Nátyi Róbert: „… tanulmányaimat Párisban óhajtom folytatni”

Csáky József és Bánszky Sándor „versenye” a Ferenc József ösztöndíjért (1910)

Csáky József (1888-1971) és Bánszky Sándor (1888-1918) szobrászművészek, Szeged szülöttei, ifjúkoruk óta barátok voltak. Azonos évben látták meg a napvilágot, érdeklődési körüknek megfelelően hamar egymásra találtak, az első lépéseket a művészet útján is közösen tették meg. Szakmai képzésük is nagyjából egyező nyomvonalon folytatódott. Csáky 1904—1905 között tanult a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában, amelyet végül is nem fejezett be. Bánszky később követte őt, hiszen 1904-től a székelyudvarhelyi kő- és agyagipari szakiskolában tanult, majd 1906-ban Bécsbe és Münchenbe utazott tanulmányútra. Az év végétől a pécsi Zsolnay-gyárban kezdett el dolgozni, ahová – hívására – 1907 elején Csáky József is elkísérte, aki viszont elégedetlen lévén a díszítőfestéssel, nyáron elhagyta a nagyhírű manufaktúrát. Bánszky 1907-ben került az Iparművészeti Iskolába, ahol szép haladásról tett tanúbizonyságot, két évfolyamot is összevonva 1910-ben fejezte be tanulmányait. Tehetségét hamar elismerték, 1911-12-ben mestere Mátrai Lajos (1875-1965) mellett a díszítőszobrászati tanszék tanársegédi állásást is betölthette.

Mindketten korán a modernista törekvések mellett kötelezték el magukat. Művészetük kibontakozását – oly sok társukhoz hasonlóan – a századelején Párizsban képzelték el. Csáky 1908-ben, szegedi művészbarátai – Brummer József (1883-1947) és Cs. Joachim Ferenc (1882-1964) – hívására érkezett a francia fővárosba, ahol küzdelmes évek következtek, de kitartó munkával kivívta helyét a kubista művészek élvonalában. A szakmai sikerek ellenére egzisztenciális helyzete ebben az időszakban elkeserítő volt, állandó pénzzavarral küzdött. Ezért 1910-ben pályázott Szeged legjelentősebb képzőművészeti ösztöndíjára a Ferenc József díjra, melyre az alapító szándéka szerint a városban született ifjak aspirálhattak.  

1910 nyarán Bánszky is éppen befejezte az Iparművészeti Iskolát. Szegedi művésztársai közül ekkor többen már Párizsban tartózkodtak. Csákyval megegyező évben Vígh Ferenc (1881-1948), előttük 1904-ben Brummer József és Cs. Joachim Ferenc költöztek ki.[1] Csáky levélben is bíztatta, csábította barátját a külföldi letelepedésre. Élménybeszámolóik, a pezsgő, lüktető elevenségű világváros lehetőségei, az újabbnál-újabb és merészebbnél-merészebb kiállítások a szobrászt is vonzották a Szajna partjára.

Végül, a gyermekkorában árvaságra jutott, családi támogatásra nemigen számító Bánszky, amint megszerezte oklevelét, szintén beadta a kérvényét a tanácshoz a Ferenc József díjra, mely finanszírozhatta hosszú távú kint tartózkodását. A két jóbarát így egymással szemben, vetélytársként szerepelt a pályázaton. 

Bánszky életéről, pályájáról és művészetéről az újabban előkerült adatok, a kutatás által napvilágra került munkák és levelezés segítségével az utóbbi néhány évben egyre többet tudunk meg.[2] Az eddig fellelt forrásanyag mégis meglehetősen korlátozott számú. Épp ezért jelentőségteljes minden, a vizsgálatok során felszínre kerülő darab, amely egy-egy fehérfoltot tartalommal tölthet meg. A Móra Ferenc Múzeumban őrzött, nemrégiben előkerült Bánszky dokumentumok között található két folyamodvány, melyek a Ferenc József ösztöndíjra apelláló művész akkori helyzetére világítanak rá. Az egyik irat a városi tanácshoz szól az ösztöndíj ügyében, a másik fogalmazvány a kereskedelmi miniszter mecenatúrájáért folyamodik, melyben a művész nemcsak addigi pályájának rövid összegzését adta, hanem jövőbeli terveiről is beszámolt.              

