Illés Mária: Musica Reservata

Vántus István emlékezete

Szeged zeneszerzője, Vántus István 30 éve nincs közöttünk. A szomorú évforduló pontos dátuma Debrecen július 9., a Hangcsoportok című műve bemutatásának napja nemzetközi kórusverseny hangversenyén. Vántus életének alapadatai (1935. Vaja – 1992. Debrecen) nem láttatják, hogy felnőtt életét nem születési helye közelében, hanem Szegeden töltötte. A Zeneakadémia elvégzése után Budapesten a Magyar Rádióban lett volna lehetősége népzenei műsorok szerkesztőjeként dolgozni, amit nem talált vonzó feladatnak, ráadásul továbbra is külön kellett volna laknia újdonsült feleségétől. Az élet, a körülmények Szegedre vitték a 25 éves szerzőt: hiszen lakást kapott itt,[1] és tanári állást szerzett a zeneművészeti szakiskolában. Maga sem gondolhatta még ennél a döntésnél, de végül Szegeden meggyökeresedett, itt maradt minden felmerülő probléma ellenére. Tevékenysége átszőtte a zenei élet teljes egészét, tanított közép- és felsőfokon, hangversenykritikát írt, koncertet szervezett, vezényelt, miközben operákat, színházi kísérőzenét, zenekari műveket, oratorikus műveket, kamaradarabokat komponált. Zeneisége nyomot hagyott a város zenei életében.

Vántus István mintegy ötven opuszt számláló életműve ilyen módon mondhatni kompozíciós magányban született. Több cikk, interjú témájaként merült fel ez idő tájt a vidéki zeneszerző-sors nehézsége, visszássága. Feuer Máriával 1976-ban folytatott beszélgetésből idézek:

Kezdetben az ember úgy érzi, lehetetlen lesz áthatolnia a közömbösség falán, aztán a kezdő lépések után rájön, hogy mennyi előnyhöz juttatja a hallgatóság közvetlen kontrollja, s a vidéken természetszerűen adódó kis közösségek előtti helytállás. […] szűkebb közösségem biztatása (vagy kifogása) segít, hogy megtaláljam a helyemet, és – korábbi hasonlatommal élve – a saját cipőmben járhassak.[2]

1977-ben ezt mondta Vántus egy portréfilmben:

Azt hiszem, hogy a világot megváltani nehéz dolog, és nem is kell ezt csinálni, hanem elsősorban annak a kis közösségnek írjunk, adjunk, nyújtsunk valamit, amely közvetlenül körülöttünk van […] akkor esetleg egy nagyobb közösség értékelésére is számíthatunk.[3]

1985-ben:

Alkotói credómat a következő módon fogalmaznám meg: tudom, hogy mit akarok közölni az engem hallgatókkal és azt akarom, hogy értsenek is meg.[4]

A fenti megnyilvánulásokból egy közérthetőségre törekvő, közönségre reagáló zeneszerzői attitűd rajzolódik ki. Lehetséges, hogy Szeged életre szóló megtartó ereje is – legalább részben – épp ebben, a közönséghez való közvetlenebb eljutásban rejlett.

Ugyanakkor nem titkolhatjuk, hogy Vántus transzcendenciát kereső és titkokat sejtető személyiség volt. Nem csoda tehát, hogy egy másik vonulat is kirajzolódik a nyilatkozataiból. Szóhasználatában gyakran fordulnak elő a „rájöttem, felfedeztem, megvilágosodott előttem” kifejezések, a hangrendszer-kutatásaival kapcsolatos sajnos el nem készült könyvének címe A tiszta hangok titka lett volna, és jellemző az 1987-es interjúban a hangrendszerre vonatkozóan  elhangzott mondata: „természetesen azért azt nem mondom el, hogy pontosan miről van szó”.

