Nátyi Róbert: Szabados Árpád festészete Bartók Béla bűvöletében

Szabados Árpád (1944-2017) munkásságának alakulására a különböző művészeti ágaknak meghatározó szerepe volt. Az irodalmi inspirációk mellett a zenei ihletés is alapvetően befolyásolta intellektuális horizontjának, gondolkodásának alakulását. Bartók Béla szellemisége, korszakalkotó zenéje több művében is kulcsszerepet kapott, melyre több évtizeden keresztül reflektált. A 2020 elején a REÖK-ben rendezett életműtárlaton – a műfaj sajátosságából adódóan – ebből mutatóba csak néhány alkotást tudtunk kiállítani.[1] Akkor felmerült már az a gondolat, hogy egy külön kamarakiállítás keretében érdemes lenne Szabados szülővárosában, munkásságának ezt a jelentékeny fejezetét bemutatni. Az Összművészeti Központban megvalósult bemutatón végül is tizenegy alkotást sikerült a hagyatékból és magángyűjteményekből a közönség elé tárni.[2]  

A fiatal művésznek egyik első munkája, melyben a zeneszerző hatása föltűnik, az 1972-ben rajzolt Bartók emlékére című grafika volt, mely az Élet és Irodalomban jelent meg nyomtatásban.[3] Ez a rajz még inkább a hommage műfajába tartozik, hiszen Bartók sorsának egyik fordulópontjára – a kontinens elhagyására és az Amerikába történő érkezésre – utal, nem pedig a későbbi Szabados művekre jellemző, a zene kiváltotta érzetek, hangulatok absztrakt, elvonatkoztatott eszközökkel megvalósuló ábrázolására. A szűkszavú, az illusztratív narrativitás elemeit már ekkor is nélkülöző rajzon a lehulló, széteső maszk Bartók egzisztenciális döntésének a súlyát, drámai hangütését hivatott érzékeltetni.[4] Grafikai munkájának gondolatisága alapvonalaiban akkor még követte a magyar képzőművészet Bartókra vonatkozó hatalmas kollekciójának a tiszteletadás felől közelítő reflexióit.[5]

A következő lépés 1978-1979-ben a Hommage á Bartók mappában történő szereplés volt, melyben harminckét magyar képzőművész rótta le hódolatát Bartók zenei géniusza előtt.[6] Az Emlékalbum impresszuma szerint Budapest és Párizs magyar művészeinek alkotásait kötötte csokorba. A hazai avantgárd vezetőmesterei mellett, mint Barcsay Jenő, Bálint Endre, Korniss Dezső, a Franciaországban élő, emigráns klasszikusok is küldtek műveket, így Beöthy István, Molnár Vera, Pátkai Ervin mellett Nicolas Schöffer, Vieira Da Silva lapjai is bekerültek a válogatásba. Emellett a feltörekvő ifjú grafikusi nemzedék tagjait is meghívták a projektbe. Kéri Ádám, Klimó Károly, Szabados Árpád nyomatai tanúskodnak a zeneszerző iránti megbecsülésről. A művész 1981-ben is részt vett azon a Vigadóbéli kiállításon, amely a Nagyszentmiklósról elszármazott muzsikus születésének centenáriumára készült.[7] Ezekben az esztendőkben Bartókhoz kötődő külföldi tematikus tárlatokon is szerepelt műveivel. Így 1979-ben Párizsban a Jardin du Luxembourg Orangerie-jében rendezett seregszemlén és 1981-ben a duisburgi Wilhelm Lehmbruck Museum Allegro Barbaro – Béla Bartók und die bildende Kunst című rendezvényén.[8] 1995-ben pedig a Zenetörténeti Múzeum által szervezett Bartók a képzőművészetben kiállításnak volt meghívottja.[9]

A Bartóki ösztönzést a későbbiekben is kardinálisnak tartotta. Életművében többször reagált a nagy zeneszerző egyetemes tevékenységére, ekkor már az univerzális mű illetve egy-egy konkrét opusz felszabadító hatásait, éteri emócióit feldolgozó darabokon.

