Hegedűs Réka: Családi értékekről, társadalmi kérdésekről szólni a művészet nyelvén

Simon András grafikusművész kiállítása a Somogyi-könyvtárban, a Katolikus Társadalmi Napok keretében.

A Katolikus Társadalmi Napok, vagy röviden KATTÁRS elnevezésű rendezvénysorozat 2013-ban indult útjára. A kezdettekkor a fővárosban zajlottak az események, majd évről évre egy-egy vidéki nagyvárost neveztek ki a rendezvény központjául. 2022-ben – szeptember 22. és 25. között – Szeged városa vállalta magára a szervezést a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegye együttműködésében. A programsorozat kezdőpontjaként, Simon András grafikusművész A család Isten otthona című kiállításának megnyitóját tekinthette meg a közönség a Somogyi-könyvtárban. A különleges alkotásokról a művésszel gyermekkori ismerőse, Dr. Thorday Attila teológus, esperes-plébános beszélgetett.

 


Az idei KATTÁRS mottója: „megújulni közös értékeinkben”. Ez a mottó Simon András alkotásai kapcsán is jelentős szereppel bír, hiszen maga az alkotó is azt vallja, a meglévő értékek újrafelfedezése és megőrzése fontos, különösen egy olyan világban, amely felmagasztalja a múló értékeket, így háttérbe kerülhetnek olyan fontos dolgok, mint a család, a szeretet vagy éppen a hűség. Simon András művészetének középpontjában az ember és Isten kapcsolata áll. A saját maga által kifejlesztett, egyvonalas alkotói módszerekkel születő grafikák, különös kifejezőerővel ragadnak meg fontos témákat. A kiállítás Dr. Kiss-Rigó László püspök és Serfőző Levente atya felkérésére valósult meg, akik arra kérték az alkotót, aktuális társadalmi kérdésekre keresse a választ a művészet nyelvén keresztül. A grafikák a könyvtár első emeleti kiállító terének két oldalán kaptak helyet: egyiken a szeretetet, szeretetvágyat és a harmóniát sugárzó műveit válogatta össze a kiállító, míg a másikon a szomorúság, a bánat, vagy valamilyen sorstragédia uralja a képek hangulatát. „Ha valaki békességben él saját magával, akkor könnyebben el tudja viselni az életét meghatározó aktuális problémákat, mint például az energiaválság terhei vagy az ebből eredő anyagi nehézségek. A lelkünk mélyén megtalált békesség az, ami belőlünk kisugározva képes megváltoztatni a világot, sokszor a megoldás is ott rejtőzik” – mondta Simon András.


A kiállítás különlegessége, hogy a grafikák együttesen nyernek értelmet a művész szavakkal megfogalmazott gondolataival. Minden grafikához tartozik egy-egy gondolat, amelyek érintik a társadalmat mozgató kérdéseket, így az anyaság, a karrier, a gyermekvállalás, a családfenntartás, az apa nélkül felnövő gyerekek, családok a függőségek árnyékában, az ősök megértése, a kapcsolatok megjavítása… és a sor még hosszan folytatódhatna. A grafikák megtekintése által az élet legfontosabb talányain töprenghetett a közönség.


A kiállításon központi helyet kapott egy a többi alkotástól formailag eltérő, rézdomborítással elkészített mű, amelyet Kovács Mihály, a szegedi Csillagbörtön egyik fogvatartottja alkotott Simon András grafikája alapján. „A közösségek emberbaráti hozzáállását tükrözi, hogy képesek vagyunk-e bizalommal fordulni a társadalomból életük egy pontján kivetett emberekhez, segítjük-e a visszaintegrálódásukat. Kovács Mihály egy egész sorozatot készített a grafikáimhoz, amely által nemcsak saját tehetsége bontakozhatott ki, hanem mások számára is örömet szerezhetett” – tette hozzá Simon András, aki aktív alkotó, több mint 2300 grafikát készített már élete során, életműve pedig folyamatosan gyarapodik. Jelenleg egy gondolatgyűjteményen dolgozik, amelyet hamarosan az olvasók könyv formájában is kezükbe vehetnek majd.