E kettős szándék nyomán megvalósult életműben nyilvánvalóan rejlenek „musica reservata”-elemek, csak a „beavatottak”, értők számára esetleg feltárulható, jelentést hordozó mozzanatok. A 30. évforduló apropóján az életműben ilyen szempontok szerint vizsgálódunk.

Amikor Vántus 1964-ben kialakította úgynevezett végtelen pentatóniáját, három külső elem irányította gondolkodását, ahogy azt Nikolényi István írása is sejteti. (Az információk egyértelműen Vántustól származnak.)[5]

Vántus István […] meghagyta a pentatóniát, s az aranymetszés szabályai szerint bontotta fel. [ … ] Az alapsornak aztán kis szekundos távolságokban öt transzpozíciója van […]: a hatodik transzpozíció már az alapsor folytatása – a fentebb említett elv szerint.[6]

Elsőként fontos volt tehát a magyar népzenéből, azaz az azt szimbolizáló pentatóniából való kiindulás:

 

Ehhez második elemként hozzájött – Bartók Béla művészetéhez való kötődésként – a Lendvai Ernő-féle zeneértelmezés aranymetszés-szabálya, különösen a bartóki hangközszimbolikával kapcsolatosan írottak: 

„a nagyszekund, – kisterc, – quart, – kisszekszt, – kisnóna, által alkotott sor ui. – félhanglépésekben számolva – az aranymetszés legegyszerűbb viszonyszámait adja: 2:3:5:8:13”.[7] 

Mint látható ezek az arányok pontosan megtalálhatók a végtelen pentaton sorban. Harmadik külső elemként az alaphangsor transzpozíciós lehetőségeinek kihasználásával kialakított komponáló táblázatot kell megemlíteni – úgymond a „modernséget” jelentő Schönberg-féle II. bécsi iskolához való kapcsolódásként.

Ez a Nikolényi által említett leírt három vonatkozási pont a teljes életműben mondhatni elmélyülő hatást mutat. Fontos marad a Bartók hatáson keresztül érvényesülő magyar népzene, a Lendvai által leírt aranymetszés-arányok és tengelyrendszer,[8] és folyamatosan jelen van a második bécsi iskola barokk szerkesztési elveket felelevenítő gyakorlata is, később újabb Berg-hatással bővülve.[9]

Berg „musica reservata” művészetének a magyar zeneszerzésre gyakorolt hatására Kovács Sándor hívja fel a figyelmet,[10] aki külön kiemeli Vántus Visszaverődések című művét a „Berg-zene kései magyarországi hatásának utolsó pillanataként.”[11] De a Berg Hegedűverseny még egy következő Vántus-műnek is modellje lesz, a viszonylag sokat játszott Naeniának. Emellett az utolsó művekig felbukkan Vántusnál a tartalommal telítettség szándéka – mint Kovács szerint a Bartók-zenén keresztül (is) kapott Berg-hagyaték.  Látnunk kell, hogy Vántusnak a 70-es évek végén  nyilvánvalóan friss a Berg-élménye, hiszen A három vándor, majd az Aranykoporsó operák komponálása teljes elvonultságot igényelt tőle lényegében tíz évre. Csak az 1975-re datálható Maros Rudolf-barátság által, és a Maros-művek belülről való megismerése által[12] szembesülhetett intenzíven a Berg-zenében a komponálás számára rejlő lehetőségekkel.[13] Mindazonáltal Pernye András 1967-ben megjelent Berg-könyvét valószínűleg még ugyanabban az évben olvasta, hiszen az általa gyakran látogatott Somogyi-könyvtár a megjelenéstől kezdve birtokolta a könyvet.

 A tartalommal telítés szándékát három aspektusban látom megjelenni a Vántus életműben. 1. A számok irányította gondolkodásban, 2. a sok és sokféle érzelemkifejező előadói utasítás előírásában 3. és a létező zenék jelentést hordozó használatában a) modellként, b) idézetként (leginkább parafrázisként), c) illetve utalásként.

