Tóth Marcell: Odessza, Szeged első lakótelepe

60 éve, 1962 utolsó negyedévében költözhettek be Odessza városrészbe az első lakók. Tanulmányunkban bemutatjuk a lakótelep létrejöttének előzményeit, fejlődését, az elmúlt években bekövetkezett megújulását. Milyen nevet kapott eredetileg? Mikor lett Ogyessza? Egyáltalán az Odessza vagy az Ogyessza alak a helyes? Hány ütemre és szakaszra bontható az építése? Kikből tevődött össze a lakossága az első években? Többek között a fenti kérdésekre is választ kaphatnak írásunkból.

Előzmények

Amennyiben az Odessza lakótelep előzménytörténetéről kívánunk szólni, két irányból közelíthetjük meg a kérdést: egyrészt az érintett terület múltja felől, másrészt pedig a tekintetből, hogy milyen történelmi okok vezettek a megszületéséhez.

Újszeged – amely menedéket jelentett 1879-ben a nagy árvíz elől menekülő szegedieknek (pedig 1877-ben maga is hasonló módon pusztult el) – csupán 1880. június 5-én lett a város része Marostővel együtt, ezt megelőzően Torontál vármegye községe volt.[1] 1883-ban az „Új híd” (azaz a ma a szegediek által „régi hídnak” nevezett Belvárosi híd) és a vasúti híd között, a Tisza bal partján több utcát találunk. Az Alsó-kikötő sor, a Vedres utca, a Csanádi utca a mai nyomvonalon már megtalálható volt, az Ibolya utca pedig megfelel a Korondi utcának, új nevét az 1930-as évek végén kapta. Még 1883-ban megvolt, de az 1880-as évek végén eltűnt a Vedres utcából nyíló Réh János utca, beépítették a területét, a Becskereki utca pedig körülbelül a mai Herke utcának felel meg.[2] A XIX. század végén hozták létre a Tisza-parti iskolát, mint két tantermes intézményt, majd a XX. század elején a Csanádi utca és a Temesvári körút találkozásánál épült fel az újszegedi gyermekmenedékház (erről kapta a nevét a mai Odessza területén lévő, de az 1970-es években megszűnt Liga utca), amely napjainkban gyermekkórházként működik. Még az első világháború előtt megnyitotta kapuit a Belvárosi híd és a későbbi lakótelep szomszédságában a vakok intézete.[3] 1869 novemberében kapott engedélyt Lövy Sámuel kecskeméti és Pap István szegedi fakereskedő egy fűrészüzem létrehozására Újszegeden. A gyár egy évvel később meg is kezdte működését, de a nagy árvíz utáni mederszélesítés és töltésépítés áldozatául esett a telek, fel kellett számolni a műhelyt. 1882-ben ennek ellenére újból működött a Lövy-féle gőzfűrészgyár Lövy Sámuel és Lövy Herman vezetésével, majd az előbbi kilépése után Herman testvére, Adolf lett a társtulajdonos. A tágabb értelemben vett Lövy család (így az 1919-es ellenforradalmár Biedl Samu, az egyik Lövy lány férje) a következő évtizedekben jelentős hatást gyakorolt a Vedres utcára és környékére az üzemnek köszönhetően. 1940-ben kétszáz munkásnak adtak megélhetést. A világháború után, 1948-ban államosították az Újszegedi Gőzfűrész és Ládagyárat. Az üzem területe már Odessza I. üteme miatt csökkent, majd teljes felszámolása tette lehetővé a II. ütemet, a lakótelep befejezését.[4]

A másik szempont – amelyről Tarján lakótelepről szóló tanulmányainkban már bővebben írtunk, ezért itt nem fejtenénk ki hosszabban – egyrészt a várost érintő krónikus lakáshiány, amelynek megoldása érdekében az 1950-es évek végéig nem tettek lépéseket, másrészt Kádár János vállalása, amelynek értelmében a kormány 1960 januárjában egymillió új lakást építését hirdette meg a második, a harmadik és a negyedik ötéves terv időszaka alatt.[5] A Vedres, a Csanádi utca, az Alsó-kikötő sor és a környéküknek alacsony intenzitású beépítettsége, a Belvároshoz való közelség, valamint a közművek kiépítettsége relatíve könnyűvé tette egy lakótelep itteni létrehozását.

1959, 1960, 1961, 1962? – A „nulladik” évek és a datálási kérdések

Kifejezetten érdekes – és valljuk be évfordulós cikkek, lapszámok megjelentetését erőteljesen megnehezítő – feladat arra a kérdésre választ adni, hogy mikortól számolhatjuk Odessza lakótelep létrejöttét. Jellemzi a helyzetet, hogy sem a sajtóban, sem a várostörténeti munkákban nem egységes a megítélése.

Ha a ma a lakótelep részének tekintett Vedres utcai és Torontál téri építkezések megkezdését vesszük figyelembe, akkor 1959 nyarát tekinthetjük a kiindulópontnak. 1959 júniusában adta át a városi tanács tervosztálya a Csongrád megyei Építőipari Vállalatnak azt a két telket, amelyekre a sajtóban megjelent ígéret szerint egy háromemeletes (a téren) és három három-, illetve négyemeletes (az utcában) társasházat kívántak felhúzni – összesen 117 lakást biztosítva. Az építkezés befejezését 1960. július–augusztusra,[6] az átadást a következő felosztásban ígérték: a Vedres utcában 93, a Torontál téren 24 lakás.[7]

A határidők betartásával ebben az időszakban rendszeresen küszködő állami cég többé-kevésbé tudta tartani a vállalásait: 1960 júliusára befejeződött a kétszobás, összkomfortos Torontál téri lakások építése. Igaz, beköltözni nem tudtak azonnal még a szerencsések, mert hosszú hónapok huzavonája után sem alakult meg ekkorra az első szegedi lakásszövetkezet, csak a következő hónap elejére. Az árak megállapítása szintén nem ment könnyedén: végül egy Vedres utcai egyszobás lakás (irány)ára[8] 82 800 Ft lett, egy Torontál téri kétszobásé 118 600 Ft, a vételár 15 százalékát kellett kifizetni, majd a fennmaradó összeget kamatmentes részletekben 30 éven át törleszthették, valamint minimális tatarozási díj (havi 30, illetve 26 Ft) is terhelte a tulajdonosokat. A nagycsaládosoknak gyermekenként 2000, de maximum 10 000 Ft kedvezmény járt. Ugyanekkor 1960. szeptember elejére ígérték a Vedres utcai lakásokba való beköltözést, de a műszaki átadás csak 12-én történt meg, ezért és a feltárt hibák miatt előbb október 3-ára, majd a hónap végére módosították az időpontot. Azonban a tulajdonosok felháborodása (és a tanács nyomása) miatt végül vállalták, hogy szeptember 26-án átnyújtják a kulcsokat.[9]

Közben apránként kirajzolódott egy új, mintegy 800 lakásos lakótelep terve, amelyet a felépült házak szomszédságában kívánt a város létrehozni. Az építkezés gyorsítása érdekében középtéglablokkos technológiával kívánták felhúzni az ötszintes házakat. A projektet Vedres István lakótelepnek nevezték el, habár érdekes módon a sajtóban nem kommunikálták ezt, így a lakosság számára úgy tűnhetett, hogy nem született döntés az új városrész elnevezéséről. Első lépésként 1960 augusztusában határoztak az Alsó-kikötő soron egy 120 lakásos lakótelep építésének megkezdéséről, majd ez 1961 tavaszára–nyarára előbb 200, majd 224 lakásra bővült.[10]