Tekintetes Tanács!
A 16930/1910 sz. alatt közzétett pályázati hirdetmény folytán, alulírott, mint az Orsz. m. Kir. Iparművészeti Iskola növendéke, azon alázatos kéréssel bátorkodom a Tekintetes Tanácshoz folyamodni, miszerint kegyeskedjék engem az I. Ferencz József-féle 1000 koronás alapítványi ösztöndíjban részesíteni.
Alázatos kérésem támogatására legyen szabad az alábbiakra hivatkoznom:
Szegeden születtem és szüleim után szegedi illetőségű vagyok. Négy elemi- és négy polgári iskolát végeztem Szegeden – mint teljesen vagyontalan árva – az árvaházi alapból kapott segéllyel. A város és az árvaház támogatásával az ungvári, majd a székelyudvarhelyi agyagipari szakiskolába iratkoztam, hol jeles eredménnyel végeztem. A szakiskola elvégzése után Münchenbe utaztam rövid tanulmány céljából. Visszatérve a pécsi Zsolnay-féle gyárban lettem alkalmazva, mint szabász. Szerény fizetésemből megtakarítottam magamnak annyit, hogy beiratkozhattam az iparművészeti iskolába. Igyekezetem már az első évben ösztöndíjjal jutalmazták. Az első év végén elnyertem az első díjat és egy negyedik díjat. Ekkor megengedték, hogy a két előkészítő osztályt átugorhassam… második díjat és egyszer dicséretet. A harmadik évben 300 K állami ösztöndíjat kaptam. Iskolai munkáimon kívül több megbízást végeztem; mi könnyített egyrészt a helyzetemen, másrészt lehetővé tették, hogy egyszer Wienbe, máskor Veneziába és Paduába utazhattam tanulmány céljából.
Hivatkozással a fent elsoroltakra bátor vagyok alázatos kérésemmel megújítani, egyben jelezni, hogy tanulmányaimat Párisban óhajtom folytatni; és ígérem, hogy ott még fokozottabb szorgalommal fogok igyekezni, hogy a Tekintetes Tanács jóindulatát megérdemeljem.
Az előadottak igazolásául csatolom:
1/a. Szegénységi bizonyítványom, 2/a. születési bizonyítványom, 3/a. polgári iskolai bizonyítványom 4/a. szakiskolai végbizonyítványom, 5/a. árvaházi bizonyítványom, 6/a. iskolai látogatási bizonyítványom, =6, 8/, 9/, 10/ alatt iskolai okleveleket 11/a Markovits-féle oklevelet, 12/a Zsolnay bizonyítvány.
Végül a képzőművészeti pályán eddig tanúsított előhaladásom igazolásául bemutatok 27 drb fényképfölvételt eredeti munkáimról, 8 drb eredeti mintázatot és 25 drb rajzot és festményt.
Szeged, 1910. május hó 28.-án
a Tekintetes Tanácsnak alázatos szolgája:
Bánszky Sándor
szobrászművész növendék[3] 

Bánszky még, mint az Országos Kir. Iparművészeti Iskola végzős hallgatója nyújtotta be kérvényét a tanácshoz az ösztöndíjra, mely a város legjelentősebb képzőművészeti dotációja volt. Három esztendőn keresztül – éves részletekben – háromezer koronát biztosíthattak a pályázónak. A francia fővárosban nélkülöző Csákynak, ahogy az előzőekben láthattuk legalább olyan szüksége volt a pártfogásra, mint a világot látni és tovább fejlődni vágyó Bánszkynak. Így a két szobrász egyik napról a másikra barátból riválisává vált egymásnak.  

Csáky eddig kiadatlan francianyelvű önéletírásában a következőképpen emlékezett vissza az ügyre. „Szobrokkal kellett pályázni, amiket egy zsűri elbírált. Egyetlen mellszobrom volt, az is Párizsban, mint jómagam is. Csak egy rossz minőségű amatőr fotóm volt róla. Az egyetlen versenytárs Bánszky volt, ott helyben. Egész szoborgyűjteménye volt, csupa olyan darabbal, ami megfelelt a városi elöljáró urak ízlésének. És rendelkezett még egy előnnyel: talpnyaló volt, olyan szolgalelkű alak, amilyennel sem korábban, sem azután nem találkoztam. Híján volt mindenféle emberi méltóságnak. A végtelen sekélyesség. Mintha nem lett volna gerince, olyan jól tudott hajlongani, és meghajolva maradni a legjelentéktelenebb ember előtt is, akit egyébként jelentősnek gondolt a saját ügye szempontjából. Biztos volt, hogy ő kapja az ösztöndíjat. Neki ígérték, ezt kész ténynek lehetett venni.”[4]

