Hegedűs Réka: A hely, ahol kalandossá teszik az olvasást – A Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárának vakációs programjairól

 

Íme, egy kis visszatekintő a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárának színes nyári programjaira.

Játékokkal és élményekkel teli volt a nyár a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában. A vakációs programok – a foglalkozások, rendezvények és táborok együttesen több mint 2000 főt vonzottak be a könyvtár gyermekek számára fenntartott részlegére, ez a szám a legutóbbi, koronavírus-járványmentes, 2019-es évhez képest több mint 300 fővel emelkedett. Ez az adat bizonyítja, hogy az olvasás és az ehhez kapcsolódó programok továbbra is fontos szerepet töltenek be az egyre bővülő szabadidős tevékenységek kiválasztásakor nemcsak a felnőtt, de a legfiatalabb korosztály körében is. Íme egy kis visszatekintő, mi mindennel készültek a gyerekeknek a szorgos könyvtárosok.


A Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában és az Agóra Gyermekkuckóban nyáron is zajlott az élet. Sőt, nyáron zajlott csak igazán. A könyvtárosok a kezdetektől fogva fontosnak tartják, hogy abban az időszakban is, amikor nincsen iskola vagy óvoda, izgalmas és változatos, kreatív és legfőképpen az olvasáshoz és az irodalomhoz kötődő programkínálatból válogathassanak a gyerekek és szüleik. A Gyermekkönyvtárban a többféle, saját szervezésű nyári tábor mellett, – ilyen volt például a várostörténeti, valamint a Harry Potter témájú robotika tábor – nyitvatartási időben folyamatosan zajló játékokkal készültek kis olvasóik számára.


Nagy sikernek örvendett a (B)Irodalmi Lépegető néven, négy héten keresztül zajló játék, amely a gamification elveit veszi alapul. A cél, hogy egy közös ügy megvalósításának érdekében, saját bábuval, saját pontgyűjtő füzetbe minél több pontot zsákmányoljon a játékos, meghódítva ezáltal az öt birodalom – Nalávia, Tüskevár, Labirintó, Illaberek és Maszat-hegy – tájait, és teljesítve az ott felmerülő kihívásokat. Minden birodalom más-más képesség fejlesztését célozta meg: ügyességi játékok; egyszerűen elkészíthető kézműves kihívások; könyvekben keresős feladatok; nyomozás, kódfejtés, kutatás; valamint különböző könyvtári szolgáltatások igénybevétele játékokon keresztül. Az idei évben a Gyermekkönyvtár kabalaállata Róka Regő is vakációzott, viszont egy kis malőr csúszott be az utazásába, mégpedig az, hogy egy 5000 km-re fekvő lakatlan szigeten ragadt. A hazajövetelhez szükséges a távolság legyőzése, ezért gyűjtötték a gyerekek a kilométereket Róka Regő számára. Ez volt az a bizonyos közös cél. A (B)Irodalmi Lépegetőre összesen 5000 feladatmegoldás érkezett be, 150 fő vett részt a játékon. A kihívások teljesítői jelentkezhettek az Éjszakai Könyvbaglyok Találkozójára, amely során augusztus végén összesen 15 gyerek tölthetett egy éjszakát a Gyermekkönyvtár könyvespolcai között.


A (B)Irodalmi Lépegető mellett más, hasonlóan izgalmas játékokban is kipróbálhatták magukat a könyvtár olvasói. Így például egy izgalmas kincskereső kalandban is, amelyben az egész család részt vehetett, több mint 200 fő kalandozott Szeged terein a játék keretében. „A xinxisek arra születtek, hogy egész nap ajtókat nyissanak és csukjanak, és különösen odavannak a rézből készült kilincsekért. Minden házban lakik egy láthatatlan xinxis, aki nyitja és csukja az ajtókat. A mi xinxisünket Kallantyúnak hívják…” – írta Szakács Eszter a Kallantyú meséi című könyvének fülszövegében. A Kilincselő elnevezésű játék célja az volt, hogy Kallantyúhoz hasonlóan a játékosok GPS koordináták és QR-kódok segítségével megtalálják a különböző helyszíneket és az ott fellelhető kilincseket. A helyes megoldásokért természetesen ajándékok jártak.


Szintén sikeresnek bizonyult – 101 fő vett részt – az Ozobot mesék elnevezésű programon, amely egész augusztusban, több alkalommal zajlott. A játék célja, hogy egy különleges robot, az ozobot segítségével a résztvevők megtervezzék és végigjárják a különböző meseszereplők útvonalait. A foglalkozásokon egyedi és komplex módon kapcsolódott össze a népmese és a robotika, többféle képességet mozgósított a játék – a tervezés mellett a kézügyesség is szerepet kapott, amikor a meseszereplőket lerajzolták a gyerekek; valamint az előadói és mesélő készség, amellyel életre keltették a szövegekhez kapcsolódó történeteket. A foglalkozásokon egyaránt részt vehettek nagycsoportos óvodások, valamint kisiskolások is. S ha mindez még nem lenne elég, a közkedvelt Meseláda is felnyílt augusztus során és izgalmas történetek ugrottak ki belőle.

Akik kalandossá teszik az olvasást, a gyermekkönyvtárosok: Vóna Mária, Kulcsár Marianna, Nagy Zsuzsanna, Kosztolányi-Németh Marianna


A gyerekek élménybeszámolóikban elmondták, hogy jól érezték magukat játék közben; a könyvtárosok – Kulcsár Marianna, Nagy Zsuzsanna, Vóna Mária és Kosztolányi-Németh Marianna – segítőkészek és kedves voltak; szerették az elgondolkodtató játékokat és a kézműves feladatokat, sőt, akadtak, akik ha tehetnék, minden héten legalább egy napot a könyvtárban aludnának. Igazi olvasó, kalandvágyó könyvbaglyokat repített hát ide a csalogató északi szél.


Rekord számú résztvevővel zajlottak az idei nyáron az Agóra Gyermekkuckóban szervezett programok is. Az önkormányzati táboros csoportok számára 22 alkalommal tartottak foglalkozásokat, amelyeken összesen 648 fő vett részt. Ezen kívül az Agóra táborosoknak is készült programokkal Molnár Györgyné, könyvtáros, a 28 foglalkozás összesen 491 fő részvételével zajlott. Mindezek mellett a hagyományos, olvasóknak meghirdetett mesés délutánok és játékmaratonok is népszerűek voltak, 340 fő vett részt ezeken az eseményeken.
A Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában egy 40 ezer kötetet számláló – és folyamatosan gyarapodó – állomány várja az izgalmas történetekre szomjazó olvasókat. A könyvtárban nemcsak a hagyományos kötetek, hanem diafilmek, társasjátékok közül is válogathatnak a szabadidejüket a könyvtárban eltölteni vágyó gyerekek és szüleik.