Az 1961 szeptemberében elkészített „Vedres István lakótelep beruházási programja” tárgyú dokumentum szerint a lakótelep felépítését két ütemre és az I. ütemen belül négy szakaszra kívánták bontani. Az I. ütemben, a második ötéves terv (1961–1965) idején kívánták felépíteni a korábban említett mintegy 800, egészen pontosan 821 lakást, a II. ütemben pedig további 904-et a harmadik ötéves terv (1966–1970) megvalósítása során. Az itt működő ládagyár átköltöztetése és 96 lakás (illetve ház) felszámolása kellett mindehhez, de már ekkor arra jutottak, hogy az üzem telephelye 1965-ig nem szüntethető meg, és mindez később a II. ütem csúszásához vezetett. Összesen 1725 lakás építésével, további 152 megmaradásával számoltak, amelynek értelmében a lakótelep 6757 személynek nyújthatott otthont az évtized végére. A 19 hektáros területen így 356 fő/hektár lett volna a laksűrűség, az ezen belül 10,67 hektárt kitevő lakótömböké 633 fő/hektár.[11]

Az I. ütem összterülete 7,274 hektár (laksűrűség: 406 fő/hektár), a lakóépületek összterülete 5,5 hektár (laksűrűség: 537 fő/hektár), 2951 fős lakossággal. Négy szakaszra[12] bontották az építkezést az alábbi ütemtervvel: I. szakasz 1961–1962, II. szakasz 1962–1963, III. szakasz 1962–1964, IV. szakasz 1964–1965.[13]

Négy salakblokkos (de téglablokkosra áttervezhető) típustervet választottak ki a városrész lakóépületeinek – három típusépítmény és egy kockaház tervet. Fűtésüket tömbösített központi fűtéssel (távfűtéssel), 159 – a Székely sor és a Szőregi út közé tervezett –lakás esetében pedig termálvízzel kívánták megoldani. A lakások átlagos alapterülete a terv szerint 47,93 m², a lakótelep átlagos szobaszáma 1,797 db, beépített szekrénnyel 67,32%-ukat, beépített konyhaberendezéssel 40,01%-ukat kívánták ellátni. A lakások mindegyikébe szántak fürdőszobát: 69,18%-ba kád-, 30,82%-ban zuhanytálca beépítésével.[14]

Terveztek még egy 100 férőhelyes óvodát, egy 40 gyermeket befogadó bölcsődét (egyes tanácstagok kevesellték, inkább 60 főset javasoltak), egy 430 m²-es eladóhelyiséget és egy 490 m²-es „szolgáltató jellegű helyiséget”, ez utóbbi kettő magába foglalt egy „szuper-markett”-et (sic!). Problémát okozott, hogy az általános iskolát a ládagyár helyére tervezték, ezért még 1961 februárjában azt javasolták, hogy a Rózsa Ferenc sugárúton épülő általános iskolát (ez lett a mai Gregor József Általános Iskola) 12 helyett 16 tantermesre bővítsék – így is adták át 1963-ban. 5681 m² utat és 3357 m² járdát is ki akartak alakítani. A célra 152 millió 747 ezer forintot szántak, ebből a lakások költsége tett ki közel 125 millió forintot.[15]

1961 őszén döntöttek a lakótelep nevének megváltoztatásáról. Az új elnevezéssel kapcsolatos „visszhang” felmérésére stílszerűen 1961. november 7-én jelent meg az „Új városrész a Tisza partján” című cikk a Délmagyarországban, amelynek tartalma a Vedres István lakótelep beruházási programján alapul. Az írás utolsó hasábján a szerző azt javasolta, hogy az új lakótelepet „Ogyesszáról nevezzük el”, hiszen az „új városrész szocialista jellegét híven kifejezné, azonkívül Szeged lakosságának a testvérnépek iránti vonzalmát is tükrözné, az internacionalizmus eszméjét erősítené, ha az új negyedet szovjet testvérvárosunkról, Ogyesszáról neveznénk el”.[16]

A cikkre érkezett reakciókról nem tudunk, arról viszont igen, hogy a még szeptember 30-án is „Vedres I. lakótelep” néven említett projekt az 1961. november 22-én készített és december 5-én a tanács végrehajtó-bizottsága által elfogadott határozati javaslat szerint a „Szeged Ogyesszai városrész” nevet kapta.[17] Az 1961. december 8-án Szegedre látogató miniszterhelyettes nemcsak a már majdnem befejezett megyei párt- és tanácsházat tekintette meg, hanem „többek között Szeged Odessza városrészének építési tervét” is.[18]

1962-ben előbb a 4., majd a 3. épület is egyre közelebb állt a befejezéshez: az előbbi a mai Vedres utca 21., az utóbbi a 19. szám. A korabeli sajtó beszámolói szerint 1962. november 19-én a 4., 20-án a 3. épület műszaki átadása[19] megtörtént,[20] s ugyanekkor megalakult az odesszai lakásszövetkezet. Az első 68 lakáshoz november 20-án megkapták a kulcsot a lakók (más adatok szerint december közepén költözhettek be).[21]

Összefoglalva az előbbieket kijelenthetjük, hogy mind a négy dátum mellett sorolhatunk fel érveket. 1959-ben kezdték építeni az első szövetkezeti lakásokat azon a területen, amelyet ma már Odessza részének tekintünk, 1960-ban költözhettek be az első lakók, illetve ugyanekkor döntöttek egy lakótelep felépítéséről. 1961-ben készült el a Vedres István lakótelep beruházási programja, amely még abban az évben az „Ogyesszai városrész” nevet kapta. Végül 1962 őszén alakult meg a lakásszövetkezet, s ugyanekkor adták át az első kettő, már valóban a lakótelep részének tekintett tömböt. Tanulmányunkban – a négy évvel ezelőtti Tarján50 blokkhoz hasonlóan – ez utóbbit fogadtuk el kiindulópontként: véleményünk szerint egy lakótelep az első lakó beköltözésétől él. A városrész történetének megismerése előtt azonban válaszolni kell arra a kérdésre, hogy…

„Odessza vagy Ogyessza?”

– tette fel a kérdést a Délmagyarország is többször (legelőször 1960-ban, majd még egyszer 1965-ben), illetve tehette fel a tisztelt olvasó is, akinek feltűnhetett, hogy az előző alcím bekezdéseiben található idézetekben mindkét alak előfordul.

1960. február 5-én jelent meg az Élet és Irodalomban Sarló Sándor kisebb írása, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy „illene egyszer s mindenkorra helyreigazítani a magyar sajtóban néhány éve meghonosodott hibát, a szép ukrán tengeri kikötőváros, Odessza nevének Ogyesszára csúfítását.” Az öt nappal később a Délmagyarországban is olvasható utánközlésben rámutatott, Odessza nevét az ukránok d-vel ejtik ki, sőt az oroszok is, akik általában lágyítanak. A Délmagyarország maga is azért tette közzé ezt, hogy emlékeztessen a testvérváros nevének helyes leírására és kiejtésére, ennek ellenére 1961 és 1965 között mindkét alakot használták cikkeikben, de elsősorban a helytelent. A változás 1965. október végén következett be, amelyre 1965. november 2-án adtak magyarázatot a lap munkatársai. A „Miért írunk Odesszát?” című cikkben az 1961-ben megjelent Helyesírási Tanácsadó Szótárra hivatkoztak, amelyben az alábbi szerepelt: „Ogyessza (régebben Odessza)”. Végül a Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Bizottságától kért szakvéleményt a Délmagyarország szerkesztősége. Az 1965. október 27-i keltezésű válasz szerint ugyan „A magyar helyesírás szabályai” 1954-es kiadása alapján gy-vel kellene átírni, „tekintettel azonban arra, hogy – mint a Helyesírási Tanácsadó Szótár is megjegyezte – régebben az Odessza írásmód járta nálunk, továbbá, hogy ennek az ukrán városnak az egyébként nem orosz eredetű nevét az ukránban d-vel ejtik, a d-vel való írást lehetségesnek tartjuk. De természetesen mindez a fenti szabály érvényét nem sérti, az Odessza írásmód az előbb kifejtett okok miatt tekinthető kivételnek.”[22]

Összefoglalva – habár a szegediek közül még ma is sokan Ogyesszának nevezik a lakótelepet – a helyes és az eredetihez legközelebb álló alak az Odessza.

