Miklós Péter: A motívumok halhatatlansága és a test múlandósága

Nátyi Róbert kötete Verebics Katalin művészetéről

Verebics Katalin festőművész alkotói világáról, s annak tematikai és technikai sokszínűségéről jelent meg kötet a tavalyi évben. Az emberi testhez mint művészeti témához előszeretettel nyúló, a huszonegyedik századi női szerepek problémavilágát gyakran művei fókuszába helyező, folyamatosan megújulni igyekvő, ugyanakkor az évezredes képzőművészeti tradíciókat alkotásaiban integrálni igyekvő művész albumához Nátyi Róbert szegedi művészettörténész írt áttekintő igényű elemző tanulmányt.

Verebics Katalin (1980) a kétezres évek elején jelentkezett a hazai és nemzetközi képzőművészeti színtéren, s pályájának mintegy két évtizede alatt több elismerést szerzett – a Kogart-díjtól (2009) a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete ösztöndíjáig (2019–2022) –, valamint számos művésztelep, illetve külföldi ösztöndíjprogram részese lehetett Franciaországtól Egyiptomig, Olaszországtól Katarig. Professzionális művészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta: előbb képgrafika, majd festészet szakon, ahol végül Klimó Károly tanítványaként végzett festőművészként.

Az eltérő alkotó technikák és mechanizmusok, formanyelvek és anyagok használata érett kollázsművészetté szerveződött alkotói univerzumában. Technikailag is, tematikailag is meghökkentő alkotásaiban egyszerre alkalmazza az egymástól látszólag igencsak eltérő látványelemeket, hiszen a grafika, a festészet és a fénykép egyaránt jelen van munkáiban.

Kísérletező és megújító művész, akit erőteljesen jellemez az önreflexivitás. A huszonegyedik század női szerepeinek alakulása és problématérképe is megragadható Verebics Katalin műveit szemlélve. A testhez való viszony központi eleme világának. A szépség mint esztétikai kategória és mint természeti jelenség egyaránt előkerül, de a szexualitás, az anyaság és a feminin princípium elsődleges (külső, fizikai) és másodlagos (belső, spirituális) tartalmai is jelen vannak benne.

Művei provokatívak és kísérleti jellegűek, s technikailag is sokszínűek. A posztmodernitásban utat kereső alkotóként ugyanakkor nagyon erősen kötődik a hagyományhoz is. Így aztán műveiben – igaz, kvázi ironikus, vagy kifejezetten komikus jelleggel – fölbukkan például Sandro Botticelli Vénusz születése (1485 körül) című alkotása: mégpedig sajátos módon egy filléres vásári kötény formájában (Fekete Vénusz, 2010). De láthatunk alkotásain reminiszcenciát Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel (1489–90 körül) című munkájára is: itt egy női arcon található maszk díszítéseként (Hermelines maszk, 2018).

Verebics Katalin munkáinak szemiotikai értelemzéséhez – a művész öt évvel ezelőtti, a Godot Galériában rendezett tárlata kapcsán – fogalmazta meg a következőket Cserhalmi Luca, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora. „Nem kizárólag a bensőségesnek tekinthető jelrendszerek inspirálják Verebics Katalin művészetét: az ókori kultúrák tárgyi emlékeit is beépíti képvilágába. Az örökkévalóságnak szánt műalkotás alapvető emberi ösztönből fakad. Az üzenetet különböző szimbólumok, jelrendszerek, állandósult motívumok segítségével kívánták eljuttatni az utókornak, melyekkel saját korukban is szavak nélkül szólhattak társaikhoz. Verebics ezeket a halhatatlan motívumokat festményeken és kollázsokon egyaránt ötvözi a női test képének hús-vér mulandóságával.”[1]

Nátyi Róbert művészettörténész, egyetemi docens, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar dékánja, lapunk szerkesztőbizottságának tagja Kultúrák határán. Verebics Katalin művészete címmel írt elemző és értelmező – szinte kismonográfiának beillő – bevezető tanulmányt az alkotónak a Hungart Egyesület gondozásában tavaly megjelent albumához. Ebben Nátyi nemcsak Verebics Katalin művészetének fejlődéstörténetét tekinti át személyes megnyilvánulásai, illetve a szakmai visszhangok és a kritikai értelmezések fényében, hanem számos új megállapítást is tesz, ezzel vezetve és avatva be az olvasót / nézőt / befogadót a kötetben közölt képek világába.

„Verebics Katalin művészete folyamatos alakulásban van. Kezdetben énközpontú munkássága, a lélektani megközelítéseknek is köszönhetően napjainkra a kollektivitás irányába fordult. Műveiben párhuzamosan alkalmazza az avantgárd kísérletező módszereit a karakterisztikus hagyománytisztelettel, ahol a kultúrtörténeti tradíció kiegyenlítődik a kortárs gondolkodás új formáival, megalkotva napjaink vizuális művészetének egyik eredeti, folyamatosan megújuló, új utakat kereső életművét” – állapítja meg tanulmánya összegző bekezdésében Nátyi Róbert.[2]

A kötetben az alkotó válogatásában szereplő mintegy hatvan – különböző anyaggal és technikával készült – kép jól reprezentálja Verebics Katalin (2005 és 2022 közötti) képzőművészeti pályáját, s ad felejthetetlen vizuális élményt annak, aki a könyvet a kezébe veszi, és ezáltal igyekszik elmerülni egy újító szellemű, ugyanakkor a klasszikus képzőművészeti tradíciókhoz vissza-visszanyúló kortárs művész egyedi és sokrétű világában.

Nátyi Róbert: Verebics Katalin. Budapest, Hungart Egyesület, 2022.

Megjelent a folyóirat 2023. július-augusztusi számában

Jegyzetek

[1] Cserhami Luca: Jelek csillagtérképei. Verebics Katalin kiállítása. (Godot Galéria, 2018. IX. 26. – X. 20). In: Új művészet, 2018. 9. sz. 49. o.

[2] Nátyi Róbert: Verebics Katalin. Budapest, Hungart Egyesület, 2022. 20. o.