Bátyi Zoltán: Szegedi bűnhistória: Harminc éve gyilkolták meg Z. Nagy Bálint cukrászmestert és családját

Új hétre készült a hideg téltől kínzott Szeged, amikor 1994. január 23-ról 24-re, vasárnapról hétfőre virradóra meggyilkolták a 42 éves Z. Nagy Bálintot, a vele egykorú feleségét, Z. Nagyné Dunai Gizellát és két gyermeküket, a 17 éves Dánielt és a 10 éves Balázst.  A holttesteket csak hétfő délután fedezték fel, és másnap már az egész országban, sőt a határokon túl is azon vitatkoztak a megdöbbent emberek, mi vezethetett a híres szegedi cukrászcsalád ilyen kíméletlen megöléséhez. Mai írásomban az akkor történteket idézem fel, tisztelettel adózva a család emléke előtt, és arra is keresem a választ, ki ölhette meg őket, hiszen máig nincs jogerős ítélet a Z. Nagy-ügyben.

– Úgy este tíz óra lehetett, amikor értesítettek a kollégáim, a jelek szerint borzalmas tragédia történt Szegeden – végeztek Z. Nagy Bálint cukrásszal, és az egész családjával. Amikor a csapat összeállt, nyomozótársaimmal és a helyszínelőkkel azonnal kocsiba vágtuk magunkat, és robogtunk a Bárka utcai Z. Nagy házhoz, amit már hatalmas csődület vett körül. Rendőrautók sorakoztak a kis utcában, és ahogy már lenni szokott, ezernyi találgatástól, kérdéstől izzott a levegő – idézte fel a történteket Kószó Zoltán nyugalmazott rendőr alezredes. Még évekkel ezelőtt ültünk le először beszélgetni a Marinko-ügy felderítéséért az Év rendőre címmel 1994-ben kitüntetett nyomozóval, amikor megkezdtem kutatásaimat a rendszerváltozás utáni időszak egyik legkegyetlenebb és egyben legrejtélyesebb gyilkosságáról.

Elmondta: a környéken élőknek és Z. Nagy Bálint munkatársainak az tűnt fel, hogy sem a családfő, sem felesége nem mutatkozott egész nap, és a gyerekek sem mentek iskolába. Ezért, miután a telefonhívásokra sem reagált senki a házból, az egyik alkalmazott kiment Z. Nagyékhoz. Ekkor már a szomszédok is gyülekeztek a ház körül, előkerült egy létra, amin felmászva Z. Nagy Bálint munkatársa belesett az ablakon. Úgy látta, hogy az egyik gyermek az ágyában fekszik, és vért is felfedezni vélt az ágy körül.

Azonnal értesítették az ügyeletet, és ekkor indult be a rendőri gépezet. A házba bejutva azt látták: teljesen üres az alsó szint. Az emeletre érve, ahol a hálószobák sorakoztak, a nagyobbik fiú holttestét éppen úgy a saját szobájában, az ágyban találták, mint ahogy a szülőket is a legnagyobb hálóban. Az ebből nyíló kisebb szobában feküdt holtan a fiatalabb fiú. Dulakodásnak semmi nyomát nem fedezték fel.

– Természetesen az is rögtön kiderült, hogy a család tagjait lőfegyverrel küldte halálba a támadójuk, de azt nem tudhattuk biztosan, hogy a lövések álmukban érték őket, vagy még ébren. Ami tény: valamennyien alváshoz öltöztek, hálóruhában feküdtek az ágyon, joggal vélhettük: késő este csapott le rájuk a tettes, vagy a tettesek. A vérnyomok arra utaltak, hogy az áldozatok nem mozdulhattak el, vagyis a fejüket ért lövések azonnal halálhoz vezettek – emlékezett Kószó Zoltán.

Miután az orvos hivatalosan is jegyzőkönyvezte mind a négy áldozatnál a halál beálltát, azonnal megkezdődött a nyomok rögzítése. A helyszíni szemle biztosítása érdekében teljes zárást rendeltek el, a lakóépület és a kert mellett a ház előtti utcaszakaszról is kitiltottak minden forgalmat.

