosok összekötése (autópályává fejleszthető) gyosforgalmi utakkal. A gond az időtényezővel van. A megvalósítás súlyos késésben van, a centrumtelepülésre irányuló autópálya forgalom és munkahely ingázó forgalom súlyos környezeti károkat, egyre erősödő forgalmi terhelést jelentenek. A probléma kiindulópontja az, hogy törvény által meghatározva a forgalom alakulása, illetve a gazdaságosság a fő szempontok az úthálózat fejlesztésénél, ezért a sugaras hálózat bővül új „ágakkal” és az M0 sávjainak többszörözésével, „hízlalással”, a központi térséget tehermentesítő M8 és M9 gyorsforgalmi utak megépítése helyett.

A TEN-T törzshálózat kiépítése a sugárirányú autópályákkal elsődleges volt a határig; gyakorlatilag ez megtörtént. Az ezeket összekötő „átfogó hálózat” most már elsődleges lenne (még csak a jelenlegi főutak alkotják); a kiegyenlített fejlődést segítő hálós struktúra érdekében ezt kellene gyorsforgalmi utakként kiépíteni, a nemzetközi szerződések alapján, ettől eltérni elvileg tilos lenne (indokokkal mégis megtörténtek a sikeres lobbizások révén).

Milyen lehet Szeged jövőképe?

Ezt saját térségével, továbbá Budapest és térsége jövőképével együtt lehet/érdemes értékelni. Az új településtervezési metodika jó irányt mutat erre; a térbeli tervezés intézményesítésével, vagyis a településfejlesztési terv műfajának bevezetésével, a város és térsége együttes tervezésének igényével.

I. forgatókönyv szerinti páros jövőkép

Az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció (OFTK 2014) érvényesül, melyben Budapest metropolisz várossá fejlesztése szerepel. Az agglomeráció népessége tovább növekszik, ezen belül belső körgyűrűként új gyorsforgalmi utak létesülnek, Budapest határában technológiai-ipari parkok alakulnak. Ezzel a tőkekoncentráció és népességkoncentráció folytatódik, a munkahelyi ingázási forgalom erősödésével. Budapest ténylegesen metropolisz lesz, külvárosi intenzifikációval, elburjánzó magasházakkal, felhőkarcolókkal, a zöldterületek csökkenésével. Ha a centralizációs trend (beleértve a lakásépítések itteni támogatását is) folytatódik, a közeli agglomerációs települések egy részének összenövése várható, amit követhet a közigazgatási határok átszabása, mint eddig volt az egyre növekvő város történetében.

Ebben az esetben Szeged stagnáló középváros marad (relatíve lemarad). Gyakorlatilag a jelenlegi állapotával; a betervezett és megígért térségfejlesztést is jelentő nagyprojektek elodázódnak. Az elkülönülő köztestületek között nincs együttműködés, a szűkös helyi forrásokkal továbbra is erős a központi függés.

II. forgatókönyv szerinti páros jövőkép

Az OTK-ban megfogalmazott, 2005-ben rögzített területpolitika lesz az elfogadott; vagyis a decentralizált térfejlődés és a regionalizáció célkitűzése érvényesül. Budapest és térsége a köztestületek közti szabályozott működéssel „városrégióvá alakul”, az együttműködő nagy-és kisvárosokkal visszafogott, tudatos területpolitikával a „nemnövekedés” fenntartható fejlődési irányt megcélozva. Ennek része a települések közti „zöld gyűrűk” következetes megtartása, környezetre káros hatásokat nem jelentő munkahelyi bázisok megteremtésének elősegítése a centrumtól távolabbi településeken, az ingázás iránya egy részének megfordítása, általában az ingázás csökkentése, ezzel a centrumba irányuló forgalom jelentős mérséklése. Elsődleges fejlesztés az agglomeráció legszélső határán a térség belső területeit tehermentesítő M8 autópálya teljes kiépítése.

Kivonat Csongrád-Csanád megye településfejlesztési koncepciójából (2014, tervező Város-Teampannon Kft.

Szeged térségében prioritást kapnak a Csongrád-Csanád megyei fejlesztési koncepcióban szereplő, régiókat összekötő új hálózati kapcsolatok, és a térségfejlődést segítő helyi nagyprojektek: esély a(z ellen)pólus szerepre, a térségi társadalmi-gazdasági kohézió megteremtésére, a kiegyensúlyozott regionális fejlődésre. Ennek főbb elemei:

  • M9 gyorsforgalmi út kiépítése Pécs irányába; M47 gyorsforgalmi út kiépítése Békéscsaba és Debrecen irányába; 45-ös főút kiépítése Szolnok-Eger és a Bánát irányába; nemzetközi vasúti folyosó (NSV) kiépítése Budapest, Szabadka-Fiume, Temesvár-Constanza, és Belgrád irányába.
  • Az ELI Science Park és a Biopolisz Magterület Science Park -Technológiai Park megvalósítása állami támogatással az egyetemhez kötődően; beszállítói hálózatok kialakulása; nemzetközi repülőtér fejlesztés; valódi logisztikai központ megteremtése; új Tisza-hidak megépítése; a Szeged-Makó, Szeged-Vásárhely, Szeged-Szabadka elővárosi vasút (tram-train) kiépítése, nemzetközi repülőtér fejlesztés.

Az új hálózati kapcsolatok révén a megyei jelentőségű térszervező központokkal (Kecskemét, Szolnok, Békéscsaba, Szabadka) és térségi központokkal (Hódmezővásárhely, Makó, Mórahalom, Kistelek) együttműködésben városhálózati csomópont alakul ki, melyben – eddigi adottságok, kapcsolatok alapján − Vásárhely kiemelt szerepet kaphat. Amennyiben decentralizáció lesz a közigazgatásban, Szeged egyetemváros valódi régióközpont lehet.

Megjelent a folyóirat 2021. novemberi számában

Jegyzetek:

[1] Lengyel Imre: Verseny és területi fejlődés. Szeged, JATEPress, 2003.

[2] Nagy Imre: Szép új világ: a „létező regionalizmus” felé (anomáliák, összefüggések, ellenjavallatok) In: Comitatus XI. évf. 6. sz. 58-96. o.

[3] Faragó László (1994) Adalékok a területfejlesztéssel kapcsolatos fogalmak vitájához. Tér és Társadalom VIII. évf. 3-4.sz. 23-39.o.

[4] Szabó Pál: Régió: „meghatározott területi egység” In: „Régiók távolról és közelről” Regionális Tudományi Tanulmányok 2005/12. 6-63.o

[5] Lengyel Imre – Rechnitzer János: Regionális gazdaságtan. Budapest–Bécs, Dialóg Campus Kiadó, 2005.

[6] Uo.

[7] Szabó Pál i. m.

[8] Horváth Gyula: Az európai regionális fejlődés és politika távlatai. In: Tér és Társadalom 1998/XII. 1-26 o.

[9] Pálné Kovács Ilona: Miért hagytuk, hogy így legyen? (A területi decentralizációs reformok természetrajza Magyarországon) In: Politikatudományi Szemle 2015/4. 7–34. o.

[10] 2005. évi Országos Területfejlesztési Koncepció

[11] Nyikos Györgyi: Pest megye és a Közép-Magyarországi régió − Együtt vagy külön? In: Polgári Szemle, 2015/4-6.