Csáky egyébiránt félévszázaddal később, Szelesi Zoltán (1920-1985) művészettörténészhez írt levelében a saját szemszögéből újra felelevenítette, hasonlóan a történteket. Bánszky egy egész kiállításnyi szoborral pályázott a városnál. Csáky Párizsból nem tudott semmit küldeni, de Szalay János (1887-1957) újságíró barátja a segítségére sietett. A toronyalatti viszonyokat, kényes ügyeket pontosan ismerő, bennfentes újságíró gyakorlatilag megzsarolta a városatyákat, így az utolsó pillanatban a mindvégig biztos befutónak számító Bánszky elesett a pályázattól. Csáky levelében a személyes motívumot is elárulta. „Bánszky és én nagyon jó barátai voltunk Szalaynak. Illetve csak én. Bánszky (sajnos mondanom kell) egy hízelgő, képmutató volt jámbor bár ártatlan fiú és álnok ember volt. Mindig hasznot várt valakitől, talpat nyalt neki. Mihelyt nem volt szüksége rá, a legcsúnyábban, gorombán felrúgta. Ez történt Szalayval. Egy nap Bánszky undorító gorombasággal lepúposozta stb., stb. Akkor már volt pénze Bánszkynak, mert eladta magát mindig pénzért. A városatyáknál nagyon erősnek érezte magát, mert undorító módon talpat nyalt. De nem számított Szalayval.”[5] 

A június 6-án Lázár György (1851-1915) polgármester elnökletével megtartott tanácsülésen a sakkban tartott városatyák végül is Csákynak szavazták meg egy évre az 1000 koronás támogatást, azzal a kitétellel, ha a pályázó bizonyítvánnyal igazolja szakmai előrehaladását, akkor a kérelem további két évvel hosszabbítható.[6]

A lekötelezett Csáky Párizsból így emlékezett vissza Szalay segítségére: „Neki köszönhetem életem, munkásságom jóra fordulását, mert neki köszönhetem a Ferenc József-ösztöndíjat, ami megengedte nekem, hogy csak a művészetemnek éljek, dolgozzak, kiállítsak Szalonokban, ahol nagyon nagy feltűnést keltettek a szobraim éveken át. Ennek köszönhetem mindazt, amit elértem… Bánszky dühöngött. De nem mert szembe szállni velem.”[7]

Az esélyek ellenére tehát, mégsem Bánszky nyerte el a díjat, végül is Szalay aknamunkájának köszönhetően Csáky lett a győztes. Sőt, sikerült három éven keresztül, egymásután az 1000 koronát megszereznie.[8] Mint a levélből kiderül, Csákynak valóban ez adta meg a szükséges segítséget, hogy Párizsban gyökeret ereszthessen és művészete szárba szökkenhessen. 

Mivel festő, illetve szobrász csak felváltva kaphatta meg a díjat, ezért volt különösen hátrányos a hoppon maradt alkotóra nézve ez a döntés. Kérvényéből olvasható, hogy a korán árvaságra jutó szobrász végig tanulmányai alatt, különböző ösztöndíjakkal tudta finanszírozni képzésének költségeit. Ráadásul, magabiztossága sem a véletlennek köszönhető, hiszen tényleg egy szisztematikusan összeállított kollekcióval, vázlatokkal, kész szobrokkal, fényképekkel pályázott. A „surranó pályát” választó Csáky ellenben, csak helyi szövetségesének az itthoni cselszövésében bízhatott. Felmerül a kérdés, hogy a győztes és elégedett Csákyt mi vezethette évtizedekkel később, egyáltalán nem hízelgő véleményének a megfogalmazására, különösen abból a kényes perspektívából szemlélve, hogy ő volt az, aki nem tiszta eszközökhöz fordult?

Csáky az év szeptemberében – most már némi anyagi biztonság fedezete mellett – beiratkozott a kubisták fellegvárának tekintett, a Henri Le Fauconnier (1881-1946) és Jean Metzinger (1883-1956) vezette La Palette Akadémiára, és a történet folytatását ismerve, elindult a nemzetközi hírnév felé. Különben a Szalay féle manőver mellett, ő sem tétlenkedett, hiszen levelet írt Gaál Endrének (1860-1934) Szeged kultúrtanácsnokának, melyet megint csak Szalay közölt a Szegedi Híradó 1910. június 4-i számában.[9] 