Odessza első üteme

Mint korábban utaltunk rá, 1960 nyarán előbb 120, majd fokozatosan bővítve 224 lakás felépítését tervezték az Alsó-kikötő sor – Herke utca – Vedres utca által határolt területen. Ennek jegyében az „újszegedi lakótelep I. ütem” lakásaiból 1961-ben 135 építését kívánták megkezdeni, végül a „tervet túlteljesítve” 146-ot kezdett felhúzni az építőipari vállalat 1961 áprilisától.[23]

A sajtó tudósításai alapján tudjuk, 1962 tavaszán már a 4-es épület tetején dolgoztak a munkások. Somogyi Károlyné június 3-án közreadott felvétele szerint a ház szerkezetkész lett, a 3-as tömbnek pedig a negyedik szintjét építették, majd augusztusban mindkét épület vakolását elkezdték.[24] 1962 nyarán az I. félévi tervteljesítésről szóló jelentésben az olvasható, hogy „folyamatban van és jó ütemben halad […] az Odessza lakótelep I. ütemben megvalósítandó 146 db lakás […] építési munkája. Az év második felében kezdődik az Odesszai lakótelep II. ütemének [azaz szakaszának – TM] építése 236 db lakás […] építési munkája.”[25] A jó ütem költői túlzás volt: valójában a téglagyár és az építőipari vállalat között nem mindig volt harmonikus az együttműködés, hiányzott a tapasztalat mindkét részről az új középtéglablokkos technológiával kapcsolatban – a városi pártbizottság lapja többször írt erről, hiszen a „párthatározat külön foglalkozott az új építési anyagok, módszerek bevezetésének szükségességével.”[26]

1962. november 15-én megalakult az „Újszegedi Ogyessza Lakásszövetkezet” 220 taggal, valamint az I. ütem 3. és 4. épületének műszaki átvétele is megtörtént. A másnapi tudósítás szerint november 20-án kapják meg a kulcsot a lakók, míg január elején arról írtak, hogy december közepén költöztek be az érintett családok. A 2-es épületet már csak a következő évben vehették birtokba a szövetkezeti tagok és az 1-es épületet fejezték be utoljára, 1963. június 21-én történt a műszaki átadása a lakók jelenlétében.[27] Problémát jelentett, hogy az első napokban nem működött a világítás, a fűtéshez adott szén nem megfelelő volt, hiányzott a csempe a tűzhely mögül, valamint az, hogy az eredeti tervekhez képest kevesebb helyre került beépített konyhabútor. 1963. január elején arról számolt be a Délmagyarország, hogy az előző évben műszakilag már átvett tömbben (ez a 2-es épület lehetett) „jó néhány oldalas hiba jegyzőkönyvet vettek fel, s ebben többek között szerepel a csöpögő vízcsapok kijavítása, a lazán leragasztott parkettalécek rögzítése, néhány lakásban az ajtók, ablakok újrafestése.”[28] A víz – a régi hálózat miatt – sokszor alig folyt a csapból – ezt a problémát 1963. november végére oldották meg.[29] Maga a városi tanács is elismerte, hogy az 1962. évi szegedi lakásépítések esetében a „legnagyobb probléma az odesszai városrészben épített 146 db lakásnál mutatkozott. […] A 146 db lakás 1962. évben átadásra került, azonban a szokottnál nagyobb mérvű minőségi és mennyiségi hiányokkal.”[30] Egy 1963. decemberi tudósításból tudjuk, hogy az első lakók között volt (az 1. épület földszintjén) a MÁV jogtanácsosa, a lakásszövetkezet elnöke, dr. Komócsin Mihály – aki egyébként nem azonos személy Pol Pot megye későbbi vezetőjével. Komócsin arról számolt be, hogy a 4 tömbből még mindig sok panasz érkezett: a 4. emeleti lakások beáztak, a mosókonyhát nem tudták használni, mert a gázórák hiánya miatt a duplafedelű gázüstök sem voltak beüzemelhetőek. „Aztán örömmel beszélt arról, milyen szép otthonuk van. Korábban a szülői háznál laktak, s noha nem volt nézeteltérés, mégis szabadabban, boldogabban élnek itt. […] [Fia – TM] élvezi csak igazán az új otthon örömeit, ő tartózkodik legtöbbet otthon, külön szobája van és itt még a tanulás is jobban megy.”[31]

Az 1963-as terv szerint a lakótelep I. szakaszának hiánypótlásai mellett be kellett fejezni a II. szakasz 233 lakásának átadását, továbbá a II–III. szakasz tömbkazánházát és közműveit. Szintén el kellett kezdeni a 15., a 16. és a 17. számú[32]  épületek (ma: Fésű utca 7., 9, 11) (123 lakás), az óvoda, a bölcsőde, a gyógyszertár és szolgáltató épület, valamint a szuperett (szupermarket) felépítését.[33] Ezen kívül a 13-as (ma: Fésű utca 5.) épületnek mint kísérleti háznak az építését kezdte meg az Építésügyi Minisztérium. A kísérleti jelző azt jelentette, hogy a 35 centiméter helyett csak 22 centiméter vastagságú födémet helyeztek el, az ajtókat, ablakokat lakkozva, előregyártva építették be, a padlót PVC-vel burkolták, s olcsóbb, gazdaságosabb építkezést kívántak végrehajtani a jobb területkihasználás segítségével. A sajtó tudósítása szerint ezért ún. „állami háznak” készült az ingatlan, de valójában a városi tanácsnak átadta a minisztérium az épületet, viszont kérték, hogy a minisztérium irányítása alá tartozó szervek munkatársai kapják meg a lakásokat.[34]

Valójában azonban a munka jelentős csúszással kezdődhetett meg: két hónapig vitáztak arról, hogy szükséges-e tervfeladat készítése akkor, ha van beruházási program, a közművesítés kiviteli terveit már csak a lakásépítések megkezdése után tudta küldeni a tervezővállalat. Az előbbieken kívül „anyagellátási problémák is felmerültek és itt elsősorban a téglablokk és a födémpanel gyártására kell utalni:” mikor egyik nap, május második felében elérték a napi szükséges mennyiséget a téglablokkgyártás terén, másnap a födémpanel-ellátásban lett hiány. Mindezek eredménye jelentős csúszás lett: 1963. május 15-ig 280 helyett csak 123 lakás építését kezdte meg az ÉM. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat.[35] Mindezek egyre inkább a múlt időbe tették azt az év eleji ígéretet, hogy 1965 helyett 1964-ben fejezik be Odessza I. ütemét. Ennek köszönhetően a Vértanúk terén (ma: Vám tér újra) hamarabb elkészülhetett volna (a végül talajadottságok miatt soha fel nem épült) lakótelep.[36] A problémák miatt 1963 őszére egyértelművé vált, hogy városi szinten az építőipari vállalat csak a tervezett mennyiség 84,4%-át tudja teljesíteni.[37] 1963. november második felében arról számolt be a Délmagyarország, hogy 152 lakást adtak át abban az évben (köztük a 14. számú[38] tömböt), s további 81-et még építenek.[39] Az év végén a 11., 12., 13. számú épületekben már működött a fűtés, így dolgoztak bennük a munkások, a 15. tömbben falaztak, a 16. házban a födémet építették.[40]

