Kiss Norbert: A szegedi fogadalmakról − Szent Rókus és Szent Rozália tisztelete az 1738-as szegedi pestis idején
Roche, peregre profectus
Pestiferae mortis ictus,
Curavisti mirifice,
Tangendo salutifere[1]Idvez légy Szent Rosalia,
Pestis ellen orvosság.
Szüzességnek szép rósája,
Egész élted tisztaság.[2]
1879. március 12-i szegedi nagyárvíz óta Szeged fogadalma összefonódik a Ferenc József császár által megígért újjáépített város születendő, méltó katolikus templomának építésével. Érdemes megjegyeznünk, hogy Szeged Fogadalmi temploma, ismertebb nevén a Szegedi Dóm ténylegesen városunk egy nagy katasztrófájának idején megígért, új templomát jelöli. Szegeden sétálva azonban korábbi korok fogadalmainak emlékeivel is találkozhatunk, többek között templomok és kápolnák formájában. Jelen rövid írásban arra teszünk kísérletet, hogy városunk 18. századi megpróbáltatásai után megépült fogadalmi kápolnákról megemlékezzünk.
Pestisjárvány a 18. században
A 18. század egyik legnagyobb megpróbáltatását az 1734. és 1744. között dúló, országos méretű pusztítást hozó pestisjárvány jelentette. A járvány pusztítása még ebben a korban is határtalan méreteket öltött. A fent jelzett időszak egy évtizedében a halálozási arány országos szinten a lakosság 10%-át érintette, mely több, mint 300 ezer főt jelent. Korábbi korok járványainak idején ez az arány sok esetben meghaladta a 30%-ot is.[3]
Szegedet érintő egyik legnagyobb 18. századi pestisjárvánnyal 1738-1739-es esztendőkben kellett megküzdenie a lakosoknak. A város történetírója, Reizner János is részletesen bemutatja Szeged története című monogrfáiájában az 1738-as eseményeket. A járvány, helyi elnevezésében „gugahalál” Temesvárról érkezett. Temesváron 1738. márciusában jelentkeztek a feketehalál tünetei. Ugyanezen hónapban már Csongrád megyét is elérte a pestis. Néhány hónappal később, májusban már Szegeden is beszámoltak megbetegedésekről. A járvány terjesztésében az 1738-1741-es évek között a Temesváron is állomásozó katonaság, valamint a temesvári kereskedők is szerepet játszottak, többek között a Szegedre tartó útjaikkal. A piarista rend kordokumentumainak tanúsága szerint a megjelent járvány az első időszakban lappangva terjedt, de a szigorú óvintézkedések ellenére júniusra már akkora volt a fertőzöttség, valamint a halálozási ráta, hogy a város határában járványkórházakat kellett létesíteni.[4] Reizner János is megjegyzi, hogy a városban júniusban már jelen volt a pestis, azonban ekkor Szeged fölsővárosi részének fertőzöttségéről ír. Július hóban már az alsóvárosi részeken megjelent pestisről számol be.[5] A járvány gyors lefolyása, a rövid lappangási idő miatt létfontosságú volt a járvány első jeleinek észlelésekor a szigorú szabályozások, intézkedések meghozatala.
Reizner művében röviden bemutatja, hogy 1738-ban, milyen védekezési intézkedéseket szorgalmaztak a járvány megállításának érdekében. A Temesváron megjelent fertőzések hírére már folyó év április 1-én rendeletben kötelezték az Aradot és Szegedet érintő utazókat 40 napnyi vesztegzárra. A várparancsnok, gróf Piosaschi Lajos katonai zárvonalat rendelt el a város körül, valamint vészbizottságot állíttatott fel. A járvány időszakára seborvosokat alkalmaztak, akiknek feladata Reizner leírása szerint a vizsgálatok elvégzése mellett a gyógykezelések megalkotása is volt.[6] A fokozódó veszélyhelyzet értelmében a nyár során a fenti intézkedések mellett szükségessé vált a mindennapi élet egyes területein való szigorú korlátozások meghozatala.
