György Zsuzsanna: Kohen Ábrahámné Pollák Johanna, a szegedi izraelita nőegylet alapító elnöknője

 Midőn learatod aratásodat a meződön és ott felejtesz egy kévét a mezőn, ne térj vissza, hogy elvidd; a jövevényé, az árváé és az özvegyé legyen, azért, hogy megáldjon téged az Örökkévaló, a te Istened kezed minden munkájában.

(Deut 24:19)

A jótékonyság első szervezett formái a mózesi könyvek etikáján nyugszanak s már a bibliai korban megvalósultak, minden későbbi kor jótékonysági szervezete csupán annak továbbfejlesztése, így a speciálisan zsidó jótékonysági szervezeteké is. Az egész Tórát a jótékonyság hatja át: „Ha lesz közötted szűkölködő, testvéreid egyike… meg kell nyitnod kezedet számára…” (5Mózes 15:7-8); és „…támogasd őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy élhessen melletted…” (3Mózes 25:35); „…ne keményítsd meg szívedet, és ne zárd be kezedet szűkölködő testvéred elől…” (5Mózes 15:7.)”. Ezeknek az útmutatásoknak a betűjéhez ragaszkodva működtek a zsidóság egyletei is, hiszen vallási kötelesség (micva) a rászorulókat, betegeket, özvegyeket, gyászolókat, árvákat, szegény eladó lányokat segélyezni.

Ennek a jótékonyságnak a jegyében alakultak a hazai zsidó hitközségek nőegyletei a 19. század folyamán. Az alapítások legintenzívebb korszaka 1868 utáni évekre esett. Az egymást követő és a tömeges alapításnak legfőbb oka minden valószínűség szerint az emancipációs- mind a női, mind pedig a zsidó-folyamatban keresendő.

Köztudott ugyanis, hogy a 19. század utolsó harmada nem csupán a hazai zsidóság polgárjogi (és nem utolsósorban gazdasági) felemelkedését hozta magával, hanem a nők társadalmi helyzetének változásait is. Ezt a folyamatot a zsidóságon belül erősítette, hogy a zsidó nőknek, a magyar társadalom más csoportjainál magasabb volt az iskolázottsága, az írástudók aránya. A nők karitatív tevékenysége, a vallásból adódó jótékonykodás elsőként a jómódú, nagypolgári, városi környezetben élő, neológ asszonyok között kezdett terjedni. Az ő kezdeti lelkesedésüket támogatta az is, hogy városi környezetben más felekezetek körében, illetve a civil szférában is gomba módra szaporodott a különféle női egyletek száma. Így teljesen természetes volt, hogy a zsidó nők más felekezetek közéleti eseményein és rendezvényein is jótékonykodtak. Mivel ez a fajta szemlélet gyerekkortól fogva hozzátartozott a zsidó családok életéhez, így a tapasztalatuk is nagyobb volt egy-egy jótékonysági rendezvény megszervezésében. Ám a saját gyülekezet szegény tagjai a támogatásban és segítésben elsőbbséget élveztek más gyülekezetek rászoruló tagjaival szemben.[1] A nők önkéntes munkája része volt annak az általános szekularizációs folyamatnak, amely a vallási értékeket társadalmi jólétté alakította át.

Szegedi Zsidó Nőegylet

Magyarországon az elsők között alakítottak a nők egyletet a Szegedi Zsidó Hitközség keretein belül. 1835. február 27-én a Nőegylet alapító okiratát Kohen Ábrahám (1770-1853) szerkesztette. Bíróként, a hitközség elöljárósági tagjaként dolgozott Szegeden.

Vállalt feladata az egyletnek a segélyezésen túl olyan „szolgáltatásokra” is kiterjedt, mint a szegény mennyasszonyok kiházasítása, betegek melletti virrasztás, halottak körüli kegyeleti feladatok ellátása, és a kor szokásainak megfelelően az adományok gyűjtése, amely gyakran valamilyen rendezvény keretében történt. Az első elnöknője az egyletnek felesége, Kohen Ábrahámné, született Pollák Johanna (1808-1888) tevékenykedett, aki 53 évig szervezte az egylet ügyeit. Ebből a frigyből 3 fiú Ignác, Ferenc és József, valamint három lány, Amália, Teréz és Cecília született.[2]

1860. március 15-én, a Nőegylet alapításának 25. évfordulóján tartott közgyűlésen Kohen Johannát, aki az alapítása óta elnöke volt az egyletnek és annak ügyeit páratlan odaadással és buzgósággal intézte, a szegényekről való körültekintő gondoskodása mellett az egylet alaptőkéjének gyarapodását, a rendes és rendkívüli bevételek fokozását is szem előtt tartotta, példaadó tevékenységének elismeréséül az egylet élethossziglani elnökévé választotta.

A félévszádos jubileum alkalmából különleges ajándékkal is kedveskedtek neki nőtársai: egész alakos képét festették meg a magyar festőművészet akkori legkiválóbb mesterével, Barabás Miklóssal. Ez a kép nemcsak az egyetlen női arckép, mely a Szegedi Zsidó Hitközség dísztermének falait díszíti, hanem egyúttal a legértékesebb is.

