Apró Ferenc: Kazali tanító úr

Halálának 150. évfordulójára

Másfél száz éve halott, emléke ma is élő. A Földmíves és a Dobó utca sarkán álló mai iskolaépületet (1883) is, a korábbit (1799) is az ő nevével együtt emlegetik. Pár éve is hallottam egyik alsóvárosi ismerősömtől, hogy: Kazali-iskola. Nem törte a fejét, nem kellett gondolkodnia, természetes folyamatossággal szőtte bele a mondandójába…

Az ilyesmi általában a nagyoknak, a legnagyobbaknak jár ki, Kazali Imre pedig „csak” tanító volt: nem is a Belvárosban, hanem jóval kijjebb, valamicskével túl Havi Boldogasszony ősi templomán. Hogy mi tartotta fönn a nevét? A lakosság rááradó tisztelete, melyet nem is hosszú életében vívott ki magának…

Indulása

Szegedi születés, 1809. november 5-én Alsóvároson látta meg a napvilágot. Atyja János, anyja Horváth Katalin. Habermann Gusztáv föltételezi (1992), hogy édesapja is tanító lehetett. Reizner János pedig arról tud[1], hogy a korán árvaságra jutott Kazalit a két keresztszülője, a Kapitány István és Lengyel Jozefa alsóvárosi tanító házaspár nevelte föl. (Lengyel Jozefa neve is élő maradt napjainkig, ő volt a zákányszéki Lengyel-kápolna [1842] építtetője.) Kazali fiatal éveiről nem sokat tudunk. Egy későbbi névtelen cikk, valószínűleg Nemecskay István (1852–1931) rókusi igazgató–tanító írása, szinte mellékesen megemlíti, hogy kétéves preparandiát (tanítóképzőt) végzett. A helyét nem írja.[2] Kazali 1837. január 29-én megnősült, kolléganőjét, Mészáros Rozália tanítónőt vette nőül. Négy gyermekük született: Karolina, Szabina, Zenóbia (Korényi Imréné) és Imre. Felesége – időnek előtte – 1849. október 9-én meghalt. Az elözvegyült tanító úr 1850. december 8-án kötötte meg második házasságát, amikor is a Szabadkáról származó, 30 éves Horváth Máriát vette nőül. Az alsóvárosi egyházi szertartást Melicher nep. János akkori plébános-helyettes végezte.

Előre veszem a Kazali-emléktábla (1924) szövegét, hogy a fölvésett évszámokat összevethessem a ma ismert adatokkal. Elsőként a Némó aláírású ismeretlen tanítónő javasolta a Napló 1909. október 31-i számában, hogy Kazali emlékét meg kellene örökíteni az iskola falán. Három városatya pedig, Kelemen Béla, Kószó István, Tóth Imre indítványozta 1924 elején, hogy az élő emlékű tanítónak a városrész állítson márványtáblát.[3] Tőlük való a fölvésett szöveg:

Ezen iskola helyén
volt régi iskolában tanított
KAZALI IMRE
elemi népiskolai tanító
(1835–1873)
Szeged város közönsége
kegyeletes érzéssel őrzi
kulturális, hazafias, eredményes
munkásságának emlékét.

A monográfus Reizner János szerint Kazali Apátfalván kezdte tanítói pályáját. Én teszem hozzá, hogy minden bizonnyal 1832-ben. Onnan került 1839-ben az alvégi, majd Kapitány István nyugdíjba menetele után, 1842 végétől a beltéri iskolába. Halála előtt egy évvel, 1872-ben lett nyugdíjas. (Tehát a fölvésett évszámok tévesek, ez lenne a helyes: 1842–1872) Az Alsóvárosi általános iskola jubileumi évkönyve megismétli Reizner adatait azzal az eltéréssel, hogy Kazali 1873-ig tanított a régi épületben.[4]