1963-ban országos jelentőségű – és napjainkban ismételten fontossá váló – kísérlet kezdődött Odessza városrészben. Az előző évben tárták fel 1866,5 m mélyen egy 90 m³/óra hozamú, 1990 mg/liter sótartalmú, 90 °C hőmérsékletű vizet és 1100 Nm³/nap, 6600 kcal/m³ fűtőértékű, elsősorban metángázt szolgáltató kutat. Mivel az I. szakasz házai központi fűtéssel már működtek, ezért a II. és a III. szakasz területén kezdődtek meg a fejlesztések. Erről és a rendszer működési elvéről így írt a Műszaki Élet 1970-ben: [1963-ban] azonban már kivitelezés alatt állott a II. és III. ütem [szakasz – TM] fűtésére eredetileg tervezett 90/70 °C hőlépcsős tömbfűtés és a hozzá tartozó kokszfűtésű kazántelep. Annak érdekében, hogy az építés alatt levő fűtési rendszer minden vezetékbővítés vagy radiátorfelület-növelés nélkül termálvízre legyen kapcsolható, a II. ütem területén közvetlen fűtésrendszert építettek ki. A fűtésen keresztülment, 70–65 °C-ra lehűlt víz hőkicserélőben a városi vízvezeték hideg vizét melegíti fel 40–50 °C-ra, ami a lakások használati melegvíz-hálózatába jut. A később bekapcsolt I., valamint IV. ütem lakásait a II. ütemen már keresztülment, 70—65 °C hőmérsékletű víz fűti, így végeredményben 90/50 °C fűtési hőfoklépcső alakult ki.”[41]

Az 1963 szeptemberében tárgyalt, 1964. évi tanácsi tervjavaslatban az olvasható, hogy 1964-ben kívánták befejezni a 15–19. számú (ma: Fésű utca 7., 9, 11, Baross László utca 2–4.) (122+106 lakás) tömböket, elkezdeni és egyben befejezni a 20., 21., 28., 29, számú épületeket (ma: Kockaház utca 1, 3., 4. és 6.) (90 lakás), illetve elkezdeni a 22–27. számú házakat (ma: Kockaház utca 2., 5, 7., 9., Csanádi utca 4. és 6.)  (88 lakás). A lakásépítéseken felül el akartak készülni az óvoda, a bölcsőde, a 244 m² alapterületű gyógyszertár, a 659 m²-es szuperett-papírbolt épületeivel, továbbá egy 340 m²-es résszel (patyolattal, háztartási gépjavítóval és szabósággal). 1964-ben kívánták megtervezni a 30., 31. (48 lakás) és a 37., 38. számú (80 lakás) épületeket, ezek azonban nem valósultak meg.[42] A fenti elképzeléseket még késő ősszel módosították: e szerint a 15–17. számú házak befejezését elhalasztották és csak a 18–19. számúakat ígérték a következő évre (53 egyszobás, 43 kétszobás, 10 két és félszobás lakás bontásban).[43]

Az előbbieknek nem mond ellent, hogy 1964 tavaszára már lakott volt a 12. és a 13. számú épület (1964. február közepén viszont még nem, a 11-esben pedig a fűtést szerelték),[44] de az igen, hogy egy visszaemlékező 1964 augusztusában költözött be a 15. épületbe.[45] A 16. és 17. számú tömbökről is tudjuk, hogy 1964 őszén átadásra kerültek, a 18. és 19. házak viszont még november végén sem voltak készen és a következő évben még végeztek rajtuk hiánypótlási munkákat, de 1965. januárban már lakottak voltak.[46] Megkezdődött a kockaházak építése, már több épület is állt késő ősszel. Ez esetben már kifejezetten figyeltek a szalagszerű építésre, így gyorsítva meg a munkálatokat. Szintén javította az eredményeket a kétműszakos munka és a jobb építésszervezés, mindezeknek köszönhetően az országos átlagnál is jobb teljesítményt mutatott a vállalat. Eredetileg 238 lakás lett volna a 14 épületben, de végül szinteltolással sikerült ezt 254-re növelni.[47] Ezek közé tartozott a 28. számú épület is, amelynek I. emeleti 3. lakása lett az ötezredik, az ÉM. Csongrád megyei Építőipari Vállalata által átadott lakás 1965 júniusában. Júliusban fejezték be a 40., augusztusban a 41. számú ház 17–17 lakását, augusztus közepén arról írt az újság, hogy a hónap végén beköltözhetővé válik a 23. épület (20 lakás), szeptemberben pedig a 24. és a 25 épület (16–16 lakás).[48] Az I. ütemben végül összesen 986 lakást adtak át.[49]

Eközben sorra fejeződtek be a lakótelepen élők életét megkönnyítő infrastrukturális fejlesztések. 1965 februárjában ideiglenes helyen (a véglegesen októberben), de megnyílt a Szőregi útról áthelyezett élelmiszerbolt, valamint a korszerű, 100 gyermeket befogadó óvoda, áprilisban pedig a 40 férőhelyes bölcsőde.[50] Megemlítendő még, hogy a 24. házban (ma: Csanádi utca 8.) egy 189 m²-es helyiséget presszó, a 25-ösben (ma: Csanádi utca 6.), egy 179 m²-eset falatozó, a 26-osban (ma: Csanádi utca 4.) egy 147 m²-eset fodrászat céljára jelöltek ki.[51] 1965 decemberében Sipos Mihály, az építőipari vállalat vezetője már arról beszélhetett a sajtónak, hogy befejeződött Odessza építése. Ugyan döntött arról a városi tanács, hogy 12 tantermes iskolát építenek 1967 és 1968 között,[52] azonban ennek és a további terjeszkedésnek is gátat szabott az évek óta fennálló korlát: a ládagyár kitelepítése nem történt meg.

Két ütem között – Pillanatfelvétel a szociológusok szemüvegen keresztül

Az I. ütem befejezése nem jelentette azt, hogy Odessza a következő években nem bővült, változott. 1966 tavaszán a Vedres utca elejéről a lakótelep központjába költöztették a Tömörkény Gyógyszertárat, az év végén pedig megnyílt a GELKA javítóállomása a Szolgáltató soron.[53] 1968-ban két szobor is a városrészbe került: 1968. március 15-én Tar István Tiszát szimbolizáló nőalakja (Tóth Attilánál A Tisza allegóriája) az Alsó-kikötő sor töltésére, de a városrész lakói nem kedvelték, ezért áthelyezték 1977-ben a folyó túlpartjára, a Hajóállomáshoz, ahol viszont a mai napig a kedvelt alkotások egyike.[54] Ugyanebben az évben Lenin szobrának „érkezése miatt” Madarassy Walter Kútalakjának (Tóth Attila Fekvő nő címmel említi) „távoznia kellett” a Rákóczi tér kútjától. Új helye a Kockaház utcában lett.[55] Miután az eredetileg tervezett iskolaépítést halasztani kellett, a Mező Imre Általános Iskola (korábban és ma: Tisza-parti Általános Iskola) fejlesztése mellett döntöttek, 1968-ban felépült Bachesz Jánosné tervei alapján az új 12 tantermes iskolaépület, amelybe 1969 tavaszán költözhetett be az intézmény.[56] Ugyanekkor az újszegediek és az Odessza lakótelepen élők negatívumként élték meg a villamosvonal megszüntetését: az 1969. január 31-én bekövetkezett üzemzárás egyben a jegyek árának 100%-os emelését is hozta: az 5-ös villamos helyett járó 6-os autóbusz vonalán ugyanis 2 forint volt a viteldíj, míg a villamoson csak ennek fele.[57]