A grafikákon túl 1980-ban a Magyar Nemzeti Galéria Műhely sorozatában kiállított egy Bartók Béla emlékére című installációt, mely a mennyezetről eltérő hosszúságban fonalakon lógó kövekből állt, alattuk egy földre helyezett – leszakadt kő miatt – törött üveglappal. A rendezvényről írt recenziójában Lóska Lajos kiemelte, hogy Szabados installációját tiszteletadás jellege és szimbólumteremtő képessége emelte túl a korszak átlagos objektjeitől.[10] Egy másik értelmezőt, Krunák Emesét viszont a belógatott kövek hangjegyfejekre emlékeztették, mely egyrészt utalt a bartóki zene markáns voltára, és a magyar sors keménységére.[11] A művész Szabó Dorottyának adott 2007-es interjújában Antoni Guadi katalán építész munkáinak hatására emlékeztető művéről a következőket mondta: „Szívesen mondanám, hogy hatott a Bartók emlékére készült munkámra, ahol fehér ökölnyi köveket lógattam, egy 120x120cm-es zöld alapú üveglap fölé, majd az egyik követ tartó szálat elvágtam, ami az üveglapra hullva eltörte azt. Az üveglapon tükröződtek a szálakon lógó kövek, de akkor még nem ismertem Gaudi munkáját. Akkoriban több munkám is készült kövek függesztésével.”[12]     

Ebben az időszakban Szabados Árpád a Mozgó Világ művészeti szerkesztőjeként (1971-1974 és 1975-1983) elsőkézből kapott híreket a kulturális szcéna legizgalmasabb eseményeiről, legprogresszívebb jelenségeiről. Mint már utaltunk rá, a zenei motiváció mindig is hangsúlyos volt oeuvre-jében. A nyolcvanas évek közepétől az alkotó egyre elmélyültebben fordult a festészet felé, így természetesnek számított, hogy a bartóki ösztönzés e műveiben is megjent. Az ezredfordulóhoz közeledve, Bartók Béla II. zongoraversenye inspirálta egyik legenigmatikusabb festmény összeállítását. Egy kéziratban maradt interjúban Szabados a művek születésnek kiindulási pontjáról és a készítés folyamatáról is nyilatkozott. „Bartók esetében konkrétumról van szó. Kocsiban hallgattam a II zongoraversenyt (Kocsis Zoltánnal). Amikor megálltam valahol a zene elhallgatott, amikor tovább mentem és beindítottam az autót tovább szólt a zene. Hetekig hallgattam így a kazettát. Különös képzetem alakult ki. Akaratlanul is tagoltam, szeleteltem a II. zongoraversenyt. Olyan érzésem alakult ki, mint amikor a mozgóképből kimerevítünk egy képet. Zenében ez nem lehetséges, mégis a megállás és az indulás pillanatai rögzültek bennem, nem is a hangok, sokkal inkább valamilyen érzetek. Ezekből indultak ki az első képek. Két év múlva folytatni szerettem volna a sorozatot. A műteremben hallgattam ugyanezt a kazettát. Nem működött a dolog, helyesebben egészen más eredményre jutottam.”[13]

Kocsis Zoltán (1952-2016) 1982-1983 között maga is a Mozgó Világ zenei szerkesztője volt. Kollégákként sokat beszélgettek Szabadossal számos témáról, többek között a zenéről, így Bartók muzsikájáról is.[14]

A zongoraversenyről végül egy egész ciklus keletkezett. A téma 1998 és 1999 között foglalkoztatta intenzíven. Ahogyan néhány évvel később nyilatkozta: „Bartók zenéje akkoriban talán fontosabb volt, mint most, mégis a mai munkáimban mutatható ki jobban.”[15] A stilárisan egységes, emelkedett hangulatú szériából a Reök jelenlegi rendezvényén hat darab nagyméretű vásznat sikerült a közönségnek bemutatni. A 2006-os Bartók emlékév kapcsán a Vízivárosi Galériában Kortárs Bartók – Bartók Béla emlékezete című kiállítás katalógusában, a publikált négy Szabados kép reprodukciója közül a gyűjtemény még egy további darabja rekonstruálható.[16]

A zeneszerzőnek a II. zongoraverseny esetében nem is a zenei ötlet eredetisége volt a lényeges, hanem inkább a feldolgozás módjára összpontosított. Mindenesetre nagyon is elgondolkodtató, hogy a vizuális interpretáció hasonló utat járt be, hiszen szabadon reflektált a zongoraversenyre, mint a kiindulás tárgyára.[17] A versenymű egyik leghitelesebb interpretálója, Cziffra György nagyon találóan nyilatkozta róla, hogy „Ez a zene a maga szinte tébolyult bonyolultságával, … mégis maga a kristályos rend”. Szabados e sötét hátterű, „éjszakai” képein a nagyívű zongoradarab második, adagio tételére rezonáló, kozmikus látomások jelenek meg, a végtelen, kietlen űrben, ahol a sistergő fényvillanások, energiakisülések a fehérizzásig hevülnek. A tisztító lélekvihar zenei rezdülései az ecsetvonások nyomán belesimulnak a vászonba. 