Munkássága

Amikor Kazali Imre bekerült Szeged-Alsóvárosra, e fertályban két elemi iskola volt. Az egyik a Földmíves utcában, a mai épület helyén, a másik kint az alvégen. Kazalinak a beltériben két (!) helyisége volt: egy nagyobb a kevés fiúnak, egy kisebb a még kevesebb leánynak. A városrész elmaradottságát mutatja, hogy orvosa nem volt, csak kirurgusa, a legközelebbi patika a Palánk szélén működött, vásárolni az egyetlen szatócsboltban lehetett, míg az eladó terményeket a palánki piacra kellett bevinni. Az iskola-kötelezettséget csak az 1868. évi 38. sz. törvény rendelte el, széleskörű volt az írástudatlanság. Kazali ilyen körülmények között kezdett neki a betűvetés tanításának. Hittel és bizakodással végezte munkáját: oktatott az előírt órákon túl is, és ha a szükség úgy hozta, számolt krajcárjaiból ő vette meg a tanszert. Tudott fegyelmet tartani, ami eredményes munkássága alapja volt. Fáradhatatlanul magyarázta Alsó-Szeged lakosságának, miért kell iskolába adni a gyereket. És hogy örültek az analfabéta szülék, amikor csemetéjük megtanult olvasni! Kazali a sváb cseregyerekeket is segítette, akiket magyar szóra adtak ide. A tanító úr híre nőttön nőtt, az alvégi gyerekek többségét is ő elébe járatták: az 1858/59-i tanévben már 252 elsős, és 83 másodikos volt a keze alatt. Harmadik osztály a fölsővárosi tornyos iskola elkészültekor [1859g, majd Alsóvároson nyílt meg 1873 őszétől. (Négy osztály csak a palánki ún. Nemzeti Iskolában volt.)

Tanítványai lassanként el-elkezdtek a piarista atyák belpalánki nagygimnáziumába járni, néhányan sokra vitték. Így Oltványi István temesvári nagyprépost, Németh József nagyprépost, Dobó Miklós kanonok, Debreczeni János egri nagyprépost és Muskó Sándor törvényszéki elnök. Folytatva: Csonka Ferenc, a város vegyésze, Csonka János, a karburátor föltaláló atyja, Kiss János egyetemi tanár, Jászai Géza rókusi, majd belvárosi plébános. Ugye, tekintélyes névsor? Nem lehet kétséges, hogy nála kezdte el az ismerkedést a betűk világával Imre (1846–1933) fia is. Ő gimnáziumba Szegeden és Nagyszombatban járt, a teológiát a bécsi Pázmáneumban végezte: 1869. február 26-án szentelték miséző pappá. Szertartója lett a váci püspöknek (1871), előadója a váci papnöveldének (1873), melyben kánonjogot és egyháztörténetet adott elő. Mindkét tárgyból tankönyvet írt. Teológiai doktorátusát 1886-ban szerezte meg. Több helyen volt plébános, 1890 és 1893 között Dorozsmán. Volt kerületi tanfelügyelő (1894), majd esperesi (1898), végül pedig tiszteletbeli kanonoki címet kapott (1908).

Az Alföldi Tanító Egylet 1868. szeptember 12-én alakult meg, Kazali választmányi tag lett. Tudjuk, hogy – Csuppai Márton társszerzővel – ebben az évben írta A figyelem ébresztéséről és fönntartásáról című tanulmányát. Tagja lett (1869) az iskolai berendezéseket, a tantervet véleményező bizottságnak. A következő évben összeíróként részt vállalt a népszámlálásban.[5] Nehézségként merült föl, hogy az első osztályban 126 gyermek van, eredményes tanításuk a lehetetlenséggel határos: szükséges a párhuzamosítás.[6] Az iskola másik tanítója Szögi Imre (1841–1908) volt, Szeghy Endre későbbi főiskolai ének- és zenetanár édesapja. Kazalit a művelődésügyi minisztérium 80 forint állami segélyben részesítette, ez akkoriban igen jelentős összeg volt.[7] Másfél héttel később hírlapban mondott köszönetet azoknak, akik „eszközlők valának”.[8] A Tanító Egylet közgyűlésén újból választmányi tagnak szavazták meg.[9]

Részt vett a Szegedi Népnevelési Egyesület létrehozásának előkészítő munkájában.[10] Tagja volt a korszerűbb tantervet kimunkáló bizottságnak.[11] Szerepel a neve a Kálvária sugárúti árvaház építésére és működésére gyűjtők sorában, 17 forint 73 krajcárt tett be a közösbe.[12] Ez évben Vass Mátyás (1837–1903) és ő nyerte el a Rózsa Józsefről elnevezett ösztöndíjat.[13] Most is újságban köszönte meg azoknak, akik „kegyes pártfogásaikat irántam tanúsítani szívesek valának.” Aláírása: Kazali Imre veterántanító.[14] Ez évben is választmányi tagja lett a Tanító Egyletnek.