– Rengeteg ujjnyomot és töltényhüvelyt találtunk, így sikeresnek mondhatnám a terep első felmérését, de sajnos a sötétedés miatt abban a borzasztó hidegben nem folytathattuk a munkát a kertben és az utcai fronton. Ezért úgy döntöttünk, hogy másnap újult erővel kezdjük a munkát, hiszen mesterséges fény mellett esély sincs a tökéletes nyomrögzítésre. Másnapra már az ORFK bűnügyi technikai alosztálya is leküldte szakembereit. Sajnos ők sem találtak olyan ujj- illetve tenyérnyomokat, amelyek az elkövető személyére utaltak volna, minden használható nyom a család tagjaitól származott. Z. Nagy Bálintról köztudomású volt a városban, hogy tehetős ember, és ő is pontosan tudta, hogy ez nem titok. Ezért igyekezett a lehető legmodernebb eszközökkel gondoskodni otthona biztonságáról, mozgásérzékelős riasztó rendszert szereltetett be a házba, ám ez a gyilkosság estéjén nem volt bekapcsolva. A bezárt bejárati ajtón és az ablakokon nem találtunk olyan nyomokat, amelyek erőszakos behatolásra utaltak volna. Pontosabban a földszinti lakrészben lévő gardrób kicsiny, talán negyvenszer negyven centiméteres ablaka volt sérült, és a belső falfelületeken talált nyomok is arra utaltak, hogy a gyilkos itt juthatott be a lakásba. Olyan nyomot viszont nem találtunk, ami arra utalt, hogy az elkövető a gyilkolás után ugyanitt távozott, így csakis egy, a lakásban talált kulccsal nyithatta ki a bejárati ajtót, amit hidegvérrel be is zárt maga mögött.

– Fogalmunk sem volt, mi tűnhetett el a lakásból. Abban biztosak lehettünk, hogy a tehetős polgárcsalád komoly vagyonnal rendelkezik, és ebből nem keveset tart otthon. Mi viszont egyetlen arany ékszert sem találtunk, és ami még inkább meglepett minket: említésre érdemes mennyiségű készpénzre sem bukkantunk. Pedig az szerintem elképzelhetetlen, hogy egy nagy cukrászatot üzemeltető vállalkozó, akinek bármely pillanatban szüksége lehet készpénzre, ne tartalékoljon valamekkora összeget addig, amíg kinyitnak a bankok – vélekedett Kószó alezredes.

Persze nem csupán kétségek gyötörték a nyomozókat. Pontosan tudták, hogy nem sokkal korábban Kecskeméten is lezajlott egy, több ember halálát okozó gyilkosság, ahol szintén agyonlőtték az áldozatokat. Azonnal fellobbant a gyanú: a két eset között összefüggés lehet.

A gyanú Magda Marinkóra terelődött, akit pár napon belül el is fogtak, méghozzá kalandfilmbe illő körülmények között. Az ügyre ráállított nyomozók, akik szerették volna mindenképp elkerülni az újabb vérrontást, azzal az indokkal csalták be Magdát a Csongrád Megyei Rendőr- főkapitányságra, hogy tisztázni kell a letelepedési engedélyével kapcsolatban néhány kérdést.

– Akkor már Marinko potenciális elkövetőként jött számításba a két gyilkossági ügyben. A nyomozás során ugyanis kiderült, hogy az egyik kecskeméti áldozatnak volt egy Omega típusú arany karórája, ez eltűnt, és nem sokkal később Magda Marinko révén jutott el Szegedre – idézte fel a letartóztatás napját Kószó Zoltán.

– Egy másik tárgy is kapcsolatot teremtett a kecskeméti gyilkosság, és a Z. Nagy cukrászcsalád legyilkolása között. A ballisztikai vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy Kecskeméten ugyanazzal a Scorpio típusú géppisztollyal gyilkoltak, mint amilyen Szegeden, a Z. Nagy család házában is ölt. Ezek után úgy véltük: a szerb férfit köthetjük a két brutális gyilkossághoz. Csak az nem volt még akkor világos, hogy milyen szerepkörben.

