Bene Zoltán: Groteszk pikareszk

Veszelka Attila kisregényéről

„A költő Hátrahajlós Janikával ivott a Kőbölcsőben.” Ezzel a mondattal kezdődik Veszelka Attila kisregénye, A költő, aki hülye verseket írt. Gabriel Garcia Marquez szerint egy regény első és utolsó mondata a legfontosabb, leginkább meghatározó − tény, hogy Veszelka fölütése megalapozza az egész könyv hangulatát. S ha a kezdőmondat mellé állítjuk a zárómondatot, igen érdekes ívet rajzolhatunk föl. Az utolsó mondat ugyanis így hangzik: „Inkább nézem, amint / szállingóznak a pelyhek.” A / jel nem véletlenül került a két szó közé: a kisregény záró mondata egy vers utolsó másfél sora. S míg a kezdet egyfajta Rejtő-i hangulatot idéz, a zárás a lakonikus beletörődés hangján szólal meg. Ez a két mondat – az első és az utolsó – bizonyság arra, hogy Veszelka milyen mesterien szerkeszt. A Költő, aki hülye verseket írt című kisregényt ugyanis eredendően ez a két hang (és egyben hangulat) határozza meg: a köztes-európai groteszk és a bölcs elfogadás.

Tuskó Hopkins, Csülök, Senki Alfonz, a Rézgróf, a Török Szultán − és sorolhatnánk még Rejtő Jenő kultikus (anti)hőseit; s ha ebbe a fölsorolásba belekevernénk a Hátrahajlós Janika, a Fogatlan Isten vagy (teszem azt) a Pinic neveket, a gyakorlatlanabb olvasó talán észre sem venné, hogy nem csak a P. Howard álnéven író szerző, hanem egy kortárs szegedi író figuráit is emlegetjük. És ahogyan Rejtő révén sajátosan groteszk képet kapunk a két világháború közötti félvilágról, úgy Veszelka Attila által a huszadik század második felének marginalizált, szándékosan (vagy akarata ellenére) a társadalom peremére szorult (vagy szorított) alakjait ismerhetjük meg egy görbe tükrön keresztül. Veszelka meg is idézi a nagy elődöt a regényben, hiszen megjelenik benne Troppauer Hümér, aki arról a bizonyos klasszikus Troppauer Hümérről kapja a nevét. De nem csak ilyen direkt módon kapcsolható A költő, aki hülye verseket írt Rejtő világához, hanem (például) prózapoétikai szinten is: ahogyan Rejtő parodizálja (többek között) korának ponyváit, úgy karikírozza ki Veszelka a kortárs irodalom egyes trendjeit.

Ha azonban A költő, aki hülye verseket írt kapcsán köztes-európai groteszkről beszélünk, muszáj megemlítenünk a cseheket is. Mert Veszelka kisregényéről nem a lengyel Mrożek abszurdja, sokkal inkább a cseh tradíciók juthatnak az olvasó eszébe Hašektól Čapeken át Hrabalig, vagy éppen a cseh új hullám filmjeiig − és itt elsősorban Jiří Menzel nevét kell említenünk.

Mindazonáltal Veszelka Attila kisregénye végső soron mégis csak egy modern pikareszk, azaz kópé- vagy kalandorregény.

A Magyar Etimológiai Szótár szerint „az alacsony származású főhős változatos kalandjait előadó, őt és korát ezen keresztül jellemző: pikareszk regény. Irodalmi szakszó a francia picaresque nyomán; forrása a spanyol novela picaresca (kópéregény) második eleme; ez a picaro (kópé, csavargó) szóból, illetve ennek picar (szúr, csipked, bosszant) forrásából ered.”[1] A pikareszk általában szatirikus hangvételű alkotás, amelynek hőse szegény csavargó, netán bűnöző, de mindenképpen valamely, a társadalom peremén élő figura, aki ügyessége és furfangja segítségével boldogul. A pikareszk regények legfontosabb formai jellegzetessége a laza szerkezet, az egyes epizódok kötetlen sorrendje, fölcserélhetősége. – Márpedig mindezen jellemzők elmondhatók A költő, aki hülye verseket írt című szépprózáról is.

A világirodalom leghíresebb pikareszkje talán Cervantes Don Quijotéja, azonban a műfaj jeles alkotása Hans Jakob Christoffel von Grimmelshausen A kalandos Simplicissimus vagy Le Sage Gil Blas című műve is, nem is beszélve Voltaire Candide, avagy az optimizmus és Fielding Tom Jones című regényeiről.

Veszelka Attila hülye verseket író költője ezekhez az irodalmi előzményekhez kapcsolódik; a pikareszk hagyományaihoz kever egy keveset Rejtő Jenő világából, s ami által igazán egyedivé és értékessé teszi mindezt, az részint saját fanyar humora, részint az a hiteles és nagyon is realisztikus társadalomábrázolás, amely a groteszken, a humoron keresztül is erőteljes. Ez a kádári-posztkádári magyar valóságot, annak is mindenekelőtt vidéki (szegedi) szeletét ábrázoló, húsbavágóan, szívbemarkolóan életszerű látlelet mindvégig ott húzódik a rendkívül szórakoztató kisregény nevetésre ingerlő anekdotái, sztorijai mögött, s ez az, ami által a felhőtlen nevetés mellett valamiféle nyomasztó hangulat is rátelepszik a figyelmes olvasó lelkére. Egyszersmind ez az, ami miatt nem csak szépprózát, de rejtett szociográfiát is nyújt a szerző.

Pikareszk. Humor. Rejtő-i áthallások. Groteszk. Rejtőzködő szociográfia. (És a többi.) − Veszelka Attila olvasmányos, nevetésre, mi több: röhögésre, nyerítésre ingerlő könyvét alaposabban átolvasva rá kell jönnünk, hogy a szerző sokkal több réteget rejtett el ebben a kisregényben, mint azt első „blikkre” gondolnánk. És bizony jól jár, aki megkísérli fölfejteni ezeket a rétegeket.

Veszelka Attila: A költő, aki hülye verseket írt. Budapest, Hungarovox, 2020.

Megjelent a folyóirat 2022. márciusi számában

Jegyzetek

[1] Magyar Etimológiai Szótár, elektronikus kiadás, Arcanum. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/p-F3534/pikareszk-F3724/