Ezzel párhuzamosan Lázár Györgynek, a város polgármesterének is érkezett levél Párizsból, melyben a szobrász az őt súlytó művésznyomorról számolt be. Egy a húszas évek közepén publikált szövegből az is kiderül, hogy az 1910. május 31-én kelt keresetet végül is Csáky Vince, a művész Szegeden élő apja írta meg, Gaál sugalmazására.[10] Csáky 1911-ben újra kérvényezte a támogatást, majd utoljára 1912. július 12-én, mint „a tek. Tanácsnak hálás gyermeke és mély szeretettel igaz szolgája”, az Academie La Palette növendéke folyamodott az ösztöndíj folytatásáért.[11]

Valószínűsíthetően az ügy – nemcsak a művészet szűkebb berkeiben – de városszerte is nagy port verhetett fel, és a tanács is érezte felelőségét, hiszen az ülést követő napon a Délmagyarországban már megjelent egy közlemény.[12] Így javaslatot terjesztettek a közgyűlés elé, mely szerint végül Bánszky tanulmányait is támogatták, hiszen 1910. szeptember 1-től 1913. augusztus 31-ig, három éven keresztül évi 500 koronát szavaztak meg számára. A Törvényhatósági Bizottság július 2-i ülésén fogadta el a támogatást, mely döntését a következőképpen indokolta: „Bánszky Sándor szobrászművész eddig elért sikerei, amelyeket a budapesti állami iparművészeti iskola öt évi tanfolyamának három év alatt történt elvégzése közben elért, amelynek eredményéül mind három évben állami ösztöndíjat élvezett, munkáival több első díjat nyert, műveit az országos képzőművészeti egyesület 1908 és 1909 évi tárlataira elfogadta legutóbbi pályaművel pedig iskolája legnagyobb kitüntetését, művészi képesítő oklevelet nyert. Kétségtelenül igazolván azt, hogy nevezett kiváló művészi tehetséggel bír, amely továbbképzést teljes mértékben megérdemli.”[13]

A megítélt segély részleteit a tanulmányi féléveknek megfelelően, a bizonyítvány bemutatásával igazolva folyósították.[14] Bánszky is kitartóan kereste a lehetőségeket, a nyár folyamán igyekezett további forrást előteremteni külföldi útjára. Egy a hagyatékban található kéziratos fogalmazvány szerint augusztusban még a kereskedelmi minisztériumhoz is benyújtott ösztöndíj kérelmet, mely érdekessége, hogy a szociális indokokon túl, ebben szakmai továbbképzésének átgondolt programját is olvashatjuk. Szövegét dokumentumértékénél fogva az alábbiakban közöljük:

Tekintetes Igazgatóság!
Kereskedelmi m. kir. Miniszter Úr Őnagyméltóságához ösztöndíj ügyében beadott kérvényem kiegészítésére, a Tekintetes Igazgatóság felszólítása folytán, bátor vagyok tanulmányi programomat alábbiakban sorolni: Mint az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskolának végzett szobrász növendéke, hiányát érzem és célszerűnek tartom elsősorban a kőfaragás és általában a kő technikának, főleg pedig a magyar kőnek megmunkálásának teljes és gyakorlati elsajátítását. Kőipari tanulmányaimat a székelyudvarhelyi szakiskolában kezdeném, honnan vidéki kőfaragókhoz mennék dolgozni, azért, mert ott inkább lenne alkalmam saját terveim alapján a hazai kőfajokat tanulmányozni. Megfelelő gyakorlattal rendelkezvén, ezek után Olaszországot venném sorba, ahol az olasz márvány és az olasz kőfaragók gyors és célszerű munkájukat akarom eltanulni. Ezen tanulmányokra körülbelül másfél évet tartok elegendőnek, mely után a bronzöntést és cizellálást tanulmányoznám. Ezt Olaszországban kezdeném, mert az egyszerű, klasszikus formákat tartom alkalmasnak első tanulmányozásra, hogy a komoly formák praktikus technikáinak elsajátítása után a könnyed francia technikát ezután szintén megfelelő komolysággal vihessem át a saját terveimre. Mint végzett agyipari szakiskolai növendék, tisztában vagyok az anyag, általában a kerámia ipar minden ágával. Az Iparművészeti Iskolán az agyagmintázást és gipszöntést gyakoroltam. Ha a fent leírt tervem kiviteléhez a nagyméltóságú miniszter is ösztöndíj segéllyel hozzájárul, úgy gondolom, ilyen széles és gyakorlati tanulmányok után, sok eredetiséget és főleg a használt anyagok helyes alkalmazása által olyan dolgokat készíthetnék, melyek nem tisztán iskolai, hanem jellegzetes dolgok, egyenesen ugyanazon anyagba gondolt, kész munkák lennének.
Szeged, 1910. augusztus hó 18-án
a Tekintetes Igazgatóságnak
hálás tisztelettel
Bánszky Sándor[15]   

