Bene Zoltán: A megvalósult álom

Beszélgetés Vadász Jánossal, a Városi Rock Klub vezetőjével

Szeged egyik ikonikus kulturális teréről, a Rock Klubról beszélgettünk Vadász Jánossal, aki részben már a klubalapító, Szurdi Zsolt életében átvette a vezetői feladatokat, Zsolt halála óta pedig teljes egészében az ő vállán nyugszik a kultikus hely működtetése.

− Azt hiszem, a szegedi Rock Klub meglehetősen egyedi jelenség abban a tekintetben, hogy korszakokat, politikai berendezkedéseket és működtetési formákat átélve és átívelve fönn tudott maradni hosszú évtizedeken keresztül…

− 1980-tól datálta Zsolt a Városi Rock Klub történetét, de az az igazság, hogy a KISZÖV (Kisipari Szövetkezet) klubban már a hetvenes években zajlottak koncertek. Először jazz, majd rock, később progresszív zenék. Onnan indult például az East együttes – nemrégiben, amikor popkulturális történelmi emlékpont táblával ismerték el a klubot, akkor Móczán Péter, a zenekar alapítótagja is jelen volt, s elmondta, mennyire meglepődik azon, hogy ez a klub még mindig működik, még mindig meg tudja szólítani a fiatalokat. És valóban korokon és korszakokon átívelve ez a klub mindig meg tudta szólítani a fiatalokat, az adott kor kihívásainak megfelelően.

– Miközben a megszólítás módja is rengeteget változott ez alatt az idő alatt, s talán ezért, talán másért, de nem egy emblematikus hely nem volt képes a megújulásra, nem tudta bevonzani többé a közönséget. Hogy csak egy példát említsek, a budapesti Fekete Lyuk például nem tudott talpon maradni…

– Három korszakra bontanám a Rock Klub történetét. A legelső a KISZÖV Klub időszaka volt, a második a Juhász Gyula Művelődési Központban működő Rock Klub ideje, majd ez a mostani hely, amelyet egy időben a Bartók Béla Művelődési Közpint felől lehetett megközelíteni. Amikor a Juhász Gyula művházat a szakmai szervezet értékesítette, akkor egy fél évtizedes szünet következett, majd a város sietett a segítségünkre, s újra tudtuk indítani a klubot. Az újraindításkor a jól bevált receptet követtük: a próbatermek mellett egy színpad állt a zenészek rendelkezésére, de a legfontosabb az az idea volt, amely Zsoltban született meg, s amelyhez mindig ragaszkodott, azaz: közösségi házként kell működni. Zsolt azt vallotta, hogy lehetőleg jelenjen meg minél több művészeti ág, és próbáljunk meg tartalmas, értelmes kikapcsolódást nyújtani a tizen-huszonéves korosztálynak, akik azon keresztül, hogy ez a közösségi ház működik, megtalálhatják az önkifejezésnek azt az eszközét, amelyikben kiteljesedhetnek. Ma is ugyanezt csináljuk. Zsolt logikáját viszem tovább magam is: van két próbatermünk, ezekben próbálnak zenekarok, mi biztosítjuk a hangosító berendezéseket, a hangszereket, és ott a színpad, ahol fölléphetnek a nálunk próbáló fiatal és kevésbé fiatal zenekarok, amiképpen külsős együttesek is, természetesen. Ez a folyamat, a próba és a fellépés lehetősége biztosíthatja azt az esélyt, hogy értékes, neadjisten, eladható produkciók jöhessenek létre. Zsolt találta ki ezt a rendszert, s ebben a rendszerben számos érték született. Nem véletlenül hívták őt Szurdi Papának, mert valóban egyfajta harmadik szülőként gondoskodott a fiatalokról, teret és segítséget nyújtott nekik. Én magam is mellette nőttem fel és szocializálódtam bele a művészvilágba, miközben én magam semmilyen hangszeren nem játszottam, én csak a működtetésben vettem részt mindig. Azt hiszem, azért tudtunk talpon maradni, mert sose az üzleti szempont volt a meghatározó, sokkal inkább a közösségi ház szellemében történő közösségépítés. Ez segített át minket a nehézségeken, mialatt klubok sokasága bukott meg, mert nem tudta üzleti alapon fenntartani magát.