Az iskolák, templomok, korcsmák bezárattak; a vásárok és búcsúk eltiltattak. A helytartótanács 1738. évi aug. 19-én a zsidók, ráczok, örmények utazásait eltiltotta s illetőleg ezeknek minden esetben a veszteglő helyeken a szokott idő kitöltését meghagyta. A Tiszán csakis a szolnoki, szentesi és a szegedi réveken volt szabad átkelni.[7]
A pestises járvánnyal fertőzött lakosok számára három lazarétumot létesítettek. A lazarétumok minden esetben a település határán, a városon kívül létesített szükségkórházak voltak. Létesítésükben és működtetésükben az egyháznak, illetve a városokban szolgáló szerzeteseknek elvitathatatlan érdemeik voltak.[8] Az első létesítése a fertőzés megjelenésének helyén, Fölsővároson történt. A fölsővárosi lazarétum elsődlegesen a fertőzés gyanúja alá esetteket, valamint a fertőzött területről érkezőket fogadta. A város úgynevezett budai kapujánál létesített másik járványkórház, melyet xenodochiumnak neveztek, a betegségből gyógyultakat fogadta Reizner kutatásai alapján.[9] Szeged harmadik lazarétuma az Alsóvároson is megjelenő pestis miatt vált szükségessé. A pestiskórházak szolgálatában, a betegek látogatásában, ápolásában, a gyógyításban és a lelkipásztori teendők ellátásban a városban ebben az időszakban működő szerzetesrend tagjai, az alsóvárosi ferences szerzetesek, valamint a belvárosban szolgálatot teljesítő piarista atyák is egyaránt kivették részüket. Mindenképpen ki kell emelnünk a városba visszatérő minorita szerzetesek szerepét, akik a következő évek pestisjárványainak idején hasonló feladatkört láttak el. A járványkórházak lelkipásztorai a pestisben elhunytak temetéséről is gondoskodtak. A feladatuk ellátása saját magukra nézve is veszélyeket hordozott, így ennek a feladatkörnek a betöltését önkéntes rendtagok, úgynevezett expositusok látták el.[10]
A szigorítások, a katonai intézkedések és orvosi feladatok ellátása ellenére az 1738-as esztendő végéig számolni kellett a pestis jelenlétével. Reizner János leírása alapján csupán év végén, december 29-én jelezte III. Károly király számára a tanács a pestis megszűnését. A hétköznapi élet visszatérésére még így is további hónapokat kellett várni.[11] Az 1739-es esztendőben a pestis előtti élet bizonyos mértékig vissza tudott állni. Habár a pestist követő év Szegeden újbóli fertőzéseket nem hozott, a városnak 1740-ben és 1741-ben újból szembe kellett néznie a ragályos kórral.[12]
Pestisszentek és Szeged fogadalma
Szilárdfy Zoltán véleménye alapján mondhatjuk, hogy még a 18. század embere is a pusztító járványok időszakát egyfajta büntetésként élte meg. Kereste a választ a járványok okaira, s ennek során egyfajta társadalomkritika is megfogalmazásra került.[13] A kilátástalannak tűnő helyzetben a szentek közbenjárásának kérésre, a járványok megszűntével a szentek tisztelete, valamint a hálából készített fogadalmi kegyképek, keresztek, kápolnák megszületése szerves részét képezte a járványokkal sújtott időszaknak. Bálint Sándor megfogalmazásában olvashatjuk, hogy „a szorongó, égi segítségre sóvárgó nép új patrónusokat keresett a régiek mellé”[14]. A kor három legkedveltebb pestisvédőszentje Szent Rókus, Szent Rozália és Szent Sebestyén voltak.[15] Mindhárom pestisszent 18. századi emlékét megtalálhatjuk városunkban. Szegeden is élő volt tehát a hit, hogy a járványok időszakában közbenjárót kell keresni. Fontos szempont, hogy nem csupán a szentek közbenjárásának önmagában álló kérésével találkozunk, hanem a járványhelyzet múltával a közbenjárást megköszönve, különböző fogadalmakkal is. Mind az 1738-as, mind a néhány évvel későbbi pestisjárvány végét városunk lakói fogadalommal ünnepelték.