Az ünneplésen a 47 alapító tag közül még kilencen vehettek részt. Az 1885. február 24-én tartott ünnepségről a Szegedi Napló a következőképpen emlékezett meg:

A helybeli izraelita nőegylet ma délután tartott ünnepélyt, fennállásának félszázados emlékére. Az ünnepély délután 3 órakor vette kezdetét a zsidó hitközség tágas, díszes termében, ünnepélyes közgyűléssel. Megjelentek Kállay Albert főispán, Görgey altábornagy, Pálfy Ferenc polgármester, Szabados János alpolgármester. A tanács tagjai közül László Gyula, Zombory Antal, Vass Pál. Kovács Antal iskolaszéki elnök, Révay Ferenc tanfelügyelő, a helybeli lapok szerkesztői, a Jótékony Nőegylet küldöttei Erőskövyné vezetése alatt, a szerb nőegylet küldöttei Szremácz Jánosné vezetése alatt, a helybeli Vörös Kereszt küldöttsége Wőberné úrnő által vezetve, továbbá a zsidó hitközség elöljárósága dr. Rósa Izsó elnökkel, valamint a hitközségben fennálló összes egyletek küldöttei. Kállay főispán, aki kedves meglepetést szerzett a nőegylet veterán elnöknőjének, átnyújtva neki a koronás arany érdemkeresztet, melyet Őfelsége a jótékonyság terén szerzett érdemei elismeréséül adományozott.

A Kohen Johanna által vezetett Nőegylet 1867-től kezdve évenként rendezett táncvigalmakat, amelyek tekintélyes bevétellel jártak. A táncmulatságokat eleinte a hitközség nagytermében, majd a felsővárosi kaszinóban és a régi színházban tartották. A hetvenes évek gazdasági válsága, majd pedig a 1879-es árvíz nyomorúsága nehéz időszakot hozott és mindjobban növelte a nőegylet munkáját, de a tagok találékonysága mindig hozzásegítette a szükséges jövedelmek előteremtéséhez.[3] A nőegylet évtizedes otthona a mai Bolyay János utca (Löw Lipót utca) helyén, a régi zsinagóga keleti falánál állott, Kohen Johanna földszintes házában. [4]

1888. ídecember 28-án nagy veszteség érte a hitközség női közösségét, az akkor 81 éves Kohen Johanna életét vesztette. Az elnöknő halálának híre nemcsak a Nőegyletet és a hitközséget, hanem az egész város lakosságát gyászba borította.

A hírlapok nagy cikkekben emlékeztek meg a várost ért veszteségről. A Szegedi Híradó és a Szegedi Napló nekrológjai így tudósítottak az eseményről 1888. december 29-én: „Egy női és emberi erényekben gazdag élet hunyt ki ma városunkban özv. Kohen Ábrahámné sz. Pollák Johanna ma reggel hét és fél órakor elköltözött az élők sorából. Az öregek szép halálával: végelgyengülésben halt meg. 81 évet élt, oly kort, mely csak kevés halandónak adatik meg, azoknak, akik a gondviselésnek ezt a ritka ajándékát tiszta élettel érdemlik ki. A boldogult matróna halála bizonyára igaz részvétet fog kelteni városunkban, nemcsak művelt körökben, ahol a nemes lelkű nőt közelről ismerték, hanem széles körben, főképp a szegények köreiben. 53 évig állott a Szegedi Izraelita Nőegylet élén. Mindvégig lankadatlan buzgalommal töltötte be nemes tisztét és csak az utolsó időben gyöngült meg testi ereje annyira, hogy a szobát kellett őriznie, de innen is vezette az egylet ügyeit.

A megboldogult egyik legrokonszenvesebb alakja volt a helyi társadalomnak, melynek közbecsülését a legnagyobb mértékben kiérdemelte. Részt vett minden mozgalomban, melynek vitelére nők voltak hivatva és tanácsával, lelkes és fáradhatatlan közreműködésével támogatott minden ily közügyet. Ha valakiről, róla el lehet mondani, hogy a jótékonyság szolgálatában töltötte egész életét.”

Kohen Johanna halálát követően leánya, Polgár Kohen Teréz (1834-1909) látta el a nőegyleti feladatokat évtizedeken keresztül.

A Szegedi Zsidó Nőegylet közel kétszáz éve fennáll és a mai napig a jótékonyság szolgálatában tevékenykednek tagjai töretlen lelkesedéssel. Kohen Ábrahámné Pollák Johanna olyan hagyatékot hagyott hátra, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, személyét ezért tartottam lényegesnek bemutatni.

Megjelent a folyóirat 2024. februári számában

JEGYZETEK

[1] Czingel Szilvia.: Ünnepek és hétköznapok. Budapest, Corvina, 2018. 174-175.o.

[2] Löw Immanuel-Kulinyi Miklós: A szegedi zsidók 1785-1885-ig. Szeged, Szegedi Zsidó Hitközség, 1885. 99. o.

[3] Uo. 304. o.

[4] Uo. 301-309. o.