Milyen volt, kikből tevődött össze ennek az új városrésznek a lakossága? E kérdés megválaszolásában segítségünkre van egy 1967 tavaszán készült „pillanatfelvétel”. Konrád György szociológus, író, ekkoriban a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet tudományos munkatársa, valamint Szelényi Iván szociológus, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, majd tudományos titkára több lakótelepre kiterjedő szociológiai kutatásokba kezdett. 1966–1967-ben kérdőívek segítségével mérték fel a pécsi Uránváros, az debreceni Új Élet Park, a budapesti Lágymányosi lakótelep és az Odessza lakótelep lakosságát. Szegeden 215 családra, azaz a városrész lakosságának bő 20 százalékára terjedt ki vizsgálat, a többi vizsgált településen is a helyiek 10 vagy 20 százalékát interjúvoltatták meg. Kutatási eredményeiket az 1969-ben megjelent Az új lakótelepek szociológiai problémái című kötetükben osztották meg a nyilvánossággal.[58] A házaspárok 80,3%-a gyermeket nevelt, Odesszában voltak a legnagyobb arányban az egyedülálló szülők – 4,7%. Az előbbi adatokat érdemes összevetni a négy város teljes lakosságának adataival: Pécs, Budapest, Debrecen, Szeged házaspárjainak 54,2%-a nevelt gyermeket, 12,9% egyedülállóként.[59]

A férjek 13,3%-a, a feleségek 32,7%-a nem töltötte be a harmincadik életévét, 30-39 év közötti volt az előbbiek 51,7%-a, az utóbbiak 43,9%-a. A negyvenes férjek a vizsgált családok 26,1%-át, a hasonló korú nők a 17,8%-át tették ki, a többiek 50 év felettiek voltak.[60]

Ezek alapján a magasabb iskolai végzettségűek kifejezetten felülreprezentáltak voltak Odesszában. Különösen igaz ez a felsőfokú végzettségűekre. A kereső férfiak 29,5%-a, a kereső nők 16,4%-a rendelkezett diplomával, miközben a városban a férfiak 7,5%-ára, a nők 3,8%-ára volt ugyanez igaz. Ez a négy vizsgált lakótelep közül is kiemelkedő, a férfiak esetében egyedül a fővárosban vizsgált területen volt nagyobb a diplomások aránya, de Budapesten több egyetemet, főiskolát abszolvált személy élt, így ez a település egészéhez képest kevésbé számított aránytalannak. Odesszában a szegedi átlagnál több volt az érettségit (férfiak: 26,4% – 11,6%, nők 28% – 10,3%) és a 8–11 osztály befejezését (férfiak: 36,3% – 30,1%, nők 39,3% – 32,4%) igazolni tudók aránya, ezzel szemben jóval kevesebb az alacsony (1–7 osztály) iskolai végzettségűeké (férfiak: 7,8% – 50,8%, nők 16,3% – 53,5%).[61]

A háztartásfők tekintetében az elemzett lakótelepek közül a szegediben volt a legalacsonyabb a nyugdíjasok aránya (2,4%), és a vidéki lakótelepek közül itt volt a legmagasabb az értelmiségiek aránya (34,3%). A középréteg, az alkalmazottak tették ki az érintettek 32,4%-át, munkások és fizikai dolgozók a 30,9%-át. Mindez azt jelentette, hogy a vizsgált vidéki városok egészének átlagához képest is nagyon felülreprezentáltak voltak az értelmiséghez és a középréteghez tartozók, miközben a nyugdíjasok és a munkások alulreprezentáltak.[62] Munkabér tekintetében az odesszai férjek átlagosan 2320 forintot, a feleségek 1630 forintot kerestek, az előbbi a vizsgált lakótelepek átlagánál alacsonyabb, az utóbbi kis mértékben magasabb – Debrecen után itt volt a legalacsonyabb a nemek közötti bérdifferencia.[63] A szegedi lakótelepi családok relatív többsége (40,2%) havi 3–4 ezer Ft jövedelemmel bírt, 30%-a 4–5 ezressel, s kevés kirívóan alacsony vagy magas jövedelmű volt közöttük. Az egy főre jutó jövedelem a családok kétharmadánál a közepesnek tekintett 801–1400 Ft-os kategóriába esett.[64]

Összefoglalva megállapítható, hogy az 1960-as években felülreprezentáltak voltak a gyermekes családok a lakótelepen, elsősorban őket igyekeztek lakáshoz juttatni, ami egyezett a városi tanács deklarált céljaival. Feltűnő viszont az értelmiség és a középosztály nagy aránya: ők tették ki a lakosság többségét, miközben a rendszer „hivatalos pártfogoltjai”, a munkások kisebb eséllyel kerültek az új lakók közé. Érdekesség még, hogy a vizsgált lakótelepek közül Odesszában volt a legkisebb az alacsony jövedelműek és a nyugdíjasok aránya.

Odessza: II. ütem: Megtorpanás, nekilendülés – a házgyári időszak

Mint a korábbiakban írtunk róla, eredetileg a III. ötéves terv időszakában, 1966 és 1970 között kívánták megvalósítani az Odessza lakótelep II. ütemét. A város 1965. évi tervében szerepelt a lakótelep V. és VI. szakaszának műszaki tervezési munkája. 1966-ban 380 (ötszintes középtéglablokkos), 1967-ben további 600 lakás (ebből 300 db 13–16 emeletes öntött-csúszózsalus) átadását tervezték, de már 1964 májusában látni lehetett, hogy a ládagyár a következő év végénél hamarabb nem fog kiköltözni. A módosított terv szerint 1966-ban 224 téglablokkos, majd a későbbiekben 660 öntött-csúszózsalus technológiával felépített lakást adnak át a városrészben.[65] 1964 augusztusára már csak az utóbbi lakásokból terveztek 1967-ben 360 darabot átadni, s a város más részeiben kívántak blokkos házakat építeni. Szintén megmaradt az új iskola építésének szándéka, amelyet 1967-ben kívántak átadni.[66]

1965 tavaszán Tarjántelepet jelölték ki az 1968 utáni állami építkezések elsődleges helyszínéül. Ugyan a magánépítkezések között megemlítették Odesszát is, de a terület gyakorlatilag a tartaléképítési területek közé sorolódott: „Odessza /Ládagyár kitelepítésétől függően/ 900 lakás”. Ennek jegyében törölték a városrész beépítési tervét, valamint az V–VI. szakasz beruházási programját is, megtiltották a további tervezői tevékenységet, de a már leszállított beépítési tervet meg kellett őrizni.[67]

Csupán 1967 végén sikerült megegyeznie a városi tanácsnak a Délalföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Ládaipari Vállalatával. Az 1967. december 15-én aláírt dokumentum szerint 1972. december 31-ig a vállalat átadja a területet, cserébe Szeged Megyei Jogú Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága vállalja négy részletben 20 millió forint (1969-ben módosítva 24,68 millióra) kifizetését a cég részére, az üzem területén élő hét családnak lakhatást biztosít, valamint a városi tanács és az MSZMP Városi Pártbizottsága munkalehetőséget ad azoknak, akik elvesztenék állásukat a gyár költözése miatt. 1970 elejére elkészült a ládagyár áttelepítési ütemterve is, amelynek értelmében 1972. október végére az üzem területét kiürítik.[68]