A fiaskó után, ha dühöngött is Bánszky, úgy tűnik a két barát viszonya a kellemetlen közjáték ellenére sem romlott meg, hamar túltették magukat az ügyön, levélútján tisztázták a félreértéseket. Például Csáky 1910. június 15-én kelt levelében örömmel konstatálja, hogy Bánszky ősszel Párizsba érkezik és a következőket állapítja meg: „… Az élet cifra komédiájában nagyon sok furcsa képet állított már elő, s ferdeségében a mi esetünk se az utolsó helyet foglalja el közöttük. Mennyire örülök, hogy mi oly szeplőtelenül kerülünk ki belőle. Lapod, mely nekem nagyon kellemes… mutatja, hogy régi barátságunk minden zökkenés nélkül halad tovább.” A dolog pikantériája, hogy a párizsi művész ugyanebben a levélben 40 frank kölcsönt kért kollégájától, hogy lakbértartozását kifizethesse.[16]

Egyébként a szövegben említett utazás, akkor nem valósult meg, csak egy évvel később a nyarat tölthette Bánszky a Szajna partján. Végleges kiköltözésére még két esztendőt kellett várnia. 1913 tavaszán érkezett meg Párizsba, ahol barátságuk tovább folytatódott.   

Megjelent a folyóirat 2022. februári számában

Jegyzetek

[1] Szelesi Zoltán: Párizsba induló szegedi művészek a század elején. Szeged, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. 131-151. o., 131. o.

[2] Nátyi Róbert: Egy elfeledett magyar „kubista”. Bánszky Sándor (1888-1918) szegedi szobrász. In: Veritatis Imago, Tudományos, muzeológiai, kulturális folyóirat. (Online) Szeged, Móra Ferenc Múzeum 2017/2. 19-24. o.

[3] Bánszky Sándor kézzel, tintával írt beadványa Szeged Város Tanácsához. 1910. május 28.  MFM Képzőművészeti Gyűjtemény, Bánszky íratok.

[4] Köszönöm szépen Rockenbauer Zoltánnak, hogy betekintést nyújtott megjelenő tanulmánya kéziratába, ahol közölte az eddig magyarul kiadatlan forráshelyet. Vö: Rockenbauer Zoltán: A párizsi kubizmus másik szegedi szobrásza, Bánszky Sándor.

[5] Szelesi Zoltán: Csáky József szegedi levelei (1961-1970). Szeged, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, Studia Historiae Literarum et Artium, 4. 2004. 167-240. o., 184. o., 15. levél. 

[6] Apró Ferenc: Adatok Csáky József pályakezdéséhez. Párizs, 1908-1914. In: Tiszatáj, 1988. 10. sz. 56-66. o., 59-60. o.

[7] Szelesi Zoltán i. m. 184. o.

[8] Szalay János: Szegedi szobrász, párisi sikerei. In: Délmagyarország, 1912. október 6. 4-5. o.

[9] Szövegét közli: Apró Ferenc i.m. 57-58. o.

[10] A levelet teljes terjedelemben közli: Sz. n: Csáky József küzdelmes pályakezdése. In: Délmagyarország, 1925. augusztus 13. 4. o.

[11] Sz. n: Csáky József küzdelmes pályakezdése. In: Délmagyarország, 1925. augusztus 13. 4. o.

[12] Szegedi művészek. In: Délmagyarország, 1910. június 7. 11. o.

[13] 23208/910 tanácsi előterjesztés. Írógéppel írt kivonat. Szeged Szabad Kir. Város Tanácsának pecsétjével, a főjegyző aláírásával. Az iraton található, Bánszky saját kezű ceruzás feljegyzése szerint augusztus 31-én került felterjesztésre a belügyminisztériumhoz. MFM Képzőművészeti Gyűjtemény, Bánszky íratok.

[14] 10226/911 tan.sz. Tárgy: Bánszky Sándor művészi ösztöndíjának folyósítása. Géppel írt dokumentum Szeged Szabad Kir. Város pecsétjével, a jegyző aláírásával. MFM Képzőművészeti Gyűjtemény, Bánszky-iratok.

[15] Ceruzás, kéziratos fogalmazvány. MFM Képzőművészeti Gyűjtemény

[16] Csáky József kézzel írt levele Bánszky Sándornak Párizsból. 1910. június 15. MFM Képzőművészeti Gyűjtemény, Bánszky iratok.