Kószó Zoltán szerint Marinko mit sem sejtve ballagott be 1994. január 28-án a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, és nyugodtan üldögélt a rendőrségi folyosóra kitett padok egyikén. Eközben megérkeztek a kecskeméti rendőrök, és hoztak magukkal egy cetlit, amit a kecskeméti gyilkosság helyszínén találtak. Ez egy pincér számolócédula volt, amire felírtak egy nevet: Marinko, és egy telefonszámot, amiről kiderült: egy szabadkai kávézó száma.

– Amikor végül behívtuk Magdát, ezt a cetlit, számos más tárggyal, feljegyzéssel együtt elé tettük, arra kérve, válassza ki közülük azt, ami az övé – folytatta Kószó Zoltán. Magda nagy nyugalommal kiemelte a számolócédulát, mondván: igen, ez az övé, ő kapta. Nyilván fogalma sem volt arról, hogyan került hozzánk a neki szóló számolócédulás üzenet. Egyébként minden kérdésünkre könnyedén, izgalomtól mentesen válaszolt.

A halálosztót újra kiültették a folyosóra, igaz, ekkor már minden figyelem rá összpontosult. Úgy vélték, a főkapitányság épületéből semmi esélye nem lehet a szökésre Marinkónak. Amikor újra behívták a szobába, teljesen közömbös témákat tárgyaltak. Közben a rendőri vezetés úgy döntött, hogy a bizonyítékok alapján kezdődjék meg Magda Marinko gyanúsítotti kihallgatása, és a hivatalos eljárás szabályai szerint, mint a külföldi, vagyis idegen anyanyelvű állampolgárok esetében történni szokott, tolmácsot rendeltek a kihallgatásra.

– A tolmács érkezéséig is beszélgettünk Magdával – emlékezett Kószó alezredes. – Megkértem Marinkót, hogy a személyes tárgyait pakolja ki az asztalra. De ahhoz, hogy a kihallgatás helyszíne a pakolás után is áttekinthető legyen, kicsit át kellett rendeznem a szobát, mivel takarta Marinkót az írógép. Ekkorra kettesben maradtunk Magdával, akin nem látszott a félelem legkisebb jele sem. Én is nyugodtan fordítottam neki hátat, miután megjegyeztem: a személyes dolgait most már elteheti, hogy a korábban az írógépasztalról levett masinát visszarakjam a megszokott helyére. Szerencsére emelés közben, mikor előrehajoltam, a hónom alatt hátrapillantottam, és megláttam, hogy Magda feláll. Ösztönösen támadástól tartottam, ezért a felemelt írógéppel megfordultam, és a súlyos vasszerkezetet Magda hasához vágtam. Ezt követően ragadott meg Magda, és dulakodni kezdtünk. Éreztem, hogy a bal kezével a derekamnál matat, éppen ott, ahol a pisztolyomat tartottam. Ám azon a napon meglehetősen hideg volt Szegeden, ezért én is melegen öltöztem, a vastag gyapjú pulóverem eltakarta a fegyvert. Majd elkezdődött az igazi birkózás. Igyekeztem keményen megmarkolni Marinkót, de úgy csúszott ki a kezeim közül, mint egy kígyó, és megpróbált az ablak felé menekülni. Dulakodás közben nagy üvegcsörömpölést hallottam, ebből tudtam, bár nem láttam: Magda elérte az ablakot. Azonnal kiabálni kezdtem:

Gyertek be, gáz van!

Szerencséje volt Kószó Zoltánnak: három ember is berohant a szobába. A kitört kettős ablakon kilógó Magda fejét kiemelték a résből, majd négyen a földre teperték az akkor már legyőzött Marinkót, aki az egyik kezében egy, az ablakból kitört üvegdarabot szorongatott. Ezt elvették tőle, az egyik nyomozó elszorította Magda vérző sebét, majd a földön fekvő Magdát kihúzták a folyosóra.