Az előbbiek ismeretében a város is megkezdhette az építkezés előkészítését. A szanálási ütemterv szerint 1971-ben hét (az üzem területén álló lakások), 1972-ben pedig további 65 lakást kívántak felszámolni. Még ebben az évben el kívánták készíteni a Belváros részletes rendezési tervét (1971. májusi határidő) és a beruházási programot (1971 utolsó negyedévéig).[69] A Szegedi Tervező Vállalat által összeállított beruházási program 70 lakás felszámolása árán 1129 lakás felépítésével számolt, az új ingatlanokat e szerint 1974 és 1975 között lehetett átadni lakóiknak. A tervet kisebb kiegészítésekkel a végrehajtó-bizottság jóváhagyta.[70] A beruházási programban 4 db (60 lakásos) F 101 (206–209. számú épületek) (megvalósult példák egyike: Vedres utca 14–16.) és 7 db (60 lakásos) KP 11 (201, 202, 210–214. számú épületek) (megvalósult példák egyike: Vedres utca 13.) típusú tízemeletessel, 16 db (12–30 lakásos) F 8 jelű (204, 205., 215–227. számú épületek) ötemeletes házzal egy 130 garzonlakásos tömbbel (228. számú épület) számoltak. A beruházás összköltségét 1972-ben – az 1970 és 1977 között időszakra – 504,355 millió forintra becsülték, 1974-ben 1005, 1975-ben 130, tehát összesen 1135 lakás átadását tervezték. Ezekből 130 1 szobás, 335 1,5 szobás, 450 2 szobás, 220 2,5 szobás távfűtéses lakás lett volna. Beépített szekrénnyel 89,5%-át kívánták ellátni, de konyhabútort és fürdőszobát már az összesbe szántak. Az épületek alatt 201 garázsnak jutott hely. A program tartalmazta a rég ígért 12 tantermes iskolát, egy 150 férőhelyes óvodát, egy 80 gyermeket befogadó bölcsődét, az ABC bővítését, kereskedelmi létesítményeket és egyéb infrastrukturális beruházásokat.[71]

Ha ránézünk Odessza városrész 1974 nyarán megjelent térképére[72] vagy az 1974 januárjában készült létesítményjegyzéket áttekintjük, akkor láthatjuk, a fenti elképzelések kisebb módosításokkal, de megvalósultak. Eltérés a 215. számú épület hiánya, a 216-os ház 30 helyett 15, a 219-es 15 helyett 30, a 221-es 24 helyett 30, a 224-es 12 helyett 15 lakásos,[73] valamint a garzonház méretének növekedése: 130 helyett 300 lakással épült fel. A 201., 202. számú épület tanácsi bérlakás, 203–205. számúak OTP értékesítés, 206–211. számúak tanácsi értékesítés, 212–227. számúak tanácsi bérlakás lett.[74] A felsoroltak mindegyike 1974-es műszaki átadású, leszámítva az OTP házakat (1973. december 29.) és a közben 233-asra átszámozott 228. tömböt, amelyet 1976-ban fejeztek be. A garzonház nélkül ez összesen 999 lakást jelentett.[75]

Az építkezések ellenére a Korondi és a Parajdi utcákban maradt egy magánházas „zárvány” 20 házzal és 23 lakással. Ezek helyére 1973 nyarán „célcsoportos lakásépítkezést”, azaz újabb paneltömböket terveztek. A különböző elképzelések közül 1974 nyarán választottak ki egyet, amelyben 195 lakással, valamint a 130 helyett 300 lakásos garzonházzal számoltak – az említett házak és 22 garázs lebontása ellenében.[76]  Több ingatlantulajdonos azonban tiltakozott a szanálási szándék ellen, elkerülése érdekében pedig megkeresték az illetékes minisztériumot, az MSZMP Központi Bizottságát, valamint a média segítségét is igénybe vették (a „Hét” televíziós műsor stábja a helyszínen forgatott). Leveleik aláírói között pedig ott voltak Odessza panelházaiban élők is. Szávay István „Közérdek és csoportszemszög” című, a Délmagyarország 1974. december 15-i számában megjelent írásában erre reflektálva a városi tanács érveit hozta fel: elismerte ugyan, hogy jó állapotú és zöld területet biztosító ingatlanokról van szó, de úgy vélte, közérdek, hogy 23 helyett 195 lakást épüljön, ráadásul Felsővároshoz képest alacsonyabb szanálási ellenállással. Hangsúlyozta, így is nagy zöld területek maradnak, amelyek magán- helyett közterületként jobban be tudják tölteni funkciójukat. „Érdemes elgondolkodni ezen a histórián. Mert tiszteletre méltó a Televíziónak az a szándéka, hogy szót emel a „kisemberek” érdekében Csakhogy most a tévé a „kisemberek” kis csoportjának érdekében állt ki a társadalmi és a városi érdekkel szemben. Valljuk be: tévedett” – írta véleménycikkének utolsó bekezdésében az újságíró.[77]

Az érintett tulajdonosok azonban csak megakasztani tudták a folyamatot, de végleges sikert nem tudtak elérni. 1975. augusztus végén döntött a városi tanács végrehajtó-bizottsága Odessza II. ütemének módosított beruházási programjáról (néhol Odessza III. ütemként is említették). Ennek értelmében lett – a korábban említett módon – 300 lakásos a garzonház, 12 helyett 16 tantermes az új iskola, 150 helyett 200 férőhelyes az óvoda, határoztak az ABC bővítéséről (617 m²-esről 967 m² alapterületűre), illetve bekerült a programba az öregek napközije (180 m², a 214. számú épületben) és a fiókkönyvtár (190 m², a 228. számú épületben). A 228., 229., 230., 232/I. és 232/II. számú épületek F 81, a 231. pedig F 71 típusjelű ötszintes épület lett. Ugyanekkor a bisztrónyitás tervét törölték. Kivitelezésüket még abban az évben meg akarták kezdeni, az átadásukat pedig 1976-ra tervezték.[78]

1976 májusában költözhettek be a garzonházba az első fiatalok, az év utolsó hónapjában átadták a 228-tól a 232/II. számúig terjedő házakat, amelyek az apróhirdetések alapján már január–februárban lakottak voltak.[79] 1977 augusztusában megnyílt a fiókkönyvtár, 1978. szeptember 6-án megkezdődött a tanítás az Odessza II. számú Általános Iskolában, azaz a mai Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, ugyanebben a hónapban átadták az óvodát is, majd az év végén a bölcsődét.[80] Szobrok tekintetében is gyarapodott a városrész: 1977. október 6-án a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” és Odessza–Szeged testvérvárosi kapcsolatának huszadik évfordulóján felavatták a kétnyelvű Odessza emlékkövet a Vedres utca elején (néhány éve elbontották), 1980-ban pedig Szigeti Magda nemzetközi gyermekév alkalmából készített Életfa című térplasztikáját helyezték el az utcában.[81] Az elveszett villamos helyett tíz évvel később a városrész trolibuszt kapott: az Odessza lakótelepet és a Bartók Béla teret összekötő trolibuszvonalon 1979. április 29-én indult meg a forgalom.[82]

Odessza megújulása – A zöld város program és a lakótelep napjainkban

1990-re befejeződtek Szegeden a lakótelep-építések. A város hat lakótelepe közül nemcsak a legkorábbi, hanem a legkisebb is Odessza. 33 hektáros területén 62 ház áll, közel felük téglablokkos (30 db). Firbás Zoltán adatai szerint 1990-ben 2496 lakásban[83] 5605 fő élt. Itt volt a legalacsonyabb az egy lakásra jutó személyek száma, miközben a lakássűrűség az átlagosnál magasabb. A látszólagos ellentmondás oka az ingatlanok méretében keresendő: az összes lakótelep közül itt a legmagasabb az egyszobás (17,7%) és a második legmagasabb a kétszobás lakások (61%) aránya, miközben itt van a legkevesebb három- vagy több szobás lakás.[84]

„Amilyen egyöntetűen fiatalok ma a lakótelepi házaspárok, olyan egyöntetűen fognak öregedni”[85] – fogalmazott Konrád és Szelényi az 1960-as évek végén, s utólag leírhatjuk: nem tévedtek Odessza esetében (sem). A 2011-es népszámlálás adatai szerint a lakótelep korfája elöregedő tendenciát mutat: a városi átlagnál alacsonyabb a 14 év alattiak aránya (10,5% – 13%) és magasabb a 60 év felettieké (26,3% – 22,6%), az utóbbiak aránya a 2001-es felméréshez képest nőtt.[86]

