Tóth István: Egy igazi szegedi induló centenáriumára
100 éves Figedy-Fichtner Sándor: Shvoy-indulója
A témaválasztás indoklásánál nem okozok meglepetést sem a szerkesztőségnek, sem azok számára, akik ismernek, hogy az nem más, mint a fúvószene. Életem másik felét a munkahelyem után a szegedi Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekarban töltöm, mely közösségben szintén újabb ihleteket nyerek kutatási témák terén. Itt találkoztam a Shvoy-indulóval, melyből éreztem, hogy egy igen jó téma kerekedhet belőle és hozzátehet az ún. szegediséghez is, hiszen a mű a keletkezésétől kezdve a bemutatásáig ízig-vérig szegedi.
Mikor az együttesbe kerültem, még nem igazán volt tiszta képem a fúvószenei hagyományokról, történelemről, s arról, hogy ebben Szeged miként helyezkedett el. Az évek során kirajzolódott, hogy bizony városunk komoly, meghatározó szerepet töltött be a magyar fúvós-, katonazenei életben. Olyan karmesterek tevékenykedtek Szegeden, mint Müller János, Wöber Ottokár, Kraul Antal, Feix Adolf, Kerner Jenő, Figedy-Fichtner Sándor, Fricsay Ferenc. Országos viszonylatban mindannyian ismertek voltak, közölük Fricsay az, aki világhírnévre is szert tett. Neveik napjainkban is ismertek a fúvós- és más komolyzenei műfajokban. Ki rövidebb, ki hosszabb ideig állomásozott Szegeden, viszont elmondható mindannyiukról, hogy a város zenei életének meghatározó alakjai voltak, akik nem csak karmesteri tudásukkal, hanem szerzeményeikkel is gazdagították a magyar és szegedi zeneirodalmat. A fúvószenekarok repertoárjának elengedhetetlen része az induló, melynek irodalmában több olyan szerzeményt találunk, amik városunkhoz köthetőek téma, szerző, vagy keletkezés szempontjából. A Shvoy-induló kiváló példa erre, mely mind a három tekintetben szegedi kötődésű, s a bemutatója is a városban volt.
A szerző, Figedy-Fichtner Sándor 1878. június 15-én született a Vas megyei Uraiújfaluban Fichtner József és Poós Kornélia elsőszülött gyermekeként[1]. A soproni líceumban végezte tanulmányait, s ezen intézmény falain belül kezdett el foglalkozni a zenével is. A líceum diákorgonistája, illetve a soproni Zenegyesület könyvtárosa volt. Már diákévei alatt elkezd komponálni magyar dalokat, orgona prelüdöket. 1897-ben zongora capriccio szerzeményével pályadíjat nyert, majd 1898-ban ugyanezen művével jelentkezik a Zeneakadémiára, ahová felvették és rögvest a II. évfolyamba helyezték. Klapka-nyitányát 1901. március 15-én mutatták be a Vígszínházban. 1902-ben jelentkezik katonai szolgálatra a soproni cs. és kir. 48. gyalogezredhez, ahol egy éves szolgálati ideje alatt tiszti vizsgát tett, illetve indulókat komponált. 1903 őszén pályázott – Kerner Jenő menesztését követően – a II. honvédkerület 5. szegedi honvédgyalogezred karmesteri állására, ahol 63 jelentkező közül ő kapta meg a pozíciót. Apró Ferenc közlése szerint Fichtner édesapja adta be a pályázatot az éppen gyakorlaton lévő fia helyett.[2] Az új pozíció betöltésének megkezdése körül több adatunk is van, mely ellentmondanak egymásnak. Lugosi Döme úgy írja, hogy már 1903. október 9-én megkezdi működését Szegeden. Marosi László úgy fogalmaz, hogy október 9-én meghívják a zenekar élére – tehát közlik vele, hogy az ő pályázatát választották –, és október 23-i dátummal kezd el dolgozni a zenekar élén a szolgálati lapja szerint. Ám a Szeged és Vidéke c. újság november 7-i számában megjelent – nevét helytelenül közölve, mint Fichtner Jenő -, hogy aznap foglalta el állását.