– Akkor láttuk, hogy a nyakán több vágott sérülés van, ezért azonnal értesítettük a mentőket, akik el is szállították. Legnagyobb megdöbbenésünkre egy bő óra múlva Magdát visszahozták, egy vaságyhoz bilincselve feküdt, és amikor ezt az ágyat a folyosón elcipelték előttem, Magda magához intett, és ennyit mondott:

– Kószó, nem téged akartalak bántani, csak menekülni szerettem volna.

A rendőri vezetés úgy döntött, hogy azonnal el kell kezdeni Magda Marinko gyanúsítotti kihallgatását, és miután Magdát a szegedi Csillag börtön egy különlegesen őrzött zárkájába szállították, több hónapos kihallgatás kezdődött. Ennek során Magda Marinko a Z. Nagy család lemészárlását az első pillanattól tagadta.

A szegedi Z. Nagy család megölésével kapcsolatosan … kijelentem, hogy a Z. Nagy családot nem én öltem meg, bár tudom, hogy ki tette. Egy szabadkai rendőr-nyomozónak elmondtam mindezt, hozzátettem, hogy két szerb és egy horvát állampolgárságú férfi volt a tettes. Tudom a végrehajtók nevét, melyet én most azért nem mondok el, mert féltem a családtagjaimat. Annyit szeretnék még elmondani, hogy tudom, hogy maximális büntetésre számíthatok, attól függetlenül, hogy a Z. Nagyék sérelmére elkövetett emberölést magamra vállalom-e vagy sem. De higgyék el nekem, amit én megcsinálok, azt én el is ismerem. (Részlet Magda Marinkónak a szegedi Csillag börtönben felvett kihallgatási jegyzőkönyvéből.)

– A Z. Nagy ügyben az ügyészség első fokon megvádolta a cukrászcsalád megölésével is Marinkót. De miután a Fővárosi Bíróság első fokon e vádpontban bizonyítékok hiányában felmentette, másodfokon már nem is szerepelt a vádak között Z. Nagyék megölése. Ettől függetlenül én Marinko nevét említem, ha azt kérdik tőlem, szerintem, ki Z. Nagy Bálint és családjának gyilkosa – mondta el Kószó Zoltán nyugalmazott rendőr alezredes évekkel ezelőtt, és ezt a véleményét legutóbbi beszélgetésünk során, vagyis 2023 őszén is fenntartotta.

***

A Z. Nagy gyilkosság nyomozásában nagyon fontos szerepet töltött be Kovács Lajos is, aki Marinko ámokfutása idején az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Életvédelmi Alosztályán dolgozott, majd 1998 után a Nemzeti Nyomozó Iroda elődszervénél lett az Életvédelmi Osztály vezetője, és 2006-ban ment nyugdíjba. Azóta több egyetemen tanít kriminalisztikát. Ő így emlékszik a történtekre:

– Mindhárom ügyben – Kecskemét, Orosháza, Szeged – utasításra lent jártam vidéken az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság részéről, tájékozódás, szakirányítás, referáltatás céljából. Amikor a fegyverszakértői vélemények alapján bizonyossá vált, hogy Paliccsal és Szabadkával kiegészülve sorozatról van szó, szinte leköltöztem Szegedre és koordináltam, tulajdonképpen irányítottam, összehangoltam a három magyar megyei rendőri szerv és a szerb hatóságok közös nyomozását. A nyomozás elején minden illetékes – ahogy ez általában jellemző – a hihetetlen adatgazdagságban próbált eligazodni, helyt állni, versenyt futni az idővel. Amikor aztán megalapozottá vált a gyanú Magda ellen, célirányossá, alapossá, szervezetté vált az egész nyomozás. Több száz rendőr volt kisebb-nagyobb mértékben érintett a Marinko-ügy felderítésében, és szerintem kihoztunk mindent az adatokból, amit lehet – mondta Kovács Lajos, amikor arról kérdeztem: szerinte mennyire végezte jól a munkáját a rendőrség azért, hogy kiderítse, ki végzett a Z. Nagy családdal.