Vastagbél-fertőzésben (dysenteria) hunyt el 1873. október 6-án. A „meghaltak anyakönyve” szerint halála előtt meggyónt. Egyedül ebből a forrásból tudjuk, hogy szolgálati lakása volt az iskolában. Az alsóvárosi temetőben vetették meg végső nyugovó ágyát. A Híradó pár sort közölt: 40 évig tanított, ebből 33-at Szegeden.[15] E pontos adat föltehetőleg a nejétől származik, ezért az életút fölvázolásakor ezt tekintettem az egyik sarokkőnek. A Tanító Egylet csak fél mondatban emlékezett meg róla.[16]

Tiszteletadás márványban

Visszatérek az emléktáblára: 1924. augusztus 20-án avatták föl, az ötven éves fönnállását elérő Alsóvárosi Népkör ünnepség-sorozatának részeként. Reggel nyolckor szentmisét celebrált Kaizer Nándor (1863–1954) alsóvárosi házfőnök, majd az egybegyűltek – Aigner Károly főispánnal az élükön – átsétáltak az iskolához. Nem tudni miért, az emléktábla a Földmíves utcai bejáraton belülre került: Lauber József (1876–1943) igazgató mondott avatóbeszédet. (Kazaly Imre főtisztelendő úr nem tudott eljönni, köszönőlevelet küldött.) Utána tartotta meg a Népkör az ünnepi közgyűlését Katona Pál túloldali vendéglőjében (Földmíves u. 7.), utána ugyanitt terítettek föl 120 személy részére.

Az emléktábla avatása előtt írta Móra Ferenc a Kazali tanító úr című tárcáját.[17]

Ezzel fejezte be: „Alsóváros népe adott szívében díszhelyet «a szeretet apostolának», ahogy az indítvány nevezi, és nem csak kegyeletes, hanem okos dolog is lesz, ha a város most emléktáblát ád neki. Szeged új divatot kezd vele, mikor megörökíti az emlékét egy jótevőjének, aki nem volt semmi más, csak tanító, de igazán tanító volt, és nagyon sok tanító fogja erre a hírre fölemelni a gondoktól lecsüggedt fejét.”

Az alsóvárosi iskola népünk ajkán mintegy 170 év óta Kazali-iskola.

Tisztelt városatyák, hivatalossá kellene tenni!

Megjelent a folyóirat 2023. július-augusztusi számában

[1] Reizner János: Szeged története. Szeged, 1899-1900. 3. kötet 278. o.

[2] Szegedi Új Nemzedék 1924. augusztus 20.

[3] Szeged, 1924. január 25.

[4] Dér Istvánné, Pápis Csilla, Szabadosné Magyar Ágota (szerk.): 125 éves az Alsóvárosi általános iskola. Szeged, 2008. 12. o.

[5] Szegedi Híradó 1870. január 5.

[6] Szegedi Híradó 1870. február 25.

[7] Szegedi Híradó 1870. április 4.

[8] Szegedi Híradó április 15.

[9] Szegedi Híradó 1870. szeptember 14.

[10] Szegedi Híradó 1871. augusztus 18.

[11] Szegedi Híradó 1871. november19.

[12] Szegedi Híradó 1872. augusztus 4.

[13] Szegedi Híradó 1872. augusztus 28.

[14] Szegedi Híradó 1872. augusztus 28.

[15] Szegedi Híradó október 8.

[16] Vass Mátyás–Lantos Béla: A „Csongrád Vármegyei Tanító Egyesület” (Alföldi Tanító Egylet) harminc éves története 1868–1898. Szeged, 1900. 85. o.

[17] Szeged, 1924. január 27.