Ahogy maga Odessza sem lett fiatalabb. A városrészben több jelentős felújítást is végrehajtottak az elmúlt években, hogy élhetőségét megőrizze: a 2000-es évek második felében 1,4 milliárd forint uniós és önkormányzati forrásból XXI. századi intézménnyé fejlesztették a Tisza-parti Általános Iskolát és az óvodát, később közel 16 millió forintból akadálymentessé alakították a Vedres utcai bölcsődét, 2017-ben 230 millió forintból felújították a Korondi utcai rendelőt.[87]

A lakótelepet érintő legjelentősebb beruházásnak az úgynevezett „Zöld város program” tekinthető, amelynek köszönhetően mintegy 940 millió forint összegből újult meg Odessza városrész. A tervezőcsapat és az önkormányzat 2015 végén tartotta az első lakossági fórumot. Ekkor arról tájékoztatták a megjelenteket, hogy mintegy félmilliárd forintot szántak a város legkorábbi lakótelepének megújítására, ez a következő év nyarára 840 millió forintra változott. A lakosság igényeit is beépítették: ennek részeként a piac esetében a felszámolás helyett a teljes felújítás mellett döntöttek. 2016 júniusában bejelentették, hogy a várhatóan 2017 májusában meginduló munkálatok a következő év nyarán zárulnak.[88]

Végül a kivitelezés 2018 áprilisában kezdődött meg, miután a HPQ Plus Kft. és az Alapközmű Kft. konzorciuma nyerte meg a munkákra kiírt közbeszerzési eljárást. A munkálatok több mint egy éven át zajlottak, 2019. június 15-én adták át a beruházást. Botka László polgármester az ünnepségen kiemelte, „110 fát ültettek, 22 ezer 300 négyzetméteren gyepesítettek, 4760 cserjét és talajtakarót, valamint 11 ezer 300 évelő növényt ültettek, illetve 2590 méteres öntözőhálózatot építettek ki.” A felsoroltakon kívül megújult többek között a Maróczy Géza tér – játszótérrel, napórával, fitnesz eszközökkel –, természetismereti és helytörténeti tanösvényeket hoztak létre, kerékpártárolókat, járdákat és gyalogátkelőhelyeket építettek, buszmegállókat újítottak fel, korszerűsítették a közvilágítást.[89] Kisebb kiegészítő munkálatokat még a következő hónapokban is végeztek.

60 év elteltével, napjainkban Odessza még mindig kedvelt lakótelep. Élhetővé teszi a Liget és a Tisza közelsége, szó szerint egy hídnyi távolságra található Szeged – klasszikus értelemben vett – Belvárosa. Két üteme egyben a szegedi lakótelep-építés két korszakát idézi: a ’60-as évek téglablokkos világát és a ’70-es évek paneles-házgyári időszakát. Habár a legkisebb lakótelep, mégis talán a legváltozatosabb az épülettípusok miatt – sok jelző aggatható rá, de a sivár nem tartozik közéjük. Odessza – véleményünk szerint – az egyetlen lakótelep Tarján mellett, amely rendelkezik a beköltözőket összekötő közös eredet mítoszával. E mítosz a személyes élményekből táplálkozik, de már a „főszereplők” gyermekei is részben nyugdíjas korúak. A jövő kérdése, hogy az újabb felnövő generációk továbbviszik-e az „odesszai mítoszt” mint a helyi közösségtudat egyik alappillérét.

Megjelent a folyóirat 2022. októberi számában

Jegyzetek

[1] Bálint Sándor: Újszeged. In: Trogmayer Ottó (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1969. 1. Szeged, 1969. 291. o.

[2] Blazovich László (összeáll.): Szeged. Magyar várostörténeti atlasz 3. Szeged, 2014. A 3.8.; Péter László: Szeged utcanevei. Szeged, 1974. 242. o.

[3] Szeged és Vidéke, 1904. október 25. 4. o., 1913. március 29. 2. o.; Szegedi Napló, 1895. augusztus 27. 6. o.

[4] L. bővebben: Bátyai Gitta: A Lövy fatelep. In: Zombori István (szerk.): A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 4. Szeged, 2001. 205 – 212. o.

[5] Tóth Marcell: Egy lakótelep születése: Szeged-Tarjánváros létrejötte. In: Döbör András – Miklós Péter – Zeman Ferenc (szerk.): Közelítések a modern magyar történelemhez. Hódmezővásárhely, 2020. 104–105. o.

[6] Délmagyarország, 1959. június 19. 1. o.

[7] Délmagyarország, 1960. január 12. 3. o.

[8] Szintenként kisebb eltérések voltak.

[9] Délmagyarország, 1960. február 18. 5. o., 1960. július 3. 5. o., 1960. július 24. 3. o., 1960. augusztus 24. 1. o., 1960. szeptember 24. 7. o.

[10] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltára Szegedi Levéltára (a továbbiakban: MNL CSML SZL) XXIII. Tanácsok Szeged megyei jogú Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyve (a továbbiakban: SZVT jkv.), 1961. december 5., 24. ülés. Melléklet, 2. 1–2. o.

[11] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1961. december 5., 24. ülés, Melléklet, 2. 5. o.

[12] A szakaszokat néhol ütemnek nevezték, de az egyértelműség kedvéért az ütemen belüli ütemeket a továbbiakban is szakasznak nevezzük egységesen.

[13] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1961. december 5., 24. ülés, Melléklet, 2. 2. o.

[14] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1961. december 5., 24. ülés, Melléklet, 2. 22. o.

[15] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1961. december 5., 24. ülés, Melléklet, 2. 1–23. o.

[16] Délmagyarország, 1961. november 7. 5. o.

[17] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1961. december 5., 24. ülés. Melléklet 2. 2. o.

[18] Délmagyarország, 1961. december 9. 3. o.

[19] Eredetileg 1962. november 15-én akarták, de a feltárt hibák miatt ez nem történt meg, illetve legalább egy még korábbi, az építési vállalat által kezdeményezett, de eredménytelen átadási kísérlet volt.

[20] Délmagyarország, 1962. április 30. 4. o., 1962. november 15. 6. o., 1962. november 18. 4. o.

[21] Vö. Délmagyarország, 1962. november 16. 3. o., 1963. január 3. 5. o.

[22] Délmagyarország, 1960. február 10. 5. o., 1965. november 2. 5. o.; Élet és Irodalom, 1960. február 5. 6. o.

[23] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1962. február 6., 3. ülés. Melléklet, 6. 6. o.

[24] Délmagyarország, 1962. április 30. 4. o., 1962. június 3. 5. o., 1962. augusztus 16. 3. o.

[25] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1962. augusztus 23. 17. ülés, Melléklet, 2. 13. o.

[26] L. erre példaként Délmagyarország, 1962. szeptember 27. 3. o.

[27] Délmagyarország, 1962. november 16. 3. o., 1963. január 3. 5. o.,

[28] Délmagyarország, 1962. november 16. 3. o., 1963. január 3. 5. o., 1963. június 20. 4. o.

[29] Délmagyarország, 1963. november 24. 3. o.

[30] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1963. június 11. 13. ülés, Melléklet, 4. 2–3. o.

[31] Délmagyarország, 1963. december 5. 5. o.

[32] A különböző forrásokban néhol római, néhol arab számokkal jelölték az épületeket. Szintén eltér, hogy hol X számú, hol X jelűnek írták a házakat. Mi a szöveg egységének megőrzése érdekében az arab számok és az épület száma megnevezés mellett döntöttünk.

[33] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1962. december 28. 26. ülés, Melléklet, 7. 18–19. o.

[34] Délmagyarország, 1963. február 3. 3. o.; MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1963. június 11. 13. ülés, Melléklet, 4. 3. o.

[35] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1963. június 11. 13. ülés, Melléklet, 4. 2–4. o.

[36] Délmagyarország, 1963. február 10. 1. o.