Beszélgetésünk során szóba került, hogy Szegeden az elmúlt évtizedek során számos pletyka, városi legenda keringett a Z Nagy gyilkosság kapcsán. Ma is élnek olyanok a városban, említettem neki, akik azt állítják, hogy Z. Nagy Bálinttal az alvilági kapcsolatai miatt végeztek, ugyanis, a híresztelések szerint, bekapcsolódott a fegyverkereskedelembe. A nyugalmazott ezredes elmondta, a nyomozás során természetesen rákerestek az áldozatok kapcsolataira is, ám egyetlen olyan bizonyítékot nem találtak, ami ilyen összefüggésekre utalt volna, netán bármiben is bűnösnek mutatta volna Z. Nagy Bálintot.

(A híresztelésekről Kószó alezredessel is beszélgettem már a Marinko-ügyről írt könyvem adatgyűjtésekor, majd később többször is.  Z. Nagy Bálint netán a délszláv háborún meggazdagodni akaró fegyverkereskedők egy csoportjával került összetűzésbe, elszámolási vitába, ezért végeztek vele? Volt, aki úgy mondja, Z. Nagy Bálintnak azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni a Szegeden szerveződő maffiának – soroltam a városban hallottakat.  Kószó alezredes is egyértelműen cáfolt. Ő így fogalmazott: minden szálon vizsgálódott a rendőrség a nyomozás során, de egyetlen olyan terhelő adatra sem bukkantak, ami arra utalt volna, hogy Z. Nagy Bálintot bármiféle kapcsolat is fűzte volna az alvilághoz, legyen szó fegyverkereskedésről, vagy bármi másról.)

Visszatérve Kovács Lajoshoz, még egy kérdésre kértem tőle választ. Jelesül arra, hogy bár ez ügyben senkit nem ítéltek még el, szerinte ki az elkövető? A következő választ kaptam:

– Szerintem Z. Nagyékat egyedül Magda ölte meg, legalábbis egyedül ő volt bent a lakásban. Hogy miért mondom ezt? A Szabadkán elkövetett második gyilkosság kottára ugyanúgy történt, mint a szegedi. Családi ház, behatolás ugyanúgy kis ablakon, távozás ajtón át, már kulccsal. Egyezik a kutatás módja és a keresett, elvitt értékek azonossága: pénz és ékszer. Álmukban lőtték le az áldozatokat, még a lövedékek testbe való behatolásának helye, módja is azonos. És nem utolsó sorban ugyanaz a fegyver mindkét helyszínen. A palicsi gyilkosságokat be is ismerte Magda, a szegedit viszont tagadta, valószínűleg a női és a gyermek áldozatok miatt. Azt nem sikerült bizonyítani, hogy átadta volna a fegyvert valakinek és utána visszakapta, mert csak így történhetett, ha nem ő lenne a Z. Nagy család gyilkosa, hanem valaki más. A társai közül úgy emlékszem rá vallottak néhányan a szegedi ügyben, és találtunk egy rúdelem lámpát a Z. Nagyék fürdőszobájában a tükör előtti polcon,  ami nem volt a családé, viszont Magda barátnője felismerte. De ezek csak közvetett bizonyítékok. Ha valamit megtanultam a négy évtizedes pályám alatt, az a tévedés állandó lehetősége. Magda a tettes Szegeden, így gondolom, de persze tévedhetek. Ha valaha valaki más beismeri egyszer a Z. Nagy gyilkosságot, azt a vallomást olvasni szeretném – mondta el Kovács Lajos.

***

De miféle ember is Magda Marinko, aki napjainkban a szegedi Csillag börtönben tölti életfogytig tartó fegyházbüntetését?

Magda Marinko (szerbül: Marinko Magda) 1963-ban született Szabadkán. Már fiatalon megismerkedett a bűnnel, ezért jobbnak látta, ha még lebukása előtt elhagyja Jugoszláviát, ahol többször is indult ellene eljárás vagyon elleni bűncselekmények miatt. Franciaországba ment, előbb 1986-87-ben, majd 1989-90-ben szolgált a francia idegenlégióban, ahol a legkülönbözőbb hadszíntereken vetették be.