A vész tartama alatt a város hatósága és lakossága fogadalmat tett, hogy a csapás emlékére és kiengesztelésre két kápolnát állítand.[16]
A vész után a város népe ismét vallásos fogadalomban adott kifejezést hála- és örömérzelmeinek. Ez óta ünnepli Szeged népe augusztus 1-ét vasas szent Péter napját, mikor is az összes plébániák áhítatos népe körmenetekben indul el a rókusi templomban tartatni szokott isteni tisztelethez.[17]
A megígért két fogadalmi kápolna építése még a járvány elvonultának évében, 1739-ben meg is történt. A két kápolna védőszentjéül városunk Szent Rókust és Szent Rozáliát választotta. Érdemes megjegyeznünk, hogy Jászai Géza 1905-ben megjelent, a Szegedi Szent Rókushoz czimzett R. Kath. Plébánia 100 éves története 1805-1905 című munkájában is megjegyzi, hogy Reizner monográfiájában két fogadalmi kápolnáról tesz említést, azonban a Rókusi templom Historia Domusa három kápolna építésének fogadalmát közli. Mindenesetre bizonyos, hogy a pestis kitörésének évét követően két kápolna létesült, a harmadik kápolna megépítésére még várni kellett. Jászai Géza véleménye szerint Reizner ezért is tesz említést csupán két építendő kápolnáról.[18]
Szent Rókus tiszteletére szentelt fogadalmi kápolna
Szent Rókus előkelő család gyermekeként született a franciaországi Montpellier városában 1195-ben. Szüleit fiatalon elveszítette, a megörökölt vagyont karitatív célokra használt föl, rászorulóknak, betegeknek a támogatását vállalva. Rómába zarándokként indult. Útja során a pestis súlytotta területeken ápolta a járványban szenvedőket. Rókus maga is elkapta a veszélyes kórt. Életének ebben a szakaszában a hagyomány szerint Piacenza mellett élt. A szent ábrázolásában attribútumaként egy kutya kerül megjelenítésére. A Piacenzaban eltöltött időben ugyanis Szent Rókus életrajza szerint egy angyal ápolta sebeit, és a táplálékául szolgáló kenyeret egy kutya hordozta neki. Halála szülővárosában érte, ahová visszatérve nem ismerték föl Rókust, kémnek gondolva őt bebörtönözték. Ebben a fogságban élete végéig öt esztendőt töltött.[19]
Rókust halála után Itáliában már szentként tisztelték. Kultusza nagyon gyorsan összefort a pestis súlytotta időszakokkal és régiókkal. Bálint Sándor is megjegyzi, Schütz Antal a szent életére való hivatkozással, hogy a pestisben megbetegedettek gyógyulást nyertek Rókus közbenjárást kérve.
