Bene Zoltán: A tehetség tehetetlensége

Farkas Csaba két kötetéről

Farkas Csaba Halak a város fölött című tárcagyűjteménye 2018-ban jelent meg a Pelikán Egyesület gondozásában (másodszor, hiszen 2003-ban az Accordia jelentett meg). A bő kétszáz oldalnyi tárcát a „főhős” személye mellett négy markáns jellemző fűzi egybe. Egyfelől a helyszín, azaz a Dél-Alföld, elsősorban Szeged, ám gyakorta Hódmezővásárhely; másfelől az a sajátos lebegés, amely elmossa a valóság kontúrjait, a realitást részint tükör által homályosan, részint a részleteket kiemelve-eltúlozva mutatja meg. Harmadjára a bujkáló, a háttérből mégis rendre előtérbe kúszó transzcendencia. A látomások, csodák átszövik mind a száz tárcanovellát. Már az első írásban eltűnik egy diófa, hogy a rajta ücsörgő gerlék a semmiben gubbasszanak tovább. „Vagy a fa, vagy a gerlék – valamelyik mindig hiányozni fog.” – vonja le a következtetést végül Thakács, a tárcák állandó „hőse”, s ezzel a Farkas-tárcavilág negyedik sajátosságát is rögvest észlelhetjük, nevezetesen a hiányt. Valami ugyanis mindig hiányzik ezekben a tárcákban, helyesebben a tárcák világában, s ez az ismerős, sajátosan frusztrált, jellegzetesen köztes-európai hiányérzet nagyon erősen meghatározza az egész kötetet.

A hiány központi eleme a másik kötetnek is, amelyben két kisregényt talál az olvasó. S bár a Festett ösvény főhőse Zamfiri néven jelenik meg a könyv lapjain, aki ismeri Farkas Csaba tárcáit, él a gyanúperrel, hogy ez a Zamfiri nem lehet más, mint Thakács, s ezt a sejtését meg is erősíti a Járatlan úton, amelyben ismét Thakáccsal találkozhat, aki azonban egyértelműen Zamfiri idősebb kiadása, tehát bátran állíthatjuk, hogy a tárcagyűjtemény és a két kisregény szorosan összefügg, valójában mindegyik a Thakács nevű, írónak készülő, tehetséges, ám a tehetségét valahogy képtelen igazán beteljesíteni. Talán valóban azért, amit a Festett ösvény kezdőmondata (Gabriel Garcia Marquez úgy véli, minden regény a kezdőmondatánál dől el) beszél el: „Volt idő, amikor Zamfiri még írónak készülődött, de azután inni kezdett, és egyszer csak azon kapta magát: mint a szekrény tetejéről a por, agyfelületéről letörlődött az a bizonytalan képlet, amely lehetővé tette, hogy esténként asztalhoz üljön, s az új nap reggelére önmaga roncsaiból megteremtse saját mítoszát.”; talán azért, mert a tehetsége mégsem volt az az igazi, elsöprő erejű tálentum, amely minden áron és minden nehézségek ellenére utat tör magának. Ám az sem kizárt, hogy azért, mert Zamfiri-Thakács tehetsége és sorsa a tárcaírás. Ezt látszik erősíteni az is, hogy a két kisregény epizódokból építkező szerkezete a tárcákra emlékeztet, ez a két szöveg voltaképpen két tárcaregény, sőt, a két kötet, amelyről szó van, végső soron egy nagy tárcaregény, több részletben. Tegyük hozzá rögtön: tragikus tárcaregény. Farkas Csaba mintha azt a szocializmus-korabeli tételt támasztaná alá Zamfiri-Thakács sorsának, viselt dolgainak bemutatásával, miszerint az értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan, egyúttal mintha azt is sugallaná, hogy ez a tétel a rendszerváltozás után sem föltétlenül veszített az igazságtartalmából. Tény, hogy a tehetség tehetetlenségének föl-, meg- és bemutatásával, a tehetséges, ám tehetetlen ember széthullási folyamatának és az ehhez háttérként szolgáló, illetve bizonyos mértékig a szétesés okaként is értelmezhető környezet pontos ábrázolásával egy rendkívül realista, már-már naturalista prózát tesz le az asztalra, amely realizmusából azáltal sem veszít, hogy át- meg átszövik transzcendens és mágikus szálak. Sőt. Ezek sokkal inkább erősítik, semmint gyöngítik ezt a köztes-európai, alföldi, s végső soron erősen szegedi realizmust.

Farkas Csaba: Halak a város fölött. Tárcanovellák. Szeged, Pelikán Egyesület, 2018.

Farkas Csaba: Festett ösvény – Járatlan úton. Kisregények. Budapest, Hungarovox, 2020.

Megjelent a folyóirat 2023. januári számában