Jugoszláviába – megszökvén az idegenlégióból –, már remekül kiképzett harcosként tért haza. Később többször is indítottak ellene büntetőeljárást, ismét leginkább különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt, de vizsgálódtak ügyeiben az olasz hatóságok is, többek között személy elleni bűnök gyanújával. Végül Marinko ellen 1993 nyarán körözést adtak ki Jugoszláviában. Tették ezt annak ellenére, hogy Marinko, a szerb oldalon harcolva, a délszláv háborúban bizonyította nem mindennapi katonai felkészültségét. Bár erre szolgáló bizonyíték nem került elő, állítása szerint a hírhedt szabadcsapatot vezénylő Arkan kapitány tigriseinek egyike volt.

A szerb rendőrség elől menekülő jugoszláv állampolgár Magda átjött Magyarországra, 1993 nyarától folyamatosan itt tartózkodott. 1993. október 14-én bevándorlási kérelmet nyújtott be az illetékes hatóságokhoz, majd 1993. december 29-én a külföldiek számára rendszeresített személyi igazolványt adtak ki részére. Magyarországi tartózkodása során kifejtett kereső tevékenységét, vagy jövedelmét megállapítani nem lehetett. Magda Marinko vádlott Magyarországra érkezése után élettársával Szegeden telepedett le egy jugoszláviai barátja Hont Ferenc utcai panellakásában. A vádlott rendszeresen tartotta a kapcsolatot a Szegeden és környékén élő jugoszláv ismerőseivel és barátaival, rendszeres látogatója volt a szegedi és Szeged környéki, valamint a kecskeméti szórakozóhelyeknek. Magda Marinko vádlottról a környezetében tudták, hogy éveket szolgált az idegenlégióban, ezért részben jugoszláv ismerőseivel, részben másokkal részt vett bizonyos őrző-védő, illetve pénzbehajtó feladatok elvégzésében – olvasható a bűneiért kiszabott ítéletében.

Szintén a Marinko-per irataiból idézek, amikor a személyiségére vonatkozó orvosszakértői anyagot teszem közzé. Eszerint „Magda Marinko a cselekmény elkövetésekor nem szenvedett az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely cselekményeinek társadalomra veszélyes következményei felismerésében, vagy e felismerésnek megfelelő magatartás tanúsításában gátolta vagy korlátozta volna.”

Magda elítélésének tehát nem volt akadálya, és ez meg is történt. Méghozzá életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre. De miért is pontosan?

Marinko számos bűne közül elsőként a kecskeméti hármas gyilkosságot említik ítéletében. E szerint az 1993. december 19-én lezajlott rablógyilkosság előkészületei során állt össze az a banda, amely aztán hónapokig rettegésben tartotta az embereket Magyarországon éppen úgy, mint az akkor még Jugoszláviának nevezett Szerbiában.

Magda Marinko tisztában volt azzal, hogy egy kecskeméti vállalkozó viszonylag jelentős összegű vagyonnal rendelkezik, ezért elhatározta, hogy őt rabolja ki. Tervének végrehajtása érdekében felvette a kapcsolatot egy szabadkai barátjával, akit arra kért, küldjön Magyarországra fegyvereket, megfelelő létszámú embert és egyéb, bűncselekményekhez szükséges eszközöket a határhoz közel eső csikériai (Vajdaság) tanyájára. Ez a férfi december 17-én a határra fuvarozott három embert – akik egyébként korábban nem ismerték Marinkót –, valamint egy hátizsákban géppisztolyt, símaszkokat, bilincseket. Marinko a tanyán várta őket, majd a három segítővel (a „belgrádi fiúk” – mint Marinko később mindig emlegette őket – a szerző) átlépte Magda a magyar határt.

December 19-én a Marinko-banda kocsiba ült, és a kecskeméti vállalkozó lakásához mentek, ahol nemcsak a házigazdával, annak feleségével, hanem egy szerb vendégükkel is végeztek. A holttestekről levették az arany tárgyakat, gyűrűket, karkötőket és a házigazda kezéről egy Omega órát, ami egyébként Marinko lebukásához vezetett. A lakást elhagyva a vállalkozó Mercedeséből vettek ki 800 ezer forintot majd Szegeden megosztoztak a zsákmányon. A kecskeméti mészárlást a megtámadott család akkor 8 éves fia élte túl. Hajnali 3-kor felébredt, a szegedi telefonközponttól kért segítséget, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget.