Holtteste mellett táblát találtak, melyet Isten kinyilatkoztatásának tulajdonítottak: Peste laborantes ad Rochi patrocinium confugientes contagionem illám trunculenl is simám evasuros significo. Röviden: akik pestisben megbetegednek és Rókushoz folyamodnak, meggyógyulnak.[20]
Az itálai szenttisztelet és hagyomány nyomán érthetővé válik, hogy a 18. század pestis súlytotta területei a járvány megjelenésével többek között Szent Rókus pártfogását is kérték. Szeged, több más település mellett egyik fogadalmi kápolnáját Szent Rókus tiszteletére építette, még 1739-ben. A kápolna építési helyéül a város Budai kapuja mellett lévő területet, a járvány idején itt felállított xenodochium környékét jelölték ki. A kápolna felszentelését 1739. augusztus 1-én, Falkenstein Béla csanádi püspök végezte.[21] A kápolna titulusa Szent Rókus, akinek ünnepnapja augusztus 16. A szegediek a fogadalmi ünnepet mégis augusztus 1-én, Vasas Szent Péter ünnepnapján tartották. Ennek okát Bálint Sándor abban jelöli meg, „mert ezen a napon kezdett a vész alábbhagyni”[22]. E mellett feltehetően a kápolna ünnepének augusztus 1-jei napja megemlékezés is lehetett a kápolna felszentelésének időpontjára. Bálint Sándor megjegyzi, hogy elsősorban azok a városok szenteltek templomot, kápolnát Rókus tiszteletére, ahol a ferences rend kolostora megtalálható volt. Ugyanis világi testvérként maga Szent Rókus is tagja volt a ferences rendnek, és a szent közbenjárását kérve a zsolozsmában is megemlékeztek Rókusról. A pestisszent közbenjárásnak kérése többek között a lelkipásztori szolgálat veszélyének okán vált népszerűvé, ugyanis a járványban elhunytak temetését főként a szerzetesrend tagjai vállalták föl.[23]
A fogadalom beteljesült, de sajnos Jászai Géza egy megjegyzéséből azt látjuk, hogy a fogadalmi kápolnák és Szeged más templomai is használaton kívül voltak a 18. század bizonyos időszakában.[24]
Szintén Jászai Gézánál olvashatjuk, hogy egy 1794-es helytartótanácsi leirat hatására a város beszámol a bezárt kápolnák és templomok állapotáról, és a rókusi kápolnát úgy mutatja be, mint ahol már a szentmiséket a püspöki engedély alapján újból bemutatják.[25]
A fogadalmi kápolna méreteiről, kialakításáról Reizner alapján szintén beszámol Jászai:
Ez a kápolna a mostani közkórház déli szárnya helyén állott, homlokzattal a város belseje felé. Hossza 6 öl, szélessége 4 öl 3 láb volt és 437 frt 52 ½ krajczárba került. Tornya fából volt s két kisebb harang vagy inkább csengetyücske, melyek együttvéve 100 fontot nyomtak, függött a toronyban, míg a bejárat előtt egy fakereszt foglalt helyet. Mivel e kápolna az új plébánia hívei számára igen kicsiny volt, a város hatósága addig is, míg a megígért új templomot fölépítteti, az 8 öl 3 láb 6 hüvelyk hosszúságban és 4 öl 3 láb szélességben deszkafallal kibővíttette úgy, hogy a deszkabővítést a kápolna elé építtette s a régi kápolna szentély gyanánt szolgált.[26]
Az idézetben szereplő megígért új templom építésére még 1833-ig várni kellett. Az egykori barokk templom sorsa az 1879-es nagyárvízet követően megpecsételődött. A feltöltések és az egykori templom állapota Szent Rókus templomának bontását tette szükségessé, melynek helyén 1905 óta, szintén az egykori pestisszent tiszteletére felszentelt templom áll.