A II. zongoraversenyről festett ciklus befejezését követően a kétezres évek elején visszatért még a Bartók tematikához. 2001/2002-ben a zeneszerzőnek 1926-ban először elhangzó, az Éjszaka zenéjéhez készített egy új szériát, melyek némi módosulást jeleznek az előző darabok stílusához képest. Továbbra is hatalmas szerepe van az ecsetkezelésben a spontaneitásnak, a kirobbanó energiák crescendó-szerű futamainak, a színek belső izzásának, de itt már egy kontrolláltabb kompozíciós rend érvényesül. Ezeken a vásznakon a festőművészre jellemző sajátos gravitációs mező hatása tartja össze a kompozíciót. Minden a lebegés, az alakulás, kifejlődés állapotában van. A lent és a fent, a közel és a távol dimenziói ebben a rendszerben alig érvényesülnek.        

Szabados Árpád Bartók festményei a magyar művészek által, a zeneszerzőről immáron több mint száz esztendeje készített hihetetlen gazdag, sokszínű példatárat néhány fontos darabbal bővítik. Sorozatának jelentősége abban áll, hogy sokakkal ellentétben Bartók zenéjének hatását, a muzsikus szellemiségének delejes energiáit tudta átültetni a vizualitás nyelvére.      

Megjelent a folyóirat 2022. januári számában

Jegyzetek

[1] Lét-közeli művészet. Szabados Árpád kiállítása. (kurátorok: Sinkó István és Nátyi Róbert). REÖK, Szeged, 2020. február 1. − március 22. 

[2] Szabados Árpád Bartók sorozata. Éjszaka a múzeumban. A program a Hármashangzat/Freskó projekt keretében valósult meg. A megnyitón a Kosztándi Vonósnégyes Bartók koncertje hangzott el. REÖK, Szeged, 2021. november 29-december 12. 

[3] Élet és Irodalom, 1972. október 7. 11. o.

[4] B. Pálosi Judit: Szabados Árpád grafikái. Stúdió Galéria. In: Művészet 1972. 4. sz. 24-25., 24. o.

[5] Szíj Béla: Bartók a képzőművészetben. In: A Magyar Nemzeti Galéria Közleményei 5. sz. Budapest, 1965. 137-146. o, Rockenbauer Zoltán: Bartók Béla hatása a modern magyar képzőművészetre a XX. század első felében. In: Vajda Lajos: Világok között. Szerk.: Petőcz György, Szabó Noémi. Szentendre, Ferenczy Múzeum, 2018. 200-207. o.

[6] Hommage á Bartók (Emlékalbum, 32 lap). Budapest-Paris, 1978-1979.

[7] Hommage á Bartók. Kortárs művészek kiállítása a Vigadó Galériában. 1981. február19-1981. március 29. Vigadó Galéria 6. számú katalógusa, 1981.

[8] Strauss, Thomas (szerk.): Allegro barbaro. Béla Bartók und die bildende Kunst. Duisburg, Wilhelm-Lehmbruck-Museum, 1981.

[9] Bartók a képzőművészetben. MTA Zenetörténeti Múzeum, 1995. 09. 26. − 1996. 03. 25. 

[10] Lóska Lajos: Klasszikus firkák. Szabados Árpád kiállítása. In: Művészet, 1986. 6. sz. 24-27., 26-27. o.

[11] Krunák Emese: Új tendenciák a 70-es évek grafikájában. In: Művészet, 1981. 2. sz. 11-18., 17-18. o.

[12] Szabó Dorottya interjú Szabados Árpáddal. (2007. július). Kiadatlan kézirat a művész hagyatékában.

[13] Szabó Dorottya interjú Szabados Árpáddal. (2007. július). Kiadatlan kézirat a művész hagyatékában.

[14] Sinkó István szíves szóbeli közlése.

[15] Michael Jacobs: Kérdések Árpádnak. Interjú Szabados Árpáddal. Budapest Galéria, 2003. (Kézirat a művész hagyatékában).

[16] Kortárs Bartók – Bartók Béla emlékezete. Katalógus. Vízivárosi Galéria, 2006. március 16. − április 9.

[17] Nátyi Róbert: „Lét-közeli” művészet. Szabados Árpád festészetéről vázlatokban. In. Nátyi Róbert-Sinkó István (szerk.): Szabados Árpád. REÖK, Szeged. 2020. 55-72., 67. o.