Marinko nagyon nem volt elégedett a Kecskeméten begyűjtött zsákmánnyal, ezért újabb akciót szervezett meg, amihez ismét a „belgrádi fiúk” segítségét kérte. Ezúttal Orosházán talált nagy haszonnal kecsegtető célpontot.

1994. január 5-én este Marinkóék ismét Csikériáról indultak a Békés megyei városba. Itt az éj leple alatt törtek be a lakásba, ahol egy üzletember felesége és két kisgyereke aludt. A zajra felébredtek, és – a bíróság ítélete szerint – Marinko megfojtotta az asszonyt. A bírósági ítélet szerint a házból a rablók pontosan meg nem határozható értéket, de mindenféleképpen egy több százezer forint értékű, Zenit típusú, egy ugyanilyen értékű Cartier típusú arany karórát, valamint arany nyakláncot, gyűrűt és pontosan már meg nem határozható összegű készpénzt tulajdonítottak el.

***

Korábban már említettem: Magda Marinko a jugoszláviai rendőrség elől menekülve akart Magyarországon letelepedni. Félelmének több oka is lehet. Ezek közül az egyik: 1993. február 24-én végzett egy asszonnyal Szabadkán, aki egészen véletlenül került Marinko fegyverének célkeresztjébe. Történt ugyanis, hogy amikor Marinko 1992-ben nagy pénzt akart szakítani, könnyen kirabolható vagyonos ember után kutatott. Megtudta, hogy Szabadkán lakik egy gazdag, arannyal foglalkozó kereskedő, akiről azt mondták neki, 12 millió márka készpénzzel rendelkezik, és ritka ékszereket, értékes festményeket tart a lakásán. Ezek után Marinko érdemesnek látta befektetni az üzletbe. Vett ezer márkáért egy Scorpio géppisztolyt, majd bűntársaival ellátogatott az ékszerész otthonához. Amikor már Marinko sikeresen bejutott társával az épületbe, amiről azt hitték üres, mert a kereskedő elutazott a városból, több szobát is átkutattak. A zajra felébredt a bejárónő, aki vállalta, hogy munkaadója távollétében vigyáz a házra. Az asszonyt Marinko megölte, és elmondása szerint ezen az éjszakán összesen 3 ezer német márkát zsákmányolt, amin még osztoznia is kellett.

Magyarországi gyilkosságai után Magda Marinko 1994 január végén elkeseredetten utazott vissza a Vajdaságba. A halálosztó úgy vélte: túl sok az áldozat, és ehhez képest nagyon kevés a bevétel. Ám nem kellett sokat várnia az újabb lehetőségre, mivel jó ismerőse azonnal új célpontokat kínált. Elvitte a Szabadkához tartozó Kisbajmokra, ahol egy házra mutatott, amiről azt állította, hogy 400 ezer márkát rejthet itt a tulajdonosa. Kínált más célpontokat is, de ehhez ismét össze kellett toborozni a halálbrigádot.

Ez meg is történt, telefonhívásra éjfél után meg is érkeztek a „belgrádi fiúk” és nem sokkal később már a nagy kincset ígérő házba is bejutottak, ahol Marinko, saját bevallása szerint a házaspárral végzett, míg kisgyereküket, már a távozáskor, egyik bűntársa ölte meg. A zsákmány pedig 35 ezer márkát, viszonylag sok schillinget és dollárt tett ki.