Szent Rozália fogadalmi kápolnája
Városunk fogadalmához a rókusi kápolna felállítása mellett még egy kápolna építése társult. A pestisszentek sorából Szent Rókus mellett Szent Rozália közbenjárását kérték. Rozália életéről keveset tudunk. Feltehetően a szicíliai Palermóban született a 12. században, az előkelő sinibaldi grófi család gyermekeként. A Palermo melletti Monte Pellegrinora, Pellegrinó hegyére vonult vissza vezeklő életet élni. Halála is itt következett be 1166 körül. Sírjánál kápolnát emeltek, közbenjárását a pestis elleni oltalomban kérik. Kultusza a 17. században elevenedett meg VIII. Orbán pápa idején, aki elrendelte Rozália tiszteletére egy templom építését, valamint ünnepnapját felvette a szentek ünnepei közé a Római Misekönyvbe.[27]
Hazánk számos városában találkozhatunk 18. századi alapítású, Szent Rozália tiszteletére szentelt kápolnával, melyek zöme szintén fogadalomból a pestisjárványok idején épült. A szegediek fogadalmából megvalósult, Szent Rókus kápolnája mellett Szent Rozália tiszteletére szentelt kápolna az egykori palánki belvárosi plébániatemplom, a Szent Dömötör plébániatemplom közelében épült, Rókus kápolnájához hasonlóan 1739-ben. Szent Rozália szeptember 4-ei ünnepe a belvárosi kápolnának is zarándokünnepe volt. Bálint Sándor megjegyzi, hogy a máriaradnai búcsú idején itthon maradtak Szent Rozália kápolnájánál szeptember 2-12. között minden este imádságokat végeztek, énekeltek. A búcsúi hét nem csupán a radnai zarándoklat ideje volt, hanem a fogadalmi kápolna búcsúi ünnepe is.[28] Szent Rozália kápolnájának felszentelője a rókusi kápolnát is felszentelő Falkenstein Béla csanádi püspök volt. Mindkét fogadalmi kápolna egy napon, 1739. augusztus 1-jén került felszentelésre.[29]
A fogadalmi kápolna az 1879. március 12-i nagyárvíz idejéig állt eredeti helyén. A víz pusztítása után feltöltött térről 1881-ben költöztették át történetének második helyszínére, mely még ekkor is szegedi Palánk volt, a Szent Dömötör-plébániatemplom szomszédságában. Az új kápolna építésével a környezetét alkotó terek rekonstrukciója is megvalósult. Az új épület alapkőletétélére 1881. november 20-án került sor. 1883-as felszentelésekor a Templom tér és Gizella tér találkozásánál állt az ekkor már kibővített és az eredeti fa torony helyett már téglából készült toronnyal megépült új kápolna. A kápolna felszentelését Kreminger Antal plébános végezte. A huszadik század első évtizedeiben a már Szegeden lévő görögkatolikus hívek közösségük szervezését elindították. 1922-ben, az addig joghatóságot gyakorló Szent Dömötör-plébániatemplom plébánosa, Várhelyi József prelátus támogatására a város egyházfenntartó hatósága a Szent Rozália kápolnát jelölte ki a szegedi görögkatolikus közösség otthonául. Az időközben épülő Fogadalmi templom, valamint a templomot körülvevő új tér megvalósítására kiírt tervpályázat hatására, a megvalósítandó Dóm tér kialakítása miatt a fogadalmi kápolnának újból költöznie kellett. 1928-ban lebontásra került a Szent Rozália kápolna, mely még a bontás évében a Lechner térre költözött át. Szeptemberben elkezdődhetett a régi kápolna tégláiból az új, immár harmadik helyén álló templom építése. Egy évvel később a csanádi püspök, Glattfelder Gyula 1929. november 17-én szentelte fel a mai is ezen a helyen álló, a görögkatolikus közösség otthonaként működő Szent Rozália templomot.[30]
Jelen összefoglalóban igyekeztünk bemutatni és megemlékezni városunk egykori fogadalmairól, az 1738-as esztendőben pusztító feketehalál alatt kért közbenjárásról, a pestis elvonulta utáni évben megvalósult ígéretekről. Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére felszentelt fogadalmi kápolnák későbbi történetét csupán néhány gondolatban érintettük, hogy megemlékezhessünk az egykori pestisszentek tiszteletére épített kápolnák mai állapotáról. A szegediek az 1879. március 12-i árvíz idején tett fogadalmukkal, a mai Fogadalmi templom építésével egyben meg is emlékeztek elődjeik korábbi ígéreteiről. A Szegedi Dóm szentélyének szobrászati munkái is őrzik az egykori védőszentek emlékét, megjelenítve Szent Rozáliát, Szent Rókust – a pestisszenteket -, valamint a Fogadalmi templom helyén állt Szent Dömötör-plébániatemplom egykori védőszentjét is.