1. A Vántus-kompozíciók hátterében rejlő számok egyértelműen a „musica reservata” jelleget hangsúlyozzák. Tulajdonképpen három elv találkozik itt: első az aranymetszéshez kapcsolódó Fibonacci-sorozat, második a huszonhármas kiemelése Berg mintájára, a harmadik az ötös szám kiemelése a saját hangrendszer alapján.

Nyilvánvalóan magában a 23-as számban is az aranymetszés-elvet látta meg Vántus saját szimbolikaként: a 2+3 =5 a végtelen pentatónia egy kvartnyi egységének az első számai, mint a kottapéldán is láttuk. Emellett kiemelném a szintén 2+3-as típusú, aszimmetrikus metrumok jelentőségét az életműben: a vántusi gyors tempók sokszor bacchanália-jellegűvé növelt karakterének hátterében nyilvánvalóan a bartóki „úgynevezett bolgár ritmus” áll. A harmadik elv tehát a végtelen pentatónia hangrendszerének kiemelt számaira való hivatkozás: ilyenek az ötös és többszörösei, különösen a 25. Hiszen az öt a tiszta kvart félhangjainak száma, öt oktávnyi az alap-hangsor, oktávonként öt hangot tartalmaz a hangsor – egy kivétellel, ahol csak négy hang van: így a hangsor a 25. hangon kezdődik újra, tehát olyan, mint a diatonikus gondolkodásban a 8. hang. A hangrendszer legkidolgozottabb alakját először használó Harangszó című műhöz készült jegyzetanyagban például találhatók Fibonacci-számokkal és ötös egységekkel való tervezgetések, és végül bekarikázva a megjegyzés: „23 sor kell”. Láthatólag egymást áthatva érvényesült a három elv Vántus zeneszerzői gondolkodásában.

Jól mutatja a számszimbolika vántusi használatát az 1978-ban írott gyászzene, a testvére halálára írott Naenia. A mű végén a Berg Hegedűverseny korálja mintájára egy dalszerű saját dallam áll. A kvázi sírfelirat sóhajos zenéjében a rendezettséget, a belenyugvást, a feloldást a természetinek tartott Fibonacci-számok biztonsága, ezen belül is a hangrendszer alapszáma jelenti: a gyászdallam a 4/4-es metrumban szokatlan 5+3 nyolcad elosztású, öt dallamsora van a „dalnak” (a szokásos négy helyett), soronként öt ütemet tartalmaz, és a 25. ütemben szólal meg a záróakkord, amely 5 ütemig cseng le.

2. Jellemző Vántusra a sokféle érzelemkifejező előadói utasítás használata. Található ilyen például az imént említett Naeniában is, például triste, sospirante, calando, calmo, con dolore, appassionato, tranquillo, esclamando. A Legal-matt című sakk-darab – ahol a lépések egyszerűen hangjegyekre vannak kódolva – különösen érdekes ebből a szempontból, hiszen a két „sakkozó” szólam érzelmi töltetének természetesen ellenkező az iránya, amint az előadói utasításokból is kiviláglik: angoscioso, con dolore, poco rubato – con rabbia, trionfale.

3. Az intertextualitás egyértelműen segítség lehet, ha erős a szándék a közérthetőségre, miközben nehezíti a vágyott kommunikációt az elvonulás, sőt – mondhatni – egy magán-nyelvezet is. Most három típust emelek ki a Vántus által használt intertextuális megoldások közül.