Innen Palicsra vette az irányt a halálbrigád, ahol Marinko egyik gazdag ismerősének családi háza volt a célpont. A halálosztók vezére – aki a lakás elrendezését jól ismerte, mivel többször is járt itt – az emeleti hálószobában talált a házaspárra. Amikor a távozáskor kocsiba szálltak, két holttest maradt utánuk: nem csak Marinko ismerősével, hanem annak feleségével is végeztek. Hogy ki? Marinko szerint egyik belgrádi fiú, míg ez a bűntárs arra esküdözött, hogy Marinko volt a tettes…

***

A leírtakat összegezve leírhatom: Marinko gyilkolt 1993. febuár 24-én Szabadkán, 1993. december 19-én Kecskeméten, 1994. január 5-én Orosházán, január 25-én Szabadkán, 26-án Palicson. Mivel a Z. Nagy ügyben nem találták bűnösnek, ma sem tudni pontosan, hány ember megöléséért terheli a felelősség. A délvidéki halálosztót – miként a sajtó egy része emlegette Marinkót – a Fővárosi Bíróság 1996 októberében előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, részben különös kegyetlenséggel és társtettesként elkövetett emberölés bűntettéért, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettéért – halmazati büntetésül – életfogytig tartó fegyházbüntetésre, 10 évi közügyektől eltiltásra és a Magyar Köztársaság területéről történő kiutasításra ítélték. A vádlott legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra.” – hangzottak el a súlyos szavak.

Ezen a tárgyaláson így indokolták, miért nem ítélték el e bűncselekmény miatt Magda Marinkót a Z. Nagy család meggyilkolása miatt:

Összességében a bíróság álláspontja szerint a vádlott következetes nyomozati tagadásával szemben a kihallgatott tanúk, szakértők, valamint a rendelkezésre álló egyéb okirati és tárgyi bizonyítékok alapján nem nyert egyértelműen és kétséget kizáróan bizonyítást az, hogy a vádirat 3. pontjában a Z. Nagy család sérelmére Magda Marinko követte volna el a bűncselekményt, illetve hogy az elkövetett bűncselekményben valamilyen módon részt vett volna. Ezért a bíróság a vádirat 3. pontjában írt tényállást az ítéleti tényállásból – bizonyítottság hiányában – kirekesztette.

Másodfokon a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ítéletet.

Magda Marinko a Csillagból indulva azóta megjárta hazánk több, szigorúan őrzött fegyházát, és sok év óta ismét a szegedi Csillag foglya. Bűntársai Szerbiában már mind megszöktek vagy legálisan szabadultak.

És hogy mi lesz Marinko további sorsa? A fegyházbüntetés első időszakában Szerbia még kérte Marinko Magda kiadatását, de ez nem történhetett meg, mert déli szomszédunknál akkor még volt halálbüntetés, és a magyar törvények értelmében olyan országnak nem adható ki egy Magyarországon elítélt, ahol őt kivégezhetnék. Ugyanis ne felejtsük el: Magdát hazánkban csak a magyar földön elkövetett bűneiért ítélték el. A szabadkai és palicsi gyilkosságok miatt hazájában halálbüntetést kapott. Sokak szerint éppen azért volt annyira készséges és bűneit bevalló a kihallgatások utolsó napjaiban, mert attól tartott, hogy kiadják Jugoszláviának, és akkor kivégzik.  Később, amikor Szerbiában is eltörölték a halálbüntetést, ki tudja miért, de már senki nem kérvényezte a kiadatását.

Sőt úgy tűnik, Marinko a Csillag börtönt sem szeretné elhagyni. Bár 25 év letöltése után lehetőség lett volna arra, hogy feltételesen szabadlábra bocsássák, Magda egyáltalán nem volt együttműködő a hatóságokkal, még a bírói meghallgatásán való részvételt is megtagadta és rendzavaró magatartást is tanúsított. Mindezek alapján továbbra sem lehet arra következtetni, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna – indokolta a bíróság 2021-ben, miért döntött úgy, hogy a feltételes szabadságról szó sem lehet. Igaz, ez nem segítene Magdán semmit, hiszen azonnal átadnák a szerb hatóságoknak, és otthon kellene megkezdenie a halálbüntetés helyébe lépett életfogytig tartó szabadságvesztést, ami Szerbiában 30 év fegyházat jelentene.

Vagyis Magda Marinko Magyarországon raboskodik tovább. És talán egyszer arra is megkapjuk a választ, mi zajlott pontosan 1994 januárjában Z. Nagy Bálinték szegedi házában, ki és miért végzett a családdal.

Megjelent a folyóirat 2024. januári számában