Megjelent a folyóirat 2022. július-augusztusi számában
Jegyzetek
[1] „Rókus, te úton-útfelen/ csodát tettél sok betegen, / kit pestis láza elgyötört/ egy ujjadtól életre költ.” Részlet – Himnusz Szent Rókus tiszteletére a XV. századból. In: fr. Varga Kamill OFM: Szent Rókus élete, tisztelete és a gyöngyösi Szent Rókus kápolna története, Gyöngyös, Ferences Rendház, 2022. 7. o.
[2] Részlet – Himnusz Szent Rozália tiszteletére a XVIII. századból In: Bálint Sándor: Adalékok a hajdani pestisjárványok magyarországi hiedelemvilágához (Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália tisztelete) In: Antall József – Buzinkay Géza (szerk.): Népi gyógyítás Magyarországon. Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. Budapest, 1975. 240. o.
[3] Vö. Szilárdfy Zoltán: Kegyképtípusok a pestisjárványok történetében. In: Antall József (szerk.): Népi gyógyítás Magyarországon. Orvostörténeti Közlemények – Supplementum11-12. Budapest, 1979. 207. o.
[4] Vö. Szentgyörgyi András SchP: A piaristák az utolsó magyarországi pestisjárvány idején Szegeden és Kecskeméten −
https://archivum.piarista.hu/h%C3%ADr/a-piarist%C3%A1k-az-utols%C3%B3-magyarorsz%C3%A1gi-pestisj%C3%A1rv%C3%A1ny-idej%C3%A9n-2-szegeden-%C3%A9s-kecskem%C3%A9ten
[5] Vö. Reizner János: Szeged története. 3. kötet, 172-173. o.
[6] Vö. Reizner János i. m. 172-173. o.
[7] Reizner János i. m. 173. o.
[8] Vö. Dr. Balogh Ágnes: Az egészség védelme a büntetőjogban. PhD-értekezés, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola, 2006. 160. o.
[9] Vö. Reizner János i. m. 172. o.
[10] Vö. Siptár Dániel: Piarista lelkipásztorkodás a barokk korban in. Hitre, tudásra – A piaristák és a magyar művelődés I. Budapest, 2017. 382. o.
[11] Reizner János i. m. 174. o.
[12] Vö. Reizner János i. m. 175-179. o.
[13] Vö. Szilárdfy Zoltán i. m. 207. o-
[14] Bálint Sándor: i. m. 231. o.
[15] Vö. Magyar Katolikus Lexikon – Pestisszentek szócikk, valamint Bálint Sándor i. m.
[16] Reizner János i. m. 174. o.
[17] Reizner János i. m. 179. o.
[18] Vö. Jászai Géza: A Szegedi Szent Rókushoz czimzett R. Kath. Plébánia 100 éves története 1805-1905. Szeged, 1905. 5. o-
[19] Vö. Bálint Sándor: i. m. 230. o., valamint Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Augusztus 16. Szent Rókus
[20] Bálint Sándor i. m. 230. o.
[21] Vö. Reizner János i. m. 25. o.
[22] Bálint Sándor: Rókus In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1957. Szeged, 166. o.
[23] Vö. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Augusztus 16. Szent Rókus
[24] Vö. Jászai Géza i. m. 7. o.
[25] Vö. Jászai Géza i. m. 7. o.
[26] Jászai Géza i. m. 197. o.
[27] Vö. Bálint Sándor: i. m. Szeptember 4. Szent Rozália, valamint Magyar Katlikus Lexikon – Rozália szócikk
[28] Vö. Bálint Sándor: Adalékok a hajdani pestisjárványok magyarországi hiedelemvilágához (Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália tisztelete) In: Antall József – Buzinkay Géza (szerk.): Népi gyógyítás Magyarországon. Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 7-8. Budapest, 1975. 237-241. o.
[29] Vö. Jászai Géza: i. m. 6. o.
[30] Vö. Iván Mónika: A szegedi Rozália kápolna története és építészeti leírása, Szeged 1982., valamint A Rozália kápolna történetéről, építési fázisairól: A Szegedi Görögkatolikus Közösség honlapján: https://www.szegoke.hu/index.php?menupoint=17&umenu=12