[3] Úgy vélem, hogy nem probléma, ha nem tudjuk meg mikor is kezdett pontosan, hiszen sokat mond az is, hogy 1903 őszétől három évtizeden át, 1934 májusáig tevékenykedett Szegeden, mely 37 éves szolgálatának abszolút, 1946-ban bekövetkezett haláláig életének többsége. Az itt töltött 30 évét összefoglalni igen nagy kísérlet, mely nem is férne bele a folyóirat terjedelmi korlátjaiba. Jelenleg a legjobb életrajzot Apró Ferenc: Barangolás Szeged zenei múltjában c. kiadványában találhatjuk, így magam csak kiemelem legfontosabb mérföldköveit, illetve kiegészítéseket teszek. Már működésének elején megkezdi a filharmonikus zenei élet szervezését Szegeden. Ennek eredménye, az 1918-ban megalakult Szegedi Filharmonikusok Egyesülete, melynek zenekara profi és amatőr zenészekből állt össze, javarészt a honvédzenekar muzsikusaiból. Fichtner a város köztiszteletben álló alakja lett, ki minden kulturális eseményen jelen volt, esetekként közre is működött kísérőként. A mester kapcsán nem találunk negatív kritikákat, mind emberileg, mind szakmailag tisztelték. Egy alkalommal, mikor a világhírű zongoraművész, Liszt Ferenc tanítványa, Thomán István városunkban adott Liszt-hangversenyt, a zenekari összpróba alkalmával felkelt zongorájától és így nyilatkozott: „Fölösleges itt az összpróba velem, ott kiváló dirigenssel és jeles zenekarral, mit most hallok, bátran próba nélkül is a zongorához ülhetek, nem kell félnem, hogy felfordulunk.”[4] Szegedi évei alatt több tucat művet szerzett, legyen szimfonikus szerzemény, énekkari mű, vagy fúvószenekari induló. Műveit külföldön is játszották, mint például Lengyelország, Németország, Olaszország, Csehszlovákia, vagy éppen az Egyesült Államokban. A Fodor utca – ma Juhász Gyula – 8. szám alatti ház földszintjén lakott. Nevét 1932-ben magyarosította Fichtnerről Figedyre. Egy 1932 márciusi interjúból kiderül, hogy legújabb művének partitúráján már a Figedy-Fichtner név áll. Ekkor a karmester még úgy nyilatkozik, hogy ezt még művésznévként használja, de be fogja adni a névváltoztatási kérvényét. Formálisan a Figedy nevet fogja használni, ám a Figedy-Fichtner verzió terjedt el és volt használva – nem hivatalosan – legtöbbször, így magam is így teszek, mint ahogyan a zeneirodalom is.[5] Névmagyarosítását a következőképp indokolja: „Nem akarom, hogy akár itthon, akár a külföldön a Fichtner név alatt német emberre gondoljanak. Édesanyám ősi magyar nemes család sarja volt, melynek rokonságához tartozott Petőfi Sándor is, élő rokonai közül pedig a honvédelmi miniszter tartozik. Ugyanis édesanyám is Gömbös lány volt.”[6] Úgy gondolom, hogy egy vizsgálódást mindenképp megérhet majd a jövőben, hogy ezen állítások igazak-e, ám német származását nem tagadhatta volna le, hiszen apja révén a család Salzburgból származott.[7] A Nagy Háború évei alatt is Szegeden tartózkodott, aktívan részt vett a város zenei életében. A háborút követően majd az újonnan megalakuló 9. Hunyadi János gyalogezred zenekarának a karmestere lett, mely pozíciót később Fricsay Ferenc vett át tőle.