– Azért ne menjünk el a fenntartás nehézségei mellett, hiszen a Rock Klub, mióta nem egy közművelődési intézmény ernyője alatt működik, piaci szereplő is – egészen egyszerűen azért, mert nem lehet más, nem tehet mást…

– A múltkor egy beszélgetés során megbecsültem számokat. Arra jutottam, hogy egy jobban sikerült évben itt 140-150 zenekar megmutatkozik, s ha átlag százas nézőszámmal számolunk, az 14-15 ezer embert jelent, aki megfordul nálunk. És valóban, az utóbbi években magunkat kell fenntartanunk, ami természetesen pénzbe kerül. Ráadásul itt volt a Covid, most itt van a „harcos” infláció, és az élő zenés helyek 42%-a nem bírta tovább. Ez Szegeden is jellemző: bezárt a Rongy, nem tudjuk, mi lesz a JATE Klubbal. Tehát kimondott koncerthelyszínként, ahol próbálni is lehet, egyedülállóak vagyunk. És nem vagyunk költségvetési intézmény, tehát ki kell termelnünk a béreket és a rezsit, ezért egy kezelésbe kellett kerülnie a vendéglátó és a művészeti résznek. Tizenharmadik éve vagyunk ezen a helyen, s azóta külső pénzügyi segítséget nem kaptunk, igaz, nem is kértünk – azóta önfenntartóak vagyunk. Tehát el tudja a klub tartani a munkatársakat is, ami nagy szó, hiszen korábban ez nem így volt, a hőskorban önkéntes alapon végeztek munkát itt az emberek. És ez szerintem egy nagyszerű új elem, hogy azok, akik elkötelezettek a klub iránt, azok meg is tudnak élni ebből az elkötelezettségből. Úgy érzem, egy harmadik típusú modellt építettünk ki, amelyben a nonprofit szférát, azaz a közösségi ház jelleget kacsolni tudtuk a vállalkozási tevékenységgel, s ebből mindenki profitál.

– Hogyan tudtok versenyezni a virtuális világgal? Mennyire nehéz az úgynevezett ’jelenléti események’ helyzete?

– Hát, a virtuális világ egy nagyon komoly konkurencia. Éppen a múltkor gondolkoztam el azon, hogy ha Zsolt még velünk lenne, mit szólna ehhez… No, nem sok jót, az biztos, hiszen ő mindig elhatárolódott ettől, még egy számítógépet se volt hajlandó bekapcsolni. A virtualitás nem egy koncerthelyszín elmúlásában játszott szerepet, s ez akkor is fájdalmas, ha ezek egyike-másika nekünk konkurenciát jelentett, sőt, a bezárásával esetenként akár növekedett is a forgalmunk, a kihasználtságunk. A JATE Klub – remélhetőleg – időleges megszűnésével késztetést is érzünk arra, hogy a kis klubok világából a középklubok mezőnyébe lépjünk előre…

– Ugyanakkor egyre nyitottabbak is vagytok. Nem csak a rock irányából más zenei irányzatok, de egyre több más művészeti ág felé is….

– Igen. bár ez mindig is jellemző volt, ha nem is mindig látványosan. Az idén például az irodalom irányába szeretnénk mozdulni, ami szintén nem előzmény nélküli, hiszen hajdan a Benda Balázs, majd a Jagi (Jagos István Róbert) köré szerveződő csoport jelentette ezt a kapcsot. Sajnos, mindketten tragikusan fiatalon hunytak el. Az idén februárban viszont a Magyar Írószövetség megyei csoportjával és az Areión Kulturális Egyesülettel közösen elindítottuk a Szó-szín-pódium nevű rendezvénysorozatot, amelynek keretében havi egy alkalommal irodalmi estet tartunk a klubban. Eddig kettőn vagyunk túl, mindkettő a fiatal szerzőkre koncentrált, s ezt a fókuszt továbbra is fenn kívánjuk tartani. És keressük azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek révén a fiatalok rátalálhatnak az önkifejezés eszközeire, végtére is ez volt Zsolt álma, s ezt az álmot éljük mi is.

Megjelent a folyóirat 2023. áprilisi számában