Bene Zoltán: Elment egy elkötelezett lokálpatrióta…
Nemrégiben Budapesten, egy irodalmi rendezvényen egy férfi, akit szinte csak látásból ismerek, a Szeged folyóiratról kezdett beszélgetni velem. Lelkesen. Hogy milyen egyedi, mekkora meglepetést okozott neki, hogy ilyen egyáltalán létezik: egy lap, amelynek a főszereplője egy városnak a – szó legnemesebben értelmezett − kultúrája, egy lap, amely nem szégyelli a lokalitást, sőt: erényként kezeli; s mégis ő, az őspesti érdeklődéssel és élvezettel tudta forgatni, amikor idén nyáron Szegeden, nyaralás közben a kezébe kerültek a számai; hogy ilyen sehol máshol nincs, legalábbis ő nem találkozott hasonlóval, mert az vagy irodalmi lap volt, némi helytörténettel, vagy pusztán helytörténeti, vagy… És sorolta hosszan.
Talán nem szerénytelenség azt állítani, hogy egyben biztosan igaza van ennek a budapesti polgárnak: valóban nincs még egy olyan szemléletű és missziójú lap az országban, mint a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat.
És ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy más városoknak nem akadt Tandi Lajosuk.
Mert az, hogy a Szeged folyóirat harminchárom évvel ezelőtt létrejöhetett azzal a küldetéssel és azzal a koncepcióval, amely máig érvényes, Tandi Lajosnak köszönhető. Ő találta és harcolta ki, majd valósította meg és szerkesztette huszonkilenc éven keresztül. Közel három évtizedet eltölteni egy főszerkesztői székben önmagában ritkaság − tartalommal is kitölteni ezt a huszonkilenc évet, kiváltképpen az. Miközben a Dugonics Társaságtól kezdve más civil szervezeteken keresztül a főiskolai oktatásig számos már területen ugyancsak kiemelkedő munkát végzett.
Én a főiskolán ismertem meg a Tanár urat.
Szerettünk bejárni az óráira, mert remek humora volt, és szórakoztató, egyben gondolatokat ébresztő anekdotákkal tudta földobni a hangulatot. Később, valahányszor találkoztunk, beszélgettünk, vagy amikor egy-egy közös munkán együtt dolgoztunk, sem tudtam másként szólítani, mint Tanár úr. S bár ezen közös munkák során kétségtelenül voltak vitáink, hiszen a szerkesztési folyamatok már csak ilyenek, vitákkal járnak, mindig tudtuk, hogy ugyanazt szeretnénk: jó legyen a végeredmény.
Október 6-án a Szeged folyóirat alapító főszerkesztőjét veszítette el, az újságírás egy kiváló tollú újságírótól búcsúzik, a képzőművészet egy élesszemű művészeti íróval lett szegényebb, Szeged városa pedig egy olyan elhivatott és elkötelezett lokálpatriótával, akinek sokat köszönhet. Köszönjük!
Isten nyugosztalja, Tanár úr!
Megjelent a folyóirat 2021. novemberi számában