Aki pedig a mű névadója az nem más, mint Vitéz dr. Shvoy Kálmán, ki a 20. századi Szeged egyik legközismertebb és legmegosztóbb személye volt. Életrajza igen ismert, így szintén csak szemelvényeket kívánok közölni. 1881-ben született Budapesten, polgárcsaládba. Testvére, Shvoy Lajos neve is ismerősen csenghet számunkra, hiszen a székesfehérvári püspöki címig eljutott, a második világháborús egyházi összefogás vezéralakja. István bátyja szintén katonai pályán aratott sikereket, húguk pedig tanítónő volt. Kálmán a Magyar Királyi Ludovika Akadémián végzett 1895 és 1899 között. Beszélt németül, franciául és oroszul is. Az akadémia elvégzésével hadapród-tiszthelyettes lett. Később felvételt nyert a bécsi császári és királyi Hadiiskolába, mely a korszakban a legnívósabb és a legmagasabb katonai képzőhely volt. Tanulmányai végeztével főhadnagyi kinevezést kapott, először a magyar királyi 1. honvédgyalogezrednél, majd a II. honvédkerület parancsoksága alá került, s így jutott el Szegedre. 1909-ben vette el a híres Wagner-családból származó Wagner Margitot. Élete hátralévő részében Szeged volt állandó lakhelye, otthona. Az első világháború során harcolt a keleti és a nyugati fronton egyaránt. 1919. június 8-ától a Nemzeti Hadsereg I. hadműveleti csoportjának vezérkari főnöke, 1920-tól vezérkari ezredes lett. 1923-ban államtudományi doktori címet szerez a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen. 1924-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Ugyanezen év május 12-én kinevezték a 9. Hunyadi János gyalogezred parancsokává, mely cikkünk számára kiemelt fontosságú adat. 1929-ben vitézzé avatták. 1930-ban a szegedi magyar királyi 5. honvéd vegyesdandár parancsnokává, majd egy évvel később altábornagyává nevezték ki. Érdekelték a lovak, gépkocsik, motorcsónakok. 1927-ben két lovat vásárolt, 1929-ben egy Cadillac tulajdonosa lett, illetve benzinhajtású motorcsónakra volt vezetői engedélye, ezen felül a Délvidéki Autómobil Klub elnöke volt. 1935-1939 között, nyugállományba vonulása után Szeged országgyűlési képviselője lett. Ezt követően nem sikerült bekerülnie a parlamentbe, illetve polgári bűnvádi eljárás is indult ellene. A meghurcolt Shvoy Kálmán munkakönyvében 6 elemi iskolai végzettséget tüntettek fel. 1950-től a csónakházban dolgozott kabinőrként. Élete hátralévő részére kétkezi munkára lett kényszerítve. 1971-ben hunyt el Szegeden.[8]
Az utóbb felsorolt életrajzi adatok megadják a mű keletkezésének megfelelő alapjait. Figedy-Fichtner Sándor: Shvoy-indulóját 1924. június 29-én, vasárnap mutatták be a Széchenyi téren a katonazenekar által tartott szokásos térzene alkalmával. A sajtó így számolt be az eseményről: „Premier a korzón. A vasárnap déli sétálók, mint mindig, úgy a múlt vasárnapon is nagy élvezettel hallgatták a honvédzenekar fúvósainak művészi nívón álló térzenéjét. Nem lévén publikáltműsor, nem is gondolhatták, hogy egy igen érdekesés értékes zenei újdonság első előadásának színhelye a vasárnapi korzó. Fichtner Sándor, a katonazenekar kiváló karnagya a szegedi ezred újparancsnokának, a rendkívül népszerű Shvoy Kálmán ezredesnek ajánlva, formailag tökéletes, invencióban gazdag indulót komponált, ami remélhetőleg rövidesen az összes katonazenekarok kedvenc műsordarabja lesz. Az új indulót Shvoy ezredes jelenlétében vasárnap mutatták be és úgy ő, mint az ott megjelent magasrangú katonatisztek és műértő muzsikusok melegen gratuláltak a népszerű zeneszerzőnek új munkájához.”