3. a) Jellemző a művészetére egyfajta klasszicizáló attitűd. Ez a mintakövetés gyakran a művek strukturális mélyrétegében nyilvánul meg, mint elsősorban és leginkább Berg Hegedűversenyének hatása a Visszaverődésekben és a Naeniában, vagy a Brahms Német requiem hatása a Fragmenta Bathorianá

3. b) Nem kizárt, hogy az idézetek, utalások a Pernyén átszűrt Berg-értelmezés hatására jelennek meg a Vántus-művekben, legelőször 1969-ben, az Aranykoporsó kísérőzene kéziratában. A rövid tétel szövegi-tartalmi jelentést is magával hozó utalásaiban a kereszténység új szellemét egy gregorián Gloria-töredék jelentette volna (a 4. kép alsó kottasorában látható). Vele szemben az ókori Róma életérzését, hitvilágát a legismertebb hiteles ógörög dallam, a Szeikilosz-sírfelirat parafrázisa idézte volna föl, érdekes megoldással egybeszerkesztve az antikvitást eleve asszociáló Debussy-allúzióval: egy jellegzetes fordulattal A kis pásztor című zongoradarabból, amely maga is utalásos, önidézetet tartalmazó mű. Ez egyúttal példa a c) típusra is, az utalásra, allúzióra.

A kísérőzene nem kapott végleges formát, mivel a színművet nem mutatták be. A gregorián dallam felhasználásra került az Aranykoporsó című operában, a Szeikilosz-dal pedig az Ecloga című zenekari darabban.[14] Vántus alkalmasnak találta ennek az eredetileg sírfeliratként megírt bordalnak a jelentéskörét arra, hogy Eclogájában létrehozza a korábbi szélsőséges karakterek közös nevezőjét, harmóniáját.

Az intertextualitás Vántus által használt típusainak áttekintése után vizsgáljuk meg az eredeti szöveg révén tartalmi utalást is hordozó korál és népdal felhasználását. A korál Vántus művészetében szimbóluma a gyermekkornak, a szülői háznak, az otthoni közös éneklések révén. Szülei lelkésznek szánták őt, aki ennek ellenére a szülők által megvetett „világi” zenei pályát választotta. A közös pontot a családi értékekkel elsősorban a korál jelentette. Religioso előadói utasítással hangsúlyozott korál-parafrázist három különböző apparátusú műve tartalmaz: egy kamarazenekari mű, egy rézfúvós kvintett, és egy vonószenekari kompozíció. A Visszaverődések Bachra és Bergre egyszerre utaló Es ist genug korál-allúziójában a B-A-C-H motívumot használja témaként. Az eredeti korál szövege, illetve a Berg-mű kapcsolódási pontja révén válik egyértelművé, hogy a Visszaverődések kimondatlanul gyászzene,[15] minden valószínűség szerint az egy évvel korábban elhunyt édesapa emlékének szánva. A Gemma karácsonyi korálja – mint korábban kimutattam[16] – vélhetően az édesanya alakját idézi föl. Egyedül a Quintetto d’ottoni hordozza címében is a családra való utalást, az alcíme ugyanis in memoriam A. V.[17] Maga a hangszer-együttes kiválasztása is jelentéshordozó, hiszen az édesapa, Vántus András, Vaja község amatőr rezesbandájának szárnykürtöse és vezetője volt.[18] A mű harmadik tétele, a már idézett Ballo foglalja magába a korál-allúziót. A dallamvonal „félköríve” sejtetni engedi a Brahms Német requiemben is benne rejlő 42. zsoltárt, illetve a Wer nur den lieben Gott läßt walten,[19] Ki istenének átad mindent (274)[20] kezdetű korált is.[21]

3. c) Kifejezett népdalfeldolgozást egyet írt Vántus, egy rövid kis „ráadásdarabot” vonóskarra, ezen kívül pedig egyetlen, nem magyar, hanem cseremisz népdalt[22] használt föl két művében is, egyikben allúzióként, a másikban alapvető zenei anyagként. Nyilvánvaló, hogy ismerhette fiatalkorától a népdal Raics István szövegével feldolgozott változatát, a …folyóvíz az élet című Kodály-bicíniumot[23] minden bizonnyal ez volt rá nagy hatással.