[37] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1963. szeptember 12. 20. ülés, Melléklet 2. 1. 5. o.

[38] Apróhirdetés olvasható e címet megadva 1964 elején. Délmagyarország, 1964. január 17. 4. o.

[39] Délmagyarország, 1963. november 24. 1. o.

[40] Délmagyarország, 1963. december 29. 1. o.

[41] Műszaki Élet, 1970. július 24. 12. o.

[42] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1963. szeptember 12. 20. ülés, Melléklet 2. 2. 6–8. o.

[43] Délmagyarország, 1963. november 20. 1. o.

[44] Délmagyarország, 1964. február 16. 4. o., 1964. március 27. 4. o., 1964. április 7. 4. o.

[45] [sz. n.]: Cserépkályhával fűtötték az első lakásokat Odesszában. https://szeged.hu/cikk/cserepkalyhaval-futottek-az-elso-lakasokat-odesszaban. Utolsó letöltés: 2022. szeptember 26. 00:31. 

[46] Délmagyarország, 1964. október 24. 1. o., 1964. november 26. 3. o., 1965. január 9. 4. o.; MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1965. június 8. 12. ülés. Melléklet 6. 4. o.

[47] Délmagyarország, 1964. május 17. 5. o., 1965. február 5.  1. o., 1965. február 24. 3. o.

[48] Délmagyarország, 1965. június 6. 3. o.; 1965. augusztus 19. 3. o.

[49] A különböző források eltérő adatokat tartalmaznak a téglablokkos lakások, illetve a lakótelep összesen lakása tekintetében. A fenti adat forrása: MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1975. augusztus 28. 14. ülés. Melléklet 7. 2. o.

[50] Délmagyarország, 1965. február 7. 1. o., 1965. február 14. 4. o., 1965. április 2. 3. o., 1965. október 1. 4. o.

[51] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1964. szeptember 15. Melléklet (Utólag csatolt kivonat Szeged MJ. Városi Tanács ülésének jegyzőkönyvéből, 1964. november 5. 1., 7–8. o.)

[52] Délmagyarország, 1965. december 19. 3. o., 1965. december 22.  1. o.

[53] Délmagyarország, 1966. április 3. 4. o., 1966. december 21. 3. o.

[54] Délmagyarország, 1968. március 16. 1. o., 1977. június 26. 3. o.; Tóth Attila: Szeged szobrai. Szeged, 2017. 250–251. o.

[55] Délmagyarország, 1968. augusztus 31. 3. o.; Tóth A. i. m. 342. o.

[56] DÉLÉP-album Győr Imre elvtárs részére, 1971. június 6. (MNL CSML SZL gyűjteményéből); Délmagyarország, 1968. szeptember 3. 3. o., 1969. április 3. 3. o.

[57] Nagy István – Elek István – Terhes Sándor: 100 éves a szegedi villamos. Szeged, 2008. 44. o.

[58] Konrád György – Szelényi Iván: Az új lakótelepek szociológiai problémái. Budapest, 1969. 19–20. o.

[59] Konrád – Szelényi i. m. 44. o.

[60] Konrád – Szelényi i. m. 43. o.

[61] Konrád – Szelényi i. m. 30. o.

[62] Konrád – Szelényi i. m. 35. o.

[63] Konrád – Szelényi i. m. 39. o.

[64] Konrád – Szelényi i. m. 40–41. o.

[65] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1964. május 12. 10. ülés. Melléklet 5. 1–2. o., 6. 1–3. o.

[66] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1964. augusztus 4. 16. ülés. 22–23. o.

[67] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1965. április 13. 8. ülés. Melléklet 9. 3–5. o., 10. 1–3. o.

[68] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1971. szeptember 14. 14. ülés. Melléklet 4. 0. 1–5. o., 1. 1–2. o., 2. 1–2. o., 3. 1–5. o. 

[69] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1971. április 20. 8. ülés. Melléklet 3. 2–8. o.

[70] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1972. június 15. 12. ülés. 18 – 19. o., Melléklet 9. 1. o.

[71] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1972. augusztus 10. 15. ülés. Melléklet 5. 1–8. o.

[72] Délmagyarország, 1974. július 21. 8. o.

[73] A felsorolt házak – kisebb módosításokkal – a tervezett helyeken vagy azokhoz nagyon közel épültek fel.

[74] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1974. január 31. 2. ülés. Melléklet 2.  5. o., 1. 2–3. o.; MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1975. augusztus 28. 14. ülés. Melléklet 7. 8. o.

[75] Délmagyarország, 1976. május 8. 3. o.; MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1975. augusztus 28. 14. ülés. Melléklet 3. 3. 1–3. o.

[76] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1974. június 6. 11. ülés. Melléklet 5. 1. o.

[77] Délmagyarország, 1974. december 15. 4. o.

[78] MNL CSML SZL XXIII. SZVT jkv. 1975. augusztus 28. 14. ülés. Melléklet 7. 1–8. o.

[79] Délmagyarország, 1976. május 8. 3. o., 1977. február 12. 7. o., 1977. február 19. 7. o.; Firbás Zoltán: Szegedi házgyári korszak. Kézirat, 2022. május; Firbás Zoltán szíves közlése.

[80] Délmagyarország, 1977. augusztus 16. 8. o., 1978. augusztus 25. 1. o, 1978. szeptember 3. 3. o., 1978. szeptember 20. 3. o., 1978. november 16. 7. o.

[81] Tóth A. i. m. 363. o.

[82] Délmagyarország, 1979. április 30. 1. o.

[83] A saját, fentebb hivatkozott adataink szerint 2450 lakás, míg az „Zöld város” projekt Odesszai akcióterületén a 2011-es népszámlálás adatai alapján 2529 lakást adtak meg. Ez utóbbi feltételezhetően tartalmazza a Korondi utcai újabb társasház lakásait is.

[84] Firbás Zoltán: A szegedi lakótelepek főbb adatai. Szeged, 1995. október 24. (kézirat).

[85] Konrád – Szelényi i. m. 44. o.

[86] [Sz. n.]: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Akcióterületi Terv TOP-6.3.2-15-SG1-2016-00001 Zöld város kialakítása a szegedi Ligetben 2018. március. Szeged, 2018. (kézirat) 25. o. https://kimittud.hu/request/18422/response/26140/attach/3/SG1%20LIGET%20ATT.pdf. Utolsó letöltés: 2022. szeptember 26. 00:15.

[87] Akcióterületi terv i. m. 16–17. o.

[88] Szegedi Hírek Megújul az újszegedi Odessza városrész 2016.06.09. https://www.youtube.com/watch?v=Yd-K56KAOXE&ab_channel=vtvszeged. Utolsó letöltés: 2022. szeptember 26. 00:27.; Tóth Marcell: A kevesebb néha több a Ligetben – sokallták a tervezőcsapat ötleteit az újszegediek. https://szegedma.hu/2015/12/a-kevesebb-neha-tobb-a-ligetben-sokalltak-a-tervezocsapat-otleteit-az-ujszegediek-fotok. Utolsó letöltés: 2022. szeptember 26. 00:15.

[89] [Sz. n.]: Odessza az egyik legélhetőbb városrésze lett Szegednek. https://szeged.hu/cikk/odessza-az-egyik-legelhetobb-varosresze-lett-szegednek. Utolsó letöltés: 2022. szeptember 26. 00:15.; [Sz. n.]: Zöld város kialakítása Odesszában. https://www.szegedvaros.hu/zold-varos-kialakitasa-odesszaban. Utolsó letöltés: 2022. szeptember 26. 00:15.; [Sz. n.]: Zöld város Odessza. https://szegedpolus.hu/projektjeink/projektjeink-2014-2020/zold-varos-odessza/. Utolsó letöltés: 2022. szeptember 26. 00:15.; Akcióterületi terv i. m. 16–17. o.