[9] Jól kivehető, hogy az induló elnyerte mindenki tetszését. A mű komponálásának apropója nem volt más, mint Shvoy Kálmán május 12-i, a 9. gyalogezred parancsokává való kinevezése. Igen valószínű, hogy Fichtner így kívánt tisztelegni új főnöke előtt. Sajnos nincs több adatunk a keletkezés körülményeiről. Shvoy naplójában nem is említi az eseményt. Sőt, Figedy-Fichtner neve említésre sem kerül benne, nincs feljegyzés arról, hogy a tiszteletére valaha indulót szereztek volna. Viszont egy dolog elmondható, hogy a mű kiállta az idők próbáját. A korabeli sajtó hasábjain rendszeresen feltűnik műsorközléskor, illetve olyan jeles események híradásában, ahol maga Shvoy Kálmán is jelen volt, s e művel tisztelegtek előtte. Az induló bekerült a Dohos László által szerkesztett, Szabó Ferenc keze által hangszerelt indulókönyv gyűjteménybe 33. számmal, mely könyvet a magyar fúvószenekarok többsége használ. Sajnálatos módon w-vel írott verzióban, tehát Shwoy indulóként került be a gyűjteménybe. A név írásán több vita is folyik, ám úgy gondolom Kálmán esetében mindenképp a Shvoy a megfelelő alak, hiszen aláírásai, igazolványai, bizonyítványai is ezt mutatják, igazolják. A szegedi Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar az induló centenáriumának alkalmából elővette a darabot és az áprilisi színházi nagykoncertjén, illetve a 95. Ünnepi Könyvhéten elő is adták. Külön öröm, hogy az együttes kiváló minőségben készített kép- és hangfelvételt a mű eljátszásáról, amelyet a legnagyobb videómegosztó portálon közzé is tettek. Hiánypótlónak mondható, hiszen egy-két felvétel található az indulóról, melyek minősége nem a legmegfelelőbbek. Remélhetőleg a mű a felvétel és jelen közlés által nagyobb ismertégre tesz majd szert.
Megjelent a folyóirat 2024. július-augusztusi számában
Nyitókép: A Shvoy-induló fuvola szólama a Dohos-Szabó-féle könyvből
Jegyzetek
[1] „Hungary, Church Books, 1624-1950”, FamilySearch
(https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:6NSL-37DC : Fri Mar 08 06:55:25 UTC 2024), Entry for Fichtner Sándor and Fichtner Jósefus, 22 Jun 1878.
[2] Apró Ferenc: Barangolás Szeged zenei múltjában. Szeged. 2018. 221-223 o.; Marosi László: Két évszázad katonazenéje Magyarországon. Budapest, Zrínyi kiadó, 1994. 127. o., Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon. II. kötet. 1929. Budapest. 38-39. o.
[3] Lugosi Döme: A szegedi zenekultúra története. In.: Muzsika. Zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóirat. 1929. 11. szám 47. o.; Marosi László: Két évszázad katonazenéje Magyarországon. Budapest, Zrínyi kiadó. 1994. 127. o.; Szeged és Vidéke, 1903. november 7. 7. o.
[4] Délmagyarország, 1914. március 15. 6. o.
[5] Apró Ferenc i. m.; Szegedi Friss Ujság, 1932. március 27. 2. o.
[6] Szegedi Friss Ujság, 1932. március 27. 2. o.
[7] Apró Ferenc: Barangolás Szeged zenei múltjában. Szeged. 2018. p. 221
[8] Szakály Sándor: Napló, naplószerű emlékirat, emlékirat? Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918‒1945 nyomán a naplóíró felelősségéről és a forráskritika fontosságáról In: Horváth Jenő – Pritz Pál (szerk.): Emlékirat és történelem. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 2012. 82-99. o.; Marjanucz László: Shvoy Kálmán élete a hagyaték tükrében In: Juhász Antal (szerk.): Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 1983. 85-91. o.; Szolnoki Zoltán: Shvoy Kálmánhoz fűződő műtárgyak a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében In: Veritatis Imago, 2022/1-2. Szeged. 25-40 o.; Tóth Marcell: Szegedi vitézek, vitéz szegediek. Szeged, Areión Könyvek, 2022. 240. o.
[9] Szeged, 1924. július 1. 5. o.