A Naeniában az örökre szóló búcsút megéneklő dal úgy jelenik meg, mint a Berg Hegedűverseny népdal-idézete: a forma hasonló pontján, sejtetve, finoman kiemelve az elhangoló háttérből. A Maros Rudolf emlékére készült Harangszóban hasonló jellegű megszólalás, rávezetés után szövegestül megszólal maga a dal is. A Harangszó egyébként is igen gazdag jelentéstartalmát tovább színezi a korábbi gyászzenére való utalás. E két mű összekapcsolódása egy közös külső ponton, jelzi az életmű csokrait, bokrait, hogy az utalások önidézetek műcsoportokat hoznak létre, nem csak kronologikusan, hanem egymástól időben távol keletkezett műveket is összefűzve.

A fentiekből látható, hogy Vántus egyértelműen és vállaltan ahhoz a zeneszerző generációhoz tartozik, akik számára „a zene rejt valamilyen titkot”.[24] Művészetében a „titkok” – mint például a számszimbolika – a komponálás, strukturálás mélyrétegeire vonatkoznak, a többi aspektussal azonban a minél inkább érthető közlésre törekszik. Ahogy követjük őt a zeneszerzői pályáján, művészetében láthatólag egyre virtuózabban fonódik egybe a kettős cél, az arányosságban, harmonikus felépítésben megnyilvánuló szám-háttér titkossága és a felületen érvényesülő tetszetősség, érthetőség. Végeredményben a legjobb Vántus-művek eljutnak az Eggebrecht-féle egymást átható ellentétpár, az érzelem és mathézisz[25] kölcsönhatásában rejlő, tudatosan kidolgozott jelentésekben, üzenetekben is megnyilvánuló művészi hatás kiemelkedő szintjéig.

Feltehetjük ezek után a kérdést, hogy ezt a különleges életművet kellően megbecsüli-e Vántus választott városa. A mögöttünk álló 30 év számadásaként elmondhatjuk, hogy Szeged ma köztudatban tartja szerzője nevét, viseli itt a nevét egyesület (Vántus István Társaság Egyesület), iskola (SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium), rendezvény (Vántus István Kortárszenei Napok), tanterem (SZTE Bartók Béla Művészeti Kar 106. tanterem). Művei felcsendülnek hangversenyeken, fiatal zenészek is megtanulják kamaraműveit, kultúraszervező elveit pedig tovább viszi a kortárszenei rendezvénysorozat. Egy fontos dolog azonban hiányzik emlékének méltó ápolásához: főművének, a saját korában rendkívül sikeres Aranykoporsó című operának a repertoáron tartása. Fontos lenne, hogy az újabb generációk is megismerhessék e nagyszabású művet, és általa azt a szerzőt, aki Szegeden letelepedve a helyi zenei életet gazdagította, miközben országos jelentőségű zenét írt.

Megjelent a folyóirat 2022. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] A városi tanács, és elnökhelyettese, Tari János jóvoltából.

[2] Feuer Mária: Járjunk a saját cipőnkben! Beszélgetés Vántus Istvánnal. In: Feuer Mária: Pillanatfelvétel. Budapest, Zeneműkiadó, 1978, 61-65. o. Idézi Kiss Ernő (szerk.): Tanulmányok – vallomások – dokumentumok. Szeged, 1997. 282. o.

[3] Portréfilm Vántus Istvánról. MTV Szegedi Körzeti Stúdió, 1977.02.15.

[4] Vántus István: Szeged, a zene városa. In: Szovjetszkaja muzika 1985/4.

[5] Hogy a szöveg írója emlékezetből írja le őket, arra épp a több helyen szakmailag pontatlan, sőt téves fogalmazás mutat rá a legélesebben.

[6] Nikolényi István, Operaszerzőt avattak Szegeden. In: Kiss Ernő (szerk.): Tanulmányok – vallomások – dokumentumok. Szeged, 1997. 261–263 o., 261. o.

[7] Lendvai Ernő: Bartók stílusa, Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1955, 16. o.

[8] Vántus húsz éves, lelkes, rajongó kezdő zeneszerző volt a FENTI Lendvai-könyv megjelenésekor. Ráadásul Szegeden Lendvai helyére került a szakiskolában, ami szintén „kötelék” lehetett számára.

[9] Vántus jegyzeteiben az úgynevezett II. bécsi iskola három szerzője közül csak Webern neve található meg, a Vántus-művekben mégis leginkább Berg mintája ismerhető fel. Megjegyzendő, hogy Berg halálának évében született – ez a személyes „találkozási pont” biztosan nem kerülte el a rejtett összefüggésekben örömét lelő szerző figyelmét.

[10] Kovács Sándor: Alban Berg zenéjének fogadtatása és hatása Magyarországon. In: Magyar Zene 2017/1, 64–77. o.

[11] Kovács, i. m. 77.

[12] A baráti-szakmai beszélgetéseken túl erre nyilvános alkalom is adódott: 1978-ban a Vántus által szervezett Mai Magyar Zene Hetén Maros volt az „író-olvasó találkozó” vendége.

[13] Vántus Maros Rudolf posztumusz 75. születésnapját köszöntő beszédében három művet emelt ki, a Siratót és a Strófákat – amelyek a Harangszó című, Maros Rudolf emlékére írott Vántus-mű kiindulópontját jelentik –, és a „ma is rejtélyes szépségeket tartogató Eufóniákat.” Az 1965-ben komponált III. Eufóniában Kovács Sándor Berg-hatásra hívja fel a figyelmet (i. m. 64. o., 75. o.).

[14] Debussy zenéjéhez nincs kimondott kapcsolata az életműnek, inkább hangszerelésben, lírai hangulatokban lehet nyomát találni. Lásd Pándi Marianne: Budapest hangversenytermeiben. In: Magyar Nemzet, 1985. november 23. 8. o.

[15] A Pernye-könyv Hegedűversenyről szóló fejezetének címe Requiem.

[16] Illés Mária: Egy 25 éves mű – Vántus István: Gemma. In: Tandi Lajos (szerk.): Szegedtől Szegedig Antológia Szeged, Bába és Társai, 2013, 370–379. o.

[17] A Notturno című II. tétel egy motívuma egy papírszeletkén megtalálható „csillagnézés nyáréjszakán apámmal” felirattal („Ötletek, vázlatok 3.” dosszié 111–112.), és amelynek zenei anyaga rokona az Aranykoporsó boldog sziget motívumának, illetve a Notturno című kamarazenekari műnek is.

[18] Vántusnak nem volt erről konkrét emléke, csak fényképek és családi elbeszélések alapján tudott minderről.

[19] Bach a 93. kantátában dolgozza föl.

[20] A Budaörsi Református Egyházközség online énekeskönyvében. http://www.budaors.ref.hu/e274.html Letöltve: 2017.10.22.

[21] Továbbá a hangsúlyos „ti” sorzárlat az Amint vagyok kezdetű korált.

[22] Vikár László: Cheremis folksongs. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971, 361. o.

[23] Kodály: Bicinia Hungarica IV. 148. o.

[24] Kovács Sándor, i. m. 76. o. „A magyar avantgárd zene »tartalmas – például azáltal, hogy sejtelmes zenei jelképeket sorol. Idézeteket, üres húros motívumokat (ez ugye jelképes »kezdet«, »születés« volna), korált, váratlan dúr-akkordot (lehetőleg C- dúrt), névbetű dallamokat. Ahogy olykor Bartók – és mindenekelőtt a Bartóknak is e tekintetben mintát adó Berg. Hiszen elég nyilvánvalóan ez a másik döntô oka Berg felfedezésének Marosnál és generációjánál. A soksok »musica reservata«-elem azt sugallja, hogy a zene rejt valamilyen titkot. Titkot, amelyre azonban az ifjúság a hetvenes évek derekán nem volt többé kíváncsi.”

[25] Carl Dahlhaus – Hans Heinrich Eggebrecht: Mi a zene? Budapest, Osiris Kiadó, 2004, 25–32. o.